Az Elbaszi lefagyott vigyora

2019 október 21 4:00 du.55 hozzászólás

Nurszultan Abisuli Nazarbajev, a Kazah Kommunista Párt Központi Bizottságának egykori titkára, aki 1984-től a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság miniszterelnöke, 1989-től a Kazah Kommunista Párt elnöke, 1990-től a Kazah Parlament elnöke, 1991-től pedig a függetlenedő Kazah állam köztárasági elnöke volt, nyilván annak okán vett részt legutóbb a Türk Tanács bakui ülésén, hogy noha államelnöki tisztségéről idén március 19-én lemondott (s az új államelnök megválasztásáig e tisztség feladatkörét bizonyos Kaszim-Zsomart Tokajev látja el, akinek első dolga volt Nazarbajevnek elneveveztetni az ország fővárosát), a kormányzó párt elnökeként egy sajátos kazahsztáni törvény értemében részint az ország biztonsági tanácsának elnöke maradt, részint, amíg él, ő a Nemzet Vezetője (Елбасы) is.

Az Elbaszi.

Ezért aztán, akár a többi résztvevőt, feltehetően meglepte, de ő széles vigyorral is fogadta, amikor megértette, hogy a magyar miniszterelnök, neki, mint Kazahsztán elnökének és a magyarországi kipcsakok nagy barátjának gratulál.

Nem tudni azonban, hogy amikor ez a vigyor – szinte azonnal –lefagyott az arcáról, azért fagyott-e le, mert felfogta, hogy a magyar kormányfő elismerését az Erdogántól nemrégiben kapott kitüntetése váltotta ki, avagy azért vált-e egyik pillanatról a másikra értetlen döbbenetté a vigyora, mert amit némi késéssel lefordítottak neki, azt a beszélő különös gesztusaival még módja volt összevetni.
„A jelenlévők közül nem mindenki tudja, de Magyarországon vannak kipcsakok”, szólt Orbán, ő pedig látta, amint a beszélő a hallgatóin méri fel szavai fordításának ütőerejét, s hogy jól érzékelhetően elégedett a hatással, ám nem ura már teljesen önmagának, valamiféle degeneráció kibuggyantja a nyelvét, ha nem akarja is. Ezért jobbkezét magyarázóan emelve, fejmoccantó félmosollyal, mint aki tudja, hogy sokan tartják majd képtelenségnek az állítását, jelenti ki: „Sok magyarban van kipcsak vér”, majd kis szünet után nyomatékosítja, amit mondott, tudván, hogy hazudik: „Ezeknek van önkormányzatuk!”

Ezeknek. A kipcsak vérű magyaroknak.

A nyolcvanegy éves Nurszultan Abisuli Nazarbajev csak egy levitézlett diktátor, de nem hülye. Nem tudja ugyan, hogy a magyar kormányfőt mozdulatkényszerrel verte meg a sors, de látja, amit a többiek is látnak (és amivel a filmfelvétel terjedése folytán az egész világ szembesül); amint Orbán Viktor beszéd közben teljesen fölöslegesen tágítani próbálja amúgy is laza inggallérját, mielőtt kijelentené: „És Nazarbajev elnök úr a mindenkori elnöke a magyarországi kipcsak törzseknek is. És minden évben küldünk is üzenetet, amikor a kipcsakok éves gyűlése van.”

Kazahsztán örökös Elbaszije nem az egyetlen, aki nem vigyorog ezen, de ő tudja a talán a legjobban (akit mostanában valamiféle magyarországi egyesület kun várkapitányi kinevezéséről értesített), hogy Orbániában se éves gyűlést tartó kipcsakok, se kipcsak törzsek nincsenek.

Van azonban egy még nem őrjöngő, de az azerbajdzsáni nemzetközi gyűlésen az őrültség benyomását keltő vezetője (https://www.youtube.com/watch?v=XLgTZpfBp0s), aki mind az országában néhány évtizedig ideiglenesen tartózkodó szovjet csapatok jelenlétét, mind a törökök százötven éves uralmát mostanában a legszívesebben letagadná.

Aczél Gábor

55 hozzászólás

  • I’ve got demons – by o1g

  • Amikor a diktátorok udvarlással próbálják egymást túllicitálni!

    Csak azért sápadnak bele, mert tudják, hogy a másik bődületeset hazudik, hiszen ők maguk is ezt csinálják folyamatosan!

  • Hát kérem :nem minden kipcsák magyar,
    de minden magyar kipcsák kéremszépen…

  • ez a „kipcsak” tényleg elhangzott? és nem nyitották újra az OPNI-t?

    na nembaj, nálatok vannak kipcsakok nálunk meg van andrew sheer akinek nincs gyereke csak 5 lánya és teljesen hatalmi tébolyban szenved, és annyi hülyeséget összehord amit az O1G nek éveibe tellene …. de a hallgatóság némán hallgatja, semmi taps, meg süvöltözés, csak néma bámulat, nini, ez ennyire volt képes, és még büszke is rá!

    jaaa, és a kipcsákok azok milyen nyelven kommunikálnak a világgal? és hogyan néznek ki?

    hogy mik vannak levédiabszanádon vagy mostantól inkább kipcsákiában?

    hahahaha

  • Kedves Aczél Gábor!

    Cikke elgondolkodtatott Viktorunk személyét és életútját illetőleg. Sokan a hívei közül azt gondolják róla, amit évek során a jól működő propagandagépezet belemagyarázott a fejükbe. Erről még gondolkodni sem érdemes. De még az ellenzékiek is többnyire úgy vélik, hogy Orbán erkölcstelen bár, de okos.

    Hát nem. Sajnos Viktorunk kifejezetten buta, horribile dictu, még Marcsinknál is butább, hiszen még Marcsi is észreveszi, ha kinevetjük…

    Jól látszik ez a politikai húzásain, mióta a két okos embere, Lázár és Simicska kiállt mögüle, és még a zseniális propagandafőnök is kihalt alóla.

    Elemezhetjük valamennyi politikai lépését a kezdetektől fogva, egyik sem szólt arról, hogy az országot építse, vagy gyarapítsa. Demokráciáról, szabadságról (amúgy is delikát fogalmak) szó sem esett a regnálása alatt. Pontosabban szó esett elég, csak tett nem.

    Orbán Viktor egy hiú kamasz, aki bedumálta magának, hogy a világ vezetője lesz. Ez gyermekkori álma (ilyen nekem is vót, amikor angol királynő akartam lenni, de ez úgy tízéves koromban elmúlt…), és még most is hiszi, hogy sikerülni fog. Ennek első feltétele, hogy részt vehessen a világpolitikában. Miután Nyugateurópában – és lassan Keleteurópában is – ez kudarcot vallott, oda megy „diplomatát játszani”, ahol (némi pénzadomány ellenében) hajlandóak úgy csinálni, mintha fontos világpolitikai tényező lenne. Ezért sürgölődik az elbaszi körül a sok-sok hazugságával (kezdem azt hinni, hogy ezeket a hazugságokat ma már el is hiszi), és én is láttam a videón, hogy a hallgatósága hogy feszengett, illetve imitt-amott az orruk alatt kimosolyogták világépítő buzgalmát. A hiú ember halála utolérte, nevetséges lett.

    Ez így tehát akár rendben is lenne, csakhogy Erdogán és Putyin pillanatnyilag kedvükre kihasználják a butaságát a mi szégyenünkre…

  • Az utsó bek. videómellékletéhez:

    AKIT ZSENINEK TITULÁLNAK A TÜRK MÉNEK

    Ha valaki egy 3/4 perces „szónoklata” alatt 6 pótcselekvést(!), azaz kényszermozgást produkál[többekközt nyelvöltés, fejlengetés nyakból, arcrezdülés, torz vigyor stb.], mint itt ezt Orbán tette, akkor két eset lehetséges, lehet választani:

    1./ Beteg, pl. parkinson kórban szenved; vagy

    2./ Hazudik, de nem mintha könyvből olvasná, mert őfelsége ezt . . . biza kívülről, ama nagy busa fejéből volt képes elblablázni.

    Felháborító,hogy nem volt a közelben egy kipcsak sámán, aki legalább néhány bolondgomba főzettel kijózanította volna ezt a történelmi személyt…

    UI:
    „A kevély félbolond.”
    [Régi magyar szólásmondás]
    Más:
    A zsenit hajszál választja el a bolondtól.
    😀

  • Hol a hét hozzászólás?

  • A türk tanács alapító országaiban túlnyomó többségű az iszlám vallás. Mit szól Orbán megnyilvánulásához Erdő Péter, és a magyar keresztény hívek?

  • Tüske Zsófia

    Rodeo: https://www.youtube.com/watch?v=cJq0wpLmE88
    kb egy percnél hallhatod magától orbántól

  • Kedves Almási Alma!
    Attól tartok, hogy igaza van.
    És képzelje el, hogy nemsokára Erdogant és Putyint is fogadni kényszerül, mennyire más pávatáncot kell majd számukra lejteni, ennek a felnőttet játszó buta fiúnak igen kevés tekintélye maradt a világ előtt, de ezeken a találkozókon azt keveset is elveszítheti.

    A többieknek: köszönöm.
    Ilyen még nem volt, legalábbis eddig és itt, hogy egy írásomat ne bírálja senki.
    Hogy az engem rendre lekomcsizók észrevétlenek maradjanak, mint kecskeszar a fűben.

  • Pszichológiai eset. Ámbár, így is lehet a Staatsführernek hülyét csinálni magából. Én dolgoztam Bakuban és környékén olajvezetékek vizsgálatán. A tapasztalatom, az azeriek nem hülyék.

  • Mindig szerettem a térképeket. Az ált. iskolai tört. atlaszban láttam először a népvándorlást bemutató térképen a szintén nyugatra vándorló kun (kipcsak) népek vonulását. De Orbán mondhatott volna besenyőket is. Ők is türk népek voltak és szintén a magyarokba (is) olvadtak. Van olyan teória is, hogy Árpád népe viszonylag kis számú volt és törökül beszélt, aztán a már itt élő és magyarul beszélő avarok nyelvét vették át.

  • A diktátorok licitjéről nekem „A diktátor” jut eszembe.
    Chaplin -től.

  • Ma (október 23.) Magyarországon nemzeti ünnep. 30 éve még nem volt az, „mindössze” kikiáltották a Köztársaságot. Helyette ma illiberalizmus az uralkodó államforma, bármi legyen is beleírva az Alkotmányt helyettesítő Alaptörvénybe államformának, Magyarország legmagasabb rendű jogszabályába.

    Mai hír: büntetőeljárást indítottak egy 61 éves asszony ellen gondozási kötelezettség elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Pápa egyik családi házában egy közel két éve halott idős asszonyt találtak. Nem hiányzott a helyi közösségnek se.

    Olvasom Vajda Mihály (84) filozófussal készült nagyinterjút a rendszerváltás harmincadik éve okán. Végszava: Boldog voltam én minden egyes rendszerváltásnál, boldog a holokauszt után, boldog Rákosi bukásakor, s boldog a Kádár-rendszer végén. Csak nem az újtól voltam boldog, hanem attól, hogy elmúlt egy rossz.

    Érdemes elolvasni az előtte elmondott gondolatait is erről a harminc évről. Aki fogékony és érdeklődő a mások alkotta véleményekre is, azok elolvashatják az alábbi linken a Vajda Mihály filozófussal készült interjút:
    https://24.hu/belfold/2019/10/23/vajda-mihaly-rendszervaltas-orban-kadar-horthy/

  • Drizari:
    „Mai hír: büntetőeljárást indítottak egy 61 éves asszony ellen gondozási kötelezettség elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Pápa egyik családi házában egy közel két éve halott idős asszonyt találtak.”

    Ha lehene egy picit precizebben fogalmazni, ugyanis nem egészen értem. Azért indult valaki ellen „gondozási kötelezettség elmulasztása” miatt büntetőeljárás, mert egy két éve halott idős hölgyet találtak a házában? Ostobaság. Bár a jogszolgáltatásban sok baromság előfordul, és nem csak Nagyarországon.
    Mégis: hogyan, meddig s főként miért kell egy halottat gondozni? Hátha föltámad? Vagy ellenkezőleg, nehogy föltámadjon? 🙂 (Vö.: Szabó Dezső: „Feltámadás Makucskán”.)

  • De hogy egy kicsit komolyabbra is vegyük ma a figurát, itt egy másik videó, ami egy filmnek az első része. Sikerült kamerák elé ültetni 1989-91 között Biszku Bélát, Czinege Lajost, Gáspár Sándort, Kállai Gyulát, Pap Jánost, Puja Frigyest, és beszélnek egykori tetteikről, s hogyan látják ők a Rajk-pert, az 1956-os forradalmat és az azt követő megtorlást, a csehszlovákiai katonai bevonulást, a gazdasági reformot és a rendszerváltást megelőző éveket.
    Pap János 1994-ben vadászpuskájával főbe lőtte magát, mivel a rendszerváltás után több alkalommal szóba-került felelősségre vonása az 56 utáni megtorlásokban való tevékenysége miatt. Biszku Bélát váltva 1961-63 között belügyminiszter.

    A Legvidámabb barakk című film első része, a többi 14 rész is megtalálható a közösségi videómegosztón:

    https://youtu.be/cyQF4IEO3d0

  • Orsós Elemér

    jani
    2019 október 22
    4:37 du.

    „Mindig szerettem a térképeket.”

    Én is! Én meg olyat tapasztaltam -amire határozottan emlékszem- hogy Románia általános iskolai térképében még 1963-ban is- úgy Székelyföld magasságában- volt egy sárga pöttyökkel körülhatárolt terület amibe ez a ma hihetetlen meghatározás volt nyomtatva: Autonom Magyar Terület/ vagy Tartomány, erre már nem emlékszem, de ez utóbbi lényegtelen! Kérdem én naivan: erre a precedensre az összes külügyminisztereink miért nem mertek eddig hivatkozni, leginkább mondjuk Románia EU-ba való kéredszkedésénél?

  • Orsós Elemér

    Andrew_s
    2019 október 23
    5:21 de.

    A plafonig emelhető borbélyszék fantasztikus geg volt! 😀

  • Hallom hogy valami büdösnácik randalíroztak ma Budapesten.

    ” Ne örüljetek emberek,
    bár a Világ megállította a korcs dögöt,
    a szuka amely szülte, újra tüzel.”

    /Bertolt Brecht/

    És Keletről kapja az erkölcsi támogatást

  • Aczél Gábor
    2019 október 22
    9:59 de.

    Nyugi.
    Minnél jobban csinálod,
    annál jobban sipákolnak ezek.
    A baj akkor kezdődik mikor tapsikálni kezdenek.

  • Geyza:
    „Hallom hogy valami büdösnácik randalíroztak ma Budapesten.”

    https://index.indavideo.hu/video/Skandalva_vonultak_a_legiosok_a_Nagykoruton

    https://index.hu/belfold/2019/10/23/aurora_felgyujtottak_szivarvanyos_zaszlo_neonaci/

    De miért nevezed őket büdösnáciknak? Szerintem nagyjából egybevágnak a Fidesz-KDNP fővonalával. Olvasd el, társaság itt ír például a világnézetéről: https://legiohungaria.org/vilagnezet

    Találsz lényegi különbséget egyfelől a fentiek, másfelől a szeretett Vezér szokásos szövege között? Én nem. Arról meg, hogy némelyek esetleg nácinak nevezik őket, itt olvashatsz:
    https://legiohungaria.org/78-a-lenacizasrol

    Sapienti sat.

  • Tüske Zsófia

    Orsós Elemér
    2019 október 23
    2:30 du.

    ha elolvastad a wikin, tudhatod, hogy azért, mert Sztálin nyomására jött létre a romániai magyar autonóm tartomány

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Auton%C3%B3m_Tartom%C3%A1ny

  • Geyza
    2019 október 23
    3:41 du.

    maga @g be van falazva „macarisztánba” és nem lát a szömitűl? most éppen egész dél és közép amerika lángokban áll és a demokráciáért a demokrácia ellen harcolnak és még nem dőlt el hogy a „demokrácia” túléli e… pont azzal homlokegyenest ellenkezően mint ami Hong Kong ban folyik és még egyik helyen sem találták meg de már ordítják, hogy ki is a bűnös (persze tudni: a kanyar)

    hahahahaha

  • Drizari:
    „Hogy is volt, mint is volt?”

    Igen, IGY IS volt. Elég sok mindenben egyetértünk (pl. abban is, amit korábban tett fel, ti. hogy 1990 előtt is létezett nyomor Magyarországon), ám természetesen Ön is csak a valóság egyik oldalát villantja föl. („Csak egyetlen igazság létezik – mondta állítólag egy valós vagy csak legendás régi keleti bölcs -, de az olyan hosszú, hogy senki sem képes kimondani.”)

    Ám így IS VOLT, és VAN, ez a valóságnak egy másik (persze szintén nem teljes, sőt itt-ott talán kissé torzított, propagandisztikus) oldala:
    http://dialektika.hu/wp-content/uploads/2019/10/rendszervaltozas_ff_vegleges.pdf

    Végezetül egy kérdés. Egyik kommentjében a kb. 1948-1989 közötti időszakot mint „proletárdiktaturát” aposztrofálta. Tréfás kedvében volt, vagy ezt az ostobaságot komolyan gondolja? Utóbbi esetben javasolnám, kérdezzen erről meg néhány embert, aki a fenti időszakban néhány évet üzemben, munkásként dolgozott – de legyen óvatos, a javaslatom csak arra az esetre szól, ha Ön gyorsan és kitartóan tud futni. 🙂

  • Kővendég,

    nem tudsz róla, mi? 😀 :

    „Teljes az összhang a Nagy Imre-Losonczy-féle csoport áruló szerepének szigorú megítélésében. Helyeslik harcunkat, amelyet a párt és a népköztársaság erejét aláásó revizionista nézetek ellen, az osztályellenség és az imperialisták aknamunkája ellen folytatunk, a párt forradalmi egységének, a népköztársaság állama, a magyar proletárdiktatúra megerősítéséért, az ellenforradalom erőinek teljes szétzúzásáért.”

    Kádár János 1957. március 31-ei beszéde Ferihegyen, a Moszkvából való hazaérkezése után.

    Forrás: 1957. április 2., Népszabadság, 2. oldal.

  • Rodeo11
    2019 október 24
    4:00 de.

    Irásodnak hátulról visszafelé olvasva is kb annyi az értelme mint az elejétől hátrafele.

  • Kővendég
    2019 október 23
    8:31 du.

    Nem akartam ennyire mélyen belemenni a kérdésbe.
    De ez van sajna.

  • Drizari:
    „nem tudsz róla, mi?”

    Valóban, nemigen olvasgatom Kádár János összegyűjtött beszédeit.
    Hogy ő proletárdiktatúrának hazudta (vagy valóban annak hitte? nem hiszem, de mindegy) a rendszert, érdektelen. A sarki koldustól nem veszem meg a Hilton szállodát, hiába állítja, hogy ő a tulajdonosa, Orbán Viktornak se hiszem el, hogy 720.000.-Ft a megtakarított vagyona, és így tovább… Önről viszont, ha ki merné próbálni az előző kommentben írt javaslatomat (csak aztán fusson, de gyorsan ám!), elhinném, hogy bátor ember.

    Ahogy az egyes embereket nem feltétlenül annak tekintem, amit állítanak magukról, hanem amennyire ez lehetséges, annak, akik-amik valójában, hasonlóan vagyok a társadalmi rendszerekkel, viszonyokkal is.

    Mellesleg, nemcsak a munkásokról, hanem egyetlen egykori hivatásos pártmunkásról se föltételezem, hogy a rezsimről elhitte volna (hogy mit mondott, más kérdés), hogy az valamiféle proletárdiktatura, munkásuralom.

  • Almácska!

    Ezt a cikket amikor megjelebt nem olvastam ,már így is több időt töltök itt,mint érdemes lenne…majd elolvasom!
    Azt viszont,hogy te és pár csökkent agyú,fANATIKUS…rajtam nevettek,azt viszont igen,,,én meg rajtatok,és ugye józanul…többekkel ellentétben!
    De ki nevet a végén? majd meglátjuk!
    Pá mára!

  • Amúgy Alma baba!

    Látszik,hogy hová is tartozol(ami ugye nem nagy dicsőség…)és eddig is tudtam,feleslegesen ne bízd el magad a semmire….!

  • Orsós Elemér

    Tüske Zsófia
    2019 október 24
    1:44 de.

    Kedves Zsófika, és akkor mi van, ha pont egy lenézett, szélsőbalos, tömeggyilkos diktátornak kell kierőszakolni a románok 1918-ban tett gyulafehérvári nagyképű, de kéjesen röhögve betartatlan igéretét, miszerint a romániai kisebbségeknek önként és kötelezően megadják a mindennemű önrendelkezés jogát?! Ráadásul mindennek ellenkezőjét pont azzal a nációval teszik meg a legpofátlanabbul, aki lehetővé tette még kedvezményekkel(ingyenes MÁV utazás) is saját területén a románok egyesülésének megtervezését! Ezek után meg csodálkozunk hogy a románok a hátunkon eszik meg a puliszkájukat?! E beteges naivitás alapján engedd meg nekem hogy megállapítsam: a magyar politikusnál hülyébbet a föld még nem hordott a hátán, viszont a románnál gerinctelenebbet sem! 😀

  • Orsós Elemér

    Kővendég
    2019 október 24
    1:21 du.

    „Mellesleg, nemcsak a munkásokról, hanem egyetlen egykori hivatásos pártmunkásról se föltételezem, hogy a rezsimről elhitte volna (hogy mit mondott, más kérdés), hogy az valamiféle proletárdiktatura, munkásuralom.”

    Én meg sajnos megtapasztaltam az ellenkezőjét is, ezért csak kényszeredetten tudtam röhögni a „Csapd le csacsi” című film titkos munkásőr restaurációs jelenetein, amit ugyan szatírának szánt a rendező, de teljesen realisztikus volt! 😀

  • Kedves marcsi, hogy én hová tartozom, az mindig is világos volt a hozzászólásaimból, legalább is remélem. Természetesen nem a dicsőség kedvéért ez a véleményem, hanem az IGAZSÁG kedvéért. Tudod, a vélemény az nem dicsőségkérdés, hanem tisztánlátás kérdése.

  • Marcsi, véletlenül kisbetűvel írtam a neved, ez csak félreütés volt – pontosabban néha szórakozik velem a shift gomb – ezért kérlek, bocsáss meg.

  • Van egy megfigyelésem. A Face-n a választások óta jóval kevesebb fideszes véleményt, hozzászólást olvasok, pedig a 45:55 arányú választási eredmények nem annyira elsöprőek…

    Marcsi, talán tudsz válaszolni, hiszen te bennfentes vagy arrafelé: Hirtelen kevesebb lett a fidesz szimpatizáns a választások óta, vagy csak most már nem annyira trendi nyilvánosan fidesznyiknek lenni? Esetleg később sokan le is fogják tagadni, hogy valaha is fidesz-választók voltak?

  • Orsós Elemér/Drizari

    „Az a szélsőbalos diktátor” Sztálin hagyta meg és adta meg a szélsőjobbos Horhytok mocskos életét, amikor a „kormányzó” hirhedt könyörgő levelére nemcsak hogy megígérte, de meg is hagyta, melynek köszönhetően ugyanez a Sztálin viszont már nem ajándékozthatta meg az utolsó percekig ellenük harcoló magyarságot az olyannyira vágyott erdélyi területekkel, pedig bizony szándékában állt volna. Erről írás tanúskodik…
    De nem is érdemeltétek meg, hisz csak onnan mindössze három hét leforgása alatt 132-ezer zsidó „Édeserdélyi” – nem román – honfitársunk megsemmisítését intéztétek el jól és körültekintő alapossággal megszervezett körülmények között. Mely létszám testvérek között is hetente egy-egy Puskás-stadionnyi embert jelentett, akik 3 évvel korábban még, 1940-ben
    >bokrétás strájmlival< és integetve várták Horthy-apánkat az ő – csak úgy mint anno domini '19-ben Budpestre – nagy kevélyen . v o n a t o n . bevonuló dicső, kócsag és darutollas seregei élén.
    Hát nem szép ?

  • Almási Alma

    Szondi Lipót pszichiáter, a sorsanalízis szerzője és a szondi-teszt kidolgozója szerint az emberek kb. 20 százaléka jóindulatú, segítőkész, ugyanennyi a gonosz, gyűlölködő, a fennmaradó 60 százalék pedig az átmenet a kettő közt. Még azt is írja, hogy a rosszindulatú emberek közt több a hatalomra éhes törtető és valóságosan is ők birtokolják inkább a hatalmat.
    Tehát, akármilyen pozitív hatalomnak, akár a szenteknek is meglenne a nagyszámú ellenzéke. Olvasd el a mellékletet!

    http://acta.bibl.u-szeged.hu/45526/1/bolcseszfuzetek_1995_149-157.pdf

  • ps.

    Ennek a 19-es vonatos bevonulásnak csupán az a jelentősége, hogy akkor azt a bevonulást* is idegen – mi több román és cseh(!!!) – katonai erő hősies háttér biztosításával oldotta meg ez „A szittya rohanó sereg”… 😀
    ˙

    *Akkor, a fehérlóra márcsak Budapesten rakták, emelték fel a Fővezér Őfőméltóságát, tehát véletlenül sem lovagolta végig hősiesen azt a Szeged-Siófok és Siófok-Budapest távot, mint ahogy aztat az a sok urilány, édes Holdvilágos éjszakákon megálmodta volt… Az erdélyi és a szlovákiai városokba már erdélyi díszkapuk alatt echte szövetséges gyártmányú Mercedes típusú gépjárművön vonult be, már Kormányzóként. Persze ezek is felemelő pillanatok voltak, akár a 19-es lóra, illetve trónraemelés diadala…
    – Több város lobogóztak föl horogkeresztes zászlókkal is, melyek közül sokat autentikus, pruszlikos és főkötős polgár és parasztleányok hímeztek ki. Sok ilyen népviseletet, több helységben is bizony már horogkeresztes karszalag is díszített [ld.Fortepan.hu – 1940.].

  • „az emberek kb. 20 százaléka jóindulatú, segítőkész, ugyanennyi a gonosz, gyűlölködő, a fennmaradó 60 százalék pedig az átmenet a kettő közt…
    …a rosszindulatú emberek közt több a hatalomra éhes törtető és valóságosan is ők birtokolják inkább a hatalmat.”

    Na, ez hülyeség. Teszem azt például, ha akárkit megkérdezel, meg fogja mondani neked, hogy ő jóindulatú, és a többiek a rosszindulatúak. És – kapaszkodj meg – mindenki így is gondolja magáról, őszintén! 😀

  • Orsós Elemér

    KORDON BLUED
    2019 október 26
    10:12 de.

    Méltóztatol elfelejteni hogy, a románok és csehek magyarországi megfékezhetetlen(mert nem volt mivel!) duhajkodását az tette lehetővé hogy, a jó Károlyi miniszterelnököd és Linder Béla nevű félnótás hadügyminisztere felelőtlenül, eszelősen szélnek csapta a világháborúból visszaérkező katonáit, ezért aztán a Lenin-fiúk kormányának kellett kényszertoborzással a honvédelmet sebtiben utólag újrateremteni és e két idétlen hatalomátjátszó színrelépése nélkül a lovastengerész maradt volna az utolsó, trónfosztott Habsburg hétszilvafás puccerje, nem pedig kormányzó!

  • KORDON BLUED
    2019 október 26
    10:12 de.

    kedves Blőd, ez olyan tipikussz magyar, azaz levédiabasznádi hősiesség, mint a 7 törzs menekülése azok elől akik betolták (kergették) őket a Kárpát medencébe, majd a tatárok és türkök meg kajszik vagy kipcsákok, azután lovas ellentengernagy (dafke see gróß) és nonokisszakállas alcsút hecege ágálva a sámlin és remegő kézzel felolvasva amit a kezibe adtak neki és azóta lopcsá a kipcsák nagybácsija

    hahaha és mi lesz még ha fel nem ébredtek?

  • Kordon Blued 10’12

    Szóval Horthy fehér lova is – hátán azzal a 25 évre botcsinálta fővezérrel – csupán egy szemfényvesztés volt Budapest népének elámítására, mint anno a szlovák Szvatopluk fejedelem Árpád vezértől sanda szándékkal neki küldött fehér-ló ajándéka, mely cseles fejedelmi ajándékkal aztán sikerült is a jóhiszemű szlovákokat Pannoniából majd’örökre elűzni… [Fehér ló mondája
    😀 ]

  • Cukiháré!
    4:40

    Ő ? ORSZÁGÁT EGY FEHÉR LÓÉRT

    Ami még ennél is több sőt, mármár egy komikus történelmi tény, hogy a Horthyt hátán cígölő . f e h é r . l ó . annak előtte még a cseh Antant-csapatok hadizsákmányaként került vissza Budapestre, amely korábban még, egy . v a l ó b a n . v i t é z . harcos Stromfeld Aurél, a Tanácsköztársaság Vöröshadserege ezredesének, a tiszántúli haderő sikeres vezérkari főnökének volt a lova.

    Stromfeld tábornok ennek a pompás ménnek a hátán vezette végig a legendás Északi – országvédő – Hadjáratát, valamint szorította vissza döntő, nagyerejű cseh-szlovák és a román előnyomulásokat is…

    Szóval ezt a dicső lovat tolták az ellenük nem harcoló, a végső soron velük kollaboráló Horthy Miklós nagyméltóságú s.gge alá Magyarország akkori háborús ellenségei, illetve „Trianon” démoni megálmodói azok, akik az admirálisban megsejtették az őskarrierista – F.J. korábbi k.u.k. szárnysegédjét – de immár a készséges vezérkari hazaáruló katonát, az ominózus békeszerződés majdani hivatalos aláíróját…

    .

  • KORDON BLUED
    2019 október 27
    5:50 de.

    Minden stimmel, de nem a lopott fehér lovon feszítő k.u.k. szárnysegéd írta alá a békediktátumot, hanem megbízott kormányának két súlytalan, frissen kinevezett államtitkára, ugyanis erre az elvetemültségre EMBERT nem találtak!

  • Almási Alma

    Természetesen ezek nem az én, hanem Szondi Lipót megfigyelései.

    Én is sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mikor valaki tévesen állít dolgokat, olyankor mennyire van tudatában, illetve mennyire felelős azért, amit elhisz vagy épp azért, amit nem hisz el. Sokszor tapasztaltam, hogy a hazug állítások mögött valódi indulat, érzelmek vannak. De ha alaposabban vizsgáltam, az derült ki, hogy ilyenkor az illető az érzelmekhez – szeretet vagy gyűlölet – keres kapaszkodónak logikát és tényeket. Vagyis, az az elsődleges, hogy milyen indulat van az emberben. Ha rámutatnak téves következtetéseire, akkor jó esetben megváltoztatja a véleményét. De az is gyakori, hogy a tényeket sem veszi figyelembe. Tagadja a szemedbe is, sőt maga előtt is a valóságot. Esetleg csak megjátssza, hogy belátta tévedését. Csak az isten látja, hogy kinek mik a valódi mentális korlátai. Viszont, az a véleményem, hogy az érzelmeinket valamilyen szintig tudjuk irányítani. Akarat kérdése a jó vagy a rossz indulat. Tény, hogy a jóindulat több energiába (fáradtságba, önuralomba) kerül..

  • Alma!

    Köszönöm a bocsánatkérésed,korrekt volt!!!!,de semmi gond,előfordul,hogy az ember elüt egy betűt…..nem vettem sértésnek,sőt észre sem vettem!
    Veled csupán az a bajom,hogy sajnos egy elfogult fanatikus balliberális vagy,aki sokszor nem győződik meg a cáfolhatatlan igazságról,valóságról…..de ugye eddig sem voltunk egy véleményen?és a lényegen(!!!) a jelenen…,de még a jövőn sem tudsz változtatni,ami számodra valószínűleg bosszantó,de én persze erről nem tehetek!

  • Alma!
    Az előző hozzászólásommal bár elfogadtam a bocsánatkérését,de ugye újból próbálgat sértegetni…..
    Nos Kedves Alma!
    Te nagyon kicsi , nagyon kevés…,nagyon korlátolt… és jelentéktelen vagy minden vonatkozásban(!!!!)….. ahhoz,hogy Orbánt sértegesd,vagy egyáltalán minősítsd,de szerénytelenség nélkül állítom,hogy a velem(és egyben a többséggel szemben!!) kapcsolatos nagyképű véleményed is csak egy szánalmas próbálkozás……ami csupán téged minősít!Jó tanács:
    Ne égesd magad feleslegesen!!!!
    Én egy normális tájékozott ember vagyok,míg Te egy szánalmas és vesztes „idomtott pártkatona”……
    Na jó éjt!

  • Jani:
    „Tehát, akármilyen pozitív hatalomnak, akár a szenteknek is meglenne a nagyszámú ellenzéke.”

    Hát, nem gondolja, hogy azért az Orbán és tsai. GmbH-t mégiscsak súlyos blaszfémia a szentekhez hasonlítani? Persze, ha történetesen arra a nép bölcsességre akar utalni, ami szerint „minden szentnek maga felé hajlik a keze!”, az más…

    Jani:
    „Olvasd el a mellékletet!
    http://acta.bibl.u-szeged.hu/45526/1/bolcseszfuzetek_1995_149-157.pdf

    Elolvastam, bár korábban már beleolvasgattam a „Kain. Gestalten des Bösen”-be és a még egy-két Szondi-tanulmányba. (Popper demarkációs próbája, a felszifikáció lehetetlensége miatt tagadta az un. marxizmus-leninizmus és a pszichoanalizis tudomány mivoltát.) A falszifikáció lehetetlensége benyomásom szerint áll Szondí sorsanalízis-elméletére is.

    Ennek ellenére is nagyon helyesnek, követendőnek tartom, hogy feltette a kis tanulmány linkjét.

  • Orsós Elemér
    10:41

    Így is van, amint írod. A békeszerződést normális esetben az államfőnek kellett volna aláírnia, ám maga helyett csicskákat szalajtott oda márcsak azért is, mert ha személyesen ő írja alá, akkor kibújik a szög a zsákból.

    Azaz a neki – évek, évtizedek múlva is – már amúgy is frusztrációt, lelke mélyén szégyent és védekező taktikát okozó, az ő felettébb gyanús, vagyis ellenséges katonai segédlettel történt trónra-léptetésének körülményei kerültek volna ismét a napvilágra és napirendre, ami nem szolgálta volna a tényleg általa elképzelt ellenforradalmi Magyarország első számú ideológiai és propaganda csapás-irányát, az irredenta és antiszemita bűnbak-keresés, amúgy jó talajra talált tömegpszichózisát…

    Ezzel, a „nem írom alá” figyelemelterelő trükkel azt játszotta el, hogy ő mint hős „nemzetmentő”* csendben, akkor még halk beletörődéssel tiltakozik az igazságtalan békeszerződés ellen, de kénytelen egyelőre passzív rezisztenciával elszenvedni azt… Miközben még egy árva kardmarkolat, de még annyi sem érintette azt a nemes törzsökös kezét az igazságtalanság megelőzése érdekében. Sőt, Horthy – a katona – még fel is ajánlotta szolgálatait a háborúban győztes, imperialista hódítónak vagyis a Szegeden állomásozó Antant parancsnokságnak.

    Tette ezt akkor, amikor a Tanácsköztársaság jól mozgósított Vöröshadserege azonnal felvette ellenük a reguláris, fegyveres harcot, amit mindvégig, egészen a túlerő okozta katonai bukásig valóban hősiesen küzdve folytattak…
    ˙

    * Ezt a tökéletesen hazug titulust gyakran használta a neve mellett az ellenforradalmi propaganda.

  • Kedves Marcsi, nekem sincs semmi bajom veled, csak az, hogy elvakult Orbán (vagy fidesz?) hívő vagy, aki nem tájékozódik rendesen, csak a kormánymédiából, ahol sok a megtévesztés. 😀

    Felteszek egy elméleti kérdést neked:
    Tegyük fel, hogy Lázár János a fideszen belül megpuccsolja Orbánt, és ezért Orbán kilép onnan, és új pártot alapít. A következő szavazáson te kire szavaznál? Orbán új pártjára, vagy a fideszre?

    Borzasztóan örülnék, ha ezt a kérdést megválaszolnád…

  • „Nos Kedves Alma!
    Te nagyon kicsi , nagyon kevés…,nagyon korlátolt… és jelentéktelen vagy minden vonatkozásban(!!!!)….. ahhoz,hogy Orbánt sértegesd,vagy egyáltalán minősítsd,de szerénytelenség nélkül állítom,hogy a velem(és egyben a többséggel szemben!!) kapcsolatos nagyképű véleményed is csak egy szánalmas próbálkozás……ami csupán téged minősít!Jó tanács:
    Ne égesd magad feleslegesen!!!!
    Én egy normális tájékozott ember vagyok,míg Te egy szánalmas és vesztes “idomtott pártkatona”……
    Na jó éjt!”

    Kedves Marcsi, ez szép vót. De hidd el, teljesen felesleges a fáradságod, mert én sohasem képzeltem magam olyan nagy-eszű, nagyhatású, nagyjelentőségű embernek, mint amilyennek ösztönösen a legbelsődben képzelsz engem… De, bevallom, azért meghat ez az igyekezeted, hogy a titokban rólam kialakult képpel küzdesz minden szinten… 😀

  • Alma!

    Veled ellentétben(!!!)én nem akarlak ok nélkül sértegetni…de ha van némi önkritikád és mint állítod:eszed is,akkor nem értékeled fel magad olyan szintre ó,amit sajnos meg sem közelítesz…..
    Amúgy a következő választáson még ne agyalj feleslegesen,én mindig arra szavazok ,aki a magyarokat,az országot,a hazát (ha tudod mit is jelent?)a többséget képviseli és és nem árulja ki…főleg hiteles,már eddig is bizonyított,és nem a hatalomvágy,a pénz motiválja,mint a bukott
    baloldalt…..de Te csak küzdj tovább,fel ne add!