Sem a török, sem a vírus

2020 május 1 7:29 de.22 hozzászólás

Magyarország egyik leglátogatottabb és méltán népszerű vára a Balaton északi partján áll – immáron 750 éve. Azon kevés erődítmények közé tartozik, melyet a török 150 év alatt sem tudott elfoglalni, pusztulását végül Lipót császár magyarellenes rendelkezése okozta. Amiért pedig most szó esik róla, annak oka pedig, hogy a környékén élők a koronavírusnak sem adják meg magukat – és a várat sem!

Járvány ide vagy oda, Szigligeten nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy ha újból megnyithatják a vár kapuit, még több látnivalóval, még színvonalasabb, igényesebb körülmények között várhassák a turistákat. Pályázati forrásból fejlesztik a strandot és a várat, saját erőből utat, járdát építenek, és szépítik a közterületeket. A szigligeti önkormányzat számára rendkívül fontos, hogy a hely történelmi értékeit megőrizze. A vár fénykorában a hazai végvárrendszer egyik fontos bástyája volt, fenntartására az 1600-as évek közepén Zrínyi Miklós is nagy figyelmet fordított. Később elveszett harcászati szerepe, és állaga romlani kezdett. Most lehetőség nyílik rá, hogy méltó formában újuljon meg, miután tavaly elkezdődtek a vár rekonstrukciós munkálatai. A fejlesztések célja a kulturált vendégfogadás feltételeinek megteremtése.

A várban jelenleg is folynak munkálatok. A „Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökség várományosi helyszín turisztikai célú fejlesztése” című program keretében folyamatosan zajlik a felújítás. Ennek elvégzésére a „Szigligeti vár részleges rekonstrukciója, új fedett terek kialakítása” elnevezésű pályázat ad lehetőséget. Segítségével 470 millió forint áll rendelkezésre, ehhez a Balassa Balázs polgármester által vezetett önkormányzat 60 millió forintot tesz hozzá. A munkák során a szigligeti vár új, egyedi élményt nyújtó turisztikai elemekkel bővül az eddig kihasználatlan lehetőségeinek feltárásával. A várban modern, 21. századi, élményalapú látványelemekkel gazdagított, interaktív kiállítás nyílik, mely a gyerekek, családok számára is komplex látogatói élményt ad.

Mivel a koronavírus miatt akadozik az anyagszállítás, az átadás pontos idejét még nem lehet tudni. Ám, amennyiben a jogszabályi környezet és a járvány is lehetővé teszi, a vár már az idén nyáron megnyithatja kapuit. A beruházás teljes befejezése, a kiállítások kialakítása a nyár végére várható. A főbb fejlesztési elemek révén a vár egésze szebb, bejárhatóbb, élménygazdagabb lesz a vendégek számára. A strandon is folynak a munkálatok: készül a játszótér, az öntözőrendszer és a napozófelület bővítése, 1000 m2 terület gyepszőnyegezése, a két vizesblokk fejlesztése, téliesítése. A vízparton horganyzottra cserélik a lépcsőket, épül a mozgáskorlátozottakat vízbe emelő berendezés. A település lakói türelmesen, tevékenyen várják, hogy megújult környezeti külsővel, de változatlan szeretettel fogadhassák vendégeiket. Tőlünk addig is ugyanezt a türelmet és kitartást kérik.

22 hozzászólás

  • Hála Révay úrnak, ismét egy nivós ÍRÁS !
    Kedvenc kirándulóhelyünk ! (Annyi kiegészitést hadd tegyek, hogy a Vár alatti kápolna szomszédságában egy remek cukrászda várja az elfáradt hegymászókat.) S ha még maradt egy kis energiánk átruccanunk a badacsonyi bazalt-rengetegbe…
    Köszönet Révay András ! -d-

  • Kellemes hely, de kitudja, hogy mi lesz ezután….
    A felujitas mennyire fog megvalosulni, ha megvalosul egyaltalan mostanaban….

  • Hexadodekaéder

    Révai, ezek a „független, szemérmes” írások még nem tartják fenn az egyensúlyt.

    Inkább, Orban az igazság :

    Google —> Hofi Orbánról youtube 😀

  • Jó írás!

    Örövendetes dolog,hogy felújitják,megnyitják a várat és a strandot is,de az utóbbi kettő talán korai és nem biztonságos
    a mai helyzetben…..
    Hát reménykedjünk!

  • Oh-oh Cris, megint a rongyon vagy?

    Sem a var tortenetet, sem az eredetet kerdezni is tilos?

    S az adofizetok millioinak a szorasat,teljesen erterlmetlen celokbol, talan Orban magan-varat alkotni, kulonosen a jelen korulmnyek kozott es az oriasi allam-adossaggal szemben is hasonloan tilos felhozni, sot meg kerdezni is???

    Hat vajon mi a fenet latnal idoszerunek a cikk alanyan?

  • Süvít a szél ott fenn Dévavára tornyán
    Rózsaszínre festik. Így döntött a Kormány.

    /Jó barátom, Vit.Főátlossy Merőleges Béla tollából../

    A költő kb 20 éve vetette képernyőre eme veretes sorokat, oszt most jött meg az értelme.

    Hiába no.A költöt csak az utókor igazolja.
    Meg is írom neki had örüljön.

  • Geyza
    2020 május 3
    2:56 de.

    „a” Béla legalább egy láda jófajta sört ér

  • Orsós Elemér

    Hogyan tudnak eljutni mindig egyesek még politikától teljesen mentes, magas szinvonalú ismeretterjesztő, népszerűsítő írástól is a büdös politikáig? Nem valami kerge mániákusság ez? Miért nem lehet beengedni ide néha egy kis tiszta levegőt is agykiszelllőztetés céljából! 😀

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2020 május 3
    2:56 de.

    (((Kedves Geyza, sajnos meghiusult a Bosch sarokcsiszolóm felújítása, mert a 1348-as tipusszámú gépem O-szériás példányában sem a nagy fogaskoszorú mögötti golyóscsapágyat(42), sem a fölötte levő tűgörgös csapányat(41) nem tudtam speciális célszerszám nélkül kioperálni, a motor forgórészét viszont könnyen ki lehetett volna, de azok nincsenek annyira igénybe véve, úgyhogy kapott kipucolás után még utoljára egy marék grafitos zsírt, oszt avval elégedjen meg amig múzeumba nem kerül!

    https://www.ereplacementparts.com/bosch-1348-0601348039-angle-grinder-parts-c-128_1061_9742.html )))

  • Orsós Elemér
    2020 május 3
    9:07 de.

    Hát igen..várható volt hogy ez lesz.
    Ezeket úgy készítik hogy minnél egyszerűbben lehessen
    gyártani, ha javítani kell akkor meg vegyenek másikat.
    Én a minap 5900 Ft.-ért vettem a Közértben egy 500 Wattosat.
    Ilyen körülmények között nem éri meg bütykölgetni.
    Én (is) csak azért álltam neki az enyémnek mert kissé a szívemhez nőtt hehe

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2020 május 3
    9:28 de.

    Ha ez beadja a kulcsot, akkor már ki is néztem egy nyanvadt 600 W-os Hitachit helyébe, potom 11500 ft-ért.

  • Orsós Elemér
    2020 május 3
    12:48 du.

    a fogyasztói társadalom sok mindenre ránevelne ha hagynád magad, én azok közé tartozom, aki nem eszi meg a: saving sikolyokat a megtakarítás akkor jön létre ha nem költök (0Fakauri) és nem akkor ha kevesebbet költök olyanra amit semmiképpen sem vennék meg de olyan csicsás

    mégis egy idő után a kotyogómat lecseréltem tűzpiros DELONGHI ra és nem bántam meg (igaz a kotyogóból űrrakétát csináltam, mert törökösre darált kávéval töltöttem degeszre és azt mondta: nyikhaj és beleállt a mennyezetbe a többi része a tűzhelyen összesöpörhető maradt
    a Hitachi nagyon jó márka de próbálkozzál kies teuton gyártmányokkal esetleg -ha van- Svájcival az usa termékekben nagyon sokat csalódtam legutoljára az eperben…bosszúból nem ettem meg az egészet mert…. szóval „olyanra” (nem volt mexicoi illegális migráncs aki…) sikeredett ott meredek texasi prériken

  • Orsós Elemér

    Rodeo11
    2020 május 3
    6:24 du.

    Igazad van a felesleges cserélgetéssel kapcsolatban, de ha 10000-es fordulat mellett egy fémvágó műanyag tárcsa a kotyogástól szétrobban, az tragikus meglepetéseket tud okozni, ezért nem árt elővigyázatosságből inkább a hűsségesen kiszolgált gépet kiszidolozva minél előbb a vitrinbe tenni! Én nem márka, hanem minőség függő vagyok, a Hitachit még nem próbáltam, de a Bosch, a DE Walt, a Metabo és a Makita(nem minőségi sorrendben!) már nagyon beváltak. Nejem szerint nótórius szerszámbuzi vagyok, de ilyenkor mindig a szemére vetem hogy, jó munkát csak jó szerszámmal lehet kivitelezni, lásd a három gyönyörű, jól sikerült lányodat! 😀

  • Orsós Elemér
    2020 május 3
    12:48 du.

    Én a minap kb 150 Forintért vettem egy 500 Wattosat egy vastelepen. Csak szénkefe kell bele.De azt majd reszelek egy vastagabból.

  • De lehet hogy csak 100 Forint volt, fene sem tudja…kilós árban vettem sok más mindennel együtt, kilónkénti 100 Forintért.

  • Orsós Elemér
    2020 május 4
    3:10 de.

    hahaha
    a háztartásban szokásos napi vagy „csak” időnként szükséges műveletekre fel vagyok készülve, de műhelyem nincs és nem is lesz, néha hiányzik egy kis satu, de megoldottam vagy ha nem? hát irány a séta és a közeli szakember örömmel megcsinálja és még el is magyarázza hogyan és miért pont úgy, azóta van mindig egy üveg coca cola-m itthon (1L -es) hogy a lefolyó eldugulást, csavarlazítást és hasonlókat sokkal olcsóbban megoldjam (kicsit hosszabb „áztatási ” idő kell hozzá) a CLR nagyon hasznos de tegnap nagyon felbosszantott mert sok sikálás ellenére sem oldotta le a serpenyő aljáról a ráégett kormot (hogy honnan volt rajta nem tudom, mert ugye tisztán van tartva) ezért a hazaiak által ismert öreg VIM et használtam ami „adott neki” és most tiszta a serpenyő alja…a kapitálistapista kereskedelem is a kereskedelem csődje csak bízni nem szabad a reklámokban $29,99 -ért ajánl valamit online hitelkártyára azaz a pénz az övé és hogy jön e az már más kérdés, de a legfőbb, hogy ugyanabból a sarki kisbüdösben 6-ot lehet kapni csomagban $3,27+ÁFA (itt 13%) meg a csodaszemüge mindenkinek jó és mindent el lehet vele olvasni de …amikor rákerestem puszta kíváncsiságból 1,75 max dioptria és én a 4,75 ösömmel sem tudom kézi nagyító nélkül leolvasni az apró betűket vagy fejfájást okoz

    ezért azután nagyon megrágom mit és honnan és mennyiért ezért jó az Amazon egy pillanatig sem heszitálva ha elégedetlen vagyok máris visszautalja a pénzt és semmi visszaküldés ha rossz megy a szemétbe (mi recyclálunk is!!!) vagy egyszerű eljárással visszaküldöm ingyen és kapok egy másikat vagy az árát ez paypalos fizetés esetén nem megy, és a többi cégek hát mit ne mongyak?? de mondom: a nyomába sem érnek..eladta megvettem utána arra használjam „amire jó” de füle botját sem mozgatja közben amazon rájött a SARS közepén hogy most is lehet „időben” szállítani tegnap kaptam meg 15 nappal az ígért dátum előtt(SIC) úgy, hogy az ajtómban kezembe nyomta a 25 kilós csomagot és meg is köszönte

    ezt Magyarországon a kollégáim ajánlatára telefono felhívott házhozszállító 1985 ben csodálatosan oldotta meg és nem is kellett sem eskü sem más sem előre fizetés mert nem volt hitelkártya hanem szépen abban az órában hozta és ki is pakolta a hatalmas kosarakat én meg szépen kifizettem és ettől kezdve nem igen kellett vásárolni járnom és kedvesen el is mesélte mi micsoda az összes szükséges részletekkel

    na annyike

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2020 május 6
    2:51 du.

    Én anno egy szivattyú boltban kaptam a bevitt minta alapján dekára passzoló -nem eredeti, de méretre megfelelő- szénkefét két perc válogatás után, igaz az alkalmi sarokköszörűd árának háromszorosáért!

  • Orsós Elemér
    2020 május 7
    9:20 de.

    Itt, a faluban,
    van egy igen jól felszerelt csapágybolt.
    Egyszer pont előttem válogatott a tulaj meg egy kuncsaft
    szénkeféket. Végül 1100 Forintért vitt el egy párat.
    Akkó inkább reszelek egyet.Nyugger vok,ráérek, nemiga ? .. : )

  • Orsós Elemér Miért is kefélítek a szenet? Jól vagytok amúgy?

  • Orsós Elemér

    Kenny
    2020 május 7
    3:33 du.

    Azért keféljük a szenet hogy, a kommutátornak át tudja adni az áramot. Ne haragudj Kenny, de nem lehet állandóan politizálni vagy mindenen agyonkomolyodni! 😀 (Akkor inkább kilépek ebből a klubból! 😀 ) Maradhatok, ha megigérem hogy, halálra aggódom magam? 😀
    Na jó, igazad van, elnézést hogy, pofátlanul eltereltem a témát, de csak az általam nagyon tisztelt Szerzőnek akartam örömet szerezni avval hogy, a szokásosnál több kommentet kapjon, mert megérdemelne nagyobb figyelmet és az érdeklődés hiánya miatt nehogy Ő is megharagudjon ránk, mint Gergely Beatrix!

  • Kenny:
    Hehehehe..előbb a hajamat keféltem,
    utána az öltönyömet, most meg a szénen van a sor…

    Komolyra fordítva:
    A villanymotorok amolyan kis grafit-kockákon keresztül kapják a forgórészbe az áramot.Mert azok jól csúsznak a körben elhelyezkedő érintkezőkön és jól bírják a szikraképződéssel járó hőt.

  • Geyza és Orsós Elemér Tréfálni próbáltam, cserébe megtudtam mennyire hülyének néztek. Ez is valami. 🙁 Így jártam.