Miként lesz valaki orbán?

2019 november 8 12:20 du.63 hozzászólás

Mert kérem, orbánnak lenni nem születési előjog, mi több, annak születni sem lehet. Egy orbán ugyanis egyedfejlődése alatt lesz az, ami.

Vegyük például a mi orbánunkat. Igazából nem is orbán, hanem orsós. Szerencséje, hogy nem a férgek rendjéből való – habár ez még vita tárgyát képezi. Ugorgyunk. Egy orbán akkor kezd orbánná válni, amikor megtapasztalja, hogy mi is a dolga, és hol is a helye. Vagyis, amikor kiosztják neki az eszközöket: gumicsizma, ganajozó villa és talicska, oszt irány a disznóól, tedd a dolgod!

Mert az orbáni családban nem lehet csak úgy orbánnak lenni, azért meg kell dolgozni. Nos egy siheder orbánnak ez, ugyebár , nem tetszik. Ő orbánként akar lenni azzá. De hát, nincs mit tenni, az orbáni vezérelv nem enged.

Múlik az idő, a mi orbánunk bontogatja szárnyait, ki akar repülni a paraszti, őt visszahúzó udvarból, csak van egy kis baj: a főorbán ezt nem jó szemmel nézi. Egy orbán csak maradjon a nyél mellett – legyen az kapanyél, ásónyél, kaszanyél, bármi, mert az a boldogulás útja! Habár orsós nagypapa intette ivadékait: gyerök, olyan dolgot, aminek fa a szára, vas a feje, meg ne fogj, mert azzal dolgozni köll!

A felmenő orbán ezt meg is fogadta, és párttitkár lett belőle. Ezzel a kis orbánjelölttel meg is utáltatta a komenizmust, lévén, hogy a szocialista erkölcsök szerint nevelte volt ivadékát. Sajnálatos módon ezen erkölcs szellemében megtiltotta az orbánjelöltnek, hogy csak úgy, saját kedve töltésére becsászkáljon a faluba – ők ugyanis ugyancsak a szélén laktak, a nem túl jó hírű erdősoron, de ez később párttitkárságának előre haladtával változott, elvégre egy elvtárs csak nem lakhat méltatlan körülmények közt – így azt azzal torolta meg, hogy bucira verte szegény orbánjelölt fejét. Ez azután ideológiai eltántorodás is okozott nála, sőt!

Oly annyira, hogy amúgy szívből utált apja támogatásával bejutott a jogi egyetemre, mi több, ott kollégiumi elhelyezést is kapott, amit hasonló orbánjelölt évfolyamtársaival hozta össze.
De hát, mint tudjuk, orbánná válni nem könnyű, így hát el is kezdte bomlasztani a rendszert. Oly annyira, hogy még egy bizonyos Soros – aki eléggé el nem ítélhető módon bedőlt neki- kihasználásával még eljutott az USA-ba is, holmi egyetemi kurzust hallgatva – majd azt végzettségként feltüntetve – végleg tudatosodott benne, mi is a dolga.

Persze, hogy megutálta a kommunista elveket, de még a szocialista, liberális elveket is, egy ilyen apa mellett, nem csoda! Nem elég, hogy kommunista, karrierista, de még a gyereket is veri! Naná, hogy ellenzéki lett! Egyet azonban jól megtanult: építs ki saját klientúrát, és főleg, jó időben legyél jó helyen! Konkurenciádat mielőbb elimináld, akit nem tudsz legyőzni, vedd meg! Igy hát a mi kis parasztivadékunk így szépen, lépésről lépésre elindult az orbánná válás útján.

Voltak nehéz időszakok, de nem azért lett ő orbán, hogy ezeket ne küzdje le. Hízelegve, hazudozva, beetetve és véres kardot körbehordozva bejutott az Országházba, és felfedezte, hogy neki ott örökös helye van, csak jól kell tudnia manipulálni az orbániságában hívő pórokat. Az, hogy orbánná válása során vázszerkezetének egy részét elvesztette – gerinctelen lett – nem zavarta az evolúcióban. Az se, hogy elveit gyakrabban váltogatta, mint az alsónadrágját, eleve az orbánosodás kelléktárához tartozik. Ráadásul kiváló táncos lett. Táncolt szűk körben tojásokon, kardélen, de leginkább nagy közönség előtt, pávatáncot járt.

Persze, orbánnak lenni komoly felelősséggel is jár, hiszen minden döntést egyedül kell meghoznia, mindenhez értenie kell, és főleg, mindent jobban kell tudnia, mondjuk úgy, Isten utáni elsőként mindenhatónak és tévedhetetlennek, csalhatatlannak kell lennie. Nehéz teher ám ez egy ilyen kis orbánnak, de, ha a pápa meg tudja oldani, ő se gyengébb legény nála!

Szóval, mára a lázadó, kommunista gyűlölő párttitkárfi orbánná küzdötte fel magát. De még nincs a csúcson: még thán is lehet. Habár nálunk nincs se birnami erdő, de Dunsinane dombja, csak birkahad, de azért egy Orbánnak van mástól is félni valója.

63 hozzászólás

  • Göllner András

    @ Ille István

    Ezzel az elemzéssedel csak egy gond van Pista. Eltér a valóságtól.

    Orbán a Kommunista Párt létráján mászott a hatalom csúcsa felé a 80-as évek közepétől kezdve, Kövér Laci, Áder Jani, és többi pajtásával egyetemben. Akkor váltottak a kiskomcsik amikor Gorbacsov elvtárs kihúzta a létrát a fiúk lába alól azzal a Glsznosztos, Persztrojkás dumájával. A felkapaszkodás érdekében a kisbolsik gyorsan felvették a budapesti liberálisok nyelvét. Miután az kikopott átváltottak a keresztények nyelvére, de megmaradtak velejéig Bolsinak. A szeretet látszatát keltve hülyítik a magyart, mert azt meg arra fejlesztették az évszázadok során, hogy úgy nyelje ezt a fajta átverést mint a kacsa a nokkedlit kinn a febneketlen tónál. Hogy is mondta Sztálin elvtárs miközben milliókat irtott a Gulágon? Legfőbb értékünk az ember?

    A magyar politikai kultura legfőbb értéke a szeretet látszatát keltő politikai átverés iránti vonzódás. Ezt a vonzódást az Isten még bottal se tudja kiverni a magyarok fejéből.

  • Mert kérem, bunkónak lenni nem születési előjog, mi több, annak születni sem lehet. Egy bunkó ugyanis egyedfejlődése alatt lesz az, ami.
    És innen folytathatod az önéletrajzoddal Pityuri!

  • Jellemző Orbán aljasságára: NEM ELÉG, HOGY CIGÁNY, MÉG NEM IS TAGADJA !!!

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    Kedves nem kedves Ille István úr!

    Látom a mániájából, kisebbségi komplexusából nem enged… Sajnálom önt, mert ebbe végül bele fog bolondulni. Az ön baja. Viszont nem állhatom az efféle lázító semmirevaló írásokat, amelyek értéket nem közvetítenek csak “kakival kenik össze még az eget is”. Ez meg az én mániám… Szóval maradjunk a tényeknél: https://hu.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor Aztán folytassuk más véleménnyel, amely inkább nevezhető újságírásnak: “Haladó felebarátaink szerint Magyarország egy szar hely, főleg miattunk, retrográd konzervatívok miatt, akik nem engedik az ő világmegváltó terveiket kibontakozni. Komoly metafizikai különbséget jelent, hogy mi, konzervatívok nem tekintjük rossz helynek Magyarországot olyan csekélységek fennforgása okán, hogy szeretett országunk állampolgára Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Donáth Anna vagy Fegyőr András. Magyarország annyira jó hely, hogy nevezettek és hasonszőrű társaik, illetve az ő szavazóik léte nem képesek érezhető mértékben rombolni abbeli meggyőződésünket, hogy ez az ország a legalkalmasabb hely az emberi életre. Apró hiba csak a világ szövetén, hogy nevezettek pont azt akarják felszámolni, a rendet és a nyugalmat többek között, amit eleink vérrel, szenvedéssel és napi szorgalmas munkával évszázadok alatt oly erősre teremtettek, hogy kibírt törököt, osztrákot, németet és oroszt, nácit, kommunistát és liberálist. És őrült társadalommérnökök számtalan kísérletét, Kun Bélától Szálasi Ferencen át Rákosi Mátyásig, Kádár Jánostól Gyurcsány Ferencig.” , továbbá “Liberális felebarátaink ugyanis komolyan gondolják, hogy nekik ez a jelenlegi Magyarország nem felel meg. Az a szabadság nekik nem felel meg, amelyben mi is szabadok vagyunk, olyat szeretnének, amelyben csak az ő szabadságuk létezik.
    Magyarország egy jó hely, és jobb nem valószínű hogy lesz, de rosszabb, sőt sokkal rosszabb még lehet.

    Ideje felébrednünk, hogy ez a kellemes világ, Amiben élünk nem a természet ajándéka, hanem sok millió türelmes ember napi önfegyelmének, munkájának eredménye. Ha túl sokan unják meg fenntartani, hirtelen vége lehet. Egy reggel arra ébredhetünk, hogy minden elmebeteg a maga betegsége szerint kezdi intézni az ügyeit. Megérkezik a november hamarosan, hideg lesz és eső. Annak is megvan a maga szépsége, amíg van mivel fűteni.” A fő probléma az, hogy ön Orbán-betegsége csak a rombolásra terjed ki, aztán azzal meg is áll az áltudománya… https://kiettemeg.pestisracok.hu/2019/10/magyarorszag-a-vilag-egyik-legjobb-helye/

  • ÁLLJ!
    A magyarországi kormányfőnek nem az a baja, hogy honnan jött. Az se, ha esetleg cigányok a felmenői – ráférne már az országra egy becsületes cigány származású vezető.
    Volt itt már vezető cselédlány zabigyereke, örökké fél lábbal a börtönben lévő proli egyik fia, hőzöngő kurtanemes, eltartott kisujjú széplélek.
    Illyéssel szólva: nem az a fontos,honnan jössz, az a fontos, merre tartasz.
    Kéretik a rasszista dumákat mellőzni.

  • T.Ille Úr !
    – Személyeskedésnek veszi, talán nem is érti, üldözési mániájában, soraimat…
    – Számtalan orbánozása közűl ez a leröhejesebb katyvasz amit itt e jobb sorsra érdemesebb felületen elkövetett…
    – Külön undorító, hogy a Macbeth ide citálásával jelzi, hogy fogalma sincs a világirodalom eme gyöngyszemének értelmezéséről…

  • Orsós Elemér

    D.Bernstein
    2019 november 8
    2:37 du.

    Ügyetlen, átlátszó provokátornak tetszik lenni! 😀 Ha kell méltóztatik sorosozni is? (Azért kiváncsi vagyok, hányan fognak lecsapni erre a sunyi lépesmézre, pedig ha Orbán jól csinálná, akkor akár fekete afrikai is lehetne! 😀 )

  • Jurásek Fábián Sebestyén A légy lárvája is jól érzi magát a kert végi budiban, mégsem jó hely. Amennyi marhaságot te itt összehordasz, az fenomenális. 🙂 Remélem saját érdekedben, nem hiszed el.

  • D.Bernstein:
    “Jellemző Orbán aljasságára: NEM ELÉG, HOGY CIGÁNY, MÉG NEM IS TAGADJA!!!”

    Tudtommal Orbán nem cigány, de ez -legalábbis engem – a legkevésbé sem érdekel.
    Ám az is jellemző, amikor egy szélsőjobboldali fajgyűlölő, aki nagy valószínűséggel nem zsidó (de nekem mindegy, hogy zsidó vagy nem zsidó – így is, úgy is csak egy gazember), itt a fórumon zsidónak adja ki magát, mert azt hiszi az ostoba, hogy így eredményesebben uszíthat.

  • Bizonyára az OSA-ban is van Oxford nevű város, de a Führer nem ott nem tanult…

  • Dr. Ing. Sebestyen Teleki Istvan

    Mar negyedik evtizede figyelem a svajci direkt demokracia felepiteset es müködeset. Jelenleg a legfejlettebb demokracia a Földön. De nem közvetlen demokracia, sajnos. Ugyanis a kepviselöjelölteket a partok valasszak ki es nem közvetlenül a szavazok. Pedig a Geza elötti magyar tarsadakom tudta mikent kell a tizedek kivalasszak maguk közül a keüpviselöjüket, a tizedes, majd ezek maguk közül a szazadost, stb.
    Az emberiseget addig fogjak az orranal fogva vezetni, amig a közvetlen demokracia el nem terjed a Föld nevü bolygo minden orszagaban. Ugyanis ekkor a valaszto polgarok fogjak kivalasztani a maguk kepviseletere a kepviselöket es nem a rejtözködö, sajat erdekeit ervenyesitö hatterhatalmak.

  • Ez most nem tetszik. Ha valóban “Orsós” és idáig vitte, attól csak tisztelném. Meg nem tetszik, ha egy embert dehumanizálunk, féregnek vagy biológiailag másnak írjuk le, akármennyire utáljuk. Ennél szellemesebb szoktál lenni.

  • Göllner András
    2019 november 8
    12:52 du.

    ahogy a filmek elején meg szokott jelenni: az események, helyek, nevek valósággal való egyezése csak a véletlen műve 😀

  • Jurásek Fábián Sebestyén
    2019 november 8
    4:16 du.

    hogy mit állhatsz és mit nem, teljességgel érdektelen. a prosti srácok, mint értékközvetítő, barokkos túlzás.
    ami a mániádat illeti, kicsi huszár, hogy te majd megszabod nekem, miről is írhatok, remélem, nem fog súlyosbodni, mert az már orvosi eset lesz.
    szokj hozzá a gondolathoz, hogy nem tehetsz semmit. vélhetően bosszant, de hát, ez van.

  • lelszi
    2019 november 8
    1:49 du.

    olajbogyó, megértelek, oxigénhiányos aggyal ennél többet nem lehet összehozni, pedig ha kihúznád az arcodat Orbán farpofái közül, és lélegeznél mélyen néhányat a kinti, friss levegőből, az sokat javítana agyad vérellátásán 😀

  • Orsós Elemér

    Utód
    2019 november 9
    4:59 de.

    Nos, valójában nem vagyok valódi Orsós, viszont szintén utód, de ismerek és tisztelek olyan valódit, aki bevállalna egy ilyen toleranciát, viszont én elsőre D.Bernsteinben csalódtam, Önhöz hasonló okok miatt, ami mára tárgytalan, mert időközben rájöttem hogy a nagybetűvel kiemelt részeket inkább idézőjelbe kellett volna tennie.

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    Kedves nem kedves Ille István úr!

    Bevallom bosszant a hülyeség(e) és teszek is ellene. Nekem viszont önnel ellentétben nem életcélom lökött és elfogult írásokat gyártani szabadidőmben, főleg ha a világnézetemet valaki már jól körülírta, mint a “pestisrácok”. Egyáltalán tudja honnét ered ez a patinás név? Az írásaik színvonalasak és természetesen jobb(jó)oldaliak. Ön jellemzően csak csak ironizál, gúnyolódik, gyűlölködik és/vagy rágalmaz, de nem közvetít értéket, értékrendet építő gondolatokat. Aztán mit akar és tud ön itt megváltoztatni? Van kb. 10-15 elvetemült vélemény írogató, akik egymással vetekszenek-veszekszenek beteg részletkérdéseken, aztán ennyi… A pestisrácok sokkal olvasottabb, nem véletlenül. Miért gondolja azt, hogy újságírás csak baloldali, libsi lehet, minden más csak nacionalista, náci, szélsőjobbos, stb. Rosszul gondolja. Aztán, aki így írogat akárkinek is: “olajbogyó, megértelek, oxigénhiányos aggyal ennél többet nem lehet összehozni, pedig ha kihúznád az arcodat Orbán farpofái közül, és lélegeznél mélyen néhányat a kinti, friss levegőből, az sokat javítana agyad vérellátásán 😀”, az önmagát minősíti! Szerintem meg pont ön az aki nem tudja onnét kihúzni a fejét, mert Orbán-fóbiája van…

    Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője beszélt a magyar demokratikus jogrendszerről Bayer Show című műsorunkban – írja a Hír TV.
    “Olyan fundamentális értékek vannak a jobboldalon, a konzervatív oldalon, a keresztény oldalon, amelyekkel nem tudnak mit kezdeni. Ezért azt gondolom, hogy egy új értékkreálási folyamat történhetett az elmúlt időszakban, de ilyen badarságokba futunk bele folyamatosan. A legnagyobb baj, hogy az úgynevezett liberális toleráns valójában nem létezik. A liberális gyűlöl. Az elmúlt időszakban számos példa volt arra, hogy – és ebben teljesen osztom a műsor első részében általad előadottakat – szinte náciként hajszolják mindazokat, akik velük nem értenek egyet.”

  • Ille István nevű ember azt állítja magáról, hogy nem szokott (alpárian) személyeskedni.
    Így nem szokott:
    “olajbogyó, megértelek, oxigénhiányos aggyal ennél többet nem lehet összehozni, pedig ha kihúznád az arcodat Orbán farpofái közül, és lélegeznél mélyen néhányat a kinti, friss levegőből, az sokat javítana agyad vérellátását”

    Mellesleg Orbán Viktor zsidó származású – vagy nem-:)

  • Orsós Elemér

    D.Bernstein
    2019 november 8
    2:37 du.
    Ferenct
    2019 november 9
    11:47 de.

    Fogadjunk hogy, nem mindenki érti a tréfát!

  • talalom
    2019 november 8
    8:40 du.

    Csak halkan megjegyzem, hogy az országot ma vezető kurtafelubikája összetehetné kezét lábát, ha azzal a bizonyos zabigyerekkel csak térdmagasságig egy szinten lenne.
    Az adott történelmi körülményeket is figyelembe véve természetesen.

  • “Egy bunkó ugyanis egyedfejlődése alatt lesz az, ami” – olvasom fentebb az egyik hozzászólásban.
    Így bizony! Ha valakit MSZMP-s disznóólból rugdosnak fel egészen magasra, itt például kormányfői karosszékbe, az bizony kifejezetten bunkófejlesztő életút, nem nagyon hagy másféle lehetőséget. Az meg kifejezetten súlyosító körülmény, hogy mégis lett volna lehetősége kikupálódni, de az ezt szolgáló intézményt – (CEU) – aljas módon, tudatosan, kisebbrendűségi komplexusának engedelmeskedve elüldözte, hajdani kosztos gazdáját kiutálta az országból, . Így aztán maradt az, ami volt: egy faragatlan fajankó, egy falusi kocsmavitéz, “oszt jó napot”.

  • Jurásek,
    “Olyan fundamentális értékek vannak a jobboldalon, a konzervatív oldalon, a keresztény oldalon, amelyekkel nem tudnak mit kezdeni.”

    A keresztény oldal melyik részére is gondolsz? A katolikus antiszemitizmusra hippodrómi Ágoston óta? Torquemada humanizmusára? A Borgiák önmegtartóztatására? Az egyházi áldással halálba küldött katonákra? A Jézust és az evangéliumokat szembeköpő egyházakra?
    Nem tüncike, amit a jobboldalon a takonygerincű bayerzsótik értéknek gondolnak, az maga az antihumanizmsta, antikeresztény latrina-arany

  • Orsós Elemér és Kővendég

    Ejnye Orsós Elemér! Ejnye Kővendég! Ilyen nick-nevekkel hova lett az iróniátok? Szegény D.Bernstein! 🙂 🙂

    Orbán azért nem tagadja, hogy nem cigány, nem zsidó és nem kipcsák, mert (ravasz) és tudja, hogy ez jól jöhet neki a szavazáson.

  • A cikk elejét olvasva már-már azt hittem,hogy együtt élt orbániában orbánnal,mert annyi részletet tud róla,hogy ezeket csak így lehetett megszerezni. D e vége felé rájöttem,hogy valami nem stimmel,mert a végkövetkeztetés inkább politikai—mint testvéri!
    No meg egyik nagy tekintélyű hozzászóló kibillentett gondolataimból :”””” Eltér a valóságtól.””” “”” az elemzéssed-“””, ekkor kezdtem rájönni , hogy tévedtem.
    Bár e nagy tekintélyű mondata semmibe veszi a “magyarokat” ::: “””A szeretet látszatát keltve hülyítik a magyart, mert azt meg arra fejlesztették az évszázadok során, hogy úgy nyelje ezt a fajta átverést mint a kacsa a nokkedlit kinn a febneketlen tónál”””
    No persze csak a balosok, liberálisok,migránspártiak – no meg gyuriferi félék lehetnek csak értelmes emberek – igazi magyarok! Valóban ők azok ???
    No de egyik hozzászóló : Jurásek Fábián Sebestyén nagyon értelmesen levonja a következtetést a cikkről,meg az egész sugalványról !!!
    üdvözletével

  • Kővendég

    A te nick-nevedről nekem a Flintstone-család kőkorszaki történetei szoktak eszembe jutni.

  • jani
    2019 november 10
    5:19 de.

    Nekem a tiedről meg valaki, aki
    azt képzeli ő a jani az ivóban .

  • HUNT*

    Az írásodnek elég csak elolvasni az első és az utolsó sorát.
    Így ugyan semmi értelme, de ha az egészet végigolvassuk,
    úgy sem.
    Akkor már nem érdemesebb inkkább időt spórolni?
    De őszintén ??

  • Miklós bá’
    2019 november 9
    2:35 du.

    Háátakkó..javaslom énekeljünk el egy pártnótát:

    “Hej te bunkócska te drága…”

  • Jani-kollega most , mivel mást nem tud kitalálni,
    a nickneveken rugózva próbálja lebunkózni azok viselőit.

    “Hejjj te bunkócska te drága..”

  • Ferenct
    2019 november 9
    11:47 de.

    TE most itten Isten Ostorát próbálsz alakítani ?

    “Heyya te bunkócska te drágaaa”

  • Jurásek Fábián Sebestyén
    2019 november 9
    11:18 de.

    “…Bevallom bosszant a hülyeség(e) és teszek is ellene. Nekem viszont önnel ellentétben nem életcélom lökött és elfogult írásokat gyártani…”

    Csak 3 apróságra hívnám fel a figyelmedet:

    1 Francot sem érdekel mi vagy ki bosszant itt tégedet.
    Nem kötelező idejárnod ha nem teccik.

    2 És ugyan mit tudsz tenni ellene? Elmész az Ombuccmanhoz, hogy az a cúúúna Mr. Ille “olajbogyeddlinek” vagy minek titulál téged? Vagy akárkit?
    Tedd meg és ki leszel röhögve.Bár így is hehe.

    3 Hát éppen most gyártottál egy idiótikus és hosszi blablát , amiben ráadásul az egyik legundorítóbb hazugság-oldalt propagálod itten. Ebből is kitűnik annyi eszed sincs mint Bodának, mert ugyan ő is ezekből falja a napiszart, de legalább nem propagálja őket. Momentán ez a Bada Marcsi lényegesen intelligensebb nálad, ami azért nagy szó. Nála nehezebb ostobábnak lenni, TE kisapám prímán alulmúltad őt.

  • jani
    2019 november 10
    5:19 de.

    Nekem meg legfőbb kedvencem, Shakespeare legnagyobb drámájának egyik misztikus szereplője!

  • Andrews! Pont ezért mondtam, hogy nem az a fontos, honnan jön.Pedig a cselédlány zabigyerekének semmilyen egyetemen nem volt módja évekig rázni a hátsóját: mégis néhány nagyságrenddel kulturáltabb volt. És születtek jónéhányan címeres fehéreműbe, akikből később pont olyan korlátolt sudribunkó lett, mint nevezett személy. Származás – vagy vélt származás alapján kárhoztatni valakit, pont ilyen bunkóság – bár a rasszizmus jobban illene rá.

  • Ille István
    2019 november 9
    5:14 de.

    Pityuri!

    Az undormányodat végigolvasni valóban mazochizmus, az Orbánfóbiád tényleg az agyadra ment! Rólad csak az alábbi vélemény jut eszembe, látom másoknak is, de én le is írtam! 🙂
    Hülyével vitatkozni olyan, mint galambbal sakkozni! Felborítja a bábukat, leszarja a táblát, és úgy járkál mintha győzött volna! 🙂

  • Géza

    Rontod a KMH színvonalát

  • Jani:
    “A te nick-nevedről nekem a Flintstone-család kőkorszaki történetei szoktak eszembe jutni.”

    Nem vagyok olyan művelt úr mint Ön, így a világirodalom említett örökbecsű remekművét éppúgy nem olvastam (nem néztem meg, nem hallgattam – látja, még a műfaját se tudom), mint ahogy nyilván Ön se hallott még soha Puskinról vagy Mozartról; ellenkező esetben ugyanis tudná, egy ideje miért épp Kővendég a nick-nevem.

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    Mindenkinek!

    Örüljetek, hogy még a “jómodor” visszatart bennünket a következőktől: Summa summarum: Ha minden úgy megy tovább, ahogy eddig, ha a parlamentből pöcegödröt engedünk csinálni, ha az utcára engedjük a mindössze a seggükön tojáshéjjal rendelkező, egyelőre üres fejű diákokat, és nem kérjük számon az őket lázítókat, ha továbbra is abból állnak a nemzeti csatornák műsorai, hogy kiröhögjük a ma már részben győztes ellenzéket (ellenséget), s nem adunk világos útmutatást a választóknak, ha továbbra is a demokrácia ködös voltára hivatkozva engedünk a káosznak, akkor 2022-ben el sem kell menni választani.
    Ha azonban rendet teremtünk, politikusaink kiszállnak az Audikból és elkezdenek gyalog járni az emberek között, ha a fiatalokat is megszólítjuk végre, és a vidék is egyenlő rangot kap egy-egy kampányban, és ha lesz normális kampány, akkor kikovácsolható a mostani bukás, mert a társadalom végre erőt is lát, nem csak önelégült, magyarázkodó üres szavakat hall. Nem elég mondani, hogy „a Haza mindenekelőtt, Isten mindenekfölött”… Arra is emlékeznünk kell, amit eleink tartottak a maguk igazságának: „Segíts magadon, Isten is megsegít!” https://stoffangyorgy.blogspot.com/2019/11/stoffan-gyorgy-parhuzamos-tarsadalom.html?spref=fb&fbclid=IwAR0Tv31u1TCFUud2kVIPf1IxlAqUkqHP4zWOE2AAmHauzHy2CS7Hp5_O23E

  • Jurásek Fábián Sebestyén
    2019 november 9
    11:18 de.

    nem, kicsi huszár, te csak azt hiszed, hogy tehetsz ellene valamit, de mivel nem tehetsz, hát viseld eme sorscsapást méltósággal. ami pedig az prosti srácok olvasottságát illet, tekintsd meg a jobboldali sávon a flag counterünket, tán még te is tudod értelmezni.

  • Ferenct
    2019 november 9
    11:47 de.

    orvos látott már? mivel elbodásodásod hovatovább visszafordíthatatlanná válik, nem ártana időben orvoshoz fordulnod. nomeg, az sem ártana, ha cikkben felhozottakkal foglalkoznál. hogy melyik cikkről van szó? bármelyikről.

  • Orsós Elemér
    2019 november 9
    1:01 du.

    egyetértek. látod, ha némi életrajzi adatot ögyesen vegyítesz kevés iróniával és csúfondárossággal, máris máris politikai pamfletként értékelik 😀

    az különösen tetszik, hogy slapaj, a szaladj ide-vidd ezt oda segéderő Machbet értelmezésre akar okítani 😀

  • mindenkinek!

    következő vitaanyagom, mit közre bocsájtok, a következő címet fogja viselni: Hogyan gondozd az orbánodat?

  • HEGYVIDÉKI ANZIKSZ

    OLV’TÁRSAK! A TÖRTÉNELEM MAI ÁLLÁSA ILYEN EMLÉKMŰVEKEN IS MÚLIK:

    https://mozgovilag.hu/2019/10/18/rab-laszlo-pokorni-jozsef-kabatja-tanulmany

    ILLETVE;

    https://index.hu/belfold/2019/11/09/kiderult_hogy_pokorni_nagypja_nyilas_gyilkos_volt_a_polgarmester_leveteti_a-nevet_a_turulrol/

    A D307-es ügynökkel parlamentben vagdalkozó fid-SS korábbi pártelnök, polgármester. Azaz AZ ÁJTATOS MANÓ VALÓSÁGOS KÉPE 🙁
    ˙

    *okt.13-án ismét megválasztották az imádkozó sáskát…

  • Ille

    Komolytalan és gyenge vagy.

    Bizonyítgatod és váltig tagadod az ostoba személyeskedéseidet amíg vissza nem kapod, de azt nem fogod zsebre dugni. Úgy, hogy kapcsolj vissza.

  • lelszi
    2019 november 10
    1:29 du.

    még személyeskedéshez sincsenek önálló gondolataid 😀

    el foglak keseríteni: hiába epekedsz évek óta utánam, egyszer és mindenkorra vedd tudomásul, hogy nem leszek a tiéd, nem vagy az esetem – habár legalább lenne egy férfi a családodban – úgyhogy égő vágyad kielégítésére keress valaki mást!

    én Bodának tartogatom magam, hosszú évek óta hever parlagon, megérdemel némi ápolást 😀

  • Megbuggyant ez a Jurák-gyerek.
    Bár eddig sem volt ki neki a 100.
    Hiába no.Vannak akik nehezen viselik a gyűrődést.
    Ha a strand-fiú veszít a futóversenyen, összeomlik.
    Viszont aki leghátul fut de van benne kitartás,az élre törhet.

  • Illepityu:

    Ferenct jómodorral álcázza a modortalanságát.

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    Kedves nem kedves Ille istván úr!

    Feltételesen kiérdemelte nálam az “Orbán-Dugó” érdemrendet, amit átvehet tőlem (akár fizikai érintkezés nélkül is!), amennyiben a következő hét napon ír egy-egy akármilyen orbanista írást… Különben nem jár!

  • Geyza
    2019 november 10
    10:11 de.
    érdemes—úgy,hogy ne olvasd el többet
    nyugodtabb lesz a helyzet üdvözletével

  • Geyza
    2019 november 10
    10:11 de.
    Idézet :::””””Ferenct
    2019 november 10
    2:52 du.

    Géza

    Rontod a KMH színvonalát “””
    üdvözletével

  • HUNT*
    szerelmes lettél belén?
    OIM*-nak nyald a hátsóját,
    az majd akceptálja a gesztust.

    *HUNT = Humornélküli Náci Tóthpéter
    *OIM = Oldal Idióta Marcsája

  • Kővendég

    “nyilván Ön se hallott még soha Puskinról vagy Mozartról; ellenkező esetben ugyanis tudná, egy ideje miért épp Kővendég a nick-nevem.”

    Képzeld, hallottam már Puskinról és Mozartról is, és mégsem tudom, miért “Kővendég” a nick-neved? De majd elárulod.

    Neked pedig biztos nem volt gyerek korod, azért nem nézted a Flintstone-családot. Pedig, a rímhányó Romhányit is illik ismerni. https://www.wikiwand.com/hu/Romh%C3%A1nyi_J%C3%B3zsef_(k%C3%B6lt%C5%91)

  • Geyza
    2019 november 11
    12:12 du.

    Ferenct nálam nem játszik többet, ignorálom. személyét, sajnos, nem tudom, tehát hozzámszólásaira korlátozom. szépen besorolhat Boda mögé, csak arra figyeljen, hogy hagyjon helyet Juráseknek is.
    Tóth Péterrel még eljátszogatok egy cseppet.

  • Jurásek Fábián Sebestyén
    2019 november 11
    1:14 du.

    ne aggódj, írni fogok, ugyan nem orbánistát – tudod, kisfiam, az orbánista az a Vezér mellett állást foglaló jelzője (te jó ég, három neved is van, mégis éjsötét vagy!) – hanem épp ellenkezőleg, és te nem tehetsz ellene semmit!

    állj be szépen a sorba Boda mögé, Ferenct majd szorít ott neked is helyet. hogy milyen sorról beszélek? azokéról, akik a Hősök terén, esti világításnál, harsonaszó mellett kinyalhatják a …
    ne is hálálkodjatok, az én nagy szívem megesett rajtatok. azon kívül szeretem szórakoztatni a nagyérdeműt. egész biztosan lesz közönségetek. 🙂

  • Málnaszőr!
    6.06

    Figyelemfelkeltő közlésedben csak azt nem jelezted, hogy ez a nyilasivadék Pokorni hosszú évekig a fidesz alelnöke*, vagyis Orbanini harcos(!) ideológiai jobbkeze volt, amit az is bizonyít, hogy ’98.és 2001.között ő foglalta az oktatási miniszteri bársonyszéket is…

    Csak abba bukott bele, vagy ki tudja, a Vezér akkor volt kénytelen visszavonni őt az frontvonalból, majd érdemei elismerése mellett az . o m i n ó z u s . Bp.XII. k e r ü l e t . polgármesteri székébe ültetni, amikor Medgyessy Péter miniszterelnököt annak állítólagos D-307-es [nem III/III. !] ügynöki múltja miatt az Országházban durva modorban(!) támadta le. Erre a lépésére valakik (?) megszellőztették Pokorni édesapjának P.Jánosnak a bizonyítottan III/III-as ügynöki – azaz besúgói – múltját. Ezt követően Pokorni, képén az önsajnálat ömlő könnyeivel, fidesz tagságát megtartva kénytelen-kelletlen “mondott le” az Orbán-pártban viselt magas rangjairól. Az ezt követő helyhatósági választáson viszont már a “villák proletárjai” a fidesz jelöltjeként a hegyvidéki kerületben választották meg polgármesterüknek, ezt a megjuhászodott, azóta jóságos függetlent alakító báránybőrbe bújt farkast, melyben bizonyosan nagy szerepet kaptak pofáraesének pillanatában ejtett önsajnáló krokodilkönnyei is…

    A történet ott folytatódik, hogy onnan kezdve Pokorni mostmár érthető ideológiai és familiáris (a gyilkos és nyilas nagyapó) okán kitartó harcot vívott az építési engedéllyel sem rendelkező Turul Emlékmű felállításáért közvetlenül az önkormányzat tőszomszédságában, mely gyanús szimbólum ellen Budapest összes demokratikus ereje küszködött…

    Oszt’a turul mégiscsak oda került és lám-lám a gyanú beigazolódott [ld.Málnaszőr/6:06 mellékletei], mert nyilasok és más háborús bűnösök neve is felkerült az állítólag “a II. Világháború XII.kerületi polgári áldozatainak szánt emlékmű” talapzatára. Hogy aztán a háborús bűnösök egyike az éppen a Fide SS polgármester nagyapja, hát istenem, véletlenek is vannak a világon… Nemde ?
    ˙

    Ui:
    Pokorni most éppen a Normafa többszáz fájának a kivágásáért küzdve adja hazafias akaratát teljes testbedobással…
    ˙

    .

    *…És még ők vetik a (mellesleg az általuk létrehozott) Jobbik nyilas-náci összefüggését annak szemére…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    MEZEI ANDRÁS:” 852/2./1947.szám ”

    “Idézésre, ki önként megjelent,
    Tamás Lászlóné,sz.Rarró Jolán…”

    “foglalkozása egyetemi hallgató,
    érdektelen, az ügyben sérelmet
    nem szenvedett tanú előadja:
    1945.január 14-én a Maros-utcai
    kórház alkalmazottja,látta,a
    fenti napon főkapu előtt
    megállt egy teherautó,melyen
    nyilasok érkeztek,az épületbe
    behatoltak,megjegyezni kívánja,
    hogy mind részegek voltak,akik
    betegeket,a személyzetet,mindenkit
    összetereltek,elszedték az értékeiket,
    többeket véresre vertek,mindenkit
    ki az udvarra terelve 84 személyt
    agyonlőttek,az épületbe a történtek
    után, P o k o r n y i k, Szabó és Czigány
    vezetésével beköltöztek,továbbá
    mind az elkobzott holmit, pénzt
    a bőröndökbe berakták, a visszamaradt
    17 felfegyverzett személy,akik
    az őrséget ellátták -,minden nyilas-
    megállapítottam -,géppisztollyal
    volt felfegyverezve-,és most mondom,
    a cselekményeket következőképp
    hajtották végre:
    mint mondtam,az összes betegeket,
    a személyzetet a hallba terelték,
    a súlyosabbakat,akik nem tudtak fölkelni
    az ágyban ott a helyszínen pisztollyal
    kivégezték egy két lövéssel,
    a többieket eközben az udvarra
    tuszkolták ki,a felsőruhájuk levétele
    után alsóruhában kellett állniok
    ütlegelések közepette,amíg aztán
    géppisztollyal össze nem lettek
    lövöldözve-,a nyilasok között
    Kun András páter kezében kézi pisztollyal
    a többieket utasította,aki mozdult
    újabb lövésekkel lett elpusztítva,
    megjegyezni kívánom,a nyilasok kb.
    negyvenen lehettek,fegyverét kivétel
    nélkül mindegyik használta,hogy hány
    személyt lőhetett agyon Czigány és Szabó
    megállapítani nem tudom-,ott voltak
    mindaddig,amíg az oroszok be nem jöttek,
    azaz illetve az előző napon
    a nyilasok eltávoztak…
    A fenti kórházból életbemaradottakkkal
    engemet is magukkal vittek,
    a Németvölgyi út 5.szám alatti villában,
    sokadmagammal ott őriztek egy napig,
    majd az esti órákban a felsőruhánkat
    cipőinket elvették,
    utána kettesével a kezeinket
    összekötözték,az udvarra kísértek,
    letérdepeltettek,én előbb buktam le,
    úgy maradtam meg,miránk hátulról
    sortüzet lőttek, a tíz közül egyedül
    én nem haltam meg,a kivégzésre a
    parancsot ott egy P o k o r n y i k nevű
    nyilas adta,a halottak között
    ott még sokáig maradtam fekve,
    ez ügyben mást előadni nem tudok,
    az igazságnak megfelelően tettem
    a vallomásomat: Tamás Lászlóné,
    kézjegyemmel is itt tanúsítom –

    Felvette:rny.fhdgy.1947.dec.21.
    Virág Sándor ”

    (A fenti montázst a költő egyik
    verseskötetéből i d é z t e m.)

  • A szolid-szerény példakép

    Jellemző.
    Először is, ahogy ezek a Fid SS-ek beállítják magukat, mint egykor “üldözötteket” báránykákat.
    Lám a nyilas csemetéjét beüldözték a legnevesebb egyetemre. Aztán ő is odasündörgött az Ellenzéki Kerekasztal hősei, mint Orbán is, közé, mint demokrata…

    Pokorni egyszer már a parlamenti vádaskodó leszereplését követően napvilágra került apja – a szociban – viselt példás ügynökmúltja miatt . j á t s z v a . a . m á r t í r t . lemondott, majd (természetesen) Orbán jelölésére lett szegény a legnagyobb villanegyed polgármestere.
    Most meg kiderült, hogy az emberiség elleni háborús bűnben terhelt nagyapjára ez még büszke is, akit az állítólag ártatlan áldozatok*, amúgy harcias kerületi turul emlékművére felíratott.

    Micsoda sötétség! Méghogy Fiatal Demokraták…

    *Kérdés:

    Ugyan az ártatlan XII.kerületi polgári áldozatok emlékművére – ahogy ezt ők, az újnyilasok nevezik – Pokorni polgármesterúr fölvésette e a Maros-utcai és a Városmajaor-úti kórházak valóban ártatlan több-száz áldozatát is ????!!!!
    Tudniillik ez ellen a csőrében kardot tartó harci halálmadár – az egykori nyilasházzal (Németvölgyi út 5.) átellenben – miatt óriási társadalmi tiltakozás bontakozott ki, aminek ellenállva a szolid-szelid Pokorni engedély nélkül is felállíttatta…

  • Kedves cikkíró!

    Egykori népszerű tudományos olvasmány élményem, a
    Hogyan lett az ember óriás, borító grafikája:
    egy “majomember” kőszakócával a kezében.

    Márcsak ezért is javaslom, kérem, e cikket nevezzük át:

    H o g y a n . l e s z . a z . e m b e r . O r b á n – ra ) 😀 (

  • Geyza
    2019 november 11
    3:05 du.
    beismerésed gyönyörű dolog ,a meszesedés egyre hatalmasodik nyakad felett
    üdvözletével

  • Brunszvik
    3’16

    HANUKIA
    rajzolat

    A rendszerváltás után fölkeresett egy ismerősöm, kérve baráti tanácsomat, hogy mit tegyen egy ezüst . h a n u k a – m é c c s e l, amelyre egykor a Városmajor-utcai kórházban különös körülmények között >akadt rá<… Eladja, avagy tartsa meg mementóként… ?

    Mint akkor elmesélte, a szovjet csapatok már a fogaskerekű töltésén túl harcoltak a "kitörésre" készülő nácikkal és azok magyar csatlósaival, míg a magastöltésnek ezen az oldalán elszabadult a gyűlölet pokla… [Az itt fent többek által is leírt körülmények között, a hősiességükre és a magyar virtusra oly büszke hungaristák, Pokornik és Kun-páterek már a leggyengébb és legelesettebbekre vetették rá magukat.]

    Krausz úr, akkor 30-40-évesen az emlitett egészségügyi intézményben, mint (bújkáló) munkaszolgálatos fűtő tevékenykedett…

    Amikor a . h u n g a r i s t á k . oda is betörtek, a betegeket és bujkáló katonaszökevényeket azonnal sorba-állították ott végig, a folyosón ahová őt is belökték… A kórtermekben a mozgásképteleneket pedig már az ágyaikban fejbelődözték…
    Hosszú sor lett, közel volt a folyosó vége, amit egy ablak zárt le. Az ablakon keresztül láthatta, amint a . s a j á t . h u g á t . egy maguk által ásott árokba többedmagával lőtték bele, aztán tovább folytatódott mészárlás, [ez már afféle magyar hagyomány: akárcsak 3 évvel korábban, Kamenyec-Podolszkban is történhetett volna].

    Krausz és egy 20 éves fiú elhatározták, hogy megszöknek, átfutnak az oroszokhoz… Magasföldszint lévén, az egyik alkalmas pillanatban kiugrottak az ablakon, de rögtön utánuk lőttek, ami nem talált. Ők erre, az ablak alatti pinceablakon vissza beugrottak, ahol a kőszén prizmákban volt összelapátolva. Ezek között húzták meg magukat, de bedobtak utánuk egy kézigránátot, amely a fiatal fiút azonnal megölte [Krausz úr ennek képét is ecsetelte, ami nem nyomdaképes, horror.] Ő viszont odébb lelapulva, sértetlen maradt, miközben tovább hallotta a kinti véres dráma szörnyű hangjait, a részeg pogány gyilkosok üvöltözését a még élő áldozatokkal… Amint bujkált szinte már "a szénrakás alatt" valami fémesben megakadt a keze… Az említett . h a n u k i a . volt az.

    Majd két nap után[!], egy nővér szólt le az ablakon; ha vannak lent, kijöhetnek, megjöttek az oroszok… Csak ő, egyszál maga tehetett eleget az éltető invitálásnak…

    Természetesen én, úgy 50 év után, azt tanácsoltam a 80 körüli öregúrnak, hogy ne adja el ezt a minden szempontból nagyszerű darabot, amely az ő csodás újjászületését is szimbolizálja…

  • UI

    Persze az is elgondolkodtató, hogy nyilvánvaló, az aki azt a hanukiát oda, a tüzelő alá rejtette, miért is vitte be magával a kórházba, mit is remélhetett, hogy ha megmenekül – mert a kórház az biztonságos hely – legalább ez a művészi érték, annyi szép hanuka emléke majd megőrződik benne … 🙁

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    Kedves nem kedves Ille István úr!

    Látom, ha egy picit megpiszkálom felszínre tör a valós énje: jellemtelen ironizálása és ronda szája (mint a gondolatai!). Nem hiába, hiszen ön és fajtája ördögi módon semmit jót se akarnak cselekedni, csak mindent bemocskolni, a jót elrontani, a hülyéket behálózni, aztán a zavarosban halászni és romok fölött – amit előídéztek – siránkozni, meg “én megmondtamozni”. A gazemberek pedig nem csak zavarnak, de küzdök is ellenük amikor megtehetem… Jó szellemi torna ütni vágni a fajtáját!

Leave a Reply


Trackbacks

This site is protected by Comment SPAM Wiper.