Macaristan

2019 október 16 12:03 du.45 hozzászólás

A magyarországi önkormányzati választásokról sokmindent elmondtak, minek ismételni? Legfeljebb két adalék. Az egyik: a grafikonok, szemléltető ábrák „objektivitásáról”. Egy ezerlelkes falu a térképen jóval nagyobb területű, mint egy ezer lakosú panelház. Így lehet besárgítani az ország térképének nagy részét, miközben az erőviszonyok sokkal kiegyensúlyozottabbak.

A másik a győri ismét polgármester Borkai szégyenletes ügyeihez. Mellékesen a szavazáskor több, mint 1300 érvénytelen, rontott szavazólapot találtak. 20 évig voltam számláló: az 1000-1200 lakosból szavazó 600-700 szavazólapja között legfeljebb 1-2 rontottat találtunk: a 2018-ban talált 8 (nyolc) darab kiugróan magas volt. Vagyis a leadott voksok 0,5-1 százalékát. Na most: Győr teljes lakossága 124627 fő. Nem tudom, ebből hányan szavazati jogúak, illetve szavaztak is, a részvételi arány 43% volt, nagyjából 40 ezren járulhattak az urnákhoz. Az azért minimum gyanús, hogy ezúttal a szavazók HARMADA (32%-a) elrontotta a papírt. Hogyan lehetséges ez? Hát úgy, hogy amikor a számlálók szétválogatják a papírokat, valamelyikük a neki nem tetsző jelölt lapján behúz még egy rubrikát – máris kész az érvénytelen szavazat. Úgyhogy nem fűzök nagy reményeket az újraszámláláshoz: nagyrészt megállapíthatatlan, hogy ki és mikor húzta be azt az érvénytelenítő x-et. Lehet mondani: át kéne állni az elektronikus szavazásra. Mióta viszont a csudálatos gázszerelő megvásárolta a szavazási szoftvert is ellenőrző T-Systems-t, a gyanakvásom csak erősödött: elektronikusan már esélye se lesz a magamfajta net-laikusnak belelátni a machinációkba. Ennyit az ördögről, meg a részletekről.

Mellékszál: Borkai Zsolt olimpiai bajnok is, mint az ugyancsak szégyenletesen leszerepelt Schmitt Pál. Ennyit a mára unfer biznisszé züllött élsport „jellemformáló” erejéről, meg a kivagyi melldöngetésről „sportnemzet” ügyben.

Érdekesebb azonban, mi történt az elmúlt napokban a nemzetközi porondon. Miközben itthon kukkoló hajlamúak ezrei számolgatják izgatottan az immár „független” („önként” kilépett a kormánypártból) győri polgármester „férfiasságának” bizonyítékait, aközben a kormányfő itthon se volt.

Nem fogják elhinni, hol hintette a „keresztény szabadság” magvait a magyarországi első szolga: Bakuban, a Türk Tanács nevű szervezet ülésén. Mellette virított futsallos samesza, miközben az európai külügyminiszterek a helyzet megoldásáról tanácskoztak. Európa közelében ugyanis nemcsak valóságos erdőtüzek pusztítanak, hanem háborús tűzfészkek parazsait hordják lelkiismeretlen gazemberek az EU közelébe, nyilván abban a reményben, hogy ezen a tűzön megsüthetik a maguk kis soviniszta, irredenta fűszerezésű pecsenyéjét is.

Miután ugyanis a „kimagasló és páratlan bölcsességű” (önmeghatározás) USA elnök kivonta katonáit a szír területekről, a török hadsereg már szerdán inváziót indított Szíria ellen. Ott is főként az Iszlám Állam szétverésében nagy szerepet játszott kurd nemzetiségű erők ellen. Évszázados a török-kurd ellentét: a második világháború után hat állam területére telepített kurdok hiába küzdöttek Törökországban nemzeti autonómiájukért, sőt a puszta életükért. Az Európa Unió ugyan óva intette Erdogánt az expanziótól – amit a magyar kormány ismét megvétózott – a harcok egyre durvábbak Szíria észak-keleti vidékén, főként a kurdok lakta régiókban. Várható tehát, hogy ismét megindul a kibombázott menekültek hada Európa felé.

De ez csak járulékos haszon a magyarországi kormányfőnek – különben is, a helyhatósági választásokat lekésték: viszont ’22-ben még jól jöhetnek agyaglábú hatalma megtámasztásához.

A helyzet ennél sokkal veszélyesebb és bonyolultabb. Az Európai Uniónak nincs közös hadserege – ezt is folyamatosan fúrják a mindenféle nemzetthy erők -, elvben a NATO szövetség ereje lenne az EU védernyője is. Csakhogy: Törökország is a NATO tagja – ráadásul messze a legerősebb haderővel, mint bármelyik uniós tagállam. Namost: az Unió figyelmezteti Törökországot, és fegyverembargót hirdet, akkor a magyarországi halljakend ott puccsít hírhedett diktátorok társaságában – ne feledjük, Baku Azerbajdzsánban van, és bár a híradások nem szólnak putyini jelenlétről, nyilván volt lehetőség némi háttértárgyalásra.

Nem életszerűtlen a feltételezés, hogy valami üzletet orront arrafelé, ahol a jogállam nem a törvények, hanem „a becsület” dolga. Majd kiderül. De az bizonyosra vehető – ha lesz is haszon, az nem a nemzet – legfeljebb a nemzetthyek – kasszájába kerül.

Rátesi Margit

45 hozzászólás

  • Sok mindent dolgozatodhoz hozzáfűzni nem lehet, legfeljebb a rontott szavazatok témájához.

    Győrben 16 egyéni választókerületben szavaztak. Honnan jöttek a rontott szavazatok? És volt-e ellenzéki részről szavazatszámláló bizottsági tag?

  • Drizari! Egy egyéni választókerületben – szavazók számától, területi adottságoktól függően – több tucat SZAVAZÓ KÖR van, amiben a szavazatszámláló bizottságok dolgoznak. (Az egyéni választókerületekben 80-100 ezer lakos van.) Egy SZAVAZÓKÖRBE általában ezer szavazó tartozik – falvakban kevesebb.
    Győrben 53 szavazókör van – ennyi helyen számolták a szavazatokat. Űgy tudom, mindegyikben volt ellenzéki számlálóbizottsági tag.
    Amikor – 12 és félórai szavazás után -, bezárják a köröket, kiöntjük az urnákat. A bizottság elnöke – akit a hivatalban lévő képviselő-testület választ, tehát többségében kormánypárti – mindenkivel kiteteti a tollat egy külön helyre. Szétválogatjuk a lapokat, jelöltek szerint, plusz külön az érvényteleneket. Minden kupacot legalább ketten számolunk meg – ha eltérés van,akkor addig számoljuk, amíg egymás után két azonos eredmény nem születik (ilyen a 20 év alatt nem fordult elő.)
    Viszont: mindig előfordul, hogy 1-2 lapot elnéz az ember – ezt a másodszor számoló kiszúrja. De 1-2 lapról van szó! Nem minden harmadikról! Érvénytelen a szavazat, ha nem csak egyre húztál két, egymást keresztező vonalat! Fontos, mert ha mondjuk egy pöttyöt vagy karikát rajzolsz a választottad nevéhez,az is érvénytelen! (ez már fideszes módosítás: korábban az volt, hogy egyértelmű legyen a jelölés.) De érvénytelen akkor is, ha a jelöltedet beikszeled, viszont a többiek nevénél dühödten besatírozod a karikát! Ilyen is akad, de 1-2, nem minden harmadik!!! Itt lehet viszonylag könnyen csalni – tartasz egy tollat a kezed ügyében – hiszen testi motozás nincs – és amikor a rivális szavazólapjait számolod, gyorsan behúzol másik jelölt neve mellé is.
    Számolás alatt nem mehetünk ki a helyiségből – aki elhagyja a szobát, nem mehet vissza. (A 25 év alatt ilyen nem fordult elő nálunk.) A többiektől elnézést a terjedelemért, de Drizari kíváncsi volt a lehetőségekre, és még ezek mellett is van számtalan apróság, pl. az igazolványok elleőrzésénél.
    Ezeket a szabályokat mindenki megkapja a helyi választási irodától, törvényszöveggel együtt, bár falvakban nyilván lazábban kezelik a dolgot. Ja, és az MSZP és a DK külön felkészítést is tart delegáltjainak, de úgy tudom a többi párt is.

  • Bocs, még egy. Minden szavazatszámláló (pártdelegáltak is) esküt tesz, hogy megőrzi a szavazás tisztaságát, törvényességét. És van, akinek ez is számít.

  • a magyar kormányfő és csipi csapattya keresik a lehetőségeket a végjátékokhoz… szvsz túl sok változás „a” változáskor sem lesz, csak személycsere, mert szükség van ilyen szerepre az euban!

    eu nak megoldás lenne ha az usa hadserege kivonulna az általa megszállt európából és elhordaná seregeit máshová, európa majd megvédi magát mindenki ellen pláne ha megmarad az a kiscsilliárd euro amit a nato fenntartásáért leperkál és amiből anyagi haszna semmi sincs, kész pénzkidobás közben az usa hadiipara degeszre hízik és egyre több senkinek sem kellő lejárt szavatosságú harcimacskákat rásóz bárkire aki még beveszi
    lenne rögtön anyagi előny és jutna több idő és pénz a saját dolgaik megbeszélésére és megoldására

    a Trampli kijelentette azóta azon röhög mindenki aki olvasta

    O1G már régóta nem mondja ugyanazt azt a sameszai hivatottak kijelenteni róla bodáéknak

    lesz még helyzet a politikában… ja a kurdok megállapodtak Asszaddal

  • Egy szó, mint száz, Orbán elmehet a kipcsákba. Vesztét ez fogja megásni, ha … ha hihetek a magyarok piréz utálatának.

    Nem tudom elképzelni a keresztény magyarokat, hogy lelkesen igazodnának a türk vonalhoz. Ahogy hallom, készül már 300 milliárdért az az aranyvonat, ami hagyomány szerint újra körbehordozná az országban a „szent jobbot”. Ellene élénk a tiltakozás, állítólag ehhez a cirkuszhoz még másolatot se engednének használni a katolikusok.

    Remélem, nem tévedek, és Orbán hamarosan távozik a vazallusaival együtt a kipcsákba.

  • Na, a szent jobbos aranyvonat bekerülési árába beleszámoltam az „alkotmányossági járulékost” is, miközben csak … csak 330 millió forintba kerül.

  • Nem a harmada, nem 32% rontott, csak 3,2%! Ami szintén gyanúsan sok!

  • Csak a pontosság kedvéért helyesbítenék: nem 32, hanem 3,2 % a rontott szavazólapok száma. Persze ez is meglehetősen sok !

  • Óóóó, be szép lenne hallani a válogatott fodbalmeccsén a fekete trikós kemény magosok kórusától: makarisztán-makarisztán hejj-hejj-hejj! (no mert a Corvin áruház nyomán k az a cé)

  • Jobban belegondolva, ez a kipcsák izé csiki-csuki helyzetet idézhetne elő, ha rászállna az ellenzék, mondjuk Harrach Péterre, feszegetve nála ezt a témát. Levezetőnek meg Semlyén Zsoltra, hogy a vadászpuskáját kicserélhetné íjra. Esetleg nyílhatnának jurtaépítő vállalkozások.
    Próbálom elképzelni, hogy Kövér László kipcsák, de nem megy. Talán Rogán, annak a szeme is úgy áll, csak a szeme sarkait plasztikáztatta, mert nem tudta előre …
    Persze a nagy falat Erdő Péter lenne e témában.

  • Mielőtt még valaki elkezdene kunozni, jó ha tudja, a magyarok leölték a vezérüket Kötönyt, mert nem bíztak keresztény létükre a pogány, és tatárkinézetű nomád életmódot folytató, emiatt a magyar falvakat le-le rabló, kipcsakokban.

  • Drizari
    2019 október 17
    6:55 de.

    Orbán mégis csak imádja a betelepített migránsokat így sok évszazados távlatból. Olyanokat, akik nehezen tértek át a keresztény hitre, fosztogattak, földeket károsítottak és a magyar lakossággal összetűzésben éltek.

    Orbán azokkal a migráns, betelepített Kipcsák (részben Kun népesség) büszkélkedik, amely népcsoport ‘beilleszkedése nem volt zökkenőmentes: a magyar lakosság gyűlölettel és félelemmel tekintett rájuk a korábbi betörések miatt, a főurak pedig eleve ellenségesen fogadták őket, tudván, mire kívánja a király felhasználni őket. Azt híresztelték róluk, hogy tatár kémek, és ha a tatárok támadnak, úgy a kunok őket fogják támogatni. Az egyház a pogány szokások miatt neheztelt, mivel egyhamar nem tértek át a keresztény hitre. A kunok nomád életmódjuk révén nem ismerték a földművelést, ezért szerte kóborolva megkárosították a vetést és a köznépet is fosztogatták, ezért rövidesen összetűzések kezdődtek a magyarok és a kunok között.”

    Nagyon ismerős. :))

  • Drizari:
    „Nem tudom elképzelni a keresztény magyarokat, hogy lelkesen igazodnának a türk vonalhoz. Ahogy hallom, készül már 300 milliárdért az az aranyvonat, ami hagyomány szerint újra körbehordozná az országban a “szent jobbot”. Ellene élénk a tiltakozás, állítólag ehhez a cirkuszhoz még másolatot se engednének használni a katolikusok.
    Remélem, nem tévedek, és Orbán hamarosan távozik a vazallusaival együtt a kipcsákba.”

    Attól tartok, hogy ebben téved. Ne feledkezzen meg arról, hogy 2020 szeptemberében Budapesten tartják meg az 52. Eucharisztikus Kongresszust. Ezt 2016 elején jelentette be a pápa. (A magyar róm. kath. egyház állítólagos tiltakozása épp ezért a fantasztikus gyermekmesék birodalmába tartozik.)
    Gondolom, ezzel kötik majd össze az un. Szent Jobb körbehurcolását az e célra preparált vonattal. Állítólag a Szent Kereszt egy állítólagos darabkája is az ereklyék között lesz. (330 nillió lesz a vonat kipreparálása? Nem sok, úgy sejtem, hogy Pénztáros Lőrinc egy átlagos üzletből leakaszt ennyit, ha nem többet.)
    Úgy vélem, hogy ha egyáltalán, valami halvány népi elégedetlenség legföljebb annak kapcsán lenne lehetséges, hogy a vonat nem tudja megközelíteni a vasuttól távoli községeket – ezt pÁrtunk és kOrmányunk nyilván megoldja majd sok-sok külön-busszal.

    Ami a másik kérdést illeti, fogalmam sincs róla, hogy a turanista politikai ideológiával Orbánnék mit fognak kezdeni; nyomatják majd, vagy egyik napról a másikra szó nélkül elfelejtik. Azt még kevésbé tudom, hogy a pirézektől valóban spontán is kissé idegenkedő lakosság az első esetben mennyire bizonyulna – vagy éppen nem bizonyulna – lelkes fogyasztónak.

  • Ha nem adják hozzá se az igazi szent jobbot, se a másolatot, még mindig le lehetne csapni Orbán Viktor jobbját, úgyis ez volt a tolvajok büntetése Szent István idejében…

  • Strache – Salvini – Orbán (Borkai). Van hasonlat?

    Nem konteo:
    1) „Nem szeretnék még egy Strache ügyet” – mondta Orbán.
    Tudtára adták (szerintem-:) milyen nem magyar erők mozdultak rá ill. ellene.
    2) Ezért nem akarta megakadályozni az ellenzék térfoglalását az önkormányzati választásokon: a) vissza fogott kormányzati kampány, b) Kövér leintését, hogy hívják vissza Borkait idő előtt.
    3) A fentieket igazolja, hogy Orbán készségesen megígérte az ellenzéki főpolgármesternek a további pénzügyi lehetőségeket és együttműködését.

  • A magyar katolikus egyház ellenzi a szent jobbjuk vonatoztatását, nem az ő ötletük, nem egyházi javaslat, hanem egy valamikori koronaőr kezdeményezése, aki ismét szeretne a vagonban a jobb jattos mellett díszegyenruhában pompázni.

    Németh Sándor is rászólt az államra, ne akarjon az állampolgárokból keresztényeket kreálni, ez nem állami feladat, ezt hagyja a papokra.

    Szóval úgy néz ki, ha már szekularizáció, akkor legyen az, mondják a katolikus egyház emberei, és az állam ne ugasson bele a dolgaikba.

  • Na, megint elírtam az imélemet …

  • Drizari:
    „A magyar katolikus egyház ellenzi a szent jobbjuk vonatoztatását, nem az ő ötletük, nem egyházi javaslat, hanem egy valamikori koronaőr kezdeményezése, aki ismét szeretne a vagonban a jobb jattos mellett díszegyenruhában pompázni.”

    A Szent Jobb (amiről pár éve, egy, az 1930-as években megjelent protestáns szemle tanulmányában azt olvastam – helytálló -e a tanulmány, vagy sem, nem tudom – igaz, különösebben nem is érdekel a téma, hogy semmiképp sem I. István király, hanem nagy valószínűséggel egy derék levantei kereskedő jobb keze) megvonatoztatását illetően lehet, hogy Önnek igaza van, lehet, hogy nincs – nem tudom.

    Azt viszont tudom, hogy az 52. Eucharisztikus Világkongresszus Budapesten tartását Ferenc pápa jelentette be a Fülöp-szigeteken tartott 2016.évi 51. ilyen kongresszuson. Én úgy tudom – bár természetesen tévedhetek -, hogy Ferenc pápa soha nem volt magyar koronaőr, és az ő említett hivatalos bejelentését egyházi bejelentésként lehet értelmezni.

    (Valószínűnek tartom, hogy ahogyan az 1938-as budapesti 34. Eucharisztikus Kongresszust a Horthy-rendszer igyekezett politikai propagandájában felhasználni, ugyanezt megprobálja majd az Orbán-rezsim is.)

  • Idézet Margitka írásából ::: „””Az azért minimum gyanús, hogy ezúttal a szavazók HARMADA (32%-a) elrontotta a papírt. Hogyan lehetséges ez? Hát úgy, hogy amikor a számlálók szétválogatják a papírokat, valamelyikük a neki nem tetsző jelölt lapján behúz még egy rubrikát – máris kész az érvénytelen szavazat….”””

    Nahát akkor végre kiderült az igazság : Maguk így csinálták !!! — hát akkor a többiek is csak így tudják ! És csinálják !!! Ön szerint .
    Nagyon tetszik az Ön-leleplezés.
    Gyakorlatias üdvözlettel

  • Kővendég,

    az Eucharisztikus Kongresszusnak semmi köze a jobb jattos vonatoztatásához, Ferenc pápa egyetlen latin (de olasz) szót se ejtett erről a mumifikálódott amputációról.

    Amúgy a programot itt találod:
    https://www.iec2020.hu/hu/program

    Más.
    De ezt egy köv. kommentdobozban.

  • Hogy mennyi a rontott szavazatok száma, s mi okból, egy másik nézőpontból érdektelen. Erre a másik nézőpontra egy cikkben találtam rá, s ami így szól:

    „Sajnos a rendszerváltás óta eltelt harminc év nem hozott komoly életszínvonalbeli változásokat, pedig ez már szinte annyi idő, mint amennyi a Kádár-rendszer volt. Nem vagyok túl optimista a jövőt illetően. Valószínűleg Magyarország azon helyek egyike Európában, amely a leghitványabb politikusokat termeli ki.”

    Ezt egy fiatalember találta mondani az interjú készítőjének, aki rajta kívül beszélgetett más fiatalnak mondható középkorúakkal, ha nem sértem meg ezzel a Jézusi életkor körüli válaszolókat. Ja, és másikójuktól is egy idézet:

    „Ritkán látni nyugdíjas korú embert dolgozni. Az itteni nyugdíjasok többsége jól él, élvezi a nyugdíjas éveket, programokra jár és halad a világgal (legyen az divat vagy technológia). Ha egy nyugdíjas dolgozik, az azért van, mert dolgozni szeretne.”

    A cikk itt olvasható:
    https://wmn.hu/wmn-life/51611-lehet-szazszor-is-meggondolom-hazakoltozzek-e–megelhetes-a-nyugati-hatar-menten

    (itt jegyzem meg, hogy érdemes elolvasni a fészbukos hozzászólásokat is, bárki olvashatja, én se vagyok FB-fiókos)

  • További idézet az ajánlott riportcikk most fészbukos hozzászólásai közül. Fiatal lány írja, aki magát 2017-től a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatójának tartja, és jelenleg Hampshire-ben lakik:

    „Falnak megyek attól a mondattól, hogy „Kint sincs kolbászból a kerítés”. De ezt nem csak a wmn használja, minden hasonló témakörű cikkben szerepel. Ezt csak olyan írja le aki még nem élt kint. Aki nem mer váltani ezzel nyugtatja magát. Kint sincs kolbászból a kerítés? De, képzeljétek van.”

  • Jaj Ferenc1! Ennél azért komolyabbnak képzeltelek – miután itt többször kijelentetted, hogy nem vagy Orbán rajongó.
    Erre azt írod: „Tudtára adták (szerintem-:) milyen nem magyar erők mozdultak rá ill. ellene.
    2) Ezért nem akarta megakadályozni az ellenzék térfoglalását …”
    Viccelsz, vagy tényleg gy gondolod? Úgy véled csak „nem magyar” képes feltárni a korrupciót a „dorbézolást? A magyaroknak kifejezetten tetszik, ha kábszeres barmok lopják szét a közvagyont?

  • Drizari, képzelem, milyen szar, ehetetlen kolbász lehet az… 😀

    Különben is, MINDENKINEK ki kéne menni? Az elképzelhetetlen, hogy az ember itthon él, becsületes munkából vagy nyugdíjból normális szinten? Na jó, kerítést nem eszünk…

  • Jaj Ferenc1!
    2) Ezért nem akarta megakadályozni az ellenzék térfoglalását …”
    Erre van egy jó viccem. Az akaratos kismalac száguldozik a bringáján. Ráfut egy kátyúra, óriásit taknyol. Odaszalad a kisnyuszi: Jaj, malacka, nem szabad ilyen gyorsan tekerni, látod, hogy elestél, vérzik az orrod is! Mire a kismalac: Kuss, én így szállok le a bicikliről!

  • talalom

    Olvasd el még egyszer (kétszer) figyelmesen ami írtam, gondold higgadtan végig és akkor cáfold meg.

    Nem vagyok Orbán hívő. Sok vonatkozásban a kritikusa vagyok még ha nem is zsigerből. Felháborít engem is a „ner-lovagok” gátlástalansága és kapzsisága, de felháborít az is, ha azt nem kormányon lévők teszik (kispesti video mint a jéghegy csúcsa-:)
    Érdeklődve figyelem Orbán további politikai tevékenységét.

  • talalom
    2019 október 16
    7:02 du.
    Szavazatszámlálóként megerősítem, amit írtál. Egyébként Budapest hatodik kerületének 23-as számú választókörzetének másodmagammal voltam az ellenzék által delegált ellenőre, a kormánypárti delegáltak ugyancsak ketten voltak. Minden számolást tévedés miatt legalább egyszer, de jobbára többször meg kellett ismételni. Csalni nem lehetett és nem is próbált meg csalni senki. A körzet csaknem ezer választásra jogosult lakosának harmadánál valamivel többen szavaztak, mindhárom szavazólapon csekély különbséggel a ellenzék közös jelölje javára, amely 2 (mindössze kettő!) Karácsony Gergely négyzetébe rajzolt pipajel miatt érvénytelennek nyilvánítása ellenére megmaradt. Vita azonban volt, mégpedig az egymást keresztező két vonal helyett 1 (azaz egyetlen) Puzsér négyzetébe firkált csillagszerűen szerteágazó vonalak sokasága, illetve 2 (azaz csak kettő) Tarlós négyzetének keresztbe satírozása okán, amely szavazatokat a kormányzatiak azért vélelmeztek szabályosaknak, mert felfedezhető volt bennük a két egymást metsző vonal, szerintünk, ellenzék által jelölt ellenőrök szerint pedig szabálytanok voltak, mert kettőnél megszámlálhatatlanul több vonal keresztezte egymást a négyzetekben, ráadásul a négyzeteken kívülre hatolva is. Szó szót követett, mígnem a bizottság fideszes elnökhelyettese (akit jól érzékelhetően kiborított a körzetükben nyilvánvaló és vita eredményétől független ellenzéki győzelem) a már szabályosnak talált szavazólapok közül idegesen előhalászott egyet, amelyen Karácsony négyzetében a vízszintes vonalat – talán a toll első erőtlen használata okán – a halvány függőleges vonalat nem teljesen fedő, másodiknak mondható vonal is keresztezte. Akkor ez szabályos?, kérdezte ingerülten. Önök szerint nem lehet az, válaszolt maga a nekünk feltett kérdésére, mert a négyzetben kettőnél több vonal metszi egymást. És ilyen több is van, tette hozzá fenyegetően. Számoljuk újra a szavazatokat?! Vagy szavazzunk erről is? Mivel minden szavazást ők nyertek volna meg, és éjfél már bőven elmúlt, visszavontuk fenntartásainkat. Így esett, hogy a főváros hatodik kerületének 23-as választókörzetében Puzsér nem 14, hanem 15 szavazatot kapott, Tarlós pedig a százhatvanvalahánynál kettővel többet, amellyel kétségkívül közelebb került a százhetvenvalahány szavazatot kapott Karácsony Gergelyhez.

  • Tüske Zsófia

    Ferenct
    2019 október 18
    7:24 de.

    „2) Ezért nem akarta megakadályozni az ellenzék térfoglalását az önkormányzati választásokon: a) vissza fogott kormányzati kampány, b) Kövér leintését, hogy hívják vissza Borkait idő előtt.”

    Uram, milyen visszafogott kampányról beszél? Ha már ennyire megszokta a fidesz undorító és hazug kampányát, hogy EZT visszafogottnak minősítse, legalább ne állítsa be magát tárgyilagosnak és ne beszéljen idegen erőkről.

    https://444.hu/2019/09/20/kinek-a-penzebol-plakatoltak-tele-a-varost-cikuszolo-ellenzekiekkel
    https://888.hu/ketharmad/utcahosszal-van-lemaradva-a-harom-bohoc-tarlos-mogott-4200078/

    El sem tudja képzelni, hogy a magyarok nem annyira birkák, hogy ne verné ki náluk a biztosítékot a a Vár elfoglalása, jelképes bérleti díjért a kormány tagjainak és fideszhez közelieknek osztogatott lakások, amikor a városban egyetlen panel bérleti díja tízszer annyiba kerül?
    „Idegen erők” kellenek ahhoz, hogy a Mészáros/Tiborcz rablásaiból és a fél ország lenyúlásábólelegük legyen?
    Ne tetsszen nekik az, hogy Kövér László egy teljes emeletet kapjon szolgálati lakásnak, aminek a felújítása 2,3 MILLIÁRDBA kerül, csak, hogy ne kelljen SZIGETSZENTMIKLÓSRÓL (30 km távolság) utaznia, ennek ellenére kiutalnak neki 600 ezer ft üzemanyagköltséget, mert képtelen a benzint megfizetni 3 milliós fizetéséből, ugyanakkor a parlament elutasítja a tartósan beteg hozzátartozóikat otthon ápolók kérését, hogy jelenlegi 50 ezer ftos ápolási díjukat emeljék fel 100 ezerre?

    Uram, nem kell ez az ájtatos szemforgatás, hogy ön igenis elfogulatlan és bírálja Orbánt. Erősen kilóg a lóláb a véleményéből.
    Nem kell hülyének nézni a „külföldről megtévesztettnek” tekintett választót, aki esetleg fél napot is vár a lepukkant egészségügyben, ha gondja akad és a kórházban sínylődő hozzátartozója nincs megetetve és nincs idő arra, hogy lemosdassák vagy kikísérjék a mosdóba.
    Talán kevesebb elfogulatlanságra lenne szüksége ahhoz, hogy kiverje Önnél is a biztosítékot a vidéki, alacsony sorból származó fiúk mágnásokat megszégyenítő urizálása, míg az ország 40 %-a a létminimum alatt tengődik és a minőségi munkaképesek más országban képzelik el a jövőjüket.

  • Tüske Zsófia

    tóth péter
    2019 október 20
    4:02 de.

    nem törvényellenes érvénytelenül szavazni. azok szokták ezt tenni, akik kiábrándultak az addig támogatott pártjukból, de nem akartak a másik oldalra szavazni. a szavazatuk beleszámít a statisztikába, megjelentek, így a nyertes alacsonyabb százalékkal győz.
    és tévedsz, nem, nem az ellenzékre szavazók adtak le érvénytelen szavazatokat, hanem a fideszből kiábrándultak, akik nem akarták az ellenzéki jelölteket támogatni.

  • Tüske Zsófia

    Drizari
    2019 október 20
    6:04 de.

    „„Sajnos a rendszerváltás óta eltelt harminc év nem hozott komoly életszínvonalbeli változásokat, pedig ez már szinte annyi idő, mint amennyi a Kádár-rendszer volt.”

    azt kell mondjam, igen komoly életszínvonalbeli választásokat hozott, méghozzá a negatív irányban. majdnem egymillió kivándorló, a lakosság majdnem fele él létminimum alatt, többszázezer hajléktalan, kilakoltatott családok, ételosztáskor hosszú sorok. Igaz az ország fideszes része dúskál a közpénzekből lenyúl javakban, de ez a nélkülözőkhöz képest jelentéktelen.

    „„Ritkán látni nyugdíjas korú embert dolgozni. Az itteni nyugdíjasok többsége jól él, élvezi a nyugdíjas éveket, programokra jár és halad a világgal (legyen az divat vagy technológia).”

    A nyugdíjasok több mint a felének még az átlagnyugdíj sem jár.
    37 ezren kapnak kevesebbet, mint 50 e ft
    570 ezer nyugdíjas nyugdíja van 50 és 100 ezer ft között
    100 ezer és 149 999 forint között kapnak 810 ezren.

    tehát kb 1,4 millió kap 150 e ft-nál kevesebbet.
    Forrás: https://24.hu/fn/gazdasag/2019/09/24/nyugdij-meghokkento-nyugdijstatisztika/

    A nyugdíjas tehát nem biztos, hogy azért nem dolgozik, mert annyira jól él, hanem mert a közszférában tilos alkalmazni, a versenyszférában meg nem hajlamosak munkát adni neki.

  • Mindenkinek! A tizedesjel tévesztése megbocsáthatatlan: nemcsak újságírótól,hanem bloggertől, kommentelőtől is. Ezért szégyellem magamat. De kikérem magamnak Tóth P. ostoba bejegyzését: nemcsak mi, ellenzékiek, a jelenlegi kormányhűek TÖBBSÉGE sem „csinálta soha így. Ami gyanúra ad okot, az a határon túli szavazatok ellenőrzése, amit kizárólag a Nemzeti Választási Iroda csapata számlál, és ezen semmilyen szervezet delegáltjai nem vehetnek részt. A másik, hogy már a ’18-as szavazáson is szokatlanul nagy volt az érvénytelen szavazatok száma, és most ez megduplázódott.
    Egyébként majdnem belefutottam megint egy, állítólag balról érkező hamis információba. A Nemzeti Választási Iroda honlapján ugyan ellenőriztem, de a BM népesség-nyilvántartása alapján nem. Szerencsére idejében tudtam szólni Chrisnek, hogy vegye le a hsz-t, valami nem kerek.
    Saját tapasztalataim alapján kérek mindenkit: mielőtt bármilyen információt közöl, ellenőrizze a forrást.
    Azoknak természetesen nem kötelező, akik soha nem írnak le egyetlen tényt sem, csak locsognak a levegőbe. (Tényleg: október 14. óta nem láttam egyetlen bodaságot sem, és mintha B79 zavaró repülései is elmaradtak volna.)

  • Drizari:
    „az Eucharisztikus Kongresszusnak semmi köze a jobb jattos vonatoztatásához,”

    Hát, ha nincs köze, akkor – mint életem során sokszor és sok kérdésben – tévedtem.

    Drizari:
    „Ferenc pápa egyetlen latin (de olasz) szót se ejtett erről a mumifikálódott amputációról.”

    Ezt értsem úgy, hogy amikor a pápa bejelentette, hogy az 52. Eucharisztikus Kongresszust Budapesten tartják, akkor egyúttal bejelentette a program legkisebb részleteit is? Ha így van, azt több mint furcsának tartom, de nem az én kompetenciám ennek megítélése.

    „Amúgy a programot itt találod:
    https://www.iec2020.hu/hu/program

    Köszönöm, átfutottam. Az Ars Sacra programcsoporton belüli Nyitott Templomok Napjának néhány eseti rendezvényét igazán sajnálom, hogy ki kellett hagynom.

  • Drizari:
    „én se vagyok FB-fiókos”

    No, ezek szerint már legalább ketten vagyunk ilyenek.

  • Drizari 6.04 Idézi valakitől, hogy:

    „Ritkán látni nyugdíjas korú embert dolgozni.”

    Sajnos igaz, és ez a kérdés, polgári társadalmunk – mit ne mondjak, demokráciánk – egyik féltve őrzött . t a b u j a , mely megközelítéssel sem a politológusok, de ebből az aspektusból még a szociológusok sem foglalkoznak igazi, beható alapossággal.

    Profán meglátásom szerint a nyugdíjas osztály – 2-3-milliós létszámát tekintve – Magyarországon az athéni, szirakúzai, efezoszi, milétoszi és a többi ókori demokrácia . c s e r é p s z v a z ó . plebejus [plebsz] sokaságának a mesterséges(!), modern megfelelője.
    Orbanisztán Öntársaság kormánya, de főleg annak autoriter vezére ennek az . o s z t á l y n a k . a . l é t s z á m á t, igyekszik egyrészt a nyugdíjkorhatár emelgetésével, egyes szakmák, rétegek, stb. korlátozásával, de elsősorban az egészségügy mesterséges aládegradálásával, jelenleg pl. az időskori halandóság „”spontán”” fokozásával leszorítani a számára még „gazdaságos szintre”.

    Másfelől, hatalma tudatában, ezt éreztetve egyfajta kiszolgáltatottsági és fenyegetettségi – a .f ö l ö s l e g e s . v a g y , mégis . k e l l e s z . n e k e m – kettős, v. inkább kétes érzés fokozásával tartja ill.állítja őket glédájába azért, hogy választások idején kellő kellő mennyiségű . s z a v a z a t i . p o t e n c i á l k é n t . csak az őt tartsák a létük biztosítékának, és ennek megfelelően szavazzanak.

    +1
    Akiknek mégis megengedi, hogy a nyugdíjuk mellett dolgozzanak, azokat a nyugdíj és a munkabérük összege egy jövedelembe sorolásával kényszeríti a személyi jövedelemadó megfizetésére, elvéve ezzel közülük sokak kedvét attól is, hogy dolgozzanak, de még attól is, hogy . é r t é k e s . t u d á s u k a t . átadják szakmájuk következő nemzedékének…

    Ui: Bolond az a társadalom, amely veszni hagyja öregei bölcsességét és tudását és ehelyett önös, anyagias kalodába kényszeríti őket…

  • Jav.

    „…csak az őt tartsák…” helyett: …csak őt tartsák… [„az” nélkül]

  • Tüske

    Fenntartom amit korábban írtam (Strache-Salvini-Orbán)

    A Fidesz nem kampányolt „padló gázzal” ez nyilvánvaló.
    A következő két évben kiderül, hogy van-e a Fideszben képesség, hogy átugorják saját árnyékukat. Ha nem, menjenek a levesbe.
    A jelenlegi ön-triumfáláshoz: Érdemes figyelembe venni, hogy az országos hatalom megszerzéséhez parlamenti többség kell, amit a Fidesz – előre láthatólag – 22-ben is könnyen megszerezhet a fővárosi- és néhány város szavazóin kívül. (Erre térjünk vissza ’22-ben-:)

    ps: Orbán kritikusa vagyok de nem zsigerből. Ha valamit rosszul csinálnak azt kritizálom, ha jól azt elismerem. Ennyi.

  • Orsós Elemér

    Kővendég
    2019 október 21
    3:59 du.

    Hárman! 😀

  • Ferenct
    2019 október 22
    7:40 de.
    „Orbán kritikusa vagyok de nem zsigerből. Ha valamit rosszul csinálnak azt kritizálom, ha jól azt elismerem. Ennyi.”

    Egy jót mondj! Csak egyet… Azon kívül persze, hogy jó étvágyuk van… 😀

  • Tüske Zsófia

    Ferenct: a fidesz legalábbis a választási törvény neki megfelelő átszabását jól csinálta. Azt is jól csinálta, hogy a rákosi által kivégzett Pálffy György fidesznek elkötelezett lányát tette meg az Országos Választási Bizottság vezetőjének, akinek számítógépes szakértelme legalábbis hiányos. És akkor még jóindulatú voltam és nem azt feltételeztem, hogy készakarva csalták el a tavalyi választást.
    Ügyesen tuningolták fel a kamupártokat orbánék, akik már két választás óta nyújtanak lehetőséget a szavazatok megosztásának – és még a kampánypénzeket sem követelték rajtuk egyszer sem, nem úgy, mint az Együttől Juhász Péteren a 150 milliót.
    Aztán a kettős állampolgárok szavazata…. Tiszabecsen a honosított, temetőbe és romházakba bejelentkezett ukránok dicsekedtek el a helyi lakosoknak, hogy ők levélben is leszavaztak, de személyesen is jöttek, mert nekik orbánviktor utat épít. Bezzeg a külföldön dolgozók jó részét szavazni sem engedték, bezérták pl a londoni irodát is, pedig hosszú sorok vártak az utcán a voksok leadására.
    Úgyhogy ezt a majd a választáson legyőzhetjük a fideszt szövegű mákonyos cumit hagyja talán azoknak, akik vannak annyira sötét hülyék, hogy elnyammognak rajta.
    Még azt is megkockáztatnám, hogy orbán és kövér elvtársai azért engedték az ellenzék részleges sikerét a kisebb téttel rendelkező önkormányzati választáson, hogy aztán 2022-ig legyen okuk betiltani az ellenzéket. Már láttunk ilyet Magyarországon.
    Dehogyis kritikusa maga orbánnak, uram… ott áll pont, ahonnan a fidesz bukása esetén el lehet mozdulni erre is, meg arra is. Mint Pozsgay elvtársa, aki 56 után tépett szájú hasított körmű kis senkikről értekezett de amikor más szelek fújtak, egyből leszögezte, hogy 56 márpedig forradalom volt.
    Vannak ilyen ügyesek hazánkban bőven, akik minden vízen fent úsznak, mint a sz… a parafa. Ahol a hasznuk, ott van a helyük is.

  • BrunszvikTeri,

    az idézet a bécsi nyugdíjasokról szól, nem magyarokról, a forrást fölötte belinkeltem, megismétlem itt is:

    https://wmn.hu/wmn-life/51611-lehet-szazszor-is-meggondolom-hazakoltozzek-e–megelhetes-a-nyugati-hatar-menten

  • Tüske

    Motto: „Részeggel és bolonddal nem vitatkozz” (már bocs.)

    Nem akarom megfejteni a pszichéjét csak sejtem, hogy pótcselekvésként tolja az érzelmileg túlfűtött egyoldalas gondolatait.

    Fogadja el, hogy független vagyok politikailag és anyagilag. Ez így lesz Orbánnal, vagy nélküle. Amit írok azt nem taktikázásból, stb. teszem, hanem meggyőződésből.

    Korábban írtam, hogyha Orbán hülyeséget csinál, azt kritizálom, ha okos dolgot, azt dicsérem. Ez utóbbira példa amit Karácsonynak mondott Orbán a fővárosi nagyberuházásokról (Liget projekt, stadionok, stb). Karácsony a saját ígéreteibe fog fulladni ill. ha népszavazás lesz ezekről, akkor Karácsonyt elkergetik.

  • Ferenct:
    „Orbán kritikusa vagyok de nem zsigerből.”

    Tüske Zsófiával ellentétben én nem vonom kétségbe, hogy Ön Orbán kritikusa. (Én is kritizálni szoktam a barátaimat, vagy a velem alapvetően egyetértőket, ha valamilyen – nem alapvető, nem döntő, kisebb jelentőségű – részkérdésben eltér a véleményünk, ha szerintem ilyen kérdésben tévednek. Ez teljesen rendjén van, sőt, csakis így van rendjén.)

  • Almási Alma:
    „Különben is, MINDENKINEK ki kéne menni? Az elképzelhetetlen, hogy az ember itthon él, becsületes munkából vagy nyugdíjból normális szinten?”

    Kedves Alma! Azt hiszem, Drizari, de itt senki más sem mondta , hogy KÉNE.
    Annyi biztos, hogy én a legkevésbé sem tanácsolnám bárkinek is, hogy végleg vagy tartósan távozzon – mint ahogy azt se, hogy maradjon Magyarországon. Távozásnak és maradásnak egyaránt számos kollektív és számtalan különböző egyéni alapos oka, indoka lehet. Döntésének következményeit így vagy úgy, mindenki maga (családjával együtt) viseli.
    Ahogy mondani szokás: „Mindenki magáért, Isten mindenki ellen.”

    Ami meg az országot illeti..

    „Még magasról nézvést
    Megvolna az ország,
    Werbőczi-utódok
    Foldozzák, toldozzák.
    A Föld nem tud futni,
    Csak a Földnek népe
    S ezer Kinizsi sem
    Térülhet elébe.

    Nagy az idegen Föld,
    Sokasul az útja,
    Tegnap csatatér volt
    S ma puszta a Puszta:
    Éhes magyaroknak
    Nem futja a kedvük,
    Míg az igazukat
    Tán kiverekedjük.

    Verekedés közben,
    Hajh, ürül a korcsma,
    Menekül az inség
    Szökve, bukdácsolva.
    Bécsben a korcsmáros
    Tán még nem is sejti,
    Vagy ha tán sejti is,
    Könnyen elfelejti.

    Éles a hajósíp,
    Hallja baj-tetőzve
    Zselénszky gulyása,
    Tisza urak csősze.
    Hivogatja a síp,
    Nyomor eldobolja:
    Úgy elfogy a magyar,
    Mintha nem lett volna.
    Elmegy a kútágas,
    Marad csak a kútja,
    Meg híres Werbőczi
    Úri pereputtya.
    Árvult kastély gondját
    Kóbor kutya őrzi,
    Hivasd a törvénybe,
    Ha tudod, Werbőczi.”

  • Kővendég
    „Érted haragszom, nem ellened”

  • Ferenct:
    “Érted haragszom, nem ellened”

    „Érted jöttünk elvtárs, nem ellened!” – mondta 1941-ben Lukács Györgynek az NKVD-es tiszt, és letartóztatta.