Szolidárisra fel!

2020 március 21 9:04 de.60 hozzászólás

Orbán polgárháborús helyzetet provokál?

“Ha ma valaki munka nélkül kap egyhavi fizetést, akkor valakinek egy hónapig kell dolgoznia helyette fizetés nélkül!”

Lehet vitatni, hogy a vírusmizéria megalapozott-e, vagy sem, ténylegesen van-e érdemi különbség a lefolyásában a többi influenza – és tüdőgyulladásoké között, vagy csak egy erősen túlfújt lufival trükközget az, aki visszaél a társadalom dezinformálásával. Ezt majd az elkövetkező évek bizonyítják.

Az már fontosabb kérdés, hogy belenavigáltak minket, és ezzel mesterségesen gazdasági és társadalmi helyzeteket kreáltak. Csak és kizárólag háborús helyzetben volt hasonló körülmény, eljárás, megszorítás! Akkor annyival volt jobb, hogy a fegyveripar legalább adott munkát, fizetést, így enni is lehetett! Már ezen a héten is többszázezren kerültek ki fizetés nélkül az utcára és egyenlőre pármillióan vagy munka nélkül, vagy minimális “kamumunkával” vannak még fizetve -főleg közalkalmazottként!

Amint egy háborús lenullázásnál – trendfordító állapotot teremtettek! Most a társasjáték tábláját lesöpörték és tetszőlegesen új szabályok bevezetésére is nyitva hagyták a kapukat.

A játékmester minden szabályt újra írhat! A valuták értékét, az ingatlanok értékét a bérleti díjakkal, az ennivaló árát, a munka értékét, az ember értékét. Teljesen új világtrend, vagy csak államtrend alakulhat ki….

Forradalmi hangulat keletkezhet, ha a társadalom egyes rétegei – pl. a vállalkozói versenyszféra az alkalmazottaival kell, hogy vállalják az egész társadalom kreált, gerjesztett veszteségeit, amíg a közpénzből eltartottak teljes fizetést kapnak -többnyire részmunkáért, vagy otthonmaradva!

Nyugat-Európában, Észak-Amerikában az állam kompenzálja a hátrányba kerülteket, amivel szemben Magyarországon sokan már március 16-án hétfő óta szó szerint egy forint nélkül maradtak az orbáni bejelentés következményeként! Családjuknak annyi ennivalója van, amennyi a spájzukban illetve a rokonoknál, szomszédjuknál maradt! Többszázezren kerültek már mára is ilyen helyzetbe önhibájukon is kívül!

Amennyiben az állam nem rendezi a mesterségesen kettéhasított pénzzel ellátott és jövedelem nélkül hagyottak partikuláris helyzetét azonnal, akkor jogosan merülhet fel a kép bennünk, hogy hátsó szándékai szerint eljárva feszültséget, ellenszenvet kelt a társadalmi rétegek között a jól bevált “Oszd meg és uralkodj!” alapján, miszerint egymás torkának ugrasztva, majd fegyveres hatalommal visszaélve tart fenn rendet, így, csakis így a politikai hatalmát ezzel befagyasztva!

Ez az inkorrekt pénzelosztás erkölcstelen, tarthatatlan!

Szolidáris alapon lehet elkerülni a barátaink-, testvéreint elleni kölcsönös agressziót!

Azonnal kell lépni, hiszen pénz és ennivaló nélkül maradtak napról napra többen magyar testvéreink, honfitársaink, ami még robbanásveszélyes állapotot is jelent!

Az állam nemfizetésével csak mi, az állampolgárok kényszerülünk humánusan, szolidárisan megoldani a gerjesztett feszültséget a korrektség és a béke fenntartása érdekében!

A fizetések és nyugdíjak 70%-át kéne csak megkapjuk amíg a kormány nem rendezi az igazságtalan egyenlőtlenséget, a maradékot pedig a jövedelem nélküliek felé kell felosztani a kormány korrekt jövedelem-rendezéséig bezáróan!

Mindenkihez alanyi alapon el kell jutnia a jövedelemnek!

Akik nem járnak be dolgozni és távmunkában sem foglalkoztatják, ott ugyan annyit kapjanak, mint akik jövedelem nélkül maradtak! Gyerekek után feleakkora összeggel.

Akik távmunkában, vagy részmunkaidőben tudnak dolgozni, ők a szerinti jövedelmet kapják elérve a minimumot, de nem meghaladva a szolidáris maximumukat!

(A ténylegesen elvégzett munkát kontrollálni kell! Mennyiségét a távmunka sajátossága miatt könnyebb, de a tényleges minősége is számít!

Legyen a “Rendkívüli helyzet” miatt az alap, hogy elsődlegesen bankkártyára, másodlagosan készpénzben napi elszámolással fizethessenek kérésre mindenkinek, ha csak nem megfelelő a heti, havi kifizetést!

A bérleti díjakat a válság alatt a felére csökkentsék le rendeletileg! A rendkívüli helyzet miatti kormányrendelet alapján súlytott vállalkozások szerződéses bérletidíja a rendelet által csökkentett mértékű arányra csökkenjen, illetve a ténylegesen megvalósult nyitvatartás arányára!

A lakások bérleti díja a szerződés szerintinek a felére módosuljon átmenetileg elszámolás szerint!
Az e feletti részért az állam álljon helyt a fennemlített 70% erejéig!

(A rezsi, az adó és hitelmoratórium miatt a fenti elszámolás reálisan tartható a kormány gyakorlatban megvalósuló lépéséig.)

Nem hagyhatjuk, hogy honfitársaink ennivaló és minimális feltételek nélkül maradjanak addig is, amíg a kormány nem rendezi ezen anomáliánkat már megkésve is az amúgy mi pénzünkből!

A közvagyon a mienk, a kormány csak a kezelésére kapott átmeneti meghatalmazást! A hűtlen kezelésére nem, ahogy arra sem, hogy az önös érdekeire fordítsa!

Nekünk szolidárisan és előre látóan kell eljárnunk, meg kell akadályozzuk, hogy akár még direkt provokációval is egymás ellen fordításunkkal bármilyen testvérharcot tudjon gerjeszteni bárki is!

Csak és kizárólag a kormányon múlik, hogy a fenti szolidáris kényszerintézkedések helyett mikor engedi, hogy visszatérjünk egy másik korrekt alapon történő elszámolásra!

Kemény Szilárd

60 hozzászólás

  • Kedves Szilárd! Alapvetően egyetértek. De. Ennek a kormánynak nem adnék a kezébe egy fillért sem. Amelyik majd oszt az állítólag meglévő maszkokból, védőfelszerelésekből “ha itt lesz az ideje”. (Mondja ezt a kormányfő a vírus megjelenésének harmadik hetében!)
    A családból is többen maradtak fillér nélkül, soványka tartalékkal: taxis, biztonsági őr stb. Állásuk van – nem mondtak föl nekik, de semmiféle fizetést nem kapnak, munkanélküli segély sem jár – hiszen “van munkahelyük”. A bejelentett intézkedéscsomag meg mit tartalmaz??? Hiteltörlesztési, adóbefizetési moratóriumot, kamatok limitálását.
    Ja, majd az óraadó tanár személyi kölcsönt kér (kap-e???), azon vesz babot a levesbe, meg gyógyszert a bajára
    Ezekre nem lehet hagyatkozni – nélkülük kell megoldanunk! Mert még az a 30% is eltűnik a feneketlen ner-bendőkben, mint a vörösiszaposoknak küldött 2 milliárd.

  • Jópéldát, Kemény Szilárd ! Végzel-e önkéntes karitász tevékenységet, viszel-e hajlék nélkülieknek ételt és magányos öregeknek, veszel-e kórházi felszereléseket kórházaknak (mint azok a piszok Mészárosék meg Tiborcék)… Aztán utána állj ki ide szájtépni !!!

  • 1990-91-ben mikor oda-utaztam ,valoban kivancsisagombol latni, hogy valoban mi valtozas lehett volna ottan.

    Akor ugyan ezt az elmei elkepzeleseket tanusitotta az ottani lakossag zome.

    Szelekoru meglatasaik volt, hogy “duplazni kellene a fizeteseket”.
    Veletek hogy azzal minden rendbe lenne es az eletszinvonala is duplazodna.

    Senki nem volt hajlnado ertelmezni, a fel-evszazados felrevezetesek utan ,hogy azzal csupan 100%-os inflaciot okoztak volna es NEM eletszinvonal emeleset.

    De ketesgtelenul, az automatikusan ugy is tortent azota.

    Hasonloan, hogyan velne a kedves szerzo,,hogy az “elszmolasai” csak elkepzelet ohjai szerint valtoztatni a szamokat.

    Az elszamolasok szamain ha matematikailag nem eggyezok es egyensulyban , az nem csak hogy csalas, de a tenyek hamisitasai, es nem tobb mint az elso osztlyosak szamtani ertelemtlensegei.

    Sajnos, kifejezeseben is teves a szerzo.

    Ma, Magyarorszagon nem letezik “koz-vagyon” , vagy mint a regi kifejezes, a “nep-vagyon”.

    Ma van allami vagyon,
    nemi magan vagyonok,
    es a magasranguak haverjai akik a regi u.n.”nep-vagyont”
    magukava szetosztottak, ill.egyszeruen elsajatitottak.

    Sajnos, Magyarorszagon NEM leteznek gyemenat-banyak, arany-banyak es olaj-mezok, mint pl. Venezuelaban.

    De lasd, ottan is mi remes szegnyseget okozott celazatossan ugyan az az elkepzelet dogma.

    Del-amerika LEF-gazdagabb es a vilag LEG-gazdagabb olaj nemzeteben ma sulyos nyomor es elelmiszer hiany gyotri a lakossagot.
    Aki csak kepes volt menekulni, ami a lakossag 1/4-e menekulni kenyszerult , a napi minimum letlehetosegeit elerni mas es szegenyebb nemzetekben.

    Nem tudom elkepzelni, hogyan latja a kedves szerzo pl. a lak-berek elrendelt leszallitasait?????

    Kerdeznem, peldakeppen, ha a kedves szerzonek lehetosege lenne lakasat kiadni havi, vagy evi-bereltben, s a lakberet az onkenyes allamhatalom elrendelne leszallitani pl. 70%-ban.
    Lenne kepes a szerzo fentartani azt a lakast, adot, fentartasai, javitasi, stb. koltsegeket fizetni a berleti jovedelme osszege-nelkul?????

    Ha arra kepes lenne, es amodon a berletet leszallitana, vagy ingyen adna ki a lakast, hat az igazan dicsoito “szolidaritasnak” a bizonyiteka lenne.

    De annak korulmenyei persze igen kerdeses lehet.

    Maskulomben ugy tortenne minnt pl. New York City u.n. “Rent Control” okozott. Tobb vatrosreszek az evek folyaman teljes SLUM-okka valatak. Sot rengeteg berhaz-tulajdonosok egyszeruen elhagytak ingatlan tulajdonaikat.

    S a varos kenyszerult mindazoknak az epeulet-tomboknek fentartasi feleloseget es koltsegeit venni.

    Ami csak az adofizetok terheit novelte, s azzal a lak-bereket emelete, amig allapotaik sokkal nagyobb mertekben romlott.
    Csupan a SLUM-varosnegyedeket produkalt, ahol a bunozok, kabitoszeresek meg a suhanc-gang-ek terrorizaljak a szerncsetlen lakossagot.

    Esztelen , logikatlan es mukodhretetlen elekpzelesek ,meg HA joindulatuak is, de amikor a normalis kovetkezmenyek elleni eredmenyeket produkal, az csupan a tarsadalom osszesegenek a karara megy es mindenki erdekei es kolrsegeit noveli.
    Azert az a rendszer nem mukodott sehol a vilagon.

    Sajnos azert a “szolidaritas” jelntektelen es ertelmetlen maszlag.

    Ha valaki problemajaval bar-ki is eggyett-erez (szolidarol) es kepessege alapjan onfelaldozoan xselekszik, az ertelmes es produktive kovetkezmenteket kovetel.

    Errtelmetlen maszlagok eredmenyei nem csak ertelmetlen maszlag, hanem vegerdemneyeiben teljes katasztrofakat prodikal az egesz trasdalaom szmara.

    A mai pandamik altal okozott gazdasagi korulmenyek szukseges tomeg-segitseg letrehozasa celjabol, tobb nemzetek kormanyai a hitel-lehetosege alapjan igyekeznek segitsget nyujtani a serult milliok-szamara.

    Az az allam kolcsonoket vesz-fel segiteni a tomegeket es kozgazdasagpokat.
    De mind azt az adofizetok kotelezettsegei majd adokformajabn visszafizetni. Amint a kozgazfasagok ismet mukodeve valnak, s a lakossak produkalo lehetosege usmet letezi.

    A valosag, hogy semmibol, csupan a semmi eredheto.
    De az senkit segit.
    S most milliok segitsegre szorulnak am.
    Maskent a kozgazdasag osszeomlasa es a Venezuella-i korulmenyek ismetlodesei elkerulhetetlen !!!!
    De mindenki, mindenunnen nem menekulhet am !!!

    A mai szolidaritas leg-elsobb kovetelmenye, hogy vedd magadat, elozd meg a jatvanyaldozatav esesed.

    Minel tobben, minel sikeresebben kozremukodnek azon, annal erosebb a lehetoseg a katasztrofa megelozese es a gazdasagi korulmenyek normalizasa !!!!

    Az ma a LEG-szuksegesebb teendo viagszerte mindannyiunknak, azt a szolidaritast kovetni !

  • A melegen ajánlgató Szerzőnek melegen ajánlok egy negev-sivatagi kibucot végleges kipróbálásra!

  • “Teljesen új világtrend, vagy csak államtrend alakulhat ki…”

    Új államtrend fog kialakulni – mivel a globális szervezetek (UNO, EU, stb) impotensnek bizonyulnak.

  • FERENCT;

    Nevezned ezt barminek is, de a valosag, hogy az emberiseg gyors tulszaporodasai valtozo korulmenyeket okoz minden tekintetben.

    Jarvanyok mindeg erossen csokkentetek a letszamokat.

    Persze az kegyetlennek tunik, de a lorulmenyeink termekei vagyunk mindannyian.

    Mind a zsufolt tarsadalmkaban es varosokban a jarvanyok terjednek gyorsabban es nagyobb meretekben.
    Persze a kovetkezmenyeik erint mindenkit.

  • D.Bernstein Te tényleg hasra estél attól, hogy több száz milliárd elsíbolt pénzből most nagylelküsködnek? Az első közbeszerzésnél a százszorosát nyerik vissza. Ne nézzél mindenkit óvodásnak.
    Ha nem síbolják el a pénzt, most jól felszerelt kórházak lennének szakszemélyzettel.

  • Oh come on ORSOS;

    Nem szukseges szamuzni senkit a sivatagokba.

    Csak remelhetoen mindenki belatna a valosagot es nem elkepzelt meseket terjesztenenek, amik vilagszerte ahol probalra lett teve, csupan kudarcokat es nyomort okoztt.

  • Ferenct
    2020 március 21
    12:51 du.

    fercsike te milyen “trend”-et vízionélsz? semmi új nincs benne amit ma is látunk (ha van szömünk?) régi “clusterfuck” ez a Nagy Vergenye Diksönáriban sem szerepel de használatossá vált nem MSM újságírók köreiben a helyzet (azaz “a” “trend” lefestésére… én az olíva zöldet javallanám de nincs most ecsetem)

    szóval van ez a COVID-19 MÁR LEGALÁBB 6 FÉLE VRIÁCIÓBAN ATTÓL FÜGGŐEN MELYIK NAGYNÉNJE A VÍRUSNAK ESETT BE ODA … tudod hová?

    és most van olasz kovidtizenkilenc meg perzsa ami táncolja a perzsatáncot a Bahcsiszeráji szökőkútból ez Csajkvszkij balett hogy nehogy félreértsed… usa kovidtizennyolcegész79, és wuhani ami -úgy tűnik- kiszenvedett… de a feladó “nem adta fel” még kavarja… és még néhány Venezuelában érdekes módon a bolsonaró “a” típusú ról hallgatnak

    de addig is minden nagyon szép minden nagyon jó gyerekek menjetek le a cseresznyefáról

    zöld durchmarsch

  • Nos Kemény Szilárd “keményen” és főleg alaposan levizsgázott az általa hírdetett “szolidáris” (szolidaritásból)és a meg nem nevezett?.. szintén ellenzéki szerzők is!
    Ebben a válságos időben minden normális ember(pártszimpátától függetlenül öszefog,mert ugye a vírus nem pártfüggő?????.)
    Mind a külfüldi,mind a magyar kormány küzd a vírus ellen!!!
    Aztán az sem mellékes,hogy itthon sűrű és hiteles tájékoztatás van(óránként!),tanácsadás mindenkinek,segítségnyújtás és intenzív kutatás az ellenszer megtalálása érdekében,valamint addig is hatékony tanácsadás,segítség!!!
    Szerencsére több ellenzéki párt politikusa egyetért ezzel,és nem mocskolja aq kormányt! Kivéve itt egyes jellemtelen ellenzékiek,akik nem fogják fel a vészhelyzetet,és “idiótaként”
    azt hiszik választásook vannak?…na ugye az még odébb van és addigra az ilyen szerencsétlen lecsúszottak is eltünnek….!

  • Orsós Elemér,
    a szerzővel kapcsolatosan,úgy látom alkalmazod a gyöngyösi márton ajánlotta”regisztrációt”.Egyébként,ha választanom kellene a “negevi sivatag”-beli kibuc és a jányi gusztávok szent hazája között,hármat találgathatsz,mit választana minden normális EMBER.
    Függetlenül minden vallási vagy bármilyen hovatartozás ellenére. Ha fogalmad lenne egy kibucon belüli életről,a Negevtől, akár a Galilig is,nem írnál ilyen szamárságokat.Ha Neked így jó,hát jogod van azt gondolni,amiért ha utána nézel kineveted magadat.

  • Amúgy és nem mellesleg! egyes ismerőseim,polgárháborús helyzetról írnak…bár remélhetóleg erról nincs szó,most ( és a jövőben sem lesz….),, így rendszerváltásról, komoly változásról kizárólag
    a szellemi és jellembeli “csökkentek” álmodozhatnak…különösen
    ha ezt meg is érik???…..!

  • Ferenct
    2020 március 21
    12:51 du.

    És mit ajánlasz helyettük kicsi bnáci?
    Csak nem az NSDAP-t ?

  • Igen Ferenc1! És meg kell erősítenünk a globális szervezeteket – együttműködés nélkül minden nemzet tönkremegy..

  • A cikk szándéka jó, de sajnos nulla az általa kért, követelt rendezés esélye. 10 évnek elégnek kellett lennie, hogy lássuk, hogy ez a kormány a saját körein kívül nem hogy mindenkit leszar, hanem még rosszabb. Ellenségnek és veszni valónak tartja. Nagyon baljós a jövőkép már akár egy hónap múlva is és ezt a szolidaritás és némi humán belátás csak felületesen tudja pótolni. Ami eddig a gazdaság motorja volt és segítette a diktatúra fent maradását, a német autógyárak legalább részlegesen leálltak. A többi multitól se várhatunk sokat. A gazdaság meg fog fagyni nagyon rövid időn belül és a járvány még csak most kezd beindulni..

  • Sajnos Bendeguz felvetesei ellehetetlenitik az azokra adhato valaszokat.
    Szerintem a publicisztikaban erősen csak a meglevő források szetosztasara koncentralnak, külső források megjelenése nélkül, mert jelenleg azok nem voltak.
    Minden kulso forras elosztasa segiti a rendszert rovidtavon, ami a feszultsegeket is csokkenti azonnal!
    De! Az árnyoldala, h a tarsadalom – állam eladosodva azt visszafizetni kenyszerul, vagy adosagspiralba zuhan!

    Az Eu reszerol en csak azoknak a tagallamaimnak adnek extrapenzt, akik teljeskoruen egyuttmukodnek!
    EU-ügyeszseg, ….

    En nagyon erosen erzem kovetkezmenykent:
    Eu, É-Amerika lelassul, leáll, igy az összes beszállitoja is , amit azon orszagok nem fognak tudni elviselni, allamcsod! A termekek es a munkaero ara lezuhan! Azon orszagok adossagspiralban kvazi-adosrabszolgakent kell, h termeljenek , eletben maradjanak!
    Valszeg megindul a legujabb kori gyarmatositas, a vilag ujra felosztasa! K-Europa, Ázsia, Afrika, Latin-Amerika!
    K-Europában az államok valaszthatnak Oroszo.bekebelezi, v EU felé közelitenek. Bejutni valszeg nem tudnak, csak a kuszobig jonni.
    Az olaj árát szerintem tovabb fogja csokkenteni a valsag, akár 10-15$-ra hordonkent!
    Ez megfekteti Putyint, az arabokat, es a fejlodo vilag olajtermeloit is!
    Ez kialakithatja az UJ VILAGTRENDET!
    Kina a kerdes! Biztos, h visszaesik a gazdasaga, de osszeomlani nemfog! Sőt, szerintem erosit Afrikaban es Latin-Amerikai befolyasaiban.
    Ha kialakul nnemzetkozi konfliktus, akkor az ezek szerint.?
    Kina es lndia hova áll?
    Ha van esze – semleges marad, neveto 3-kent kimarad, hiszen akkor, csak akkor a termekeit el tudja majd adni a győztesnek. Persze a helyi konfliktusok elmelyedese valszeru! India es Pakisztan. Mindkettonek vannak atomfegyvereik!
    Faramuci Toroko.helyzete. szerintem joesellyel tavozik a NATObol es Putyinnal lesz szovetseges. Ciprusra es a gorog szigetekre akkor mar nem mennek!
    Izraelbe nem is merek belegondolni! Szerintem egy szigetkent fog orlodni az arab vilag kozepen…. Valszeg a NATO tamogatja mejd esetleg nyiltan, v burkoltan (pedig a templomot meg meg sem akarjak epiteni!)
    Szerintem a mostani vilaggazdasagi valsagig a felelem nott a fejlett vilagban, h a rohamos gazdagodas a feltorekvo allamokban a fegyverkezes erosodeset is hozta, atombombakat sok államban! Azt is el tudom kepzelni, h a fegyverkezes csokkentese erdekeben indult el a folyamat!
    Es akkor Földön hány katona lesz? 1milliárd? Vagy 2?
    50 felett kell még aggodni?
    En mar nehezen tudom elkepzelni, h teljes menetfelszerelesben kusszon a ferjem, v szaladgaljon geppisztollyal a hatan.
    Golyofogonak meg jo, mert 2szer akkora, mint 20evesen.
    Mar megint az oktatas, az eü es a kultura fogja megszivni!
    Szolok a fiaimnak, h keressenek a vilag vegen egy jo helyet!

  • Meszarosek, Tiborcek?!
    Hat azok a mi penzunkbol adakoznak!
    Nem azt adtak oda a nevukben, amit közpenzbol megvettek?
    Szerintem jobb lenne, ha az osszes elpanamazott penzt visszavennenk es akkor 100-szor, 1000-szer annyi eszkozt lehetne venni!

  • O1g666! Putyin és Törökország összeborulását nem tartom valószínűnek: évszázadokon át háborúztak. Pl: a tatárok lakta Krim feletti uralmat is a törököktől szerezte meg II. Katalin cárnő serege 1799-ben.
    Bár fene tudja: minden lehet, meg mindennek az ellenkezője is.
    Egy nem lehetséges: hogy a bodák vérgőzös agya kitisztuljon.

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2020 március 21
    4:22 du.
    Szives elnézésedet kérem, de azt hittem a Negev-sivatagban nincs kibuc, mert ha ezt tudom, akkor inkább a Szíriuszt ajánlottam volna neki! 😀

  • Ha egy orszag eleg nagy – mint Brazil, akkor a 2020-as világgazdasagi válsagot fel tudja fuggetleniteni, h csak minimalisan erintse!
    A legfontosabb, h élelmiszerekben önellátó-e!
    Potenciálisan jol jöhet ki:
    Brazil, Argentina, USA, Kanada, (akár az EU), Oroszo, Ausztral, N.Z. talan Kina, lndonézia, Fulopsz.

    A legnagyobb vesztes a környezetvedelem, termeszetvedelem lesz!
    Na! Azt már nagyivben letojják, ha ehesek!
    Kivágjak a fakat, levadasszák a vadakat!
    Na az lesz a legnagyobb kár, amit a legnehezebb lesz korrigalni, ha egyaltalan reszben lehet!

  • Putyin es a torokok – ha jol erzekeltem, mintha egyoldalon harcolnanak Sziriaban! Toroko szinte mar a NATO ellen van….Bár neha annyira kaotikus ott a helyzet, h most elbizonytalanitottal!

    Kedves Bánfy Miklos!
    Az irásnak olyan értelme lehet, h nyomot hagy, miszerint hogyan lehet, lehetett volna eljarni, nehogy utolag azt mondjak, az ellenzek csak pofazik, kovetelozik, de semmi ertelmeset sem tett, v javasolt!
    Nyilvan a publicisztika szerinti eljarast is csak a kormany tudja meglepni, de nem tette!

  • Idezek!

    Kedves Viktor!

    Lehet még hosszabbitani dec.31. után?
    Tök jól elvagyunk itthon, köszöbjük!
    Én állami alkalmazottként, feleségem óvónőként, lányunk bölcsödei dolgozókent teljes fizetésünket megkapjuk!
    Ha tudnánk, most elrepülnénk Tájföldre, de talán csak Ciprusra talalhatunk járatot, vagy már oda sem!
    Így Szabolcsba megyunk szüleimhez. Ők is elvannak a nyugdijukból.
    Az állami fizetéseinkből jól elhorgászgatok, nyáron strandolunk, egyedül húgom panaszkodik, mint fodrász, hogy a bérleti dijra sincs pénze, mert nincs vendég, hiába vette meg 6000 forintert a maszkot!
    De az ő hibája! Miért nem a községi irodába ment dolgozni!

  • Most azonnal korrigálok!
    Ázsiai ismeroseimmel folyamatosan tartva a kapcsolatot, most derult ki, hogy naiv voltam, MÁR BEROBBANT AZ ÉHEZÉSI HULLÁM!
    Fulopszigeteken csak Manilan keresztul jutnak letfontossagu kajahoz.
    De a szigeteken is kaotikus az elet, mert Manilaban volt valami tanácskozas, v parlamenti ules es az egyik kepvilelo mertozott lett es meghalt.
    Szerintem csak rovid ido kerdese, h mikor robbannak ki vilagszerte ehseglazadasok, mikor lesz haborus helyzet! Ebbe az is beleferhet, hogy a fejlett orszagoktol koveteljenek ennivalot, segelyeket!

  • O1G666
    2020 március 22
    9:59 de.

    A NATO csak addig volt érdekes a törököknek míg fostak a ruszkik tőszomszédságában.
    Ez alatt az idő alatt KIFELÉ úgy viselkedtek mintha civilizálódnának.De persze nem.
    Megmaradtak pont olyan vérszomjas fenevadaknak amilyenek mindig is voltak.

  • gyuri10
    2020 március 21
    4:22 du.

    Ahogy így elnézlek, meg olvasom a sületlenségeidet,
    úgy látom ott Izraelben veled is inkább csak többen vannak.
    De legalább ITTHON ritkán rontod a levegőt.

    Illepityut megetethetted azzal hogy elvből nem jársz ide,
    (Dunamenti Mongólia meg a hasonló baromságaid)
    én azért pontosan tudom hogy csak ide-ide esz a fene tégedet.
    Gondolom várnak a kamerádok a Pártházban 😀 😀
    Hát hajrá.Rombold csak tovább távolabbi hazám mostanában amúgy is megtépázott hírnevét. Te kis Iránbérenc 😀

  • O1G666
    2020 március 22
    10:14 de.

    Lehet hogy leírok ide egy meghökkentő sztorit
    a Török Állam MÉR-HE-TET-LEN aljaskodásáról és pénzéhségéről, amit saját, Németországban dolgozó állampolgárával szemben követett el a kilencvenes években.
    Az esetet a fiú volt (német) főnökétől ismertük meg.

  • 666 hozott fel egy felelmetes eset lehetoseget.

    Persze azert vannak ma a US-ban a fegyver-uzletek elotti fegyver es loszer-vasrlok sorban allasaik.

  • Orsós Elemér,
    Egy rövid történet:Román kollégámmal,akivel négy éven keresztül egy munkaasztalnál dolgoztunk,amikor tüsszentettem azt mondta nasz en kúr.Én ugyanezt mondtam fordított esetben. Azt hittem ez azt jelenti románul,hogy egészségedre.Nos évekkel később egy olyan társaságba voltunk meghívva,ahol majd mindenki a házigazda is román eredetű volt.Valaki a társaságban eltüsszentette magát és én nagyon kedves akartam lenni.Nasz en kúr.Mondtam neki.Mire a házigazda aki mellesleg barátom volt félre hívott.Figyelj ide:Ha valaminek nem tudod az értelmét,ne mondjad.Ez nem akart sem tanmese sem rendreutasítás lenni. Csupán azt akartam mondani,hogy nem vagy egyedül a tévedésekkel Nem tételezek fel semmiféle rosszindulatot.
    Spongyát rá.Gy.

  • Orsós Elemér,
    a mondat jelentését vedd ki a szótárból.Azért nem írom ide,mert nem szeretném,hogy magadra vonatkoztasd.Van itt olyan mocsok aki ennél undorítóbbakat is beír ide,ha részegségében ráesik a klaviatúrára.Üdv:Gy.

  • Jakab Péter a mostani “intézkedésekről:

    “semmi sem indokolja, hogy Orbán Viktornak élethosszig tartó felhatalmazást adjunk! Azt ugyanis királyságnak hívják! Valamit félreértett a FIDESZ: nem a demokráciát kell felszámolni hanem a járványt”

    makk terített ulti

  • O1G666
    2020 március 22
    3:51 de.

    Óh 1 g hahaha ttt
    szóval az a gond a nagyon vagy túl hosszú merengésedben, hogy nem tudsz eltávolodni a sámlitól!!! abban a gazdasági rendszerben (nem mondom milyen nevet adtam neki) amiben most vannak az Lóg I kuss

    DE NEM MARAD MEG “AZ” A RENDSZER elmennek üdülőhajóval a Rába folyóra a SZOTT segítségével mert mert az Elba folyón a SZOTT üdülőhajók már mind léket kaptak

    lesz cucilimusz meg kommenyizmusz és “beosszák” lásd még Cuba 60 év után is vidámak és mostanság még sokkal vidámabbak mindenkinek van 3 centavosza a zsebében amiért lehet kapni egy bucit (frissen sült ropogós) és másik 3 centávoszért meg egy liter friss tejet (nem szója tehénből jött ki)

    ahol nincs szolidaritás ott van USA, EU, Bolsonaro, és a többi kakika

    pagát uhu meg dinnyehéj amint evez lefelé a Dunán

  • Röviden!!!
    Én maximálisan szolidáris vagyok,de a jellemtelen,hazáruló
    “egyes ” (sajnos több…)itt előforduló ellenzékivel nem!
    Na ennyit röviden…remélem világos,és érthető?

  • Boda.
    Inkább a fekete pestis, bubópestis kombó, mint a te szolidaritásod.
    Na ennyit röviden…remélem világos,és érthető?

  • Hazugsag helyesbitese:

    Cubaban a tej csak jegyre nyujthato.

    Csak terhes noknek es het (7) even alulli gyermekenek leheto.

    Nemi kertben novelt zoldesgeket arusithatnak a polgarok, de semmi mas piac NEM letezo, tehat arucikket mint tejet nem vasarolhatsz sehol semmiert.

    Az az ami nem letezik annak nincsen “feket piacca”.

    Nem igerek ingyen egy-iranyu repuljegyet tobbe oda.

    Sird ki a szivedet hogy nem fogadtad el az ismetelt ajalnlataimat a multban.

    Szencvdened kell hat ottan ahol tejet szabadon es korlatlanul es rem olcson ihatsz!!!!

    Meg-ne fulladj rajta !!!

  • Boda!
    Én nem vagyok rasszista, de nem vagy te zsidó?!

    (Te ezt irtad az elobb)

    Addj nekem penzet, mert fideszes vagyok!
    Szolidaritasbol csak 50.000,-ot!

  • Kulonben most irtak nekem Fulopszigetekrol, hogy kaosz van, es tomegek nem jutnak etelhez, probaljak penzt kuldeni, h segithessenek szetosztani!
    2500 pezo egyzsakkal, ami kb. 14-15.000,-

    Boda! Ők hiresen kemeny keresztenyek!

  • A rizs kb. 15.000,-/zsák!
    Bár szerintem lesz még 2-szer annyi náluk is, nemcsak nálunk!

  • Bendeguz79
    2020 március 22
    7:22 du.
    grizi

    grizi elfelejtettél reagálni a 4 trillió $$$$ amit a FED kapott és a 1,3+1,82 trillió $$$$ amit a gazdagjaitok, ezen felül
    a 4 tagú családok (a többi nem!!) $3000 et egyszer egy összegben amiért most kereshetnek WC papírt ott ahol az sincs mert másra nem elég

    egy védőálarc múlt héten $0,75 volt ma már $7,52 egy pudvás fog kihúzása: $850 + tax és akkor még éhenhal az egységsugarú

    zöld makk ulti

  • Kenny!

    Lehet,hogy nem értettél? ….sem veled,sem a hozzád hasonlóakkal
    nem vagyok szolidáris…..azt hiszem ez érthető?világos?
    Azok számítanak akikkel jogosan szimpatizálok,mert úgye ők tisztességes,hazaszerető és nem mellesleg többségében itthon élő,és képben lévő emberek!
    Na Pá!

  • Christopher Adam

    Boda Marcsi,
    Krisztus konkrétan azt tanitotta, hogy pont azokkal kell szolidárisnak lenni, akikkel nem szimpatizálunk.

  • Boda Marcsi Jaj. Pedig úgy írtam, hogy te is megértsd. Nem sikerült.

  • Christopher Adam Kanadában lehet, de Boda vadkeleten él.

  • O1G666
    2020 március 22
    9:50 de.

    Miért kellene Brazilban akármennyi fát is kivágni?
    Millió hektárszám vannak újratelepített eukaliptusz erdők, mert főleg a papírgyártás azt használja.
    millió hektárszám ültetnek cukornádat hogy alkoholt tegyenek a benzinbe

    Ha csak a kajára kell majd?

  • Bizony így van:

    “Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál?”

    “Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai”

    Máté evangéliuma, Jézus hegyi beszéde

  • Meztelen a király!
    USA1bol éloben megy a tvn, h boritanak mindent!
    Kinyitjak a hatarokat is, mert nyilvanvalova vált, h a gazdasag bedontese feleslegesen nagy ar a virus elleni vedekezes teren!
    Vissza a termelésbe!

  • Kenny
    HunCanada

    Hogyhogy nem tudjátok, hogy Boda az európát önmagától és az európai hitet védő Lovag Orbán-vitéz “igazi” keresztény szárnysegédje

    ….így talán jobban tudja, hogy Jézus miket nem mondott ….

  • Nem akartam ehhez az íráshoz hozzászólni a rendkívül ismerethiányos tartalma miatt. Már a címválasztással se vagyok kibékülve, ugyanis a szolidáris magyarra fordítva egyetértő, összetartó jelentéssel bír.

    Legyek összetartó Orbán Viktorral, netán vele egyetértő? Vagy mindazzal, amit itt leírt az írásmű szerzője?

    Szolidaritás. Többet használt idegen szavunk, hellyel-közzel minden magyar tisztában van jelentésével: kölcsönös segítségvállalás. De ez a cikk nem erről szól.

    E félresikerült írásmű vezérgondolata a COVID-19 vírus okozta “bonyodalmak” körüli.

    Ma elsődleges a megbetegedések terjedése, a holnapé a gazdaság. Százezrek veszíthetik munkahelyüket-vállalkozásukat. A járvány kezelését elégtelen számú egészségügyi személyzet próbálja nálunk ellátni, a kormány nem időbeni intézkedésének köszönhetően hiányos védőfelszerelésekkel és eszközökkel csillapítani.

    Nem hallani kormányintézkedést a hajléktalan tömeg kezeléséről, mint ahogyan a kizárólag közmunkában foglalkoztatottak további sorsáról se. Hiszen munkanélkül maradt óvónők Ferencvárosban – polgármesterük jóvoltából – közmunka keretében az otthonukban tartózkodó egyedülálló idősek és az elrendelt karanténban élők gondozásában vesznek részt, ezzel megtartva változatlan összegű fizetésüket. De ezzel kiszorítanak kerületi közmunkásokat? Jó jó, és mi lesz sorsuk a bódvalenkei közmunkásoknak és a közéjük be nem kerülteknek? (ez csak egy kiragadott kicsiny szelete a foglalkoztatottaknak)

    Nem folytatom, mert a COVID-19 vírusnak rendkívül szerteágazó a hatása a gazdaságra, ami rendkívüli, és régen nem tapasztalt helyzetbe sodorhatja az egész országot, fölsorolni is hosszú lenne itt. Ezért a cikkből egy kiemelt idézettel zárom berzenkedésemet:

    “Az már fontosabb kérdés, hogy belenavigáltak minket, és ezzel mesterségesen gazdasági és társadalmi helyzeteket kreáltak.” – h*lye.

  • HunCanada Idéznél a képmutatókról is? Nagy szükség lenne rá.

  • Kenny
    2020 március 23
    5:50 du.

    Szerintem még a vadkelet is hízelgő számára. Azt hiszi keresztény, de az életben fel nem fogja, hogy amíg nem követi a Bibliát és Jézus tanait, addig nem mondhatja magát kereszténynek. Illetve mondani mondhatja, csak nem az. Utána meg már nem lesz lehetősége követni, mármint az élete után. Megelégszik a földi élettel, és Orbán földi királyságával, hiszen őt követi.

  • A szerzőnek tájékoztatásul:

    a német gazdaság összeomlott. Itt róla egy laikusnak is értelmezhető grafikon:

    https://cdn.portfolio.hu/articles/images-o/m/i/c/microsoftteams-image-12-358544.png

    A magyar gazdaság szoros összefüggésben a németével. Nemsokára megérezzük, melyik bírja ki jobban.

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2020 március 24
    4:59 de.

    Minden második magyarországi multinacionális cég német tulajdonu, így tehát velük együtt vagy inkább általuk mi is bukunk, a maradék 20% magyar tulajdonu dominó cég ugyanígy jár ettől a -legfőképen Európára- gerjesztett migrációs majd a vírusra fogott gazdasági járványtól.
    Közben a willkomenskultur gyámolítottjait szándékos vírustfokozó dzsihád köpködésre és tüsszentgetésekre serkentik a békevallás terrorista vezérei, ennek ellenére 2015-től még egyetlen egy EUs 33-as szabadkőműves sincs Déva várába befalazva vagy hágai börtönben. A 2015-től tartó, keresztényi humánumra hivatkozva eltűretett, sőt sunyin még bankkártyákkal is bátorított gazdasági migráció legalább akkora gazdasági károkat okozott mint a mostani vírus, ami ellen most nemhogy -az eddig tiltott- shengeni de még az EU által eltörölni szándékozott nemzetállami határokkal is szent kötelesség védelmezni! Valami nagyon bűzlik Dániában!

  • Orsós,

    conteo “a vírusra fogott gazdasági járvány”. A muszlim migránsoknak sincs hozzá köze. A világjárványért okolni lehetne a kínaiakat, de semmi értelme. Ismeretlen viselkedésű vírus terjedt el, aminek egyedüli ellenszere mindenki saját immunrendszere.

    Mára kiderült, hogy a “rejtett fertőzöttek” (tünetmentesek v. enyhe tünetesek) számaránya lehet akár 60 százalékos is. A vírus természetéről mára az is kiderült, hogy a Diamond Princess kiürített óceánjáró (amelyik sokáig vesztegelt japán kikötő előtt) utaskabinjaiban két hét elteltével is kimutatható a koronavírus. Arra egyelőre nincs bizonyíték, hogy a kórokozó a felületek segítségével is fertőzött.

    Ez a B+, nem a conteo.

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2020 március 25
    8:30 de.
    OK, rosszul fogalmaztam, nem konteo és nem “vírusra fogott gazdasági járvány”, legyen az idézett helyesen: vírus által okozott gazdasági válság! DE engem az bosszantott fel valójában legjobban hogy, a két, Európa jövőjét érintő életbevágó mizéria szerintem leghatásosabb ellenszerét, mely egyértelműen a határok ésszerűen megfontolt lezárása, miért kezelik ilyen feltünően megkülömböztető kettős mércével! A most már megállíthatatlan európai -nemsokára szent dzsihádig is fajuló- erőszakos elmuszlimosítás hosszú távon(10-50 év) sokkal nagyobb károkat fog okozni a megfontolatlan EU-nak, mint a remélhetőleg maximum 1 évig elhúzódó korona vírus! Gyanítom hogy, EU szűklátókörű vízfeje miatt sajnos előbb lesznek Eurábiában -isztánok, mint válik Európa jól szuperáló, integrált EU-vá. 🙁

  • O1G666
    2020 március 23
    7:38 du.

    hahaha

    nem teljesen így van, de azt, hogy hogyan is van azt meg nem lehet tudni, mert a szőke bombázó két séta között tweet-el valamit és akkor perdület jobbra fél óra múlva másik tweet és akkor fejenállás, most éppen kis 2 trilliós csomagocska van összerakva de mivel elhordták az összes WC papírt nem tudom mire lesz nyomtatva és a FED tudja e fedezni anélkül, hogy titokban kapna 4,2 trilliót ugyanolyat csak cocain-osat leöntve Bourbon whiskey vel

    közben van “helyzet” a kormányzók sikítófrász üzemmódban és akkor a A NAGY SZŐKE BOMBÁZÓ bejelenti, hogy (tegnap) Húsvétra már futva akarja látni a gazdaságot

    azt nem értettem, hogy ő fog e futni vagy a gazdaság vagy mind a kettő de különféle irányokban a szélrózsa és a 3 dimenzió alapján (esetleg 4 dimenzió a hatodik dimenzióban?)

    hatalmas nagy az egész és most mindenki a nyugati világban el van ájulva a 2 trilliótól (sokan nem tudják mekkora az akkora?)

    és már terveznek …dehát húsvét saccperkábé 2 héten belül bevág és addig? Andrew Cuomo már kényszerzubbonyban fogja rágni a mikrofonokat

    zöld rebetli tök durchmarschal

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2020 március 25
    8:30 de.

    No comment!

  • Orsós Elemér,
    2020.március 25 1:24 du.
    BINGÓ!

  • Orsós,

    azt kellene megérteni, hogy most a legfontosabb teendő a koronavírus terjedésének fékezése, ha lehet megállítása, és előállítani az ellenszerét vakcina v. gyógyszer formájában. Szorosan követi a teendőkben a gazdaságra mért csapásának elhárítása, tompítása. A muszlim migránsok új hazát kereső mozgalma elleni küzdelem most háttérbe szorul, mivel ez a vírus nem kíméli őket se, hiába bíznak Allahban és nyalogatják a kegytárgyakat.

    Ezzel a vírussal ugyanis az a baj, hogy nem látni semmi jelét, hogy szándéka lenne kifulladni. Az a bizonyos SARS-koronavírus járvány 2002-2003-ban azért nem borzolta föl a kedélyeket, mert megállt/kifulladt 8096 dokumentált fertőzésnél és 774 halálesetnél.

    Ez a dög viszont jelenleg közel 500 ezer igazolt fertőzésnél és 21 ezer halálesetnél tart a világban, és semmi jele kifáradásának. Sőt!

  • Rodeo/Bende
    . .11 . .79

    Egyet kell értsek Bendegúznak ezzel a 03.21./11:05-ös tényleg logikus eszmefuttatásával, DE:

    Ugyanakkor amikor Ő a példákhoz nyúl, olyankor mélyen a sóderzsák fenekét kotorássza, tudniillik olyan országokat hoz fel “tanulságos példaként”, amelyek – a gondolkodó ember számára, aki csak kicsit is ismeri a történelmet – mind egy szálig a neokolonializmus igáját kénytelenek magukkal vonszolni. Így van ez, ezeknek az úgymond’ felszabadulásuk után akár még 60 évvel is – ld.pl.Kuba. Amikor az U.A vasmarka még a mai napig nemzetközi embergóval sújtja azt az egy két áruját, mely áruszerkezettel, anno, még 60 év előtt(!) ugyancsak az U.A skatulyázta be az egész gazdaságát…

    Ezért van többekközt a “tejjegy-rendszer” is, és nem azért, mert Raulnak éppen olyan kedve van, vagy azért mert rosszul értelmezné a valódi szolidaritást, azt a nagyon is szükséges nemzetközi összefogást, amelyet épp az U.A-diktálta, minden dél, illetve latinamerikai országtól hasonló módszerekkel kizsarolt, föntebb már említett nemzetközi áruembargó, stb. fog le, nyom el, fojtogat, csak hogy visszataszítsa őket a gyarmati múltba …

    A megválasztott Salvador Allendét se chilei szabadságharcosok, hanem az ugyancsak az észak-amaerikai nagyvállalatok zsoldjában álló puccsvezér tábornok, e g y . szintén . s t a d i o n o s . Pinocet bombázta le. stbstbstbstbstbstb…………

    Mindehhez szervesen tartozik hozzá az is, hogy egy így, a válogatott gazdasági és politikai módszerekkel “víz alá nyomott” szigetország sok polgára a jobb megélhetésért* disszidál pl. az 1 köpésre lévő ezerszer jobb életszínvonalú, luxus-Floridába, akiket az U.A propaganda folyamatosan politikai menekülteknek állít be, illetve azzá is nevel, márcsak azért is, mert a disszidens lélek már eleve, évtizedekig a maga egykori nagy elhatásozást a saját számára is politizálással igyekszik ön, és mások előtt igazolni.

    Tehát, erőfölényből, két legyet egy csapásra… Ez is logikus, csakhogy etikus e egy, a “”republikánus”” köztársaságra olyannyira büszke nemzettől ? 🙁

    .

    * Azt a típusú megélhetési disszidenst, akit az U.A pl. Mexikóból még véletlenül se enged be a saját országába, de bezzeg ezeket tárt karokkal fogadja…

  • Orsós Elemér

    Drizari
    2020 március 26
    2:02 de.
    (Csak súgva mondom, nehogy szégyenkezned kelljen egy renegáttal való egyezésed miatt: kurvára ugyanez a véleményem, leszámítva hogy, Neked sokkal piszi kompatibilisebb a stílusod!)

  • Dizari!
    Olyan rettegően torz dolgokat írsz, amiből nemcsak az látszik, h buta vagy, de annyira elvakultan elfogult, ami öreg mivoltodra utal. Bedöntenéd elsődlegesen a gazdaságot, nemérdekelve semmi?! Mindenkit karanténban tartanál hónapokig, mert remegsz?! Miből fizetnénk neked nyugdíjat?

    SZOLIDARITÁS!
    Lengyeloban bevezették hatékonyan és korrektan ,h az alkalmazottak a fizetésük 80%-át kapjak meg, ha dolgoznak!!!
    40%-át fizeti a munkaadó es 40%-ban az állam
    Így meg tudják menteni a gazdaságot!

    A fejlett országokban pedig havi jelentős összeg jut a felnőtteknek, fele a gyerekeknek!
    (Nálunk is ellenzéki követelés, h 100.000-ig egészitsek ki a felnőttek bevételét, 50.000-re a gyerekeket!)

This site is protected by Comment SPAM Wiper.