Viktor végveszélyben!

2020 április 29 7:13 de.104 hozzászólás

Az elmúlt száz év legnagyszerűbb miniszterelnöke kissé belehibbant saját nagyszerűségébe. Szokott ilyen lenni a történelemben, nincs benne semmi különös. Abban sem, hogy a hülye, de szorgalmas és szervilis környezete nem tudja megakadályozni a hibbantság nyilvánvalóvá válását a szeretett nép számára.

Itt van ez a felhatalmazási törvény, amelyről azt állította a szervilis siserehad, hogy enélkül egy tapodtat se, sőt még megpróbálták az ellenzék nyakába varrni az elfogadási késedelmet. Közben pedig ünnepelték Viktort, hogy mekkora ász, aki jól csapdába csalta az ellenzéket. És talán most sem veszik észre, hogy Viktor csalta csapdába saját magát. Jó alaposan. Nézzük a belföldet először, aztán a külföldi reakciókat.

Viktor bizonyára érti a felhatalmazási törvény szükségességét, de rajta kívül senki. (Ezért korát megelőző géniusz Ő.) Technikailag érthetetlen, mert tíz éve megvan a kétharmada, gyakorlatilag azt csinál, amit akar. A százharminchárom legkorruptabb (vagy valami hasonló) akkor és azt a gombot nyomja meg, amit a Viktor előír nekik, akkor mi a rossebnek kell ezt még fokozni. Tartalmilag ritka hülye, aki minden felelősséget magára húz egy olyan nehéz időben, mint amilyen most következik. Ha Viktor hatalommániáján valami csoda folytán felülkerekedne a józan esze, maga is belátná, hogy csúnyán lukra futott. Nem tudjuk mi jön még, csak azt, hogy egyszerre kell kezelni egy járványügyi, egy gazdasági és egy társadalmi összeomlást.

Mit csinál ilyenkor egy normális politikus? Teríti a felelősséget. Egy bolond meg magára húzza. Kár, hogy Viktornak nem volt lucidum intervalluma, mert akkor egy perc alatt megtalálja a megoldást. Létrehozhatott volna egy nemzeti egységkormányt. Kidob a mostaniból néhány vállalhatatlan ökröt – a választék elég nagy -, és bevon ellenzéki politikusokat, vagy tisztán szakértői kormányt hoz létre. Mi történik? Hát egy kicsit többet kell egyeztetni, nem zajong annyit a gépház, kiderül, hogy másoknak is van használható elképzelése (meg ostoba is). És akkor mi van? Egyrészt nehezebben borul a bili, mert politikailag nem támadja senki a döntéseket, amelyeket együtt hoztak. Másrészt, ha borul, akkor tartalma mindenkire fröccsen. Kétségtelen hátrány, hogy talán a vej meg a debil haver cégeit nem lehet közpénzből tízmilliárdokkal kistafírozni. Micsoda veszteség a magyaroknak! Nem is tudom, miképp bírják a nyomást ebben a nehéz helyzetben!

Osztán mi lesz a nagyszerű Viktor egyszemélyes kormányzásának az eredménye? Bukás. Nem lehet más. Csak a módja kérdéses. Túl könnyű lesz levadászni a Viktort, még ennek a nem túl erős ellenzéknek is menni fog. Ha Viktor például diadalmasan bejelenti, hogy az egészségügyi dolgozóknak adnak idén – figyelem, nem most, hanem majd egyszer valamikor ebben az évben! – ötszázezer forintot. Erre kisétál valamelyik ellenzéki megmondó, ‘oszt belemondja a kamerába, hogy kapjanak egymilliót még ebben a hónapban. És, hogy a miből kérdésre is megfeleljen, megjelöli a forrást is a Tiborcz-Mészáros cégeknek juttatott milliárdokban. Mit mond erre a fideszes trollkülönítmény? Biztos ugatnak valamit, de az embereket nem fogja érdekelni. Nem kell mást tenni, mint naponta elmondani párszor, hogy: Orbán Viktor adjon… A kipontozott hely végtelen. Adjon a tanároknak, az egészségügyben dolgozóknak, a kisvállalkozóknak, az építőiparnak, kereskedőknek, a nyugdíjasoknak, a kőfaragóknak és a balett-táncosoknak, a zembereknek. Aztán ha nem ad, akkor az kizárólag Orbán Viktor felelőssége. Ha pedig ad, akkor kevés, adjon többet. Hiszen ha volt miből stadionokra, legyen miből most is. Van itt pénz, csak a Viktor nem adja oda! És erre mi lesz a válasz? Soros? Kit érdekel? A magyar társadalom villámgyorsan szegényedő tagjait meddig lehet etetni üres dumákkal? A folyamat erősödésével Önök szerint hány percen belül fog pakolni Derelye főszakács és népes családja? (Jut eszembe, miért nem tiltották még be a Palacsintás királyt? Szörnyűek az áthallásai.) Nos, akkor ki van itt csapdában? És ki volt az a kretén, aki felállította?

A külföldi reakciók is borítékolhatók voltak. Maga a felhatalmazási törvény elnevezés is vörös posztó az atlanti szövetség tagjai között. A Viktor stiklijeit eddig elnéző fritzeknek különösen. Ugye nem kell magyarázni az okot? De Viktor csak azért is. A szemantikai problémán túl itt is a tartalmi a fő gond. A történelmi tapasztalat ebben a körben az, hogy a demokratikus berendezkedést nem lehet veszélyeztetni. Lehetnek korlátozások méltányolható okból, de az alaprendszer nem bontható le. Aki megpróbálja, az kiírja magát ebből a körből. Viktor – pedig tudomása van a rendszerváltás körüli nemzetközi alkukról – nem fogja fel, hogy Magyarország ’90-ben visszatért a Nyugathoz. Más megfogalmazásban, kirángattak minket az orosz érdekszférából. Ez azzal jár, hogy be kell tartanunk a demokratikus szabályokat. Illúzió, hogy majd a ruszkik ismét keblükre ölelnek, ha elenged minket a Nyugat. Nem enged el, a részei vagyunk. Nincs új deal. Nekünk itt élnünk, halnunk kell. (Ha nem is ez a világok legjobbika, messze a legjobb verzió, ami minket érhet.) A felhatalmazási törvénnyel Viktor elrúgta a pöttyöst. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem az egész országot fogják magára hagyni, hanem akik eddig felemelték Viktorunkat, azok le is fogják tenni. A mód a kérdéses. A forint elszállása világos üzenet.

Tehát még egyszer: Ki volt az a zseni, aki csapdát állított? És kinek? Valahol persze fantasztikus, hogy a korlátlan hatalomra való törekvés korlátlan hülyeséget eredményez. Amellyel Viktor maga juttatta magát végveszélybe. Külön döbbenetes, hogy Viktor környezetében nincs senki, aki megfogná ilyen helyzetben a vállát, megrázná és a szemébe nézve rárivallna: Hülye vagy, vazze! Legyen világos minden szervilis ökörnek, hogy ez az írás ebből a célból született. Nem akarok károlyimihályokat látni (kunbélákat pláne nem)! Pedig úgy néz ki, hogy fogok. Közeledni érzem a szokásos nemzeti tragédiát, melyből előre elegem van.

A fenti véleménycikk az Elegem Van c. blogon jelent meg. A blog a KMH-ban történő utánközléshez hozzájárult. 

104 hozzászólás

  • Viktor nem juttatta magát végveszélybe. Ez a cikk az álmok mezsgyéjén barangol. Ráadásul nem ismeri, mi a különbség a törvények szerinti kormányzás és a rendeleti kormányzás között.

    Orbán hatalmát kizárólag saját szavazótábora bírja megdönteni. Ha akarja. De nagyon úgy tűnik, nem akarja.

  • Szép , de van egy kis bökkenő:
    Nincs országos fóruma az ellenzéknek.
    Mégpedig azért, mert momentán ÁTJÁTSZOTTÁK
    a FIDESZ kezére az összes megyei lapot és a Népszabadságot is.

    Úgyhogy álom álom édes álom..

  • Minek ez a >viktorozás< !?

    Taláncsak nem azt enyhítendő, nevezi így a despotát, hogy legszívesebben inkább írna diktátort, de minimum Führert, azonban azt ki tudja miért, mégsem meri megtenni ?

    Végigolvasva mégis némi, a "Viktor" iránti csodálatot vélek derengeni az írás műfajában amúgy sem egyértelmű, sőt kissé zavaros, úgymond' Orbán-kritikájában…

  • Szerintem is rossz alapokon nyugszik a cikk eszmefuttatása.

    Rendeleti kormányzás és az un. szükségállapottal megteremtett katonai junta működése, mindennemű független információ berekesztése, egészen más alapokra helyezi az ország igazgatását, mint egy ⅔ többséggel megszavazó, láttszólagos parlamenti igazgatás.

    Az önkényuralom és katonai beavatkozással történő kisajátítások, a pénzek, vagyonok azonnali teljesen és ellenőrizhetetlen eltüntetése, az oknyomozó újságírás és független hírek terjesztésének büntetése és minden ilyen próbálkozás befagyasztása ad szabadkezet az önkormányzatok, ellenzéki városok totális kifosztására, a nép egyes rétegeinek éheztetésére és meggyilkolására (lásd betegek kipaterolása és orvosi ellátásuk megszüntetése).

    Az aktuális genocide (a komoly és terminális betegek ellátás nélküli korai elhalálozása) csak rendeleti kormányzással végezhető, büntetlenül. Többek között, mert bűntetteninek nagy része még ismeretlen, ezt teszi a viktor rendeleti kormányzással.

  • Göllner András

    Jó az ábra. A nemzeti tragédiákra való hivatkozás kicsit sántít. Azokat megtudtuk volna oldani, ha nem könyököl ránk az egyik vagy másik nagyhatalom és elfojtják az átvertek jogos és hősies lázadásait, forradalmait, 48-ban, 18-19ben, 56-ban.(Meg kell adni: a 90-est mi csesztük el, de nagyon)

  • Nem álmodni kell!
    kaszára,vasvillára fel!Ezt írta a goálner is és ez egyszer igaza is volt.Hulljon a férgese.Addig rágjátok tövig a körmeiteket. Egyébre úgyis alkalmatlan lúzerek vagytok.Egyébként kezdtem utánad nézni.Ha te lanxner vagy akkor én Che Guevara vagyok. Mindkettő bizonyíthatatlan.

  • Göllner András
    2020 április 29
    3:29 du.

    Naigen,
    hát újabban olyan a magyar
    mintha idegen lenne saját magával szemben.
    Mostmár elkezdődőtt az öngyikézés lásd kórházak stb..

  • gyuri10
    2020 április 29
    4:45 du.

    Én is utánadnéztem a NET-en,
    meg is találtalak.
    Íme :

    http://www.kepfeltoltes.eu/images/2020/04/29/160Takonymocesz.jpg

  • Orsós Elemér

    Göllner András
    2020 április 29
    3:29 du.

    „(Meg kell adni: a 90-est mi csesztük el, de nagyon)”

    Tisztelt Göllner Úr, szerintem amig nem az ilyen megvilágosodók lesznek többségben nincs esélyünk változásokra, de ha még az úgynevezett hatalomváltásra -és egymásra is- acsarkodó ellenzék sem ezt vallja, akkor főleg ba…ltázhatjuk!

  • Voronyezs
    2020 április 29
    10:46 de.

    legfrissebb hír innen Canadából Global tv esti politikai magazinja Steve Paikin meginterjúolta (2-es csatoran reklám nincs) a volt USA ENSZ nagykövetet aki ma Harvard Professzor és megkérdezte mi is az „az”??? a hölgyemény szép nyugodt tudományos hangvétellel sok minden más mellett kiemelte Viktor Orbán esetét… aki most a Világon élenjáró módon (ezek a Profe szavai!!!) a nemzeti egységet és a nemzeti érdekeket erősíti és hosszas ez-irányú tevékenységének eredményei mutatkoznak… minden demokrácia utálja, mert az mégsem lehet, hogy (még mindig a profe szavai) egy ország kilép a nagy globalista konglomerátumból…

    ez innentől az én megjegyzésem:

    namost akik már kiléptek: Szíria, Lybia, Iraq, Irán, Kína, Orosz Szövetség, Észak Kórea, India…, és még néhányan, bár országlétszám szerint nem sokan vannak de a világ népességének közel 65%-át reprezentálják…

    és most vizsgáljátok meg őszintén a gazdasági helyzetet a demokráciákban és azoknál ahol demokrácia még csírájában sincs… a dolgos szántóvető elintézte mint Haydn Teremtés oratóriumában az egységsugarú paraszt, hogy írmagja se lehessen de van helyette „más” ez a „más” kurvára nem tetszik sokaknak (nakikisazok?) és most marad -egyelőre- a SZARSZ…

    a tőzsdei mutatószámokat én érdeklődés nélkül szoktam szemlélni mert az akit érdekel nem a tv hírekből (még ha 24 órán át „ránkömlesztett” is) tájékozódik, hanem online direktben és aki meg nem azt nem érinti még a fuvallata sem, hogy a DOW JOHNS meg NASDAQ merre sétál és mekkora meg hány százaléka saját magának percről percre attól nem lesz kenyér az asztalon és tej a pohárban sőt álarcot sem lehet kapni tőle mert eltérítik a kikötőben

    szóval marad még a SZARSZ másnéven Covid-19 de annak semmi értelme sincs etimológiailag

    érdeklődve hagytam abba a tv eme csatornájának megtekintését és a Masked Singer re kapcsoltam ami tökig celeb és mivel én egyetlen celebet sem ismerek nekem mutogathatják nem izgulok fel láttukon de van Real Madrid Barcelona meccs 1765 ből amikor még a spanyol király német római császár is volt és a labda száraz szizállal volt kitömve Ronaldo még nem született de volt XVII. Emmerich balszélső

  • Jó az eszmefuttatás!
    Teljesen reális verzió, ahogy sajnos több más is!
    Az a baj, h o1g bármikor kihuzhat a kalapbol egy másmilyen szinu nyuszit, ami megtevesztheti újra a zembereket!
    Csak egy biztos, h minden bizonytalan!

  • gyuri 10

    „Ha te lanxner vagy akkor én Che Guevara vagyok. ”

    ————————————
    Utóbbi már Bernstein által foglalt – legyél inkább más!!

  • gyuri10
    2020 április 29
    4:45 du.

    ….Ha te lanxner vagy akkor én Che Guevara vagyok. Mindkettő bizonyíthatatlan.

    **************************

    Hát most itt a ritka alkalom
    mikor Gyurka -szokásaival ellentétben- nem hazudik.
    Valóban nem lehetne bebizonyítani hogy ő Che Guevara, tekintve hogy soha semmiféle célzást nem tett itt és máshol erre.

    De Gyurkamócesz azt sem tudná bebizonyítani hogy az én családnevem nem Lanxner.Kénytelen elhinni az egyszerű bemondásomra 😀 😀

    Ez viszont felvet egy apró problémát nevezetesen:

    Gyurka minden, a saját személyével kapcsolatos információjában ilyen vagy olyan módon de hazudik.

    Ezeket a ferdítéseit innen, a Kanadai Hirlap oldalairól
    (és a Lehar blogról is) -visszaolvasgatva a több évre visszamenőleges oldalakat- szépen láthatja bárki, aki veszi magának a fáradságot hogy kiguglizza ezeket a NET-ről.

    Én viszont, amióta kb 10 év óta idejárok, mindig ugyanazt mondom magamról és a nézeteimről is. Momentán nem forgatom a köpönyeget mint őkelme.

    De ezek a tények egy vérbeli fasisztának nem számítanak, hazudik ferdít karaktergyilkol , lehetőleg zsidókat vagy zsidó-származásúakat, akik mindig felemelik szavukat az antiszemitizmus ellen, a demokratikus értékek védelmében. Mikozben szó nélkül megy el a helyi nácik vagy félnácik mellett, feltéve ha azok „kritikái”
    nem az ő személyét érintik.

    Ezért írom mindig hogy ő Izraelnek és népének az ellensége:
    Az írásait olvasva az, aki eddig közömbös volt Izraellel szemben meg fogja útálni, akik meg nem szerették azok gyűlölni fogják.

    Rövidrezárva :
    Láthatólag Izrael ellenségeit támogatja valami igen ravasz és álságos pozitívnak álcázott negatív propagandával.

  • Besancon,
    nem akartam Bernstein tollaival ékeskedni.Jó.. hát ha ez a csávó lanxner akkor én vagyok a római Pápa unokatestvére.Sajnos a nevét csak a putritermék ismeri,mert ő senkisége mindent,mindenkor, mindenhol,mindenkinél jobban motyog,vagy veti a vályogba.De nem tartok az Őszentségével rokonságba kerüléstől,mert aki nem ismeri fel a svédek írásjeleit sem,az lehet:salter,pamper,kaccer,paccer, pancser,smekker,vamzer és még ki tudja mennyi minden,lanxnernek biztos,hogy csak hazudhatja magát.Minden esetre,legyen neki „érdekes élete”.

  • Voronyezs
    10 :46 🙂

    Szerintem is, akiknek nincs egy csepp humoruk, vagy legalább egy kis szellemi tartalékuk a szellemességre, azok Viktoroznak, nemcsak itt, de a rádiós fórumokon is, amitől röhögés helyett az émelytől fordul ki a gyomrom. Bár sose tudni, lehet, hogy a cikkírónak éppen ez volt az ő szándéka…

    De tod’mit?! Én is asszondom, nevezné inkább dagadt Jabbának, Döbröginek, esetleg Graz-i őrültnek, vagy mucsai Napoleonnak avagy, végsősoron felcsúti stadion-Pinocetnek(!) mert ez mind, mind többet mondana a szervilis keresztnév-használatnál, ami afféle poén nélküli, kincstári udvaribolondság, szófecsérlés, szinte már udvarlás, minek utána a vérbeli udvari-bolond nemcsak, hogy bocsánatot kér, de még kezet is csókol törpenövésű, ámde rém nagyhatalmú óriás hűbérurától …

    🙁

  • Utóirat:

    A vezér, vagy a „r’Führer” éppúgy megtette volna … 😀

  • Nos az egy dolog.hogy itt konkrétan szerző ugye nincs…???
    A másik,hogy Orbán ugye nem egyedül kormányoz?….hanem a pártjával !és ugye több ciklus óta…!(több mint 3 győzelem)
    A harmadi,.hogy ugye a már rég lecsúszott ellenzék van „végveszélyben” (érthetőbben:a végső megszünés határán)amit csak saját maguknak köszönhetnek!
    Ha példáúl az emberek többségét(pártállástól függetlenül!!!)érintő koronavírussal foglalkoznának,próbálnának
    segíteni,összefogni,mint más országokban,akkor talán tisztességesebbek lennének…!
    Na erről ennyit!

  • Amúgy a facebookon megjelent kétes (név nélküli..)blogok nem érdekelnek(ahol sok szemétség,hazugság is megjelenhet,természetesen név nélkül…)
    Szánalmas,ha egy cikket,a benne foglaltakat senki nem vállalja fel!……
    Ugyan ki érdemes rá,hogy érdemi választ kapjon a hozzászólóktól?.
    Na ez nagyon égő!!!!!

  • gyuri10
    2020 április 30
    11:24 de.

    Látom megint kibukott belőled
    a külvárosi lepukkant lumpenprolik stílusa.
    Nem tudod meghazudtolni önmagadat bármennyire is igyekszel.

  • Besancon
    2020 április 30
    5:02 de.

    Legyen a Gurlitz mondjuk ” A Bajnok”
    Elvégre megnyerte a csak álmaiban megtartott
    1956.-ik évi junior kajak-kenu bajnokságot a csepeli Dunaágon.

    Ha azt a semmiséget nem is számítjuk hogy akkor nem volt semmiféle „junior” bajnokság ott, akkor is bajok vannak az időpontokkal. Engedelmeddel részletezném:

    1.
    „A Bajnok” korábban azt állította hogy ipari tanuló volt ’56 körül. Ellenben ’56-ban a Hajógyári Dunaágon volt Olimpiai Válogató bajnokság. Azon nem indulhatott 18 éven aluli.
    Tehát ha még mondjuk el is tévesztette a helyszínt,
    akkor is hazudott.

    2.
    Másik alkalommal azt állította itt magáról hogy „56-ban 30 vagy 32 éves volt. Akkor viszont semmiképpen nem indulhatott volna junior bajnokságon. Mégha rendeztek volna is olyat akkor.

    Szaal…ebben a három beírásában* minima-kalkula négy de inkább 5 hazugsága van neki.
    Azért viszont EZ már igazi rekord nemde ?
    Hjakérem..aki „A Bajnok” az bajnok.A hazudozás bajnoka.

    *Három beírása :
    indulás a bajnokságon , életkor 1 , életkor 2

  • Boda Marcsi
    2020 április 30
    2:17 du.

    Megfigyeltem hogy
    OIM* minnél idegesebb,annál
    több „ugye” ill. hasonló primitív töltelékszavat
    használ. Ebben a rövid hülyeségében minnyá akár négyet is

    *OIM = Oldal Idiótikus Marcsája

  • Drizari A mi Marcsink soha nem fog elhallgatni. Neki küldetése van (minden liberális és ellenzéki gyalázása), csak várja a reklámot. Szókincse vetekszik egy papgájéval, de azt roppant szorgalmasan ismétli.

  • Gayza,

    vagy seygec,ha majd te beszámolsz putribeli élményeidről én is ki javítom hazug lefetyelésedet.Addig ácsi a bazseválásoddal.

  • Gorgonzola:
    „akiknek nincs egy csepp humoruk, vagy legalább egy kis szellemi tartalékuk a szellemességre, azok Viktoroznak”

    Vannak, akiknél nekem is furcsának tűnik, viszont azoknál, akik valaha vagy jelenleg is személyes tegeződő viszonyban voltak, illetve vannak vele, természetesnek érzem. Igaz, túl nagy jelentőséget nem tulajdonítok annak, hogy ki milyen elnevezéssel illeti.

    Én magam, ha emlegetem, általában a nevén, a hivatali beosztásán, esetleg a Vezér és Kancellár megnevezéssel szoktam emlegetni. Az utóbbi megváltoztatásán ugyan kissé gondolkodom, nevezetesen úgy, hogy a szép magyar eredetű, a Disznófejű Nagyúr néven említsem, ha már említeni muszáj.

    Az Ön véleménye?

  • Almási Alma

    Bocs, Geyza! A hatvanas években tájfutásban volt olyan kategória, hogy Junior. A 18-20 év közöttieknek. Azt nem tudom, hogy evezősöknél, vagy bárhol másutt az ötvenes években, vagy bármikor volt-e ilyen, de szerintem a tájfutók nem az ujjukból szopták ezt a versenykategóriát.
    Egyébként pedig, Geyza, ez olyan piti már, ez a sok hülyeség, amit cukkolásból gyuri10 orra alá dörgölsz, leállhatnál vele…

  • Jichak Perlmutter

    Gorgonzola Voronyezsnek
    1:05

    Naigen! Az autoriter despota, nagyon fontosnak tartja a lászatot, ezért neki fontosak az ilyen udvari pojácák, akik úgymond tyhűde-bátor kritika címén leviktorozzák őfelségét – ahhhh, hogy oda ne… Aztán meg mingyá bocsánatkérve nyalják kijaz Ő kondán nevelődött, nagyságos s…ét…

    Lássuk be, ez egyeseknél a . l á t s z a t demokráciához hű és nélkülözhetetlen formalizmus tényleg őszinte megnyilvánulása, bizonyos gyávák kegyelemkenyere, akik – emberek vagyunk – nem merik, de úgy tesznek, mintha ők bátor ellenzékiek lennének…
    Ez biza gyakran tapasztalható bizonyos rádiós fórumokon megszólalók szájából hallani.

    Mert, ha pl. én Viktor lennék, és az ellenzékem Viktorként kritizálna, akkor tök’ meg lennék győződve arról, hogy még nincs mitől félnem… 🙁

  • Alma:
    Akkor csak az olimpiai kajak-kenu csapatnak volt válogató versenye.

    Fennt van a NET.-en az összes akkorabeli kajak-kenu verseny,
    A részvevők neveivel!!!

    Ez utóbbit csak azért jegyzem meg,
    mert amikor először kérdeztem rá nála
    hogy hogyan is volt ez a „verseny” azt találta
    ideröfögni a hazudós Gyurka hogy azért nem számol be róla mert idézem:

    „nem akarom kiadni itt a sporttársak neveit”
    Ekkora idiótat!

    Vagyis más szóval hazudik , mint általában mindig.
    Ha meg már kifogyot a nemlétező érveiből, trágárkodik,mocskolódik mint most is.

  • Igaz is Gyurka ezt te írtad nem olyan rég? :

    ****************************
    gyuri10
    2017 április 2
    4:41 du.

    Boda Marcsi,
    igazad van.Neked semmi szükséged a kanabisra.Minden beírásodból kiolvasható,hogy nálad az idiótaság születésedből generálódott. Lehet,hogy már eleve alkohol mámorban fogamzottál!Ne védekezz, mert nem tudhatod.
    **************************

    Naaa…csak miheztartás végett kérdem heheheeehehehehh

  • Alma:
    Igazad lehet a „junior” kérdésben.
    ÉN ÍRTAM ROSSZUL többször is, mert összetévesztettem az
    „ifjúsági” és a „Junior” fogalmakat.

    Most, hogy felhívtad rá a figyelmemet,utánanéztem a korábbi KMH oldalakon.
    De álljon itt Gyuri10 személyes itteni önélet-írásából egy részlet ami erre vonatkozik :

    ******************************

    gyuri10
    2017 április 5
    5:39 de.

    ….Ifjú sportolóként hivatásosan bokszoltam majd kajak versenyző lettem.1956 augusztus végén k-2 ben ifjúsági bajnokságot nyertünk a kis dunaágban.
    ***************************

    Remélem ez a kis helyreigazítás megvilágítja a dolgokat:

    IFJÚSÁGI bajnokságot nyert -állítása szerint.
    Holott akkor csak az Olimpiai csapatnak volt versenye és nem a kis-dunaágon.(Máshol mint „csepeli dunaágat” említi.)

    Most nemrég meg azt találta ide beírni hogy valami 30-32 éves volt ötvenhatban.

    Nézd Alma..nekünk itt nincs semmink, csak az egymás iránti bizodalmunk. Amit írsz Magadról, feltétel nélkül elhiszem mert kedvellek és tisztellek. Amit Rodeo ir magáról, azt is elhiszem, még nem kaptam rajta hazudozáson, csak a baromságait ismételgeti sajnos .

    De hogyan lehetne megbízni valakiben, aki a nézeteit és a tényeket is aképpen forgatja-váltogatja
    mint más a köpönyegét ?

    De még ez sem lenne baj.Ha hazudós, hát hazudós.
    Istenem..nem az első de nem is az utolsó eset találkozni ilyen emberel.

    De hogy ez a görény merészel másokat azzal vádolni vissza-visszatérően amiket ő követ itt el nap mint nap ??!

    Had ne soroljak neveket, akiket lealázott itten,csakmert nem értettek vele valamiben egyet.

    Na hát látod ez a felháborító.

  • Kedves Kővendég, az én véleményem, hogy meg kell adni a legnagyobb és leg-áhitatosabb megszólítást. Ezért nálam a címe: Miviktorunk…

  • Jut eszembe Gyurka,
    ezt a „gyöngyszemet” te írtad ?

    ********************************
    gyuri10
    2017 szeptember 4
    10:16 de.

    budi marcsi,
    te tényleg egy rakás szerencsétlenség vagy.
    ******************************

    Monygyuk..itt és ebben igazad lehetett..vas tyúk is talál szeget

  • Almási Alma,
    amit írsz az természetesen,fedi a valóságot.Ez a bizonyos 18-20 év majd minden sportban megvolt,de szerinted nekem fel kell világosítanom egy pettyes májú nímandot?Ha egy alkoholistától elvonod a szeszes kábulatot,szerinted mi marad neki?

  • Kedves mindenki,
    erről a fórumról minimum hárman ismernek engem személyesen is.
    Bevallom ennek az engem állandóan ekéző,vallatni akaró nímandnak,hogy amit ő állít az az igazság!1956-ban valóban 32 éves voltam. Vagyis most 96 éves vagyok.Minden beírását ilyen hitelesnek fogadjuk el.Már csak azért is,hogy „legyen neki hosszú érdekes élete”.

  • Almási Alma

    gyuri10, szerintem egyáltalán ne törődj Geyzával, és nem kell mindig mindenre válaszolni. Mert akármi is lenne az igazság, ezekben a szópárbajokban ő sokkal slágfertigebb, mint te. Azonkívül az a véleményem, hogy elég sokszor csak felületesen emlékszel valami pitiáner dologra, amivel aztán Geyza addig ugrat téged, amíg mindenbe belezavarodsz, és kapkodsz összevissza. Ami engem illet, ÉN lényegében hiszek neked, és tudom, hogy alapjában becsületes vagy. Még azt is elhiszem, hogy te azt hiszed, nem vagy magyar. De azért ezen az utóbbin még gondolkodj el magadban…

  • Kővendég
    2020 április 30
    7:25 du.

    Az utóbbi megváltoztatásán ugyan kissé gondolkodom, nevezetesen úgy, hogy a szép magyar eredetű, a Disznófejű Nagyúr néven említsem, ha már említeni muszáj.

    Az Ön véleménye?
    ——————————–

    „Igaz, igaz, mintha csak magam mondtam volna….”

    Bár nem engem kérdeztél, de az elnevezés nagyon találó, pontosan fedi az alanyát -:))))

  • Tényleg Gyuri…Ezt is te írtad?

    ****************************
    Gyuri10
    2014 január 5
    6:17 de.

    marcsa,
    bizony ne maradjon le erről az oldalról.Komolyan jól elszórakoztat a hihetetlenül magas IQ jával és mondhatni arcátlan felsőbbrendűségével.Már olyan jól megszoktam,mint az ajtó előtt a lábtörlőt.
    ***************************

    Naa..csak azért kérdem
    mert -emlékeim szerint- te is
    „leköszöntél” a KMH-ról, mire a nácik
    elkezdtek jajveszékelni hogy hát mivé is lesznek nélküled…javícsá’ ki ha nem így volt.

    Tulajdonképpen…
    magadnak is írhattad volna a fenntit..
    na hallod..ezzel az erővel

  • Almási Alma,
    köszönöm és elfogadom a tanácsodat.Ezentúl csak emberekkel fogok szóba állni.Megpróbálom a provokálásait meghagyni neki.Egészen addig,ameddig a putriból idepottyant slág fertig lesz.Én be akarok segíteni neki abba,hogy „legyen érdekes élete”.

  • gyuri10
    2020 május 1
    1:19 du.

    Te saját magadat „ekézed” pajtás…pl. EZZEL :

    **************************************
    gyuri10
    2015 december 31
    9:53 de.

    leleszi,
    a jókívánságaidat én is fogadom és kívánom mindenkinek.A beírásod magyar kormánnyal foglalkozó részét szeretném még világosabbá, érthetőbbé tenni.Nem vagyok Orbán imádó és nem vagyok sem Felcsút sem fradi drukker.Ennek ellenére állítom,hogy Európa egyetlen normális politikusa Orbán és ma már ezt látják a krokodil etetők is, de visszafordítani már nem tudják.Erre csak egy hasonlatot tudok írni:”Azt a kavicsot amit egy féleszű bedob a tengerbe ezer tudós sem találhatja meg”.A magyarok nem a “politikai öngyilkosságtól” menekülnek meg,hanem az ország megszállásától,iszlamizálásától,majd a teljes identitás megsemmisüléstől.
    **********************************

    Olvasgassad magadat 😀 😀

  • Tetű fészek,
    közöd hozzá?

  • Almási Alma:
    „én véleményem, hogy meg kell adni a legnagyobb és leg-áhitatosabb megszólítást. Ezért nálam a címe: Miviktorunk…”

    Kedves Alma! Értem vélem a „Miviktorunk” megnevezésben rejlő íroniádat („Pater noster, qui es in caelis, sanctificetur nomen tuum, adveniat regnum tuum, fiat voluntas tua sicut in caelo et in terra”), azonban én nem fogom e megnevezéssel Orbánt illetni.
    A kifejezés „Mi..” előtagja ugyanis esetemben csak annyiban áll helyt, hogy ő is, én is emberek vagyunk, mindennapjaink nagy részében véletlenül mindketten a magyar nyelvet használjuk és kulturális identitásunk (ami engem illet, részben) magyar. Ezek a tényezőkből azonban szerintem korántsem következik, hogy valamiféle azonos in-group „mi-csoportba” tartozzunk, hogy feltétlenül közelebb érezném magamhoz, mint például egy albán, norvég vagy fokföldi embert.

  • Hexadodekaéder

    Hofi szavai, mert az egész erről szól:

    https://youtube.com/watch?v=gyrtrqydCmDY

  • Hexadodekaéder

    Bocsánat! Az előbbi linkre a Net nemmel felel, ezért javaslom így:

    Google–> Hofi Orbánról–> youtube —– (ez biztos bejön 😀 )

    Szóval ez az egész mai illib’undormány erről szól és nem másról.

  • gyuri10
    2020 május 1
    1:19 du.

    Kedves mindenki,
    erről a fórumról minimum hárman ismernek engem személyesen is.
    Bevallom ennek az engem állandóan ekéző,vallatni akaró nímandnak,hogy amit ő állít az az igazság!1956-ban valóban 32 éves voltam. Vagyis most 96 éves vagyok.Minden beírását ilyen hitelesnek fogadjuk el.Már csak azért is,hogy “legyen neki hosszú érdekes élete”.

    ******************************

    Igen Gyuri, már ezerszer és mégegyszer említetted hogy Illével söröztél vagy kóláztál mindegy és hogy Almától is kicsunderoltál egy találkát. Meghogy az oldal gazdájához is besunnyogtál régebben.

    Nincs is ezzel semmi baj. A személyes kapcsolatok erősítik a NET-barátságot.

    Azonban TE öregem arra használod fel ezeket a személyes ismeretségeidet, hogy mögéjük bújva „fedezéknek” használd őket a mocskolódásaidhoz.

    Aztán ha éppen úgy tartja úri kedved,
    elkezded gyalázni őket is.

    Akarod hogy kitegyem ide miképpen nyilatkoztál a KMH-ról más oldalakon?
    Vagyhogy milyem trágár stílusban szemétkedtél Illével, aki nagyra tartott téged? Vagy hogy beszélsz Almával, aki aztán tényleg nem érdemli meg az aljaskodásaidat?

  • Kővendég
    2020 április 30
    7:25 du.

    HEHEEEHEHEeehehe Disznófejű Nagyúr heheheheeeehehehehe

  • Idvezlégy Kővendég!
    7:25

    No persze, általában nincs jelentősége, hogy hogyan szólítják, de ez speciális helyzet. Végsősoron nem is megszólításról, hanem alázatos megnevezésről van szó.

    Egy diktátort az ő keresztnevén nevezni, a megszólító részéről bizonyos alázatra, de legalábbis szervilizmusra, egyfajta iránta . é r z e t t (!) rejtett csodálatra, illetve félsz’re vall. Valami olyasmi vonzalomra, mint amit Kertész Ákos ama ominózus levelében* ecsetel >a magyar nép alattvalói természetéről< .

    Ugyanez a helyzet a másik szolgalelkű véglettel, és módozattal amikor – már bocs de ezt a suttyó parasztját** – még távollétében is urazzák, holott ezt egyetlen etikett sem követelné meg tőle… Teszi ezt különösen az, az ő lekötelezett vazallusa, aki jelenleg mint közvetlen főnökétől függve, a jól fizetett függésért örök hálát táplál az ŐŐŐŐŐŐ, lassan már-már isteni személye iránt.

    Na meg még egy: én még nem láttam és nem hallottam olyat, hogy például a másik hozzá kísértetiesen hasonló történelmi személyt, Hitlert bárki is Adolfként emlegette volna.

    Kohnklúzió:
    A költői Disznófejű Nagyúrban kiegyezhetünk, mert az tökéletesen tükrözi ennek e durungnak úgy a Hatalom, mint a Mammon iránti misztikus imádatában megtestesülő kamu tisztességét…

    Idvezlégy!

    .

    * Amerikai Népszava archivum: K.Á.: A bukás anatómiája.
    **Suttyó paraszt alatt nem a munkáját a kisujjában is tudó, és végző kétkezi földmívest hanem, mint Ez is, az uborkafán felkúszott, még mindig faragatlan setét bunkót értem…

  • Hű…
    már soha nem lesz ez a slág fertig?Miattam azt böfög ide,amit akar.Kár,hogy állandóan undorodnunk kell a csehó bűztől. Kihasználja a szentkorona okozta karantént,most már állandóan itt lebzsel.Mindent amit itt leírtam,nem lett titkosítva amit nem hamisítanak meg,vállalom is.De ki a f…t érdekli ez az egész hajcihő másodszor,harmadszor vagy huszadszor is hazudozva agymenéssel idecseszve.Két lehetőséget látok magam előtt: Megfogadni Alma tanácsát és a disznót nem etetni tovább.Akkor viszont nem lesz”egy érdekes élete”.A másik lehetőség,hogy reagálok az idiotizmusára,de a nevének leírásával nem fertőzöm a billentyűimet.Egyenlőre maradok az utóbbinál.
    „Legyen egy érdekes élete”.

  • Gorgonzola,
    remélem,hogy kommentedben a Kohnklúziót nem fogod más alkalommal Grünklúzióra adoptálni.Gondolom,hogy tendencia nélkül,a poén kedvéért írtad.Erre nem számítok tőled.Vannak itt elegen mások.

  • gyuri10
    2020 május 2
    10:18 de.

    Hazudozol aztán menekülsz.
    Gyáva egy alak vagy …

  • Apropo Gyuri10

    Ezt te írtad ?

    ****************************

    Gyuri10
    2015 október 14
    12:57 du.

    …valóban én sem élek Mo.-on 1956 nov 23. óta. 2014 július végéig volt lakásom a VI.ker-ben,melyet Anyámtól örököltem.1994-től minden évben 2,3 hónapot töltöttünk ott.Nyugdíjazásom előtt úgy terveztük, hogy minden évben fél évet ott és fél évet itthon,Izraelben fogunk élni.Az ottani politika és a fasizálódás miatt sikerült a lakást eladni…

    **************************************

    Csak azért kérdem mert amikor évekkel később nagyjából ugyanezt írtam a Leharbloban (félünk itthon a Nartens-bakkancsok csattogásától)

    akkor hazugnak é provokátornak neveztél.

    Kikeresem neked miket irkáltál ott rólam, miközben hozzád sem szóltam?

    Még az is fura ebben a fennti beírásodban hogy azt állítottad egyszer hogy 1957-ben ÉN vertelek téged a Gyorskocsi utcai rendőrségen,
    (rámismertél az itteni szövegeimből hehehe)
    ugyanekkor vallattalak a Maros utcai rendőrsége továbbá hogy valamikor 1962 tájékán itthon éltél pár évet.

    Most akkor melyik állításod az igaz, döntsed el.

    1957, 1962 körül,vagy 1994-től? Mert együtt nem megy öregem!

    Ha eldöntöted, szólj.Istenuccse el fogom hinni .Talán. 😀 .D

  • *Hejessírássi hubákat kéretik nem figyelembe venni

  • gyuri10
    2020 május 2
    10:18 de.

    Megint nem figyeltél nagyokos
    ezerszer leírtam itt hogy a házamban van a gépműhelyem az elektronikus laborom és a raktáram is.

    Csak lemegyek kettő emeletet és máris a munkahelyemen találom magamat.

    Vagyis engemet a karantén csak annyiban érint hogy szokásommal ellentétben nem mehetek éjjel bevásárolni a TESCO-ba. Nagydolog kibírom.

    De te egészen megvadultál.
    Ott abba a negyedik emeleti kis appartmanodban.

  • Hát pedig, kedves Kővendég, Miviktorunk a miénk. Mi választottuk Én ugyan soha nem választottam, még a régi szép időkben sem, de hát nekem meg ideadták, ajándékba. Bár „ők” már megpróbálnak engem kitagadni a magyarságból, de nem megy az olyan könnyen.

  • Geyza!

    Nekem van eszem(még nem ittam el,mint te)van mondanivalóm (neked semmi,csak idióta uszítás)és ugye szókincsem is (mig neked „0”)

    Nagy szerencse,hogy se fanatikus pártfüggő,se idióta nem vagyok,mint te!

  • Göllner András

    Na ezt az oldalt is alaposan lepusztította a trágár, személyeskedő izraeli lábvízkereskedő (aka Gyuri10). Valóban így kell elérni azt, hogy az ember befogott órral, lélegzés nélkül húzzon át ezen az alúljárón. Jó lenne lehúzni a redőnyt vagy bekapcsolni a szellőztetőt, mert agyrém mi árad idelenn.Halkan kérdem, Május 1-re senki se képes gondolni odafenn?

  • Hát ottan van a Népnek a Szava,amint szoktad idézni,meg a többi
    üdvözletével

  • Boda Marcsi
    2020 május 2
    1:10 du.

    Miva’ ?
    Neked is agyadra ment a bezártság mint Gyurkádnak ?

  • Gyula Bognar
    2020 április 29
    1:37 du.
    Gyula bácsi , Gyula bácsi !
    Csak zavart elmével lehet ilyeneket leírni,nem is kommentálom,mert teljes a tájékozatlanság,mintha nem is e világban élne
    üdvözletével.

  • Almási Alma,
    adtál egy testre szabott nevet ennek a teremtménynek,akinél vagy aminél undorítóbbal a véletlen még nem szerencséltetett meg.
    Akkor hát nem tartom lényegesnek a választ,ameddig végül is a slág fertig lesz.Addig pedig,”legyen neki egy érdekes élete”.

  • Göllner András
    2020 május 2
    1:51 du.

    Tekintve hogy tegnap volt a Munka Ünnepe,
    jelentem én dolgoztam !!

    Leápoltam,beüzemeltem és kipróbáltam egy nagyérzékenységű
    jó régi analitikai műszert.
    Itt látható egy ilyen:

    https://www.recycledgoods.com/keithley-103a-nanovolt-amplifier/

  • toth péter
    2020 május 2
    1:59 du.

    Miért?
    Szteem teljesen korrekt amiket írt.
    Személyeskedés helyett tán tetszene érveket felhozni!

  • Almási Alma
    2020 május 1
    3:43 du.

    „gyuri10, … Mert akármi is lenne az igazság,ÉN lényegében hiszek neked, és tudom, hogy alapjában becsületes vagy. ”

    ****************************

    Alma:
    Na igen.
    Gyuri10.-nél BECSÜLET dolga
    hogy mikor miről mit ír.És főleg kiről !

    Apropo, ha már irok Neked:
    Lenne egy kérdésem.
    Felvásároltam egy labor felszerelését
    (most hogy megszüntettek egy csomó kutató-helyet)
    és a többszáz kilónyi műszer között akadt egy különlegesség.
    El nem tudom képzelni miafene lehet ez.

    Talán Te találkoztál ilyennel:

    http://www.kepfeltoltes.eu/images/2020/05/03/144Demagnet.jpg

  • gyuri10
    2020 május 2
    3:28 du.

    Tán nem kéne belekötnöd emberekbe,
    a pillanatnyi pártérdekeid szerint.
    Akkor ekkora szerencséd sem lesz 😀 😀

  • Göllner Bandi !

    Írod itt :

    2020 május 2
    1:51 du.

    „Na ezt az oldalt is alaposan lepusztította a trágár, személyeskedő izraeli lábvízkereskedő (aka Gyuri10).”

    **************************

    Végig gondoltam a dolgot
    és az alábbi következtetésekre
    jutottam (az itteni fellelhető irások alapján) :

    Gyuri10 , mikor pár éve Mo.-n járt,
    (mikor Almától is kierőszakolt egy találkát)
    nagy valószínűség szerint felajánlotta valamelyik kerületi pártirodán a „szolgálatait.”

    Ott (feltételezés részemről) azt mondhatták neki hogy forduljon ahhoz a személyhez aki koordinálja a
    külföldi , nem a FIDESZ uszályába tartozó oldalakat.
    (Tudjuk hogy van ilyen, Bartus Lacit is megkörnyékezték aki válaszképpen kicsapta az AN-re az egész levelüket.)

    Megintcsak feltételezés: Szinte bizonyos hogy arra kérték, minden ellenérzésének dacára próbáljon meg valahogy együtműködni Boda Marcsival, aki már addig is sikeresen pusztított le minden olyan topicot amiben kritikával éltek jelen hazai kurzus ellen.

    És lőn…

    Hát ennyi.De mondom : Ez csak feltételezés.
    Dehát mire gondoljon az ember, az itt évekre visszamenőlegesen olvasható tevékenysége alapján?
    Igen ügyesen bújik ez a Gurlic a zsidóság háta mőgé
    és használja ki az „antiszemitizmus” fogalmát akkor,
    amikor belevágják az orcájába hogy mekkora egy senki ö.

  • Gyuri10
    10:27

    Csakis a poén kedvéért egy Grűntől, akiket pont ezek az erkölcsi nulla Disznófejű Nagyurak* szeretnek anyagiassággal vádolni.

    Apropó! Most, a napokban a cikk címadó rangos mucsayjának rohadék >Kövér házmestere< és diáktársa poénkodott éppen azon, hogyaszongya, "kik is azok a spekulánsok"… Ezt aztán feldarabolta apró ízekre és ízlelgette úgy, hogy még harcsabajsza is a szájába lógott…

    …És van még ehhez is pofájuk, amikor szeretett Vezér és Kanczellárjuk már összeharácsolta sajátmagának az ország egész, valamit is érő vagyonát, és ez a folyamat a napokban is folytatódik újabb és újabb meg nem hirdetett ill. kamu tenderekben, résztvevők nélküli földárveréseken és tönkrement cégek zsaroló-technikás fölvásárlásában…
    Ez a Führer tehát a maga módján, csak úgy jaó parasztosan, "a magához való eszével" a tűz közvetlen közeléből spekulálva tette magát az ország legfőbb spekulánsa rang birtokosává ez, a mi Disznófejű Nagyurunk…

    *Ady Endre: Harc a Nagyúrral

  • Gorgonzola
    2020 május 3
    4:39 de.

    Gyuri10 nem vevő ezekre az érvekre.
    Így lelkendezik jelen kurzusról,
    ráadásul egy önmagát nyíltan nácinak beállító helyi „erősség”.-nek : :

    ***************************
    gyuri10
    2015 december 31
    9:53 de.

    leleszi,
    a jókívánságaidat én is fogadom és kívánom mindenkinek…..állítom,hogy Európa egyetlen normális politikusa Orbán és ma már ezt látják a krokodil etetők is, de visszafordítani már nem tudják….

    *****************************

  • Slaugfertig.

  • Gyuri10!

    ha 1956-ban 32 éves voltál(most ugye 96?…)akkor természetesen nem a fasizmus elől menekültetek?…1956-ban volt egy jogos forradalom a komcsik ellen,de nem a zsidók ellen(akkor sem,ha történetesen az ÁVH székházban sajnos zsidó „masszőrök” is voltak a megtorlás során)!!!
    Tehát nem az igazi…tényleges fasizmus ellen kellett menekülni?…
    Mellesleg eddig évek óta szimpatizáltunk,mindíg megértettelek,sokszor le is írtam ,hogy se náci ,se komcsi nem volt a családunkban! Ezzel szemben itt a jelenlegi ballibsik többsége aki eddig ócsárolt…most ellenuszít,alaptalanul,jellmtelenül,ok nélkül,olyan tőled „idézett” mondatokkal,amit soha nem írtál nekem(Geyza!!!)
    Elolvasva,hogy szüleid több országból származnak,most részben megértem,hogy miért nem tartod magad tősgyökeres magyarnak!
    Kérlek ne ülj fel „kintről” a hazug híreknek: itthon nincs antiszemitizmus( pár elenyésző szélsőjobbos kivételével)és a normális tisztességes többség békében él minden más felekezetű hívővel,keresztényként én is!!!!!Meg ugye a kormány is,amely mint többször megírtam,Izraellel,az itthoni zsidó közösséggel,a rabbikkal is jó kapcsolatot ápol!
    Na ez az igazság,a tények itthon(én születésem óta itthon élek!!!)
    Remélem olvasod,amit írtam,és nem hagyod magad félrevezetni azok által,akik eddig támadtak,most meg alaptalanul uszítanak,hazudoznak?!!!!!!!!!!!!!
    üdv.Marcsi

  • kiegészítés:

    Gyuri,nagyon sajnálom,hogy Édesapád elhunyt,de gondolom nem az 56-os forradalmárok ölték meg,hanem jóval előbb a nácik?!
    Sajnos itthon a jogos népfelkelést (ami nem „éllenforradalom” volt!!hanem az elnyomás elleni harc!)leverték és sok ártatlan embert öltek meg!!!!!
    A többség őket gyászolja!

  • Azt meg már egy régi cikknél is megírtam,hogy a keresztény hívőket az 56-os komcsik üldözték:templomba nem volt tanácsos menni,és konkrétan az én tanárnőm (akkor 8 éves voltam) sértegetett,megalázott….na azóta útálom a kommunistákat.
    Az a normális és jó,hogy most (jó pár éve) vallászabadság van!!!!!!!!!!!

  • Geyza
    2020 május 2
    4:29 du.
    Kedves Barátom !
    Lementem és felhoztam , íme tessék ::: érvek !
    üdvözletével

  • Gorgonzola:
    „Egy diktátort az ő keresztnevén nevezni, a megszólító részéről bizonyos alázatra, de legalábbis szervilizmusra, egyfajta iránta . é r z e t t (!) rejtett csodálatra, illetve félsz’re vall. …”

    Ebben azt hiszem ártatlan vagyok; nyilvánosan még akkor is nagyon-nagyon ritkán aposztrofálok valakit (pláne, ha bármilyen okból viszonylag ismert ember) a keresztnevén, ha egyébként jó ismerősként, kollégaként, barátként tegező viszonyban vagyunk.

    Gorgonzola:
    „Ugyanez a helyzet a másik szolgalelkű véglettel, és módozattal amikor – már bocs de ezt a suttyó parasztját** – még távollétében is urazzák, holott ezt egyetlen etikett sem követelné meg tőle…”

    No, ebben már nem vagyok annyira ártatlan; az úr, hölgyem, stb. megnevezések nálam teljesen értéksemlegesek.
    Ami a politikai szereplőket illeti, egyik ellen sem az az elsődleges kifogásom, hogy az illető történetesen egy suttyó bunkó vagy éppen kiemelkedő tudású, művelt úriember, hanem az, amit csínál, és ahogy csinálja.

    (Pár éve láttam egy büntetőpert, ahol a bíró szerintem majdhogynem megalázóan beszélt a vitathatatlanul súlyos bűnőző vádlottal. Nagyon nem tetszett; egy, az államhatalmat képviselő büntetőbíró legalább legyen udvarias a neki kiszolgáltatott vádlottal – aztán majd az ítéletben szabja ki rá az indokoltnak tartott éveket.)

  • Gorgonzola:
    „Most, a napokban a cikk címadó rangos mucsayjának rohadék >Kövér házmestere< és diáktársa poénkodott éppen azon, hogyaszongya, "kik is azok a spekulánsok"… Ezt aztán feldarabolta apró ízekre és ízlelgette úgy, hogy még harcsabajsza is a szájába lógott…"

    Igen, ezt én is olvastam. Néha nehezen tudom eldönteni, hogy a beszélő kétszínű, vagy csak ostoba, netán a hallgatóit, olvasóit véli teljesen hülyének.
    Bárkinek lehet ilyen, olyan vagy éppen amolyan erkölcsi
    véleménye a kurvákról, vagy mellőzheti is az erkölcsi
    véleményalkotást. Ám egyet tudnia kell: ha kuplerájt
    akar alapítani, üzemeltetni, működtetni, a kuplerája kurvák nélkül nem lesz igazán sikeres.

  • Almási Alma:
    „Miviktorunk a miénk. Mi választottuk Én ugyan soha nem választottam, még a régi szép időkben sem, de hát nekem meg ideadták, ajándékba.”

    Kedves Alma!
    Hát sajnos így van, ez tagadhatatlan.
    Bár én nem tudom csak rá tólni a dolgot, a választói nem
    kevésbé felelősek. (Persze, történelmileg és politikailag, nem pedig jogilag.) Nem Orbán hozta létre a magyar társadalmat, hanem fordítva. Ráadásul ha megnézed, lassan az egész régióban orbánok regnálnak…

    Alma:
    „Bár “ők” már megpróbálnak engem kitagadni a magyarságból, de nem megy az olyan könnyen.”

    Természetesen engem is, de engem ez kevésbé zavar. Ha nem
    vagyok ott, tőlem akár föl is akaszthatnak.

  • Boda Marcsi,
    nem vagyok senkinek ellensége,de az idehazudozó hamisítóknak akik még ráadásul zsidónak és Izrael barátnak hazudják magukat, barátja nem voltam nem vagyok és nem leszek.1956-ban nem menekültem senkitől.8 éves korom óta cionista nevelést kaptam és az Olaszországba(Marina di Ravennába) menekült magyarok nyilasokra emlékeztető viselkedése felébresztette bennem a hovatartozásomat.Amiket ez a hendikepes agyú idelök pl.a korommal kapcsolatban,meg a fenyegetéseivel, hogy ideteszi a régebbi beírásaimat,bevallom őszintén,hogy félelmemben naponta 3,4-szer összecsinálom magam.Tudom,hogy elolvas minden leírt szavamat,csak a kötözködésért.Tehát az itt következőt nem Neked írom:Tulajdonképen én már 106 éves vagyok, tehát még van 14 évem a zsidó valláshit szerint.Ez a hatökör már régen nem lesz,amikor én még a KMH-n fogok levelezni.Ezt nehéz neki elviselni.”Legyen neki egy érdekes élete”.
    A lökött agyú különbosszantására,Neked üdv:Gyuri.

  • Takonymócesz:
    Lehet hogy már annyira
    szenilis lettél hogy nem tudod a saját korodat sem.

    Mert az enyémet
    láthatólag elfelejtetted
    holott az elmúlt 10 évben
    többször is említettem itt.

    Talán emiatt hangoztatod hogy 1957-ben,
    (amikor te éppen nem éltél Magyarországon, én meg még éppen kinőttem az óvodát)
    a Gyorskocsi utcai vagy melyik
    rendőrségen állítólag vertelek téged. Mint ávós tiszt.
    Merthogy itten rámismertél az írásaimból.

    Gyurka az írás-szakértő
    Röhögnöm kellene ha nem lenne ez
    szomorú.Hogy valaki idáig sűlyedjen a gyűlölködésében.

    De mindig mondom:
    Gondolkodj mielőtt valami hülyeséget beírsz.
    Apád halálát is három alkalommal háromféleképpen adtad elő.

    Orvosi javallatom agylágyulásod ellen, vagyis a titkolására:
    használd a kéjbord CTRL-C és CTRL-V gombjait.

  • Boda Marcsi,
    köszönöm a 75 évvel ezelőtt történtekért a kondolálást.Édes Apám haláláról,de még életéről sem akarok itt alkalmat adni egy aljas kültelki stricinek,hogy még a halottaimat is tovább gyalázza. Tudod,aki a halottakat gyalázza egyenlővé teszi magát a gyilkosokkal.Másodszor is meg szeretné ölni Őket.Egyébként nekem Édes Apám és Édes Anyám volt.Nem úgy,mint a kültelki bicikli javító műhelyes strigóknak:faterjuk és muterjuk.Ezt a fekália értékű szövegüket meghagyom az ő nyelvükre.Továbbra is „legyen neki egy érdekes élete”.Azt hiszem mindig is volt,mert aki a mások ügyes bajos dolgain akar rágódni az eltereli a saját figyelmét a saját”érdekes életéről”.Pszichés eset.
    Csak azért is üdv:Gyuri.

  • Soha nem hallottam a takonymócesz(mócesz=macesz?)megszólítást.
    Lehet,hogy ez is egy zsidózási lehetőséget jelent?Ezen túlmenően, nem értem a kedves laptulajdonos miért tűri el az állandó aljas, félszavakkal utaló vagy némelykor teljesen kimondott antiszemita beírásokat?Amikor ma már inkább az anticionizmus van divatban.Nem írom ide a g&g betűs idejárók nevét,akiknek állandó jelleggel „Ábrahám népével” van problémájuk vagy éppen a mártír halottaim gyalázásával foglalatoskodnak.Nem hiszem,hogy ez a”szabad sajtó” nevében legitime befogadható lenne.

  • Kővendég 3:57

    🙂

    Az általad ecsetelt szitu’-hoz a megfelelő legjobb szlogen úgy szól,, hogy
    „sajnálatos, de szűznek maradni és kefélni is egyszerre ez nem megy”.

    Ami meg a spekulánsokat illeti, hát azok – nevezzünk így bárkit is – szerves részei az általuk kivívott kapitalizmusnak. Mert spekuláns az is aki az ő szar államkötvényeiket vásárolja, hisz arra spekulál, hogy lehet, hogy valami faluvégi simli folytán még annak is fölmehet az értéke.
    Tehát azt felróni a „spekulánsnak”, mint mi lényege, amiért őt a rendszer magából kitermelte, létrehozta, óriási hülyeségre vall.

    Kövér – mint Orbán vazallusa – ezzel éppen a gazdájának parírozva arra célozgat, hogy a kinevezett „ellenség”, vagyis a Soros egy spekuláns”, amit a felcsúti még a kezdet kezdetén, a mikor elhajította az első Soros-diszkoszt, spekulációval „vádolva meg” a világ egyik leggazdagabb tőkését milliók tönkretevőjének nevezve a személyét. Tette és teszik ezt, mintha nem is az ő pénzén lettek ők azokká, akikké lettek…

    A jobboldal propagandájában szereti azt kifogásolni, amit lényegében éppen ők segítettek hatalomra, történetesen a kapitalizmust és vele a tőkést, mint embertípust s ha úgy tetszik (vagy, ha nem) a gazdasági rendszer tartozékát, a spekulánst is. Sőt nemcsak gazdaságban, mondnak ellent saját-maguknak is de még a vallásban is, ahol pont azt kifogásolják amiért az megvalósul, hogy állítólag az emberért és a szeretetért. Pontosan az ellen emelnek szót az egyház legfőbb vezetője a pápa ez esetben, az ő konzekvens és példamutató személyisége ellen, mert ez az egyházfő még képes és komolyan is veszi a krisztusi tanokat, illetve küzd az embernek ember által való kizsákmányolása, nameg az egyháziak kivagyi mentalitása, de leginkább a kevélység és a bujaság ellen, mint azt az ő névadó szentje assisi szt.Ferenc is megmondta…

    De ugyan, miért is baj ez Kövéreknek, Orbánoknak és Bayereknek és annak a millió nemzetiszocialista szavazónak, akik ezekre adták a voksukat…?

    Minden esetre érdemes odafigyelni, hogy a Führer vazallusai éppen mit is mantráznak, mert az nagy valószínűséggel egy közeli, újabb propaganda kampány kezdetét jelezheti. Most tehát a „spekuláns” van műsoron, ami sose véletlen, s nem valószínű, hogy mondjuk Rogánra, vagy Habonyra gondolnának, pedig ha valaki, hát ez a két csibész aztán spekuláns a javából…

  • Visszatérve a megszólításra:

    Ha pl valakit távollétében(!) a csinovnyik „leuraz”, ilyenkor ő

    azt illetőt mégiscsak megszólítja, mert valamit csak akar

    tőle… Ha mást nem is, de:

    1./ Jó lesz vigyázni,

    2./ Lehet,hogy a megszólított hatalmasság felfigyel őrá és akkor …

  • gyuri10
    2020 május 4
    7:38 de.

    Van olyan jó
    mint a te cigánykifejezésed,
    ez a ” pokenyecomesz” vagy mifene,
    még leírni se lehet rendesen.Amiatt
    tégedet is kivághatnának innen nemgondolod?

    Te kis takonymócesz 😀 😀

  • gyuri10
    2020 május 4
    4:12 de.

    ne személyeskedj hanem „öntsél tisztavizet ezzel a vádaskodási pohárral”, hogy a Hollószínházat idézzem.

    Meséld el végre nekünk apád igaz történetét, negyedszerre.

    Az ötödik változattal ráérsz előjönni két hét múlva.

    Addig pedig mocskolhatod az én füstbement családomat.

    Te takonymócesz…a maceszt meg ne keverd bele.
    Mintahogyan az sem mindegy falat sz@rogatsz vagy sz@rt falogatsz.
    Bár..neked már mindegy…ahogy elnézem a fekália-perverzitásra való hajlamodat 😀 😀

  • Fennti kifejezést ugyan én alkottam meg,
    kitalált szó, de legyen Gyuri akarata szerint ha
    a maceszra hajazó rész sérti őt 300 éves árja zsidó mivoltában.

    Mostantól módosítok :

    Takonycómesz. Jó e lesz igy ?

    Szótáradban
    ha esetleg találnál
    erre is egy szót ami sértő,
    említsed meg.Velem lehet beszélni,
    nagyon megértő ember vok mások érzékenysége iránt

  • Nos a kormány,Orbán,és az önkéntes segítők teszik a dolgulat,mig
    a szánalmas ellenzék ész nélkül uszít:

    Egyes volt ellenzéki politikusok (köztük Békesi László)piszkosul aggódnak….ami részben jogos,mert nem győztük le a vírust,sajnos igaz,hogy sokan elvesztették munkájukat és nem rendelkeznek tartalékkal,(mint a fiam is ,akit most én segítek),de ugye igyekeznek új munkahelyeket teremteni(!!!)
    Amúgy a nagy aggódásban egyes ellenzékiek szerint 4 millió ember
    éhezik ithon,míg más ellenzékiek szerint ebből?..6 millió a gyerek?…Na nem semmi!
    Az uszításban még egymással sincsenek szinkronban,ami a tájékozatlanságuk mellett,a „szellemi szintjüket” is minősíti…!
    Na nem kell válaszolni,csupán önkritikát gyakorolni,vagy egymással egyeztetni mielőtt még jobban égnek!
    Ennyit a reklám alatt!

  • Egyébként a Fiam talált munkát szerencsére,és remélhetőleg mások is fognak,míg az ellenzékiek megélnek manapság is….
    a TÖBBSZÖRI GYŐZTES (3 ciklus) Fideszért,meg ne aggódjanak,inkább gyógyíttasék magukat……!

  • Kedves Chris,
    volna egy furcsa kérdésem,ami manapság nem is furcsa már.Lehet, hogy csak én értem félre a KMH fórumának célkitűzéseit.Ha lehetséges,Tőled kérek választ erre a kérdésre:Teljesen szabaddá van itt engedve a finom nyelvezetű és itt ott durván antiszemita megnyilvánulások sorozata?Ha nem válaszolsz azt is megköszönöm, mert azt is válaszként fogadom el.Üdvözlettel:Gyuri.

  • Kötekedő agymenéses provokátor,
    Mi közöd van az én beírásaimhoz?Ha már annyira kenegeted itt a fekál perverzitásodat,ne velem szórakozz,mert én még azt sem pazarolnám rád.Soha nem gyűlöltem senkit,de te már elérted és kiérdemelted azt is.Szerintem valóban keretlegények utódja vagy, mert a zsidógyűlöleted már a füledből is folyik.Nem tartozok egy senkiházi kültelki strigónak semmiféle beszámolóval.”Élj meg érdekes időket”.

  • Gorgonzola
    2020 május 4
    10:39 de.
    a már lejárt szavatosságú cikkben hozzám írtjaidhoz: nem fogadom el és nem is közelítik a tényszerűséget, gyermekmesék

  • veled lehet beszélni?Aztán ki a lócitrom vagy te?Ki akar veled beszélni?Meg aztán milyen nyelven? A svéd nyelv betűin kívül ha mást is felismernél vagy tudnál legalább gádzsóul…dehát azt sem lehet pettyes májjal megtanulni a dzsumbujból szökötteknek.Menj skerálni vagy drehálni a kis koszfészkedbe és ha lehet némulj el!

  • Göllner András

    @ Boda

    „Na nem kell válaszolni… ennyit a reklám alatt”

    Úgy látom jól el szórakozik önmagával ott a rekamié alatt…én, mint párton kívüli, magára szigorúan csak a Kövér Lacit ereszteném.

  • Gorgonzola:
    „Ha pl valakit távollétében(!) a csinovnyik “leuraz”, ilyenkor ő azt illetőt mégiscsak megszólítja, mert valamit csak akar tőle… Ha mást nem is, de:
    1./ Jó lesz vigyázni,
    2./ Lehet,hogy a megszólított hatalmasság felfigyel őrá és akkor …”

    Háát… ebben eltér a véleményünk. Van ilyen, gondolom nem baj. Mint említettem, az „úr”, „asszony”, stb. és ragozott alakjaik nálam teljesen értéksemlegesek.

    Sőt, nem túl gyakran, de esetenként határozottan gúnyos
    motivációjúak; például van egy kommentelőtársunk, aki első eszmecserénk alkalmával (itt kissé szokatlan módóon) írta, hogy úgy vitázzak ám vele, hogy neki PhD-je van. Az ő esetében nagyon ritkán (csakis azokban a gyakorinak nem mondható esetekben, amikor esetleg éppen nem hülyeséget ír) mulasztom el az utalást „magas” tudományos fokozatára, máskor viszont rendszerint „tisztelt doktor úr”-nak szólítom meg. 🙂

  • Kővendég Jelen esetünkben a cikk tárgyát céltudatosan „urazta” le csinovjikja, hogy jelezze mennyivel felettünk áll ura és parancsolója bal keze erkölcsileg, mikor hülyeségek (Hofi szerint fekália) jön ki a száján.
    Ez abban az esetben nem lenne seggnyalás, ha mindenki megkapná ezt a megszólitási formulát olvtársunktól. Miután viszont minden ellenzékit csak urván gyalázni tud, így nehéz az „urazását” a jómodornak tulajdonítani.

  • Kővendég!
    5:58

    Ó igen, de az irónia az már egy teljesen más műfaj. Csak intravénásan hat, különben el se jut a céljához.

  • gyuri10
    2020 május 4
    6:41 du.

    Ne sikoltozzék jóasszony.
    Az élet az nem egy rigófütty, már megtanulhattad volna.

    Hogy ki az antiszemita azon azért elvitatkoznék.
    Ha valaki (pl te) lecigányoz egy zsidóazármazású magyart, az nem antiszemitizmus? Nem kell hogy válaszolj, úgyis csak valami szenny tsorogna ki a kezeid alól 😀 Te kis árja 😀

  • Érdekes ez a Gyurifijjú
    úgyis mint Takonymócesz vagy Takonycómesz, mindegy:

    Itt és most esdekel az Oldal tulajához „védelemért”
    máshol meg így nyilatkozik a KMH-ról :

    Ezt te bírtad leírni egy másik oldalon ?

    ************************************************
    gyuri10 2019. július 28. vasárnap – 00:15 #

    רחל,
    én továbbra is látogatom a KMH undorító oldalait is.Azzal a jelszóval,hogy nem mondok le az ellenség ismeretéről sem.Azt hiszem jó az andungom,mert így legalább megtudtam, hogy amióta a geyza nicknevű akárkit kipasszíroztad,az összes vele egy húron pendülők a Lehár blogra bejutáson ügyeskednek.Félő,hogy mint minden egyéb alja népség ők is kárt tenni jönnének ide.Van egy Tüske Zsófia nicknevű,háború előtti volt magyar tábornok unokája,aki már azzal dicsekszik,hogy “idejár olvasgatni,hogy a gyuri hogyan veri szét a blogot”.Nos…ha van rá mód,ne add meg az első esélyt se.Aki a kanadai (dunamenti mongol)hírlaptól jön ide,erősen leellenőrizendő.Magamat tisztázandó:érdeklődhetsz utánam(מרים)Izraelitől.A “dunamenti Mongólia”nemrégen elhunyt kanadai barátomtól Boros (Bornstein)Gyuritól származik,aki a nyomorult morvai krisztinával folytatott levelezésében használta ezt a nem túlzottan elismerő jelzőt.Viszont,minden alkalommal bocsánatot kért a mongoloktól.Elnézést,hogy kissé elfutott velem a ló,de sok harag gyűlt fel bennem. Legközelebb kevesebb emócióval igyekszem hazajönni. אורי.
    *******************************

    Tagadd le vagy hazudd azt hogy „meghamisítottam a cikket”
    Régi jó szokásod szerint, mert képtelen vagy szembenézni önmagaddal.

    Ha képes lennél rá, már rég odamentél volna a tükörhöz és beleköptél volna.

  • Gyuri 10!

    Köszi,hogy válaszoltál,vár kissé igazságtalan és zaklatott vagy,meg ugye múltkor 96 éves,most meg már 106 vagy?…na jót derültem…
    Mindegy,hogy hány éves is vagy,de ismétlem,sem én sem a kormány nem antiszemíta:tények,rendezvények,zsidó rabbik nyilatkozata,zsidó otthonok,kórházak támogatása(TV.élő egyenes adás!!!!!!!)
    Ha meg nem tartod magad „ösmagyarnak” akkor talán ne mondj valótlan véleményt,ne írj jogtalan rágalmakat nekem és TÖBBSÉGNEK!
    Inkább azon gondolkozz el,hogy itt a ballbsik rendre kiosztottak,sértegettek hosszú ideje,míg velem évek óta jó kapcsolatot ápoltál…..
    Minden szépet és jót,jó egészséget kívánok!!!!!
    Narcsi

    ,

  • Gyuri10!

    Amúgy régebben más cikknél már megírtam,hogy Apámat bevitték az Andrássy útra zsidó családok rejtegetése,bujtatása miatt,de ügye volt,bizonytékokat nem találtak4
    Mellesleg egy a család később meghívta hálából Izraelbe is,csak a súlyos betegsége(több műtét) miatt nem tudta elfogadni a meghívást…
    Majd később a komcsik idejében több zsidó ember is igazolta az akkori emberségét ,mivel azzal rágalmazták,hogy annó a rendőrségen dolgozott,(persze gazdasági nyomozóként!!!)sokan tisztességesen kiálltak mellette,ki is akarták tüntetni,de ő akkor már nagyon beteg volt és nem kért semmilyen elismerést,díjat,csak nyugalmat,le is szerelt!
    Arra us emlékszem,hogy azt mondta,a politika sokszor mocskos dolog….na én nem is léptem ne egyetlen pártba sem!!!!!!!!!!!!!
    Amit írok azt részben a bizonyítható és valós hírek(ujság,TV)
    és a saját itthoni tapasztalataim alapján teszem,minden érdek és anyagi juttatás nélkül!!!!
    Ez az igazság!!!!

  • Kiegészítés:
    Amúgy a nácizmus után születtem(1948-ban) így ha az előbbit szerencsére nem,de a komcsikat,szocikat pechemre volt alkalmam megísmerni…….meg a jelenlegi utódokat is…!
    Mindkettőt útálom,megvetem!!!!!!
    A tények,a tapasztalataim alapján írok véleményt!!!
    Na ennyi!!!!!!!!!!!

  • gayzsi,
    A beírás amit idehoztál pechedre,saját magad ellen hoztad. Minden betűjét Én írtam és ha nem írtam volna,akkor ma írnám le.Egyetlen antiszemita zsidóról tudunk,aki 1944-ben nyilas keresztapjával ment zsidó vagyont rekvirálni és az utóbbi időben Izrael kormányának megdöntésére millió dollárokat ad különböző „civilszervezeteknek”,akik arab terroristákat is pénzelnek.Ahová te tartozol,bizony sok kegyetlen keretlegényt adományozott a dunamenti mongol hazádnak,amikor az még jányi gusztáv féle szenthaza volt.
    Látom a tükörnél szembeköpésben nagy gyakorlatod van,mert tisztességes ember csak sikeresen kipróbált módszereket ajánl másoknak.Na…azért nem akarlak megvádolni holmi tisztességgel. Egyébként nem esdekelek,nem kérek védelmet senkitől.
    A kültelki senkik tolmácsolásából meg aztán különösen nem kérek
    Egyetlen amit (mivel a Pradlik már nyugdíjba vonult)neked ferginolok:”Élj meg érdekes időket”!

  • Boda Marcsi
    2020 május 5
    12:50 du.

    „….na én nem is léptem ne egyetlen pártba sem!!!!!….”

    *****************************

    De azért arra volt eszed most pár hete hogy -emlékeim szerint Illét – meg még többeket is megfenyegessél hogy majd bejelentést teszel róluk (rólunk) a MEGFELELŐ SZERVEKNÉL !

    Te kis besúgó tégla .
    MErt ő ám nem párttag.Ő aztán nem.
    Csak éppen tele van a Facebook-oldala a „kedvenceivel”
    Had ne soroljak most neveket hogy kiknek az oldalait nyalja állandóan a hazudós banya. Méghogy nem párttag. Kac kac..

  • Boda Marcsi,
    teljesen tisztában vagyok a helyzettel.Nekem nem kell bemutatni senkit.Elég gyakran jártam oda.Sem a koromról,sem a családomról nem adok további információt.Nem miattad,hanem mert egy ócska külvárosi strigó lesi minden szavamat és belekötne az élő fába is,ha nem félne,hogy azon a fán fogja végezni.Pedig soha nem kívánok neki semmit.(levegőt sem.)Egyszer fordult csak elő,hogy nagyon rám ijesztett.Izraelt jövendőbeli hazájának nevezte. Ijedtemben elkezdtem utánanézni a dolgoknak és kibogoztam a törvényeink közül,hogy nálunk csak zsidóknak van visszatérési jogosultságuk.Turistaként bárki idejöhet és nagyon szíves vendéglátásban lesz része.Azonban van egy feltétel. Purdék nélkül jöhet csak,mert azokat humanitárius okok miatt nem tudjuk kiutasítani.Nos …ennyit a senkiről.
    Veled semmi problémám nincs,mert még ha nem is mindig vagyunk egy platformon mindig tisztességes nyelvezettel válaszolsz.Azt azért javaslom Neked is,hogy ne teregesd ki a saját dolgaidat Te sem,mert ez a strigó nálad is kihasználja és hamisítja minden szavadat.Sajnálom és nem tudom,de nem is érdekel Illével min rúgtátok össze a port.Nagyon nem örülök ennek,mert Illét jó barátomnak könyveltem el és az is.
    Üdv:Gyuri.

  • Geyza!

    nekem nincs „laborom”…mint neked (vajon mit is csinálsz ott as te agyaddal?..)de nem ment az agyamra a bezártság,háztartást vezetek,délelőtt vásárolok,levegőzöm,ebéd után pihizek,olvasok,tv-zek ,internetezek,telefonon beszélek a barátaimmal(köztük több normális baloldalival is!!!)
    te meg ugye a kocsmából támolyogsz haza,meg a létező? laborodba….

  • Göllner!

    Köszi a jókívánságát,bár nem vágyom Kövér L-ra,de ugye a magához „hasonlóakra” pláne nem(!!!) …azt hiszi szellemes volt?hát nem sikerült,de sebaj,megpróbálta…!
    Volt egy rossz házasságom elváltam,utánna több szép és tartalmas kapcsolatom,tehát nincs hiányérzetem..no meg nem párttagok voltak
    a kapcsolataim,mivel normális vagyok!!!
    Nyugodjon le szépen!

  • Göllner!
    Amúgy 73 évesen is találnék partnert,ha akarnék(jelentkezők most is vannak!)de ugye ma már nem érdekelnek,a magához hasonlók,meg eddig sem voltak az eseteim…persze Kövér sem,ha ez megnyugtatja.?….

  • Boda Marcsi,
    ne izgasd magad Göllnerrel kapcsolatban.Ha tudnál ivritül rögtön tudnád kiről és inkább,egy miről van szó. Nomen is ómen.