Nyílt járvány-levél olvasóimnak!

2020 március 30 8:34 de.79 hozzászólás

Kedves Olvasóm!

Az, hogy ki mennyire ért egyet a COVID-19 kapcsán a „maradj otthon” kampánnyal az egy dolog. Ahogy az is, hogy ki mennyire veszi komolyan a jelenleg jobbára bináris kommunikációt. Amennyiben a két fősodor egyike túldramatizálva, vagy kínkeserves csúsztatásokkal pánikot kelt. Míg a másik fősodor egyfajta „csalánba nem üt” mentalitással bagatelizál.

Nos! A szezonális influenzával összehasonlítva nagyon súlyosnak tűnik ez a járvány. A spanyol-náthával összehasonlítva nem. De az utóbbi azt jelenti, hogy van ok a félelemre.

Az otthonmaradás nem véd a járvány ellen, csak lassítja a terjedését. Bár humán vírusokkal nem foglalkoztam, és a növényiekkel is régen, a neten elérhető epidemiológiai előrejelzések is a lakosság felének valamilyen szintű fertőződését valószínűsítik. Előbb-utóbb. Az „utóbb” szerepe annyi, hogy az idő életet jelenthet. A védekezési technológiák fejlesztésében is, de abban is, hogy a limitált számú elláthatósági létszámban ne Te, vagy valamelyik szeretted legyetek a limit feletti ellátatlan rászoruló.

Ugyanakkor ez csak a biológiai, infektológiai védekezés. Sokkal jelentősebb lesz, felértékelődik majd a bezártság, és a kommunikációs katyvasz okozta, kikezdte mentális egészség szerepe is. Az utóbbi kapcsán amit megtehet bárki, az az, amit a bántó beszólásoknál is javasolnak. Ne csak azt nézd, hogy mit mondanak, hanem azt is, hogy ki. Amíg ellenőrizhető, keres adatokat, számokat, gondold végig, hogy valóban szólhat-e arról egy szöveg, amiről látszólag szól. Hogy összehasonlítható dolgokat hasonlít-e össze. Mérlegelve azt is, hogy a dr. nem jelent járványtani szakértelmet. Igen! Fogadd kritikával a tuti megmondásokat. Mérlegelve azt is, hogy a neten könnyű győzelem az öt perces klikkvadászat.

Amiért ezzel tartozol magadnak az az, hogy őrizd meg az objektivitásodat. Nem mondom, hogy nem kell félni. De tudd, hogy mitől, illetve mennyire félsz. Te! Aktuálisan. A saját körülményeidet ismerve.

A másik, bár elsőként emlegettem, a bezártság. Ha tudod mitől félsz, és mennyire indokolt, jobban fogod elviselni, és kisebb lesz a csábítás egy kis tülekedésre a kocsmában, boltban, bárhol. A szófordulat talán nem az enyém, de igen, van amikor úgy fogod érezni, hogy az agyadra csavarodnak a falak. Ilyenkor a legjobb amit tehetsz az, hogy kommunikálsz. Nem írásban, hanem szóban. Akár a neten át. Megbízni sem kell a másikban (bár nem árt). De tudat, hogy nem egyedül kiabálsz egy sötét szobában csodákra képes. Leginkább megvédi a közvetlen környezetedet attól, hogy rajtuk vezesd le a feszültséged, amiből nekik is elég sok lehet. Utólag bocsánatot kérni nemes gesztusnak tűnhet. De jobb megelőzni, és nem megbántani a másikat, illetve semmibe venni a problémáit.

Ellenben az, amit mindenképpen tegyél meg a saját jövőd érdekében, az az, hogy mérd fel a jelen körülmények várható jövőbeni hatását. Nem általában, hanem személyesen. Általában lehet politikai véleményed, mutogathatsz bárkire, és tedd is meg nyugodtan, ha ettől könnyebb. Aztán vonulj vissza szűkebb pátriárkádba és csinálj mérleget. Személyeset. Mert az életedet Te fogod leélni. Akkor is, ha hetek múlva (kétlem), és akkor is ha hónapok múlva lesz vége a jelenlegi krízis-állapotnak.

Ha pedig idáig elolvastad, akkor igen: akár vonj gyököt belőle. Nem azért, mert ostobaságnak tartom, hanem a Te életedet Te ismered a legjobban. Pont úgy nem fogom a tutit megmondani, ahogy mások sem. Egyet sem kell velem értened. Miért kellene!

Egyetlen egy kérésem van csupán. Az, hogy a TE véleményed valóban a TE véleménye legyen. Ne a netet böngészd végig, majd vágd hozzám valamelyik tutimondó szajkó-felvételét. Olvass, kritizálj, gondold végig, és a TE SAJÁT, véleményed mentén igazítsd el magadba a fentieket és általában a jövődet egyaránt. A válságban és azután. Mert a Nap másnap is fel fog kelni még pár milliárd évig.

De rajtad, és egymáson is múlik, hogy meddig veled, vagy mikortól nélküled.

Köszönöm a figyelmed!

79 hozzászólás

  • Nagyon jó és nagyon aktuális írás. Gratulálok a Szerzőnek.
    Védőoltás vagy más „esetleg” elérhető, szakértő virológusok által is igazolt gyógyszer, vagy védőoltás még nincs és nagy valószínűséggel az elnyújtott járvány végéig sem lesz. Ezt nem ijesztgetésnek szánom, hanem bizonyára feltünnek kuruzslók, esetleg arany áron mért „csoda gyógyszereikkel” NE ÜLJ FEL NEKIK.
    A cikk szerzője joggal említi a bezártság okozta mentális (én inkább pszichikait mondanék) terhelést és következményeit. A vírus ellen mi magunk nem tehetünk semmit, de a józan eszünk megőrzéséért igen, és KELL is tennünk. Vannak erre a neten nagyon jó írások és a hívő emberek magától a hitüktől is nagyon jó segítséget kaphatnak.
    Végül: NE BÁNTSUK, NE FIKÁZZUK EGYMÁST a hozzászólásokban sem. Lássuk be, hogy semmi értelme és semmi haszna sincs.

  • Köszönöm a szerzőnek! Nagyon jó összefoglalás. Már alig vártam, hogy valaki végre megpróbáljon kilábalni ebből a katyvaszból, ami napok (hetek?) óta megy itt a KMH-n.

  • a spanyol nyelvű sport csatornűm rendszeresen ad Madridból, Barcelonából és Párisból élő riportokat az ottani riperterek korábban az utcán adtak kies beszámolót most mindegyik be van falazva otthon és valamelyik kuckójából mondja a mondandót

    én sem járok ki sokat inkűbb beengedem a friss levegőt… és -mivel- nem olvasom a fősodratot sohasem az nem tud felbosszantani a többiek meg tréfásak a fősodratúakról azon lehet kuncogni

    és még van Lavazza darálni való hogy friss legyen amikor betöltöm a DELONGHI-t hogy igazán habos is legyen, a habverő kéznél hogy a tejszín is szép csíkos legyen a csésze tetején

    egyébként nem izgatom magam teljesen a „fatál” aminek jönnie kell az akkor is eljön ha előtte hisztériás rohamokat kapok vagy vigyorgok

  • A tények makacs dolgok!
    A halalozasi százalek elmondja hogy mennyire veszélyes, v sem!
    Se nem Spanyolnátha, se nem influenza!
    1% korulien letális!
    Nyilvan az alacsonyabb ertekeket kell alapul venni, hiszen sokkal tobb fertozott lehetett, akik tunetmentesek voltak, mint akiket be is azonositottak!
    De mindegy is a szammisztika, mert azok halnak bele, akik barmi masba is beelehalnanak!
    80 ev feletti a halalozasi atlageletkor!

    1000milliardokat eltapsolha

  • Igen, tisztelt Simay Endre, valahogy így (lenne) normális

    Ha nem lennének „fontosabb” politikai érdekek.
    Minden mögött.
    A háttérben meg a pénz …

    A szenzáció-hajhász újságírással kart-karba öltve …

  • Van-e jogunk ma felélni gyerekeink, unokáink jövőjét?

    Ha ma felzabáljuk az Orbán által régóta ígért nemlétező kolbászkerítésünket, akkor azt gyerekeink és unokáink kell, hogy malaconként becserkészve, azokat felnevelve a kolbaszt legyártsák, vagy ellopják valakitől kocakamatokkal!

    Óriási önuralomra van most szükségünk! Nekem is! Én is meghatódom a szelektív valóságokon. Főleg, hogy folyamatosan az érzelmeinkre apellálnak!
    Nem szabad engednünk a csábításnak! Vagy talán erősen korlátozottan igen! Az a bosszantó, hogy más pocsék gazdálkodása és döntései miatt estünk ebbe a lelkiismereti csapdába és a további téves, könnyebb döntéseink a jövőnkben nagyságrenddel nagyobb árat követelnek, mint a most könnyedén elkótyavetyélt erőforrásaink!

    A most eltapsolt 1000milliárdok nem mentik meg a már lemerült immunitásúakat a végzetüktől, csak annak kiváltó betegségének másik módját ajánlják fel és talán picivel több időt és talán szenvedést is kapva, de a természet és Isten rendelésével esélytelen a közös harcunk bármilyen veszteségek árán is!
    Ez rideg, lelketlen valóság, de igaz, mégha kimondani nehéz is!
    Mindezzel együtt balgaság a védekezés feleslegesen látványos, de legalább hősies áldozatkénti magamutogatásunk! Eredménytelenségében káros az egész társadalmat megrokkantani, amikor hatékonyabb lenne a veszélyeztetettek direkt védelme! Nem az egész társadalmat kell karanténba zárni, hiszen akkor lebénul a teljes gazdaság, hanem a már most is karanténelvárásokat jobban biztosítani a rászorultaknak! A vírustól történő elszigeteléssel! Segítségnyújtással!
    Azzal, hogy a kormány által elismert módon csak széthúzni akarja a járványt, csak nagyobb veszélynek teszi ki hosszabb távon az időseket, betegeseket! Elismert tény, hogy a járvány tetőzése is legalább nyárig el fog húzódni!
    Azis, hogy ez a járvány a lakosság 60-70%-át idővel meg fogja fertőzni, áthalad rajtunk, mint a legtöbb influenza járvány!
    És igen! Ahogy azoknak is, most ennek is lesznek áldozatai, akiknek eljött az idejük!
    Hazugságban ringatjuk magunkat, ha azt próbáljuk elhitetni másokkal, hogy elhisszük, hogy szeretteink megmenthetőek! Igazából legfeljebb a haláluk neméből tudunk 1-et -1-et nagyon rövidtávon kihúzni a pakliból!
    Énis most vesztettem el közeli családtagokat és végigéltem rövid és hosszú haláltusájukat. Minden szakember azzal vígasztalt, hogy már öregek voltak, hiába tettem meg mindent értük, a természet és a gondviselés rendje szerint távozniuk kellett ebben, vagy abban! A hosszabb, méltóságteljesség nyomorult elvesztésének elnyújtott részleteibe nem megyek bele, pedig sok mélyreható kérdést vet fel, de a mai helyzettel összefüggésben a legfontosabb, hogy máig elfordítottuk a fejünket az idősek és gyengék szenvedésteli elmúlásától! Mindig is előttünk zajlottak le hasonlóan méltóságmentes – sokszor szörnyű elmúlásaik! Nem tudjuk jelen látványos és roppant drágán teátrális jelenlegi áldozatmutogatásunkkal kompenzálni korábbi szemlehunyásunkat, elmúlásuk kellemetlenségének lepasszolását!
    Az, hogy irracionális kvázivédekezést imitálunk, nem hatékony és nem is tudja Őket megmenteni!
    Sőt, ahogy említettem, csak annak esélyének hamis látszatát próbáljuk elhitetni saját magunkkal is – össztársadalmi performanszot játszva-, kizárólag saját lelkiismeretünk megnyugtatásáért és a hamis hitben ringatott rettegő elesettek szemébe hazudása melletti bűnbocsájtásért!

    Elkerülendő, hogy összeesküvéselméletekkel vádoljanak, 2017-ben készült vírusjárványi történelmi áttekintést teszek nyilvánossá, amelyből többszörösen kitűnik, a rendszeresen hasonló járványok mortalitási százaléka!
    Senkit sem lehet 2017-es átfogó pandemiavizsgálat kapcsán 2020-as conteoval vádolni!

    https://nepszava.hu/1126042_influenza-oriasi-jarvanyt-josolnak-az-egesz-vilagon

    Az is logikus, ha egyáltalán merünk még gondolkodni, hogy a jelenlegi Vészhelyzet és más különleges állapotok a társadalom és gazdaság blokkolásával tarthatatlan!
    Az 1 hét orbáni elismerés alapján vagy 2.000milliárdba került eddig is, plusz a be nem vallott félmillió bevétel nélkül utcára került alkalmazottak és tönkre tett vállalkozók, a gazdaság dominószerű csődbe taszítása, a forint bezuhanása, az ingatlanpiac bedőlése, ….
    Azonnali korrigálásra van szükség a szakadék mélyebb bugyrainak elkerülése érdekében!
    Minden társadalmi rétegnek, de leginkább amelyek kvázi nyertesei lettek eddig, összefogva szolidárisan hangosan kell kiáltsák, hogy nem akarják a megkülönböztetett előnyüket se más csoportokkal szemben, hanem a válságban együtt, közösen vállaljunk felelősséget! Még ha ez ma kevesebb nyugdíjat, kevesebb fizetést is jelent az állami szférában a ténylegesen kevesebb, vagy semmilyen munkáért, hogy átmenetileg egy életben maradási minimumot tudjunk mindenkinek biztosítani (akár 60, vagy 80, vagy 100ezer forint/ hó minimális összjövedelemmel) úgy, hogy ne roppanjon tovább roskadozó gazdaságunk gerince!
    Vagy amelyik csoport, egyén ezt nem teszi meg, akkor vállalja nyilvánosan, hogy ő inkább most feléli gyermekei, unokái jövőjét!
    Ráadásul úgy, hogy már rövidtávon bedől a jelenlegi védekezési irány, mert a gazdaság nem bír hetekig, hónapokig pusztulni! Mert a konzervek is elfogynak egyszer, ha a konzervgyárak zárva vannak! Vagy, akár csak a konzervdobozgyártók! Vagy a teherfuvarozók! Vagy a szerelők! És a malmok? A pékek? Mi lesz, amikor a közművek sorban leállnak? Vagy akár csak az internet?

    Sas Noémi 2020.márc.29.

  • Ez a gazdaságtönkretevő „maradjotthon” mozgalom a rettegőké, pedig csak rosszabb, hosszabb ideig taarto folyamat lesz, csak nem erdekli oket, hogy mas belerokkan!
    Hihetetlen ez az esznelkuliseg!
    Persze masok farkaval verni a csalañt, az igen!

    Persze azt is megcsinalhatnank, h mindenki csak annyi penzt kapna most is havonta, amit megtermel ténylegesen! No, nem az aki kamubol esetleg otthon simogatja a klaviaturat!
    Nyugdijasok is csak toredeket kapjak, mint normalisan, az össztarsadalom altal aktualisan megtermelt javak arányában!
    Miért van az, hogy más munkája gyümolcset akarják sokan elvenni?

    De legalabb elobb omlik ossze a magyar gazdasag!
    Akkor utana nemlesz egeszsegugy, se nyugdij! Vagy csak ha a nemzet gazszereloje alamizsnat ad!
    Miert nem tudunk felnottkent viselkedni?

    Az is csak hazug szemfenyvesztes, h aki 80-90 évesen belehal a virusba, az holnap masba ne halna meg!
    Hanyan halnak meg tovabbra is mas betegsegekben?
    Holnaputan valszeg valamelyik masikban halna meg!
    Most felkaptuk ezt a mizériat, de ugysem engedik tovabb vagy 1 honapnal! Utana ugyan az lesz, hogy berugjuk oket a halottasgodorbe, mint eddig? Elforditva a fejunket? Kedves idosek!
    Amennyi figyelmet kaptak a haldoklok 1 eve, ugyan annyira fog a tarsadalom a pocsekolas utan is ignorálni, legfeljebb minden pillanatban eszebe otlik, h miert nem mehet mar el szabadsagra, miert csokkentettek a fizeteset, miert ment csódbe az utobbi munkahelye, miért nöttek elete vegeig az adosagai! Miért nem marad penz a szorakozasra, utazasra, a gyerekek normalis ellatasara!

    Mindig csak elveszunk, es fel vagyunk haborodva, ha nem kapunk tobbet! Pedig jár!
    De lesznek pozitiv elégedettségek is!

    Maga elégedett lesz a főnöke fizetésével, a főnök pedig az önével!

  • USA jár legkozelebb a vedooltas fejleszteshez. Azt mondtak, ha minden klappol, semmi sem jon kozben, legkorabban jovo ev vegen lesz USA-ban! (En teszem csak hozza, hogy aranyaron! Nem a magyar nyugdijasoknak a korzeti orvosnal ingyen!)
    A masik gond, az, h gyorsan mutalodik az RNS-e miatt!
    A H1R1(?) mar hatastalan fejlesztesu volt, mert amire kesz lett, mar mutalodott a viruus! Hatastalan ,lett a fejlesztes!
    Idegesito, h hazugsagokkal hitegetik a masikat , magukat!

  • O1G666 Tehát szerinted az a megoldás, hogy menjen minden tovább mintha nem lenne vírus, az egyenlőség jegyében minden kórházat zárjuk be, aki megpusztul az így járt?
    Gondolom mint miniszterelnök ezt így az emberek szemébe is mernéd mondani és vállalnád a felelőséget minden előrehozott halálért?

  • 1 jarvanymentes nap 350 ember hal meg Magyarországon!
    Ma a jarvány miatt napi kb.2 db, amelyeknek más betegsegeik is voltak! A virusmizeria elott ezek a betegek, ha jott egy influenza, v virusos tudogyulladas, akkor korabban ezek a zemberek abban haltak meg!
    De nem a virus a gyilkos, hanem a töketlenkedés miatt beszakadó gazdaság hosszútávú válságba süllyedése! És azt ezt követő fizikai agressziók, háború! É-Olaszországban már az éhezők nyomultak be az élelmiszerboltokba, es loptak szét!
    Nekem ne higgyenek!
    Nézzenek utána!
    Ja! Es ugyan ezeket mondta el az ATV-ben a jobboldali közgazdász: Róna Péter is!
    De minden kormányfüggetlen közgazdászt érdemes meghallgatni! (Van, amelyik visszafogottan szemérmes, nem meri nyiltan kimondani, de a szavai sejtetik!

    Ne süppedjünk az önsajnálatba, a hazug önámításokaba!

    A katasztrofa itt van mellettünk! Már lefele döcög rajta a szekerünk, es csak erős elszántsaggal lehet megállitani! De azt sehol sem érzékelem!

    Ja! És a szakadékba zuhanás a mi hibánk is! Az önámitásunké!

  • Milyen szerencsém van, hogy introvertált vagyok. Nekem nem hiányzanak az emberek – fizikailag. Ha nem lenne virtuális közegem, akkor azért bajban lenne a pszichém nekem is.
    .
    Nagyobb baj, hogy a fizikai állapotunk, immunrendszerünk romolhat (tovább) a mozgás- és napfény- (D és egyéb vitamin-) hiánnyal, és ezt nehéz szinten tartani a mozgáskorlátozó szabályok között.
    .
    Attól tartok, egy lefelé futó spirálba kerül(t)ünk.

  • O1G666 Egész nap pánikolsz?

  • „A hatalom megront, a korlátlan hatalom korlátlanul…”
    Örüljetek iderendelt házmesterek – ismét eljött a ti időtök:
    „..a fölhatalmazási törvény – amelynek ez a sajtóban elterjedt neve az 1933. március 24-ei Ermächtigungsgesetzre, a diktatúra kodifikálására utal egészen nyíltan – a törvényt és az egész jogot fölülíró, szisztematikus rendeleti kormányzásra tesz javaslatot (s mivel ezt a rendkívüli jogrendet csak maga a kormány szüntetheti meg, ez a parlamenti kormányzás befejezése, a magyar történelemben immár sokadszor), szándékoltan homályos, lötyögősen bő fogalmazása az egész alkotmányos rend hatályon kívül helyezését teszi lehetővé.”
    https://hvg.hu/itthon/20200323_TGM_Nemmel_szavazni_a_folhatalmazasi_torvenyre

  • Kenny
    2020 március 30
    4:14 du.

    ezt anno büntették rémhírterjesztőnek hítta a törvény!!!

    őnagyságát én gyorsolvasással szoktam…sok literbe’ van ez neki

    tök betli recontra

  • Keni!
    Azt a baromsagot csak te allitod, h be kell zarni a korhazakat!
    En azt mondom ,h célirányosan csak a legyengulteket kell vedeni!
    Rovid idon belul a tarsadalom immunissa valik es kulonben is konnyeden lekuzdi a jarvanyt!

    En csak azon panikolok, h ti nem panikoltok, hanem ossznepi onsajnalatba merultok es szemellenzosen magatoknak hazudtok!
    Nem akarjatok tudasotitani, h teljesen feleslegesen setaltok o1g csapdajaba, h a gazdasagi valsagot elfedje egy jarvannyal, aminek a koltsegveteset nem tudjatok ellenorizni, igy az eddigi koltsegek nagyresze es az EU 2000milliardjanak joresze is az orbanmuveknel fog lecsapodni!
    Masik jelentos resze a nagyvallalatoknal valszeg, mint gazdasagelenkito, munkahelyteremtő….
    A maradekon meg majd acsarkodunk, civakodunk, hogy a husa nélkul a patáját, a bőrét, v a szarvát vessék elénk koncnak!

    Keni!
    Neked komoly szovegertesi problemaid vannak, v csak ….

    A covid19 el fogja venni a figyelmet mas kialakulo akudt megbetegedesekrol, igy az fog sok halalesetet okozni indirekt modon!
    Már ma alig vannak a rendelokben es haziorvosoknál!
    Nem en halok bele, hanem azok, akiknek surgosen megis csak kellett volna az ellatas!

    Apolo ismerosom mondta, h leepitesek vannak folyamatban az eü-ben is!
    Mentős, betegtologato, takarito es szakacs!
    Ezt en alig hittem el, de kivanycsi vagyok, h van-e alapja!
    Ő hazi betegápolo, de a viruspánik miatt alig maradt igeny a munkajara!

    Kérdezzétek meg a virologusokat, h a gyogyultak tudnak-e fertőzni!
    Es, ha a verplazmajukbol idoseknek adnanak, az a passziv immunitasukat segitenek-e!?
    Aztán kezdjetek el továbbgondolni ez alapjan a vedekezeset!

  • Nos rajtunk egymáson is múlik” meddig veled,vagy nélküled…”ebben az egyben tökéletesen igaza van a cikkírónak…akkor miről is beszélnek feleslegesen?…..a szerző és persze a hű alattvalók?…..
    Ha nem tudnák itthon mindent megtesznek az emberek és főleg az idősek védelmében…talán tájékozódni kellene,félretéve a pártszimpátiát,polikát ebben a súlyos nehéz helyzetben!
    Mellesleg a szánalmas ellenzékkel szemben 2/3-os győzelmet aratott a kormány a parlamentben a biztonsági intézkedések fenntartását és fokozását illetően,amit a normális többség támogat!!!!
    Talán nem politizálni kellene?(a választásokig még bőven van idejük….közel 2 év…!)
    Minden más normális országban összefognak a pártok,és a vírussal,az emberekkel foglalkoznak!
    Mind a szerző,mind a fanatikus szimpatizánsok nagyon szánalmasak!

  • e-Vita
    2020 március 30
    4:01 du.

    Dehogy is,, 😀 csak soprtolni kell :
    Távolba nézés, szemforgatás..mikor mit. 😀

  • SzandiMandi
    2020 március 30
    4:21 du.

    NYugi.
    Ez is még csak a kezdet…

  • O1G666,

    Orbán az egész hatalomszerzési kommunikációt a pánikra, a rettegtetésre építette. neki minden beteg hatalmi jutalom, és minden halott sikertörténet ezen az úton.

  • SzandiMandi
    2020 március 30
    4:21 du.

    A Zeu meg továbbra is csak tapsikál.
    Bár ujabban picurit talán szemérmeskedőbben.

  • Nem letezik eddig meg sem ellenszer sem vedekezo gyogymod a coronavirus ellen, de mivel a Hydrochloriquin sikereket mutatott igy a Kina, Austral es Franciaorszagi alaklmazasaiban, Trump elnol elrendelte annak szeleskotu kesziteset.

    Masik kerdes.
    A vilagmedia jelzte Magyarorszag a PM korlatlan hatalomgyaorlasat.

    Ketsegtelenul, mind az ellenzesek sikertelen lett.
    Lessz-e majd koronazas, az nem erdekel engem.

    De kivancsi vagyok:
    1., hogy mi az amit a PM keoptelen lehettet volna azon felhatalmazas nelkul cslekedni vagy elerni???

    2., lenne az „sarkalatos”, vagy talan alkotmanyos torveny alapjan????

    Persze, mind az nem Orban bune, hanem a tietek egyedul !

  • Kenny
    2020 március 30
    1:56 du.

    Egy miniszterelnöktől elvárható lenne, hogy ne a pánikpropagandát támogassa. Az is, hogy személyes példát mutasson. (ha másoktól ezt várja el, akkor hordjon maszkot, és üljön otthon pl.)
    Az is, hogy valós és ellenőrizhető adatokat tegyen közzé, de inkább hallgasson, és hagyja a dagadt ruhát a szakenberekre.
    Tudod, egy árvíznél sem az segít, aki ugrabugrál 100 újságíróval követve a gát tetején, hanem az, aki biztosítja: legyen lapát, zsák, talicska.
    S igen. Nem szépíteni vagy dramatizálni kell a helyzetet, hanem ha kell a nép szemébe mondani a valóságot. Akkor is félhetnek sokan. Okkal is. De a bizonytalanság, a hiteltelenség, a felfuvalkodott hatalomvágyból elkövetett gondatlanság jobban öl. Szerintem

  • ha ezt a hírt a gábriel meglátja (persze ha Cenz Ura beengedi)
    mai hír CBS!!!

    Rio de Janeiro ban Bolsonaro semmi mást nem csinál (egész Brazíliában ugyanezt) mint tagadja a fertőzést

    ugyanakkor a rioi nyomornegyedek (bolsonaro nem számolta fel azokat!!! nincs rá lakás???) kábítószer kartelljei hírdettek kijárási tilalmat

    Bolsonaro a győztes(SIC) megjegyzésem: bruhahaha

    pagát uhu

  • Azért ha már elhangzott, hogy a legjobb tiszta vizet önteni a pohárba, akkor ez is hozzátartozik a magyar valósághoz:

    https://www.nimblefins.co.uk/which-countries-europe-have-most-hospital-beds#nogo

  • Bendeguznak és másoknak is, akik eddig még nem értették meg:

    SEMMILYEN VÍRUS ELLEN NEM LÉTEZIK GYÓGYSZER!

    A VAKCINA (oltás) A MEGELŐZÉST (IMMUNITÁST) SZOLGÁLJA

    Csakhogy az immunitást jóval a járvány előtt kell megszerezni.
    Aztán ki tudja előre, hogy milyen mutáns fogja felütni a fejét??!!

    Álljunk már le a néphülyítéssel!

  • O1G666 oldalakon keresztül elemzi a valóságot, mint szakember (mikrobiológus)

    De a szurkolótábor persze, hogy nagyívűen leszarja a valóságot, a tényeket gyűlöli meghallgatni -mindegy melyik oldal táborába tartozzon.
    Csak azt hallják meg ami a mocskos politikus karrieristáknak érdeke – mármint mindegyik oldalról azokét, amely táborba tartozónak érzik magukat. Az bizsergeti kéjesen a fülüket.

    Messze nemcsak a Boda – majdnem mindenki!

    Már mondtam régebben is sokszor, így nem is vagyok népszerű – Hahahahaha – mi szükségem lenne rá?

    Hülyítsétek csak egymást – aztán majd amikor Európa a padlón lesz gazdaságilag, (vele az ország) akkor persze „a zorbán miatt lesz”.
    Persze, szerinte pedig a 2088-as válság a gyurcsány miatt volt.
    Amellett, hogy az egyik 19, a másik 1 híján 20, mi a fészkes fene viszi rá a tömegeket, hogy opportunista csalók szekerét tolják?!

    Sose kaptam rá választ, nem is fogok, mert akkor be kellene ismerni jó-néhány, amúgy intelligens úrnak/hölgynek, hogy jól meg vannak vezetve – hogy egyik jobbról fújja az í-át, a másik balról bőg!
    Mármint a biciklitolók (szekértolók)
    toljátok csak –

  • Andrew_s
    2020 március 30
    6:36 du.

    A gyurcsányék is, csak pepitába!

    Nem érted, hogy nem fontos ezt ismételgetni?
    Az Orbán azzal szerez híveket, hogy ha támadod.
    A totális politikai hatalmat akkor és csak akkor lehet kiépíteni, ha van kivel harcolni, van aki ellen mozgósítani lehet!

    A Gyurcsányék ugyanígy viselkedtek az akkori ellenzékkel szemben, mint most is.
    Csak nem volt vér a pucájukban, hogy a 2/3-dal önkényuralmat építsenek ki. Még pelyhes szakállú volt.
    Ma már zokszó nélkül megtenné
    Se a gyurcsány, se az orbán nem demokrata. KISZ-titkárok voltak
    Opportunisták

  • kedves Cenz Ura az összes bárhol ma beírt hsz -eim a Toronto CTV 2300 hr főhíradójának részei betűről betűre

    csak a mihez tartás végett

    nem aggódni kell, hanem valóban tenni és a sok rablómese (az USA már két preachert …nem tudom minek fordítsam mert imádkozó sásákáknak nem akarom… a rendőrség letartóztatott és hosszú börtönnek néznek eléje mert azt hírdették, hogy na majd ők imával előzik a gonoszot

    ennél lejjebb???

    tisztaság: személyi és a környezet ennyit tudunk tenni de intenzíven kell

    errefelé a távolságtartás megy automatikusan felismerve, hogy a napi szükségleteinket lehetővé kell tenni, hogy megvásároljuk és nagyon kultúrált formáit találtam az utcán, a villamoson a buszon ez egy kis „faluközösség itt a környéken és anélkül, hogy tudnánk egymás nevét tiszteljük egymást és ezzel hatalmas lépést teszünk

    nektek is ajánlom

    üdv

    most nem kártyázok pedig igény lenne rá

  • Boda nagyon szenved. Szinte látom a hátán csorgó verítéket, amint küzd a troll-napidíjért.

  • Nincs különösebb ellenvetésem e járvány-levél ellen. Ismereteink hiányosak akkor is, ha olvassuk/hallgassuk Müller Cecília országos tisztifőorvos tájékoztatóit. Üzeneteiből egyetlen biztos pont: „maradj otthon”. Aki senkivel nem találkozik, még két méteres távközzel se, az talán megússza fertőzés nélkül. Hacsak, a kívülről kapott segítséggel hozzá juttatott „holmik” nem fertőzik meg. Pl. ételes-doboz/éthordó, bevásárlószatyor/bevásárlókocsi, átvett levelek … stb. Mivel semmi biztosat nem tudunk arról, hogy felületekről fertőződhetünk-e v. sem, a felületeken meddig marad életben ez a kis genyó, ha útfelületre kerül, ott meddig virul, a szél a porral fölkapja-e és így is fertőzhet … megannyi nyitott kérdés.

    Mindez azért is kérdés, mert már nem először lehet olvasni olyan esetekről, amikor nincs magyarázat, mitől-kitől és hogyan fertőződött meg valaki.

    És a kínaiakat tekintve, ahol ma megállt a járvány terjedése (de nem szűnt meg!), nehezen hihető, hogy azért stagnál, mert a lakosság fele átfertőződött. Ebben az esetben ugyanis 700 milliójuknak kellett átesni a fertőzésen. Ehhez képest az 1,4 milliárd lakosú Kínában 82240 fertőzöttet mutattak ki és kezelnek (közülük elhunyt 3304, felgyógyult 76199 beteg).

    Most az USA-ban 164610 a kezelt fertőzött, közülük elhunyt 3170 és meggyógyult 5945 beteg. Miközben a lakosságuk „csak” 328 millió. Nagyjából a kínai lakosság egynegyede.

  • Ma ismét részt vettem az orosz-rulettben, kénytelen-kelletlen beszerzési útra indultam. Első utam patikába vezetett, vettem 10 db (5 pár, többet nem adtak) egyszer használatos „vizsgálati kesztyűt”. Ezután startoltam a rendelkezésemre álló idősávban egy Sparba. Mindent kaptam, amiket átgondoltan előre összeállítva összeírtam. Nem nézelődtem, semmi pluszt nem vásároltam, másik vevővel még két méteres távolságra se futottam össze (tényleg nem sok a vásárló nyugger), csomagolt élelmiszereket vettem. Az üzletből kijőve azonnal szemetesbe dobtam az orvosi vizsgálati kesztyűimet, így az autóm kilincsét/kormányát feltehetően fertőzés nélküli kézzel fogtam. Hazaérve azonnal alaposan kezet mostam, kipakoltam a zsákmányt, majd ismét kezet mostam.

    Mostantól indul újra a várakozás, vajon a revolver elcsettent v. elsült?

  • Na tessék! Az országos tisztifőorvos ma okosságokat mondott tájékoztatójában! Közeleg a húsvét, a tojásokat áztassuk 5-10 percig háztartási hypo 2%-os vizes oldatában, majd ne törölgessük, hagyjuk magától megszáradni, hogy a tojáshéj felületén tanyázó kis genyák biztosan elpusztuljanak! Ilyenkor tilos visszahelyezni a tojástartóba. És még aszonta, a húsvéti sonkát nem szükséges kihypózni (szarkazmus), legfeljebb csak átsütni. Így lesz a főtt sonkából sült sonka. A tormát nem említette, gondolom, mert kapni reszelt üvegest is. De az üveget nem árt kívülről lemosni, majd utána alaposan kezet mosni.
    (viszont továbbra se tudni, az ország mely területein/településein azonosítottak vírusfertőzött betegeket)

  • Olimpiai dobogósunk vírusos! Kapás Boglárka második tesztje fertőzöttséget jelzett, miközben a fiatal sportoló teljesen tünetmentes! Maga jelentette be a hírt közösségi oldalán. Házi karanténba vonult.

  • GABRIEL:

    El sem tudnam kepzelni, hogy amikor valamit nem ertelmezel, hat miert kepzelned-el,hogy senki mas sem ertehetne azt?

    Pont azt irtam, s velhetoen mar vilagszerte mindenki tudataban van, hogy a jelen Covi-19 mvirus ellen nincsen sem ellenhatas, sem vedekzo oltas.

    Ket malaria-ellen hasznalt orvossagot (Hydrochloroquien ,Azithromycin es Zink-oxide) sikeresen alaklmaztak es ma annak szeleskoru keszitese folyamatban van.

    A VEDEKEZES, a megelozes,legsikeresebb esbiztosabb modszer meguszni a jarvanyt !!!

    Maradj tavol mindenkitol es mosd, mosd a kezeidet bar-mit-is erintettel !!!!

    Persze akinek immnue rendszere eros azt nem serti.De az fenn al meg a rak-kal szemben is.

    De a 101 eves olasz papa ketsegtelenul feltetelezheto hogy ellenalast nyerhetttt baba-korban a Spanyol natha idejen.

    MASIK.
    Tegnap a US hatarorseg elfogott egy Kinai biologust aki a borondjeben SARS, MERS es mas biologiai virusokat szallitott.

    Szlovakia, Spanyol visszakuldtek Kinaba a nem-mukodo Cov-19 vizsgalo keszuleleket.

  • Barki lehet hordozoja a virusnak.
    Bizonyara mint Bolgarka, akit eros immuneszervezete ved a virus hatasatol. DE hordozojakent tovabbithatja barkinek masoknak is.

  • Andrew-s!

    Tévedsz én egyáltalán nem szenvedek csak sajnálkozom egyesek állapotán,és napidíjat sem kapok, mint itt páran…..akik esetleg tényleg rászorulnak,hogy az agybajukat
    kezeltessék…sajnos az sem mindig győgyítható,de szerencsére nem lehet belehalni és csak a normális embereknek terhesek…!

  • Andrew-s!

    Amúgy itthon (a sajnos valóban beteg fertőzőtt embereken kívül,akiket tényleg sajnálok!) csupán a lecsúszott ellenzék szenved (többek között az idióta Jakab Peti,vagy Gyurcsány Fletó..)tehetetlen dühében ,mivel a tisztességes többség nem jegyzi őket,és ha így folytatják még jobban is fognak szenvedni
    majd a választásokon már akik megmaradnak belőlük……!

  • 666 Te mikrobiológusként dolgozol? Mióta és hol? Orvos is vagy, hogy így átlátod a folyamatot? Érdekelne, mítől vagy szakember, hogy eltudjam helyezni a véleményedet. Viccen kívül, mert ez a világvége hirdetés alapok nélkül komolytalan.
    Egyébként a szövegértésem elég jó, ezért látom, hogy pánikban vagy, ami a véleményedet erősen megkérdőjelezi. Az úgyis meghalt volna bekezdéssel nem foglalkoznék, mert az egyszerűen nonszensz.

  • Ohajtanam megjegyezni itten, hogy az a magyrorszagi szuletsu, US Long Islan-on elo billiomos egyen, aki nevenek megemlitese itten tilos a foszerkeszto legutobbi alapszabaly ismeretetese alapjan, hogy egy millio US dollart adomanyozott Magyrorszag Covid-19 jarvanya elleni kizdelemk fedezesere.

    Talan aki egeszsegenek vedeleme majd azon mulna, hajlando lenne emlekezni majd arra, eltekintve minden mas ismert tetteit hanyagolva?!

  • Hozzadaskent a Gabrielhez cimzett megjegyzesemhez, mert ma jelentve a San Francisko-i kornyekben dolgozo Dr.Jerald Fallqain (?) biologiai kutato jelntese hogy sikeresen elkulonitett nemi SARS virus anti-body-t amely felismeri a COVID-19 virust.

    Sikeres elszigeteleset ki-kuldte gykorlati probakra.
    A San Francisco-i Channel 8 jelentseben kozolten.

  • Gabriel
    2020 március 30
    10:35 du.

    Nem állítom, hogy értelek, de sebaj.
    Egyébként az emberek 90% opportunista. Egyáltalán nem pejorativizáló jelző.
    Ha szerinted az erősíti Orbánt, ha fellépnek a hatalma ellen, akkor válaszd királlyá, vagy ülj otthon békésen sápítozva, míg érted nem jön a fekete autó és ki nem lopja a protkód. Alkalmasint, ez a ne szólj szám, mert erősíti a fejfájást, és Orbánt, ez mi, ha nem opportunizmus?

  • Geyza, 2020 március 30, 6:37 du.
    Ja, még egy jó ideig (évtizedekig) vizsgálódni fog a Zeju (ez jóó :), legalább is amig itt van nálunk az összeszerelő üzemek. Télleg Geyza, te mikor cseréled le a mercidet BMW-re?
    Megvizsgálja az Európai Bizottság a hétfőn elfogadott felhatalmazási törvényt
    https://24.hu/kozelet/2020/03/31/europai-bizottsag-felhatalmazasi-torveny-vizsgalat/

  • Sőt! Masik 8 uszo is!
    A cseppfertőzesbe az uszodaviz is belefer?!

    Pontosítom! Az egyetemen több év biologiát és mikrobiologiát,… tanultunk, de nem mikrobiologus a szakmám! Viszont a szakmai rálátás az mindenképp megvan!
    A megbetegedések száma az nem tekintheto meghatározonak, hiszen sokan tunetmentesen gyogyulnak ki belole!a halalesetek es a vilagon legkisebb halálozasi arany lehet a legpontosabb, de az emlitett okok miatt ott is aluldetektált szinte biztosan a fertozottek szama.
    Drizari alapján erzekelhető, h milyen pánikhangulatot keltett o1g, es azt csak tovabbsfrofolta az ellenzek!
    Kivancsi lennék, h Drizari es a többi idős (Drizarirol semmi konkretumot sem tudok, de a beirásaibol egy panikban rettegő nyugdijas gyötrődéseit érzékelem) a korábbi években hasonlóan rettegett életmódot folytatott-e, amikor tavasszal, ősszel influenzajárvány volt? Az is hasonloan halálos százalekosan a gyenge immunrendszerúekre!

    Kanadábol, UsAbol most jonnek járatok hazamenekiteni a kintrekedt magyarokat. Már kezdtem egy kicsit pozitivan erezni kormányunk gondoskodasa miatt, amig ma ki nem derult, h Torontobol 1 iranyba 280-290.000,-ért hozzak haza őket. Megdobbent, h uzletet csinaltak belole.

    Valahogy ugy tunik nekem, hogy a korabban altalam leirtak folyamatosan jonnek, bekovetkeznek sorba, hiába állitottak, h pánikkelto vészmadar vagyok.
    Az önigazolás nemérdekel, de sokkal inkább az, h minel tobben észre vegyek a tenyleges irányokat, a fontosabb dolgokat a hatterben is!

    Megerősítem! O1g szemfenyveszto pánikkezelésevel oriasi gazdasagi valsagba taszitja az orszagot! Sajnos minden szociális segitseg egy határon tul tovabbmelyiti! (Mszp tulzott kovetelesei szinten károsak, csak ralicitál o1gre)!
    Szukseges es kotelezo lett volna az 1. Naptol tamogatasok rendszeret bevezetni, de csak annyit, h mukodokepes maradjon a gazdasag , es konnyebben ujraindithato, de nem pocsekeolo, mert az pedig a koltsegvetest es az államadossagot borithatja , hosszutavu visszaesest okozva!
    Tehat egy alacsonyabb szintu , de szeleskoru támogatasra mindenkepp szukseg van, Nem halhat éhen senki sem!
    De a joleti juttatásokat vissza kene vagni hatarozottabban, pont a jovonk miatt, esetleg a pluszkoltest szigoruan a magyar gazdasag fejlesztesere lehessen csak kolteni!
    Pl.az eddigi udulesi es kaja utalvanyok szuperek, szuksegesen hatekonyak ebben az esetben! (Fuggetlenul attol, h ki vezette be, kinek az otlete volt!)
    A jovedelmek sokkal szorosabban kell arányosak legyenek mindket iranyban a teljesitmennyel!
    A szakképzést 1000-rel nyomni! Az sem baj, ha mindenkinek lenne legalább 1 , v mégegy szakmai vegzettsege!
    Pl.ma, ha valaki pincernokent, fodraszkent munka nelkul marad, de lenne pl. Varronoi, szabasz, épitoipari, autoszereloi, nehezgepkezeloi, sofőri vegzettsege, hatékonyabban at tudna veszelni a jelen valsagos idoket….
    A nyelvtanulást folyamatosan eroltetni kell! Ebben a válsagban most nem latszik az előnye, de a világot megnyitja es tobbszoros lehetoseget biztosit!
    Talan eloszor hatranyos, ha a jo szakember nem otthon termel, adozik, de idovel hasznos lehet a vilaglatasaval, tapasztalataval, kapcsolatrendszerevel!

    Pl. Boda élettartama alatti tarsadalmi hasznossagat lehetne osszehasonlitani egy Nemetorszagban dolgozo, esetleg visszakoltozott epitoipari szakemberrel – komuves, burkolo,….
    Amig kintvan, addig kuldi haza a megtakaritasait is a csaladnak… a szakmai tapasztalaton tul!
    (Nem voltam korrekt Bodaval, de reszemrol megerdemli!)

  • SzandiMandi
    2020 március 31
    3:43 du.

    Volt Bőmcsim, egy E28 520 automata,
    Képzeld el, annak a kocsinak egyszerűen nem tudott rozsdásodni a karosszériája.Sajnálom is nagyon, csakhát már öreg volt szegény.. Bejártam vele fél Európát.

  • Drizari
    2020 március 31
    6:28 de.

    Főtt vírus .

  • Történelmi fordulópont van mától!

    O1g rájott, h a gazdasagi krizist nem fogja tudni kezelni, ezert mától áttereli a kommunikáciot az általam végig hangoztatottak fele !
    A kommunikacio lenyege, h ravilagitanak, tudatositjak, h a betegek joresze tunetmentesen gyogyul, ezzel ellentetben akik belehalnak, azok pedig mar kronikus betegek voltak!

    Igy sugallják, h a betegseg valojában a tobbsegre kevesse hat, azon kevesek, akik belehalnak, ők vagy ebbe, vagy bármi másba ugyis belehaltak volna!
    Na most fog megindulni a szonyeg alatti feszultsegkeltes az idosekkel szemben fokozottabban! Persze nem nyiltan, sőt, hangoztatni azt fogja o1g, h mindent megtesznek az öregekert! Persze ezt is úgy , h pont az ellenkezojet fogjak produkalni!
    Ilyen csapdákkal rakja tele az orszagot : Oszd meg es uralkodj!”

  • O1g kisvállalkozasmento terve, h az állam beszáll tőkével es resztulajdonos lesz, s az eredeti tulaj kivasarolhatja az államtol a reszesedeset!
    Ez a novekedesi , fejlesztesi variácio uzleti alapon egy mukodo modell, ami hatékony es jo! Csak a veszélye megvan, h esetleg o1g stromanjai lenyuljak a legsikeresebb vallalkozasokat a knowhow lenyulasaval!

    Ez reális veszély lehet!

  • A leírt szöveg egy idő után önálló életre kel, írója szándékával akár ellentétes értelmezést nyerhet. Akad, ki soraimból rettegést olvasott ki, szerintem ez nem lehet, de olvasóval vitázni badarság.

    Más. Emlékszik valaki, melyik évben tért vissza a Földre űrutazásából Farkas Bertalan? Vagy mondjuk, melyik évben hirdetett Jimmy Carter egy olimpiát rendező város ellen bojkottot? Na, abban az évben mutatta be Hofi Géza az egyszemélyes kabaréjelenetét. Nézzed, és a kornak megfelelően értékeld előadását:
    .
    https://youtu.be/kwpt3h-1UjM

  • Andrew-s

    írtad, hogy:

    „”Nem állítom, hogy értelek, de sebaj.””

    Nem azt írtam, amit feltételezel…. DE AZÉRT VÉLEMÉNYT MONDASZ, KOMMENTÁLOD, AMIT NEM ÍRTAM

    Más;

    Az opportunizmus nem biztos, hogy pejoratív önmagában, de az opportunistákat az én időmben nem tartottuk valami nagyra

    Csak annyit, hogy az Orbán jobb propagandistákkal rendelkezik mint a Göbbels volt.
    Persze nem csak a technika fejlődik
    Te is bedőlsz neki.

    EGY ILYEN „JÁTÉKOST” CSAK SAJÁT FEGYVERÉVEL LEHET LEGYŐZNI.

  • 666′

    Mi „uzlet” abban hogy a magyar allam hazasallitja Canadaban rekedt magyaropolgarokat????

    Fizethetned azt mint gavaler, vagy inkabb magasabb adot ohajtnal fizetni azt megteriteni???

    melyiket oahjtod ????

    Ha a te sajat gepeden hoznad oket vissza,tenned azt a koltsegek megteritese nelkul????

    Vagy fizettedned oket???
    Hat az nem ugyan az az „uzlet” lenne mivel mast vadolsz ?

  • 666;

    Nem hiszem am azt el !!!!

    Nyugaton tanultak?
    Azok kepessegeik es meglatasaik meg-vannak fertozve idegen valosagokkal.
    Azt remesen gyulolitek !!!

  • Lemaradt a legfontosabb!
    Ilyen még nemvolt!
    Bekövetkezett, amit korábban irtam, h elkepzelhető a Szaudarabia -Putyin olajháboruja kovetkezteben a negativ olajár!
    Az olajcég fizet 19 centet hordojaert, csak, hogy elvigyek ! (USA-ban!)

    https://www.google.com/amp/s/www.bloomberg.com/amp/news/articles/2020-03-27/one-corner-of-u-s-oil-market-has-already-seen-negative-prices

    Ennek ellenére nalunk meg 330,-/ l a gázolaj!

    Most kéne gigatárolokat kialakitanunk!
    A fejlesztési ötletem, h nem tartályokat, ahogy mindenhol van, hanem völgyekben foliázott tavakat paplanfolia fedessel!
    Eazzel a fejlesztesi otletemmel szinte korlatlan mennyiseget lehetne tarolni! Biztonsagi okbol en volgyzarogatas megoldassal gyöngysorszerűen alakitanam ki egymas utan, igy egymastol veszely miatt elszigetelhetoen levalaszthato es le is ereszthető az alsobb tavakba!
    A paplanfedő vedene a naptol, gyujtogatastol, mechanikai behatásoktól, az esoviz a tetejen elvezethető! A fedőreteg pedig a mindenkori aktualis mennyiseghez alkalmazkodva lejjebb, v feljebb helyezkedne el rajta….

    O1g pedig kb. 1 hete kotott Putyinnal jovo evre gazmegallapodast! Biztos, h magas aron!

  • Itten ma az auto-uzemanyag arak a 40 evvel elottiek.

    Sot vannak tobb orsagpolban, ahol az uzemanyag-adok alacsonyahh, ahol 99 cent egy gallon auto-uzemanyag.
    (1 US Gallon=3.8 Liter).

    Nallatok magas es nem a korulmenyeken fugg, hanem mivel az allami az ottani olaj-ipar korlatlan es teljes tulajdonossa es uralja azt is.Nem a piaci szukseglet es a letezo arucikkert levo kereslet.

    Az allamotok szent.
    Tehat imadnotok kell !!!

  • Boda Marcsi
    2020 március 31
    12:19 du.
    „majd a választásokon már akik megmaradnak belőlük……!”
    Írta troll-Marcsi a keresztény, járványkor az ellenzékről……

  • Gabriel
    2020 március 31
    6:04 du.

    A fórum már csak olyan, hogy leírtam azt, ami a beírásod kapcsán véleményem alakult. Nincs egyetértési kötelezettségünk 🙂 Itt.

    „Az opportunizmus nem biztos, hogy pejoratív önmagában, de az opportunistákat az én időmben nem tartottuk valami nagyra”
    Anno az egyetemi ideológusoktól (marxizmus-Leninizmus tanszék) hallottam, hogy az opportunisták milyen borzasztó-rémesek.
    Holott az emberek többsége nem harcos forradalmár, hanem a pillanatnyi lehetőségeket kihasználó túlélő. Az opportunizmus így a túlélés záloga. Tudom, a politológusok nem ebben az értelemben, hanem a morál szentjeinek ellentéteként használják. De a morál szentjei pont nem a politikában vannak. Egyik oldalon sem.

  • O1G666
    2020 március 31
    5:09 du.

    + a kórházakban a hatalom (katonaság) fogja megmondani, hogy kit kezeljenek…

  • Egy kis „gyöngyszem” az általános okulásunkra:

    Toroczkai László: „Nem ördögtől való azt feltételezni, hogy mesterségesen robbantották ki ezt a járványt, és akár titkosszolgálatok, országok, államok állnak mögötte. A WHO az első pillanattól kezdve mintha azon dolgozott volna, hogy ez a vírus kitörjön Kínából, és lehetőség szerint megfertőzze az egész világot.” (2020.03.31 Hír 24.)

    Agyafúrt fickók ezek a világvezetők, kifejlesztenek egy vírust, ami az őket gazdaggá tevő globális gazdaságot tönkre vágja, erre varrjatok gombot…
    Vitatja valaki hogy nagy az Isten állatkertje?

  • O1G666:
    „A cseppfertőzesbe az uszodaviz is belefer?!”

    Nem tudom, de kamaszként mondogattuk a mondókát: „Ki a Pala vizét issza, saját vizét issza vissza”. 🙂

  • O1G666

    Nem fejtenéd ki bővebben ezt a gigatárolós ötletedet?
    Mi az a paplanfedő stb
    Engem érdekel

  • Idézet; Népszava 2017.04.08

    „Az influenza tekinthető a legsúlyosabb járványos megbetegedésnek, és közvetlen vagy közvetett módon évente mintegy félmillió ember halálát okozza világszerte. A 2014/2015-ös influenzaszezonban hat-nyolcezerrel haltak meg többen az átlagosnál, az idén pedig 5300-zal.”

    Miért is nem egy mesterségesen felturbózott világraszóló pánikkeltés ez a micsoda?
    Ráadásul nem is az influenza-vírus, hanem a felső-légúti megbetegedéseket okozó (Nátha/Grippe) csoportba tartoznak a Corona-vírusok

  • Andrew_s

    Az opportunizmussal szembeni morális előítéleteimet nem a politológusoktól kölcsönöztem. (öröm az ürömben)
    Sajnos, valóban több van bennem mint kellene.

    Feltételezhető hogy a kettő közötti egyensúly az egészséges (moralitás és opportunizmus)

    Innen is tudható hogy mikor a klasszikus értelemben vett politikus valaki (megélhetési) – ha a moralitásból semmit se lelsz fel benne
    Nem jelenti ez azt persze, hogy nem léteznének a politika színpadán moralitással rendelkezők, azokat a történelem úgy jegyzi, mint különleges kiemelkedő személyek.

  • „Miért is nem egy mesterségesen felturbózott világraszóló pánikkeltés ez a micsoda?
    Ráadásul nem is az influenza-vírus, hanem a felső-légúti megbetegedéseket okozó (Nátha/Grippe) csoportba tartoznak a Corona-vírusok”

    Gabriel,

    nem ártana tájékozódnod, hidd el, nem fog ártani:

    https://koronavirus-kisokos.eu/

  • „+ a kórházakban a hatalom (katonaság) fogja megmondani, hogy kit kezeljenek…”

    És Miviktorunk épp most hozza a törvényt, hogy a polgármesterek és a főpolgármester fölé kormánybiztosok kerüljenek, hogy Soros pénzét ízibe le lehessen nyúlni. Lásd be, kedves Andrew, Miviktorunk igen csak slágfertig, ha pénzt lehet lopni!

  • GABRIEL;

    A Covid-19, a SARS egy sulyosabb variacioja,ami csak adoptal, nevezve mutal, de az is Kinabol, Hong Kong-bol eredt.

  • GABRIEL:

    666 az u.n. ‘Strategic reserve’-re celozott.

  • Gábriel!
    Nem tudok nemegyetérteni a fertőzések összehasonlitasa teren!
    De ezt az állam nem meri propagálni, mert nagy botrany lenne, ha kiderulne, hogy a hatása nagysagrendileg hasonlo a többi influenza es virusos tudogyulladasokehoz!
    Mára mar kezdik beismerni, h a meghaltak már más kronikus betegsegekben nyuglodtek! Azaz szinte barmely mas járvany is elvitte volna őket!
    Ahogy a korhazba kerultek is felulfertozodnek minden korsaggal, ami a kornyezo szobakban csak elofordul!
    Amikor rokonom rosszul lett, a nőverek mondtak, h felejtsuk el a korhazat, mert ott biztos, hogy megfertoznek valamivel!….

    Bendeguz!

    A returjegy volt 440 Cad 5-6 napja! (Felmerult, h kimegyek….)
    A kormány csak haza 1250 CAD-ert szallitotta volna Torontobol!
    Felteteleztem, hogy az államunk nem el vissza a megszorultsagi helyzettel!
    Ugy tudom, minda 2 gep tele van már!

    Gabriel!
    Az olajtárolo az saját ötlet! Nem hallottam meg ilyenrol!
    A lenyege, h tartaly eseteben orias meretu nagynyomást biro tartaĺyt kell epiteni. Egy olajtónal nem kell a nyomással es szinte semmivel sem torodni, csak a biztonsaggal, mert a föld, a to medre viseli a nyomast, a folia szigetel….
    A felszinenek a boritasa is lehetseges csak egy foliaval, de biztonsagosabb , ha levegovel felfujt folia-paplannal van fedve, amit esetleg további fem, vagy tűzállo anyaggal vonnak be! A levegovel toltott paplan uszik az olaj tetejen, a mindenkori mennyiseg szerint, azaz szinten egszerűbb, mint egy orias tetoszerkezet!
    1-1 tavacskka lehet akar 100 m atmeroju is, de akar 300 is!
    Biztonssagi okbol celszerű több kisebb, egymastol elszigetelhető tora diverzifikalni az osszmennyiseget!
    Hasonloan, mint egyes helyeken a volgyzarogatas helyeken a tavak gyongysorszeruen jonnek egymas utan!
    Nyilvan a teruletet biztonsagos tavon belul vedeni kell, ahogy az olajtartalyos depok eseteben is!
    De az egyszerusege miatt is biztonsagosabb, mint egy tartaly lenne, olcsobb is es szinte bármekkora lehet, amig egy tartaly csak korlatozott meretu lehetne!
    Ha kvazi ingyen van, akkor erdemes betarolni oriasi mennyiseget!
    Akarat kerdese, h akar 1 km3 mennyiseget is lehet igy tarolni, ami elkepeszto mennyiseg es tartalyokban remenytelen! (Az már az űrből is látszodna! Pl. 10m mely, 1km szeles, 10km hosszú! Bármennyi lehet, amennyit csak adnának. Utána mar talan evekig nem kene 1 cseppet sem venni! Sőt, mi adhatnank el!)

  • Drizari

    Ha furcsának is tűnik, mielőtt bármilyen kérdésben – még ha csak érintőlegesen is – szakmailag megjegyzést fűzök, tájékozódom.

    Ez ügyben is – ezek után bátorkodtam eme bejegyzésemet megtennem.

    A tájékozódásom céliránya messze nem az aktuális közhangulat elősegítésére hivatott, plebsznek összeállított, politikai színezetű kampány-kiokositók, hanem szakmai források voltak, és lesznek
    Nem csak ebben a tárgykörben

    Ha megkérdezted volna, hogy melyek ezek az infók, vagy honnan veszem – szívesen közkinccsé tettem volna.

    De ez a stílus, ami itt ezen a fórumon is megy, és sajnos a magyarok jó-részét sajnos jellemzi, nem gyere be. Amibe Te is bele álltál, még ha sokáig úgy tűnt, hogy sok kérdésben a tárgyilagosságot, objektivitást képviseled
    Most-már ha kérdeznéd se mondanám el.
    Pánikolj csak nyugodtan tovább egyedül …

  • Drizari

    Van egy olyan szokásom is, hogy ha valakinek válaszolok valamilyen bejegyzésére, akkor az egészet végigolvasom.

    Ha arra bátorkodtál volna reagálni amivel kezdtem, hogy évente átlagosan félmillióan halnak meg influenza vírusban, akkor már talán el is gondolkodtál volna! (Az pedig hogy mennyi a fertőzöttek tényleges száma, az mindig becsléseken alapult;)

    Leírom még egyszer 500.000 a halottak száma, az influenza számlájára írva (évente, 2017-es adat).

    Az északi félteke fejlett államaiban éppen a szokásos influenza-járványok idejét éljük. (mellesleg)
    A Corona-vírusról szóló információkat pedig a világ legismertebb orvosi lapjaiban ellenőriztem le.
    Képzeld, képes vagyok inglishül olvasni

    Más, a WHO szerint epidémiát akkor kell deklarálni, amikor 400 ismert esetnél több jut 100000 lakosra.
    Tessék számolni, van számológép, idődbe belefér

    Akkor most egy igazi pánikolásra való ok:
    A sertés-koronavírus ellen hosszú évek alkalmaznak oltásokat, mivel a nyamvadt malackák is tüdőgyulladást szoktak kapni a koronavírustól.
    Most pánikolj, remélem hamarosan majd a malackákat is le kell vágni, mert;
    -„majd koronavírusosak lesznek” –

  • O1G666

    Nagyon köszönöm a bizalmad a tározó vonatkozásában.
    Én pedig rászánom az időmet, és először a műszaki (mérnöki) megoldásom tovább töröm a fejem, aztán megpróbálom prezentálni.
    Természetesen akkora már megfelelő védettséggel, mint szellemi tulajdont.
    Bár az ötletet nyilvánossá is tetted, de ez is már egy védelem valamilyen szinten.

  • Bendeguz

    Soha nem állítottam, hogy egy vírus nem képes ölni. (bármilyen)
    Az a természete

    Viszont mint már korábban írtam, azt kell látni, hogy „magától jött-e a világra”, vagy „besegítettek”

    Nem is kell hogy a vírust (vagy bármi ilyesmit) legyártani, tudatosan kihelyezni.

    Elég pánikot kelteni – és láss csodát működik!

  • Bendeguz

    Még annyit, hogy a pánikkeltés mennyire működik:

    Az Orbánt a egyfelől támadják, hogy nem tesz meg mindent a vírus ellen, másfelől meg támadják, ugyanazok a személyek, hogy diktatúrát épít.

    Ez mind igaz, de ki adja a lovat alája ismételten? Ezzel a pánikolással?

    Csodálkoztam volna ha nem használja ki az alkalmat.
    Mint egy valódi, belevaló opportunista …

  • Bendeguz79
    2020 április 1
    11:28 de.

    grizi, hogy te miket nem tucc? még hogy Kína, Hong Kong és eredeti…., és grizimegaszongyanekünknek?

    az a sajt ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ amit én szoktam ….ni az nem ezt mondja…
    az elnököd leállította az összes közlekedést kivéve a hadihajókat és most azokon ott úszva is kitört…a…. pánik miközben mennek olyan helyekre ahová a kóbor kutyuska sem hítta őket… meg a legmélyebb bunkerba rejtekre mert bátrak,

    most panaszkodnak a cruiselinerok utasai, hogy most velük ki van b….. va és az mennyire nem jó

    ott dekkolnak a nyílt tengeren mert senki sem engedi őket kikötni, már lassan egymást fogják megfőzni tengervízben mert minden elfogy ott a luxusszban… bruhahaha kellett nekik krjúzolni

    közben felhítták a grizit, hogy ugyan mondaná már meg hogyan is kell, mert ők még nem tudják hogyan kell a pánikot mexüntetni

    ERRE SZOKTAM AZT MONDANI, HOGY SZERVEZÉSI TANFOLYAMOT TARTOK ONLINEBAN KIS KEZDŐKNEK, MINT A SZÉP SZŐKE HERCEG OTT A VÁJT HÁZ BAN
    mongyá valamit SOB-kém aki éj hólló is

    rebetli recontra és makk

  • Kenny 666-hez cimzett soraira;

    Senki NEM emlitette egyettlen arva szoval sem, sem javasolta sehol hogy NE tegyenek minden lehetot a jarvany megelozesere es a fertozottek kezelesere !!!

    De a tagadhatalan tenyek bizonyitjak, hogy minden probalkozasok ellenere a jatvany koveti a sajat hatasat.

    Mindenutt az bizonyitva, hogy az obese-ok,(tul-hixzottak) cukor-tudo-maj-vese stb, priblemakkal szenvedok az aldozatai ennek es minden mas evi-influenza jarvanyoknak.

    A US-ban , a fenti hozzaszollo sorai nyutja, hogy 3 ezer aldozat van a corona-virus jarvanynak.

    Evente 25-30 ezer amerikai pusztul el barmi forma influenza jatvanyok altal elore-hozott egeszsegi problemaikban.

    15 ezer evente meg-gyilkolva lo-fegyverekkel, 25 ezer evente kovet-el ongyilkossagot lo-fegyverekkel, 600 ezer hal meg evente dohanyzas-alatal okozott tudo-rakkal, stb. stb. DE soha a kozgazdasagot senki NEM is gondolta elpusztitani azt megelozni.

    Hiszen azt ugy sem ernek el.
    Hasonloan a corona-virussal.

    Mit gondolsz, melyik lehet majd a sokkal pusztitobb a vilag tarsdalmainak felforditasara ??????

    S mi lehet majd annak kovetkezzmenye ?????

    Persze ma meg azt nem tudhatjuk.

  • retebeli makk;

    Onmagad bevallottad, Malariad es a 42 fokos lazadat.

    Sajnallak, de allapotod ugy teljesen ertheto !!!

  • Bendeguz79
    2020 április 4
    4:17 du.

    grizi a „retebeli” és még makkja is van nekijje, hogy mik ki nem derülnek…

    szóval itt bebizonyítottad x+1-edszer, hogy ennél többre sohasem voltál képes!

    sem a sajnálatod sem az agylúdtalpad nem igen érdekel… mint írám vala ottan, orvosi egyetemi professzor (Budapest Trópusi Intézet) vizsgálata alapján teljesen normális vagyok, nem úgy, mint a grizi aki retebeli

    soha ennél több, mint retebelid ne is legyen

  • piros-zold rebetlik;

    Malaria es 42 fokos laz sulyosan serelemez minden agy-neuranokat.
    Az nem a sajat hibad volt !

    Oszinten es nagyon sajnallak !!!

  • Bendeguz79
    2020 április 5
    1:28 du.

    grizi őszintén és nagyon…. most már akkor megvilágosodott számomra (ha nem mondod sohasem tudom meg) hogy a Cenz Ura miért talál annyi kivetni valót a bevetettjeimben

    és mondd, mi más jele van még ???

    (ugye nem tudok „odamenni” és leltározni azokat a neuronokat… milyen mószerek vannak arra, hogy a zember megtudhassa mennyire ártott neki a kispálfalvi búcsú)

    egyébként itt nálam most vidám vásár van tánc és ének meg bazsaly dögig

    néha piros rebetli makk negyvenszázultival és renonc