Elnöki jégpálya

2019 december 17 4:04 de.4 hozzászólás

 Van egy szálloda Budapest belvárosában, amelyik egy időben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy helikopter leszállópálya volt a tetején. Aki viszont a járdán megy el előtte, más érdekességekre is felfigyelhet. Nem egy épületből áll, első pillanatban is markáns különbözőségek láthatók. Mindezek ellenére a homlokzat mégis harmonikus, még egy emléktábla is díszíti.

 A Hotel President, Budapest Belvárosában, az V. kerületi Hold utcában olyan házak helyén áll, melyek története a XIX: századig nyúlik vissza. Az egyik korábban zsidó fürdő volt, homlokzatán a két Dávid-csillagot a felújításkor is szépen megőrizték. A másik pedig lakóház volt, amelyikben Liszt Ferenc is többször megfordult. Az emléktábla ezt jelzi. A szálloda először ennek a két háznak a helyén épült fel, majd a háztömb mögötti Vadász utca felé is terjeszkedett. A három épületben ma összesen 152 korszerűen felszerelt, kényelmes szoba várja a vendégeket. Érthető tehát, ha még a megnyitás időpontjában is vannak különbségek, a szálloda többször is megnyílt. Először 2008-ban, utána pedig más koncepcióval nyitott újra, 2015-ben.

Ez utóbbi dátumhoz kötődik, hogy akkor, az új tulajdonos úgy gondolta: a tetőn a helyet jobban is ki lehetne használni. Előbb egy étterem nyílt ott, ami májustól szeptemberig működött. Azután pedig a szálloda vezetősége 2017-ben, együttesen arra véleményre jutott, hogy a többi évszakban is kár lenne kihasználatlanul hagyni a szenzációs kilátást nyújtó tetőteraszt. Így találták ki – téli alternatívának – a jégpályát, ami telitalálatnak bizonyult. A korcsolyázni vágyók hétfőtől péntekig, 16 órától 21 óráig élvezhetik a panorámát csúszkálás közben. Szombaton és vasárnap a pályát már 14 órakor kinyitják. A 110 négyzetméteres korcsolyapálya szintetikus, környezetbarát polimerekből készült „jégfelület”, amely a jégnél puhább anyag, ebből kifolyólag a sérülésveszély kisebb, és az ízületekkel is kíméletesebb.

Minden vasárnap este öttől kilencig van itt egy Hütte Party elnevezésű esemény – nem a megszokott jegyárakkal és programokkal. Máskor egy jegy ára 12 éven felülieknek 2500 forint, ami a belépésen kívül magában foglal korcsolyabérlést és egy üdvözlő, forró italt is. A 12 évnél fiatalabbak ingyen jöhetnek be, egy felnőttel két 12 éven aluli gyerek korcsolyázhat. A Hütte Party idején a belépő ára 3500 forint vagy annak megfelelő euró, ám ilyenkor DJ szolgáltat zenét. Öttől hatig egy Hütte Blokk következik, az osztrák sípályák hangulatát idézik, hattól kilencig pedig elektronikus tánczenével szórakoztatják a vendégeket. A jégpálya befogadó képessége mintegy ötven személy, ezért ajánlatos telefonon előre bejelentkezni. Ha a pálya megtelt, a recepción dolgozók alternatív napokat javasolnak az érdeklődőnek. Ha valaki bejelentés nélkül érkezik, és már nem mehet fel, megkérik, várakozzon kissé, hátha lejönnek néhányan és felszabadul hely. A földszinti étteremben a várakozás idejét magyaros – vagy akár nemzetközi – ételek és italok társaságában kellemesen el lehet tölteni.A jégpályán kívül, a teraszon asztalok kaptak helyet, akik elfáradtak, le is ülhetnek melléjük. Az üveg asztallap alatt étel- és itallap bújik meg: babgulyás vega-, illetve sonkás panini, sült kolbász, gőzgombóc csillapítja az éhséget, kaphatók sörök, borok, pezsgő, forró csokoládé, kávé és almaital, az utóbbi Intermezzo specialitás néven kiegészül még Havannával és Amarettoval. Természetesen van itt még grog, forralt bor, pálinka, Unicum is. A Hütte Party idején Hütte menüt is felszolgálnak, ez Császármorzsa és Sí Wasser – az osztrák sípályák különleges málnaszörpje – ha viszont valaki alkoholos italt szeretne hozzá, van Aperol Spritz vagy a szintén osztrák Flying Hirsch, Red Bullban egy kis üveg Jägermeister. Ezekkel egészítik ki a Hütte Party idején, minden vasárnap este a kínálatot. A hangulatot a kilátás a Szent István Bazilikára, a Parlamentre, a Budai Várra és a szálloda közvetlen szomszédságában található Zsolnay tetővel díszített Magyar Államkincstárra csak fokozza. A teraszt közepesen világítják meg, így a pesti és a budai panoráma korlátlanul érvényesül.

 Mindezek mellett az ötcsillagos hotel maga is élményeket nyújtó. A modern, de mégis kényelmesen berendezett, egyedi stílusban kialakított szobák a máshol megszokott szűkös belvárosi méretekhez képest meglepően tágasak, még a fürdőszobák is. Van ahol a fürdőszobából is gyönyörködni lehet a panorámában, a kivilágított Budapest látványában. Más szobának pedig három fala is üvegből van száznyolcvan fokos kitekintést téve lehetővé ezáltal. A szobák egy részében a klasszikus, míg a 48 új superior szobában a modern boutique hotel stílusjegyei hangsúlyosak. Kávéfőző gép mindegyiknek természetes tartozéka. Az egyágyas szoba üzletemberek számára nyújt kiváló pihenési lehetőséget, a családos vendégeknek pedig – ha szükséges – bébiágy is ingyen áll rendelkezésére.

4 hozzászólás

  • Remek!

  • Na ez egy nagy gazdasagi elohalkadas.

    S lehetocve tettek egy igen szep es llasszikus letezo epulet alkalmazasaval, nem epitettek oriasi koltsegekkel valami ronda modern nagy dobozt.

    Remelve sikereiket az idegenforgalom kedvelni fogja es patroniazaljak majd. Az egesz tarsdalom elolenduleset jelenti majd az.

    Ki a tulajdonos ?
    Remelve nem az adofizetok zsebebelo zsarolva volt a koltsegei?

  • P.S.
    Csodalkozom a helikopter lozlekedes hasznalatanak lehetosegen a belvaros felett.

    Mi a torvenyes biztonsagi feltetelei?

  • „Elnoki jegpalya”- tehat elnokuk ottan korcsolyazik ?