Amiért a Vezér szűk körben emlékezett meg okt. 23-áról

2019 október 28 9:47 de.77 hozzászólás

Az alábbiak 2016. okt. 23-i nagygyűlésének eszenciáját tartalmazzák.

„Kétségtelenül a végét járja, no, nem fizikailag, de mentálisan mindenképpen. Korábban is voltak jelek, de Orbán metakommunikációja okt. 23-án, ott, a színpadon – egy ledermedt, lefagyott, hulla fehér háttér előtt, bús magányában (hol van már a biodíszlet mögüle!) idiótán vigyorog, száját nyalogatja, nyelvét nyújtogatja, már-már csúcsra volt járatva.

A beszéde tartalmáról már nem is beszélve: üres panelek, értelmetlen lózungok, önálló gondolatok teljes hiánya – de erről beszédírói tehetnek.

Az azonban, hogy rekedten üvöltve próbálja ünnepivé tenni a beszédét, már kóros.”

Most nem kockáztatott, a fene tudja, mennyi gaz, liberális, nemzetellenes hazaáruló keveredett volna soraik közé, akik tán még kifütyülték, nota bene, kinevették volna, amit ő rosszul visel, hiszen a hozsannához szokott.

Arról nem is beszélve, hogy még a zártkörű rendezvényre se sikerült megbízható, feltétlen orbánhivőt toborozni elégséges számban, mert a nézőtér – ami 880 hithű fideszes befogadására alkalmas – ugyancsak foghíjas volt, jó, ha 700 tapsonc volt jelen. Igaz, azok áhítattal hallgatták a Nagy Embert.
Biodíszletre azonban – mint az eddigi tömegrendezvényeiken – valahogy nem tellett. Persze, az is lehet, hogy már nem akadt olyan celeb, vagy vélt híresség, akinek annyiért korpásodhatott volna a haja. Valószínűbb, hogy nem volt számukra hely, a színpadot a zenekar foglalta el, a karmesteri pulpituson meg a Vezér állt és ágált. Az első hegedűs meg hiába leste, hogy mikor int be, nem tette.

Azért egy kipcsak táncegyüttes színesíthette volna a programot, ha már lényegében azok vagyunk. No de hát, vagy táncolnak, vagy zenélnek. Vagy elhúzzák a nótánkat.

Amúgy semmi nem változott a három év alatt. A szövege változatlanul üres frázispufogtatásból, cifra lózungokból, zavaros levezetésekből és keresztényi (?) hitvallásból tevődött össze, a mentális állapota se javult, sőt.

Ideje bevallani: a Nagy Ember, biza, Tourette-szindrómás. Legtöbbször kényszermozgással indul a betegség, melyek közül leggyakoribbak az arcizmokat érintő kényszermozgások (motoros tic), melyek pislogásban, fintorgásban, hunyorgásban, a szemhéj, a szemöldök, vagy a száj megrándulásában illetve a fej rángásában nyilvánulnak meg. A kényszergondolatok és a kényszercselekvések is gyakoriak ezeknél a betegeknél. A kényszergondolatok egészen nyilvánvalóak.

Szorongás, depresszió, feszültség, stressz, de akár hirtelen jött öröm is válthat ki ilyen reakciót. Gyógyszer nincs rá. Antipszichotikus szerekkel, antidepresszánsokkal szokták kezelik, de ezek sem szüntetik meg teljesen a tüneteket, csak segítenek kordában tartani őket.

Attól tartok, mivel sok öröm nem igazán éri, az állapota csak rosszabbodni fog. Persze, ettől még Magyarország miniszterelnöke marad, és ezen egy orvosi diagnózis sem segít.

Hívei ilyennek szeretik.

77 hozzászólás

  • Göllner András

    Pontosan. Nem annyire a vezérrel, mint a félrevezetett nyájjal a gond. Az utóbbi a politikai kultúra függvénye. Az pedig már nagyon mélyen bele lett ültetve az emberek fejébe. Kádár és Horthy népe vagyunk. A politikai kultúránkat már bottal se tudja kiverni az Isten a legtöbb magyar fejéből.

    Kérem csillapodjanak le az idelenn kempingelő Orbán rajongók. Bár Ille Pisti a tudomásom szerint szereti ahogy az öregágyas berobban a vércukrába, most nem feltétlenül egy Hungaricumról beszélt nekünk. Ne magunkból induljunk ki, testvéreim az Úrban. 100 millió Amerikai tőlem délre ugyan úgy meg lett hülyítve mint a magyar szavazók többsége az évek során. A szőkére festett hajú bombázó azt csinálhat velük amit akar, mint maga is bevallotta, New York főutcáján lelőhet valakit, akkor is rá fognak szavazni a Republikánusok. A fehérbőrű, iskolázatlan nyugger férfiak 90% rá voksolt délen, a fehér bőrű, iskolázatlan idős csajok 80% dittó. Az északi államokban ez az arány valamivel alacsonyabb. Az amerikai közvélemény, akár a magyar már rég nem tudja megkülönbeztetni az illúziót a valóságtól. Erre építkezik a magyar és az amerikai szégyenfolt.

    Odahaza a NER mesemondói – a keresztény, vagy a Chabad felekezetek vezetői, az alúljárókban kempingelő pelenkások, a közpénzekből hízlalt tolvajok, és a német autógyárak szövetsége – ringatják álomba a szavazók kritikus szegmensét.

  • Parács Péter&Pál

    Csak azt kérdezném, hogy kik mondták anno, hogy “russzkik haza!” Például a már megint cikizett Orbán és társaikon kívül. Igen voltak mások is.
    Másrészt 56-tal ne szórakozzunk, inkább azon vetyengjünk, hogy mi is volt a valós oka és mi történt valójában, amikor például a forradalmárok a szovjet tank legénységével barátkoztak stb.
    Azért se szórakozzunk vele,mert a borzalom kavalkádjáról inkább megemlékezni és tanulni kellene belőle, nem pedig felszakítva a talán még be sem gyógyult sebeket.
    Mindezen vetyengésekről nem tudom hogyan vélekednek a hősök hozzátartozói illetve a túlélők.

    ppp

  • György Molnár

    Az ősz hajú néni talán Viktorkánk mamája…? Mert neki is kilóg a nyelve….Ez régi kép lehet, örülne az elhízott disznó, ha ma így nézne ki…..Tömeggyilkos tolvaj…..

  • Parács Péter&Pál
    2019 október 28
    11:24 de.

    Te itten hülyének tartasz minket ?
    Idióta.

  • Kedves Göllner András. Amennyiben igaza van, akkor megállapíthatjuk, hogy az Önhöz hasonló társadalomtudósok – itt Magyarországon és az USA-ban is – bizony pocsék munkát végeztek, hiszen képtelenek voltak az egyszerű emberek millióit kivezetni a politikai tudatlanság mocsárból a tudásuk fáklyafénye segítségével (remélem, ebben a mondatba minden apait, anyait sikerült belegyömöszölnöm, ami egy ilyenbe belevaló 😀 ).

    Alighanem Arisztotelész még egymagában is nagyobb hatással volt akár még a muszlim kultúrára is, mint a világ társadalomtudósainak milliói a mai euroatlanti népek kultúrájára, pedig Arisztotelésznek sem újságok, sem rádió, sem televízió, sem internet, de még okosteló sem állt rendelkezésére…

  • András, szerencsére nálunk a babaarcú változat háttérbe szorult, pedig azt hittük, hogy itt is össze tudják csalni a magukét.
    Otthon korán jött a karácsony, de reméljük, hogy ezzel megússzuk a vérontásos NER leverését.

  • “Ki az ? Mi az ? vagy úgy -”
    “Fordulj be és alugy

    Nyílása tűz, patak :
    Zúgó sebes özönt
    rézcsatorna önt
    Budának tornyiról.

    “Miért zúg a tömeg ?
    Kívánja eskümet ?”
    A nép uram király,
    Csendes, mint a halál,
    Csupán a menny dörög.”

  • Ajánlás a fotó mögé:
    ˙

    A
    BUDAI
    KARMELITA
    LELKI TUSÁJA:

    Sűrű setét az éj,
    Dühöng a pesti szél,
    Jó Budavár magas
    Tornyán az érckakas
    Csikorog élesen.

    “Ki az ? Mi az ? vagy úgy -”
    “Fordulj be és alugy
    Uram Viktor király:
    A zápor majd eláll,
    Az veri ablakod.”

    “Miért zúg a tömeg ?
    Kívánja eskümet ?”
    A nép uram király,
    Csendes, mint a halál,
    Csupán a menny dörög.”
    ˙

    [Arany János V.Lászlaja után 😀 ]

    .

  • Elnézést a technikai duplikátért !

  • Parács!

    Nem Orbán mondta, az biztos.
    Azok a politikusok mondták,
    akik már évekkel korábban
    tárgyaltak a kivonulásról.

  • Auróra Boreálisz

    Parács; na ez a név sem ősmagyar. Több, mint valószínű szláv eredetű. Tehát akár “ruszki” név is lehetne… ))) 😀 (((

    Na, Para !

  • Auróra Boreálisz

    Hiába!

    “Szűk körbe” nehéz nyelvet-nyújtani…

  • Tüske Zsófia

    kaptam egyszer (egy holland professzortól) egy remek scriptet: két domb van rajta, először az egyiken ágál hevesen egy emberke, a domb alján helyeslő tömeg fölött, aztán a másikra is jön egy ilyen szónok, alatta a saját híveivel. A végén a hívek ott lent agyonverik egymást, mire a két szónok lemászik a dombról és teljes egyetértésben együtt távozik.

    nos, ez folyik most is a szemünk előtt a világban.

  • Tüske Zsófia

    PPP csak szólok, a film második részéről lemaradt: a russzkikat azóta visszahívtuk, pont az a – már akkor is más munkáját magáénak hazudó ifjú kommunista tette ezt, aki olyan látványosan követelte, hogy távozzanak, holott mások már megállapodtak erről Gorbacsovval – búsás pénzmag fejében ránk erőltették a kiselejtezett metrójukat és a szocialista típusú atomerőművüket, meg a rendszeres kontroll-látogatásukat. Tanulhat belőle, hogyan kell a KGB éléről Oroszország elnökévé válni.
    Mi meg szerethetjük őket újra, már, ha valaki nem viszolyog attól, ha valaki sűrűbben cseréli a meggyőződését, mint más az alsóneműjét.
    “NE AZT FIGYELJÉTEK, AMIT MONDOK, HANEM AMIT TESZEK”
    ennél jobb jelmondatot nem adhatott volna a maga által annyira tisztelt figura. De az áhítatos hívek megint csak később fognak itt észbekapni, mint a történelem során már annyiszor.

  • SchumackerLady

    Figyeld csak meg!

    Autoriter vezetők környezetére onnan is rá lehet még ismerni, hogy a hanglejtésük, a gesztusaik és bizonyos mozdulataik is kísértetiesen hasonulnak a mélyentisztelt nagyfőnök szokásaira. Az effajta hűbéri idomulás már önmagában is biztató és reményteljes jövőt biztosít lakájoknak, tányérnyalóknak és más, általában valamivel lekötelezett, vazallus népségeknek…

    A képen szereplő hölgy csak mint egy jó alattvalóhoz illik, joggal táplálhat magában boldogító reményeket a der Führer társaságában, ami máris meglátszik az ő boldogságittas nyelvöltésének nemcsak a tökéletes, azzal egyező mértékű kiöltés-méretében, de annak még a jól-tájolt orientációjában, azaz a Vezérre hangolt perszonális irányultságában is…

    Nem lehet ezt elég későn kezdeni, bár nála ki tudja ?

    .

  • György Molnár
    2019 október 28
    11:44 de.

    Az ősz hajú néni talán Viktorkánk mamája…? Mert neki is kilóg a nyelve….Ez régi kép lehet, örülne az elhízott disznó, ha ma így nézne ki…..Tömeggyilkos tolvaj…..

    ———————————————

    Szerintem ő Tamás Ilonka néni, aki annak idején arról híresült el, hogy ő volt az első határon túli aki magyar állampolgárságot kapott – emiatt a szlováktól megfosztották – és már akkor is nagyon idős volt, lehet, sőt úgy rémlik, hogy a meghalt pár éve! Orbán és Áder kitüntette,( Becsület érdemrend) az állampolgárságot is személyesen adták át neki!

  • Göllner András
    2019 október 28
    11:18 de.

    András, ismereteid a diabeteszemmel kapcsolatosan tévesek!
    pro primo: a vércukor szintjét a pálinka – na persze, nem a gyümölcspálinka, mert azok errefelé inkább pancsok, mint párlatok – igazoltan csökkenti. jómagam ezért ágyas helyett a gabonapárlatokat – whiskey, vodka – fogyasztom, természetesen csak egészségügyi céllal 🙂
    pro secundo: a sör emeli a vércukor szintjét, így a jó arányú pálinka-sör kombó stabil vércukor szintet eredményez.
    pro tertio: itt ugyan nincs államonkénti megkülönböztetés, csak államszintű iskolázatlan, fehér bőrá tömeg, még csak nem is feltétlenül nyugger, habár azok tekintélyes hányada begyepesedett hívő fajta. Horthyn nevelkedett már nincs, de Kádár-hívő, még lelkében is lábujjhegyen járó, jajcsakbajnelegyenbelőle, jól nevelt akad bőven.
    Kádár már nincs, hát kell nekik valaki, akiben hihetnek, aki apjuk helyett anyjuk, aki megmondja, miért is jó nekik az, ami most van.
    mind1, csak se gondolkodni, se felelősséget vállalni ne kelljen!

  • Parács Péter&Pál
    2019 október 28
    11:24 de.

    szerintem fingod sincs arról, mi a cikizés 🙂

    1. Szleng: Csúfolódik vele; gúnyolódva zaklat egy személyt. zaklatnám a Disznófejű Nagyurat, csúfolódnék vele? nem gondolom.

    2. Szleng: Ártó szándékkal bírál egy személyt; ellene áskálódik a háta mögött. áskálódnék ellene? ezt te sem gondolod komolyan! mi több, még csak nem is a háta mögött! ártó lenne a szándékom? mégis, mivel is tudnék én, kis porszem a Fenséges Úr mokaszinja előtt ártani ennek a szent embernek?

    ha Geyza műszálas otthonkára vett kinyúlt bilikék kardigánban és elnyűtt strandpapucsban láttatja Bodát – ami ugyan csak a valóság leképezése – na, az cikizés! 😀

  • KORDON BLUED
    2019 október 29
    1:31 de.
    a modern verzió:

    ki az? mi az? vagy úgy!
    fordulj be, és aludj
    uram, Viktor király,
    Gyurcsány az, majd odébb áll,
    ő veri ablakod…

  • “… haza csak addig van, amíg a hazafiak többen vannak, mint a muszkavezetők” – vakkantotta el magát most 23-án a Zeneakadémián Putyin pincsije. – “Oszt jó napot”?

  • Parács PP: Igaz, hogy Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter nem haknizták végig az országot Ruszkik haza! plakátokkal, viszont dolgoztak azon, hogy a rendszer összeomlása ne temesse maga alá Magyarországot. Ez – akkor – félig sikerült is.
    Abban viszont, hogy csak félig, nagy szerepe volt T. Göllner úr a tömegesen megjelenő “idetántorgóknak”, akik úgy viselkedtek, mintha valamiféle oktalan “vadakat” kellett volna “felszabadítaniuk”. Szórták az üveggyöngyöt ezerrel, többnyire használt autók meg gagyi kütyük formájában. Nekem személyesen éppen egy Kanadából hazatántorgó főnökkel gyűlt meg a bajom, mert a sikeres, de kezdő cég forrásait a főnöki puvoárra fordította, miközben a “termelők” változatlanul a fürdőkádra fektetett deszkán verték az ősi számítógépeket, és házilag bütykölt, megbízhatatlan “automaták” végezték a rádió-tévé folyamatos sajtófigyelését. (Net még nem volt.) A cég nem az enyém volt, a tulajdonossal ma is jó a kapcsolatom – de amikor kenyértörésre került a sor, a tulaj nekem szerzett másik állást. A kanadai illető végül majdnem tönkretette a céget,aztán több másikat, úgy hogy pár év múlva az adóhatóság adóelkerülés miatt kereste, végül letiltották valamennyi cége adószámát. Az osztrák tulajdonú cégnél rosszallottam az adóelkerülés módszereit – természetesen az alkalmazottak kárára. Ennek köszönhetem, hogy ma nem minimálnyugdíjból kell élnem, – bár a hivatalos átlagbér felét sem éri el. A nézet-eltérések idején a legfőbb vád az volt ellenem, hogy “rohattkomcsi”.
    Természetesen tudom, hogy sokakat az őszínte segíteni vágyás vezérelt – hirtelen Szelényi Iván neve jut eszembe. Vagy éppen a nemrégiben távozott Róna Péteré (a bankáré). Csakhogy a nagyívű társadalom-átalakítási elképzelések során elfeledték megkérdezni a “pincében” működőket. Vagy legalább nekik is megmagyarázni, miért fontos a jogállam – nem tudományos terminológiákkal, hanem egyszerű szavakkal. Naná, hogy az a lakatos, aki 90 előtt megbecsült munkása volt a gyárának, az a termelő, akinek némi jómódot biztosított az almása, ám a rendszer-váltással munkanélküli senkivé vált, könnyes szemmel hallgatja, hogy az ünnepi szónoklatokban szabadság-szerető, furmányos, ám méltatlanul elnyomott nép fia ő. És ha ehhez megkapja az éhenhalás elkerüléséhez szükséges, ám a legádázabb kizsákmányolás formáját, a közmunkát – vagy épp napszámot a helyi földesúrtól – hálatelt szívvel szavaz rá.
    Ebben nincs különbség a nemzetek között – a magyar nemzet nem rosszabb, ha nem is különb a többinél. Ezért káros azon sajnálkozni, hogy “hiába minden, nincs a demokráciának hagyománya, a nép buta”.

  • Ille István
    2019 október 29
    6:01 de.
    Pityuri!

    Így már érthető az a sok sajátságos írás amit közreadsz! Írjál inkább az asztalfiókodnak, azok jobbak! 🙂

  • talalom
    2019 október 30
    10:15 de.

    kösz ezért a beszólásért, “mindent visz”

  • lelszi
    2019 október 30
    12:42 du.

    Miért mit szeretnél itten inkább olvasgatni?
    Holmi Kurucinfós mocskolódásokat?
    Elment magának az eszed 😀

  • Almási Alma
    2019 október 28
    5:31 du.
    kedves Álmaink Almája, eddig titkoltad? hogy te azt is tudod, hogy a NAGY BRÉHM -ben a “társadalomtudósok” melyik bacillus faj közelébe vannak sorolva? esetleg valamilyen szaúrusz?

    gratula, még egy zsenialitásod

  • Almási Alma
    2019 október 28
    5:31 du.

    kedves Álmaink Almája

    egyik kedvenc viccem még az átkosból:
    egyetemisták vitatkoznak mi is lehet Isten foglalkozása:
    orvostanhallgató: csakis orvos életet lehellt a halott anyagba
    mérnökhallgató: csakis mérnök mert rendet teremtett a káoszból
    közgazda: csakis közgazda mert ki teremtette a káoszt?

    ebből kimaradt a társadalomtudomány mert akkor még hülyeségekre nem volt idő

  • lelszi
    2019 október 30
    12:42 du.

    mi van, kicsi huszár, kiadták a magadféléknek, hogy kötelező olvasni az írásaimat, vagy csak mazochista vagy?
    egyik is, másik is, szar lehet 😀

  • Talalom 10.15

    Mindenben max’ egyetértve a mondottakkal, csak egy kisebb tévedésedre hívnám föl szíves figyelmed, amikor azt mondod, hogy “a kizsákmányolás legádázabb formája a közmunka”.

    Én e megtisztelő címet mégis a munkanélküliségnek adományoznám, mely megaláztatáson még az sem segít, amikor “a szegénynépnek jótevő” blöff-művészei, azzal vigasztalják a szerencsétlen földönfutót, hogy hiába, ez már csak így van – szerintük persze elrendeltetve – ez már a kapitalizmus egyetlen[?]velejáró árnyoldala …

    Üdv: K B

  • Kordon B! A fene se tudja,mi a kizsákmányolás legádázabb formája – inkább jobb híján használtam ezt a kifejezést.
    Van itt egy kemény dilemma. Aki már ’90 előtt felnőtt volt,tudja: nagyon nem volt itt rendben minden ezzel a “teljes foglalkoztatással”. Hofinak vannak erről kemény paródiái.
    Mondok egy egyszerű példát. Amikor ’65-ben már szakmunkásként dolgozni kezdtem, a munkaidő vége előtt 20 perccel leállhattunk.Ezidő alatt az ember letakarította a munkapadot-gépet, letisztította,elrakta a szerszámokat. Már a hetvenes évek elején az történt, hogy tömegek álltak a blokkolóóráknál, várva,hogy a munkaidő végét jelző számra ugorjon a mutató. Hogy lehet ez?Vasas lévén fürdés, átöltözés nélkül az ember nem ment utcára. Hát úgy, hogy a többség a 20 percben elengedte a szerszámot-munkadarabot, futott fürödni, átöltözni.
    De ennél vadabb dolgok is történtek. Újságíróként a gazdasági meg műszaki vezetők csak velem voltak hajlandók szóba állni: én ugyanis nem írtam pusztán stiláris okokból tolózár helyett szivattyút pl. (Bár mindkettő vízgép.)
    Otthon voltam a beteg gyerekkel,amikor felhívott a műszaki igazgató: Be tudna jönni holnap kettőre? Szörnyű dolog történt, általános termelési értekezletet hívtam össze. (Ezen a gyár minden üzem- és művezetője jelent meg.) Nem tudtam, mi történhetett: az igazgató előző nap érkezett haza Új-Zélandról, ahol az általunk gyártott motorvonatok műszaki átadásán vett részt.
    Naná, hogy mentem! Az igazgató két nagy nylonszatyorral jelent meg, lecsapta azokat az asztalra: Ha nem ismernélek Titeket, azt mondanám, szabotázs történt! Égett a pofám!
    Aztán kezdte kiszedegetni az alkatrészeket. Kiderült pl: a beletörött csavarokat a szerelő nem piszkálta ki, hanem ráragasztotta a csavarfejet. Ettől a forgatható ülések egy része az első fékezésnél kiszakadt a helyéből. Az üres, befékezett szerelvény magától elindult a pályán. Az átvevőknél az verte ki a biztosítékot, amikor az automata ajtó nyitásakor egy kirepülő, izzó csavar homlokon találta a kalauzt, akik erre közölték:sztrájkba lépnek, ha ezen a vonaton kell dolgozniuk.
    Mi történt? Az ajtó feletti részen futottak a vagont ellátó (világítás, fűtés stb.) vezetékek. Ezt egy díszléc takarta, amit ragasztani kellett volna. A fémragasztás macerás: nagyon tisztára kell csiszolni mindkét felületet, hogy tartson. Ehelyett befúrtak, és felcsavarozták a dszlécet, eközben megsértették a vezetékeket. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy az alacsony feszültségű, ám elég erős egyenáram csöndesen felizzon, felizzította a csavart is, ami kilőtt.
    Ez a megrendelés nagyon fontos volt a cég számára – dollárexport! Óriási ráfizetés lett.
    Más: a nővérem heteket töltött a vidéki üzemükben, mégsem sikerült teljesen megértetni a dolgozókkal: nyugat-német exporton nem lehet görbe varrás. Sőt, felbontani se lehet, mert az átvevő észreveszi a tűnyomokat és visszadobja a ruhát. Meg kell tanulni elsőre egyenesen gépelni.
    Elnézést, hogy ilyen terjedelmesen foglalkozom “apróságokkal”. Csakhát az ördög… És ajánlom figyelmébe mindenkinek, aki “világhírű” magyar ipari termékekről beszél.
    A szoc. országok között ilyen probléma nem volt. A műszaki átadóknak combos repikeretük volt. Megérkezett pl. a szovjet átvevő: bedugták egy szállodába – vagy épp a vállalati üdülő e célra tartott lakosztályába, etették, de főként itatták, a gyár közelébe se engedték. A termék úgy ment át a határon, hogy az átvevő legfeljebb az utolsó napon láthatta – kívülről.
    Most tessék azt mondani: a korrupció a rendszerváltás terméke!
    A kérdés az: mennyiben befolyásolta az ilyen esetek gyakori előfordulását az, hogy melóst nem lehetett kirúgni. Illetve lehetett, de nem akadt helyette más, és az ilyesmire vetemedett vezető gyorsan megkapta, hogy a munkásállam ellensége. Ahogy pl. Horváth Ede, aki a Rába Vagongyárból 500 munkást bocsátott el a ’80-as években, mondván: a technológiai folyamatok jobb szervezésével nélkülözhetők.Siránkozó riportok szóltak arról az “embertelenségről”, hogy a különböző üzemek dolgozói különböző színű munkaruhákat kaptak, így mindjárt feltűnt, ha valaki arrafelé császkált, ahol semmi keresnivalója nem volt.Horváth Edét meghurcolták – ’90 után meg ő lett a rohattkomcsi.
    Ugyanakkor: a legnagyobb kizsákmányoló az állam volt, efelé törekszik a ner irányítása, remélve, hogy az államot az idők végezetéig uralhatja. Csakhogy: miközben ’90 előtt a terhek-előnyök viszonylag egyenletesen voltak szétterítve, (mindenki egyformán szegény volt), addig a ner szemérmetlenül hasít ki óriási darabokat a társadalom szövetéből.
    Az előző rendszert is a korrupció rágta szét: nem a “szabadságszerető, bátor” nép.

  • Rodeo, kihagytad a javát:

    Csakis belsőépítész lehetett, mert a csatornarendszerrel összeépítette a szórakoztatóközpontot…

  • Almási Alma
    2019 október 31
    8:47 de.

    Álmaink Almája
    nem tudlak és nem is akarlak űberelni, de mocorog bennem a kisdevla és asszociáltam: ez valami olyasvalami lehet, mint:

    balett vájdlingba ejtett csörömpölő levesestálra és eldugult lefolyóra amint éppen pukizik, rendező Németh Szilárd Kft

  • Ille István
    2019 október 31
    12:33 de.

    Pityuri!

    Veled szemben az az előnyöm, hogy nem kötelező végigolvasnom az irományaidat! Amikor elég volt a sületlenségekből, Te folytatod én azt mondom “ugorgyunk”! Lényeg, hogy van akinek tetszik, rajtad kívül is! 🙂

  • Geyza
    2019 október 30
    8:32 du.

    Geyza!

    Régebben sem olvastam a Kurucinfó-t, most meg amióta betagozódott hozzátok, pláne nem! 🙂

  • Hát igen. Pontosan így volt már a szocializmus kezdeteitől fogva, bár ezek még csak apró slendriánságok, piti tolvajlások (szerszámot hazavinni…), de aztán ami a 80-as években erre rájött, a gmk-k és vgmk-k világa, az bizony már teljesen ugyanaz, mint amit ma Orbánék követnek, csak most nagyságrendekkel nagyobb mértékben.

  • lelszi
    2019 október 31
    10:50 de.

    Pedig csak okosodnál Ille írásaiból.
    Dehát aki a Kurucinfón nőtt ilyen szép marha naggyá…

  • talalom
    2019 október 31
    8:44 de.

    Meg az is gyakori eset volt a hatvanas – hetvenes években, mikor kezdett ide “betüremkedni” a NYUGÁTI VILÁG és DIVAT
    hogy pl. legyártottak mondjuk 50 000 férfi nylon-inget nyugatnémet exportra, de a hiányosságok miatt a németek visszavágták az egészet. Aztán nagy nehezen eladtak a hazai piacon pár ezret, de nem nagyon kellett a magyarnak sem.
    Ekkor Jánosbácsi Kádár felült a vonatára, elment Moszkvába, ahol “elvtársi barátságos légkörben folytatott tárgyalásokat” a szovjet féllel.
    Aztán már megetett is a rakomány ing a Szojuzba, mert ott meg a sok Szergej és Iván boldogan vásárolta meg mindet.

    Ügyenez volt az almákkal is meg még kitudja hányféle elcseszett termékkel.

    Na ennek vetett véget a félkegyelmű AntallJóska, csakmert a ruszkik átmenetileg fizetésképtelenekké váltak.
    Holott nálik “bombabiztos” üzleti hadállásaink voltak.

    Most bezzek parirozni kell nekik egy kis alamisznáért amiból lehet cappcarázni és még jó ha az unokáink ki tudják majd fizetni a szar üzletek kamatait nekik.

  • Göllner András

    @ Almási

    Kedves Almási Alma

    Ha jól értem hozzám intézet szavait – “az Önhöz hasonló társadalomtudósok – itt Magyarországon és az USA-ban is” felelősek a világ különböző tájain egyre erősebben nyomúló szarjankók uralmáért. Gondolom én kizárólag a magyar szarjankó (a.k.a. O1G) előmenetelében vagyok csak érintett és nem gondolja komolyan, hogy a tőlem delre fekvő USÁban randarílozó, mesterségesen szőkített bombázóért is nekem kellene holmi feleséget vállalnom?

    Nézze asszonyom, nekem a magyar ázatával ugyan az a gondom mint annak az izraeli lábvízkereskedőnek az ázatával: mindkettő hamisított ázat, büdös és meg fexi a józan, és tanult ember gyomrát. Hasmenést, hányingert okoz. (Ezt kérem ne vegye szemre hányásnak. A hasmenés az nem szemre hányás.)

    Alma. Olyan az Ön magyar ázata mint az amelyik a zsidókat és nem Horthy Miklós nép-nemzeti gerincét tertja felelősnek azért hogy bevagonírozták a magyar zsidók százezreit és kiszállították őket az Auschwitzi vágóhidra, hogy szappant és lámpaernyőket csináljanak elégetett testükből és ezekkel hízelegjenek a helybéli Istenfékőknek.

    Kedves Almási Alma. Én az Ön magyar ázatát Hajmási Halmának tartom. Azt amit pedig Arisztotelész kollegáról oly meggondolatlanul kitűzött ennek az alúljárónak a falára, végkép méltatlannak tartom arra hogy kommentáljam. Remélem nem tartja perverzitásnak, hogy felvilágosítottam. (Asszonyom !!! A felvilágosítás az egy gender-semleges aktus. semmi köze a szexhez. Nehogy má’ ebből is valami cirkuszt csináljon ide lenn !!!)

    Mivel ő reája már nincs időm, kérem próbálja felvilágosítani azt a kis mosolygós, magát Ródeonak becéző pajtását. (Félek hogy ő viszont zavarba fog jönni, mert az ő ázata végkép nem egy laborba, hanem egy lavorba illik.)

  • Göllner András

    @ Ille Pisti

    Nem tuttam hogy ilyen édes vagy 🙂 Mond Pista, hány fokos vagy? 1 vagy 2 ? Becs szó, nem árulom el a Chrisnek. Bár az lehet hogy az Almási ebből egy újjabb magyar ázatot csinál majd, hogy ezzel szorakoztassa a kis Rodeot és az idelenn fészkelő értelmiségi köröket. A végén még idehívja Bajnai Gordit.

    Különben, pedig, hálás köszönet a magyar ázotok témájában közölt soraidért. Igen, a párlat és az ázat közt az ég és a föld kering. Az elme bajos se mindíg idóta. Hogy mi óta? Idióta. Van akinek a fogas nem egy hal hanem egy akasztófa. A balatoniak megeszik a fogast. Én a kabátomat aksztom rá, mert vegetáriánus vagyok. Érted? Nem. Értem.

    Ha netán nem jött át a fenti soraimból – értékeltem írásodat.

  • Göllner András

    @ Bánfi Miki

    Igen, kicsit korán jött a karácsony. Hogy mikor jön a nyuszi azt sose lehet tudni. Én hol későn, hol korán jövök. Miki, mond, Te hogy állsz? Fontosnak tartod a kiszámíthatóságot? Egyáltalán hogyan közelítesz a dzsender-semleges tömegtájékoztatás műfajához? Én óvatosan mert úgy látom hogy ebben az aluljáróban össze vissza jönnek az emberek. Van is amikor dugulás keletkezik ebből, amit aztán annak a jó embernek, a Chrisnek kell feloldania. Tudom, sokan erre azt mondják, hogy a Vox populi le ment kutyába. (Ez is egy magyar ázat, amit talán az Almási Almával, hármasban kellene megbeszélnünk egy diófa árnyékában, a karácsony előtt.) 🙂

  • Göllner András
    2019 október 31
    1:02 du.

    gurukkal teli a padlás is meg a stelázsi, annyit elfogadok belőled, hogy nem vagy hibás ott tőlünk délre, de akkor sem itt sem ott (az “ott” az levédiabasznád) sem… és akkor: kérdésem? minek az egész izé (másnéven: társadalomtudomány ról szóló “ázat” de szerintem ázalék) ha a társadalom nem tud rólatok? és jól vagy rosszul megvan és elbaltázza magát segítség nélkül… és most éppen ez van… ugye a Szőke Sérós Bombázó szankciói és extra takszésönjei és a NATO +2,5% os perselypénzének behajtása nélkül az egész kóceráj már régen nyilvánosan is csődben lenne, most még eltakarható, FED ezik…

    akkor fel vagy mentve ebből is meg tornából is

    hahahaha

  • Göllner András
    2019 október 31
    1:49 du.

    Ne is mondd a helyi TESCO.-ban már e hónap elején tele voltak a polcok Mikulás meg Télapó csokifigurákkal, horribilis áron.

    De nem baj, majd Karácsony után veszek belőle pár kilót, mikor leértékelik 90 % .-al.
    Az ember akkor vegye meg egy évre előre a szükséges csoki-mennyiséget, amikor óóóccóóó nemiga ? .. : )

  • Kedves Göllner András! Ha megengedi (és ha nem, akkor is), egy ideillő idézettel kezdem…

    “Míly szerencsés találkozás, óh, Szegények Oltalmazója! – …. – Hallottunk egy gyönyörűséges hangot, és édes társalgást kezdtünk reményleni. Várakozás közben ÉN, FARKATLAN-VÉGTELEN SZERÉNYTELENSÉGEMBEN, rólad beszéltem. Remélem, nem hallottál meg semmit.”

    És most a tárgyra. Mégis, maga szerint kiknek kellene megtanítania az embereket arra, hogy a politikusok és a politika veszélyeit és buktatóit ki tudják kerülni? Kik azok a tanult, okos emberek, akik maguk eligazodnak a társadalmi kérdésekben?

    Marx legalább megpróbálta. Sőt, nekem van egy könyvem, amelyben Bernard Shaw is megpróbálta (Szocializmusról, kapitalizmusról nőknek 😀 ). De még a “szörnyű” kádár-rendszer is próbálkozott, ami ugyebár (lévén ők is politikusok voltak) fából vaskarika… Ja, igen, túúúúdom, túúúúdom, én is egy öreg maradványrészesedés vagyok abból a korból – konzultáljon Boda Marcsival, ő is megmondhatja… 😀

    Bizonyosan még mások is megpróbálták, meglehet, hogy Ön is, de hát úgy tűnik, ez még mindig nem elég. A világ legutolsó kis falujába is el kellene juttatni ezt a tudást. Enélkül a szőke bombázó, a pocakos felcsuti, de még a türk kipcsakok is még sokáig randalírozni fognak széles e világban. Én csupán erről beszéltem.

    Félreértés ne essék, én úgy gondolom, sokmindenki mondhat sokmindent, de az, aki társadalomtudós, egyet nem tehet: nem gyalázhatja az “embereket”, akik nincsenek megfelelően felvilágosítva, és bedőlnek a hazug politikusoknak.

    Amit ezen kívül Ön még hozzáképzelt a mondanivalómhoz zsidókról, genderről, Bajnai Gordiról, a kis Rodeóról, lábvízről, bűzről és más hasonló kedvességekről, az már csak az Ön sértett fantáziájának a gyümölcse, amihez, hál’istennek semmi közöm. Mindezekhez jó étvágyat kívánok, rágogassa csak önmagában…

  • Ja, és, kedves Göllner András, csak úgy magunk között. Én nem vagyok gyuri10, akit meg lehet sérteni ezekkel a maga pocsékságaival, és hasonló pocsékságokra lehet hergelni. Én ugyanis nem vagyok professzor, csak egy mezei fizikus. Részemről nincs harag. 😀

  • Érdekes tapasztalataim vannak a Face-n is. Az ellenzéki “győzelem napján” a fideszhívek igen csak elcsendesedtek, de hát ez már elmúlt. Az ellenzék hívei is elmondták, hogy ők hogyan szavaztak, és szép egyetértés volt köztük.

    De ez már a múlté. Na ja, két hét is elmúlt azóta! Maga Fekete Győr is megnevezte szívbéli partnereit az LMP-ben, Hadházyban és Gábriel szívecsücskében, Bernikében… Meg is hívott minden kiábrándult fideszest a pártjába, aki nem szenvedheti Gyurcsányt… És hát mi tagadás, valóságos “Apró Antal emléknap” volt egyes témakörben… Az mszp-ről már nem is beszélve. Szóval alakul ez. Még szerencse, hogy én már 77 éves vagyok, rossz bőrben…

  • lelszi
    2019 október 31
    10:50 de.

    nos, ez azért nem annyira logikus. ha nem olvasod, hogyan tudod véleményezni? vagy von Haus aus minősíted? vagy, ha nem kötelező, akkor mégis mazochista vagy?
    áh, kicsi huszár, maradjunk annyiban, ez nem megy neked 😀

  • Geyza
    2019 október 31
    12:22 du.

    tévedsz, Lélfai korántsem marha nagy. amikor utoljára találkoztam vele a szigetszentmiklósi bíróság folyosóján, egy ugyancsak kopott, meglehetősen nyeszlett, vidéki bugrisként öltözött egykori panelpatkányt láttam.

    mivel rágalmazásért és becsületsértésért rendelték oda alperesként, azóta meglehetős szélsőséges érzelmekkel viseltetik irányomban. a fene se érti, miért?
    az eljárást amúgy felfüggesztették, nem volt közjegyző által hitelesített idézet a sértéseiről, a bíróság meg nem találta szükségesnek megkérni. hiába, Szigetszentmiklós más világ.

    Lélfai nem olvas Kurucinfót, neki a Fidesz lakájmédiájában olvasottak a mérvadók.

    ráadásul mára már annyit romlott, hogy csak személyeskedésre képes.

  • Göllner András
    2019 október 31
    1:23 du.

    diabetesz 2-es. sima ügy. 🙂

  • miheztartás végett, hódolóimnak és elfogulatlan kritikusaimnak – lelszi, Boda, ferenct és a többieknek:

    amennyiben úgy gondolják, hogy megszabhatják, mit és miről írhatok, mit és miről nem, el kell, hogy keserítsem őket, esélyük sincs rá, mi több, tenni sem tudnak ellene semmit. ez utóbbi – a tehetetlenségük – külön örömmel tölt el. egyetlen lehetőségük van: együtt élni a tudattal, hogy ez van. persze, alkothatnak véleményt, személyeskedhetnek is, kritizálhatnak is, de – és most jót röhögök – ahhoz előbb el kell, hogy olvassák az írásaimat, vagy minden alap nélkül csak acsarkodnak.

    na persze, ha értéktelen hozzászólásaik megírása után elégedetten hátra dőlnek, hogy na, ma is jól megmondtam neki/k, soha ne okozzon nagyobb örömet. ettől, persze, nem változik semmi. ők tehetetlenül kaparják az ajtót és elkeseredetten kutatnak savlekötő után, a helyt’ hogy hálásak lennének nekem, mert mégiscsak ellátom őket gondolatébresztővel.

    habár ez utóbbiban annyira nem vagyok biztos. gondolat csak gondolkodó elmében születhet. a homo orbanicusnak azért még van mit fejlődnie a homo sapiensé válásig. leginkább a homo ludens képességeivel bír, habár játékossága csak abban merül ki, hogy eljátssza a becsületét.

  • Talalom!8:44

    Nem kell minden jóindulatú, még a mondanivalódat inkább erősítő megjegyzésre is rögtön egy litániával felelni. Az ilyen körmondatos szerkezetek különben is könnyen butuska magyarázkodássá, eklektikus labirintussá válhatnak… Hozzá, éppen a hosszúságuk folytán már majdnem olvashatatlanok is.

    [Már bocs’, de úgy vélem írásaidban túl sok az ÉN, mint hivatkozási alap..]

    S ha már idefenn így dőlt ki a belőled ez a szóözön, néhány mondattal hadd jegyezzem meg, hogy ez esetben a téma támogatása részemről inkább szólt a kizsákmányolás és a munkanélküliség közgazdasági aspektusának, mint a szociális,v. inkább szociológiai vonatkozásnak. Tehát széna és szalma kérdése, azaz teljesen más kérdésfeltevést vonzanak, pedig hasonlónak tűnnek.

    Példának okáért, az egész – komplex – rendszerek inkább tekinthetők közgazdasági problematikának, mint az egyes elbocsátott helyi munkás(ok) fegyelmi, munkafegyelmi és más ott megoldandó ellentmondó magatartása, ill. fegyelmezése. Ez nem rendszerspecifikus, hanem helyi értelmezés és vezetői mentalitás függvénye. Persze a helyi utcára bocsájtás, a határokat sértő intézkedésként – nagyságától függően – már a nagy-egész filozófiájába ütköző bajok forrásává válhat és mint ilyenre mindenki odafigyel, de itt a lényeg a nagy egész szemlélete…*

    Ugyanakkor a társadalmi szinten azaz a nagy, makrogazdasági méretekben jelentkező, “intézményesített” statisztikai tényező, a munkanélküliség éppúgy része és bele tartozik a tőkés rendszer értéktörvényből[lásd ott] fakadó kizsákmányolás-politikájába, mint a munkaerejüket állítólag a piaci értéket követő 😀 áron(bérért) áruba bocsájtó, abból megélő munkás tömegeké. Ennek mértéke cég szinten csak egy részjelenség, míg nagyban már a makró gazdaságpolitikai . á t l a g . tendencia, amely éppen annak nagyságrendjénél fogva képes . c s a k . megmutatni a nagyegész ellentmondásait, mint pl. a kizsákmányolás, vagy munkanélküliség átfogó összefüggéseit és alakulását.

    Szeretettel üdvözöl: K B

    * Amióta az űrből szemlélhető a Föld, a távoli magasból jobban megfigyelhetők és sokkal könnyebben vonhatók le . á l t a l á n o s . tudományos . k ö v e t k e z t e t é s e k . geológiai, időjárási, sőt ökonómiai, tehát “társadalmi” makró-jelenségekről is.

  • Ui Talalomnak

    Belátom, odfent, a 3:53-as kommentemben azt írtam, hogy “kisebb tévedésedre” hívnám föl a figyelmed, ezt akkor is idézőjelbe kellett volna tennem, mert a lényeg tényleg a kizsákmányoláson nyugszik és nem a munkanélküliségben teljesedik ki, amely csak felszíni következmény.

  • Almási Alma
    2019 október 31
    8:00 du.

    Álmaink Almája, nehogy már rossz bőrben, tessék használni FABULONT az mindenre jó, amire meg nem arra rámondjuk! (ez olyan társadalomtudományosch)

    Kádárrendszert “nembántanisziveskedj®! még annál jobbat nem találtak ki, bár sokat dumálnak és nekem hidd el én mint “kisrodeo®” mondom neked sokfelé jártomban keltemben nem találtam jobbat de sokan mesélték álmaikat miszerint… és akkor majdnem ugyanazt álmodták a kapitálistapistáék kellős közepén

    hahahaha

    ha FABULON egymagában nem használ keverj hozzá Matusalén (cuba i rum a legjobbik)

  • Illepityu:
    Értem.
    Tehát egy a “Lélfai” csak egy léfaszi hehehe

  • Kővendég!1. Terjedelemben Te sem vagy kifejezetten önkorlátozó. De nem is lehetünk: ha tényleg meg akarunk beszélni valamit, nemcsak “szellemeskedni”, arra rá kell szánnunk néhány szót.
    2. Tényleg sok olyan példával élek, amit személyesen tapasztaltam meg. Sajnos, nincs fantáziám: magamtól nem tudok kitalálni semmit. Ha Te azt gondolod,emiatt túlteng az “én”, akkor szigorúbban kell szerkesztenem a hsz-eimet. Üdv.

  • Geyza
    2019 október 31
    12:22 du.

    Geyza

    Tudod, én inkább maradok marha nagy, mint legyek nagy marha! 🙂

  • Ille István
    2019 november 1
    3:40 de.

    Látom Pityuri, még mindig csak a ló gikájánál tartasz! Ha az ember elolvas valamit negyedéig, feléig akkor már tud véleményt alkotni! Azon meg jót nevettem, amikor at egyik hódolód komolyan vette a Jancsi nénis képzelt “riportodat”! Rájöttem, van bennem némi mazochizmus!

  • Rodeo11
    2019 október 31
    4:23 du.

    A kis pánszlávista igyijotyka
    ismételten abban a tévhitben leleddzik,
    hogy bárkinek is e Világon hangyafaszányit számít az,
    hogy őkelme mit fogad el és mit nem.Van az ilyenekre egy
    Murphy-mondás : ” Már megint túl komolyan veszed önmagadat”

  • lelszi
    2019 november 1
    1:54 du.

    Ne sértegesd a marhát.
    Az egy értelmes lénynek tűnik ha mellé állsz.

  • Találom:
    “Kővendég!1. Terjedelemben Te sem vagy kifejezetten önkorlátozó.”

    Ez lehetséges, ám nem örömmel teszem, sőt őszintén szólva unom is. (Irigylem Geyzát, akik három-négy szóban ki tudja fejezni a véleményét.) Sokkal jobb és egyszerűbb lenne, ha a fórum technikája lehetővé tenné a gyors, korrekt visszakeresést, mert akkor nem kellene hetvenötödször is leírnom ugyanazt, hanem egyszerűen hivatkoznék a sorszámra, amely alatt az adott kérdésben korábban már megpróbáltam kifejteni a véleményemet.

    találom:
    “De nem is lehetünk: ha tényleg meg akarunk beszélni valamit, nemcsak “szellemeskedni”, arra rá kell szánnunk néhány szót.”

    Így van.
    Ám sajnos fogalmam sincs, hogy miért lettem megszólítva, hiszen ebben a topikban eddig nem írtam semmit, más topikban a napokban esetleg folytatott vitánk, eszmecserénk pedig pillanatnyilag éppen nem jut az eszembe. 🙂

  • “Kádárrendszert “nembántanisziveskedj®! még annál jobbat nem találtak ki”

    Kedves Rodeo, butaságokat beszélsz. A kádárrendszer talán valóban nem volt olyan rossz, mint ahogy a körülmények lehetővé tették volna, de ez nem a RENDSZER, hanem Kádár személye miatt volt így.

    A rendszer közönséges diktatúra volt, ahol minden a diktátor személyén múlik. Márpedig igen kicsi a valószínűsége, hogy egy diktátorhelyzetbe került politikussal nem szalad el a ló, hogy egy ember ellent tud állni a kecsegtető lehetőségeknek, hogy fel tudja mérni és valamennyire helyre tudja hozni azokat az ostobaságokat vagy pláne bűnöket, amelyeket diktátorsága kezdetén elkövetett. Hogy mindvégig visszafogott marad, nem kábítja el a körülötte tomboló seggnyalás, és hogy közben még képes arra is, hogy egy ország érdekét felmérje és szem előtt tartsa (Kádár esetében különösen is értékelendő, hogy esetenként még egy külső, erőszakos hatalom árnyékában is.)

    Állítólag (Mikszáth szerint) Deák Ferenc is hasonló diktátor helyzetben volt egy külső hatalom árnyékában. Mégis meg tudott maradni józan, objektív, az ország érdekeit szemmel tartó politikusnak. Az ilyesmi azonban ritkaság.

    Szóval azt a RENDSZERT nem érdemes visszakívánni, hanem valahogyan másképpen kell csinálni, de én ehhez nem értek. Annyi azonban nekem világos, hogy a legjobbnak tartott rendszerek is félre tudnak siklani a helyes útról sőt, könnyen mindjárt bele a szakadékba. Ahogy a rendszerváltás után mi is megtapasztaltuk. Most például igen kíváncsian várom, hogy az USA rendszere meg tud-e birkózni Trumppal. Úgy tűnik, jelenleg nagyon próbálkoznak őt rendszerszinten korrigálni….

  • A kádárrendszer egyik hatása, hogy a korrupció mindennapos lett, vagyis maga kis környezetében mindenki kedvére korrumpálódhatott. Nagy összegű, csakis a kiváltságosoknak lehetséges korrupcióról (mint ami most Magyarországon van) nem lehetett szó, de apró ügyekben mindnyájan fertőzöttek voltunk. Akár a hálapénzt, akár az adócsalást, akár a különféle hivatali protekciókat illeti.

    De ezt a korrupciót nem Kádárék találták ki, hanem az Ozmán Birodalomtól tanultuk még a 150 éves együttélésünk alatt, ahol az állam működésének alapvető eleme volt egyfajta törvényes korrupció. A Kádárrendszerben csupán annyi történt, hogy ezt a korrupciót is “demokratizáltuk”, és bocsánatos bűnnek tekintettük, nemcsak az egyes emberek, hanem az állam is.

    Az is megérne egy misét, ha ezt az állam-működési formát a lelkes társadalomtudósok végre kielemeznék. De attól tartok, erre hiába várunk, mert a keresztény európai kultúra erősen tagadja ennek a korrupciónak az elfogadhatóságát. Ami persze álszentség…

  • lelszi
    2019 november 1
    2:03 du.

    nos, éppen ez veled a baj, csak negyedéig, feléig olvasol el mindent – kivéve a lakájmédiákat, mert azt még be is magolod – így aztán kb. annyit is ér a véleményed. de semmi gond, mint említettem, ennyi jut neked, ráadásul semmire nem mész vele 😀

  • Kedves Talalom 12.01 🙂

    Nem sértődöm meg, hogy “Kővendégnek” szólítasz, mert én is kevelem a nevezett olvtársunkat. 😀

    Az ” é n “, a szerző fontosságába vetett túltengő önbizalom egy írásban – vitacikkben vagy kommentben – meggyőzés dolgában azért kevésbé célravezető, mert ezáltal az olvasó is a cikkben, és némi jogos indokkal, az objektivitás kárára, a szerző téma iránti elfogultságát véli a műbe belelátni…

    Tehát hidd el, részemről ez nem valami fontoskodás, hanem kizárólag a stilisztikai segíteni akarás, a legtöbb írásod mondanivalója iránti szimpátia mondatta velem az egotartalom redukálásának a szükségszerű elvégzését…

    Ami jómagam írásainak a hosszúságát illeti, én általában a folyamatában vizsgálom ezt a kérdést és megállapítom, hogy a mellékutcás eltévedések nálam nem jellemzőek, vagyis a logikai láncot igyekszem holmi “kiruccanásokkal” nem megszakítani, benne maradni, azaz annak az adott témán belüli egységét megtartani. Ha így is hosszúra sikeredik, hát lelkem rajta… Legföljebb némely olvasni rest olvtársunk majd átugrik rajta…

    DE alapvetően nem is a mennyiség, hanem a tengerikígyóvá váló, és attól nehezen olvasható szövegtekervények azok amelyekkel jobb vigyázni. Az ilyen témáiban is félre-félrecsúszó gordiuszi csomót magam inkább szoktam új hsz. megnyitásával átvágni.

    Üdv neked! : K B 🙂

  • Almási Alma
    2019 november 1
    10:12 du.

    Álmaink Almája

    nem tudom hány országban éltél és dolgoztál és ezért csak annyit jegyezek meg, az USA LOBBY törvényei(SIC) a korrupció törvényre emelése, pont! az ottani összegeket te csak akkor tudnád felbecsülni, ha csillagászatban otthonos lennél mint fizikus, de az egyes után 12 nullával kifejezett számok ott abban a lobby rendszerben aprópénznek számítanak 2008 ban Henry Merritt Paulson Jr. (Henry Paulson) egytelefonhívásra az éj kellős közepén Warren Buffet cégét “mentette meg” pár billió azonnali az éj leple alatti áttelepítésével a Lehmann testvérek nem hívták fel azok csődbe mentek…

    én nem akarok tovább agnoszkálni de megjegyzem, álláspontomhoz végsőkig ragaszkodok, és ha a mai kínai gazdaságot összeveted a mai USA gazdasággal meglepő eredményekre juthatsz megfelelő adatok révén és ha nem úgy, mint geyza és még sokan mások a Dallas című tv sorozatból merítik ismereteiket az USA ról, azt a sorozatot, melyet már akkor amikor először bemutatták Levédiabasznádon már a kukából a dobálósból szedték ki, tehát aktualitása nincs…

    egyébként a demokrácia is diktatúra ezért nem is igen szerette Aristótelész (sem)

    annál nagyobb megalázást nem is tudok elképzelni, mint a munkanélküliség mint a kapitálistapisták fegyvere a tömegek ellen, az állandó és folyamatos létbizonytalanság megteremtése nem akármi és ezért az USA lakói 2-3 munkahelyen is dolgoznak és nem mennek szabadságra a franciák mag két szabadság között mennek -útálkozva- dolgozni mind a két helyen hálnak az utcán, tudtommal en Kínában nincs és a kádárizmus alatt sem volt

    üdvözlettel és arra buzdítva, hogy számszerű adatokkal elemezzél ne szavakkal

  • Geyza
    2019 november 1
    3:45 du.

    @g

    ezt az écát maga a Dallas legutóbbi részéből merítette? hajszál pontos

    hahahahaha

  • Rodeo11
    2019 november 2
    9:04 de

    Hogy mit hogyan nevezünk, az engem hidegen hagy. Az imént fejtettem ki – de talán még nem volt alkalmad elolvasni – hogy a korrupció bizonyos fajtái vidáman lehetnek az államberendezés TÖRVÉNYES és hasznos részei. Nem kell mindig a zsidókeresztény eszméket alkalmazni egy jól működő állam működtetésére. Az erkölcs meglehetősen relatív dolog. Kína például jó ezer évig üzemszerűen alkalmazta a korrupciót – nem számított bűnnek, sőt hozzájárult a Birodalom olajozott működéséhez, úgyhogy kötve hiszem, hogy most hirtelen abbahagyták. Úgyszintén az Oszmán Birodalom államgépezetét is a LEGÁLIS korrupcióval olajozták, és egészen jól működött.

    Ha az USA-ban van olyan legális korrupció (nem érdekel a nagyságrend sem), amely korlátozza az államelnök önkényét, netán le is tudja váltani, vagy le tudja mondatni az ökörködő veszélyes szőkeciklont, hát én nem bánom, nem berzenkedik az erkölcsi érzékem.

    Szóval nekem ne gyere itt a hülyeségeiddel.

    De vegyünk egy érdekes példát az USA “világcsendőr” szerepére, ami annyira felháborít sokakat. Történetesen van egy olyan érzésem (de mondom, valójában tökhülye vagyok ezekhez a kérdésekhez), hogy az USA azzal, hogy kivonult Szíriából, talán éppen arra akart rámutatni, hogy “naugyeugye, ha én nem tartok rendet!” Hát tőlem inkább akkor tartson rendet…

  • Rodeo11
    2019 november 2
    9:06 de.

    Örülök hogy
    akceptáltad a
    kritikámat.Ez már egy
    hangyányi kis lépés a gyógyulásod
    irányában.De még hátravan másfél fényév !
    Igyekezz ha ebben az évezredben emberré akarsz válni !

  • Almási Alma
    2019 november 2
    10:06 de.

    Álmaink Almája

    nem a kivonulással van a baj, hanem a bevonulással keltett izével!

    hülyeségeimet nem sértegetjük, jó? nem értünk egyet, továbbra sem!

  • Geyza
    2019 november 2
    11:45 de.
    @g

    nem akceptáltam semmijét sem magának… és tök egészséges vagyok, orvosaim rá a bizonyíték…

    maga egyébként is egy kritikus eset a moszat és az ázalag között

    hahaha

  • Rodeo11
    2019 november 2
    9:04 de.

    “…Álmaink Almája…”

    Hehe a féleszű Rodeóból kibújt a zsák.Vagy a szög.Mindegy.
    Csoportnak érzi magát, amiben lehet valami:
    ő itt a helyi kiscsoport.

  • Almási Alma:
    “Az is megérne egy misét, ha ezt az állam-működési formát a lelkes társadalomtudósok végre kielemeznék.”

    Kedves Alma, nem vagyok lelkes, s legkevésbé sem társadalomtudós, a szentmise celebrálására tehát nem vállalkozhatok. Ám érdekelne, hogy te pl. hogyan definiálnád a korrupció és a protekció fogalmát?

    Almási Alma:
    “De attól tartok, erre hiába várunk, mert a keresztény európai kultúra erősen tagadja ennek a korrupciónak az elfogadhatóságát.

    A korrupcióét talán-talán. De a protekcióét szerintem semmiképp.

  • Geyza
    2019 november 2
    2:29 du.

    @g

    hogy maga milyen unalmas?

  • Kővendég
    2019 november 2
    7:09 du.

    a két “…ció” között -szinte- semmi különbség sincs… ugyanannak a jogtalan előnyszerzésnek, vagy tülekedésnek a szerves részei … ki megy előbb a mennybe? ugye a pétersékelek mennyisége az egyetlen meghatározó szent tényező

  • Kedves Kővendég, teljesen igazad van. Definiálni kéne a fogalmakat, ha beszélünk róluk. Most sajnos jószerivel használhatatlan vagyok, itt volt a család (összesen 10-en voltunk), és lakomát adtam. Teljesen össze vagyok törve testileg, mindenem fáj. De igérem, gondolkodom ezen, és majd visszatérek rá.

  • Orsós Elemér

    Kővendég
    2019 november 2
    7:09 du.

    Engedelmeddel:
    1. Korrupció az a trendi haszonszerzési forma, amiből a becsületes ember szigorúan kihagyatik.
    2. Protekció az az adózatlan letét amivel el kell kezdeni a korrupciót.
    (Almával ellentétben én viszont a hétvégén túlságosan kipihentem megam! 😀 Elnézést a belekontárkodásért!)

  • Na, ígéretemhez híven…

    Még a nyáron beszélgettem egy régről ismerős fiatalemberrel, aki valahol falun él, és kőművesmunkákkal tartja el a családját. Mesélte, hogy náluk az önkormányaztnál bedőlt valami pincefal, és megkérdezték, hogy mennyiért csinálná meg. 60ezer forintra becsülte anyaggal együtt. Akkor nyújtson be egy ajánlatot 240ezer forintról – mondták, – amiből majd 120ezret visszaad az önkorminak zsebbe.

    Végül nem adott be ajánlatot, “de nem az erkölcsi felháborodás okán, – mondta – hanem azért, mert ha én, mint falusi suttyógyerek ilyen értékű számlákat nyújtok be, akkor előbb-utóbb meggyűlik a bajom az adóhivatallal”.

    Nekem viszont az ragadta meg a fantáziámat ebből az esetből, hogy ÁFA, BÉFA, CÉFA és nyersnyag kifizetés után mi marad volna neki a munkájáért tisztán? Mindenesetre az “önkorminak” jut a java pénz, semmiért.

    Hát, ezt az eljárást értjük általában korrupción. Ezzel természetesen nem lehet államapparátust sikeresen működtetni, mert a pénz a közösből a magánzseb felé áramlik.

    Igazad van kedves Kővendég, amit a Kínai, illetve az Oszmán Birodalomban legálisan alkalmaztak, az a pénzért vásárolt protekció, ami ezek szerint nem ugyanaz, mint a korrupció – ezt kedves Rodeo, neked is írom, ha már belekotyogtad ezt a marhaságot a beszélgetésbe. A (pénzért, vagy bármiért) alkalmazott protekció ugyanis általában nem rabolja ki az államot (legfeljebb csak rossz szabályok esetén), hanem csak az ügyfeleket, akiknek az igazsága esetleg nem fog érvényesülni, ha valaki többet fizet a hivatalnoknak, bírónak. De mi az igazság az állam szempontjából? Azoknak az igazsága, akik jómódúak, és bele tudnak szólni az ország vezetésébe. Itt aztán az üres-zsebű senkik nem számítanak… Ezért lehet ilyen módszerrel stabil államot működtetni, amit a fent részletezett korrupcióval lehetetlen.

    Summa summárum, Kővendég, revideáltam az álláspontomat. Tehát fogalmazzunk pontosan:

    Korrupció az, ha az államtól kifelé folyik a pénz magánzsebekbe, protekció pedig az, ha magánzsebekből folyik a pénz a hivatalnok zsebébe. Ez utóbbi olcsó és stabil államot eredményezhet, hiszen a hivatalnokokat nem is kell fizetéssel ellátni (ahogy a szultán – úgy tudom – nem is igen fizetett az állami alkalmazottaknak semmit, a feladattal csak a dicsőség járt.)

  • És akkor még hozzáteszem, Magyarországon a protekció, mint olyan, a török időktől fogva bizonyosan volt. A XIX. század, sőt a XX. század is a nemesi protekciózás jegyében telt, mint az Jókai és Mikszáth regényeiből ismert. A kommunista időknek is alapeleme volt.

    Ezzel szemben az állami pénzek “privatizálása” az 1980-as években fejlődött ki tökéletesre, a GMK-k és VGMK-k idejében. Ezek a vállalkozások fizettek vissza a vállalatigazgatóknak, zsebbe. Ezt a formát szerintem előtte kevesebben űzték, és csak nagykutyák (vesd össze Jókai: Aranyember. “Eredj onnan, hadd lopok már én is”)

    Ez az a bűn, amit én Kádárnak kevésbé bocsátok meg, mint a kivégzéseket. Holott nem szándékos volt a részéről ez a szisztéma, csak egyfajta naivitás. Ő maga sohasem használta, és nem is igen tűrte volna, ha tudta volna.

  • Almási Alma
    2019 november 4
    5:27 de.
    Álmaink Almája

    én továbbra is fenntartom a marhaságaimat, mint valós tényeket, egyetértve veled, hogy a korrupciónak sok árnyalata van Munkácsy 700 féle kék árnyalatot tudott kikeverni…
    de attól még korrupció marad, lásd még a gebinrendszert anno ami manapság már néven szalad de a lényege ugyanaz: egy naponta befizetett fix összegért annyit csalsz amennyit nem szégyellsz és amennyiért még megveszik… az már a kapitálistapistaság egyik lehányneve is

    hahahaha

    ne duzzogj, nem áll jól neked és nem mondtad mire mentél a FABULON-nal?

This site is protected by Comment SPAM Wiper.