Szekularizáció, Fidesz módra

2019 szeptember 22 9:32 de.90 hozzászólás

Érdekesen értelmezi Kövér a szekularizációt. Úgy véli, hogy az egyházi közösségek, papok és lelkészek felelőssége, hogy a hívek a megfelelő kereszténydemokrata pártra szavazzanak. Nem kétséges, hogy mire célzott.

Csakhogy, akad itt egy kis bibi: a Fidesz nem kereszténydemokrata. Nevében és céljaiban is e tárgyban a KDNP az illetékes. Az azonban, mint párt, nem létezik, csak a címkét hordozza. Indulni se indul önállóan sehol, hacsak nem a Keleti-pályaudvaron.

Kövér szerint – hogy honnan a bánatból tudja, kérdéses – a katolikus papoknál gyakran előfordul, hogy a szószékről osztják a meglehetősen érdekes igét: holnap választás van, de aki nem jó felé szavaz, az a következő héten ne jöjjön templomba, csak miután többször, jó alaposan meggyónt.

Ezzel két bajom is van. Az egyik: honnan tudja egy pap, hogy híve hová is szavazott? Ez talán a gyónás tárgya, aminek alapja – tudomásom szerint – a Tízparancsolat és az azon alapuló erkölcsi tanítás, és nem az állampárti elvárás? Ráadásul, ha nem jó felé szavazott, a pap milyen alapon ad neki feloldozást? Milyen bűnt követett el, és mi a penitenciája? Akkor mi van, ha a pap nem ad feloldozást? Bűnben fog élni, tán még utolsó kenetet és egyházi temetést sem fog kapni, a temető árkában lesz végső nyughelye?

A másik: ha nem mehet templomba, hol a bánatban gyónhatja meg fertelmes bűnét? Suttogja az esti szélbe, vagy a plébános úr ablaka alatt rebegje el?

A plébánosok dolga híveik politikai orientációjának irányítása, vagy mifene? Igaz, egy józsefvárosi plébános nyíltan a fideszes polgármester jelölt mellett kampányol. Mégis, mi köze hozzá?

Természetesen – és ezt XVI. Benedek pápa is világossá tette az amerikai püspökök ad limina végzett látogatása során – az egyház és az állam jogos szétválasztása nem értelmezhető úgy, hogy az egyház hallgasson egyes kérdésekben; az állam azonban választhat, hogy figyelembe veszi-e az elkötelezett hívők hangját a nemzet jövőjét formáló értékek meghatározásában.

Csakhogy, amennyiben ez a hang államilag vezényelt, meglehetősen kevésbé hihető, hogy a nemzet jövőjét formálná. Vagy, ha mégis, az nem igazán válna a nemzet üdvére. Avagy az egyház pártpolitikai útmutatása azt szolgálná? Az egyház szava mérvadó lenne politikai kérsében? Aligha.

XIV. Lajos mondotta volt – állítólag: az állam én vagyok! Kövér nem XIV. Lajos, de még Orbán sem (habár úgy viselkedik, mintha az lenne), mert nem kétséges, Kövérnek magától ilyesmi nem jut eszébe.

Ám tény, hogy egyetlen közjogi méltóságnak sincs joga a klérus felé politikai elvárásokat megfogalmazni. Legalábbis az egyház erkölcsi tanúságtételének megkérdőjelezése nélkül.

Jobb helyeken legalábbis. Magyarország hosszú évek óta nem tartozik közéjük.

90 hozzászólás

  • Holnapután a Hungaroisten mást álmodik, mással bizniszel és akkor mindenkinek muzulmánná kell válnia.

  • „…Kövér … Úgy véli, hogy az egyházi közösségek, papok és lelkészek felelőssége, hogy a hívek a megfelelő kereszténydemokrata pártra szavazzanak…”

    Az egy dolog, hogy Kövérnek mik az elvárásai, az pedig egy másik, hogy az isten tisztelek idején a valóságban mi hangzik el.

    Templomba járó azt emberként azt tapasztalom, hogy a (keresztény/keresztyén) papok kínosan kerülik a politikai jellegű prédikációkat, a direkt felhívásokat különösen. Lehet, hogy vannak olyan papok is amire Ille céloz de nem hinném, hogy ez általános.
    Ha t. cikk szerzője tud ilyenről azt írja ide.

  • Christopher Adam

    Ferenct,

    Szerintem papnak a pártpolitikát és a politikai szélsőségeket kell kerülnie…a politikát, mint olyat nem, amennyiben azt valamiképpen a napi olvasmányhoz hozzá tudja kapcsolni. Például a környezetvédelem olyan terület, amely alapvetően a politikai a diskurzushoz tartozik, de helyes ha egy pap a prédikációban felszólal ezügyben.

    Olyan papot sajnos még Kanadában is ismerek, aki a szószékről egészen szélsőséges politikai nonszenszt és abszurd összeesküvési elméleteket nyomott. Néhány hete hallottam ilyet — a fiatal lengyel származású pap a jógát nevezte ördögi tevékenységnek. Ez a kivétel, de van ilyen.

  • Ferenct
    2019 szeptember 22
    11:17 de.

    nem jó templomba jársz. térülj be a józsefvárosiba, és hallgasd meg az ottani pap politikai igehirdetését.

    neked lehet, hogy mindegy, mik Kövér elvárásai, azonban a papoknak nem. azon felül honnan tudod, más papok, más templomokban mit prédikálnak?

  • Paulus Tarsensis

    Sajnos, a templomokban tényleg folyik a propaganda. Még a 90-es években voltam szem-és fültanúja az alábbi esetnek:
    Kis dunántúli zsákfalu, országgyűlési képviselőválasztás napja.
    Erősen jobboldali elkötelezettségű plébános vasárnapi prédikációjának utolsó mondatai: „És még egyszer szeretném felhívni a kedves hívek figyelmét a választásokra. Keresztény embernek kötelessége olyan pártot választani, amelyik a keresztény értékeket képviseli. Tudom, hogy kampánycsend van, ezért csak annyit mondok, hogy hármas, a harmadik! Van annyi bölcsességünk, hogy ebből értsünk!” (A sorszámra pontosan nem emlékszem, de talán a hármas volt, és a szavazólapon a KDNP szerepelt harmadiknak.)
    A szomszéd iskolában volt a szavazókör, megyek leadni a szavazatomat, hallom ám a szomszéd fülkében Bözsi nénit perlekedni az urával: „a hármast, te, mit szerencsétlenkedsz, húzd má be!!!”

  • Paulus Tarsensis

    Christopher Adam

    A jóga itt Magyarországon is nagy mumus katolikus körökben, prédikációkban is, valószínű konzervatív, evangelikál hatásra. Arról megy a diskurzus, hogy a tornagyakorlatokat el lehet-e választani a hindu vallási háttértől, vagy aki jógázik az egyben egy hindu (pogány!) vallási szertartáson vesz részt, és így akár tudtán kívül is a kereszténység ellen dolgozik, teste, lelke pogány hatások alá kerül.

  • Pista, ez még az elmúlt nyócévben is így volt – de ezt Te is tudod. Én sok pappal leálltam vitatkozni, sok templomban. Mindig vesztettem…. Az a kivétel, ha egy pap nem nyomja a fidesz propagandát. Hányinger keltő! Tisztelet annak a pár papnak, aki ellenáll ennek!

  • Különösebb politikai agitációt nem tudnak kiejteni a papok. A lakosság kevesebb, mint tíz százaléka a rendszeres templomba járó. Ez lényegesen kevesebb, mint az ilyen-olyan TV csatornák nézői vagy azok száma, akik net-ről veszik az információkat.

  • Paulus Tarsensis

    Pál Apostol mondta:”…mindent megpróbáljatok, ami jó azt megtartsátok.” (1Thessz 5:20-21)! A jóga szervezetre gyakorolt hatása egyértelműen és bizonyítottan jó. Vérkeringést javító légző, nyújtó, lazító, masszírozó testgyakorlatok. A meditálás rész a vitatott.

  • Ille

    Bizonyára igaz amit állítasz „józsefvárosival” kapcs. – én csak a magam tapasztalatáról írtam.

    Mellesleg:
    Miért probléma az, ha a klf egyházak lelkészei politikai tartalmú prédikációt mondanak (nem csak keresztényekre gondolok)?

  • C.A.

    „…a politikát, mint olyat nem, amennyiben azt valamiképpen a napi olvasmányhoz hozzá tudja kapcsolni.”

    Igen, egyetértek.

  • Paulus Tarsensis
    2019 szeptember 22
    2:47 du.

    A történet melyről írsz a ’90 -es években történt, pedig akkor még lényegesen visszafogottabb volt mind az egyház ( papok) mind a politika – és főleg a kettőnek egymáshoz való viszonya! Sokszor beszélünk róla, hogy bár akkoriban megbotránkoztunk egyes dolgokon, elhangzott érveken és viselkedéseken már ami a parlamentet illeti( akkor még rendes közvetítés volt, nem csak összevágott szemelvények) de sokért nem adnánk, ha most is csak annyi lenne a gond „stílusilag, viselkedésileg és eljárásilag” egyaránt!

    Ma már közel sem olyan óvatosak és tapintatosak a papok amikor politikáról van szó – van ki meggyőződésből de jobbára az elvárásnak megfelelő iránymutatásból, erősen befolyásolni igyekeznek a híveket – saját tapasztalat (is)! Előfordul ez szép számmal nagyobb városokban is, de leginkább kisebb településeken, falun, főleg 200-300 lelkes falvakban, ahol szinte mindenki ismer mindenkit, hogy a vasárnapi mise végeztével amikor az általános tudnivalók, mise rendek, egyéb információk hangzanak el, hogy a pap kerek perec felszólítja a híveket mielőtt útjukra bocsátaná őket „aztán tudják ám, hogy hova kell szavazni!” Nem egyszer tanúi voltunk, a hívek hozták nyilvánosságra, beszéltek róla, hogy a papjuk nyíltan felszólította őket a kormánypárt támogatására, sok idős „istenfélő” ember meg nem is mer másként tenni – tök mindegy hogy mit gondol – mert ha egyszer az atya ezt mondja…..!

    Az, hogy valaki a saját környezetében nem látott /hallott ilyet, még nem jelenti azt, hogy nem létező jelenség!
    Egyáltalán, mi a fenét keresnek a politikusok a szószéken? Hány esetben láttuk, hogy megszállva a templomokat intézik beszédüket a nagyérdeműhöz? Mióta az egyház rendesen „befeküdt” a kormánypártnak ( Erdős Péter, Kiss Rigó L., a 2011-ben lemondásra kényszerült Mayer Mihály vagy utóda Veres A.) igencsak presszionálva vannak az arra fogékony hívek. Soha kormány/fő nem volt ekkora „keresztény” mint e jelenlegi kár, hogy egyes híveihez hasonlóan ő is azt hiszi, elég csak hivatkozni rá, és beszélni róla bárhol, bármikor, alkalmat mindig talál – a cselekedetek már nem számítanak! Pedig ha szó szerint vennék, amit ő maga hirdetett önmagát illetően, miszerint „ne azt nézzék, hogy mit mondok, hanem hogy mit teszek” akkor igen csak elveszítené még maradék hitelességét is, de – a magyar nép egy különös fajta nép, az emlékezete, megfigyelései gyakran megcsalják!

  • Miklos Banfi:
    „Az a kivétel, ha egy pap nem nyomja a fidesz propagandát.”

    Nem tudom, a papok hány százaléka nyomja, mennyi nem nyomja. De nem csak a papok nyomják, hanem az egyik zsidó felekezet rabbijai is, pl. https://akibic.hu/2019/08/13/zsido-szempontbol-orban-kormanya-kozelit-az-idealishoz-az-emih-egyik-rabbija-szerint/

    Ezt érthetőnek tartom; hiszen a pénzt ugyan az Örö-kévaló adja, de Orbán Viktoron keresztül kapják. 🙂

  • Ferenct
    2019 szeptember 23
    7:08 de.

    látom, te is leragadtál ennél. valóban nem probléma, mármint ott, ahol a szekularizáció megvalósult. de Orbanisztánban a vallás is csak eszköz a párt kezében.

  • jani
    2019 szeptember 23
    3:43 de.

    nem-e? csakhogy, annak a kevesebb, mint 10%-nak (honnan tudod, megszámoltad?)vannak családtagjai, egyéb rokonai, szomszédai, ismerősei, munkatársai. azokat ugyanúgy fertőzi mentálisan. ez azért, lássuk be, már érzékelhető szám.
    amúgy mi a véleményed XVI. Benedek pápa állásfoglalásáról? mert azért az mintha mérvadóbb lenne, mint a te hitnyilatkozatod…

  • Ille István… ka

    szóval ez az igazi szekularizáció…ez megint plagizálása a nagyoknak ott már folyik hinni kell, mert ha nem akkor a szósálmédián keresztül megfogják és leleplezik és csinálnak belőle NAGY NÉPI ELLENSÉGET és kirekesztik, mert vagy abban hisz amit a központi hatalom (szabadon megválasztotta a marha és most a fejére szarik) mond vagy fekete seggű lesz és a sarki rendőr tárgyalás és egyéb kurflik nélkül mexünteti

    lásd még USA Assange, Snowden most jelent meg egy könyve bestseller lett… mert ők is a közellenség és nemzetbiztonsági ellentényezők

  • Ille!

    Már megint(és nem előszőr)tévedett……
    ugyanis a Fidesz (mint ngán kívül mindenki tudja…) kereszténydemokrata(szerencsére)!!!
    De ugye abban is téved,hogy a papok,lelkipásztorok felelőssége lenne figyelmeztetni az embereket,hogy rájuk szavazzanak….,mert ugye akik nem járnak rendszeresen templomba,azok is felfogják,hogy jelenleg, mind a az emberek,mind az ország érdekében rájuk kell szavazni(ezt az értelmesebb többség tudja!)
    Na lapoztam!

  • C.Á!
    Én rendszeresen járok templomba és még soha nem agitáltak,hogy kire is szavazzak…..!!!!!
    Most meg ugye helyi önkormányzati és főpolgármesteri szavazás lesz és nem „kormányváltás”,ahol mindenki arra szavaz,aki a kerületi lakosok,és környezetük érdekeit jól képviseli,ugyanez vonatkozik a főpolgármesteri választásra is…aki fővárost!
    Hát én egy cseppet sem izgulok,ami a kerületünket illeti,de ugye
    Tarlósnak sincs oka aggódni az ilyen szánalmas ellenzéki felhozatal…mellett.
    Amúgy én „nem mellékesen itthon élek”!!!!!!

  • ILLE!

    Amellett,hogy ismét egy”élvezetes” cikket írt,közlöm,hogy én meg az ellenzéki jelöltek (egymást ócsárló,írtó) régóta tartó kabaré-műsorát élvezem…egészen október 13-ig….ugyanis akkor vonulnak le a porondról,és vége a cirkusznak!

  • Ferenct!

    A cikk ugye nem részletezi azt sem,hogy a szerencsétlen Karácsony miért is ennyire elutasított a saját kerületében is,(amit teljesen tönkretett)pláne még főpolgármesterként.is jelentkezett..de ugye az önbizalma határtalan(nemrég még
    miniszterelnök is akart lenni…..
    Róla egyébként több újságban is jelent meg cikk,sőt még a TV.-ben is égette magát párszor…..sőt,még most is tart az ellenzéki „műsor”amin tényleg jót lehet derülni….

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 23
    2:36 du.

    „Én rendszeresen járok templomba…”

    Pártgyűlésekre dettó ugyanolyan lelkesen és rendszerességel jártál anno. Amikor még annak volt itt az ideje.

    Gondolom önkritikát is sírva gyakoroltál, mikor arra szólított fel tégedet a párttitkár elvtárs..

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 23
    2:27 du.

    ha kérhetem, legyen oly bűbáj, és ezt az állítását bizonyítsa bármivel! azon kívül nem én deliráltam a papok felelősségéről, hanem Kövér NERtársa, vagy valami gond van a szövegértésével?
    az értelmesebb többség pedig, jobb, ha tőlem tudja, nem a maga fajta hívek gyülekezete!

    ami az élvezetét illeti, gondolom, a II. János Pál pápa tér környékén van olyan bolt, ahol lehet tartós elemet kapni az élvezetkeltő eszközébe 😀 dehogy élvez maga bármilyen cirkuszt, hacsak nem a fideszes bohócok táncolnak a manézsban! magának az első sorba szól a jegye, mit jegye, bérlete van 😀

  • Ille István

    „..amúgy mi a véleményed XVI. Benedek pápa állásfoglalásáról?”

    Svédországi útján 2016-ban például így fogalmazott:.„Politikai szinten ugyanakkor nem szabad óvatlannak lenni, vagyis több embert befogadni, mint amennyit integrálni tudunk, mert ennek is megfizetjük az árát“.

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Kővendég 9:34

    Ez a Köves Slómó, Orbán sémita ölebe, ugyanaz a maga kikiáltotta úgymond „”vezető rabbi””, aki még az I.Orbanisztán idején megtartott legújabb>h e r ó d e s i . n é p s z á m l á l á s t <* megelőző FidSS kampányban is arra akarta rávenni a zsidóságot, azt az orbáni vezércselt próbálta beadni polgártársainknak szinte minden média-szinten, hogy "bátran" vallják csak magukat "nemzetiségnek"… Hogy ebből az igyekezetből ki lenne Heródes, Orbán avagy Köves, ezt már bátran az olvasó fantáziájára bízhatjuk…

    Azt hiszem a lényeg mégis az, és nem kétséges, hogy egy ilyen lépés, egy "megvallott" teljes elkülönültség a magyar zsidóság részéről egyenes utat jelentene, vagy szolgáltatna valamiféle újabb MÁV-marhavagon politika beindítása felé… Tudjuk, a horthysta rasszoszemitizmus útja sem azonnal jutott el a marhavagonig. Kisebb.nagyobb állomásokkal, de 25 év kellett ahhoz is… Az orbáni pávatánc koreográfiája is: kettőt előre, egyet hátra lassúvíz politikája…

    Megjegyzendő, hogy szegény cigányokat disznómód, öl és vérebeik segítségével sikerült is nemzetiségként besoroltatniuk [úgymond', önként magukat]… Már isszák is a levét…
    ˙

    .

    * 2001. A Horthy-rendszert követően mintegy fél évszázaddal először(!) Orbánék itt csempészték be ismét a felekezeti és/vagy a nemzetiségi hovatartozás kérdését állampolgárok adatfelvételeként …

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ui.3:05-höz

    KövesPauló
    országgos
    tábbori
    rabbi

    A „”vezető rabbi”” hivatalosan nem is létező cím annak okán erőltetett ki, hogy az EMIH mint a MAZSIHISZ hivatalos tagja mégse produkálhatott egy meg nem választott főrabbit az Orbán kifundálta* hitközség vezetőjeként. Még akkor sem tehette, ha a mi Hungaro-Führerünk egy eredeti „gazdátlanná vált”, majd állami kézbe került, XVIII. századi zsinagógával lepte meg önjelölt rabbi Ő-ájtatosságát, hogy ez is, Isten helyett inkább őt szolgálja… Aki azóta töretlenül ezt teszi. Ezen kívül hitbizományba megkapta még az országos tábori rabbi, fizetéssel járó katonai rangot is, amely kb a haseki Svejk Katz tábori lelkészének lenne hű reinkarnációja…

    Ha ennyire igyekszik, még megérhetjük azt is, hogy nevét Slómóból Saulóvá, sőt előbb utóbb még Paulóvá keresztelik…

    😀

    * Az egész EMIH koncepció az Orbánnal szemben renitens MAZSIHISZ kiváltását szolgálja.

    .

  • mielőtt Boda anyó elkezdene bizonykodni, hogy Kövér dehogy mondott ilyeneket, és az Ille hazudik, íme:
    https://youtu.be/_ZNBJlhPyoQ

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2019 szeptember 24
    3:39 de.

    telitalálat! a szekularizáció – mint láthatjuk – nem felekezetfüggő, ám jól kitűnik az orbáni politika, melynek egyik vezérfonala a mindet és mindenkit maga alá gyűrés. különben is, a fene nagy komcsizás közepette az is kiderül, hogy az ő kommunistáik jó kommunisták, bezzeg…

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    2019 szeptember 24
    3:39 de.

    Nono, azért a Nagytiszteletű Katz lelkésszel összehasonlítani mármár dícséret! 😀

  • Geyza!

    Az egyik munkahelyem párttitkára hétköznap gyűlésre járt,de előfordult,hogy vasárnap a templomban találkoztam vele……
    Lehet,hogy nálatok is ez volt a „divat”?…az más!
    Nem kell válaszolni,feltételezem….!

  • Ille István
    2019 szeptember 24
    12:10 du.

    „az ő kommunistáik jó kommunisták, bezzeg…”

    A „bezzeg” után jött volna a lényeg, kár hogy nem folytattad a zsidóikra való utalással! 😀

  • Ille!

    Nem az a bajom,hogy Kövér esetleg mit mondott,mit nem,hanem az amit maga
    művel….az uszításaival,meg az a tény,hogy én aki valóban sokszor hallgatok misét,soha nem hallottam a papok szájából pártok támogatásáról………
    Ezzel együtt nyugodjon meg,akár jár valaki templomba,akár ritkán,vagy soha:azok többsége sem a lecsúszott ellnzékre
    szavazott (az utóbbi idökben 3 választás)és ezután sem rájuk fog!
    Ez tény(számok) és kár vitatkozni rajta!

  • Kedves C.Ádám!

    Nem az a legnagyobb bajom,hogy Ille „Boda anyónak”nevezett,és persze vissza is írtam „Ille apónak”,hanem az,hogy egy ilyen ember mocskolódása megjelenhet itt…aki egyébként szintén nem a 20-as éveiben jár,( és velem nagyjából hasonlókorú lehet)hanem az,hogy ez az ember olyan választ adhat egy hozzászólónak ,ami
    nemcsak sértő lehet (már akinek,nekem nem…!)hanem az,hogy ez az ember se a kora,se a szó átvitt értelmében: nem 100-as….
    Üdvös lenne és használna a fórumnak,ha a cikkíróira és egyes szimpatizáns hozzászólókra is nagyobb figyelmet fordítana,és esetleg őket is moderálná!Ha megteszi,akkor ez a fórum javára válik!!!!!!!!!!!!!!
    Remélhetőleg érti,és intézkedik? ha nem akkor sajnos levonom a konzekvenciát,de akkor sem esem kétségbe!

  • „tisztelthölgyeimésuraium”
    „az EMIH mint a MAZSIHISZ hivatalos tagja”

    Nem, az EMIH nem tagja a MAZSIHISZ-nek. Az előbbi egy ultraortodox (CHABAD) zsidó vallási világszervezet szoros része, annak magyarországi leágazása, míg az előbbi egy (kizárólag Magyarországon ismert, másutt nem létező) zsidó vallási irányzat, a neológ (tehát sem nem ortodox, sem nem reform) hitközségek gyűjtőszervezete.
    Állítólag valamikor 1990 után a CHABAD Magyarországon akkor létrejött egyesülete kérte a felvételét a MAZSIHISZ-be, de nem vették fel, a CHABAD ezért hozta létre – mintegy a MAZSIHISZ ellenpontjaként – az EMIH-t. Azóta kifejezetten hmm… mondjuk nem-barátságos a viszony a két zsidó vallási szervezet között, amire persze – épp úgy, mint a cigány szervezetek esetében – kívülről bőven és teljes sikerrel rájátszik a FIDESZ, 2010-től pedig a kormányzat tevékenysége is.

  • Kővendég
    2019 szeptember 25
    3:37 de.

    (Magyarul: oszd meg őket hogy, egymást gyengítsék, én meg mosom kezeimet!)

  • Orsós Elemér
    2019 szeptember 24
    12:57 du.

    a „bezzeg” korántsem a zsidókra vonatkozik, még fideszéknél sem, hanem úgy en bloc az ellenzékre. jómagam nem szoktam zsidózni, ráadásul az egykori MSZMP-ből a magukat ellenzékbe átmentett egykori komcsik között aligha van zsidó vallású. ezzel talán le is zárnám ezt a kérdést, mivel a Fidesz kommunistái közt se fordul elő sok, és itt a komcsin van a hangsúly. no persze, az egykori vezetők – Kun Béla, Rákosi Mátyás azért kivételek, de nem is került egyik se át a Fideszbe 😀

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 24
    1:41 du.

    szinte már unom feltenni a kérdést: mégis, mi az, amit maga uszításnak nevez? idézze ide, nem nagy dolog, ctrl-c, ctrl-v, még magának is menni fog!

    bocsika, de magácska milyen tény számokról beszél? talán tudja, hogy a templomjárók mekkora számban szavaztak az állampártra?

    Boda Marcsi
    2019 szeptember 24
    5:06 du.

    lehet, hogy nem tűnt még fel magának, de nem maga az, aki a hozzászólók válaszait és annak megjelenését minősíti, befolyásolja. ami a maga megsérthetőségét illeti, igazat adok: még egy vidia betétes flexkoronggal is bajos lenne magát megsérteni 😀 persze, én megpróbálnám, csak mit kezdjek utána magával?

    ami pedig újabb elmekórtani minősítését illeti: mégis, miből gondolja, hogy képes megítélni?
    levonja a konzekvenciát? jajistenem, mostmileszvelünk, Boda levonja a konzekvenciát, kész, vége a KMH-nak!

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Kedves Kővendég/3:37

    Köszönöm a kiigazítást. Azt hogy az EMIH tagja a MAZSIHISZ-nek, azt abból gondoltam, hogy Köves Pauló egy – vagy több ? – alkalommal is pályázott a (MAZSIHISZ) országos főrabbi címére mely titkos szavazáson elbukott… – Az se segített, hogy a szavazás előtt mindenkitől bocsánatot kért, akiket úgy érzi megbántott… (Nem tette hozzá, hogy vajh az egész magyarországi zsidóságra gondolt e…)

    Ehhez a címhez pedig gondolom, az aspiráns részéről minimum valamely tagszervezeti, illetve helyi hitközségi tagság szükségeltetik.

    Annyi viszont bizonyos, hogy a MAZSIHISZ kontra EMIH . ü g y . l é n y e g é t . tekintve azonos az Alkotmány kontra „Alaptörvény”, a fékek és ellensúlyok eltörlésével, Orbanisztán házi ügyészségével, kontra EU-ügyészség tagság megtagadása, az MTA, a CEU, és általában az egyetemi autonómia megtagadása (kancellárok) stb.,stb. ügyével, vagyis a totális orbáni . h a t a l o m . folyamatos . k o n c e n t r á c i ó j á v a l.

    Üdvözlettel: THU

  • Boda M.

    „azok többsége sem a lecsúszott ellnzékre
    szavazott ….
    Ez tény(számok) és kár vitatkozni rajta!”
    ——————————————–

    Úgy tűnik, még mindig nem világos számodra a számok világa, de – ha már! Számok, amikre hivatkoztál:

    Fidesz: 49% ——– Ellenzék: 51%

    A szavazók több mint fele NEM a Fideszre szavazott!
    Mi a fenét nem értesz ezen? Az már részletkérdés, hogy az ellenzéki pártok között, hogy oszlott meg a szavazat, de a tény – amelyre imádsz hivatkozni még akkor is ha fogalmad sincs róla mi fán terem – az éppen az, hogy többen utasították el a bandádat, mint ahányan mellette voksoltak!

    Csak mert a számokról mint tényadatokról irkáltál – aki pedig folyamatosan ezen vitatkozik, az éppen te magad vagy!

  • Besancon
    2019 szeptember 26
    7:19 de.

    Ráadásul úgy lett meg a 49 %-uk hogy csaltak de keményen.
    Ukránokkal meg románokkal szavaztattak magukra, akiket megvásároltak a keményen dolgozó magyar adófizetők pénzéből.
    Továbbá nem engedték szavazni a külhonban dolgozó félmillió magyar magyart. Továbbá presszionálják a kis falvakban élő embereket, akik féltik az állásukat. Továbbá..továbbá..dehát mindenki tudja miket művelnek ezek a hatalomért.

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 24
    5:06 du.

    Azt bírom ebbe az ócska banyában, hogy mikor kap a mocskos képébe a mocskolódásai miatt, akkor el kezd rikoltozni a „demokrácia nevében”

  • Kisboda :
    Naaa , mit szólsz te idióta?
    Trócsányi mester aképpen bukott meg Európában,
    hogy még meg sem hallgatták hehe..kiderült hogy írásban hazudott nekik. Amit (ugye) csak a magatokfajta idióták akceptálnak.Európában nem díjjazzák a pofátlan hazudozást

  • Geyza
    2019 szeptember 26
    9:32 de.

    A tetejében állandóan csak ígérgeti a „konzekvencialevonást” de sosem teszi
    1. mert nem tudja, hogy kell -:))))))))
    2. mert ha tenné, az azt jelentené, hogy nagy ívben elhúz innen a pékbe, de azt várhassssssssuk !

    Ő az akit valóban ez a fórum éltet – egy egy cikk alá számtalan hsz-t fűz, volt, hogy megszámoltam 19 db, de a jelen cikk alá is 7 hsz-t sikerült termelnie! A gond, hogy egyik sem szól semmiről helyesebben mindig ugyanarról! Támad, minősít, feszt „ugyézik” jó esetben ha úgy érzi oka van rá, akkor szűköl, magyarázkodik Chrisnek! Itt éli az életét, rendre beszámol a programjairól, ő mindig jó filmet néz, állítása szerint a reklám alatt ír, de ez is kamu, mert a világon nincs annyi reklám ami addig tartana, míg ő 4-5 egymást követő baromságot idebiggyeszt! Tudod, hogy mikor „dolgozott sokat” mikor miért fáradt el, mikor volt templomba, mikor vásárolt, sőt azt is mikor pisil! Bizony, a drága Marcsi igencsak belebetegedne, ha ettől a lehetőségtől, hogy naponta ideokádja ki mindenki jellemtelen, hiteltelen lecsúszott és nem 100-as, megfosztanák! Hát majd bolond lenne következetesen eljárva, levonva a szükséges konzekvenciákat önként eltűnni a balfenéken!

  • Ille István
    2019 szeptember 26
    4:20 de.

    Rendben! Ügyesen tisztáztad Magad! 😀

  • Besancon
    2019 szeptember 26
    7:19 de.

    „Fidesz: 49% ——– Ellenzék: 51%

    A szavazók több mint fele NEM a Fideszre szavazott!”

    Ez így számszakilag mgtámadhatatlan, DE csak akkor lett volna sorsdöntő, ha az a bizonyos Ellenzék egységbe tömörülve lép fel, nem pedig még egymás ellen is!

  • Orsós Elemér
    2019 szeptember 26
    2:24 du.

    Az nem számít.
    Az számít hogy a többség rühelli a NER-t.

  • Besancon
    2019 szeptember 26
    2:09 du.

    Mert egy ostoba mazochista banya ez az OIM*.
    Imádja ha rugdossák.

  • Besancon:
    „A tetejében állandóan csak ígérgeti a “konzekvencialevonást” de sosem teszi
    1. mert nem tudja, hogy kell -:))))))))
    2. mert ha tenné, az azt jelentené, hogy nagy ívben elhúz innen a pékbe, de azt várhassssssssuk!”

    Téged zavarnak a mi drága jó, bülbülszavú Boda Marcsink bejegyzései? Engem a legkevésbé sem. Semmiféle szellemi erőfeszítést nem igényel, mindig ugyanazt a szöveget veti a képernyőre, szókincse 50, max. 120 szóból áll. Egy időben gyanakodtam, hogy nem is létezik, hanem egy ügyes negyedik-ötödik osztályos általános iskolás által összeállított kompjuterprogram.

  • Orsós Elemér
    2019 szeptember 26
    2:24 du.

    Nem arról folyt a csevej, hogy jó volt e így a megoszlás!
    Erről – pont Bodával – reménytelen is lenne értekezni, most csak és csupán a számok beszélnek, miután ő rendre leírja az alábbi baromságot, annak ellenére, hogy többen, többször felvilágosították már a tényadatokról!

    „Ezzel együtt nyugodjon meg,akár jár valaki templomba,akár ritkán,vagy soha:azok többsége sem a lecsúszott ellnzékre
    szavazott (az utóbbi idökben 3 választás)és ezután sem rájuk fog!
    Ez tény(számok) és kár vitatkozni rajta!”

  • Orsós Elemér
    2019 szeptember 26
    2:14 du.

    ez nem a magam tisztázása volt, hanem a te sanda gyanúd, belemagyarázásod helyre tétele. mecsoda különbség!

  • Ille István, Orsós Elemér

    A Fidesz sem valahonnan kívülről jött, hanem ő is csak az egykori MSZMP utódpártja. Nem kéne ezt röstellni. Annak idején, ha valaki tenni akart az országért, be kellett lépnie a pártba. Ezért volt a Kádár vezette kommunista párt normálisabb és toleránsabb, mint a későbbi bal-lib utódpártok.

  • Géza
    Boda M.
    C.A. figyelmébe is

    Olyan alpári stílusban többször, férfiként (ha az vagy?!) nem írhatsz egy hölgynek (Boda M.) – de egy férfinak sem!
    1) Az alpáriság méltatlan a KH-hoz még akkor is, ha ez egy liberális portál.
    2) Többen (Te is) zsigeri ellenségnek tart olyanokat, akik nem osztják a Te és mások politikai véleményét.
    3) Lehet kulturáltan is vitázni. Próbáld meg még, ha az online anonimitás csábít az alpáriságra. (Ne engedj az ördögnek-:)

  • Ferenct
    2019 szeptember 27
    4:07 de.

    Megértem hogy
    nem teccik ez nektek
    nagydumájó NER-vitézeknek.
    Csak akkor tudjátok az ilyesmit akceptálni ha
    pl.az ötös számú FIDESZ-párttagságikönyvvel rendelkező
    mocskolódik mindenen és mindenkin akire Istenbácsitok rámutat.

    viszont ha ez így van, fáradj tán vissza valami Kötcséhez köthető bájcsevejes oldalra. Ott majd finnyáskodhattok ha egy ballibsibibsi kissé keményebben odaszól nektek, álságos széplelkeknek.

    Meg méghogy a Boda nevű ostoba troll egy „hölgy”
    Há’ minnyá összeszarom magamat HEHEHEHEeehehe HÖLGY heheheeeheheehe A BODA heheheeeheehehe EGY HÖLGY heheeehehehehe na megvolt a hét vicce.

  • Kővendég
    2019 szeptember 27
    2:17 de.

    tartsd meg a humorod és tégy belőle többet

    az enyém most le van gábrielezve, de már párolom az espresso mat hátha az(sohasem tudhatni)?

    le vagyunk bodázva… én -talán- kevésbé, mert nem olvasom a műveit, csak a róla szólókat, de arra is van egy technikám, és így nem fáj

    bruhahaha

  • jani
    2019 szeptember 27
    3:44 de.

    jé, egy istenhívő felismeri a Fidesz alapjait? nahát, nahát, mik vannak! azért a balliberálisok még tüske a körme alatt.
    igaz, az is nyilván való, hogy a jelen fideszesei csak azért léptek be az MSZMP-be, hogy azt belülről bomlasszák 😀

  • Ferenct és Geyza eszmefuttatására:

    Való igaz, hogy Bayer Zsoltot a kormány tüntette ki, mégpedig lovagkereszttel, és tette ezzel követendő és megkövetelt „példává” a társadalomban az ilyesfajta beszédeket. Ezért az Orbán-kormánynak óriási felelőssége van abban, hogy milyen szintre süllyedt a társadalomban a közbeszéd – nem csak Bayer elismerése miatt. Szóval Ferenct nyíltan lehet kurvaanyázni, cigányozni, zsidózni, idióta kurvázni tizenéveseket, taknyukon és vérükön kirángatással fenyegetőzni – akinek erre van ingerenciája, és nekünk, neked, mindenkinek tűrni kell, hisz példa rá a lovagkeresztes ember. Aki miatt egyébként több mint százan adták vissza a saját kitüntetésüket, hisz nem kívánnak egy közösségbe tartozni a geciző, kurvaanyázó lovagkeresztes Bayerrel.
    Szóval ha Geyza Bodát, téged bárkit bármilyen mód illeti, tessék tűrni, mert ez is a NER hozománya, egy csomagban a többi szutyokságával.

  • Ille és Geyza:
    Láttak az Örs vezér téren ahol évek óta nem jártam,(a bank mutatta a képem is..) egy olyan bankban emihez semmi közöm,erre
    kellőképpen reagáltam,és vicc ból azt írtam,megadom a jelszavam pinkódomat is ha szépen kérik……
    Nos annyira sötétek, a gyülölködés,rágalmazás mellett,hogy még a humort sem értik …….
    Hát szánalmasak,részvétem!

  • Geyza!

    Trócsányit politikai támadás érte kint,ami ellen még lehet fellebbezni!
    Te ugye meg mit szólsz a szintén idióta és jellemtelen Karácsony
    Gergely Fletóhoz hasonló „őszödi …beszédéhez?Kép,Hang a tv.ben!!!!!ujságcikk!
    Le sem tagadhatja,hogy aljas módon,alpári stílusban rágalmazta
    mind az MSZP,mind a DK képviselőit, polgármester jelöltjeit!Mindezt a „koalíció” jegyében…..
    a 444.hu is közölte!
    Na megint égtél,jobb lett volna csendben maradnod,és tájékozódnod!

  • Géza
    Nem vagyok ner-lovag, nagy dumás különösen. Én sem minősítelek, legyél az aki nem érdekel.

    HunCanada
    Azt hiszem mindenben egyetértünk

  • Ille István
    2019 szeptember 27
    3:39 de.

    Hülyének nézel? Ha komolyan gondoltam volna, akkor elhagyom a szmájlit!

  • Amúgy se időm,se kedvem minden ész nélküli elfogult,lekötelezett fanatikussal vitakozni,de ezúton üzenem HunCanadának,aki ugye „mindent tud „és „minden kilométerkőnél ott van”(mint az egykori jó TV.sorozat főszereplője)hogy ***MODERÁLVA*** és a társai is,akik szintén nincsenek képben.
    Ez persze csak egy jó tanács,(nem izgat a szövege),hogy ne égjenek tovább!
    Mindezt a reklám alatt.!
    üdvözletem!

  • „Hálás” köszönet,hogy a lényeget leközölték,de ugye ami nagyon kellemetlen azt
    már nem …ami pedig az annó népszerű szovjet sorozat dícséretét
    illeti,azt nem igazán értem miért is kellett moderálni?
    Na mindegy is!

    Ferenct!
    nagyon köszönöm a kiállásod,de nem értem „kristály tisztán”,hogy a nem itthon élő HunCanada személyeskedő és hiteltelen észosztásával miben és miért is értesz egyet?….
    Lehet,hogy nem értettelek?

    Jó éjt!

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 27
    3:31 du.

    Már megint miért hiányol engem Marcsi? Nem szóltam magához, de Ön mégis említ és ismét valami förtelmet írhatott, hogy moderálva lett. Szóval tessék szépen megfogalmazni üzenetét.

    „…de ezúton üzenem HunCanadának…”

    Hogy? Mit? Miért?

  • Ferenct
    2019 szeptember 27
    2:14 du.

    Okés! Korrekt.

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 27
    2:04 du.

    Marcsi, egy politikust milyen támadás érjen, ha nem politikai. Egyébként meg téved (mikor nem?), hiszen Trócsányi évek óta összeférhetetlen saját magával, csak a magához hasonló birka magyarság tudatáig ezt a propaganda gyár nem közvetíti a TV-ben, sem rádióban, sem újságban. Viszont ez a magyar középázsiai-féle autokrata rendszerben smafu. Az EU-ban, ahol jogállamiság létezik -ott nem az! Ennyi a történet, nincs mit csodálkozni, hogy egy csalót, csalónak nevez meg a szakbizottság.

  • Amúgy azt nehezményezem,hogy a tájékozatlan és nevetséges Besanconnak írt válaszom nem közölték le,pedig az tényleg igaz és
    cáfolhatatlan(akkor is ha ez nem tetszik egyeseknek) a Fidesz magasan, bőven 50% felett győzött,a Jobbik második lett,a többiek meg jóval alacsonyabban teljesítettek! Mellesleg a Fidesz a kereszténydemokratákkal símán (a Jobbik nélkül) alakított kormányt harmadszor!!!!!
    Csak utána kéne nézni a Fidesz tavalyi magas (2/3-os)és törvényes
    győzelmének,amit a választási bizottság és a külföldi megfigyelők
    is elismertek,igazoltak,lehet,hogy kellemetlen az ellenzéknek,de attól még igaz,és ugye tény?….
    Ezen,ill.a tényeken ugye felesleges és nevetséges vitatkozni?!

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 27
    4:30 du.

    Marcsi, azért nem érti Ferenct hozzászólását, mert Maga nem ért semmit. Miért épp ezt érteni meg? Azért elmondom, hogy ne érje a ház elejét magának, hogy ön is megértse: Ferenct korrekt volt és értette az írásomat, amiben egy bötű – még egyszer Marcsinak: tehát EGY BETŰ személyeskedés nem volt. Szövegértésnél, hol tetszett lenni anno?? Csak azt ne mondja, hogy betegség miatt hiányzott..

  • Ferenct
    2019 szeptember 27
    2:14 du.

    Nem vagy NER-lovag ???

    Akkó jó.
    Akkó mevvok nyugodva.
    Egy probléma kitárgyalva.
    Amint Ilf és Petrov elvtársak írták
    még a szocializmus hőskorában, amikor azthitték az jó lesz.

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 24
    12:53 du.

    Hát hogyne.
    Én meg találkoztam olyan plébánossal,
    aki hétvégén prédikált, hétközben meg párttitkár volt.

    Háát látod..mily fura az élet..

  • „tisztelthölgyeimésuraim”
    „Azt hogy az EMIH tagja a MAZSIHISZ-nek, azt abból gondoltam, hogy Köves Pauló egy – vagy több ? – alkalommal is pályázott a (MAZSIHISZ) országos főrabbi címére mely titkos szavazáson elbukott…”

    Kedves „hölgyeimésuraim”!
    Ez biztos, hogy nem történt meg.
    1. Mindenekelőtt: ha Köves (chabadnyik, tehát ultraortodox chaszid) rabbiban egyáltalán felmerült volna az ötlet, hogy egy neológ hitközség tagja lesz, és ennek hangot adott volna, abban a pillanatban megszünt volna chaszid rabbinak lenni; ez kb. olyan ötlet lenne, mintha egy katholikus főpap át akar menni református (vagy még inkább unitárius) püspöknek. Természetesen – ha elfogadja a református vallás hitelveit és gyakorlatát – átmehet reformátusnak, de nem püspöknek, még csak nem is beosztott lelkésznek, hanem sima civil református hívőnek.
    2. A Mazsihisz tagszervezeteiben, a hitközségekben szolgáló rabbikat nem választják, hanem alkalmazzák. A neológ rabbik munkaadója a Mazsihisz, a munkaadói jogok gyakorlója a Mazsihisz ügyvezető igazgatója. Amikor éppen létezik „országos főrabbi” (ez egyébként puszta üres cím, és idegen a magyarországi neológ hagyománytól, bár, ha jól tudom két esetben már előfordult) akkor mint rabbi, ő is a Mazsihisz alkalmazottja, az ügyvezető igazgató gyakorolja vele szemben a munkáltatói jogokat, de az un. „országos főrabbi” címre a rabbik a saját maguk közül választják meg.

    A zsidó ortodoxia, a neológia, a status quo ante irányzat, a különböző chaszid irányzatok magyarországi de facto elkülönülése elég régi, hosszú és összetett történet, nem hiszem, hogy a fórumon bárkit is érdekelne. Akit esetleg mégis, annak a figyelmébe ajánlom például a következő könyveket:
    Jakov Katz: A végzetes szakadás (Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 1999. 381 p.)
    Frojimovics Kinga: Szétszakadt történelem – Zsidó vallási irányzatok Magyarországon 1868-1950
    (Balassi Kiadó, Budapest, 2008. 465.p)
    Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon I-II. (Kalligram, Budapest 2012., 2444 p.) második kötetétből a megfelelő részek.
    Köves Slomó: Zsidó szakadás – Hamburgtól Nagymihályig. Európai és magyarországi zsidó történelmi fejlemények a hamburgi (1818-1820) és nagymihályi (1865) rabbinikus disputa tükrében (Noran Libro, Bp., 2009)
    Ez utóbbi volt Köves úr doktori disszertációja a debreceni egyetemen.

  • HunCanada:
    „Való igaz, hogy Bayer Zsoltot a kormány tüntette ki, mégpedig lovagkereszttel”

    No, már megint tévedtem. Eddig azt hittem, hogy horogkereszttel.
    Hát hiába, nincs stílusérzéke a kormánynak…

  • Kővendég
    2019 szeptember 27
    7:42 du.

    :)) Az biztos, hogy nincs neki.

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 27
    4:30 du.

    ezzel csak az a gond, hogy történetesen bolgár filmsorozat volt, partizánokról szólt, és a mondat így hangzott: ” mi ott vagyunk minden kilométerkőnél, és akkor is győzünk, ha … hogy mikor, nem tudhattuk meg, mivel egy német géppisztolysorozat lezárta a nyilatkozatot.

    ami pedig a Fidesz nagyarányú győzelméről szóló rögeszméjét illeti, szíveskedjen felidézni elemi iskolai tanulmányait, amikor az összeadást tanulták.

    ráadásul a 2/3 nem a választásokon született meg – de ezt képtelen felfogni – hanem a parlamenti padsorokban, hála a Fidesz simlis választási törvényének.

    ami jelen esetben kényelmetlen, az a maga végtelen tájékozatlansága és agymosottságból adódó tudatlansága. feltételezem, korábban nem volt ennyire buta, mert akkor nem tölthetett be – maga szerint – felelősségteljes állásokat. valamiért idős korára az lett. ezen, mint tényen vitatkozni, ugyebár, nevetséges és felesleges. mindezt a reklám alatt, természetesen.
    de lehet, közben pisiltem is 😀

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 27
    1:43 du.

    ezt ugyan benézte, én éppenhogy cáfoltam Geyza állítását, mivel magam CIB-es vagyok, és ilyen módszerrel még nem találkoztam – ami amúgy a személyes adatokkal való visszaélés és a banktitok megsértése lenne.

    ami pedig a humorát illeti: tessék mondani, magának van? ha igen, hol hordja?

  • nekem Bodára ez a Hobo-dalszöveg jön be valamiért: (igaz, a keletkezése 1984-re tehető, de ma aktuálisabb, mint valaha volt)

    „Igyekszik Ludmilla, átvág a tisztáson,
    Átugrik könnyedén egy alvó partizánon.
    Aknamezőn szökell, le sem ér a lába,
    Furfangos Nyesztyerka barlangjában várja.

    Elaludt Gulliver, a törpék nem félnek.
    Lekötözik gyorsan, amíg fel nem ébred
    A fülébe ólmot, az orrába mérget
    Szép hazánk Lilliput, zeng a hősi ének.”

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    T. Kővendég!

    Én úgy tudtam, ahogyan leírtam, de így,vagy úgy, Köves „úr” <-hogy oda ne rohanjak – Orbán Vezér akaratával és politikai segedelmével , na meg az oroszországból táplált Lubavicsi… anyagi áldásaival osztja meg a magyar zsidóságot.

    Üdvözlettel: THU

  • Geyza
    2019 szeptember 27
    6:52 du.

    Én meg találkoztam olyan plébánossal,
    aki hétvégén prédikált, hétközben meg párttitkár volt.
    __________

    És? A papám a 60-asés 70-es években vidéken volt fogorvos. A helyi ultipartija a körzeti orvosból, a helyi plébánosból és a téesz párttitkárából állt össze.

    Kibicnek meg ott volt még az állatorvos (szegény, mindig panaszkodott, hogy ő is fogorvos akart lenni, de a papája ellenezte, mondván, hogy „csak nem fogsz mindenféle koszos ember szájában kotorászni?” Most meg – mondta – a tehenek fenekében kotorászok könyékig…)

  • Alma – ez a hozzászólás egy gyönyörű Mikszáth-parafrázis
    🙂

  • Boda Marcsi
    2019 szeptember 27
    1:43 du.

    Ille és Geyza:
    „Láttak az Örs vezér téren ahol évek óta nem jártam,(a bank mutatta a képem is..)..”

    —————————-
    Boda, tényleg nagyobb a baj, mint gondoltam!

    Ille nem látott – fényképről szó sem esett…! Ha mindenre ilyen pontosan emlékszel mint erre egy két nap távlatából, akkor tényleg nincs mit csodálkozni azon a sok ostobaságon amit összehordasz! Nyugi, egyelőre még nincs olyan bank ami a te képedet mutogatná!

  • Ille István
    2019 szeptember 28
    3:07 de.

    Ne legyen mán annyira értetlenkedő fijatalember.
    Mindenki azt ír be a CIB belépéskor amit akar.
    Ha egy idióta beírja a vezeték-nevét, akkor az fog neki megjelenni a hívószám mellett.

  • Tüske Zsófia
    2019 szeptember 28
    3:26 de.

    hehehehe ez a ” Furfingos Nyesztyerka ” egykor szállóige volt a baráti CB-rádós körben.

    „Brék brék, keresem Furfingós Nyeszteyrkát. Partizán vagyok és nem tudok aludni”….stb..stb… 😀 😀

  • Kővendég
    2019 szeptember 27
    7:42 du.

    A svasztika nem hungaricum.
    Nekünk van erre is saját nemzetthy árvalányhajas keresztünk.Árpádsávokkal megspékelve.

  • Különben is a nácik lopták a svasztikát.

    Beszélgetés egy második világháborús finn filmből:

    -Annak a kilőtt T34.-nek csak a lánctalpa sérült.A ruszkik elpucoltak belőle. Már ki van javítva és a fiúk festik is rá a horogkeresztet.

    -A horogkereszt a németek miatt kell?

    -Lófaszt. Mi sokkal régebb óta használjuk.Hitler csak ellopta tőlünk.

    A film amúgy nagyon jó, érdemes megnézni. Egy nem nagyon ismert fél-fejezete a II Vilhábnak, ami az oroszoknak csak egy epizód,de a finneknek a nemzeti függetlenséget jelentette.

    Érdekes, hogy akkoriban a Finn Haderő egyidejűleg használta a szovjet és a német rohamsiskot, továbbá senkit ne tévesszen meg a dobtáras finn géppisztoly, az nem a Shpágin féle „PPSh”, hanem egy teljesen finn fejlesztésű darab.
    A hivatalos elnevezése :”Suomi” Hellyel-közzel még ma is használja a Finn Haderő.

  • Előbbiből kifelejtődött 😀

  • HunCanada!

    Maga ugye többször szól hozzám,mint kéne?….
    erre reagéltam is többször!
    Amúgy Ferencet is értem,aki szintén nem a maga nézeteit díjazza…
    Ugyan mi is a problémája?(talán saját maga…!)
    Na nem érek rá,de azért kicsit gondolkozzon,ha nehéz is,egyébként
    meg hamarosan (bár eddig is választ kapott)választ fog kapni az értelmetlen,valótlan
    acsarkodásaira tőlem teljesen függetlenűl,amikor se nyelni se köpni nem fog tudni!
    Pá!

  • Amúgy az előző hozzászólásomnal minden itthoni és kinti „hazafinak” kívánok üzenni(!!!) remélhetőleg lesz, aki fel is fogja?…..és „bedugul”pláne ha bekövetkezik a nagy égés,a lebőgés?!!!!!!!!!!!!

  • Rodeo11
    2019 szeptember 23
    11:42 de.

    Eléggé undorító két alak ez a Snowden meg az Assange.
    És eléggé méltatlan hogy ennyire kesztyűs kézzel bánnak velük.
    Tekintve hogy minimális számítások szerint jó pár százan meghaltak a felelőtlen pofázásaik miatt.

    Mert ha pl. Ruszkiországban fordulna elő ilyesmi és a páciens elmenekül a volág Végére, ott is megmérgezik valami plutóniummal vagy mi a bűbájjal.

    Ha meg netán kínainak méltóztatna lenni valamelyikük, akkor magától is visszamenne mikor az értésére adják szabadlábon hagyott és kiutaztatott hozzátartozói révén hogy a többi nyolcvan felmenőjét miféle válogatott kínzásoknak fogják alájavetni, ha sürgősen nem tér haza.

    Ha meg netán É-Koreai lenne, akkor kutyákkal marcangoltatnák szét.

    De te ne tudnád eztetetetet? Mikor teljesen tisztában vagy eme rendszerek előnyeivel, holmi liberális demokráciákkal szemben ?

  • Almási Alma
    2019 szeptember 28
    6:57 de.

    hiába, a vidéki értelmiség… nagyapám rendezett hasonló kártyapartikat az udvaron, az öreg diófa alatt. rajta kívül a tanító úr, a sekrestyés – ő hozta a misebort – és a gyógyszerész ült az asztalnál. a plébános úr nem volt helyi lakos, így ő még csak nem is kibickedett.

    nagyapám a helyi – cinkotai – rendőrőrs parancsnoka volt. a diófa még kisgyerek koromban kifűrészelődött, nagyapám meg még születésem előtt belehalt egy orosz járőr felszólításába. nem értett oroszul.

  • Geyza
    2019 szeptember 28
    9:13 de.

    még mindig vitatom! ahova én járok – a gödöllői CIB- fiókba – ez teljesen kivitelezhetetlen, mivel a kijelzők karakterkészlete mindössze két sorban három-három szám!
    mitől lenne más az Örs vezér terei CIB-fiók kijelzője? az tán fényújság méretű?
    hagyjuk a bánatba. ez egyszerűen nem igaz.

  • Kővendég
    2019 szeptember 27
    2:17 de.

    Nem, természetesen nem zavar engem sem, kivált úgy hogy kb minden 13.-kat olvasom – de hát végtére is elfér a többi közt, max C.A. -t csodálom, neki rohadt nagy türelme van. De néha jó idétlenkedni és a fenti hsz. most annak készült, biztos láttad a nyelvezetéből -:)))))

  • Geyza
    2019 szeptember 28
    6:09 du.

    @g

    highly likely LOL

    a Skripálok attól a méregtől pusztultak el, amit a szomszédjukban működő katonai méreggyár készített, és az a kilincs amit sohasem fogtak meg, mert napokkal mielőtt meg lettek mérgezve elutaztak messzire, az a plutónium amit valakinek a teájába tettek az megölte volna a berakót mielőtt berakta

    és akik belehaltak azok bűnözők most adták ki az usa ban a Snowden könyvét bestseller lett

    ugye most a Trump azért bűnös mert a korrupt és tolvaj köztörvényes háborús bűnös Biden-t és a Hunter nevű kedves fiát aki Ukrajnában veszteget és lop…, be akarja kaszniztatni mert az időben bejelentkezett a derbyre a nagy össznépi csinnbummcirkuszba amit ott elnökválasztásnak hisznek

    vannak még ilyen hatlataid? szorozd meg 7-tel és utána vonjál belőle 12. gyököt és adjál hozzá egy szabad elektront, tudod ahogy szoktad tenyérrel lecsapod és beteszed

    bruhahahaha