Egy nyílt levél utalványtalanul

2019 szeptember 5 11:30 de.68 hozzászólás

Tisztelt Miniszterelnök Honfitársam!

Azért írok önnek, mert szeretném tájékoztatni arról, hogy MAGYARORSZÁG KORMÁNYA MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR BUDAPEST 1989 elnevezésű feladó nekem címzett, felirata szerint 9 000 Ft (kilencezer forint) értéket hordozó, „ÓVATOSAN FELBONTANDÓ”, e hónap harmadik napján kézbesített borítékja az ön hozzám írt levelét is tartalmazta, ami nekem többet jelent és többet is ér, mint a felirat szerinti összeg látni valóan drágán előállított fedlapos utalványai.

Nem, Miniszterelnök Honfitársam, nem az utalványokkal kapcsolatban teszek fel éppen önnek ostoba kérdéseket, nem is minősítem őket, még a gesztust se méltatom, hogy a kormány és ön – amint azt ön megírta volt nekem – a magyar gazdaság idei jobb teljesítése okán újra minden nyugdíjast kedvezően érintő döntést hozott, hiszen ez az ön által vezetett országban magától értetődő, egyenesen tisztességtelen volna e gesztusnak a súlyát részemről bármilyen módon felbecsülni.

Hanem a levél!

Hogy ön fontosnak tartotta engem, az egyik nyugdíjas honfitársát – lássuk be, egy szart sem érő utalványcsomag postázása alkalmából – tájékoztatni a kormány vállalásáról, tettéről és kitartó szándékáról.

Hogy Magyarország kormánya 2010-ben vállalta a nyugdíjak értékének megőrzését, hogy 2013-ban és 2014-ben csökkentette a nyugdíjas háztartások rezsiköltségeit, hogy azóta is kitart a rezsicsökkentés mellett. Mert egy nemzet vagyunk – írta ön nekem, egy miniszterelnök honfitárs a nyugdíjas honfitársának –, ezért úgy gondoljuk – folytatta többes számban, teljesen indokoltan –, ha sikeres a gazdaság, annak eredményeiből részesülnie kell az idősebb nemzedéknek is!

Mit mondjak?

Ezt a levelét elteszem.

Emlék gyanánt.

Az utalványokat is.

Rászorultnak hiába ajándékoznám őket, mert az nem fizet olyan rezsit, amelynek egy részét ebből szabad volna törlesztenie. Esetleg féláron megvennék tőle, meg a többi hajléktalan nyugdíjastól a nekik ajándékozott utalványokat, akik az energiával az uszodájukat fűtik.

Én magam pedig, Tisztelt Miniszterelnök Honfitársam, továbbra is szeretnék számítani a magyar kormányra!

De én már nem számítok.

Jó egészséget kívánva üdvözli:

Aczél Gábor

Magyarország állampolgára

68 hozzászólás

  • mikor karnyújtásnyira megközelítem a miniszterelnök urat akkor sladgehammer-rel pontosan célozva az orra hegyét

  • csak a rend kedvéért: ezek az ajándékok nem érintik a nyugdíj vásárló-értékét!

  • Mi a feneert tilis itten kifejezni, hogy a magyar nyugdijasok nem kaptak a „rezsi-utalvannyal” egy arva fillert sem penzben???

    Csupan az allami vilany, viz, gaz-muvek elengednek 9 ezer forintot a szmalajukbol.

    A „rezsi-utalvany”-nak egy arva filler keszpenz erteke nem letezik.

    Be nem valthato penzre.
    El nem adhato penzert.

    De az allam , sem az adofizetoknek nem kerult egy arva vasba sem.

    Mert az allami nyomda ntomtata ki.

    Az allami posta kezbesitette.
    S az allami rezsi szolgaltatok egyedul az elfogadoik.

    Minden allami vallalatok dolgozoi havi-fix fizetesert dolgoznak.

    Tehat csupan egy kis konyvelesi gyakorlat az allami valllalatok konyveloinek.

  • Bendeguz79
    2019 szeptember 5
    8:43 du.

    Egyetértek: „A “rezsi-utalvany”-nak egy arva filler keszpenz erteke nem letezik.”

    Csak az állam ezügyi működtetését – az utalványok állami megterveztetését, állami kinyomtatását, állami postáztatását, kézbesíttetését – finanszírozták az adófizetők.

  • Aczél Gábor!

    Gratulálok…..ez megint egy mocskolódó,uszító cikk volt,de oda se neki,megszoktam!

    Vannak olyan alacsonyabb jövedelmű nyugdíjasok is,akiknek ez is sokat számít,,de kevésbé rászoruktaknak is,az évek óta tartó jelentős rezsicsökkentésről már nem is beszélve,amit ugye szintén nem a szocik adtak???(ők csak emelték a gáz és az áram árát is pofátlanul)
    Ha magának nem kell,adja oda másnak,a nagy lelkére való tekintettel…..
    Amúgy a hajléktalanoknak nincs rezsiük,nem tudta?..ejnye,bejnye..
    Rém kellemetlen és szoktalan a ballibsiknek ha valami emberséges gesztusról értesülnek,ami ugye rájuk nem igazán jellmző!

  • Bendegúz79!

    Te nem itthon élsz és nem is érint az utalvány,nem vagy rászorulva stb,meg nem mellesleg
    tájékozatlan vagy az itthoni helyzetről,de az szomorú, akik tudják
    mi is az itthoni valóság,a tények és képesek ócsárolni,uszítani tehetetlen
    dühükben az ellenzék fanatikus híveiként a több cikluson keresztül kormányzó jobboldali kormány ellen!
    Na sem ők sem a lecsúszott pártjaik nem osztanak-szoroznak,de időnként „gyomorforgató” értekezést..írogatnak!

  • BM, mondtam már önnek, ugye, hogy elsősorban a humorérzékéért kedvelem, már, amennyire kedvelem. Remekül kiszúrta, hogy amikor én, aki már nem számítok, jó egészséget kívánva üdvözlöm Magyarország miniszterelnökét, voltaképpen mocskolom őt és uszítok ellene.

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 6
    3:01 du.

    Aczél Gábor!

    Gratulálok…..ez megint egy mocskolódó,uszító cikk volt,de oda se neki,megszoktam!

    —————————————–

    Boda, miért gondolod, hogy minden cikk kizárólag neked szól? Téged nem érdekel, mert nem találkozik az ízléseddel, akkor tessék tovább sétálni, ne is foglalkozz vele – másnak meg épp sokat mond az amivel te nem tudsz mit kezdeni! Tudod hányféle ember jár ide írni olvasni? Ennek csak egy része akire te fókuszálsz, úgy értem akikkel rendre kötözködsz és akiknek az eszed osztod, de rajtuk kívül még sokan olvassák, és még az is lehet, hogy egyetértenek, vagy újfajta infót nyernek belőle!

    Szokj le arról, hogy rendre a cikkeket és íróit minősíted, mert koránt sem vagy abban a helyzetben, hogy bárkiről is kritikát fogalmazz meg, épp te a leggyengébb láncszem! Ami nem tetszik, azt felejtsd el, és keress más szórakozást – vagy megszűntek a reklámok, nem találsz elfoglaltságot?

  • Kilencezer forint sokaknak keveset v. semmit nem jelent.
    Sokaknak, viszont jelentős összeg.
    Akinek nincs rá szüksége, az tovább adja van rá lehetőség
    Egyszerű ez kérem.

    Természetesen az lenne a jó, ha mindenki sok pénzt kapna, vagy ne is lenne erre szükség. Erre azonban még várni kell a világ-kommunizmus eljöveteléig-.)
    De, pillanatnyilag kapitalista piacgazdaság van Magyarországon és a mindenütt – Kubát és É. Koreát leszámítva.

  • Ferenct. Az a gond, hogy pont a legrászorultabbak nem tudják felhasználni. Sem szénre, se fára, se távfűtésre nem költheted. Ennek meg az az oka, hogy még csak az elektromos szolgáltatókat, meg a gázműveket államosították baráti kezekbe – azok „rezsicsökkentésből” adódó veszteségeit kell kompenzálni a nyugdíjasok kárára. (Mert a nyugdíjakat három éve nem emelték a hivatalos infláció mértékével.)
    Az utalványokat meg az a cég állítja elő, amit a tizes évek elején gründoltak, és monopóliumot kaptak erre – kizavarva az országból a cafetériával foglalkozó nemzetközi cégeket.
    Következetesek: a vidéki szegény, meg a panelproli ott dögöljön meg, ahol van.
    De másutt is nyomatják ezerrel. A Belvárosban pl. +10 ezer forintot kapott minden nyugdíjas az Idősek Napjára – holott az október elsején lesz. De minden hónapban kapnak a nyugdíjasok a fűtési szezonra havi 14 ezer forint fűtéskompenzációt. Bodkoda nyilván azt hiszi, ezt is imádott kormányának köszönheti – de szó sincs erről. A Belváros gazdag kerület, sok adóbevétellel – és egyre fogyatkozó számú állandó lakossal. Még más fővárosi kerületek se engedhetik meg maguknak ezt, nemhogy kisvárosok, szegény falvak.

  • Kedves A.G.!

    Képzelje van humorérzékem,csak ugye itt sokan nem úgy és nem azzal humorizálnak,amin derülni is lehet,de azért nem kell aggódni gyakran nevetek a fórum blődségein …..

    Besancon hogy ki (kik)is a gyenge láncszemek…..arra itt nap mint nap választ kapok!

  • Ja és,hogy miért járok ide?:

    Elsősorban a hiteltelen állításokat tényekkel cáfolni,másrészt pedig derülni egyeseken…!
    Természetesen szerencsére tartalmasabb szórakozásom is van a komoly,jó filmek mellett szeretem a „nívósabb” vigjátékokat nézni a TV.ben.ilyenkor szoktam elbúcsúzni,akkor meg megsértődnek…..

  • A mai hirekben jelentette a Lengyel Elet es Igazsag partja, hogy a Lengyel kormany ottan is tamogato jovedelmi bonuszokat fog nyujtani a nyugdijasoknak az oktoberi parlamenti valsztasok elott.

    A jelentes nem nyujtott az adatot hogy az mi formaban lenne makd. Utalvanyok, vagy keszpenzben.
    Vagy penzerteku, ill penben bevalthato utalvany, bagy mas modon.

    De ketsegtelenul masoljak a magyar peldat !

    Persze ez a lehetoseg ahol nem a szavazo-lakossag, hanem a partok korlatlan hatalmat elveznek, s nem letezik Alkotmanyos allamhatalom, semmi bitositott kogaik a lakossagnak, mert a lakossag semmi korlatozast nem gyakorolhat az allamhatalom mukodesen.

    Semmi nem korlatozza a hatalmonlevo politikusokat !!!

    Na de mind az itteni elvtarsak remesen ellenzik mindeg az allamhatalom korlatozsat a szavazo lakossag alatal.

  • talalom;

    Ketsegtelenul maga is nyugdijjas, s elvezi mind azokat a jotekonysagi juttatasokat az allmhatlomtol.

    S kapta maga is 3x 3 ezer forintos rezsi-utalbanyt.

    Lenne jo ismerteni velunk itten, hogy mifele ceg nyomtata azt ???

    Mint en irtam, persze felteteleve saccoltam, hogy az allami „penzverde” lett volna az.
    De ha nem is, velhetoen allami nyomda keszirmenye.

    Lenne jo ismertetni mind az olvasokat azon ???

  • Bendeguz79
    2019 szeptember 7
    1:18 du.

    gizi nálatok még ilyen sincs, kikapcsolják, pont b+! és most a hurrikán sújtotta területekre adakozásokat gyűjtenek, ahelyett, hogy a pudvásfejü tramp egy F-35 árának egyenértékével megoldaná ingyen és bérmentve a sok borzalmat..,. de hallgat mint szar a fűben ez vagytok ti… ahogy most a Bahamák és North Carolina kinéz olyanok mint Lybia, Irak, Szíria, Yemen az usa demokrácia exportja után

    gyalázat!

    te meg egy gizi vagy bruhahaha

  • B79: lásd szept.7.:11:42.
    És: utálom a nyálas, álszent „jótékonyságot”, jöjjön bármely oldalról. A szegényt megalázza, az „adakozót” dölyfössé teszi. Ráadásul: egyetlen kormánynak sincs egyetlen fillére sem: csak a befizetett adóinkat osztogatja.A nyugdíjas is fizet adót: minden egyes kiló kenyér, liter tej árára 27% forgalmi adót tesz rá. Jellemzö: az évi 500 milliós forgalmat el nem érő cégeknek a társasági adója 0%, a magas keresetűek adója 34-ről 15%-ra csökkent, a minimálbér adója viszont 0-ról 15%-ra nőtt. Meg ne kérdezze az oldal „gazdasági vezetőjét”, miért gondolja mégis ezt a bandát „jónak”. Kérdéses, tudja-e, mi a különbség az áfa, meg az IFA között.

  • talalom
    2019 szeptember 7
    5:11 du.

    gratulálok

    a gizinek tartasz előadást arról, amit ő nem tud honnan kihúzni a fiókból és egyébként is hülye

  • a 3×3000 rezsiizét sokan nem tudják igénybe venni:
    – Akik csoportos befizetéssel törlesztik a számláikat (a bank utalja a bankszámlájukról)
    – akik maguk törlesztik elektromos úton a számláikat
    – akiknek a Díjbeszedő adja ki a számlát és nem közvetlenül a szolgáltatónak fizetnek.

    a postán állítólag el kell fogadják a kék „csekkeket”, de külön kell könyvelniük, és nyilván azt is el kell majd bírálniuk, ha a tájékozatlan nyugdíjas olyasmire akarja majd felhasználni, amire nem lehet. A hó elején a postai alkalmazottaknak és a sorbanállóknak egy extra gutaütés is a jutalmuk között lesz a megnövekedett ügyintézési idő miatt.

  • Boda, neked masszív önértékelési zavaraid vannak. Egyrészt papagájként hajtod azt, amit a habonyi média a szádba ad, olyan mocskos médiára hivatkozol hitelesként, mint a ripost, és azt hiszed, hogy az itt olvasók képtelenek a hazai online hírforrásokat megtalálni és értékelni.
    Ha nagyon túl akarom becsülni azok számát, akik téged hitelesnek tartanak az itt olvasók közül, akkor azt mondom, jó, ha ketten vannak.

    és akkor még nem tettem említést az állítólagos kereszténységedről, amiről fehéren-feketén kiderült, hogy sem a katolikus liturgiát nem ismered, sem a Szentírást, hogy hova jársz a templom helyett, fogalmam sincs. [Ha rosszindulatú akarok lenni, azt mondom, minden helységben a templom mellett van a kocsma.] Vagy, ha jársz, nem a szentbeszédre figyelsz, hanem az ismerőseid új vagy régi ruhájára. Már láttam ilyet.

    És, ha nevetgélni akarsz, egész nyugodtan maradj a reklámjaidnál. Ugyan vannak itt, akik jól szórakoznak a belőled ömlő idióta és rosszindulatú hazugságokon, de attól tartok, ez a szellemi sötétség, ami belőled árad, inkább tragikus, mint nevetséges.

  • Bendegúz

    „Lenne jo ismerteni velunk itten, hogy mifele ceg nyomtata azt ???”
    ——————————————
    Már mint hogy ki ismertesse? talalom? Mire fel?Ő Ő sem nem kibocsátó, sem forgalmazó sem adományozó, mindössze egy nyugdíjas aki épp úgy „kedvezményezettje” az ügynek, mint bármely másik nyugdíjas!
    Forduljon egyenesen a kormányzati Hivatalhoz, ha olyan nagyon fontos Önnek ott Floridában, hogy ki és miféle cég nyomtatta a szóban forgó utalványokat, de ne osszon le megint feladatokat! Kicsit keresgéljen a neten -ezt Ön épp úgy megteheti mint az akinek a feladatot címzi!

  • Tüske

    „Boda … akik téged hitelesnek tartanak az itt olvasók közül…”

    Nem vagyok fogadatlan prókátor csak kérdezem Tőled: Akkor éreznéd jól magad, ha csak a „magad félék” véleményét olvasnád? Örülj, hogy más véleményekkel is polemizálhatsz – személyeskedés nélkül és tényszerű érvekkel, kulturáltan.

    A demokrácia és liberalizmus alap gondolata: A klf vélemények elmondása ill. nyílt ütköztetése. Ennek ellenkezője a vélemény diktatúra. Ez utóbbinak vagy a híve?

  • Besancon
    2019 szeptember 8
    5:48 de.

    Nem kellene mindig mindent negatívan értelmezni, vagyis úgy hozzáállni, hogy akit utálok, annak a macskája dögöljön meg.

    A hozzászólósokból, nem csak a tiedből, sajnos ez látszik ki.

    Az, hogy ki bocsátotta ki az utalványokat, abból világosan kivehető, hogy ki volt a korrupciós csatorna, ki keresett ezen az ocsmány szélhámosságon, amivel tökön lehet ragadni a miniszterelnök urat is. (oly mindegy, hogy nevezi magát)

    Vagyis erről szólna a korrupcióellenes küzdelem.
    Amíg nem az OKOKAT keresitek, hanem az OKOZATOKAT szapuljátok, addig nektek ott magyar-hazában CUMI VAN.
    A csalárd politikusok azt tesznek veletek amit akarnak.
    És ez jól van így, még több szívatást kívánok.

    Mert elolvasva az itteni „nagyon szimpatikus” hozzászólásokat, azok nem szólnak másról, mint az együtt-való lamentálásról, a siratóházban való vajtákolásról.

    Az egyetlen aki értelmes kérdést tett fel az pontosan a Bendeguz volt.
    De nektek ez nem fontos, akkor pedig mi francnak, miért volt megírva ez a cikk is – csak hogy lehessen közösen jajveszékelni???!!

    Nagyon nevetséges, nevetségesen szomorú.

    Ebből az tűnik ki számomra, hogy igazából senki sem akarja itt a helyzetet megváltoztatni, mert akkor nem lenne min rinyálni.

    Mily szépek is azok a közös RINYA-ESTÉK!

    Azért nem más ez itt, mint valóban egy BIG-BROTHER-es FÓRUM.

    Az egész arról szól, hogy szép sorjában kit lökdösünk ki, az utolsó bennmaradónak pedig ki fizeti a prémiumot?
    Boda Marcsi? Orbán?
    A szerkesztőségre nem gondolnék …

  • Tüske Zsófia,

    szerintem izgalmasabb az a kérdés, hogy a nyugdíjas gyereke vajon a saját számláját kifizetheti a nyugdíjas utalvánnyal?

  • A lényeg: a nyugdíjasoknak szánt és kézbesített rezsiutalvány átruházható.
    Ezért kialakul egy másodlagos piac, ahol átveszik készpénz ellenében ezeket az utalványokat. Persze a legtisztább az, ha közvetlen leszármazottat segít a nyugdíjas, és a gyereke-unokája használja föl az utalványokat.

  • Ferenct: természetesen olvasom más véleményét is és nem zavar, ha valaki azt nem eposzi jelzők és gyalázkodás kíséretében teszi.
    Gondolj csak Boda miként interpretálta azonnal kész tényként a Donáth László és a lánya által elkövetett szexuális zaklatást.
    A Ripostot hitelesnek elfogadni azért kell egy szellemi mélyrepülés.
    Kereszténykedni a Szentirás és a katolikus liturgia ismerete nélkül is elég primitív dolog.
    Összevissza hazudozni szintén.
    Ezt a fajta „más véleményt”, a pártbrosúrák óta színvonal alattinak tartom.
    Ille szép szemelvényt gyűjtött Boda remek hozzászólásaiból a facebookon, ha az neked mérvadó, hát tanulmányozd örömmel.

  • Drizari!!

    gratulálok,némi érdeklődés és tájékoztatás után rájöttél a lényegre…..!nézz több tv-ét és esetleg még több információhoz jutsz,nemcsak ebben a támában,hanem másban is….hátha hasznodra
    válik?….

    Más!A tegnapi és a mai hírekben is szó volt a „Dorian” nevű hurrikánról,ami állítólag már elérte Kanadát is (ma mondták be részletesen)
    Ezúton szeretném őszintén azt kívánni,hogy minél kevesebb anyagi kárt okozzon,de főleg emberéletet ne követeljen!!!!!!!
    Csak megjegyzem,hogy én naponta tájékozódom (TV,ujságok stb),amit másoknak is ajánlok: a cikkíróknak,a hozzászóloknak a sok politikai acsarkodás helyett,ugyanis ezek a dolgok minden embert érintenek pártállástól függetlenül!!!.az ilyen közérdekű dolgokról is lehetne cikket írni….!

  • Drizari: a nyugger szavazatvásárló kék cédulák bárkire átruházhatók, ha a fent említett okok nem állnak fenn.
    Gűz- és villanyszámlára érvényes, akkor, ha nem elektronikusan fizetnek és nem a Díjbeszedőnek, hanem a szolgáltatónak közvetlenül.
    Én az ilyesmit Iványi egyházának szoktam továbbítani, a nővéremével együtt.
    A gyerekeim képesek a rezsijüket fizetni a csuti könyöradománya nélkül is, így az a valóban rászorulókat fogja szolgálni.

    Gabriel: próbáltam rákeresni a neten, hogy melyik nyomda állítja elő a kékcédulákat, nincs róla adat.
    Mivel nincs a birtokomban ilyen, megnézni sem tudom.
    Az igazi adomány az lett volna, ha a nyugdíjat megtoldják a 9000 ft-tal, ez így csak olyan népmesei adtam is, meg nem is akció.

  • A 9000 Ft, kicsit több mint a fele a havi villanyszámlámnak.
    Van egy darab hűtőm, egy zuhanyozó, kettő Computer, két szoba + nappali (világítás)
    Sem légkondit, sem vasalót, sem hajszárítót nem használunk, sem bármi más elektromos cuccot (konyhai sem).
    A lányommal élünk ketten.

    Az utolsó villanyszámlám pontosan 150548.37 volt forintra átszámolva, vagyis a 9000 forint messze nem fizetné a számlám.
    A fiam villanyszámlája is több Budapesten 9000 forintnál, aki egyedül él.

    Senki nem vetette fel az összeg megalázó jellégét, senki nem vetette fel, hogy melyik szervezet mennyit keresett az utalványok kibocsátásán, mert a lényeg ez: A bankok is a filléreken keresnek – csak millió-számra.

    Az egész HSZ áradat, amelyek itt elhangzanak, csak végtelen lamentálás, ennek meg nem sok értelmét látom, bár akinek ideje van bőven, és nincs mással foglalkozni valója ….

    Bár Ferencnek sikerült leírnia egy éktelen blődséget: (ami persze fényesebben megvilágítja a hülyeséget, mint a déli napsütés)

    „”De, pillanatnyilag kapitalista piacgazdaság van Magyarországon és a mindenütt – Kubát és É. Koreát leszámítva.””

    Annyira nem érti, sem ö sem mások: A kommunista diktatúrának NEM az ellentéte a kapitalista piacgazdaság. (Sem a fasiszta diktatúrának)

    Erről beszélek folyamatosan: a kommunista propagandistáknak sikerült az agymosás, (a nagy TERV) hogy nem 2 (kettő), hanem legalább 5 generáció se elég, amíg ez a fertőzés kivész … a lelkekből és a fejekből

    Annyi marxista szemléletű termett, hogy ahhoz képest a parlagfű valami ritkaságszámba megy

    (Akik csakis a marxista definíciók alapján képesek gondolkozni a világról)

  • Ferenct
    2019 szeptember 8
    10:52 de.
    Tüske
    Nem vagyok fogadatlan prókátor csak kérdezem Tőled: Akkor éreznéd jól magad, ha csak a “magad félék” véleményét olvasnád? Örülj, hogy más véleményekkel is polemizálhatsz – személyeskedés nélkül és tényszerű érvekkel, kulturáltan.
    __________________

    Bodával polemizálni? 😮

  • Gabriel!
    A hozzászólásodban sok igazság van!!!!(akkor is ha főleg engem !!!)meg a kormányt feleslegesen emlegeted……
    Sajnos itt többeknek elment az eszük(pláne ha valaha is volt)!
    Sok beteg és plusz sajnos jellemtelen,hazug ember írogat ide…!
    Vagy megunják,vagy „becsavarodnak”…egyeseknek már sikerült!

  • Az,hogy szerencsétlen Bendegúz79 képtelen…. megérteni a lényeget és mellébeszél nem csodálkozom,de hogy A.G ezt helyesli is,az már enyhén szólva is hazugság,pofátlanság.,ugyanis az utalványnak Ft értéke van,ezt még a nagyon gyengék is felfogják!……….A.G.ez esetben ( csupán ez esetben ?)biztosan nem gyenge,csak ugye „kissé”jellemtelen!

  • talalom;

    Soha, senkinek nem javasolnam hogy „allszentkent” cselekdjen raszorulo embertarsait segiteni !

    Miert nem probalna azt oszinten szivebol jovo joindulayabol tenni ???

    Igen, ertem hogy a maguk alatal AFA-nak nevezett ado az a kereskedelmi ado.

    Florida orszag 6%-os kerskedelmi, (AFA) adokbol letezik (elelmiszerek, egeszsegugyi koltsegek adomentesek) tarja fenn a 86 billios evi koltsegu kormanyat. Nincsen jovedelmi ado !

    Persze Florida GDP-je 1 trillio (ezer-milliard) dollar.

    Mint mar irtam parszor, a legutolso (tavaly november) valsztson az ingatlan ado-korlatozasat szavaztuk meg , a 20 mill-max. hatarra, 20-evi haraidoig.
    A tavalyi 14 (Fla.)alkotmany modositas kozott.

    Persze az a demokratikus modszere alkalmazsaval lehto.Amint a szavazolakossag dont minden alapveto szuksegese ugyeken.

    Amodon maguknak is leheto lenne a nephatarozat alapjan a donteseik, nem az allamburokracia altal.

    Na de maguk azt nem csak utaljak, de maga kulonosen ellenzi es gyiloli.
    Tehat ne panaszkodjon, elvezzek amit kedvelnek !!!

  • BESANCON;

    Huljon mar le egy kicsit !

    Kerdeztem attol aki tudjuk hogy nyugdijjas lettere kapta azt az utalavanyt.

    En innen csak a hirekben kozolteket latom, s nem lathato a nyomda neve az utalvany szelen.

    De jellewe nagyon az allami penzverde stylusaval egyenklonek latszik.
    Csupan saccolhaton veletem hogy az allami penzverde lehetet volna.

    Errtheot lenne az amaganak ???

  • Bendeguz79
    2019 szeptember 8
    4:09 du.

    a tartományi (Florida egy tartomány némi önállósággal)
    adókra rárakódik a szövetségi jövedelem adó 10-től 37% -ig meg ezen felül ugye olyan szépen írod, hogy ihaj, az egészségügyi költségeidre nem vetnek ki még adót is, pedig az is egy szolgáltatás amikre adót fizettek,

    ha hallgattál volna bölcs maradtál volna!

    The Federal Income Tax Brackets
    The U.S. currently has seven federal income tax brackets, with rates of 10%, 12%, 22%, 24%, 32%, 35% and 37%. If you’re one of the lucky few to fall into the 37% bracket, that doesn’t mean that the entirety of your taxable income will be subject to a 37% tax.

    mennyi a vásárlókosár összetétele Floridában?

  • Almási
    „Bodával polemizálni?”

    Mindenkivel.
    Azzal is akinek más a véleménye mint a tiéd/enyém. Különösen azokkal személyeskedés és alpáriság nélkül, kulturáltan, tényeket felhozva érvként – már aki képes erre-:)

  • NagyokosTüske!

    Csak halkan közlöm,hogy Donáth Lászlóval szemben fenálló vádak
    nagyon is igazak,akkor is ha történetesen a te unokádaz is ő keresztelte….ugyanis maga az evangélikus egyház is vizsgálatot indított(régebben csak elhatárolódott,nem nyilatkozott) és ugye kiáll a rúdja az ürgének,mert egy normális egyház nem vállalja fel az ilyen jellemtelen alakokat.
    Amúgy vírósági eljárás is folyik ellene és míg régebben sokan féltek tőle (egyetlen feljelentés volt)ma sokan éltek a feljelenzés jogával!!!!
    Ez az ember egy hatalmával visszaélő aljadék,és a lánya sem különb nála aki még biszex is!
    Nem mellesleg a katolikus papokat kiközösítik,kirúgják,nincs mentségük akkor se,ha ugye ők nem nősülhetnek.
    Na Donáthnál ez nem áll fenn,mivel felesége is van…..
    Mielőtt méred a nem lézető eszed,próbálj meg tájékozódni……

    ha

  • Ferenc!

    Tüske csak akkor érezné jól magát,ha az elfogadhatatlan hazugságaival szimpatizálna mindenki……nála ez a „demokrácia”
    ellnvéleményt nem tűr…..!
    Remélem elolvastad a neki írt válaszom?
    Na azok tények!!!!

  • Gabriel!

    senki nem ígérte,hogy kifizetik a villany,vagy gáz számláját…Mint írtad neked jó sok volt(palotában laksz?…ez csak vicc)
    Egyébként nekem is sok volt a végszámlám a havi számlák után(103 e/FT),de én tavaly áttértem villanyfűtésre (kéményt kellett volna
    béleltetnem 350 ezerért+ új konvektor.+ kosz..)
    Én mindkét szobában hótárolós kályhával fűtök (egyik már régebben is megvolt)és éjszakai kedvezményes árral(2 órám van)
    Persze erre is kellett költeni,de hosszú távon megérte!
    Gázt viszont kb.havi 2 ezer forintot fizetek!

  • Gabriel!
    Természetesen 2 órám van,egy nappali(világítás,egyéb géphasználat..)és egy éjszakai,(ami a fűtést méri),így kb.havi
    25 ezer forint a költségem!

  • Gabriel és Mindenki…!

    Képzeljétek el mekkora számlátok lenne,ha jó pár éve nem lenne
    rezsicsökkentés?aktívaknak és nyugdíjasoknak egyaránt!…….ugye a szocik alatt emelték mind a villany,mind a gáz árát?…ami ugye
    tagadhatatlan tény(!!!)és mit kaptunk?számlát… mindezt mindenféle pártpolitikai elfogultság nélkül írom,amin el lehet gondolkozni!

  • BODA MARCSI;

    Egyszeru bizonyitani allitasat.

    Menjen a bankaba es valtsa be penzre a „rezsi-utalvanyat !!!

  • RODEO;

    Ha allandoan hazudnod kell, legalabb elhihetoket brobalj hazudni !!!!

    Tartomany????

    Hiszen meg Puerto Ricco, s a Virgin szigetek (St.Croix, St. Thomas, St.John)is tekjesen onalloka minden teren, csupan a US biztositja vedelmuket.

    A tag-orszagok , amelyek egyesulese alkotja a United States-t, nem hogy onalloak minden vonalon, a sajat valasztott kormanyaoikkal, kulombozo torvenyeikkel (Luisianiaban a „Code of Napoleon” van ervenyben) torvenyhozo testuleteikkel, hadseregeikkel es legi-erejukkel.

    Nem is emlitve hogy negy (4) nem is allam (state) hanem Commonwealth-ek.

    A US Alkotmany csupan a Koztersasagi formaju allamok-kormanyait szabja meg.
    Hawai kiralysag volt, Alaska meg csaszarsag.

    Floridaban nincsen jovedelmi ado, sem „value adedd tax”, sem capital gain tax. Az egyedulli allam. Azt is irtam mar parszor, tudnal emlekeznel valamire ?

    De szerencsere Dorian nem erintett minket, de Canadaban okzott tobb karokat.

  • BODA MARCSI, Gabriel es mindenki-hez cimzetekre.

    Rezsi csokkentes?
    Ertene az energia fogyasztas csokkenteset ????

    Az hogyan lenne leheto, hiszen az olaj arak emelkedtek, meg ha nem is sokat de emelkednek.
    Tehat az energia eloallitasai tobbe kerul.

    S ki fizetne azt ha nem a fogyaszto.

    Itten a valsztott Public Service Commission jovahagyta a havi energia koltsegeinek (Olaj arak) emelkedeseinek a kimutatasait as havi szamalkon. Akar emelkedo, akar csokkeno.
    Energia arak, olaj, es gaz a vilagpiacon megy, arai egyenlo barhol.

    Talan ottan az Orosz olaj elteroen lenne a vilagpiaci araktol.
    Putin igen ostoba lenne HA az lenne ugy ottan.

    Havi vilanyszamlaja 25 ezer forint?
    A 2 ezer forints utalvany nem sokat segit.
    S talan a masik 3 ezer a gazea, s amasik 3 ezer a viz-szamlara alkalmazhato ???

    Kivancsi vagyok mit nyujt majd a Lengyel kormany.

  • Bendegúz79!

    Látszik,hogy nem itthon élsz,de egyébként sem érted amit írnak
    l/ azonos fogyasztás mellett történik évek óta a számla díja,ez
    a rezsicsökkentés és az áremelkedést a kormány átvállalta
    2/ Nem 2.000 Ft rezsiutalványt kapunk szeptemberben,ami 3 x
    3.000 FT (én saját gázszálámról írtam,hogy kb.havi 2.000Ft
    ami havi 6,800 Ft-ról csökkent le,mivel villannyal fűtök,
    gázzal csak főzök időnként)
    Ft hanem ugye 9.000?…
    3/ Aztán én a saját villanyszámlámról írtam,nem másokéról és
    meg is indkoltam,hogy miért kb.25.000Ft havonta!

    Kicsit jobban figyelj oda arra amit írnak,akkor is ha téged nem
    érint a dolog!

  • Amúgy Tüske!

    Még egy óvodás is felfogja,csak te nem,hogy minden nyugdíjas igénybe tudja venni a 9.000 Ft-os támogatást,azok is akiknek a bank fizeti a rezsijét.ugyanis átruházható bárkinek,csekkes ill,postai
    utalvánnyal történő fizetésnél beszámítják,az utalvány értékét az átvevő meg kifizeti a nyugdijasnak az utalványt!
    Jobb lenne.ha csöndben maradnál,mert egyre szánalmasabb gyp.-és eset vagy…Nézz időnként TV-t olvass ujságot.és próbáld megérteni..!

  • Boda, rágalmazol, köpködsz, ahogy tőled már megszoktuk.
    ugorgyunk.

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 8
    2:47 du.

    Ha még egyszer megnézed, hogy mit írtam ott fentebb, akkor láthatod, hogy téged nem a RINYÁLÓSOK táborában említettelek.
    Sem a kormányt.

    De sajnos mint látszik, az ORBÁN 1991-BEN IGAZAT MONDOTT.

    Hamarabb felismerte a magyar valóságot, mint sokan mások.
    Én ezért akkor nagyon kiadtam rá, igen, akkor 1991-ben, és tartottam tőle, hogy egyszer eljut oda és Magyarország kormányfője lesz.

    És bejött, mert NEKI VOLT IGAZA!

    Azt mondta akkor, hogy „A MAGYAR NÉP ÉRETLEN A DEMOKRÁCIÁRA”.

    ezek után ennek mentén politizált, és minden bejött neki.

    „”Okos volt” sajnos, a többiek pedig nagyokosok maradtak … és leszerepeltek.

    Ja és hogy még szebb legyen, idejárnak olyanok, mint a rodeio, a demokráciát ócsárolni, csúfolni (hogy a nem ég le a képéről az összes disznóbőr) aztán a szellemileg elmaradtak – a magyar ISIS terroristák, – fanatikusok, hithű trockisták pedig a marxista ideológiát forszírozzák, gondolom nemcsak itt, hanem a véres valóságban is.

    Csoda, hogy ez az ország még létezik

  • Bendeguz79
    2019 szeptember 9
    1:40 du.

    Úgy látszik Te sem fogtad fel:
    Viccelődtem vele, hogy kicsit több mint a fele a havi villanyszámlámnak a 9000 forint.

    ÉN A MÚLT HÓNAPRA 150OO,OO FT-ot (azaz: tizenötezer forintot) fizettem, szept. 02-én)

    A gáz (palackot használok) csakis főzésre (fűteni szerencsére nem kell 🙂 )
    Havi egy palack kb, az 5200,00 Forintban számolva

    Minden-féle rezsicsökkentés hókusz-pókusznak csak propaganda értéke van, amivel szavazatokat lehet nyerni. Persze veszteni is.
    Megítélés kérdése.

    Az egész utalványosdi helyett, ha a kormányt nem propaganda-szándék vezette volna, akkor simán a nyugdíjutaláshoz csaphatták volna az összeget!
    És ami a legfontosabb, hogy a csekk kibocsátásával megbízott vállalat egy csomó pénzt keresett. Mert hogy a kétmillió csekket ki kellett nyomtatni, adminisztrálni és kézbesíteni.

    Hol vannak az ellenzéki képviselők, hogy számon-kérjék a kormányon a költséget, és leleplezzék a korrupciót?
    ülnek a seggükön a sarokban. Vajh miért?

    Ezeket a magyarországi magyaroknak már nem is mondom, mert fáj…

  • Bendeguz
    hibásan irtam be a számot fentebb, 15.000,00 Ft.

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 9
    2:15 du.

    Marcsi annyira szép dolog hogy hisz a mesékben, még akkor is ha ebben a korban infantilis.

    „Rezsicsökkentés…”, meg „kormány átvállalta” 😀 😀

    Kismilliószor tételesen el lett magyarázva, hogy nem hogy csökkent, hanem a világpiaci árakhoz képest drágább az energia ma Magyarországon, azaz nem átvállalja a különbözetet, hanem ellopja a magyar kormány – ehhez mindössze annyit kellett tennie – kötelezve rendeletbe a szolgáltatókat -, hogy ráhazudja a számlákra a kormány, hogy mennyivel „csökkent” a „rezsicsökkentéssel” a fizetnivaló összeg és maga, meg ezt el is hiszi. Ennyi Marcsika, nem nehéz ez a mocsok politika, mármint a populista politika propaganda. Ön pedig hisz, egy papírfecninek, a propagandának, és a „rezsicsökkentés” istenének. Mert hát rá van írva a számlára is, és a tévé is bemondta… :)) Szép dolog hinni a mesékben, de egy kor felett rém ciki 7 éves szinten lenni.

  • bendegizi 76 szor

    még jó, hogy itt publikálod a saját hazádról ismereteid teljes hiányát, agysérved van lányka…

  • HunCanada figyelmébe
    (Háztartási földgázárak Európában)

    https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?oldid=367333

  • Ferenct
    2019 szeptember 10
    8:43 de.

    Kedves Ferenct. Köszönöm mások nevében, hogy köztudott dolgokat linkelt.

    Mit szeretne ezzel mondani, mert az én mondandómhoz nem passzol.

    Ez egy „pillanatkép” 2017 második feléről az egyes országok gázárait tekintve.

    Én az energiaárak (elektromos és gáz) beszéltem trendvonalban mondjuk a „rezsicsökkentés” óta, és nem az országok egymáshoz viszonyított árairól, hanem a magyar állami energia és földgázkereskedők által elsíbolt maradványról amit nem, hogy odaadnak a lakosságnak, hanem „nyereséget” termelve elraknak.

    Egyébként teljesen hasznos a linkje, csak totál nem idevág, legalábbis az én mondandóm tekintetében semmi relevanciája.
    Ez teljesen más kérdés, hogy hol és mennyibe kerül a gázár. Senki nem vitatta, hogy nálunk másokhoz viszonyítva kevés, ahogy másokhoz viszonyítva a kereset is még nagyobb mértékben kevesebb is – ezt se feledje, ha ezt az ábrát linkeli legközelebb. Vásárlóerő-paritáson ha nézzük az Ön ábráját és az árakat, máris nem az egyik legolcsóbb nálunk.
    De nem is ez a lényeg, hanem hogy az állam ha valóban csökkenteni szeretné a lakossági energia árát, akkor tudná, és nem csak ráírni a befizetniveló csekkekre, hogy ennyivel-meg annyival fizetne többet a polgártárs ha nem lenne a rezsiistenség intézménye.
    Csak 2018-ban az állami (ÁLLAMI) földgázkereskedőnek rezsicsökkentés ide, vagy oda keletkezett 3,5 milliárd forint nyeresége 2018-ban.

  • Az MFGKZrt.-nek a különbözetet minden évben félre kell tennie, beszámolójának mérlegében el kell határolnia. 2018 végén az egyenleg 36,8 milliárd forinton állt, a „rezsicsökkentés” óta a lakosság ennyivel fizetett többet a gázért. Sőt valójában majd’ 80 milliárd forinttal, a kormány ugyanis 2018-ban kivett ebből a keretből 40 milliárd forintot a választások elé időzített „téli rezsicsökkentés” finanszírozására (3,2 millió ügyfél kapott visszamenőleg 12 ezer forintos jóváírást). A tartalék eredetileg arra szolgál, hogy a lakosságnak akkor se kelljen többet fizetnie, ha felmenne a gáz beszerzési ára. A kormány a rezsitartalék felét osztotta vissza.

    2015-ben járt le az orosz-magyar gázszerződés eredeti, 20 éves futamideje. Azóta többször meghosszabbították, de a kormány titkolja, pontosan mennyibe kerül az orosz gáz. Ahogy a friss adatok is mutatják, a lakossági (hatósági) gázár uniós összehasonlításban nagyon alacsony, és mivel az MFGK-nak így is nyeresége keletkezik, vélhetően az importár sem magas. Magyarország csekély gazdasági súlyával aligha van erős alkupozícióban az Oroszországgal folytatott gáztárgyalásokon, és azt is kizárhatjuk, hogy Vlagyimir Putyin Orbán Viktor két szép szeméért adja olcsón a gázt. Így kérdés, Moszkvának miért éri meg mindez.

    Szóval nagyon „jó”, hogy van egy ilyen „rezsitartalék” amit a többletbefizetésekkel hízlalnak, így a magyar emberek pénzét az állam kezeli inkább helyettünk, de ne csináljunk már úgy, hogy ami amúgy is az emberek pénze lenne, azt választások előtt, meg hangzatos rezsicsökkentések címszóval adják vissza, mintha valami csodát tenne a kormány. Ez a fentiek alapján is enyhén szólva blöff, más szóval aljas populista propaganda.

  • Ferenct
    2019 szeptember 10
    8:43 de.

    Jaj, Ferenct leesett a tantusz, hogy miért linkelte nekem címezve. Én írtam, hogy az „energiaárak világpiaci ára…stb” Ön pedig erre a „világpiaci ár”-ra reflektált azzal a több szempontból is irreleváns ábrával, ahol az európai országok egymás közti háztartási és nem háztartási FOGYASZTÓI árát mutatja. Teljesen más dolgok ezek.

    Ferenct, a különböző országok gázárai nem világpiaci árak szinonimája, és legfőképpen nem a fogyasztói árakra gondoltam, hanem hogy-hogy nem a világpiaci árra. 🙂

  • Boda
    szept.9. 2:15

    „.a rezsicsökkentés és az áremelkedést a kormány átvállalta”

    ——————————————-

    Hogyan és miként „vállalta át?” Kedves „gazdasági igazgató asszony” szerinted a kormánynak honnan és miből van pénze? Gondolod, hogy éjszakánként külön nyomtatnak csak és kizárólag a kormány részére, netán a mennyországból extra juttatást adogatnak le nekik? A kormány azt, és csakis azt tudja osztogatni amit előzőleg az állampolgárok különböző adó címén befizetnek, azaz a költségvetési pénzeket, amely mint ilyen mindannyiunké, azaz az állampolgárok pénze! Érthető? Magyarul, az így átvállalt rezsikülönbözetet te, én és mindannyiunk fizeti, de nem csak a magadét, hanem a csókosok több száz négyzetméteres villájának és úszómedencéjének a fűtési és elektromos költségei díját is! Te ezt tényleg nem tudtad? Amikor a kormány „ad valamit” azt nem a sajátjából adja – mert hogy neki nincs – hanem a költségvetésből, azaz mindannyiunk pénzéből!

    Amikor látod pl a Kútvölgyi kórház iszonyatosan lepusztult torzóját ( eleget láthattad mostanában, bejárt szinte minden sajtót)) és mellette kontrasztként a 3 ezer milliárdból épített topolyai (Szerbia) stadiont, melyet a helyi III. osztályú foci csapatnak építtetett a vezéred, akkor tudd, hogy az előbbi azért néz ki úgy, mert annak rendbehozatalára nem ad a hazai állampolgárok pénzéből a te zseniális kormányod, míg a határon túli sportcsarnok érdekében megnyílik a magyar adófizetők által összeadott pénzes kassza!

    Nagyon valószínű azonban, hogy a rezsicsökkentésnek kikiáltott csodát a szolgáltatók saját kontójukra viszik véghez – így nagyjából érthető, hogy ha egy budai kerületben havonta min. egyszer, de van, hogy kétszer is „elmegy az áram” miért kell egy – másfél, gyakran két órát is várni, míg történik valami : nincs pénz fejlesztésre, beruházásra, nincs ember, nincs eszköz, sokszor esetkocsi sem stb Nesze neked rezsicsökkentés!

  • HunCanada

    „Lári-fári” hogy egy dicstelenül „kimúlt” egykori miniszterelnököt idézzek.

    A lényeg (szerintem): Jobb egy hosszú távon kiszámítható stabil gázár – szemben a világpiaci árakhoz naponta igazodó lakossági árhoz. Még akkor is, ha ez a liberális gazdaság politikának oly kedves is lenne. A világpiaci árak egyszer fenn, egyszer lent vannak, ezt kell „kisimítani”.
    Azt, hogy ezt az ördögtől való orosz gázárakkal éri el a magyar kormány az legyen az egyéb gázszolgáltatóknak a gondja, akik adnák drágábban is (LNG gáz) saját politikai érdekeiknek megfelelően csak vegyük tőlül – letojva (jelen esetben a magyar) lakossági érdekeket.

    ps: 2005-ben költöztem Mo-ra és jól emlékszem a havonta korrigált (persze felfelé) gázárakat amihez az akkori gáz energia tanács seggnyaló módon asszisztált. (Lendvai I.: „hangosan mondom: nem lesz gázár emelkedés” – azután lett, havonta!

  • HunCanada
    2019 szeptember 10
    12:33 du.

    Te egy troll vagy…

    Már sokat elgondolkoztam, kérdeztem is, hogy miért csak a Boda Marcsival vitatkozol

    Bármit ír az a szerencsétlen, azonnal reagálsz rá!

    Nem értettem ezt a SZIMBIÓZIST.

    Most hogy a Ferenc-re reagáltál kicsit világosabb – bár lehet, hogy csak valami küldetéstudat vezérel?

    Hogy hogyan csal az Orbán-kormányzat, vagyis min keres pénzt, szinte irreleváns, mert mindenen.

    Na de, hogy csipöböl elutasítani az Eurostat-statisztikát, mert azt a Ferenc linkelte be??!!

    Nem magyar, nem orbáni, hanem brüsszeli. Az uniós kormány működteti a honlapot, de ha nem tetszik magyarul, akkor olvassad mondjuk finnül, úgyis megtalálod ugyanazokat a számokat. Söt románul, vagy portugálul is, de ha a görög jobban smakkol??

    Sok-sok mindenről nincs fogalma a Ferencnek, legalábbis a korrupció és a maffia tekintetében.

    Nem látja át, mert valószínűsíthetően nem ismeri, nem forgott benne, nem látja át a kormányzati csalásokat, nem ismeri az álnok propaganda-szisztéma lelkületét.

    Sajnos viszont ö is csipöböl elutasít minden olyan ismeretet (információt) ami a „megítélése” szerint balos, mivel a „baloldali” szemlétet hiteltelennek ítéli.
    Vele együtt a szabad-liberális gondolkodást, mert annak vezetői társultak a szocialista gondolkodókkal.

    Sajnos.

    Így maradt a kétpólusú, gyülöletre és utálatra kihangolt (felspannolt) magyar/magyar két oldal, amely egymásnak ellenségéve lett téve. Ahol, nyilvánvalóan e mellett a 2 horda mellett, annak súlya mellett (vagy e kettő között) a józanságnak, a szabad-gondolkodásnak, vagyis az egymást tisztelő respektáló identitásnak a képviselői szinte porrá és hamuvá váltak.
    Felőrlődik a szabad, józan-gondolkodású társadalom a kommunista/fasiszta malomkövek között.

    Nem ismerik fel, hogy egyetlen, ugyanazon az ördögi szerkezetről van szó, csak azon megy a vita, hogy a felső-kő vagy az alsó-kő e az őrlőkő.

    Néha szerettem volna azt hinni, hogy Te is egy „valós” személy vagy, aki a közepet képviseled, de sajnos nem.

    Szóval maradjunk annyiban, hogy a fejedben létező „világpiaci gáz-ár” fából vaskarika.
    Olyan mint mikor a 72 éves nagypapa, a 8 éves unokájával elmegy a riói-strandra.
    Bár a kettőjük átlagéletkora szerint kiadnak két 40 éves erejük-teljében levő hímet, de nem hiszem, hogy ezzel sokra mennének a helyszínen felvonuló bikinisek között.

    Leírtam, mert hátha nem gondoltál erre. Bár nehezen hiszem el, hogy ne tudnád hogy egyetlen fogyasztó sem egy Dubai 50ezer tonnás tartály-hajóra köti a sütőjét, vagy a disznóperzselőjét, hanem egy 11,5 kilós magyar gázpalackra, vagy a fogyasztói gázhálózatra. Ott, abban a táblázatban pedig a fogyasztói árak vannak összehasonlítva.

    Ezért írtam, hogy troll vagy.

    Gondolkozz el rajta …

  • Besancon
    2019 szeptember 11
    6:19 de.

    Ez így fából vaskarika, hogy a „kormány olyan jószívű”

    Nem a kormány, hanem a Mészáros Lőrincz.
    Ö az aki semmi fáradságot nem kímélve nyomtatja, és adja a pénzt át a „jószívű” kormányzónknak, hogy Ö azt egy mindenkit szerető, cukros-bácsiként osztogathassa szét elsősorban a nyugdíjasoknak, aztán a hajléktalanoknak, aztán az egyéb elesetteknek …

    Azoknak is akik ott a határon lévő kerítés alatt esnek el …

    —————-

    (A Te válaszod Ferencnek és Bodának, ami megállja a helyét, amit Huncanada irt, nagyon faramuci)

    Viszont marad egy fogas kérdés:
    Amikor az állam gazdasági folyamatokba való direkt beavatkozása ellen reklamálunk, akkor miért kiabálunk egy másik ugyanolyan módszerekkel élő kormányzat felállításáért??

    Mint látható volt, se nem így se nem úgy nem volt jó!

    Csak a nemzeti-szocialista nem tetszik?

  • Gabriel
    2019 szeptember 11
    8:19 de.

    Kedves Gabriel. Egyáltalán nem csak Marcsinak reagálok, de kétségtelen, hogy legtöbbször ő szólít meg név szerint, így ha látom ezt akkor visszaírok, vagy ha valami nagyon nagy ökörséget ír (az ő mércéje szerint is bődöleteset) akkor. De amit írsz, hogy minden ökörségére, az egyszerűen nem igaz. Ez inkább Geyza-ra illik, hogy minden ökörségére reagál Marcsinak, még a levegővételére is – ha igazán pontos akarsz lenni, akkor ebben maradhatunk is.
    Tegnap Ferenct szólított meg, ma pedig Te. Látod ilyen egyszerű, hogy kinek reagálok. Hogy értsd, mindenkinek aki megszólít és épp látom is azt a megszólítást igyekszem válaszolni.

    Gabriel, a soraidat mondatról mondatra olvasom és nem értem, hogy hol és mikor utasítottam el az eurostat statisztikáját, kiváltképpen azért mert azt Ferenct linkelte be? Azt se tudom ki az a Ferenct és nem is érdekes, mert nem teszek különbséget jobb, bal, nemzeti, radikális, liberális, férfi, nő, külföldön élő, belföldön élő… bárminemű jelzővel is illethető emberek között, hanem minden esetben a gondolatait nézem.
    Hogy világos legyen számodra is, Ferenct hozott egy statisztikát egy linkkel és semmi magyarázatot nem írt hozzá. Ezért feltételezem azért linkelte, hogy reflektáljon az én korábbi hozzászólásomra. Viszont arra ez az eurostat statisztika nem mond semmit – ha tetszik hozhatott volna az európai labdarúgó bajnokságok tavalyi (vagy bármikori, lényegtelen) gólkirályiról táblázatot mert az az én mondandómra kb úgy illeszkedett volna, mint az eurostat fogyasztói árairól a Ferenct által megjegyzés és magyarázat nélküli hozott (linkelt) statisztika. Ez nem Ferenct és méginkább nem az eurostat elutasítása, hanem az irrelevancia elutasítása volt.
    Azért minimum, hogy tegyünk különbséget ezen dolgok között, ha a kommentváltásokból nem jött ez át.
    Ráadásul írtam is, hogy hasznos statisztika. Így értelmezhetetlen mire gondoltál, amikor azt írod „csipöböl elutasítani az Eurostat-statisztikát, mert azt a Ferenc linkelte be??!!” Szó nincs erről.
    Ha ez így tisztázásra került, akkor amit innentől írtál – és azt én is így látom – a kétpólusú, gyűlöletre és utálatra kihangolt (felspannolt) magyar/magyar két oldalról az rám továbbra sem igaz. Ergo továbbra is – ahogy Te fogalmaztál egy valós személy vagyok, aki a bizony a közepet képviseli és egyik szekértáborba sem illek, és nem is akarok beleilleni.

  • Ferenct
    2019 szeptember 11
    8:01 de.

    Kedves Ferenct!
    Sok mindenben egyetérthetünk, de akkor veled is (azt hiszem tegeződünk) tisztázzuk, hogy én amit kifogásolok, hogy a magyar kormány úgy adja el mind a rezsicsökkentést, mind a mostani utalványokat szintén energiafogyasztás mérséklésére, hogy azt valami jótéteményként és egyedüli titkok ismerőjeként adja juttatja (adja vissza egy részét) a magyar fogyasztóknak, ami eleve náluk kéne, hogy legyen. Röviden teljesen és gátlástalanul nézik hülyének az embereket a szavazatokért cserébe 9 éve folyamatosan. Bocsáss meg, de ennek ne kelljen már tapsikolni. Én ezt mondom. Ez nem ünnepelnivaló, hogy a kormány visszaszolgáltatja azt az összeget, amit többletként beszed (lásd egyik napi írásom az állami cégek hasznáról) – és alamizsnaként, jótétevőként nagy csinnadrattával és minden egyes számlára pofátlanul ráhazudva a rezsicsökkentést aléltatja el az embereket a „nagyszerű és csodatévő” kormánytól.

  • Gabriel
    2019 szeptember 11
    8:43 de.

    @gaga @gizi

    vonjál már magadból 12-dik gyököt, ennyi izé egy napon? miből élsz?

  • Egyébként a már „betelt” lezárt másik cikknél több személyes és
    szomorú törénetet olvastam egyesek családjával történtekről,amit
    tökéletesen megértek,sajnálok,sokaknak voltak szomorú tapasztalatai,mint nekem is,amit többször is megírtam,csak az a baj,bökkenő,hogy ezek nem mostanában,hanem ugye a „szép régi időkben” a múltban történtek?……
    Ezen azért nem ártana kissé elgondolkozni……!

  • Amúgy ha mindenki megértőbb,és lojálisabb lenne mások sérelmeivel,az ugye nagyon emberi és tisztességes lenne?….!
    Ettől teljesen függetlenűl a bizonyítható hazugságokkal,rágalmazásokkal le kéne állni és akkor kultúráltabb lenne a társalgás,meg ugye ez nem pártszimpátia kérdése…..,hanem önkritika és intelligencia…!!!!!!!!!!!!!!

  • Kedves HunCanada!

    Köszönöm a válaszod, teljes mértékben tiszta a dolog a számomra.
    Én tartozom köszönettel és még egy lovagias bocsánatkéréssel is.

    Eddig is így értelmeztem a hozzászólásaidat ( a fentiek szerint, magad által leírtak szerint) de mivel szeretem rögtön elvágni minden kétségnek még a kialakulási lehetőségét is, szerettem volna ezt rögtön tisztázni.

    Sajnos egyre kevesebben vagyunk, akik nem „ácsolnak szekértáborokat” – nem csak ezeken a hasábokon – ezért érzem muszájnak az ilyen felvetés azonnali tisztázását

  • Rodeo11
    2019 szeptember 11
    12:33 du.

    Hát nem abból, hogy nemzetközi maffia-vezéreket, magukat kommunistának nevező haramiákat támogatok, csak azért, hogy zavartalanul drog-kereskedhessek … Ugye nem ismersz magadra, egy cseppet sem?

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 11
    4:09 du.
    „Amúgy ha mindenki megértőbb,és lojálisabb lenne mások sérelmeivel,az ugye nagyon emberi és tisztességes lenne?….!
    Ettől teljesen függetlenűl a bizonyítható hazugságokkal,rágalmazásokkal le kéne állni és akkor kultúráltabb lenne a társalgás,meg ugye ez nem pártszimpátia kérdése…..,hanem önkritika és intelligencia…!!!!!!!!!!!!!!”

    nos, Boda, ezt nyomtasd ki és tedd fel a tükrödre. Minden reggel mondogasd magadnak, abban az esetben is, ha Donáth Lászlót és lányát akarnád bizonyítékok nélkül hazugságokkal rágalmazni