Focista mentő

2020 április 15 8:52 de.81 hozzászólás

Mert a focistának enni kell, stadionnak lenni kell

Sok embernek megütötte a szemét az a két hír, hogy mennyit keresnek a „profi” futballisták 0 perc elvégzett munkával, illetve az, hogy kisegítik azokat a másod, harmadvonalbeli futballistákat, akik labdarúgásból élnek.

Szép is ez az állami bőkezűség, ami a futballistáinkat illeti és bizony egy hangom se lenne, ha ez azokra is vonatkozna, akik a koronavírus miatt veszítették el állásukat, vagy ülnek otthon tétlen, kényszer, fizetetlen szabadságon.

De, nem! Aki nem futballista, vagy országgyűlési képviselő, annak bizony nem jár semmilyen jövedelem, segély, stb. ettől a nyomorult, tetves fasiszta kormánytól, ha a koronavírus miatt elveszíti a munkából való megélhetés lehetőségét.

„MUNKAALAPÚ TÁRSADALOM” – hirdeti a Fidesz fasiszta párt avagy „Arbeit macht frei”, hogy egy klasszikus mondatot idézzek, csak éppen a kormány holdudvarára nem vonatkozik a munka szó.

„LOPÁSALAPÚ TÁRSADALOM” – sokkal jobban illene ez a szó Mutyilandhoz, vagy ahogy büszkén verdesve mellecskénket nemzetiszín féltéglával, nevezzük – MAGYARORSZÁGHOZ!

„Okosba megoldjuk” – mondja a kínai maszkot, kézfertőtlenítőt hirdető és nagy tételben értékesítő celebhős, akinek rokoni és baráti kapcsolatait böngészve kapásból belefut a kíváncsi ember egy fideszes minisztériumi alkalmazottba és annak fideszes államtitkár nagynénjébe az egykori Playboy címlaplány Szabó Tündébe.

– Jaj, de érdekes! – kiállt fel a meglepett olvasó, bár annyira nem is meglepett, mint amennyire mutatja, mert valójában jól tudja, hogy hová kerülnek azok a maszkok, amire Orbán ráteszi az enyves kis kacsóit.

– Erdélybe! – ordítja az elvakult Fidesz hívő, mi meg bólogatunk, hogy ja, meg Macedóniába ahonnét drága Gruevszki télakolt Magyarországra, azaz Mutyilandba, Orbánhoz a diktátor cimborájához.

Szóval erre a két helyre biztos jutott maszk, meg védőruha, meg fertőtlenítő, de az egészségügyi intézményekben még mindig keresik a megérkezett felszerelést.

Apropó egészségügy!

Van ez a koszos körmű Kásler, akinek a kezébe egy darab sz@rt nem mernék adni, most, hogy felgyógyult, aktívabb, mint valaha. Az, hogy meneszti a kórház-igazgatókat, az egy dolog, nem tudjuk a valós okokat, bár Kásler okait azért sejtem és nem hiszem, hogy szakmai…

…de ennél van egy szörnyűbb, aljasabb lépése is!

Ez pedig a húsvét pénteken elrendelt 36.000 ágyszám felszabadítása!

…és akkor most képzelj el egy szitut.

Ülsz otthon pénteken az anyád lakásában, mert te már elbuktad a saját svájci frankos hitelezésű kéglidet. Azon filozol, hogy mi a f@szt vegyél a húsvétra, mert pénzed nincs sok, de gyerekek vannak, meg enni is kell, meg rezsi is van. Te is, meg a párod is két hete otthon fizetetlen kényszerszabin a vírus miatt, bármelyik ujjadat harapod fáj!

Most jön a csavar!

Cseng a telefon és közlik veled, hogy anyádat kedden hazaszállítják a kórházból, ahol rákos betegként fekszik infúzióra kötve!

Van cirka 3 napod, hogy a gyerekeket kiköltöztesd anyád szobájából, bevásárolj valamit a 3 napra, tarts húsvétot, utána pedig old meg egy kórházi kezelésre szoruló ember napi ellátását.

Buli?

Káslerék szerint igen!

... és olyan apróságot, mint a rabszolgatörvény módosítása, már észre sem veszel (persze nem a javadra)

Ülök itt a békés Ausztriában, ahol mától apró lazításokkal oldják a vírus miatti szankciókat, miközben azt olvasom, hogy jelenleg 608 000 munkavállaló részére biztosítják a „kurz arbeit” (csökkentett munkaidő) lehetőségét és az eddigi 3 milliárd eurós keretet most emelik 5 milliárdra. Magyarul Ausztria tényleg igyekszik senkit nem hagyni az út szélén.

Amikor pedig a magyarországi eseményeket elmesélem osztrák ismerőseimnek, nem értik!
– Hol vannak a szakszervezetek, a civil érdekvédő szervezetek, az ellenzéki pártok? – kérdezik. – Hol vannak az emberek az utcákról, miért nem zavarják el akkor Orbánt?

Tényleg nem értik, én sem értem, vagyis én igen – „Ej, ráérünk arra még!”

Lang Alex

81 hozzászólás

  • Igen, DE Auistria am NEM egy pacal-orszag !!!

    Hogy megy a regi magyar kozmondas?

    „Megtalalta zsak a foltjat” ???

    Orban a leg-jobb „folt” a zsakon, a pacal-orszag zsakon !

    Ketsegtelenul jobb „folt” mint a multbeli „urak” vagy part-titkarok. Hm????

    Hat mi a fenet ohajtanatok ????

    Itten meg az egyeni jogok, demokratikus modszer a nep-tobbseg hatarozata alapjan, s az allamhatalom szigoru korlatozasat nem csak utaljatok, szidjatok meg emeliteset is, sot tilos azt emliteni is.

    Bizojnyitek hogy nem erdemeltek semmi jobbat !!!!

  • „Hol vannak az emberek az utcákról …”??

    Kijárási korlátozás van nálunk érvényben. Ausztriában ezt nem tudják?

  • Az osztrakoknak mond meg, h pont ezert kellett o1gnek a vészhelyzeti felhatalmazasra, hogy ne mehess ki tuntetni, a szakszervezetek zarva lehessenek, az ellenzeki partok embereit bebörtönözhessek, a civilekkel együtt, es, ha megis utcara mennenek, akkor éles lőszerrel lövethessen, rögtön ítelo birosag statárium kereteben legálisan likvidalhasson, o1g ellen ne lehessen fellépni!
    Minden titkositva legyen, semmivel se kelljen elszamolnija!

    Látott már bárki is tételes elszámolást a beszerzéstől az igazolt felhasználásig minőségi bizonyítványokkal, mintával(, beszerzési versenytárgyalással -esetleg?)??
    Ezt kérdezik tőlem, es en nem tudok válaszolni, mert félek a retorziotól!
    Lelövet o1g , ha kiderül, h sikkasztott es panamázott?

  • A helyzet ennél is rosszabb: a különleges felhatalmazást olyan „járványügyi szempontból” rendkívül fontos rendeletekre használják, mint a Bp-Belgrád vasút hitelkeretének háromszorosára emelése. (A külügyér édesapjának vasútépítő cége van – csak tán nem????) Vagy: a vírus nyilván hanyatt-homlok menekül attól, hogy a kormány rendeletben einstandolta a Városligetet. Így már nemcsak a Várat mázolják émelyítő cukrosdobozzá, hanem a liget helyét is bevethetik betonnal. Így megy ez.
    A népszerűségük meg tetőzik. Pedig úgy tűnik a koronavírusnak nem lesz annyi magyar áldozata, mint a sunyi látványkormányzásnak.

  • Ha most azok a szuperfocistáink bekrepalnak a virustol, akkor hol fogsz helyettuk másik olyan selejteket találni?
    Képzeld, ha kimennenek edzeni es rájuk tusszentenek?
    O1g nem fog beállni a magyar válogatottba!
    Bar 40 eve nemlattam focimeccset, de azt megnezném!

  • Göllner András

    Lendületes írás. Ez a fiú nem lacafacázik odafenn. „a nyomorult, tetves fasiszta kormány”-nak, a történelem szemétdombján, s nem az országházban a helye. Ott fiogja végezni.

  • Nos Bay Alex!

    Kissé …”nagy valótlanságokat,hazugságokat,butaságokat ír” és persze nem először!!!!!!

    A kormány ugye nem fasiszta (sosem volt,és most sem az)mert ugye támogatja a magyar zsidó közösségeket,egyházakat(anyagilag is!!!)meg a zsidó világkongresszus elnöke:.Ronald S.Lauder külön hálás az itthoni Mazsihisz
    Szeretetkórház támogatásáért,meg mellesleg Orbán vezette be holokauszt emléknapot….

    Az egy dolog,hogy a sportolók,focisták világszerte mindenütt jól keresnek,de ez talán nem kormány hibája?…..

    Az,hogy világszerte járvány van és nő mindenütt a munkanélküliség,mert sok munkajely szűnik meg azt mindenki tudja,de ugye nem Orván okozta?….ellenben igyekszik új munkahelyeket létesíteni…. és a szegények , munkanélküliek,családok,kisnyugdíjasok segélyt kapnak……
    Kásler M.egy normális ember aki hitelesen tájékoztat,tanácsokat ad!
    Mellesleg,ha jól emlékszem egyszer régebben azt nyilatkozta,hogy több cikket nem ír és elmegy valahová….
    Kár,hogy nem tette meg,és hogy képtelen visszavonulni,ha már
    nem képes normális cikket írni!!!

    Az meg külön szégyen,hogy ebben a válságos idóben csak idióta politikai uszításra képes……!
    Na ez a véleményem(és nemcsak nekem!!!!!!!!!!!!!

    Nem kell válaszolnia,de ugye maga biztosan nem magyar….!

  • ja és ,hogy miért is nem zavarják el az emberek Orbánt?..(aki a járvány ideán is rendszeresen dolgozik kórházakat látogat….!!!).annak is oka van,egyrészt nincs jelenleg hivatalos kormányválasztás,de ha lenne,akkor sem lenne változás,mert a lecsúszott,hiteltelen ellenzékre egyre kevesebben szavaznának (a baloldali ellenzék egészére értve….!)

  • Korházi ágyhelykell?
    Ahogy a szakemberek mondták, a nyugdijasotthonok lakoit fertozodesukkor nem kéne korhazba vinni, hanem helyben kene ellatast biztositani szakemberek odatelepitesevel!

    A VÁRBAN A SZIKLAKORHAZAT (BARLANGKORHÁZAT) MEG KENE NYITNI!

  • Boda Marcsi Láng Alex te nagyon okos Láng.
    Neked tényleg annyi eszed van, hogy ne az udvar közepére….mindegy.

  • Igazad van Alex (teljesen)! Nem hagyja az út szélén örökös vezénylő tábornokunk az aranylábú focistáinkat 🙂
    A bankokra kiszabott különadóból is mehet a focikluboknak
    „Ahogy a normál bankadót, úgy a járványadót is csökkenthetik a bankok látványcsapatsportok támogatásával.”
    https://hvg.hu/gazdasag/20200415_tao_kulonado_bank_orban_kormany

    Legnagyobb szerencséjükre a haverokat sem….
    „Orbán szövetségeseinek a részvényei nagyot erősödtek a felhatalmazási törvény óta
    Az Opus Global Nyrt. árfolyama 57 százalékkal erősödött a március 30-i parlamenti szavazás óta, szemben a BUX-index 5,7 százalékos emelkedésével.”
    https://www.bloomberg.com/amp/news/articles/2020-04-15/orban-allies-shares-are-winners-of-hungary-power-grab-stimulus

    Mindeközben….csak a szokásos.
    Karácsony hiába hívta, a járvány során eddig egyetlen egyszer beszélhetett az országos tisztifőorvossal
    Arról, hogy milyen volt a hangulat a kormányülésen, elmesélte, hogy feltűnő volt, hogy
    „ahhoz képest, hogy ez egy egészségügyi válsághelyzet, sem az azért felelős miniszter, Kásler Miklós, sem az egészségügyi államtitkár, Horváth Ildikó nem szerepelnek a nyilvánosság előtt.
    Ott és akkor meg is ígérte a miniszterelnök, hogy közre fognak működni a fővárosi idősotthonok tesztelésében. Azóta ez az ígéret nem valósult meg, de elindult egy rágalomhadjárat,”

  • Kérdezzük, hogy miért nem zavarják el? Mi se zavarjuk el Bodát:)
    Ez kérem a hiteles demokrácia mindkét esetben… Egyesek szerint.
    Már megint idetévedtem:(

  • Bár az utolsó hozzászólásom nem jelent meg…sebaj az előző kettőben a lényeget leírtam!!!a harmadikban csak elbucsúztam Alextól ,akinek egy kis gondolkodást,emberséget és visszavonlást is javasoltam…
    Remélhetőleg használt?….!

  • Szidjatok a kezet ami etet titeket, de nem mernetek megharapni, mert nincsen am fogatok !!!!

  • Göllner „észlény”!

    Mielőtt fasisztázik…talán tájékozódjon…érdeklődjön és halgasson híreket,meg olvasson újságokat,amikből képet kap Orbán és a különösen ithon élő zsidó emberek kapcsolatáról,meg a kint élőkkel való viszonyáról!
    Próbáljon meg gondolkozni mielőtt hazugságokat ír itt össze-vissza…!

  • Göllner!

    Ha itthon él ,akkor pontosan tudja,hogy itthon a keresztények és zsidók békességben élnek egymással és mindeki szabadon gyakorolhatja
    a valllását!
    Ha máshol rontja a levegőt?…,akkor meg javaslom,hogy tájékozódjón hiteles forrásból, mind a kormány,mind a többség zsidókkal való
    tényleges kapcsolatáról!
    Normális és józan emberek között nem is téma a vallás,pláne most!!!!!!!!!

  • „Gyakorlatilag megszűnt Magyarországon az egészségügy a kórházi ellátást igénylő betegek 60 százaléka esetében a koronavírusra hivatkozva. Ma jár le a határideje annak az intézkedésnek, hogy minden kórház köteles kiüríteni a férőhelyeinek 60 százalékát, hogy helyet készítsenek a koronavírus fertőzöttjei számára. Orbán Viktor ezzel elismerte, hogy az általa tíz éve folyamatosan és szisztematikusan rombolt magyar egészségügy képtelen ellátni a feladatát, és sorsára hagyja a kórházi kezelésre szoruló súlyos betegek 60 százalékát, akik akár meg is halhatnak.”
    https://nepszava.us/orban-sorsara-hagyja-a-korhazi-kezelesre-szorulok-60-szazalekat-1/

  • Még szerencse, hogy ilyen kezdeményezések is elindultak!:

    „Vitray Tamás felajánlotta, hogy 10 egyedülálló idős embernek egyenként 20 ezer forint értékű élelmiszercsomagot rendel házhoz szállítással.
    Felajánlásához Cseke Eszter és S. Takács András is csatlakozott, vállalva, hogy 10 idős embernek hasonló értékben bevásárol, azt kérve, hogy aki teheti, csatlakozzon a Facebookon közzétett “akciójukhoz”. Április 13-án történt felhívásukhoz április 14-én estig sokan csatlakoztak. A felajánlók között van 76 éves budapesti nyugdíjas és háromszoros olimpiai bajnok kajakozó is: Kovács Katalin további 10 idős ember bevásárlását vállalta.”
    https://sokszinuvidek.24.hu/eletmod/2020/04/15/koronavirus-vitray-tamas-elelmiszercsomag/

  • Egy falusi büdös tahóból, dandártábornokkormányzóparancsnoknakká vált O1G, a nemzet főhőse, zsebredugott kezekkel fel és alá járkál az országban és ossza az észt szakembereknek !
    Minden hatalom a övé, minden felelősség a másoké !

  • Nem írok semmit !
    Úgy is mindenki tudja mit írnék !!

  • O1G666 A szakembereket honnan veszik? Kinevezik?

  • 01Gstb: A sziklakórháznak semmi jelentősége nem túl nagy. Egy része egy időben múzeumként volt látogatható: valszeg ma is a 70 évvel ezelőtti felszereltség, az is elsősorban harci sebesülésekre alkalmas.
    Szükségkórháznak, elkülönítőnek alkalmasabbak lennének az üres kollégiumok, szállodák. De a magánegészségügy (kb. 20%-os kapacitás) bevonása indolkoltabb lenne.Eddig EGYETLEN magánkórházat ajánlott fel – Csányi Sándor – járványcélra. De se kórházról, klinikáról, magánkézben lévő medicina központról nem hallani, hogy beszállnának tesztelésbe, mentőzésbe. Illetve beszállnak:40-80 ezer forint között kérnek egy tesztért.
    A junta (ma még kormány a fedőneve) a következő, sürgős járványügyi intézkedéseket hozta.
    1. A járvány miatt most kivetett különadókat is lehet látványsportra – foci, jéghoki, kézilaba stb.- fordítani.
    2. A szeszfőzdék is bekerülnek a nemzetgazdaságilag fontos, megsegítendő ágazatok közé.
    3. 24 hónapra emelték a munkaidőkeretet. Vagyis a munkáltató két éven keresztül elvárhatja a dolgozójától, hogy a most otthon töltött időt dolgozza le. Arról nincs hír, hogy azoknak a tízezreknek is le kell-e majd dolgoznniuk ezeket az órákat, akiket ugyan nem bocsátottak el, de egyetlen fillér fizetést sem kapnak. Boda úrasszony értesülésével szemben egyetlen fillér segélyt sem, főként nem a szégyenletes juntaparancsnoktól. Viszont legalább 2 évre megszűnik a túlóra csekély pótléka.
    4. Kikerülnek a kulturális szféra dolgozói, kb. húszezren a közalkalmazotti körből. Éljenek meg a piacon a könyvtárosok, múzeológusok, levéltárosok, művelódési házak dolgozói.
    További százmilliárdok maguk alá söpréséről már írtam a 15. 10:29-es hsz-ben.

  • Ez a vírusjárvány a legrosszabbkor jött Orbánnak. Pechjére, világméretű és sokáig nem áll helyre a rend. És ebbe bukik bele pártjával együtt. A sajátjai falják föl.

  • SzandiMandi
    2020 április 15
    5:09 du.

    Tegnap hallom a Klubrádióban hogy a háziorvosok zöme nem dolgozhat mert 65 felettiek.

    Vagyis gyakorlatilag orvosi ellátás nélkül hagytak sok sok települést.

    (igy azt is ahol én lakom.)

  • Drizari
    2020 április 16
    6:16 de.

    Idáig még csak a hasznukra vált.

  • talalom
    2020 április 16
    5:10 de.

    Ez szörnyű !

    Azért (is) járok ide mert legalább Tőled

    tudok kapni olyan infókat amik már az ál-baloldali

    ál-médiákban sem jelennek meg.Vagy ha igen akkor épp alszom.

  • Drizari
    2020 április 16
    6:16 de.

    Ez a vírusjárvány a legrosszabbkor jött Orbánnak. Pechjére, világméretű és sokáig nem áll helyre a rend. És ebbe bukik bele pártjával együtt. A sajátjai falják föl.

    bárcsak… De egyelőre inkább kéjjel lubickol benne…

  • Amúgy ma mondták be a TV-ben,hogy csökkentették a focisták bérét,jutattásait…..
    Remélhetőleg Alex ettől megnyugszik?!!!!!

  • Boda Marcsi
    2020 április 16
    1:09 du.

    Osztán mennyivel?
    A lennti linkben szereplő adatokhoz viszonyítva?

    https://mfor.hu/cikkek/makro/focista-fizetesek-33-millio-az-atlag-magyarorszagon.html

  • Tüske Zsófia

    2010 óta folyamatos a pénzkivonás az egészségügyből
    Az egészségügyre 2020-ban a GDP négy százalékát szánják. A magyar állam a többi uniós tagállamnál lényegesen kevesebbet költ e célra: 2017-ben az EU-átlag 7 százalékra rúgott.
    Az állami bürokrácia kiadásai ugyanakkor az elmúlt tíz év során észrevehetően, a GDP 7,1 százalékáról nyolc százalékra nőttek.
    A pénzkivonás miatt a kórházakban nincs higiénia, tisztító és fertőtlenítőszer, fertőzés elleni védőeszközök, gyógyszer. Meredeken emelkedett a kórházi fertőzések száma, és az ebből származó halálozás.
    2013-ban 10.000 betegre 19,3 multirezisztens kórokozó által okozott fertőzés jutott, 2018-ban pedig már 28,1, vagyis az arány nagyot romlott. Tavaly összesen 5442 eset fordult elő, ami 500-zal több, mint 2017-ben.
    Az egészségügyi ellátással összefüggő vérmérgezések aránya óriásit ugrott.
    Míg 2017-ben 18,2 jutott 10.000 betegre, addig 2018-ban 21,2. Ez összesen 4060 fertőzést jelent. 86 esetben erősítették meg, hogy a halált a vérmérgezés okozta.
    Az alkoholos kézfertőtlenítő használata messze elmarad az EU-s átlagtól.
    2017-ben 8,39, 2018-ban pedig 9,51 litert használtak 10.000 ápolási napra vetítve. Az EU-ban ugyanez a mutató már 2015-ben is 24 liter volt. Kásler ezzel a problémával nem tudott, de nem is akart megbirkózni.
    Így álltunk a koronavírus megjelenésekor. Még februárban is csökkentették az egészségügyre a támogatást, amikor már a járvány Olaszországban berobbant.
    A vírus elleni protokoll látszat-intézkedések sorozata volt, sem a tesztelésre, sem a kontakt-felderítésre nem fordítottak gondot, a koronás betegek sok esetben megfertőzték a velük foglalkozó egészségügyieket, akik csak későn kerültek karanténba,így a lappangási időben akadály nélkül szórták szét a vírust Védőfelszerelést nem osztottak, az alapellátásban dolgozókkal közölték, maguknak kell azt beszerezni, de a központi ellátóban hiánycikk volt. Az országos tisztiorvos közölte velük, hogy akár az ország másik feléből, de Budapestre kell értemenniük.Az újbudai polgármester (a Szent Imre kórház nyugalmazott igazgatója) által a kerület egészségügyi alkalmazottai számára rendelt védőfelszerelésre vámot és fogyasztási adót vetett ki a kormány, ugyanakkor az első kínai szállítmányt a neten árulták fidesz-közeli hozzátartozók.
    Gayza: a 65+ os háziorvosoknak nem tiltották meg a rendelést, nyilatkozniuk kellett, vállalják-e vagy sem. Alapellátás tehát úgy-ahogy működik, szakrendelés viszont nincs.

  • Tüske Zsófia

    Drizari: pont ellenkezőleg.1) a koronavírusra való hivatkozással orbán magához ragadta az egyszemélyes hatalmat, ő mondja meg, hogy a rendkívüli állapot meddig tart. Emlékeztetnélek, hogy a három éve a migráncsveszély miatt bevezetett rendkívüli állapotot még mindig nem oldották fel. Addig nincs népszavazás, választás. 2) a krónikus betegek hazaküldésével megszabadulnak az egészségügyi kiadások jó részétől, a szakszerű ápolás elmaradása sok-sok halálesetet eredményez, megspórolva jelentős nyugdíjkiadásokat. 3) a bedőlt vállalkozások egy részét (pálinkafőzést is!) megmenti a kormány, de cserébe részt kér a tulajdonból. Akit nem támogatnak meg, és becsődöl, vállalkozását bagóért felvásárolja Mészáros Lőrinc, aki a Nemzet Vejével együtt már kapott néhány milliárdocskát, kikötőfejlesztésre. Mentik a focistákat és az egyházat a vírus-támogatáson, a többi elmehet Földvárra, deszkát árulni. Az azóta beérkezett nagyobb szállítmány védőeszközöket meg bőkezűen osztogatják a környező baráti országoknak, itthonra egy hétre 3 db jár a személyzetnek…. Orbán, belebukik? Dehogyis… a magyarok majd versengenek, egymást félrerúgva azért a néhány, nekik juttatott akármiért, és alázatosan csókolják majd a drága jó miniszterelnök úr kezsit-lábát, hátha nekik egy kicsit többet ad.

  • Boda Marcsi Miért nyugodna meg?
    Akkor nyugodna meg, ha mindenkinek segítenének akinek szüksége van rá. Mondjuk a jó nyugdíjjal rendelkezők mint te, felajánlást tehetnének, hogy adsz érdemtelen nyugdíjadból egy rászorulónak.
    Az keresztényi lenne.

  • Tüske Zsófia
    2020 április 16
    2:04 du.

    Hát remélem is !
    Bár épp ma hallottam ezt a Klubrádióban.Vagy tegnap.

  • Boda és az adakozás?
    Vicc-kategória..

  • Geyza
    2020 április 16
    8:20 de.

    itt kies Kanadában a nyugdíjas egészségügyiek tömegesen mennek önkéntesként a vártra…

    rebetli tök betli makk ulti renonc és rekontra

    valahogy embernek kell maradni és azt látni errefelé itt sikerül

    az adóbevallásokon van egy új rubrika amely azonnali bankátutalással segélyt ad annak aki jelentkezik érte a telefonsegélyben is azt kéri, hogy április végéig csak a segély miatt hívják a többi ráér nem fogja senki sürgetni…

    az is igaz a tavaszi szél sepregeti az utcákat mert…azok akik…hát azok ki tudja

  • Tüske Zsófia
    2020 április 16
    2:23 du.

    Egzakt.

  • Boda Marcsi
    2020 április 16
    1:09 du.

    Hát hetek óta lógatják a focisták a lábukat. A stadionok pedig annyira használhatóak, hogy fényárral kivilágítva „szolidarítanak” az egészségügyiseknek. Nem tudom, hogy a boltba lehet-e kapni bármit, vagy valamit fényárból és szolidaritásból szerencsétlen alulfizetett nővéreknek?!

    Tán nem a csodastadionokkal kellett volna kezdeni és rogyásig építeni vele az országot, akkor most nem kéne ki beteg öregeket kirakni. Egyik nap még az volt, hogy ne menjenek az idős szülők közelébe védve őket, most meg egyenesen odatolják haza, a család gondjaira bízva.

    Amúgy Marcsi, most az hogy a focisták nem 5 milliót kapnak átlagba, hanem csak 3 és felet, ezt kinek köszönhetjük? Tán csak nem azt akarja mondani, hogy a fociügyi miniszterelnökünknek, mert akkor nagy baj van!

    Alább pedig Kovács Tamás világbajnok kardvívónk szavait idézem:

    „Tisztelt FB Barátaim, Ismerőseim!
    A mai nappal felfüggesztem a viccek posztolását, mert ami ma történik az országban az nem vicc, az már nagyon komoly! 36 000 ágy felszabadítása, kemók leállítása, stroke-osok, bepelenkázott emberek, gerinctöréses betegek hazazavarása, és folytathatnánk….mi ez itt? mi ez a kapkodás, szakmai hozzá nem értés, alkalmatlanság, miközben kapjuk az üzenetet az ÁSZ elnökétől, akinek a fizetése közel 4 millió forint, spóroljunk, kevesebbet költsünk és a családokban ki kell nevezni a pénzügyminisztert, aki kézben tartja a családi kasszát. Mi van? Meghülyült teljesen a kormány? Nemcsak a kórház igazgatókat rúgják ki, hanem a betegeket is? Parancsba adják a kórházi katonai vezetőknek, hogy minimalizálni kell az indokolatlan ellátásokat? És ki fogja megmondani, hogy ki az indokolt és ki az indokolatlan beteg? A katonai főnök? Mi meg spóroljunk….kinek?…nekik? Istenem óvd és segítsd a magyart!”

    forrás:

    https://www.facebook.com/tamas.kovacs.545/posts/3249460508420034

  • Kenny
    2020 április 16
    2:36 du.

    Boda Marcsi Miért nyugodna meg?
    Akkor nyugodna meg, ha mindenkinek segítenének akinek szüksége van rá. Mondjuk a jó nyugdíjjal rendelkezők mint te, felajánlást tehetnének, hogy adsz érdemtelen nyugdíjadból egy rászorulónak.
    Az keresztényi lenne.
    ____________________________
    😀 😀 😀

  • Tüske Zsófia

    Geyza, rosszul tudják. A nővérem 80 évesen még dolgozik, a vezénylést már nem vállalta. A városka másik orvosa kiszállt, (két kisgyereke van) Az elődjét bízta meg a körzet ellátásával, ő is 70+ -os. Aki fél, telefonos rendelést vállalt.

  • Rodeo11
    2020 április 16
    2:59 du.

    Ha egy huszassal fiatalabb lennék, már rég Kanadában élnék.

  • Tüske Zsófia
    2020 április 16
    3:48 du.

    Valami nő dumált,
    halk ekjeseredett hangon, hosszasan ezekről a dolgokról.

  • Almási Alma:
    „Ez a vírusjárvány a legrosszabbkor jött Orbánnak. Pechjére, világméretű és sokáig nem áll helyre a rend.”

    Kedves Alma, tévedsz. Orbán helyzete a járvány előtt is stabil volt, most pedig a lehető legstabilabbnak tűnik. A jelen helyzetben ugyan nem tudok bármilyen szakmailag többé-kevésbé megalapozott felmérésről, de állítólag a lakosság jelentős része most nem csak a jelenlegi intézkedéseit támogatja, hanem visszamenőleg is; a népszerűsége nőtt-
    Abban is tévedsz, hogy „sokáig nem áll helyre a rend”. A rend – ami a legtöbb fejlett országban jóideje abban nyilvánul meg, hogy az 1970-es évek eleje-közepe óta tulajdonképpen a rendkívüli állapot a normál állapot – csak azért nem állt helyre, mert tartósan szinte sehol meg sem ingott.

    Alma:
    „A sajátjai falják föl.”

    Ezt még éppen el tudom képzelni, mint ahogy azt is, hogy épp ő falja fel a sajátjai egy részét. Volt már ilyen több is a 20. századi történelemben… 1934 június vége Németország… 1937 moszkvai perek… És? Ettől ott feltétlenül jobb lett?
    Ugyan már…

    Sajnos, Göllner Andrásnak a „Levelező tagozat – Magyar Rapszódia 2020” topicban 2020 április 16 11:24 de.-i
    kommentjével vagyok kénytelen (cum grano salis) egyetérteni.

  • Geyza
    2020 április 16
    4:01 du.

    hahaha

    most be sem tudna repülni mert a nagy légycsapóval a légvédelem leszedné…

    állandó a hír „arról” hogy SZARSZ van meg KÓVID 17,089 y -NAL DE ATTÓL, HOGY ISMERTETIK A SZÁMOKAT ÖSSZESSÉGÉBEN AZ látszik, hogy nagyon jól állunk, a távolságtartás automatikus, és a halottak bármennyire is szerették őket de 85 év felettiek öregek hosszú kezelési otthonokban, volt olyan kisöreg, hogy 98 évesen vitte el a SZARSZ de volt 99 éves aki kigyógyult…

    és összességében (a számok elérhetőek nyilvánosak kedvező azaz jó egészségügyi ellátást mutatnak… vannak gócok és vannak távoli helyek ahová nem tudni hogyan kerülhetett akármi, mert a légy sem jár arra)

    a gyerkőcök a neten suliznak és van ember az utcán a buszok sűrűbben járnak meg a villamosok is mert csak meghatározott mennyiséget engednek fel és közlekedünk… mert kell

    WE THE NORTH nem adtuk be és senki sem venné be a rémhíreket amiket tőlünk délre pedig a mi összes esetünk asokkal kevesebb, mint a Bronx -i halottak a többiről semmit legyen az a világ eszeinek feladata

    nem igen olvasom őket megoldás helyett bűnbakot keresnek és már van nekik… a tömeg persze ideges és lövésre áll a….szóval az is

    addig is makk rebetli zöld renonccal és piros rekontra

  • Kővendég
    2020 április 16
    4:27 du.
    ____________________

    Alaposan FÉLREÉRTETTÉL. Ebben én vagyok a hibás, mert elfelejtettem az idézőjelet Drizari hozzászólásához:
    ___________________

    Almási Alma
    2020 április 16
    10:34 de.
    …….
    Drizari
    2020 április 16
    6:16 de.
    „Ez a vírusjárvány a legrosszabbkor jött Orbánnak. Pechjére, világméretű és sokáig nem áll helyre a rend. És ebbe bukik bele pártjával együtt. A sajátjai falják föl.”
    …….
    bárcsak… De egyelőre inkább kéjjel lubickol benne…
    ___________

    Én csak ezt a „bárcsak-ot írtam, és teljesen VELED értek egyet… 😀

  • TUSKE ZSOFIA:

    Amit presze soraaival alatamaszt, a problema nyugszik az allamhatalom, ill. a politikusok oleben.

    Az allami igazgatas,szervezes, ill. az u.n. „szocialis medicine” a problemajuk.

    A fiatalok nem ohjatnak egeszsegi vonalokon tanulni, dolgozni, vagy aki azt tenne inkabb megy mas orszagokban dolgozni.
    Nincsen erdekuk, semmi vonzo-mozgato hatasa az allamburokracia alatal dirigalt egeszsegirendszerben.

    Az allamhatalom pusztitotta el annak motivaciojat.

    Allami beavatkozasok, kozbelepesek vilagszerte ugyan azt a kovetkezmenyeket okozza.

    Velnem hogy maga zt belatja.
    Hiszen sorai pont azt tamasztja ala.

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2020 április 16
    6:28 du.
    Kedves Bendeguz, szives figyelmedbe ajánlom Eddie Murphy „The distinguished gentleman”(nálunk Dzsentlemanus) című filmjét, csak azért hogy, el ne ájulj a ti politikusaitok feddhetetlenségétől! 😀 (Igaz hogy paródia, de nagyon életszerű, ezért hihető!)

  • Bendeguz79
    2020 április 16
    6:28 du.

    grizi ez nem te vagy -véletlenül- vagy álruhában?

    https://www.facebook.com/watch/?v=497987111080266

    tök rebetli makk negyvenszáz piros renonc zöld rekontra

  • Tüske Zsófia

    HunCanada
    2020 április 16
    3:11 du.

    Istentől a magyarok pont annyi óvást és segítséget várhatnak, amennyit ők maguk adtak náluk rosszabb helyzetben lévő embertársaiknak.
    A mértéket állapítsa meg mindenki maga.

  • Tüske Zsófia

    Bendegúz: egyet kell értsek. 1967-ben voltam érettségi után fél évig segédnővér a Rókus kórház belgyógyászatán, a helyzet azóta nem javult, csak romlott.
    A szomszédos két kórteremben vezénylő Erzsi nővér – negyvenes évei közepén – azt mondta nekem: Zsófikám, inkább menj kurvának, mert itt a beled kidolgozhatod és nem keresed meg a hideg vízre valót sem. Az én fizetésem akkoriban 950 ft volt, az övé 1400, úgy húsz-huszonöt év szolgálat után. De akkoriban még nem 12 órás beosztásban dolgoztak, 3 nyolcórás műszak volt.
    Az egészségügy azóta mindmáig is mostoha terület maradt.

  • Tüske Zsófia

    Orsós Elemér
    2020 április 16
    8:12 du.

    és az mennyiben enyhíti a mi helyzetünket, hogy másutt is vannak korrupt politikusok?

  • Almási Alma:
    „Én csak ezt a “bárcsak-ot írtam, és teljesen VELED értek egyet… 😀”

    Kedves Alma, hát… Nekem a „bárcsak” kívánsággal kapcsolatban elég ambivalens (de akár tisztességtelennek is nevezhető) a hozzáállásom.

    Mint korábban már említettem, úgy sejtem, hogy Magyarország Orbántól csak akkor és úgy szabadul majd meg, miután a Vezér(akárcsak anno Tisza István vagy Horthy) jelentős nemzeti tragédiába vezette az országot. Ezt pedig ugyan miért kívánnám?! (Persze, nem látok a jövőbe; az sem kizárt, hogy nem így lesz, hanem „Orbán apánk” a társadalom jelentős részének mélységes szeretetétől, sőt akár istenítésétől övezve békésen eluralkodik 90 esztendős koráig – közben még akár az ország gazdasága is javul valamit – aztán elszenderül.
    Utána… hát mit tudom én..)

    Nos, ambivalenciám abban nyilvánul meg, hogy mint citoyen, közpolgár magam is kívánom azt a bizonyos „bárcsak”-ot, ám mint önző magánember (bourgeois) a legkevésbé sem szeretnék Magyarországon élni, amikor az a „bárcsak” végbemegy, sőt jó ideig még utána sem. Mint többé-kevésbé gondolkodó ember, elismerem, sőt tudom, hogy az ilyen „bárcsak”-ok, főként gyalázatos kormányzatok viszonylag hosszas, makacs regnálása esetén nemcsak elkerülhetetlenek, hanem szükségesek is, mint kissé konzervatív habitusú egyén, viszont nem szeretnék a „bárcsak”-ok idején épp ott élni.

    Személyes habitusom szerint nem kedvelem a forradalmakat – ebből következőleg még kevésbé az ellenforradalmakat. Tehát az Orbán-féle ellenforradalmakat (vö. Revolution von rechts) sem.

  • Rodeo:

    Arról szól az állandó-hír hogy
    kóvidokat szarok ?
    Na ne má ..

  • Kővendég
    2020 április 17
    4:44 de.
    __________________

    Ma ezt olvastam a face-n:

    „Ceglédi Zoltán írta:

    „A fertőzések nagy része Budapesten van, nem fogjuk tudni elkerülni, hogy a fővárosban sajátos szabályozások lépjenek életbe.” – mondta Orbán Viktor ma reggel a rádióban.
    Ki fogjátok hisztizni belőle, ti szerencsétlenek, hogy bezárjon minket – és csak minket. Tavaly ősz óta keresi, hogyan tudná a legnagyobb ellenzéki várost kikapcsolni, és a sok „mit csinálnak ezek a Ligetben?” meg „azonnal menjenek vissza a lakásba!”-őrjöngéssel el fogjátok érni, hogy röhögve zárja ránk a vasajtót. Hogy hát ha ezt akarja a tisztelt ellenzéki publikum, akkor parancsoljatok, csinálok én nektek kijárási tilalmat. Budapestre és csak oda. Majd a NERisztokrácia nyáron a Balatonon hűsöl, meg a főváros környékén a kistelepüléseken. Sőt, eleve: minél jobban bezárják az átlagpestit, annál nyugodtabban tud a gulyásminiszter őméltósága a csak neki kinyitott étteremben vacsorálni.
    Szépen építik a bűnös város, FERTŐZÖTT VÁROS képét, és a nyivákoló fővárosi hangok, az önként a darálóba menetelő karanténtálibok, a tucatnyi fertőzöttnél már „folyamatosan tomboló járványt” hallucináló budapesti kommunikáció pont ebben segítenek. Orbán Viktornak segít, aki a fővárosi „fegyelmezetlen” polgárokkal kiabálja tele a nyilvánosságot. Soha jobb alkalom áttaszigálni mindent, amit csak tud, például Debrecenbe. Vagy Győrbe. Vagy Kecskemétre. Vagy Zalaegerszegre. Bárhova, ahol „jól” szavaztak.
    Erre várt. 1998 óta erre várt, hogy Budapest végre okot adjon arra, hogy lehúzza a redőnyt, lekapcsolja a villanyt. És most ti adtok neki.”

  • Geyza
    2020 április 16
    4:01 du.

    Rodeo11
    2020 április 16
    2:59 du.

    Ha egy huszassal fiatalabb lennék, már rég Kanadában élnék.

    —————————-
    Én pedig Provence – ban! Egész nap ülnék kint a kék spalettás, terméskőből készült házam előtt a fák alatt, netán a „medansziém” szélén, finom francia vörösbort kortyolgatnék, estefelé amikor az italom illata keveredik az estéli földek, füvek, lombok és gyógynövények illatával akkor Fernet Brancára váltanék, és elégedetten hallgatnám a távoli harangok zúgását, a szomszédos „birtokokról” áthallatszó kutyaugatásokat, olvasnám a francia történelmet, költőket és írókat, – néha azért másokat is – miközben odabenn a kandalló melletti gramofonomból francia sanzonok szólnának.. – hát nekem is csak az a rohadt húsz év hiányzik már! -:))))

  • Tüske Zsófia
    2020 április 17
    3:53 de.

    „és az mennyiben enyhíti a mi helyzetünket, hogy másutt is vannak korrupt politikusok?”

    Igazad van, semmivel sem! Viszont arra próbáltam figyelmeztetni usafanatikusunkat hogy, vak elfogulságában észrevegye, az övéi sem szentek, ezért nem érdemes esetleg iránymutatást példálózni velük!

  • Göllner András

    @ Geyza

    „Ha egy huszassal fiatalabb lennék, már rég Kanadában élnék.”

    Gyere és ne számolj. Az első két ampullát állom, lenn a folyó parton, a McAusland söröző kerthelységében. Én biciglivel szoktam oda tekerni, de motorral is elérhető. Tudom,tudom – nem a kékgolyó utcai törzshely, de kellemes a társaság. Oda aztán nem engedik be a Gurlitzokat, a Bendegrúzokat. Bodócsi kedvelte volna.

  • Göllner András

    @ Boda

    „Próbáljon meg gondolkozni mielőtt hazugságokat ír itt össze-vissza…!”

    Boda, magával ellentétben, nekem nem kell próbálkoznom, a gondolkozás nálam egy természetes folyamat, magától megy. Azért mert magának csak hashajtóval megy az az ön baja. Ne velem, hanem az otthonkájával foglalkozzon. Mossa ki, vagy vigye a tisztítóba, mert bűzlik.

  • Göllner András
    2020 április 17
    11:43 de.

    Hejjh..az a Kégkolyó..de jó is vóóót..
    Most CIB bank van a helyén. 🙁
    Le is menek a nappaliba,
    benyomok 1 ampullával
    a Heinekenből.
    Me balos vok

  • Kedves Tuske Zsifia;

    Koszonet oszinte tanuvallomasaert!

    De hat nem allandoan azt probalom a KMH olvasoinak kumutatni?!
    De azet mind remesen aktozzak.
    Sajnos, mint Maga is tanuskodik, az volt es van ma is a teny.
    S azt semmiert ezen a vilagon nem hajlnadok figyelenbe venni.
    S nem annak javulasat, hanem a multba vissza-menni akarnak.
    Tehat vvanak akiknek sokkal jobb volt akkor,maskent bizonyara nem harcolnanak azert a lehetosegert.

    950 Ft.???? Wauuu, Az meg rosszabb is volt mint amikor en ottan eltem 12-15-evvel elobb.

  • Alma!

    Almási Alma
    2020 április 17
    9:13 de.

    Jó ez a pánik, mert mégis kihozza az emberekből a valójukat.

    Bocs, ez valósághűen megmutatja, hogy valójában milyen sokan miért „csak” majréból álltak bele a kádári rendszerbe is, az egypárt eszméjét majréból követték, mert valóban paráztak a mindent lehallgatunk és mindent látunk hatalomtól.
    Most is ezt „ajánlja” ez az úr, ezért sikít, „HOGY NEHOGY BAJ LEGYEN BELŐLE”

    Alma! – igen lehet szarabb valójában a zendülés, de így a „szar” rövidebb lefutású – mintha „békében” birkamódra hajtanánk a fejünket a guillotine alá.
    Orbán nem kegyelmezz, nem lesz irgalmasabb azért senkivel, mert beletörődnek a teljhatalomért való ámokfutásába békésen.
    Ö annál inkább vérszemet kap. Ilyen a természete.

    Nem tudom ki és honnan szalajtották ezt a Ceglédit, de emberileg inkább véleményt nem mondanék róla.
    Viszont remekül reprezentálja annak a „kisebbségnek” a hozzáállását (aki valójában a többség)
    Kővendég hozzászólósa nagyon is „él”, és való

    De – Orbán hatalma egyelőre messze nem olyan teljhatalom. A Kádár is csak az orosz fegyverek árnyékában volt nagy-legény, ha az nem lett volna, akkor egy patkánylukba bujdokolt volna el.
    Mint ahogy Horthy is csak az Antant miatt mereszthette magát a lopott fehér lovon, aztán bebujdokolt Hitler segge alá.

    Orbánt sem most, sem ezután nem fogja senki védeni – csak az elbutított és behülyített magyar választói.

    A dolgot lelehetne rendezni itthon.
    Igenis, neki csak kapóra jött ez az állapot – és ha most nem mutat neki senki ellenállást, akkor ez miatt a vírus miatt valóban be fogja betonozni még minimum 20 évre

  • Besancon
    2020 április 17
    10:02 de.

    látod látod, aki időben okos és felhasználja a felgyűlt tapasztalatát a választásnál. nekem Provence nem jutott de volt Algarve, meg Maurícius, Kabinda

    szerintem semmi sohasem késő, amikor meg már tényleg az, akkor már elmélkedni sem tudunk róla olyan „hidegekké” válunk

    rebetli tökkel és makk ultimóka meg piros renonc és persze rekontra

    én sohasem akartam ide délre bár voltam soxor és én kifogtam azokat a barátokat akik nem „olyanok” hahahaha

  • O1G egy veszélyes bacilusgazda Európában ! (D. Tusk)

  • Gabriel
    2020 április 17
    2:54 du.

    azonnal hagyd abba a brosúráidat, jó

    vagy tudsz érvelni és akkor ide vele vagy lapozzunk

    tök makk ulti renonccal és rekontra

  • Almási Alma:
    „Szépen építik a bűnös város, FERTŐZÖTT VÁROS képét, és a nyivákoló fővárosi hangok, az önként a darálóba menetelő karanténtálibok, a tucatnyi fertőzöttnél már “folyamatosan tomboló járványt” hallucináló budapesti kommunikáció pont ebben segítenek. Orbán Viktornak segít, aki a fővárosi “fegyelmezetlen” polgárokkal kiabálja tele a nyilvánosságot. Soha jobb alkalom áttaszigálni mindent, amit csak tud, például Debrecenbe. Vagy Győrbe. Vagy Kecskemétre.” (idézett Ceglédi Zoltántól)

    Kedves Alma!
    Mintha már egyszer lett volna a KMH-fórumán valamilyen Budapest vs. vidék eszmecsere, vita. Ezt hülyeségnek tartottam, nem szóltam bele. Ma is így tennék.
    Más kérdés, hogy:
    1. Az ország valóban eléggé Budapest centrikus. Más kérdés, hogy nekem ez eléggé törvényszerűnek tűnik.
    2. Az a szubjektív benyomásom (tehát bizonyítani, alátamasztani nemigen tudom), hogy az Orbán és barátai
    sztaltársaság már jóval a mostani járvány előtt (talán már a Ménesi úti kollégiumban) is szinte zsigeri Budapest ellenességben szenvedett, szenved.
    3. Hogy a fővárosi gyöngébb választási eredményeik újabban hozzájárulnak -e Budapest-fóbiájukhoz, nem tudom.

    Én sem tartom kizártnak hogy a fővárosi „ellenzéki” vezetés nyílt vagy hallgatólagos támogatásával a járvány
    tetőpontja felé közeledve egy időre szinte teljesen blokkirozzák a várost (vagy legalábbis a külső körúttól befelé eső területeket). Ennek esetleges járványtani
    indokoltságáról vagy épp annak ellenkezőjéről – komolyabb humán járványtani ismeretek hiányában – nem tudok véleményt alkotni.

    Hogy a fővárost törvényozásilag és anyagilag a járványtól függetlenül is úgy próbálták és próbálják megfojtani, ahogy csak erejükből telik, az viszont nem kétséges (Szintén szubjektív benyomásom, hogy ebben nem is lesznek sikertelenek. Volt már hasonló – és „sikeres” – törekvés a Horthy-korszak első éveiben.)

  • Orsós Elemér

    Gabriel
    2020 április 17
    2:54 du.

    „De – Orbán hatalma egyelőre messze nem olyan teljhatalom. A Kádár is csak az orosz fegyverek árnyékában volt nagy-legény, ha az nem lett volna, akkor egy patkánylukba bujdokolt volna el.
    Mint ahogy Horthy is csak az Antant miatt mereszthette magát a lopott fehér lovon, aztán bebujdokolt Hitler segge alá.

    Orbánt sem most, sem ezután nem fogja senki védeni – csak az elbutított és behülyített magyar választói.”

    Pontosan! Szerintem Orbánt csak a 31 év alatt garantált extraprofit által idekecsegtetett idegen stratégiai partnereknek átjátszott 80 %-os gazdasági kiszolgáltatottság és kényszerű lekötelezettség tarja hatalmon, azzal a cinkos vállveregetéssel, hiúságának hájjal kenegetésével hogy megengedik neki a teljhatalma látszatának keltését! Amíg nem találnak nála hűségesebb, készségesebb vazallust, gond nélkül engedik hiú téveszméit elhinni! És ezt a tényt az EU nagypofájú látszatgáncsoskodói is tudják, mert ők is ugyanabból a kézből csemegéznek! Tehát ilyen vagy még kiszolgáltatóbb feltételek mellett kaphatnánk helyette másikat aki szintén garantálja nekik az extraprfitot, azt hogy, közben milyen politikai beállítottsággal játsza az agyát, kurvára le se szarják! Ilyen brutális idegen gazdasági kiszolgáltatottság mellett az összes elkövetkező első szolga csak a globalista gazdái marionettje lehet, tehát legelőször az idegen gazdasági függőséget kell megszüntetni vagy legalább elfogadható szintre mérsékelni, de azt most már lehetetlen! Aki ezen radikálisan változtatni akar, az jobb ha szedi a sátorfáját, mert szépségversenyt nyerhet, de kedvező változást nem, legfeljebb egy katonai teherautó gumiabroncs lenyomatot a hátára!
    De ez csak az én szerény, laikus véleményem!

  • Elemér, Elemér!
    Ez más nagyon komcsisan hangzott! Fogd vissza magad, vagy Gábriel ízibe’ besorol énmellém Marx bácsi élharcosának… Azt meg, ugye, nem akarod? 😀 😀 😀

  • Orsós Elemér

    Almási Alma
    2020 április 18
    8:33 de.
    Bánom is én! 😀
    Sajnos a módszerváltásnak ez a legbrutálisabb országelveszejtő bűncselekménye mindig önkéntelenül kiváltja belőlem a freudi elszólást! 😀

  • Orsós Elemér
    2020 április 18
    6:47 de.

    Nevetséges is lehetne, valóban.
    De inkább sírni való – a legjobb vicc meg a szegény Alma.

    De hát ö már inkább hitből él rég mint logikából, úgyhogy képtelen nekem magamnak arra válaszolni, amit elmondok, szájba-rágok.
    Inkább gyáva mód (mert mi más is lehetne, mikor szembesül azzal, hogy igaza nincs, de megjátssza az ellenkezőjét)
    Ahol már csak berögözött fanatizmus működik – ott az illető az eléje tárt tényeket simán félresöpri.

    De talán inkább nézzük amit Te állítasz:

    Azt mondod, hogy a nem a magyarok választották az Orbán pártját többségiben a magyar parlamentbe, hanem a fránya nyugatiak „csempészték” oda, csak azért mert így néhány multi több kedvezménnyel tud céget nyitni itt.
    Tehát konspiráltak.
    A következő pedig az hogy pont ennek a „nyugatnak” kellene öt leváltani.

    Mit tetszik mondani?
    Hogyan?
    Hogy a választásokat a nyugati államok mismásolták el, csak azért, hogy a hatalomba tehessék OV-t?
    Azzal vádolod a nyugati kormányokat, hogy ők elcsalták a választásokat?

    Csak azért, hogy inkább egy pillanatig se lehessen a magyar szavazók felelősségét megállapítani?

    Milyen jó hazudni önnönmagunknak, és milyen jó másra kenni a saját szarunkat!

    A feje tetejére állítod az igazságot, azt pedig bizony hazugságnak hívják …

    Tudod miért adott az Antant lélekszakadva Horthy segge alá béna fehér lovat?
    Mert a Kun Béláék nem titkolt (nagydobra vert) célja az volt, hogy Moldován át folyosót nyissanak a „dicsőséges” Vörös Hadseregnek, hogy az bezudulhasson rajtunk keresztül Európába, mi meg dicső részese lehessünk a nagy szovjetnek!
    Miért engedte az Antant, hogy a románok Győrig meg se álljanak? Pont ezért!
    Miért zárták el Magyarországot a nagy szovjet birodalomtól, azzal hogy az északi/északkeleti részből kikanyarítottak egy félholdat Kárpátaljáig beleértve, Erdélyt meg könyörtelenül Romániához csatolták úgy ám-blokk??
    Pont ezért!
    úgyhogy mielőtt bármit is leírsz gondolkozz!

    Azt pedig, visszamenve egy kicsit a történelemben, hogy a magyar főurak anno egyhangúlag támogatták az akkor még csak Habsburg birodalom egyik királyságaként a Szent-Szövetségbe való betársulást – azt a magyar főurakon kérd számon. Azaz az Eszterháziakon és társaikon

    Az antali-ámokfutás után dicsőségesen visszatért MSZP (inkább dicstelenül) vajon miért adott 15 év adómentességet boldog-boldogtalan nyugati cégnek? Akik hugy..t-sz@rért megvettek valami darabkáját némely még megmaradt magyar vállalatnak?
    Miért adtak még súlyos pénzeket is a bejövő nyugati cégeknek?
    És vajon miért nem adtak egy egyszerű magyar vállalkozónak? – ja, hogy annak nem volt miből lejattolnia?
    Mit csinált az Orbán?
    Semmi mást, mint felismerve a helyzetet, hogy a magyar nép ennyire birka, átjátszott mindent a csókosoknak.
    A nyugatiaktól pedig ö is kéjes vigyorral hagyja magát megkenni, ugyanúgy mint az előzőek

    Ja, hogy az emlékezet ennyire rövid?!

    Inkább kenjük el … ugye?

    Nem folytatom a hely rövid – csak emlékeztetlek … remélem a többi előjön magától is

  • Gabriel
    2020 április 18
    8:59 du.
    Kedves Gábriel, én nem mentem vissza az Árpád-házig, csak 1989-ig azaz -az azóta regnáló kormányok legitimitását önigazoló definiciója szerinti- „rendszerváltásig”, ami valójában finoman kifejezve is csupáncsak módszerváltás volt, de ha komolyabban átgondoljuk akkor viszont szerintem inkább egy jól koreografált paktumra épülő önpuccs, ami a régi hatalom berozsdásodott öregjei és az általuk még konchoz sem jutó, törekvő ifjú titánok között köttetett! Namármost ebbe a paktumba bele kellett venni -persze szigorúan nem hivatalosan- azokat a háttérben finanszírozó, tőkeigéretekkel kecsegtető delikvenseket is, akik viszonzásul később a „spontán” privatizáció nyertesei lettek és mára a magyarországi gazdaság 80%-át uralják. Tehát, valójában nem Orbán a vagyoni elidegenítés elindítója, mégcsak nem is a legnagyobb kiárusítója, viszont sajnos a legjobban álcázó, legmohóbb haszonélvezője. Én így látom, szakértelem nélkül, csupán józan paraszti eszemmel és logikámmal, ami nem biztos hogy helytálló, de okos cáfolatok előtt meghajlok! 😀

  • Almási Alma
    2020 április 18
    8:33 de.

    Álmaink Almája

    na nesze, kellett neked ez? (igaz a röhögés egészséges és megmozgatja a…t)

    és ilyen hosszú brosúrája is van neki…már napok hetek óta várom a rövid tömör megoldását arra a gyötrelmemre, hogy megjelölje hol is van a Föld nevű bolygón olyan hely ahol SZERINTE az a sok bross surányi NINCS

    de mély hallgatásba burkolózott lehet hogy nem találja a megfelelő indexet ahonnan a brosúra kipattanna

    de végtelen a türelmem megvárom istenuccse

    zöld rebetli makk mókával és renonc meg rekontra… ilyen SZARSZ helyzetben, legalább egy korty rozét az egészségünkre?

  • Orsós Elemér
    2020 április 19
    10:08 de.

    aki ilyet elkövet, az más gonoszságra is képes!!!

    „őkeigéretekkel kecsegtető delikvenseket is,”

    olyan szó, mint delikvens olyan nem létezik, az egy agysérv!!!

    az eredeti szó: delinquente (bűnelkövető) tehát a legrosszabb esetben a magyarra: delinkvens két !!!!kell!!!! áttenni

    a többi ezután érdektelen…

    hja és oszd el ezt azok között akik hasonszőrű grammatikai papucsban flangálnak mint te

    tök betli, makk renonc és zöld rekontra

  • Almási Alma
    2020 április 17
    9:13 de.

    Kővendég
    2020 április 17
    4:44 de.
    __________________

    Ma ezt olvastam a face-n:

    “Ceglédi Zoltán írta:

    ———————————

    Ezt a cikket én is olvastam, egyszer aztán még egyszer, hátha csak nem figyeltem először, és majd csak rájövök mit akar mondani, mit vár el az ellenzéktől, mit kéne most csinálni, mondani – mi az amit nem kéne stb
    Nem igazán értem mire gondol !

  • Orsós Elemér

    Rodeo11
    2020 április 19
    12:03 du.
    Kedves Rodeo, nem győztél meg, csak félremagyaráztál! 😀 Osztán meg ha nagyon tudsz tarokkozni, akkor ezt űbereld felül: kiterített piros renonc, három királlyal négy helyett vagy király nélküli király uhuval! 😀 (Sajnos leszerelésem óta nem tarokkoztam, ezért el is felejtettem, már csak a bemondások nevére emlékszem, mert a seregbeli sorkatona kártyapartnereim a szélrózsa irányába szétszéledtek és azóta csak olyannal találkoztam, aki a tarotkártyát ismerte, de jósoltatni magamnak becsületes cigány asszonnyal meg soha nem akartam! 😀 )

  • Kedves Besancon! Hogy Czeglédi Zoltán mit akar mondani, az világos. Azt mondja, jól ki van (lesz) velünk b–szva. Számomra csak az nem világos még, hogy örül-e ennek, vagy szánakozik rajtunk…

  • Orsós Elemér
    2020 április 20
    2:51 du.

    te sem „vetted a lapot” … az a sok kártyás „beírás” nálam semmiféle ultijátékhoz nem köthető tarokkhoz még kevésbé, kizárólag !!!, ???, „, és____, — helyettesítésére szolgálnak, sohasem tarokkoztam, bár kedvenc nagybátyám nagyon jó ismerője volt e játéknak és meg is akart tanítani rá, de inkább kimentünk a szőlőhegyre az egylovassal és ott kertészkedtünk és élőben megismerhettem a borkészítés rejtelmeit a borospince létének lényegét, és hogy milyen jól lehet az előtérben a füstölt húsokat tárolni és a kecskelábún házikenyérrel amit otthonról vittünk magunkkal kockás kendőben sonkát, kolbászt és az én feladatom volt hagymát és paprikát meg paradicsomot szedni és kancsóban friss forrásvizet hozni a közeli forrásból jókat zabálni…

  • Orsós Elemér

    Rodeo11
    2020 április 20
    3:58 du.
    Nos, tényleg bedőltem, de ahogy emlékeim nem csalnak, a tarokk egy igazán élvezetes játék, úgy tudom Mikszáth Kálmánnak is kedvenc és jövedelmező időtöltése volt a haszontalan szivar és pipa mellett! Apropó, most találtam könyvtár portalanítás és selejtezés közepette két rongyosra olvasott és nagyon rossz minőségű papírja miatt foszladozó olcsókönytári könyvecskét, Mikszáth Kálmán „Vidám írások” (I-II kötet, 1960-as kiadás ára: 8 forint!) címmel. Jó szívvel ajánlom minden búskomor karanténban tespedőnek! (Remélem normális papiron és kemény borítóval is megjelent, mert akkor arra lecsapnék! 😀 )

  • Orsós Elemér
    2020 április 20
    5:37 du.

    hahaha

    igen az, a nagybátyám molnár volt azaz a falusi arisztokrácia tagja a plébánossal meg a rabbival és a postással és ők szoktak amíg be nem b…tt a II: Határés vagyon átrendezés Ájrópában című össznépi hurál 50 millió szenvedővel, akkor maradt mezőgazda és…

    a többi: családi történet…: Ő is hasonló jelenség volt mint Mikszáth, meg Móricz Zsiga és egy élmény volt vele régi elrejtett és megmentett könyveket böngészni és szekerezés közben hallgatni

    akkor most legyen pagát uhu mert ezt a két szót tőle hallottam és halvány lila fogalmam sincs róla azon kívül, hogy valószínűleg valami hatalmas mondás lehetett tarokkban

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Talalom
    10 : 29

    Írod, hogy „a külügyér édesapjának vasútépítő cége van”.

    Ennél jobb konstellációt már elképzelni sem lehet, mert a miniszterelnök édesapjának pedig hatalmas kőbányái vannak mindenfelé e honban. Így aztán a drága papáknak mindig jut kenyér a családi asztalára. Szíjártó atya vas-sínjei segge alá pedig mindig jut vasbeton talpfa, a bazalt zúzalékról már nem is beszélve, amely nélkülözhetetlen vasúti töltés anyagot Orbán keresztapa jó édesapjának a kőbányái ontják.

    Mindezek betetőzéseképpen ez a díszes . k o m p á n i a . kínai segédlettel grundolja össze a Budapest-Belgrád vasútvonalat is, amelyben az ideológiailag szent – maga felé hajló kézű – magyar burzsoázia adja össze az ő horthyzmushoz hűen megörökölt urambátyám protekcionizmusát azzal az általuk százszor is elátkozott szocialista, Kína tőkeromboló államkapitalizmusával … Hát hová vezet ez kérem ?

    Ezen kívül most már csak azt nem értem, hogy egyáltalán minek kell nekünk új vasútvonal pont Belgrád és Budapest, miért nem inkább egy magyar Sinkanzen Bécs felé – akár még kínai segítséggel is ?

    – Az alvajáró Unió pedig e színjátékhoz is napról napra €-milliárdokkal tömi tele Keresztapa Mészáros néven ismert strómanjának a magánzsebeit… 🙁

  • talalom 10,29

    Az egész Liget-projekt a budai királyi várpalota kiürítésének orbáni elképzelésével indult, mely álomprojektnek a szerinte bűnösváros Budapest népén kívül a másik és fő szenvedő alanya a Magyar Nemzeti Galéria és az Országos Széchenyi könyvtár hatalmas, felbecsülhetetlen értékű anyaga, az igazi nemzeti kincs…

    – Pedig, és egyes rossznyelvek szerint 😀 Kovács Ákos, Vezérünk kedvenc, megkossutdíjazott hangász-ölebe már meg is írta Orbán koronázási miséjét …