Gulyás Gergellyel üzent a kormány a magyaroknak: dögöljetek meg!

2019 december 5 9:12 de.106 hozzászólás

Karácsony közeledtével a magyar emberek megajándékozták Áder Jánost és családját. A szeretetcsomagot Gulyás Gergelyen keresztül juttatják el az államfőnek, a kancelláriaminiszter jegyzi ugyanis azt a törvényjavaslatot, amely szerint a jövőben közel 3 millió forintra emelik a köztársasági elnök fizetését. Felesége – ha igényli – kétfős titkárságot tarthat, emellett az asszonynak külföldi útjain költségtérítés és napidíj, valamint első osztályú repülő- és vonatjegy jár. Ugyanez vonatkozik az államfő gyerekeire: ha külföldre mennek, ők is az adófizetők által fizetett napidíjból költhetnek szuvenírre. Bonuszként a költségeiket is fedezi a nagylelkűségéről ismert magyar állam.

Gulyás Gergely tehát a nevére vette a törvényjavaslatot, amelyet a parlament minden bizonnyal gond nélkül megszavaz. Fontos tudni, hogy az államfőről és családtagjairól való gondoskodás nem egyszerűen az adófizetők pénzének költése, hanem a kormány és a Fidesz, valamint személyesen Orbán Viktor üzenete a magyar embereknek.

Az üzenet lényege: kapjátok be! Vagy, ha úgy jobban tetszik: dögöljetek meg! Csinálhattok bármit, mi – mármint a kormány, a Fidesz és Orbán Viktor – bármit megtehetünk veletek. Ha kedvünk tartja, lerohaszthatjuk az egészségügyet, lebutíthatjuk az oktatást, lebonthatjuk a jogállamot. Van hozzá elég médiánk, hogy mindezt elhallgassuk az emberek elől.

Azt üzenik Orbánék ezzel a mostani, korán jött karácsonyi ajándékként is betudható államfői juttatással az embereknek, hogy magasról tesznek a problémáikra. Nem érdekli őket, hogy a kórházakban egyre kevesebb az orvos, az ápoló, a gyógyításhoz szükséges eszközök közül is sok hiányzik. Leszarják, hogy az oktatás korszerűtlen, és ezért versenyképtelen. Nem érdekli őket, hogy egyre több a szegény ember, és ételosztáskor már nemcsak a nagyon szegénynek számító családok állnak sorba, hanem azok is, akiknek a számláik kifizetésére még futja, de vasárnapi ebédre már nem.

Áder már többszörösen megszolgálta ezt a karácsonyi ajándékot: egy beteg társadalom bajairól nála beszédesebben senki sem tud hallgatni.

106 hozzászólás

  • A győri Jedlik Ányos középiskolában az egyik diák megszurkálta tanárnőjét. Meg nem erősített hírek szerint az elkövető diák nagyon jó tanuló, de hármast kapott dolgozatára a matematika-fizika tanárnőtől. A pedagógus az első szúrásra elájult, a késelőt társai fékezték meg. Az áldozat az alkarján is megsérült, kórházba szállították, „a feltételezett elkövetőt” – írta a rendőrség – elfogták.

    (namerthogy a cikkben szó esik oktatásról és kórházról is)
    „A ló néz, a csikó lát …” – Győrhöz kapcsolt szólás.

  • MINDENKI aki NEM egyezne meg Gulyas Gergely otletevel, torveny javaslataval, kerem HIVJAK orankent, e-meleljenek ismet orankent parlamenti kepviseloiknek minden aldott nap es ellenzekeiket fejezzek ki erossen a fent emlitet javaslat elleneben.

    Igen, megfenyegethetik kepviseloiket HA a javaslatot megszavaznak, hogy a kovetkezo valsztason munkanelkulive teszik majd mindeniket !!!!

    Kezdjek azt most azonnal soraim olvasasa utani percben.

    NE LEGYENEK LUSTAK !!!!!

    Egy masik vilaghirekben megjelent adat, hogy a Magyar Forint elerte egy-havi csucs-erteket, es a Lengyel Zloty meg harom-havi csucserteket a Euroval szemben.

    Hasonloan az OTP es az MOL az europai piacon a legsikeresebb cegek kozott.

    Tehat tortenik ottan ami a tarsadalom tagjainak az erdekeit es elohaladasat is bizonyitjak.
    Nem minden csak atkozaspkra es gyuloletekre melto am.

  • György Molnár

    Ha ismernék a magyarok az Áder család múltját…..Még jobban csodálkoznának…..

  • Én nem így látom – inkább azt látom ebben, hogy nem vállalja a biztos halált aprópénzért!
    id. Kiss László

  • Boldog ország, amely alacsony GDP-jét ilyen jól beosztja. Jut mindenkinek akinek jár.
    Nálunk irigyebbek az emberek, mert amikor a kedvelt Köztársasági elnökünk állami pénzből repült 1 azaz egy EB meccsre, akkor hatalmas cirkusz volt, miért nem a saját pénzén repül? Mi lenne ha utálnák? Igaz testörségre sem igen telik, kénytelen egyedül sorba állni a Bankautomatánál Dublinban. Nem futja a hatszor nagyobb GDP-böl na.
    Ha egyszer beverem a fejem és diktátor akarok lenni, olyan népet szeretnék, mint a fidesz tábor. Minden békát ostobán nyeljenek be, és boldogan tapsoljanak meg. Azt a néhány okoskodót aki szerint nem így kellene, a trollok majd elintézik. Vannak elegen.

  • A későbbi felháborodóknak írom: jelen pillanatban a parlamenti (törpe)frakciók vezetőinek több a fizetésük mint a köztársasági elnöknek !!!!

  • Drizari 2019 december 5,9:48 de.

    Sajnos nincs mit tenni, magyarbalint annyire ultraliberalizalta a magyar oktatasi rendszert, hogy sem a nagyszeru Hoffman Rozsa, sem Balogh pater, de meg a kimondottan oktatasi szakertokent hirnevet szerzett mostani emberminiszterunk sem tudta reparalni ezeket a felmerhetetlen karokat amiket tobb mint 13 eve elkovetett ez az egyaltalannem magyarbalint. Hat kimas miatt verik es keselik a tanarokat mostanaban szephazankban?
    https://24.hu/belfold/2019/12/05/keseles-tanar-gyor/

  • Caligula kinevezte Incitatust, kedvenc cirkuszi lovát szenátornak. Korántsem bizonyos, hogy a császár ezt az állítólagos őrültsége, s nem pedig jól átgondolt, józan hatalmi megfontoltság okából tette; „Hadd lássák, hogy én ezt is megtehetem következmény nélkül!” Igaza volt, megtehette, a korrupt szenátus éppúgy hallgatott, mint amikor rövid uralkodása alatt a császár az esztelen pazarlásával teljesen kiürítette az állam kincstárát.

  • Az Ir-koztarsasag 2018 GDP-je 375 billio US Dollar volt.

    Magyarorszag 2018 GFP-je 139.9 billio US dollar volt.

    Tehat nem hatszorosa, de kb. 2.5 szeresse.

    De remelve nem tanulnak maid az Ireektol, mert a 2018 kormany kokltsegvtese 68 billio volt, de abbol 6,4 billiot az allami adossag kielegitesere koltottek.

    Az adatokol ugy tunik hogy most inkabb „kimaszoban” vannak elobbi evek anyagi ostobasagaikbol.

  • Ms.Bernstein;

    Az altala csatolt hirlap adataibol talan ugy tunik ,hogy Karcsony talan csak fedonev volt. Mas erok alnak mogotte ?

    S kezdeteben a nagyobb penzszorasnak ?

    Ne feledje, a szavazo lakossag kezeben all minden dontes !

  • Fontos ez az írás is. Fontosabb , mint a többi!
    Elmondhatjuk az ellenérzéseinket, felháborodhatunk, a narancsos mátrix-ködben lebegő o1g-funok isteníthetik ezt a pénzlopást is, de nem az a lényeg! Hanem az, hogy ezeket a tényeket mindenki megismerhesse és lelkiismerete, erkölcse szerint ítélhesse meg!
    Hülyék mindig és mindenhol vannak! Nálunk is. Csak az a fontos, hogy az információk jussanak el mindenkihez, hogy ne legyen mindenki hülye!
    Ádergyerekek utazásai, vásárlásai ingyenesek?!
    Azok a suttyók a gyerekeinkkel jártak egy iskolába! No , meg az o1g-éival….
    Lenne mit mesélni!

  • D.Bernstein Engem is meglepett, hogy nem fideszeseket neveztek ki. Tényleg botrányos.

  • El sem tudnam kepzelni, hogy az egyik hozzzaszollo mit lat botranyosnak abban, hogy a megvalasztott PART vezetoi NEM az ellenzeki partokbol nevezzuk ki az udvartartasaikat szemlyzetet ??????????

    Hiszen a rendeszeruk a partok hatalman letezik.

    Azert csupan a partvalsztasok voltak.

    Senkit egyenileg, neve-alapjan NEM valsztottak meg semmi pozicioba.
    S a jelen rendszeruk alapjan az nem is tortenheto.

    A part-uralom rendeszere megy, csupan azt ohajtjak.
    Azzal kell meg-elegedetnek lenniuk !

  • Bendegúz79 Megint beleszólsz feleslegesen. Magyarország lakossága kétszer annyi, így az egy főre jutó GDP-t is így kell nézni. Nem? A hatalmas hiány oroszlánrésze pedig az európai (német, francia) bankokra ment el a nagy világcsőd miatt, ami a ti ostobaságotokból indult ki. Azt hiszem, egy amerikai hallgasson az adósságról és a világcsődről. Nem gondolod? Mikor fizetitek ki? Soha napján kiskedden? Tanuljatok inkább a kisebb de okosabb nemzetektől.

  • Bendegúz79 Kedvenc szavaddal élve, valld be, simán kötekedtél? Igaz?

  • Nem mellékesen: az ujonnan megválasztott (a Zuglót már tönkretevő)alkalmatlanságáról híres
    Karácsony Gergely „nyitásként” több mint 1,5 milliót tesz zsebre
    havonta hivatalosan?…..Ez nem baj,nem probléma……és ez az összeg csak nőni fog,akkor is ha a szakértelmével,jellemével fővárost is tönkreteszi….!

  • Földes elvtárs!

    Miért nem azon háborodik fel, hogy mit üzennek az újonnan megválasztott polgármesterek a választóiknak? A milliós fizetésű alpolgármesterek milliós fizetésű szaktanácsadókkal sokkal felháborítóbb! 🙂

  • Mindenki panaszkodik a jelen allamrendszeruk mukodesen.

    De nem hajlnadok belatni, hogy az egyedulli megoldas nem valami messias elvtars erkezese, hanem a demokratikus modszer.

    S az hogy mindent a nep hataroz, dont, valaszt.

    S nem csak a faluik, hanem, nemzetuk minden elkpzelheto pozicioit, es torveny-hatarozatait, alkormany modositasan, ado-max-vonal megahatarozasan, stb.stb.
    Csupan a lakossag a tobbseg szavazatai alapjan.

    Na de mit latnak abban elutasotahatot ???

    Azt csupan szidjak, de soha senki nem volt sem kepes, sem hajlando elarulni.

    A pertvezerek uralmait ketsegtelenul nagyon kedvelik, de eredmenyeivel nhem meg-elegedettek.

    Hat vajon miert nem ??????????????????????????

  • Amúgy egy közembernek lehet.hogy sok amit Áder J. kap főleg,ha igaz az állítás.?….!de a többségnek az a sok,amit egyes naplopó,tehetségtelen,iskolázatlan főleg a jelenlegi baloldali alpolgármesterek,képviselők kapnak…!

  • Bendeguz79 Ha már belemásztunk. Egy főre jutó GDP 2018. 5. Írország 78335 dollár, 9. USA 62869 dollár, 54. Magyarország 16484. Kit akarsz kioktatni? Jelenthetsz az „ostoba” íreknek kedves Bendegúz. Még a festett hajú elnököd is úgy ugrált, ahogy Vardakar fütyült. Azt hiszed, senki nem tud semmit, azt írsz amit akarsz?
    Nagyon öntelt vagy a semmire. Hiába ágálsz itt, nem tudsz az USA-nak becsületet szerezni. Kennedy óta még egy tisztességes elnökötök sem volt. Azt pedig meggyilkoltátok. Szerintem hagy abba ezt a sárdobálást, mert a fejedre hull.

  • mellesleg az előző cikkhez már nem tudtam hozzászólni,de ugyeIlle pille…és „Vala” HunCanada megint próbált „okos,kiokító és föleg
    sértegető lenni…szokásuk szerint!
    Nos egyiküket sem jegyzem…..de azt megjegyzem,hogy velük ellentétben normális és tárgyilagos vagyok,méghozzá annyira,hogy az új ellenzéki polgármesterrel (aki véletlenül tisztességes és tárgyilagos )levelezek,elismertem az eddigi korrekt tevékenységét,megköszönte…!míg ő meghallgatta a problémáink,panaszaink és válaszolt is rá!Vannak még szerencsére kivételek a baloldalon is,de ugye se Ille,se H.Canada nem tartozik közéjük,nagyon szánalmasak,hiteltelenek!
    Na erről ennyit!
    Pá szerencsétlen „bérmunkás” agymosottak!

  • Bendeguz79
    2019 december 5
    9:27 du.

    gizi ehhez mit szólsz?

    „The United States runs the by far biggest and most bloated healthcare sector in the world when measured as a share of the total economy. Its annual value was $3.7 trillion, amounting to 17.9% of GDP (2018). That is nearly double the average of developed Western countries (as a share of GDP). The enormous expense does not buy Americans any better health than the Europeans get for half the price, in fact the health outcomes are far inferior in the US. In life expectancy, the US has fallen down to 33rd place, even overtaken by Cuba.”

    bruhahaha

  • Kapott még egy ajándékot is, a legújabb, csak magyar honban forgalomba került hátsó szélvédő díszt, a nemcsak bólogató, de folyamatosan aláírni tudó kutya figuráját. Az utóbbi produkciója ugyanis az újabb kunszt benne aképp’, hogy a jobb mellső végtagjába [mancsába] fixált lúdtollal az eb-ből – a kocsi kilengésének hatása – folyamatos aláíráskényszert vált ki…
    Tehát ez maga, a hű elnöki kutya megtestesült mobilszobra, az igazi canis hungaricus, amely elé, akár csak sz..rt is odatesznek, ő még azt is gondolkodás nélkül azonnal aláírja. Viszont mindeközben >fal és kamu zöld< mondókákat csahol a kocsi légterébe olymódon, hogy az aláírni való anyag penetráns bűzének az ellensúlyozása végett parfüm felhőket lehelget…
    – Igazi hasznos és stílszerű ajándék ez Bamba János ő exellenciájának az ünnepi aztalra a pulyka mellé márcsak azért is mert szorgos aláíró képessége fejében kollégiumi haverja épp most kétszerezte meg 3-millióra a "bérét", valamint a felesége és a többi családtagját is mindenféle joggal és luxussal halmozta el országunk elégedett despotája …

  • György Molnár 10.25

    . M e s é l j !!!

  • Figyelemmel kísérem Burján Csaba (25) olimpiai bajnok rövid-pályás gyorskorcsolyázó körül kialakult hullámokat, ami hullámverésnek közel sincs még vége.

    A válogatott sportoló a társaival VB-kupa szereplésre érkezett a kínai reptérre, ahonnan csigát megszégyenítő lassúsággal távozhattak az utasok. Gondolom, ez a szokásos és mindennapos személyazonosító ellenőrzéseknek köszönhető.

    Burján ezt nehezményezve fotót posztolt a reptéri tömegről „Fucking China” felirattal. Ezt naná kiszúrta a kínai szponzoruk, és naná a kínai edzőjük azonnal lemondott. Nem lehet őket ezért a cselekedetükért hibáztatni, semmi kedvük magukat főbe lövetni.

    Nagyon helyesen, nehogy valami baja essen Burjánnak, a szövetség azonnal hazarendelte a sportolót. És innentől kezdve figyelem, mi lesz a sorsa ennek a fiatal sportolónak?

    A türk-kipcsak-kínai kommunisták testvéri kapcsolatra tekintettel, Burján az Orbáni politika kezébe került. Súlyos büntetés elé nézhet, hiszen Orbán nem húz ujjat a kínai kommunistákkal. Márpedig a kínai kommunisták nézete szerint, Burján a teljes 1,3 milliárd kínai lakost vérig sértette, kivéve az ujgurokat, Hongkongot és a dalai lámát. Nem volt véletlen a kínai edző és a kínai szponzor reakciója. Mi lesz veled Burján?

  • Kővendég
    2019 december 5
    6:55 du.

    Úgy tűnik Mo az „Incitatusok országa”
    Ebben is világelsőkké váltunk.
    Caligula csak ipari tanuló
    Hozzá képest

  • Föld.S Péter! ….meg a hasonló szinten lévők,és természetesen a normális hozzászólók!
    1/
    Mielőtt cikket ír valaki,illene tájékozódni……
    Ugye a lecsúszott valoldali törpepártok frakcióvezetőinek jelenlegi illetménye félmillióval magasabb ,mint a köztársasági elnöké…..
    2/Azért ugye van némi különbség a sem itthon(kint meg pláne) nem jegyzett,nem bizonyított senkik: Szabó Timea (Párbeszéd),
    Keresztes L.Lóránt (LMP) ,Tóth Bertalan (MSZP) Jakab Péter (Jobbik) ,de nem utolsósorban Gyurcsány Ferenc bukott,csaló,és nem mellesleg hazaáruló népség,és az egész országért dolgozó,képzett,máshol is elismert,és nem mellesleg tiszta multú Áder János köztársasági elnök között,aki ugye a hazáját szolgálja?!!!!!!
    3/Ezek tények (több forrás,újság!!!!) talán megérdemli az emelést!!!!!!!!!!!!!
    4/ a szánalmas,uszító,rosszindulatú dühöngők,csak őrjöngjenek ,és égessék tovább magukat!

    Na ennyi,nemcsak szánalmas,hanem megvetendő népség!!!!!!

    Pá!

  • kenny
    2019 december 6
    3:36 du.
    ahol levitézlett hólivudi filmstatisztából elnök lehet, ott bármi megtörténhet, Joe Biden (aki ellen az ukrajnai államügyész sikkasztás és megvesztegetés miatt nyomoz azaz köztörvényes, elnökjelölt lehet?) most mondta valamelyik kis elnökválasztási tréfáinak egyikében, hogy: a munkában nem az érte kapott pénz az érdekes, hanem az, hogy dolgozhat (megélni semmiképpen sem lehet belőle ezt meg én jegyzem meg) de van circenses a panem már sokkal kevésbé mert ha a KFC meg a MEKI az „panem” akkor én vagyok a Római Pápa

    szerencsétlen DT akiről már az is hírlik, hogy az ingeit nem lehet kimosni mert a gallérjain marad a sok smink amit rákennek minden reggel… és ez az impiccs csinnbummcirkusz meg jellemző az egész bolhacirkuszra amit egy maréknyi oligarcha tart a markában akiknek még a nevét sem lehet tudni az olyan kis milliárdoskák, mint a Bloomberg és hasonlóak labdába sem rúgnak…

    ha a demokrácia azt jelenti, hogy mindenki azt ordibál amit a sarki rendőr megenged neki és nem lövi le érte akkor szegény antik görögök most röhögve borozgatnak az Olympuson a Düonüsosszal (na meg velem)

  • Mellesleg nem kellene se a kinti,se az itthoni magyarokat hülyének nézni(különösen,hogy az itthoniak még több hiteles forrásból tájékozódnak……)
    Amúgy egy tárgyilagos,tisztességes magyar hírlaptól,(pártszimpátiától függetlenül!) nem dicsőség az ilyen és a hasonló cikkek megjelenítése!
    Érvekkel,ésszel és nem cáfolható hazugságokkal kellene cikket írni!

  • Na szerencsére (egy kivétellel…) megjelent a hozzászólásom,a másikat,amit töröltek,biztosan képtelenek voltak megemészteni,….netán felfogni…..de sebaj ,bízom benne,hogy minden
    bűnöző,hazaáruló vagy a törvény,vagy a többség ítélete alapján megkapja a méltó büntetését!

  • Rodeo11 Nem tudom Bendegúz mire olyan öntelt. Talán tudja, hogy nincs mire és megtévesztésre játszik.
    Reagen ripacs volt, de legalább a jobb elnökök közé tartozott, és nem csinált bordélyt az Ovális teremből. TD külön fejezett, egy túlfestett pojáca akit senki nem akar komolyan venni. Ha nem lenne elnök, már sitten ülne. Akinek a kinézete is hamis, miért higyjek? Hol Putyin bábozik vele, hol a kisvezér. Azt hiszem ő a mélypont, erre azután nagyon büszke lehet egy USA polgár. Azt hiszem már csak más országok gyalázására van ereje Bendegúzunknak, de gondolom csak itt meri, mert az USA-ban minimum 50 millióan vágnák érte pofán. Mindenki úgy élvez ahogy tud, neki ez jutott. Próbál kioktatni mindenkit, minden erkölcsi alap nélkül. Engem nagyon utál, mert ismeri a véleményemet szerénységéről. Azt hiszi ha utál és kötekszik, attól már valaki lesz. Legyen úgy, jön a Karácsony. 🙂
    Ha engem kitiltanának egyszer is, biztos nem jönnék vissza, neki semmi szégyenérzete.
    Ismétlem, az USA-ban sok minden van, csak demokrácia nincs. Hacsak nem a görögök demokráciája, ahol volt aki demokráciában élt, volt aki rabszolgaságban. Ezt nagyképűen demokráciának hívták. Persze ez csak az én véleményem, ami szerencsére nem egyezik Bendegúzéval.

  • Boda Marcsi 2019 december 7 9:37 de. Rajtad egyre többet lehet szánakozni, rohamosan épülsz le. Nagyon megviselt Budapest eleste? Csökkentették a tiszteletdíjadat? Te szegény szellemi nincstelen. 🙂
    Adler megérdemli? Lassan többet keres egy hónapban, mint egy ír orvosd két hét alatt. Ennyit ér a gerinctelensége? Bruhaha, mondaná Rodeo.

  • Boda Marcsi
    2019 december 6
    4:38 du.

    Jaj de szépeket ír. Viszont Marcsi én nem vagyok az ön állítása szerinti baloldali. Jelentsen is bármit a fejében. Szóval próbálkozzon már egyszer az életben félresikerült skatulyázás helyett valami mással, mondjuk azzal hogy felfogja a semmilyen oldalhoz nem köthető mondataimat, és érvekkel jöjjön elő ha kegyednek nem tetszik amit írok. Jézusom mit kérek magától, érveket, meg felfogást. Lassan egy évtizede semmilyen érvet nem rak ide, csak a szokásos skatulyázásokat. Most is csak erre futotta magától, de még ezt is mellé lőtte. Miért lennék baloldali, miből szűr le ilyen csacsiságokat? Hagyjuk Marcsi, ne erőltesse meg magát, se érvekkel se gondolkodással úgy sem fog menni magának.

  • Nos az utolsó (még nem megjelent hozzászólásomhoz),csak annyit szeretnék hozzáfűzni hogy(az előző reagálásomban) a valamiért (talán Gy. Fletó miatt ????,töröltben) leírtam,hogy senkinek nem kívánom,sem én,sem a kormány,hogy „dögöljön meg”… csupán annyit,hogy mindenki feleljen, vezekeljen a bűneiért!!!!Na ezt fenntartom,mert így igazságos!!!
    Azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül?és nem számít átkozódásnak?…a normálisak ezt biztosan fel is fogják,értik?

  • Boda Marcsi
    2019 december 7
    9:37 de.

    Te vagy lecsúszva kisanyám.
    Szellemileg de főleg erkölcsileg.
    Hazug szerencsétlen idióta banya.

  • Rodeo11
    2019 december 7
    9:47 de.

    Ahogy így olvasgatom a hülyeségeidet
    egyre inkább azt kell hinnem, pepperoni-szagú
    fingásaid sincsenek az Amerikai Egyesült Államok belpolitijájáról.Ahogyan sok másról sem.(Holdraszállás stb.)

    Te kis Rodeota idióta : ))))))))))))))))

  • A Letterkenney-bol allando gyalazkodo ismet ocsarkodik,.
    A sajat sorai alapjan csupan „civakodik”.
    De vajon mi okbol ez alkalommal ismet ??

    Meg amikor egy par tagadhatalan adatokat jeleztem jelen hazajarol, Irorszagi adatokkal kapcsolatban.

    Lenne valami is a Nap alatt mi nem kenyszeritene orjongesekre ???

    Hangsulyoztam soraimban . hogy a kis Ir-orszag, amely alig szaz-esztendeje lett onallo nemzet, s a 4 es 3/4 millios lakossai tobb mint ket es felszeresen tulprodukaljak a 9 es felmilios magyarokat.

    De leg-meglepobb abban az Ir munkas ,u.n.termelese.
    Ami a leg-magasabb Europaban.
    Az Ir munkas termelese 7.6, a Swed 7.2, a magyar munkas 2.8. Europaban csak a goroge alacsontabb.
    Tegat az egyen is kb. 2 es felszer tobbet produkal. Nem csoda ,hogy a GDP-juk es letszinvonaluk is azt bizonyitja.

    Irorszag gazdasagi elohalafasat nagyban a korlatozatlansaganak es a kulfoldi befekteteseknek koszonhetik.

    Ir-orszag europa LEG-business kozremukodo kozgazdasaga. Akik alig a nulla felettieket allitanak a kozgazdasag koprlatozasan.
    Amig magyarorszagon minden a leheto leg-nagyobb meretekbewn korlatozva es gancsolva.
    Irorszag a leg nyilatbb a kulfoldi befektetesekkel szemben.
    Ktesgtelenul azok a sikereik feltelei.

    Tehat pontosan ellenekezok a magyarokenal !!!!

    A 2008-as kolcson-adakopzasok alkalmaval minden bank a sjat kapzsisagai altal okoztak a sajat eredmenyeiket.
    Hasonloan a US bankok is. S a nagyobbak vetekei nagyobb kovetkezmenyeket okozott.
    De az allamnak nem volt azt szukseges kovetni?
    De kovettek az allando tul-koltekezesekkel. Minden politikusok onzesei vezet arra mindenutt.

    De miert engem ocsarolnal mind azert ????

    Hasonloan mint az elozo portalon vadolt, hogy:
    „6-10 eves gyerekekkel vitazol”,
    ” vadolsz eggyuttmukodessel Rakosival, Kadarral..”
    „tenyleg ilyen sotet vagy..”
    „mocskos lelki vilagod ..”
    „te gazember vagy, aki gyerekekt gyalaz..”
    ” egy fekely vagy..”
    „pocsek elted lehet..”
    ” jatszod nevtelenul..”
    ” gondolom hogy gazdadat sem nevezned me..nem szamit
    semmit..”

    Mind valotlan micskos gyalazasok,soha egyetlen szo sem igaz. Ketsegtelenul modorod es magatrtasod nem tessz tul egy 6-10 eves utccai troger gyereken.

    S hogy ki az en „mestered”, hat azt ugy sem ertened,ha megirnam is. De a ha Maeleckh ha Olam. Az szamodra ostoba-hulyeseg.

    S a pen-nevem az Bendeguz, mint a „Kenny” neked.

    Olvasd a KMH „posting rules” mielott reagalnal !

  • Lefekvés előtt!
    Ha egyesek nem képesek belátni a tévedéseiket,sem vezekelni,sem bocsánatot kérni nem tudnak,nem képesek……legalább lássák be a hibáikat,és próbáljanak a hazájuknak hasznára válni,és nem ártani,elárulni!
    Mindezt a jelenlegi ellenzéki politikusoknak szántam,ha lehet
    továbbítsák azok,akik velük jó kapcsolatban vannak!

  • Geyza
    2019 december 7
    3:04 du.

    @G
    csak, hogy tudja elolvastam eme izéjét is! mivel én jártam arrafelé is meglehetősen soxor, ugye autóval könnyen át lehet menni, a repülő meg ugye messze visz, tehát valami ismeretem lehet róla de úgy tudom, hogy maga sohasem tette a lábát arra a földre? ha igen javítson ki, és meséljen… a bende gizi ügyesebb magánál, mert ő pirézzel is keveri az általa körmicélteket mialatt maga csak sötét… ajánlom gábriel nevű nick alatt rejtező politikai zsenit beszélgetőpartnerének, egyívásúak lehetnek

    bruhahaha

  • Bendegúz79 Itt az ideje, hogy bocsánatot kérjek Tőled, hiszen jön a szeretett ünnepe a Fény ünnepével kézenfogva. Bocsánatot kérek, hogy elolvastalak, bocsánatot kérek, hogy az az érzés alakult ki irányodban, ami kialakult, és azért is bocsánatot kérek, hogy ezt megosztottam veled, még ha kicsit visszafogott formában is tettem.
    Sajnos véleményemet fenntartomm, de belátom teljesen értelmetlen voltát a leírásának.
    A megoldás adott, átugorlak majd mint a bodaságok nagy részét, tedd Te is ezt velem.
    Boldog Karácsonyt, nem az én feladatom megvilágítani mennyit érsz. Élj abban a boldog tudatban, hogy nagyon okos vagy, én meg sötét bunkó, nem leszek tőle kevesebb. Ez az én karácsonyi ajándékom. Ezentúl levegőnek nézlek, bár elnézve a levegő szennyezetségét megint sértésnek fogod majd fel, de az nem az én bajom.
    A modorommal nincs baj, annyit kaptál belőle amennyit megérdemeltél. Hidd el. De ezért is bocsánatot kérek, rendben?
    Igen, Letterkennyben élek, nem tudom miért kell ezt neked állandóan hangsúkyozni, de én boldog vagyok ebben a városkában, nem látok benne szégyellni valót. Nem is titkolom, mi okom lenne titkolni hol élek? Azért miután ez angol szó, nem tudnád LEGALÁBB EZT helyesen leírni? Sokat javítana megítéléseden, nem gondolod?
    Remélem kicsit rendbe hoztam a lelkedet, és hozzájárultam a boldog Karácsonyodhoz, kedves Bendegúz. Legyenek ezek az utolsó hozzád intézet szavaim. Nyugodtan írj, nem válaszolok. Ámen.

  • Boda Marcsi,
    nem kívánok senkinek sem a tyúkszemére lépni,de vezeklés azért van,hogy a bűnök megbocsájtást kapjanak.A magyarok által a XX.-ik században elkövetett bűnökért nem lehet és nem is kell soha,értsd soha megbocsájtani.Ezért viszont az akkor még nem élő utódoknak nem kell megdögleni.Az akkori bűnözők nagy részét már elvitte a sátán és -jogosan- már a lelkük(ha egyáltalán volt)is régen elégett.

  • Bendeguz!

    Látom, a Kenny acsarkodásait már nehezen bírod, pedig sok-sok valóságos gyalázást simán elviselsz

    Nem tudni, mi történt, de nekem kicsit furcsa, talán nem is az a Kenny ez itt, aki volt annak előtte, mielőtt sok időre „eltűnt”.

    Na hagyjuk, „bármi megtörténhet”

  • Olvasom, hogy Soltész Miklós államtitkár (egyházi és társadalmi kapcsolatok „hajja kendje”) a dabasi szentmisén megrémítette hallgatóságát. Azt találta mondani, hogy ma a hűséget próbálják kiölni az emberekből. Hogy kik, azt nem mondta. Nagyon kell ám vigyázni, mész gyanútlanul az uccán, aztán sitty-sutty, már ki is ölik belőled a hűséget. És nem látod kik, mert Soltész ezt nem mondta meg.

    Mondta még azt is, hogy a Szent János Katolikus Általános Iskola jó kezekbe került, mert a plébánosnak és a helyi közösségnek köszönhetően, ma már országosan 220 ezer gyermek jár egyházi-felekezeti iskolába. Gondold el, ez mind a dabasiaknak köszönhető.

    Ez valami hatalmas eredmény, mert a 2018/19-es tanévben az összes általános iskolai tanulók száma 726,3 ezer volt, vagyis ma már a harminc százalékukat okítják egyházi tanerők. Bezzeg nem így volt ez 1990 előtt, akkor senki nem járt egyházi általános iskolába.

  • Kenny!

    Rajtad és a hasonlókon (többek között HunCanada…) lehet szánakozni,akik nem olvastok ujságot,híreket,többen itthon sem éltek..Az meg még szánalmasabb,hogy több képben(!!!)lévő normális
    ember is hozzám hasonlóan válaszolt!
    Nemcsak tájékozatlanok, balos fanatikus uszítók vagytok,de még sötétek is!

    Annyi ésszel ami nektek van,talán jobb lenne csöndben maradni….!

  • Boda Marcsi Ha te mondod.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2019 december 7
    3:23 du.

    „Hagyd el..
    Orsós Elemér volt már itt
    “Inkább Bibi” is, az izraeli
    választásokat megelőző hónapokban.
    Gondolom a mélyen rasszista és állítólagos
    zsidó származásának dacára náci eszméket propagáló Gyuri10-nek akart imponálni ezzel a nick-választással.”

    Gratulálok, kurva jó a memóriád, DE VISZONTAG rád jellemzően gerinctelenül szelektiv:
    1. az új nyomatékosító nickemnek semmi összefüggése sincs az izraeli parlamenti választásokhoz( mert ahhoz semmi közöm, megjegyzem neked sem!), Netanyahuhoz is csak annyiban hogy, akkor éppen ö volt Izrael megtestesítője és az igazmondó felvásárló Simon Peres irányvonalának példás követője,
    2. választani pedig -igaz a már akkor bőven eldöntetett- a két lehetséges alternativa között választottam a mérsékelten elfogadhatóbbat, ezért én az EU és Izrael fennhatósága közül az utóbbit tartottam elviselhetőbbnek, ezt jelentette az „Inkább Bibi”, ami neked -úgy látom szándékos szöveg értési torzítás miatt- kézenfekvően seggnyalást eredményezett! 😀 Pedig csak egy szerény -sajnos megalkuvó- vélemény volt a megváltoztathatatlanról! 😀

  • Gabriel Kedves Gábriel. Kennynek egyszerűen elfogyott a türelme a Bendegúzok, Bodák és most már feléd is. Egy darabig figyeltem amit írsz, de mióta Bendegúz és Boda pártjába behízelegted magad, erősen leértékelődtél. Tudom, mindenkinek kell valahova tartozni, te meg egyedül maradtál itt, muszáj volt a maradékból keresni támogatokat. Hidd el, jobb egyedül.
    Egyszerű számtan. Hatszor több GDP-t írtam, erre kioktatott Bendegúz barátod, hogy az csak 2.5. Nem, az öt, ha az egy főre esőt nézzük, (mert értelmes ember nem szorozza be ilyen esetben a teljes lakossággal, mert az félrevisz), de ha a munkaképes lakosságot akkor van az hat is. Itt sok a gyermek. Mi kivetnivaló van ezen az érvelésen? Az már hab a tortán, hogy ezek után barátod leostobázta azt a vezetést, aki az emberek életszínvonalára fordította a pénzt, nem más országok népének kiírtására, fegyverkezésre.
    Nem is ez volt a fősodor, hanem az, mire költik, de ettől Bendegúz elfordult.
    Ha Bendegúz olyan okos mint mondjátok, akkor nagyon jól tudta, hogy igazam van, de simán belém kötött, mert utál. (Nem panaszképpen mondom). Erre te a sumák kötögetésére, a hátam mögött engem vádolsz meg acsarkodással. Ez az intelligens érvelés, széles látókör Gabriel módra?
    Jobb lett volna egy cáfolat, miben nem volt igazam, mit látok rosszul, és miért van igaza Bendegúznak amiért ilyen otrombán gyaláz minden nemzetet, mikor a sajátjára nagyon nem lehet büszke. Nem, te a hátam mögött megnyalogattad Bendegúz talpát. Persze ha jólesett….
    Nagy szerencséje van Chrisnek, hogy egy ilyen nagyformátumú kommentszekció leereszkedik hozzánk, mint a Bendegúz, Boda és Gabriel trió, de nekem sajnos nem megtiszteltetés, én viszketek tőletek már.
    Miután barátod és elvtársnőd megint leírta véleményét rólam, (akinek stílusa valamiért nem sért téged, csak Illéé zavar), így megint tudom hol a helyem. Nem köztetek kedves Gabriel.
    Azért neked is boldog Karácsonyt vagy Hanukkah-t, vagy mindkettőt, remélem lesz olyan boldog mint az enyém, mert az enyém fantasztikus lesz.
    Én lezártnak tekintem az „eszmecserénket”, de ha erre járok és megint olvasom Bendegúz arcátlanságát, közhelyeit és szemérmetlen kioktatásait, megint szóvá fogom tenni. A bodaság mellett sem lehet elmenni szó nélkül, hiába tetszik neked. Ocsmány, káros és üldözendő. Persze ha szerinted igaza van, hogy hat-tíz éves gyermekeket vádolnak sztálinizmussal, kommunistasággal, mert megisznak egy pohár kakaót és megesznek egy szelet kalácsot, akkor hiába. Akkor is, ha mindenki tehetségtelen aljas hazaáruló, aki nem a fidesz szekerét tolja. Te ehhez a klubhoz csatlakoztál. Egészségedre.
    Tudod az nem igazság, mikor ti a szavakat úgy formáljátok a tényeket nem figyelembe véve, hogy a látszat szerint igazatok van, az a hazugság átfestése.
    Az igazi Kenny.

  • gyuri10!

    Teljesen igazad van,egyetértek!
    Mint többször írtam,senkinek soha nem kívántam,hogy „dögöljön meg”…a régi bűnösök egy része ,sajnos csak kis hányada bünhödött a tetteiért -a törvény és a nép által(!!!)-és itt nem a halálukra gondoltam!
    Ami a mai bűnözőket illeti,csakis a saját büntetteik alapján kell ítélkezni felettük,akkor is ha esetleg az őseiktől,szüleiktől örökölték a jelleműket!(Sajnos vannak jó páran….)Ez így igazságos!

    Na eről ennyit!

  • Boda Marcsi „lefekves elott”-i megjegyzesere.

    Ledves Boda asszonyom, az allamhatalmat, a kormanyt, s barmi koz-intezeti kezeloket felelosegre vonni, kerdore venni, kritizalni az NEM hazarulas, sem kozerdek-ellenes cselekedet, hanem eppen az ellenkezoje.

    Persze a torvenyek es az emberi magatrtas tisztessegenek alapjan teve, igen fontos es szukseges tette minden tarsadalmakban a lakossagnak.

    A lakossagnak,a tarsadalm minden tagja-iranti kotelezetsege az allamhatalmat ha nem is „sakk-ban tartani” de minden leheto ugyekben fogyelmeztetni a helytelensegek orvoslasara.

    A politikai szimvonalon az az u.n. „politikai ellenzek”.

    Sajnos ottan, az elmult evszazadban azt „ellenseg”-nek veltek, s az sokak elmeiben maig is folytatodik.

    De HA amodon nezik, hat mikor valrozhatna az majd ???

    A sikeresebb jovo erdekeben a multat allandoan felidezni a jovobeli javulast az gatolja !!!!

  • KENNY soraira;

    No, No, No, NO Kenny, NE bocsnatkozz !!!

    Hiszen az valojaban ‘koponyeg forditas’.

    HA belatnad, hogy barmi mas emberileny elleni szidalkozasaiddal csupan a sajat fennakafasaidat mutatod ,hat egyszeruen tanulj abbol es cselekedj annak alapjan.

    Vitatkozz, allitsaidat, meglatasaidat ne kporlatozd, az senkit nem sert.

    De az egyenisegi gyalazasokra soha, sehol, senkivel nem ersz-el semmi eredmenyt, az teljesen ertelmetlen, de teljesen eredmenytelen is. Azzal nem nyersz meg semmi vitakat, meglatasaidat nem bizonyitja, csupan a sajat egyenisegedet mutatod azzal.

    Boldog minden-napokat mindenkinek.

    Unnepeljetek korlatlanul amit csak ohajtatok!
    NE ocsaroljatok masokat hogy azok mit hinnnek, vallalanak, vagy gyakorlnanak.

  • Gyuri10!

    Egy kis kiegészítés:

    A „régi szép időkben” sajnos voltak olyanok is akiket az életükkel,családjukkal,munkájukkal,biztonságukkal tudtak zsarolni,beszervezni besúgónak…….nekik talán van némi mentségük…de ugye a mai a hatalomra és a könnyű pénzszerzésre,meggazdagodásra vágyó baloldaliaknak semmi mentségük nincs amiért elárulják a hazájukat,ártani próbálnak a többségnek! Talán lehet,hogy semmi máshoz nincs tehetségük és ugye dolgozni sem szeretnek?…..!
    Remélem értesz?!

  • DRIZARI jelezte soraiban, hogy ma magyarorszagonj valami 220 ezer gyermekeket jaratnak szuleik vallasi iskolakba.

    Na latod, az a demokratilus modszer, a szulok donthetnek hogy hova. milyen iskolakba kuldjek gyermekeiket.
    Hiszen az OK gyermekeik, nem az allam gyermekeik !

    Tehat az nagy sikereskedes es elohaladas, s fokent, hogy nem az allam-burokracia dontese a jelentos. De meg az is hogy, minden torvenyes valtoztatasok nelkul eltudtak azt erni.

    Minden hatalmat, dontest, hatarozotakoat csupan a nep kezebe!!!!!!!!!

    Az allam-burokracianak csupam az alapveto kotelezetseget!!!!!!

  • kenny
    2019 december 8
    5:29 de.

    a szeretet ünnepe:
    BWV1052+ (ERATO/WARNER CLASSICS) Jean Rondeau + ensemble

    türelem

  • látod kedves és igentisztelt meg rettegett Cenz Ura, Kenny volt olyan kedves és részletesen kifejtette azt amit tőlem voltál olyan nagyszerű, hogy megsemmisítetted…

    maradok olvasván eme KMH-t egyre érdekesebb dolgok derülnek ki, amint elmerül a lap a gábrielek, geyzák, bodák, bendegizik és drizárik meg hasonszőrűek lavórjaiaban… már ami a „mélységüket” illeti… belefulladni is lehet ha valaki ügyeskedik, de úszni már nehezebben bár (nekem dús fantáziám is van) el tudom képzelni a bendegizit amint teljes „nagyságában” átússza a nagy lavórt… és kiszól geyzának, hogy meséljen még a kedvenc usájáról valami szívrengetőt

    közelg az ünnep legyen béke és mindenki kapja meg

    én már majdnem mindent megkaptam

    bruhahaha

  • Rodeo11 Véletlenúl van egy Bach összkiadásom is. 🙂

  • Orsós Elemér
    2019 december 8
    11:53 de.

    Eskü meg fogom fejteni amit írtál.
    Persze többszöei nekifutásra fog csak sikerülni.
    Tudod én egyszerű ipari munkás vagyok : állatszámadó.
    (Ahogyan Fricibácsi Mr.Karinthy jellemezte a magunkfajtát.)

  • Boda Marcsi
    2019 december 8
    1:18 du.

    Kell egy barát mi?
    Megértelek.Te szerencsétlen hazudozó 😀 😀

  • kenny
    2019 december 8
    12:16 du.

    ?????????????????????????????

    Hát elég érdekesek a soraid
    őszinte kirohanásra, őszintén válaszolok

    Továbbra sem értelek.

    viszont annyi lenne a kérdésem, hogy lehet, hogy ebben az értetlenségben mégis igazam van?
    Vagy ez az őszinte éned?
    Ha valakinek a nézetével nem értesz egyet, akkor azt az illetőt ilyen módon szükséges pocskondiázni?

    Időnként elszoktam olvasni Bendeguz hozzászólásait, igaz – de kizárólag csak abban az esetben, ha nem valakivel direkt vitázik. Azokat nem olvasom, csakis kizárólag a véleményeit a cikkekről.
    Ismétlem nem merülök el a másokkal való vitában, mint jelen esetben éppen veled felmerültben sem. Azt viszont látom, mint a hozzám intézett kirohanásoddal bizonyítottad is, hogy sajnos nagyon is kisstílű lehettél vele.
    Nem olvastam sem a te érveidet, sem az övéit, sem előtte sem ezután a kirohanásod utam sem, merthogy mindössze az általa összegyűjtött és prezentált jelzők használatát kifogásoltam, amelyeket nem ö irt rólad, hanem tőled idézte azokat.
    Ezek után még kevésbé kívánok bármit is tudni az esetről.

    Nem tűnt fel ugye, hogy nem folytatok vele amúgy eszmecserét?
    Hogy a Bodamarcsi mit ír, rég nem olvasom.
    Az se tűnt fel ugye, hogy nem is szólok amúgy szinte semmit a vitáiból, és pláne nem vitázok vele?
    Vagy szerinted akkor lennék „jó fiú” ha beállnék én is a kisstílű, „bandában erősek vagyunk ám” vagányok közé? Barátom, kölyökként sem tűrtem el, hogy, hogy ilyen alakok kipécézzenek valakiket, és szekálják, csúfolják, gondolod most beállok ilyen sorba?
    Úgy ahogy a KMH bájerzsótiját sem olvasom, vagyis az Illet, tekintettel azokra amiket már máshol megjegyeztem, nem fogom ismételni.
    Ille nem egy sima kommentelö, hanem cikkeket ír, és ezekben a cikkeiben alpári stílusban fogalmazza meg a semmi újat, és ocsmányul rasszista beszólásokkal. De látom ez neked nem tűnik fel, vagyis teljesen normálisnak és megengedhetönek tartod …. az egyik oldalról … Hmmm…

    A Toroczkai-tábor szintjére süllyesztve nemcsak azokat, akik igyekeznének értelemszerűen feltárni és harcolni a korrupció és a maffia ellen, hanem az újságot és vele a fórumot.

    A kettős mérce már nem kicsit működik .. vagy akárhány, annyira hogy talán már magad sem bírsz kiigazodni közöttük …
    Úgyhogy ne zavartasd magad, nem kell megmagyaráznod semmit.
    Azt sem, hogy itt valami gruppokat képzelődsz összehozni, de ha viszont lehet megkérlek, hogy rólam semmit se képzelegj, megszoktam, hogy a magam véleményét írjam le, ha tetszik valakinek úgyis jó, ha nem … akkor is …, és mint már máskor, más esetben írtam, ezen nem fogok változtatni, pláne nem a kedvedért.

    Barátom ha te itt klikkekben gondolkozol, azokat szeretnél formálgatni, de legalábbis valami ilyesmire vágysz unalmadban, akkor velem kapcsolatban, ismétlem, felejtős.

    Az álszent kívánságaidat pedig tartsd meg magadnak
    Kellemes Hanukát másnak is akkor kívánj, ha azt szívedből gondolod, és amikor ideje van … ráadásul nem is bibliai zsidó-ünnep.
    Nagyon avétos ez az egész …

  • Naaa..ha már a „régi szép időknél” tartunk
    (a bolond-banya szerint legalábbis)
    akkó had említsem meg, hogy most, hajnali négy óra hat perckor, hétfőn, az amerikai Dollár 312 forint 45 fillérbe kerül ha PayPal-lal fizet a páciens.
    A gaz Gyurcsányiak idején ez kereken 150 Forint volt Dolláronként…

  • KENNY, KENNY, megdobbento kezdessz lenni.

    12/8-an, 5;29 d.e. hosszu bocsnatkozo sorokat irtal nekem, es az unnepi eszmei felfogas szellemeben bocsnatkozasaidat fejezted ki.

    S allitottad hogy nem fogsz tobbe ragalmazni valotlan allitasaiddal.

    De,ugyan az napon, alig par-oraval kesobb,12/8,12;16 d.u.

    Karikas Babril-hez cimzett hosszu es ismetelt ragalmzasaidat nyujtottad Gabroelhez, igazi pletyka modon mint valami venasszony.

    Sot meg Gabrielt is ocsar modon tamadtad, hogy:

    „Bendeguz es Boda Marcsi partjaba behizelegted magadat..”

    Aki nem koveti a te szellemi gyarlosagaidat, hanem ertelmesen kepes es hajlando velemnyet kifejezni, azt neked rogton ellenseges modon szukseges tamdnod ????

    Valojaban Kenny mi okbol vagy celbol tetted azt ???

    Nagyon ketszinusegedet bizonyitottad azzal.

    Melyik az a Kenny aki hosszu bocsnatkozasait kerte soraiban hoizzam cimezve ???

    S melyik az a Kenny aki mindjart tamadja meg azt is aki nem hasonloan gyalazkodik vita-tarsai irant.
    Erossen Cyzro magatrtasodat mutatod azzal !?

    Ketsegtelenul, elobbi megjegyzesemet is remesen felre allitottad !

    Allitottad, hogy elobbi megjegyzesemmel; „leostobaztad azt a vezetest..”, „eletszinvonalara koltik…”

    Talan keptelen lennel ertelmezni soraimat?

    Mert 12/6,3;45 d.u. soraimban PONT az ELLENKEZOT irtam.
    Pont azert kozoltem a hivatalos adatokat.

    Hogy Ir-orszag a $375 billios GFP-bol csak $86 billiot szed el adok neveben. Az kb. 20% ado, tehat kb. 80% a dolgozo Irek zsebeben marad.

    Amig magyarorszag a $139.9 billio GDP-bol $63 billio adot szed . Az kb. 45% ado. Tehat csupan 55% marad a magyar dolgozok zsebeben a sajat letfentartasaikra.

    Azert az Irek kb.2.5 szer magasabb jovedelmet es jobb eletet elvezhetnek.
    Sot atlagban termelnek is kb. 2.5 szer tobbet. Amit az Ir dolgozok atlag teremlese is bizonyit.

    Az Ir dolgozok munkatermeke: 7.6,
    A magyar dolgozok munkaerteke: 2.8,
    Az is kb. 2.5 szer alacsonyabb.
    Az sajnos a valosag es a hivatalos adat, nem egyeni gyulokozes.
    Sajnalatosan, csupan Te latod annak.

    S vajon mire hivatkoztal a „… mas orszagok, nepek ki-irtasara hasznaljak a penzt..”??

    Sulyos hibakat megemliteni miert lehetne az: „belem kotott mert utal” ?.

    Kenny, NEM utalok senkit, semmi elolenyt, csupan elitelendo tetteket, de inkabb aggodalomra kelttettel a Kerekes Gabrielhez soraiddal.

  • Boda Marcsi,
    igencsak megértlek és szavaidat sem vonom kétségbe,mint az idejárók egy része.Nem csak a szeszkazánra gondoltam ezzel,mert rá soha nem gondolok.(emberszámba sem veszem.)Én án-blokk a magyar nép huszadik században elkövetett bűneire Ukrajnában,a Don kanyarban,a Kamenyec-Podolszkiji vagy akár a Duna parti tömeggyilkosságokra gondoltam és ez csak egy nagyon kis része a lajstromnak.Első sorban a zsidók ellen,akik mindig lojális és nemzetgyarapító kisebbség volt.Nem akarok történelmi távlatokba kotorászni és nem akarok annak a rabbinak a szavaival(a magyar parlamentben)sem visszaélni,aki azt mondta,hogy a Magyar kultúra zsidók nélkül,még a karikás ostornál,a buggyos nadrágnál,a pörge kalapnál és a törköly pálinkánál tartana.(az idézet nem szóról szóra van!)A”régi szép idők”kevéssé érintenek mert nem szenvedtem és nem is élvezkedtem a majdhogy gyerek koromban.Még motorbiciklim sem volt.A szeszes italtól pedig még manapság is undorodom.Meg azoktól is akik nem.

  • Gabriel Kedves Gabriel Szerintem világos voltam. Ha nem érted vagy nem akarod érteni, így jártam, én megírtam.
    Tudod olyan „alak” vagyok, aki azoknak is képes boldogságot kívánni, akik nem szimpatikusak neki. Ezt sem érted? Kár.
    Még Bodának is felajánlottam terjedelmes kapcsolatrendszerűnket, mikor panaszkodott elrontott operációjáról. Ilyen mocskos alak vagyok.
    Miért most? Mert mától megint eltűnök, mert hogy Bodát plagizáljam, holnaptól jobb dolgom van januárig. Nem bibliai ünnep? Na és? Nekem a Fény ünnepe a legszebb ünnep, nem érdekel ki találta ki. Megünneplem azt is, Karácsonyt is, és a Hálaadást is.
    Ezért jó, ha valaki nem elvakult hívő, sokkal többet ünnepelhet. Ilyen „alak” vagyok. Látom viszont, nagyon nem érted, hogy valaki őszinte. Szerinted kirohanás volt? Lehet. Ez a baj azzal, ha valaki „jó fiú” és nem akar megbántani bizonyos alakokat. Egyszer torkig lesz, és felborítja a poharat. Akkor meg jön a sértődés, kioktatás és sértegetés. Számítottam rá. Ettől nyugodtan alszom. Nem azért vagyok őszinte, hogy szeressenek, hanem azért, hogy elviseljem magam. Ha jókívánságom nem köll, küldd vissza. Elküldöm másnak. 🙂

  • Boda Marcsi
    2019 december 8
    1:18 du.
    Van itt egy „G nap”-i barátod aki nagyon -nagyon kevés szókinccsel rendelkezik és állandóan csak azt használja!
    sértő módon -no de ne szánd ,önmagát bünteti meg mielőtt búcsút int e világnak.A másik világba az ilyeneket pedig be sem engedik ! Vajon a Mars , befogadja ?
    Üdvözlettel.

  • Gyuri10!

    Köszi,hogy válaszoltál,igazad van!
    Remélem a cikkel kapcsolatos (tényeken alapuló!)hozzászólásomat is elolvastad.
    Az utolsó hozzám intézett leveledre csak annyit írnék,hogy mind a kommunizmus,mind a fasizmus rémtetteit,mindig és mindenkor elítéltem,amit már többször más cikkeknél is leírtam!!!
    Örülök,hogy korodnál (és a távozásodnál) fogva.. téged nem ért bántalmazás!

  • Nocsak…a két utolsó hozzézolásom eltünt…vajon miért?
    Vagy nem tudták elfogadni…vagy Geyza „szóvivőt” nem szabad kritizálni?……és még csak figyelmeztetést sem kaptam a szerkesztőtől,moderátortól….!
    Sebaj..ha lesz időm leírom mégegyszer..!

  • Boda!

    A frakcióvezetők fizetését/tiszteletdíját – (nevezzük akárhogyan) – a kétharmados rablóbanda szavazta/szavazza meg a falusi kocsmavitéz bandavezés jóváhagyásával. Hamis a baba, mama! (Mielőtt megsértődne: én egy hetvenen túli papa vagyok.) Ne kavarja össze a nedves kőt a kedves nővel, ha megkérhetem …

  • Nos csak röviden:

    Észlény Geyza a dollár 2006-os árfolyamát annak mai változását emlegette,meg Gyurcsányt,a 2006-os évet,amikor Gyurcsány megbukott…azóta 13 év telt el,most 2019-et írunk…
    Mind a valuta,mind a deviza árfolyamok változását a nemzetközi
    események befolyásokják elsősorban,de az adott országok bankjai is,nálunk az MNB!
    Szerencsére ma már Gyurcsány(bár szorgosan kártékonykodik…!!)
    nem tényező e tekintetben,és ugye Geyza meg pláne nem képes normális hozzászólásra,erre,csak a szokása szerinti szánalmas uszításra……
    Nos véleményem szerint mindketten(Fletó és Geyza is) nem az emberi hanem az „élőlény” kategóriába tartoznak!!!!!!!!!!
    Azt is írtam(helyesbítettem),hogy tévedésből Geyzát némbernek neveztem,holott azt a szót szerencsétlen nőkre értik,míg ő „állítólag” férfi.(vagy legalábbis azt állítja)

    Mindezt Gyuri10-nek írtam,de sajnos „véletlenül” nem közölték!

    Na erről ennyit a reklám alatt!
    Talán korrektek és leközlik?…..pláne ha elolvasták Geyza ocsmány sértegetéseit….?!

  • Kenny

    Nem ismersz engem, így csak arra kérlek, hogy ne játszd a sértődöttet, mert nem illik egy férfihez, pláne a mi korunkban.

    Hogy ki kötött bele a másikba, arról ne nyissunk vitát, mert én mindössze értetlenségemet fejeztem ki Bendeguz felé azokért a nem kicsi sértésekért, amelyeket neki címeztél, számomra érthetetlen módon.
    Ezért tettem fel a kérdést, hogy ennyire megváltoztál, hogy lehet, hogy valójában nem is Te vagy a Te.

    Barátom, nem egy olyan ember él és nevez valódi barátjának, aki meglopott, megcsalt, megkárosított nem két fillérrel.

    Volt olyan is, aki miután komoly értékkel valóban meglopott mint volt üzlettársam, súlyos balesetet szenvedett, (életveszélyes) csak a csípője tort ripityásra és „csak” néhány belső szervét érte károsodás, ismerősei közül egyedül én voltam aki meglátogatta a kórházban, és segített rajta.
    Senki, akit barátjának tartott (valójában csak cinkostársak) felé sem nézett.
    Söt, ismerve az esetünket elkönyvelték az esetét Isten büntetésének miattam.

    Barátom, akárki nem attól lesz az aki, hogy maga mit mond magáról, hanem attól, hogy mások mit látnak róla.

    Azzal nem foglalkozok, hogy jó színben tűnjek fel, soha nem is fogok, remélem. Ha eddig nem alkudtam meg, vénségemre mi szükségem rá?
    Inkább bízok Istenben, mint emberben.

    A jókívánságodat imigyen szívesen fogadom, ha az valóban szívből jön.
    Mert, hogy így írtam, képmutatás esetén tartsd meg magadnak.

    Ezt a „kiborul a bili” állapotot ismerem jobban is mint gondolnád. De megtanultam, hogy jobb megelőzni a rosszabbat, a kapcsolatokat jobban lehet ápolni, ha úgy cselekszünk mint ahogy a zsenge vetéssel, kikapáljuk rögtön a gazt ami közzé tolakodik, mielőtt az szárba szökkenne.

    Nem szeretem az önsajnálatot, mert az nem erőt ad, hanem elvesz.

    Ha bármilyen kritikát rögtön a személyes sértésként fogunk fel, az önsajnálat. Az önsajnálat meg egoizmus.

    Szóval visszaadom a Hanukai és Karácsonyi jókívánságokat, bár nekem még mindegyik „messze van” sok dolgom van még addig, ezért még nem is gondolok rá.
    (Visszaadni csak az lehet, amit elfogadsz, csak hogy egyértelműsítsük)

  • Na legalabb van mar egy masik kelet-europai ORBAN PM is.

    A Buckaresti Orban mar is a „jo-Orban”-nak nevezi magat.

    Mert havi jovedelm nem volt tobb mint 600 Euro, s egy 12 eves kocsija van.

    Bizonyara mostantol majd a Pesti Orban, mint a rossz-Orban lessz majd.

    De legalabb a magyarok ottan nem panaszkodhatnak mint Ukrajna esetebn, hogy nem tart fenn magyar-nyelvu iskolakat.

    Persze majd a Romanok majd vissza-vaghatnak, hogy mikor lessz Magyarorszagnak Roman miniszter-elnoke ?

  • Nem mellesleg az is nagyon sajnálatos,ha egy magyar… fórum(amely kinti és itthoni magyarokat szólít meg)nem beszi figyelembe több térgyilagos hozzászóló: többek közt Gyuri10,Ferenc…a cikkek szezőivel,de különösen a Geyzával kapcsolatos véleményét,hozzászólását….!
    Ezen el kellene gondolkozni!
    Nekem nem létkérdés ez a fórum,szerencsére itthon és biztonságban élek,csak leírtam a véleményem,javaslatom!

    Tisztelettel:Marcsi

  • Ui.: Tóth Péter!
    Veled is egyetértek!

  • Dec.9, 10;05 de.

    „Gabriel, Kedves Gabriel. Szerintem vilagos voltam .”

    Sajnalom ,hat akkor bizonyara a sotetben elsz, vagy vak vagy, de legalabb is tulzottan bekepzelt.

  • toth peter;

    Lenne hozzaszollasa a cikikhez, vagy barki hozzaszollo megjegyzesere ???

    Miert csupan isteni iteletet probalja szorni ????

    Istennek erzi magar azzal ???

  • Kenny
    2019 december 8
    5:31 du.

    nagyszerű elárulnád ki/k játssza/k és zongorán vagy csembalón esetleg orgonán a BWV1052/1056 -ot (nagyon kíváncsivá tettél)

    és ennek alapján a J.C.B F-MOLL; C.PH.E.B. D-MOLL CONCERTO, W.F.B. FK7 G-dúr van e, és milyen előadásban?

    kösz és csodálatos fény ünnepet kívánok mindenek mellett és felett magam részéről drűsen fogadom a hisztérikus hazug egyedeket akik vakká váltak és nem is tudják gábriel nincs ezzel egtyedül

    mégegyszer minden jót, de nem kell eltűnnöd, a fény elkísér bárhová Lucifer mindent tud

    bruhahaha

  • Boda Marcsi,
    egy idejáró szeszkazán véleménye ellenére minden,értsd:minden 11:46 de beírt szavaddal egyetértek.Akkor is,ha az égből potyogó motorbiciklik a pinyóba landolnak vagy a televíziós készülékek elmerülnek a szennyvíz csatornában.

  • Bocs’! Elütöttem egy betűt – bandavezés – .(dec.9. 2:11 du.)

    Helyesen: bandavezér. „Oszt jó napot!”

  • gyuri10!

    Nagyon szellemes,jó fej vagy!
    Köszi a válaszod!

  • Kozoltem megjegyzesem tegnap azon a masik ORBAN-rol, az az a s Buckaresti Orbanrol. Aki a „jo Orban”-nak nevezte magat.

    A mai hirekben jlezve, hogy legalabb is logikusabb Orban am.
    Mert mar is tevekenykedik, s a Roman allamhatalom szemlyzetet, a birokraciat mar is felrazta.
    Sokaikiat kirigott.
    S csikkenti az allamhatalo koltsegveteset, a mult tul-koltekezesei alapjan, a 4%-os koltseg leszallitassal.

    Tehat letezik ottan egy ORBAM aki a nemzete eredekeben cselekszik, s nem a sajat zsebe es haverjainak erdekeben.

  • Boda Marcsi
    2019 december 9
    2:32 du.
    „Mind a valuta,mind a deviza árfolyamok változását a nemzetközi
    események befolyásokják elsősorban,de az adott országok bankjai is,nálunk az MNB!”

    Nem akarlak Karácsony előtt már nagyon elkeseríteni, DE mióta az EU-ba halkan beleléptünk az MNB-nek semmilyen befolyásoló szerepe nincs, nemhogy a valutákra vagy devizákra, de még az EURO-nak alárendelt forintra sem, mivel ő az Európai Központi Banknak engedelmes leánykája és csak szalutálási joga van! Ha nem hiszed, a guglin engem igazolnak az „NMB jogállása” címszó alatt:

    „1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Központi Bankok Európai Rendszerének tagja.(2) Az MNB, valamint szerveinek tagjai az e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat a Kormánytól, az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) kivételével az Európai Unió intézményeitől, szerveitől és hivatalaitól, a tagállamok kormányaitól vagy bármilyen más szervezettől, illetve politikai párttól. A Kormány vagy bármilyen más szervezet tiszteletben tartja ezt az elvet és nem kísérli meg az MNB, valamint szervei tagjainak befolyásolását feladataik ellátása során.”

    Na, ez a lényeg, tovább nem is érdemes olvasgatni, mert az már csak szépítgetés a kóbor apácák vigasztalására! 😀

  • tóth péter 2019 december 9, 11:36 de.
    Megint egy nagyon vicces hozzaszolassal orvendeztettel meg bennunket.

    „-no de ne szánd ,önmagát bünteti meg mielőtt búcsút int e világnak.A másik világba az ilyeneket pedig be sem engedik !”
    – Ez a megjegyzesed pedig a peldas bolcsessegedre es szerenysegedre vall! 🙂

  • Orsós Elemér
    2019 december 10
    11:48 de.

    Magyarázhatod ennek az ostoba nőszemélynek !
    Amit beírtál neki, abból egy kukkor sem értett meg, ezt borítékolhatom.

    Ő csak annyira képes hogy amikor valamelyik náci vagy félnáci benyálaz neki, azt válaszolja hogy:

    „Nagyon jó, nagyon szellemeset irtál, díjjazom a humorodat.”

    Hát kb. ennyi tellik ettől.

  • Orsós!

    Köszi a „tájékoztatást”,de ha így igaz,akkor ugye Geyza miért tépi a száját és dicsőíti Gyurcsányt(hogy akkor 150 Ft volt egy dollár…)
    Amúgy ha az MNB nem szólhat bele a dologva(EU)egye pénzváltok eltérő árfolyammal dolgoznak…..
    Valóban több újság is közli az esedékes árfolyamokat.
    Én itthon foruntból élek,és régóta nem utazom külföldre,a korom és a betegségem miatt,így nem izgatnak az árfolyamok!

  • Boda Marcsi
    2019 december 9
    2:32 du.

    Böszmeséget írtál megint.

    Nem ismered, vagy nem vagy hajlandó megismerni a válság után -2010 ről beszélek- javuló tendenciát mutató Forint (akkor kb 187 Forint volt , hála a szocik ügyes pénzügyi manőverezésének ) bedöntésének a körülményeit a frissen hatalomba került FIDESZ által.

    MA örülnénk ha a Válság miatt leromlott Forintért-öszegért vehetnénk a Dollárt.

    Te idióta,Jobb lett volna ha meg sem szólalsz.
    Ehhez (sem) értesz.

  • tóth péter
    2019 december 9
    11:36 de.

    HUNT* :
    Te OLYAN okos vagy..mesélj
    kaptál már Nobel díjjat az okoskodásaidért?

    *HUNT = Humortalan Náci Tóthpéter

  • gyuri10
    2019 december 9
    6:07 de.

    Hülye vagy te fiam csak nem forogsz.
    Egy izrael-béli sztálinista heheheheheeehehe
    Bajszosjóskának volt az a szokása hogy egész népcsoportokat
    kiáltott ki bűnösnek, a nép egyes egyedeinek a bűnei miatt.
    Részben Hitlertől tanulta ezt el ezt a kurzust,
    te pedig Sztálintól.

    Egy magát zsidónak kikiáltó náci.Ész megáll.

  • ORSOS ELEMER;

    Mit probalsz allitani Boda Marcsinak a dec.10,11;48 de. soraiddal????

    A valutak erteket nem az allamhatalmak, hanem a vilag-gazdasagi mukodesei befolyasoljak. Ami percewmkent valtoik. Aki idejet annak figyelesere es annak valtozasara forditja, az igen meg-gazdagodhat, mint… azon.

    Az altalad idezett torvenyes kijelentes is bizonyitja, hogy a a bankok, igen mind, kozottuk az MNB is, habar 100%-ban a magyar allam tulajdonaban, de onklenyesen annak anyagi mukodeset nem korlatozhatja, s torvenyekkel nem befolyasolhatja.

    Csupan az allamhatalom penzugyi allasponyja, koltsegvetese ami hasonloan befolyasolo.

    Hasonloan a US Feds elvet kovetik.

    De az NEM korlatozz senkit bank-tulajdonosnak lenni.

    Ha ketekednel, hogy az MNB nem a magyar allam 100% tulajdonaban lenne, menj es vasrolg nemi MNB reszvenyeket !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    Az OTP sikieres es jovedelmezo !!!Azt vasarolhatod !!!!

  • Boda Marcsi,
    ritkán,de elolvasom a makimajom idehőzöngését is.2010-ben is jártam néhányszor Pesten,mert akkor még nem adtam el a lakásomat. A „köldökzsinóromat”2014-ben vágtam el.2010 és 11 körül 280,285 forintot kaptam a dollárjaimért,a hivatalos pénzváltóknál.Mint írod,egyiknél többet a másiknál kevesebbet.Persze lehet,hogy ha delirium tremenszes állapotban lennék másra emlékezhetnék.Aki ezt a 150 forintos hülyeséget idelökte annál az Ész nem állhat meg, mert ami nincs,az még rumhajtással sem állhat.

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2019 december 10
    2:33 du.

    Na, ezt sem gondoltam volna hogy, nekem kell felvilágosítani egy tipikus amerikait arról, hogy a FED egy államokon felül álló magánbank, amely a világon egyedülálló módon pénzkibocsátási monopóliummal is rendelkezik! 😀 😀 😀 Az meg hab a tortán hogy, az általad magyarnak hitt OTP csak 24,2 %-ban magyar tulajdonu, amiből az állam csak csupán 0,08 %-ban részesedik, viszont tényleg jól jövedelmez, mert ő sem külömbözik a többi magyarországi külföldi tulajdonu bank kapzsiságától, sőt vannak nála szerényebbek is! 😀
    Mint barátnődnek, Neked is ajánlom a guglit!

  • gyuri10
    2019 december 10
    5:34 du.

    Rendesek voltak akkor ezek a pénzváltók, pedig nem ez a jellemző rájuk.
    2011 márciusában 179 forint volt egy USD és 2011-ben a legmagasabb árfolyama is csak 236 forint volt a hivatalosan. Azóta persze elszabadult, és most 300 körüli.

    Egyébként a 150 forint sem elrugaszkodott a valóságtól sőt, 2008 nyarán – Gyurcsány idejében – mindösszesen 149 forint is volt egy amerikai dollár. Most a duplája, vagyis a forint fele annyit ér már csak mint pl tíz éve.

  • gyuri10
    2019 december 10
    5:34 du.

    ne hazudozzál
    állandóan itt rohadsz ha kell ha nem.
    Legutóbb a parlamenti választásokon jártál itt
    saját állításod szerint.
    Meg előtte is párszor.
    Te teljesen hülyének nézel itt mindenkit?
    Nem győzőm hangoztatni:
    mielőtt valami sódert idehintesz, gondold végig hogy a dologgal kapcsolatban mit állítottál régebben.

    Lágyul az agyad öregfiú 😀 😀 😀
    Nincs azzal semmi baj, csak ne okoskodj annyit.

  • Boda Marcsi
    2019 december 10
    1:38 du.

    Azért mert tégedet nem érdekelnek az árfolyamok és a Forint tönkretétele, továbbá ezzel kapcsolatban a deviza-hitelesek földönfutóvá tétele, még a NORMÁLIS TÖBBSÉGET ez érdekli.

    Tudod azért ebben az országban még mindig túlsúlyban vannak azok, akik aggódnak a Hazáért, ellentétben veletek NER seggnyalókkal !!

  • Orsós Elemér

    Mivel úgy látom hogy, Te is aggódó hazafi vagy(két f és y nélkül!) én meg szintén és én ráadásul még látens devizával bepalizott szenvedő alany is, ezért figyelmedbe ajánlom a következő -szerintem hihetőnek tűnő- tanmesét az előző kollektiv földönfutóvá tevés elképzelhető forgatókönyvéről:
    http://nobank.hupont.hu/12/az-evszazad-penzugyi-csalasa-a-deviza
    Én élve megúsztam ezt a leckét és örökre okultam belőle, DE legalább bizonyítottan 3000-en sajnos nem voltak képesek ezt optimistán, élve feldolgozni, ezért én a nevükben is minden visszaesőt fokozott óvatosságra intek! Sajnos nem sok sikerrel, mert a fősodor busásan lekenyerezett csicskásai, akik pedig meg tudnák akadályozni -akár rendeletekkel is- ezt az újabb össznépi eladósodást cinkosan(vagy haszonlesőn?) ismét szemet hunynak!

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2019 december 11
    12:59 du.
    Bocs Geyza, az előző hozzászólásom előtt elfelejtettem bevenni az esedékes memória serkentőt, ezért maradt el a neked szóló címzés! 🙁
    (Azóta bevettem! Mit is?)

  • Na nem semmi!!!!!
    Levontam a konzekvenciát……Geyza megint írhatott és HunCanada is(főmunkatársak..),mig amit én gyuri10-nek,ferenctnek,Bendeguz79-nek és másoknak
    reagáltam (persze főleg Geyzának)azt egyszerűen törölték.
    Aki megmondja az igazat az itt nem kívánatos (bár egyes normálisokat még megtűrnek…)
    Nagyon inkorrekt volt a szerkesztőtől,moderátortól…..akkor is
    ha ez egy baloldali”állítólag demokratikus fórum”? talán tévedtem?…..!
    Na ezek után pláne igaz,hogy itthon MOST!tényleg demokrácia van,mert
    a TV-ben,az utcán az ellenzéki csőcselék szabadon ordibálhat!
    Sebaj túléltem és az említett normális,kultúrált hozzászólók előzőleg már osztották a véleményem és válaszoltak is!

  • Kérdés!

    Lehet,hogy már nem C.Ádám a szerkesztő,a moderátor?vagy esetleg
    helyettesítik?…..mert őt eddig korrekt embernek tartottam,Ő
    előfordult,hogy moderált,de legalább szólt….!

  • Hun Canada,
    nem vártam,hogy megszólaljon akárki is amikor csak egy félnótást cikizek.Hagyd,hogy gutaütést kapjon a méregtől!Nem Veled vitázok, mert én is tudom az igazat.A Lehárból kirúgtuk,mint szaró macskát a szalonból.Innen a guta fogja elvinni.

  • Boda Marcsi,
    lehet,hogy nem ismered Heltai Jenő(Herzl Tivadar unokatestvére) örökzöld mondását?”Kis ország vagyunk,egy csőcselékünk van”. Ugyan az a csürhe tüntet a jobb és bal oldalon.Akárcsak a foci meccseken.Fő a balhé!

  • Bendeguz79
    2019 december 9
    3:08 du.
    Az „utolsó sor jogán” : igen
    üdvözletével

  • Geyza
    2019 december 10
    1:43 du.
    Mindez csak neked jár , tőled elvenni azt nem lehet
    üdvözletével.

  • Marcsi, keresse meg a piruláit. Miért ne jelenhetne meg a HUF – USD árfolyamról az írásom?! Vagy magának minden igazság fáj, az uszításban meg lubickol? Én nem maga vagyok, aki olyan elvetemült gondolatokat fogalmazott meg például, hogy főbelövést is elképzelne tüntető magyar fiatalok ellen.

  • Boda Marcsi,

    túltolod a témát, nem veszed észre magad?

  • Boda Marcsi
    2019 december 11
    4:58 du.

    „Na nem semmi!!!!!
    Levontam a konzekvenciát……Geyza megint írhatott és HunCanada is(főmunkatársak..),mig amit én gyuri10-nek,ferenctnek,Bendeguz79-nek és másoknak
    reagáltam (persze főleg Geyzának)azt egyszerűen törölték.”

    —————————————————–

    Dehogy vontad le a konzekvenciát – nem valószínű, hogy tudod mi az, de mivel hosszú ideje hallod, hát mondogatod magad is, anélkül, hogy tisztában lennél a jelentésével!
    Ha valóban levontad volna , már rég nem lennél itt!

    Kedves Boda, hiszed vagy sem, de nekem még soha egyetlen hozzászólásom sem „tűnt el” nem is törölte senki, bárki is a moderátor – bár szerintem továbbra is C. Adam az erre jogosult személy!

    Azt viszont nem egyszer leírta, és közzétette – te is tudnád, ha a cikkeket amikhez hozzászólsz, előtte következetesen elolvasnád – hogy minden olyan hozzászólást, mely semmiről nem szól, csupán huszadszorra ismétli az illető által már leírt szidalmakat, kritikának nevezett öncélú, sehova nem vezető címkézéseket, törölni fogja!
    Nem lehet, hogy a te hiányolt „hozzászólásaiddal” is ez lehet a baj?

    Ha viszont mint írod : „Sebaj túléltem és az említett normális,kultúrált hozzászólók előzőleg már osztották a véleményem és válaszoltak is!” – akkor mi is a gondod?

  • gyuri10
    2019 december 11
    5:34 du.

    kedves Gyuri tudom, hogy nem velem vitázol és én sem vitázom. Én csak a HUF – USD árfolyamára reflektáltam megvizsgálva az elmúlt 20 év árfolyam alakulását, melyből górcső alá vettem az általad írt időszakot és a 150 forint körüli ár időszakát. Örültem is, hogy jól jártál, ha akkor és annyiért váltottad át ahogy írtad.
    Amúgy nem tudom ki az a félnótás, nem is érdekel, mert nem releváns a HUF USD árfolyam alakulására, amiről beszéltem.

  • Nem hiszem, hogy Mari tudja ki volt Herzl Tivadar, azt sem, hogy hol nyugszik és miért. Ebből kiindulva Heltai Jenőről sem lehet lövése sem. De azért rendes tőled, hogy egy kis tudást próbálsz belé csepegtetni, hátha utánanéz.

  • Kedves Besancon,
    Amit itt írsz nagyon jó,de a címzettet eltévesztetted.Azt hiszem geyzának akartad írni.Na nem baj.Majd a következő nekifutásból nem fogod eltéveszteni.Persze az is lehet,hogy akkor a postás nem fog másodszor is csengetni.