Hungaricum

2020 május 8 11:28 de.120 hozzászólás

„Megkülönböztetésre, kiemelésre méltó érték, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével, minőségével a magyarság csúcsteljesítménye, amelyet külföldön és belföldön egyaránt a magyarság eredményeként, kiemelt értékként tartanak számon, védett természeti érték, kiváló nemzeti termék, amit a Hungarikum Bizottság hungarikummá minősít, és ami a törvény erejénél fogva hungarikum.”

Nos, ez azért érdekes. A törvény erejénél fogva. Hát persze. Ha a törvény azt mondja, akkor az úgy van.

Azért hungarikumnak lenni nem is olyan egyszerű, részint, hogy egy bizottság dönti el, hogy az-e (manapság pedig a bizottságok összetétele nagyon pártorientált), másrészt mert a hungarikum, mint olyan, nem is olyan egyszerűen besorolható, pláne nem a bevezető minősítés függvényében.

Ha megolvassuk a hungarikumok gyűjteményét, bőven találunk benne olyanokat, amiről nem is gondolnánk, hogy azok. Ismét kénytelen vagyok felhívni mindenki figyelmét a bevezető definícióra.

Pl. az akác. Rohadtul invázív növény, leginkább kiirthatatlan, amolyan fideszes, de nekünk hungarikum. Hogy kiemelt érték-e, kétlem.

Fröccs, Erős Pista, tokaji bor, Pick szalámi, tárogató, magyar huszár, stb. Még több tucatnyi hasonló, mi több: Puskás Ferenc is! Nos, ez utóbbi inkább unikum. Hungarikumként elég nehéz lenne minősíteni, mivel nem volt más ilyen.

De hagyjuk a felsorolást, van a minősítő bizottság, és annyi.

Ám vannak az igazi, mindennapi hungarikumjaink. Vegyük pl, a matematika magyarságspecifikus értelmezését, az arányszámítást. A 2018as parlamenti választás győztese 48%.al a Fidesz KDNP lett, ami, ugyebár Hungáriában 2/3os győzelmet eredményezett, a matematika csodájára.

Hungarikum az Isztambuli Egyezmény ratifikálásának kormánypárt általi megtagadása, habár anno aláírták.

Hungarikum az uniós felzárkóztatási pénzek lenyúlása, de legalább cserébe bő nyállal köpködnek az adományozóra.

Hungarikum a mostani járványügyi helyzetben a járvány elleni harcra küldött pénzek letagadása, cserébe még a maradék nyállal történő acsargás.

Hungarikum valami idült harci elmélet okán egy fantom ellen küzdve megcsonkítani a betegellátást, és ágykapacitás növelés örve alatt emberek százait halálra ítélve kivágni a gondozásból.

Sorolhatnám a jelenkor hungarikumjait napestig, értelmetlen. A lista nap, mint nap bővül, ráadásul – sajnálatos módon – a magyarságra jellemzően.

Egy kétségtelen: van egy fő hungarikumunk, ami sehol máshol nem található meg, ám kétségtelen, nem a kiemelt értékünk, és legkevésbé sem minőség. Úgy hívják: Orbán Viktor Mihály.

120 hozzászólás

  • Nos tényleg sok Hungarikum van, amire a magyarok joggal büszkék! De ugye van az Unicum ital is (ami szintén magyar, finom és erős… gyártó Z.Péter).

  • 1. Szerintem nem csak a magyarságra jellemző: csak nézd meg az „okos, gazdag, jellemes és szép” USA elnököt, vagy a dinasztikusan kazah Nurszultánokat.
    2. Puskás – persze ha a focistára gondoltál – Ferenc volt. Bár, lehet, hogy oviék szívesen átkeresztelnék, bizonyos Ferencek miatt…

  • Volt 1 IGAZI hungarikum:
    Úgy hívták : MALÉV.
    A világon mindenhol ismert volt ez a név.
    Ezt a nevet mindenhol hazánkkal párosították.
    De jelen kurzusnak nem volt fontos a megtartása.
    Peg Bajnai Gordonék úgy adták át a kormányzást hogy
    kész tervük volt a Malév megmentésére.
    De ezt félretolták mert pénzbe került volna.
    A pénz másra kellett.

  • Azért az nem semmi…hogy kétszer is eltünt Illének a cikkécel kapcsolatos hozzászólásom…a modorommal nem lehetett baj,csak
    esetleg vele kapcsolatos véleményemmel…..de sebaj,levontam a konzekvenciát(nem előszőr..) és majd ha lesz időm,és kedvem talán
    harmadszorra is leírom…bízva a fórum „demokratikus” megjelenítésében!

  • Boda Marcsi
    2020 május 8
    12:53 du.

    ugye tudod -te részeges- hogy a:

    D4K, Hargita, Kandó villanymozdony, Ikarus busz, Bábolna, …

    na igen, ezek hungárikumok… persze bodának megérteni valamit?

  • T.Ille Lajos Úr !
    (Mogyoródikum)
    -Tudja jóember, a jelen rezsimben az az igazi sz@r ügy, ami utána jön…
    Hogy most mi van, vagy mi volt, ki nem sz@rja le …?
    -Minket a jövő érdekel, hiába jajonganak ilyen hiteltelen, aberrált, lankadt eroszok, – de ahhoz szerencsére semmi közük, mert most már mentálisan, és pillanatokon belűl biológiailag is anulálódnak…
    – Rohadtúl érdekel, mi lesz tíz-húsz év múltán, ebből a sz@rszagú, lealjasított világból amit Önök elénk leteríteni méltóztattak… – számunkra, ez az igazi „hungarikum”…

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2020 május 8
    2:56 du.

    Azért a többi rendszerváltást megnyert volt keleti blokkosnak sem kell szégyenkeznie, ők is el tudták kótyavetyélni nemzeti büszkeségeiket! Példának okáért had emeljem ki az egyik nyugati kedvencet, a világhírű söreiről híres Csehországot, aki ma ott tart, hogy a többszáz minőségi sörgyárából már csak egy van cseh tulajdonban, a Budweiser Budvar amig az amerikai hasonló nevű rivális el nem pereli tőle még a névhasználatot is. De jó példa a patinás Skoda is, mert már az sem cseh tulajdonu, sőt hogy fokozzam a csúnya kárörvendést, a világ második legnagyobb kézi lőfegyvereket gyártó vállalata, a Ceska Zbojovka(CZ) is amerikai kézben van.

  • Orsós Elemér

    slapaj
    2020 május 8
    5:56 du.

    „-Minket a jövő érdekel”

    Minket, mármint a Fideszt? Ne röhögtessen kedves Titán Titánovics! 😀

  • slapaj
    2020 május 8
    5:56 du.

    Kisapám a te jövöd ennek a rezsimnek a múltja.

  • Büdös Horthysta disznó

  • Hungaricum?

    Hogyan mukodnek a magyar orvosok kulfoldon?

    Egy magyar orvos, Dr.Rakoczy Gyorgy, Manchester UK-ban injected a fiut Carbalik acid-el 2012-ben A fiu 30 operacion esett at, belenek egyreszet el-kelett tavolitani. dr.Rakoczy nem volt kepes ertelmezni az injekcio nevet.

    Nyelv leckekre kuldve, hatszor ment a nyelv-vizsgara, hatszor bukott. Nem tud olvasni, erteeni, beszelni Angolul. Panaszkodik hogy a nyelv-kovetelmeny „megkulombozteto”. De maig is mukodik ottan mint orvos.

  • Bendegúz79 Egy orvos nem orvosok. Ahhoz legalább kettő kell. Mondanál még egyet?
    És igen, az angol nyelv-vizsga megkülönböztető, mert többet követel a külfölditől, mint egy kedélyes benszülőtt „publakótól”. Azt pedig ne felejtsük el, hogy az angolok nem beszélik az orvosi latint. Az nem baj, mert azt ők nem tudják?

  • Orsós Elemér A Skoda nem autógyár. A Skoda egy hatalmas konszern, ami a kerékpártól a turbinákig mindent gyárt.
    Igaz, sajnos a KGST az autógyárat teljesen tönkre tette, egyedül nem tudtak volna tőke nélkül világszínvonalra kerülni.
    Ma már verik a VW-t, nem véletlen az állandó belső harc. Míg a VW bezár gyárakat, addig a Skoda nyit. Nem véletlen, hogy a VW több pénzt akar az eladott Skodák után. Egyébként az sem igaz, hogy a Skoda VW lenne, mert több mint 300 mérnök fejleszti tovább a VW technológiáját. Nincs helye a Skodánál a kárörvendezésnek.
    Ha ellátogatnál a Skoda múzeumba, látnád a folyamatos fejlesztést, amit a nagy testvér folyamatosan letiltott.
    Inkább szégyellni kéne, hogy egy ilyen nagy múltú autógyárat közösen így haza tudtunk vágni.

  • „de ahhoz szerencsére semmi közük, mert most már mentálisan, és pillanatokon belűl biológiailag is anulálódnak…”

    Írta az ország nagyreményű polgára.
    Ez akár Szállasi idézet is lehetne. A szarszag öcsi miattad van, törödj bele.

  • Geyza
    2020 május 8
    2:56 du.

    Volt 1 IGAZI hungarikum:
    Úgy hívták : MALÉV.
    A világon mindenhol ismert volt ez a név.
    Ezt a nevet mindenhol hazánkkal párosították.
    De jelen kurzusnak nem volt fontos a megtartása.
    Peg Bajnai Gordonék úgy adták át a kormányzást hogy
    kész tervük volt a Malév megmentésére.
    De ezt félretolták mert pénzbe került volna.
    A pénz másra kellett.
    ———————————————–

    Volt bizony! Itt a búcsúztató – az utolsó járat – a maga nemében szintén hungarikumnak számító Presser szignállal:

    https://www.youtube.com/watch?v=-j0EkAJpdEQ&t=12s

    élt 66 évet!

  • Az a különbség Ille (mégha nem is Lajos hehe) és eközött a bödös Horthysta disznó között, hogy amíg előbbi egy valóságos személy, névvel címmel Email-címmel,
    addig ez a SOB* csak egy kis mocskos légypötty a monitor üveglapja mögött.
    Ha kívül lenne rápöknék és letörölném.
    De igy nap mint nap beszennyezi a felületet.

    *SOB Slapaj of Bájerzotty

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Szt.Cecilia segíts !!!

    A . h u n g a r i k u m . eklatáns példája Müller Cecilia országos tiszti főorvos által tegnap is bemutatott alázat és
    s z o l g a l e l k ű s é g , amikor ez a szerencsétlen, kézibábbá süllyedt csinovnyik az ún. Operatív Törzs tájékoztatón kijelenti, hogy-asszongya:

    N e m z e t i k e r e t e k . k ö z ö tt(sic!)valósíthatjuk meg

    a vakcina gyártást,melyről személyesen t á r g y a l h a t t a m

    Szilvássy Zoltánnal,a Debreceni Egyetem. r e k t o r u r á v a l

    (sic!!!)…

    Az . a l á z a t o s . kijelentés címzettje az a kókler, aki tudós-palástja alól – hipphopp – előteremtett egy olyan borból készült csodaszert,amely szerinte „néhány perc alatt elpusztítja a koronavírust”. Na! – Hungaro-Nobeldíj máris kilátásban.

    Annak, aki mindezt még mindig nem értené: amit most ez a magyar kormányvazallus hivatalnoksereg művel az maga a
    h u n g a r i k u m .
    .

    Páciens Hungaricus ! 😀

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Geyza
    2: 56

    No igen,a MALEV —> alias 9évig MASZOVLET az a leghungarikusabb.

    😀

  • Bendegúz79 Lemaradt. Egyébként ritka aljas, sunyi és rosszindulatú vagy. Ha lehet ne csodálkozzál, hogy miért.

  • „tisztelethölgyeimésuraim” 😀
    5:34 !
    ˙

    Miért is ne? A vazallus”nyelve” lámcsak bármire kész:
    ˙

    Hisz’Arany János szerint is minden várnak van: URA.

    Oszt’ József Attila szerint az egyetemnek van: FURA URA.

    Úgy Müller Cecil nyelvében; az egyetemnek van: REKTOR-URA.
    ˙

    Merthát nyelvében él a . n e m z e t i…

    .thu.

  • Az ivrit nyelvben van két szó,az egyik a Puskás,(Öcsi)a másik a paprika.Puskás Öcsi csak egy volt és nem valószínű,hogy valaha is lesz Hozzá hasonló.A paprika az egyetlen jövevény szó a jött-mentektől,de az vigasztal,hogy van rá nem a törököktől lopott szó is.Hungarikum,ami ide bekerült azt az arab kisebbség gyakorolná, ha engednénk.Ma 2020-at írunk a zsidó nép 72 éve újjáépült hazájában.Egyébként itt a pirospaprikát sem gyártjuk téglaporból! Tehát,nem egészen Hungarikum.Én az vagyok eredetiben,ezért is csipkelődök némelykor.

  • Orsós/Slap
    5:56 6:23

    „Minket a jövő érdekel”

    – Noigen! Ezért, ahogy hatalomra kerültek
    a l k o t m á n y o s . á l l a m c s í n n y e l . a z o n n a l . utat csináltak a betakarító gépeiknek,olyanoknak, mint Orban személyesen, Simicska, Rogan, Szíj-ártó, Gulasch G., Mélyszaros, stb,stb-FidSS, melyek kombájn módján az első rabló számára – a good-fathernak – a saját birtokává téve, megszerezték az egész gazdaságot, a nyereséges vállaltokat és cégeket, kastélyokat és más műemlékeket, szállodákat, erőműveket, stb. mint a JÖVŐ ZÁLOGAIT.

    Így könnyű: csak egy hatalmas adag gátlástalanság és semmi más.

  • UI a 8:02-höz

    A kisíbolt és „offshorolt” nemzeti vagyonról már nem is beszélve.

  • „tisztelhölgyeimésuraim”
    2020 május 9
    7:02 de.

    Akkor még nem volt hungaricum.

    De aztán azzá vált.

    Ha tszik ha nem …

  • gyuri10
    2020 május 9
    7:44 de.

    Ugy tudom Izreal szarik az él meg a látvány-sportokra.
    Aztán mégis regionális középhatalommá tudott válni már akkor,
    amikor csak annyi lakosa volt mint Budapestnek.
    Az első saját hordózóval feljuttatott műholdját is akkoriban,1988 körül bocsátotta pályára.
    Pedig szerencsére nincs se Puskása se rengeteg stadionja.

  • Ja és a paprika pediglen valahonnan Délamerikából származik.Szaal megint böszmeségeket szóltál, leülhetsz.

  • Ille István

    slapaj
    2020 május 8
    5:56 du.

    nos, kicsi huszár, van ugyan második keresztnevem, de egyrészt csak anyakönyvi szinten, másrészt meg nem Lajos 🙂
    ami a képzavaros agygörcsödet illeti, meglehetős tudatlanságról tanúskodik. ha a görög mondavilágról beszélsz – amit nem nagyon hiszek, mert műveltséged nem áll azon a szinten, hogy ismerd – akkor Erosz a szerelem istene, és, mint olyan, nem igazán vádolható aberráltsággal, vagy lankadtsággal.
    ha a katolikus fogalmi értelmezésre gondolsz, akkor az erosz a szeretet legősibb típusára, a férfi-nő közötti szeretet-szerelemre vonatkozik, szintúgy nem hozható össze az általad említettekkel. aki nem tud arabusul, ugyebár…:P

    ami pedig a jövőt illeti, amire annyira kíváncsi vagy, számodra teljesen érdektelen, milyen is lesz, ugyanis neked nincs se jövőd, se jövőképed. habár kétségtelenül biológiailag a jövőben fogsz élni, de névtelen senkiként el is tűnsz benne, még lábnyomot se hagyva magad után.
    ja, és a szarszag, kicsi huszár, ne tévedj, belőled is árad, ahogy az aberráltság is jellemedhez tartozik.

    szüleid, kik – mint tudjuk – fontos, felelős munkakörben dolgoznak – még sohase szégyenkeztek miattad?

  • Gezya,
    8:38 as beírásodra már majdnem rábólintottam,erre 3 perccel később megint jössz a féligazságos csipkelődéseiddel.A paprika valóban Dél Amerikából származik és a burgonya(krumpli)is.A paprika,mint szó a török nyelvből van átcsenve.A magyar paprikát Magyaroszágon csak csomagolják,de Marokkóban termelik. A gyártók arra vigyáznak csak,hogy a több évi tapasztalat után, ne keverjék téglaporral.Az élsportolókra azt még bejegyezheted, hogy Dubaiban tavaly egy izraeli fiú nyerte az aranyérmet judoban.Sok évvel ezelőtt olimpiai aranyérmet nyert egy új olé, Kalganov nevű kajakozónk. Nézz utána a gugliban. Nálunk a sportot sem hanyagolják el.Lásd:Milyen hosszan válaszolok neked.Már nem is hiszem,hogy ez én vagyok.Várom a további gyalázkodásaidat.Ha nem lesz,akkor te nem te vagy.

  • „Lásd:Milyen hosszan válaszolok neked”

    Nem kellett volna..’gyanis nem érdekelnek a válaszaid.
    Továbbmegyek: a Horthy-fanok sem érdekelnek,csak annyiban hogy figyelmeztessem őket mikor hazudoznak.Ha nem ,akkor nem.

  • Gyuri vs Geyza, Ne már. Én is azt hittem, hogy csoda történt és egymás csesztetése átváltozott érdemi észrevételek közvetítésébe. Tök normális poszt a 8:38-as, normális mondanivalóval, aztán megyek tovább egy kommenttel és folytatódik. Há’nemhiszem el.

    Amúgy meg mindenkinek igaza van, és senkinek sem.

    A paprika törökbors néven kezdte pályafutását ittHun. (lehetséges, hogy az Amerikából hozzánk Törökország felől a Balkánon át jutott)
    A Paprika szó a borsot jelentő peperi, piper szóból, a délszláv papar kicsinyítőképzős alakjából paparka, peperke, piperke változatokon át alakult ki a magyar nyelvben. Aztán mint a Paprika magyar szó terjedt el másutt is. Mondjuk ez azt erősíti, hogy a Balkánon keresztül jutott el hozzánk.

  • Szóval maradsz a hazudozás mellett! Nem gyűlöltem soha a dunamenti mongolokat ,de a hozzád hasonlókat ugyan úgy gyűlölöm, mint a horthyista mocskokat. Érezd magad a lajstrom mindkét részében besorolva. „Legyen érdekes életed”,de csak Ott. Oda tartozol, nehogy valami tévedés folytán a radai rosseb ide rángasson.

  • HunCanada
    2020 május 9
    12:13 du.

    Nem tudok
    és nem is akarok
    kommunikálni Horthy-fanokkal

  • Geyza
    2020 május 9
    1:15 du.

    Jól van, csak meglepődtem az első kommenten (8.38-ason), ahogy olvastam. Mondom magamban, mi történt itt kéremszépen? Elfüstöltétek a békepipát tán – nincs sehol semmi szokásos piszka? Aztán olvasom tovább, és látom, hogy nem eszik forrón a kását, és egy mondat a végén csak ott éktelenkedik.
    Hát Te tudod, vagy Ti tudjátok, hogy marakodtok és oda-oda biggyesztetek egy egész normális-féle, érdemi párbeszédnél is a szurkapiszkát a végén.

  • gyuri10
    2020 május 9
    12:58 du.

    Hogy ki hazudozik, az kérdéses.
    Nem válaszoltál nehány feltett kérdésemre,
    pontosabban érdemi válasz helyett ilyeneket írtál:

    ******************************************
    gyuri10
    2020 április 16
    5:32 du.

    Kopasztott turulveréb záptojásából,a dunamenti Mongóliába fröccsentett,pekenyócemász zabáló idiótával társalogjon akinek szüléd volt a matraca.Én a te fajtádtól igencsak hányingert kapok.Ide próbálkozz bepofátlankodni te szeméttelepi barom!De ha akarsz jönni,előbb értesítsél,hogy megfelelő fogadtatást rendeljek,egy magát zsidónak kiadó,ecseriúti varrógép javítónak Neked f…fejű pubi Edzsipszilandban több sikered lehetne.
    Próbáltam a te nyelveden hozzád szólni,csak azért mert úgy gondoltam,hogy kulturált szavak a te szótáradban nincsenek. Ezt biztos vagyok,hogy megértetted.Nem vagy te sem magyar,sem zsidó Maradt a harmadik,de abból is a legalja.Te mocskos hazudozó állat.Aki mindenkit szeretnél lehúzni a saját nívótlan aljas társadalmi helyzetére.Milyen szép lenne ha az ápr 16 12:16 de-i ígéreted már ma valóra válhatna.
    ***********************************

    Olvasgassad magadat szépapám.
    A kérdéseimre még mindig várom a választ,
    bár láthatólag nem tudsz rájuk válaszolni
    mert hazudtál mindenben amiket magadról összehordtál itt.

  • HunCanada
    2020 május 9
    2:20 du.

    Aki ilyeneket leír, aztán letagadja
    azzal nincs mit „társalogni” :

    *******************************

    /Ezzel indul az épületes „társalgás”/

    Boda Marcsi
    2018 szeptember 14
    3:08 du.

    Gyuri 10!
    Csak gratulálni tudok!!!!!!!

    /ugyanott kicsit lejjebb:/

    gyuri10
    2018 szeptember 14
    3:49 du.

    Boda Marcsi,
    képzeld el,hogy amit itt nem engedtek át,azért még sokkal több gratulálás járna nekem.

    /Ugyanott kicsit még lejjebb:/

    gyuri10
    2018 szeptember 14
    5:35 du.

    Boda Marcsi,
    szerencsénk volt.Mindkettőnk írása átjött.A házőrző kutya egy pillanatra nem figyelt oda vagy ma lerágott csontot kapott.

    /És végül Gyurink „megkoronázása” hehehe/

    Boda Marcsi
    2018 szeptember 15
    2:40 du.

    Gyuri 10,talalom,Tóth Péter?J.jobik és a hasonlók!

    Nagyon örülök,hogy egyre többen vagyunk(országos szinten meg pláne, szerencsére nagy többségben!!!)akik elítéljük a S.kócos némber jelentését,a szavazás végeredményét,ami ugye ugye jogilag elfogadhatatlan(csalással jött létre,mivel a tartózkodókat nem vették figyelembe…)!

    *****************************

    „S. Kócos némber” az OIM* szerint Sargentini.
    Láthatólag a szlovák mini-diktátor szavajárását vette át régebbről, aki Göncz Kingát aposztrofálta eképpen
    („Az a budapesti kócos asszony”)
    mert szót emelt a szlovákiai magyarok elleni jogtiprások miatt.
    De az egy régebbi történet.

    Az mondjuk nem világos hogy ez az ostoba némber Talalomot miért keverte bele a gyülülködök körébe. Feltételezhetőleg azért mert egy árva szót sem értett valamelyik hozzászólásából. Az ostobája. Máltó partnere Gurlicnak, aki meg utólag letagadja az egészet.

  • HunCanada,
    Nem tartozom beszámolni semmiről,senkinek.Különösen nem egy állandóan kötekedési lehetőséget kereső paranoiában megnyilvánuló
    megalomániás elmebetegnek nem.Teljesen függetlenül az ide vagy oda származásától,van idióta minden népben és erre az eklatáns példa a geyza nevű.Sajnos,pont engem vett célba ez a pszichopata. Nos…ezt is túl éljük,mint a szentkoronát és a vírust.Gy.

  • T.Ille Úr !
    Köszönöm, hozzám intézett sorait, de nem kellett volna !
    – Nem nagyon értem viszonzatlan, beteges, vonzódását az értelmiséghez…
    – Egy okos embernek megjátszani a hülyét, könnyen megy, de forditva ez nem műkodik még Önnél sem…
    – Ez a „kicsi huszározás” egyike a sok epigonizmusnak amit sajátjaként, próbálgat eladni !
    – Én nem haragszom, sőt becsülöm együgyű igyekezetét a betűk ingoványos világában, de könyörgöm mielőbb tanuljon meg figyelmesen olvasni…pl.a Wikipedia jó lesz kezdetnek !
    – Jó, a „lankadt eroszt” ünnepélyesen visszavonom, tudván, hogy ez minden „virtigli csődőrt” mélyen sért!

  • Oké srácok, (Geyza és Gyuri) Ti dolgotok egymást marni, ez tény.

  • gyuri10
    2020 május 9
    3:21 du.

    Talán nem kellett volna
    valami párt-megrendelés alapján
    vagy következtében belém kötnöd te idióta.
    Most meg sikoltozol hogy tégedet az a cúúúna Géjjza bánt 😀 😀

  • slapaj
    2020 május 9
    4:16 du.

    már megbocsássá’
    de neked miközöd az „értelmiséghez”
    azon kívül hogy az adófizetők pénzén valami
    University of Mucsa-szerú gittegyletben a hazudozás-tan
    nehány szemeszterét bliccelted végig?Mert kiskomám ez nem érdem

    Nyamvatt ingyenélő

  • Ille, mester,

    Nyilván tudod, így inkább kedven decibelhungaristáinknak, az elemzés hiányos.
    Akác: nem magyar eredetű fa (speciel nekem nincs vele bajom)
    Tárogató: Nem véletlenül hívták töröksípnak;
    Szalámi: vezérfűszere a paprika- kicsit sem magyar;
    Erős-Pista: dettó;
    Fröccs: legfeljebb a neve. Mert különben német (vö. Spiccer)
    Huszár: A speciális, sokszor inkább díszpinty, könnyűlovas nem magyar találmány. Még a „hagyományos magyar huszárruha eredete sem helybéli);

    Olyan ez, mint az igazi magyar ételnek tartott lecsó,a minek szinte egy alkatrésze sincs, ami itt lenne őshonos.

    Amúgy a nagy hangmagyarokat szívesen fognám olyan diétára, ami alapanyagában csak őshonos elemeket, az elkészüléskor pedig csak az ősök technikáját alkalmazza.
    Úgy elnézném pl. Bodát, amikor egérárpából saját kezével, kovatányérok között koptatott gerslit eszik kigyóhagymával és murokkal főtt ürgehússal.

  • slapaj
    2020 május 9
    4:16 du.

    nos, kicsi huszár, soha nem állítottam, hogy eme kifejezés saját kútfőből fakadt volna, de még az olajbogyó sem. de ne is törődj vele.
    nem igazán érdekel, miként vélekedsz betűvető készségemről, mert – ismételten mondom – nem vagy azon képességek birtokában, hogy arról véleményt alkothass.
    ami az értő olvasást illeti, a te esetedben teljesen felesleges: nincs mit megérteni zavaros, durcás riposztjaidon, hacsak azt nem, hogy mindig másról beszélsz, Bodóné 😀
    a lényeg, olajbogyó, hogy kezeld magad a helyeden, és máris könnyebb lesz neked az élet.
    majd’ el felejtettem: cukor nélkül iszom a kapucsínót, és csokis fánkot kérek. ezt mindig elfelejted, amikor leküldelek a büfébe. megtanulhatnád végre, nincs olyan sok dolgod, hogy ne tudnád megjegyezni!

  • HunCanada
    2020 május 9
    5:27 du.

    ÁÁÁááá..én nem marakodok 😀 😀
    Csak jóindulatúlag figyelmeztetek egyeseket,
    hogy amiket itten leírnak, azok helytelen dolgok.
    Persze rendre nem szokták megfogadni baráti tanácsaimat..

  • Geyza 8:34

    Bocsika, csak azért merészeltem ezt a Márkát egy icipicit megvakargatni, mert úgy gondolom, hogy egy cég igazi fundamentuma az alapítás pillanatában kapja meg szilárdságát, és a MASZOVLET – azaz a Magyar Szovjet [Polgári] Légitársaság – bizony a Szovjetunió hathatós, társtulajdonosi közreműködésével vált olyan jó, és hosszú évtizedeken át szilárd vállalattá amilyennek a szociban korábban megismerhettük.

    Megvallom, viszont amint beköszöntött a kapitalizmus, számomra már óriási kérdőjellé vált egy olyan cég, amely legfontosabb termelőeszközeit, a repülőgépeket nem tulajdonolja, hanem csak lízingeli, vagyis ezek nem is az övéi. Szerintem alapvetően ez volt a bomlása rákfenéje.

    Aztán még ott voltak a korábbról megmaradt protekcionista szokások is, többek közt a fűnek fának „juttatott ingyen repülési lehetőség”, meg a VIP juttatások tömkelege… Volt ismerősöm aki így – Malévval – szinte ingyen járt kelt a világban… Oszt a „reklámba is minden belefér” című költség elszámolások milliárdjai, stb. Más ismerősöm pedig, a szórólapok és „folyóirat monopólium” bizniszét bonyolította a nemzeti légitársaság égisze alatt. Amazok meg a free tax üzletágban tudtak egyéni haszonra szert tenni…stb.

    Oszt végülis, igaz mások részéről, de bejött a piacra az a „rohadt fapados” ötlet, ami hiába minden VIP, meg first-class, last minute, meg mittomén’, az emberek . c s a k . repülni akartak, és nem flancolni, hisz ma kőszegre utazni földön tovább tart, mint Londonba repülni…

    Tehát csak azért fenntartani egy légitársaságot, mert az úgymond . n e m z e t i . finoman szólva is hülyeség. Az angol-francia Concorde Rt. minden, és valóban óriási világpresztizse dacára képes volt leszámolni a ráfizetéses létével és beszüntetni működését, akkor egy Malév… – már bocsánat!

    Ki is monda; ami nem megy ne erőltessük. És ez nem ment. Azt hiszem, nem politikai, pusztán ésszerű lépés volt a felszámolása. Lássuk be Geyzám, ezeknek az úgynevezett fiataldemokratáknak ezt az egyetlen lépését tényleg a ráció szülte, bárcsak már magukat tudnák ugyanígy felszámolni! Sokat segítenének vele a nemzeten… 😀

    Üdv’ DG

  • A „hungarikumokat” Ille részben sem teljesen sorolta, de az nem is fontos, hanem ez:
    A „Nem ellened haragszom, hanem érted” elv helyett Ille irományából: az ellened haragszom, nem érted elv világlik ki. Mekkora a különbség ugye bár. (Ady Endre értünk (magyarokért) haragudott nem ellenünk.)

    Ezután a kérdés: Ille magyar-, v. „csak” az állampolgársága- ill. „csak” az útlevele magyar?!
    Ha egyik sem az sem gond, lehet internacionalista világpolgár is akár, csak kellene tudni, hogy milyen alapállásból hungarikumozik, ha már veszi a bátorságot.

  • DonGolo
    2020 május 10
    5:01 de.

    Teljes mértékig egyetértek azzal amit írsz.
    Még megfejelném azzal hogy anno „státusszimbólummá” vált
    az, hogy ha a MALÉV-nél dolgozhatott valaki.
    Emiatt momentán rázizzentek a különféle főmuftik gyermekei .
    Végül aztán az egész egy ormótlan „kifizető-hellyé” vált.
    Ez még jóval a rendszerváltás előtt vette kezdetét.

  • Orsós Elemér

    Geyza
    2020 május 10
    8:43 de.

    Hajaj, és hány ilyen jólfizető káderbújtató cég volt még!!!
    Neken legjobban a Kutatásfejlesztési Kutató Intézet tetszett! 😀

  • Boda Marcsi,
    csak a margóra jegyzem meg,hogy az egész magyar tudományos világ és az ipar anno a zsidók kezében volt.Nem a privilégium,hanem a tehetség és lojalitás alapján szereztek hírnevet és gazdagodást a későbbi gyilkosságokkal fizető alja-népnek.Ezt,felsorolás helyett írom,hogy bizony-bizony még a finom Zwack unikum sem fajtiszta dunamenti mongol gyártmány.

  • Kenny
    2020 május 9
    7:36 de.

    Valami hasonlót írtam alig tanult „barátunkról” korábban a másik szálon

  • gyuri10
    2020 május 9
    3:21 du.

    Különösen nem egy állandóan kötekedési lehetőséget kereső paranoiában megnyilvánuló
    megalomániás elmebetegnek nem.

    Ez szép volt. Kár, hogy HunCanadát összekevered a Te Viktoroddal. Mert a minelnök pl. teljesen megfelel ennek a leírásodnak.

  • Ferenct
    2020 május 10
    8:34 de.

    A hungarikum miségének törvényi meghatározása van.
    Igaz. O.V. ebben az értelemben nem hungarikum. abban az éretelmeben sem, hogy gyurrrikkkaaa meghatározását kölcsönözve az egyetlen „állandóan kötekedési lehetőséget kereső paranoiában megnyilvánuló megalomániás elmebeteg” lenne a Földön.
    az a helyzet hungarikum, hogy nem játszanak vele kovácsost (egy másik cikkben van), mert az általa elkövetetteknél kevesebbért is mentek máshol százezrek az utcára. Na ennek az elmaradaása a hungarikum. A speciálisan magyar. Az, hogy otthon sokan morognak, majd habzó szájukból a nyálat vékonyra kenik, és nyilvánosan csak nyalni képesek. Minden rendszert bő nyállal, és még gondolati ellenvetést sem mímelve kiszolgálva. Mint Boda. De nem csak ő….

  • Orsós Elemér
    2020 május 10
    12:45 du.

    Hát tulajdonképpen dolgozni dolgoztak ott ezek,
    de baromi sokan lettek.
    Feltételezem hogy ötször annyit is dolgoztak volna merthát jó volt a MALÉV alkalmazottjának lenni csakhát ugye ha sok az eszkimó…többek között ez is okozta a MALÉV példátlan eladósodását.

  • Nade Gyurka ??!

    ********************************
    gyuri10
    2017 május 19
    4:28 de.

    tóth péter,
    nem gondoltam,hogy ilyen gyáva kukac vagy.Minden idetartozó indok nélkül csak sorosozni mersz?Jöjj ki a farbával:zsidózzál!Az a te profilod.

    ******************************

    Aztán kb. 1 ével később Sorossal kapcsolatban:

    ******************************

    gyuri10
    2018 szeptember 14
    11:49 de.

    tóth péter,
    nagyon szépen kérlek,hogy a mocsadékot ne nevezd Gyuri bácsinak. Charlie és Orsós Elemér engem szólítottak meg Gyuri bácsiként.Nem szeretnék azonos néven szerepelni a zsidóság és a magyarok közös hulladékával.Előre is köszönettel:Gyuri.

    *****************************

    Hát bizony Gyurka…az a köpönyeg..az fránya egy dolog

  • Andrew_s
    2020 május 9
    9:05 du.

    HEHEHEEEHEeeheehh KOVATÁNYÉR HEHEEeheheheeehehe

  • Andrew_s
    2020 május 9
    9:05 du.

    Meg mi volt még?
    Kígyómarhával töltött ürgebőr?
    Agyam eldobja az ékszijjat : ))))))…. : )))) : ))))))

  • Ferenct
    2020 május 10
    8:34 de.

    hogy magyar vagyok-e? közöd? ne légy kíváncsi, mert hamar megöregszel:D bátorságot meg arra veszek, amire akarok, és te nem tehetsz ellene semmit! az a gyanúm, érted haragudni teljesen értelmetlen, túlbecsülöd magad.

  • A Lajos valojaban Ferenc!
    A paprika sem magyar, hanem Közép- es D- Amerikabol jott (amint a paradicsom, burgonya , kukorica, ….)

    Izrael közephatalmisaga leginkabb a kulfoldi tamogatasoknak koszonheto! Talán a legdragabb orszag a vilagon. A penz nagyresze a fegyverkezesre megy!

  • gyuri10
    2020 május 10
    2:41 du.

    Ezt jó, hogy leírtad, így igaz. Ráadásul Zwack-éket nem egyszer nullázták le, és kezdték újra és újra a nulláról. ÉRtem én ezt a dunamenti mongolozást, de amúgy pedig pont, hogy dunamenti, sőt dunaparti a Zwack első gyára. (Soroksár).

  • „Ej, mi a kő”?
    Látom,hogy a kültelki strici,megint támadhatatlanná vált!Nem kell megjelentetni itt ezt a beírásomat sem.Csak a tisztelt moderátornak írom,hogy teljesen jogosan védi a volt keretlegények fattyait.Védelmemre csak annyit szeretnék felhozni,hogy mi „rasszista cionisták”még mindig nem békültünk ki velük.Mivel pedig azt is tudjuk,hogy Amerikában,Canadában, Eurábiában is vannak öngyűlölő,magukat igazoló önantiszemita manapság anticionista zsidó eredetű fél vagy egészen zsidók (hála a Teremtőnek) nem számottevő mennyiségben.Nos…ezt a beírásomat sem kell megjelentetni,mert a mi szégyenfoltjainkat sem kell kiteregetni.

  • U.I.az előbbiekhez:Az egész katyvaszt is nevezhetjük egyes személyek hungaricumának.

  • Egy dolog biztosnak látszik: mi az, ami NEM hungarikum?

    A dualizmusban emelt honfoglalás kori emlékmű a főváros főterén, amelynek szereplői soha, sehol nem voltak együtt a valóságban. Ez egy keresztény, középkori krónikákból vett jelenet, amelyet vélhetőleg német mintára írtak ismeretlen szerzők. Akik ott állnak, mint hét vezérek, azok vagy kitalált személyek vagy később éltek.

    Ugyanígy teljes fikció a „nemzeti” körkép, amely szerint üszökké égett szláv falvak jelezték a magyarok bevonulását a Kárpát-medencébe. Ezek mind a magyar romantika kitalációi, amelyeket a nemzeti-romantikus szemléletű művészek terjesztettek el a dualizmus korában, pl. Jókai. Ez a szemlélet halványabban bár, de máig benne él a köztudatban, sőt Trianon idején felbecsülhetetlen károkat okozott a magyarok megítélésében.

  • Mi az, ami hungarikum?

    A magyar emberek időnként kezdenek egyenesbe jönni, gyarapodni, azaz sok munkával, de megközelítik kicsit a „nyugati” életszínvonalat. Ez megmutatkozik nemcsak az építkezések terén, de a mindennapi életmódban is. Ilyenkor általában jön egy siserahad vagy más kataklizma, ami elsöpri az addigi eredményeket.

    Első és legmegrázóbb ilyen esemény, mikor az Árpád-kor viszonylag nyugodt időszakára pontot tett a tatárjárás. A mongolok harcmodora következtében elpusztult a magyar Alföld népességének nagy része, valamint a korabeli településhálózat. A népesség helyenként kicserélődött, pl. a betelepült kunokkal. Ők akkoriban pogányok voltak, és a saját vallásukat gyakorolták az elpusztult keresztény kegyhelyeken.

    https://www.turautak.com/cikkek/varak–romok/templomromok/bugac–felsomonostori-templomrom.html

  • FERENC;

    Aki pl. magyar allampolgar, akar adomanyozva is volt az , vagy szuletese alapjan, hat az MIND MAGYAR.

    S mit velsz miert nem lenne magyar ????

    De mit velnel, ma hany letezik akik genetikailag, az az eredeti szarmazasuk alapkan magyarok lehetnenek ???

    A „23 and me” DNA teszted megadja a valszt neked arra.
    Mikor tetted ???
    Vagy mikor forgod azt tenni???
    Nem draga, hat ne halaszgasd!
    Aztan gyere es hencegj itten hogy erdertred mi lehetne !

  • Kedves Andrew…s,
    ha a beírásomat végigolvasnád,rájöttél volna,hogy amire Te reagálsz egyáltalán nem HunCanadáról és még csak nem is valamiféle piktorról szól,hanem az idejáró valódi elmebetegről aki geyzának nevezi önsenkiségét. Amit Te idetámadtál nem kellett volna.Gyuri.

    Andrew_s
    2020 május 10
    6:35 du.
    gyuri10
    2020 május 9
    3:21 du.

    Különösen nem egy állandóan kötekedési lehetőséget kereső paranoiában megnyilvánuló
    megalomániás elmebetegnek nem.

    Ez szép volt. Kár, hogy HunCanadát összekevered a Te Viktoroddal. Mert a minelnök pl. teljesen megfelel ennek a leírásodnak.

  • Andrew…s,
    eredetileg ez egy válaszlevél volt amit a geyza nevű provokátor erőszakolt ide és amit nem olvastál végig ezért tévedtél rá
    HunCanadára valójában így néz ki:

    gyuri10
    2020 május 9
    3:21 du.

    HunCanada,
    Nem tartozom beszámolni semmiről,senkinek.Különösen nem egy állandóan kötekedési lehetőséget kereső paranoiában megnyilvánuló,megalomániás elmebetegnek nem.Teljesen függetlenül az ide vagy oda származásától,van idióta minden népben és erre az eklatáns példa a geyza nevű.Sajnos,pont engem vett célba ez a pszichopata. Nos…ezt is túl éljük,mint a szentkoronát és a vírust.Gy.

  • Andrew_s
    2020 május 9
    9:05 du.

    ne velem vitatkozz. http://hungarikum.hu/sites/default/files/hungarikumok-lista.pdf
    ott van az akác is.

  • Andrew_s
    2020 május 10
    6:35 du.

    Nem HunCanadára hanem
    rám gondolt a Mindig Igazat Mondó Juhá..izé..Gyurka

  • gyuri10
    2020 május 11
    5:18 de.

    Eddig engemet aposztrofáltál
    ÁVO-s verőlegénynek.

    (Bár akkoriban mikor tégedet elmondásod szerint vertelek a Gyorskocsi utcai rendőrségen még csak kisgyerek voltam)

    Most, hogy ez a példátlan aljasságod tarthatatlanná vált,
    anyámat és a haláltábort megjárt apámat mocskolod.

    Ha valaki itt antiszemita az te vagy .Te Iránbérenc senki.

  • Andrew_s
    2020 május 10
    6:41 du.

    De szépen teccett megfogalmazni!
    Nekem eddig nem sikerült.
    Foglaljuk akkor össze:
    Különös hungaricum az itteni emberek lelki attitűdje mindahhoz ami folyik.
    De itt meg visza kell kanyarodni a Kertész Ákos Szindrómához..

  • Ferenct
    2020 május 10
    8:34 de.

    Ezt szépen idemagyarítottad.
    Kár hogy értelme nem sok van.
    Talán csak neked tűnik úgy hogy van értelme,
    de kívülről nézve amit írtál az kb annyit ér mint csőben a lyuk

  • gyuri10
    2020 május 11
    8:50 de.

    Az ember téved olykor, mondta a sündisznó…..

  • Ille István
    2020 május 11
    10:59 de.

    Nem vitatkoztam az akác hungarikumságában. Téged zavar, mint jövevény. Engem nem.

  • Geyza
    2020 május 10
    7:04 du.

    Nézd, a hunfoglalók biztosan nem hoztak magukkal disznót. Nem bírja a tartós gyaloglást. Ritkán vághattak marhát, vagy birkát, mert az meg hatalmi szimbóleum is volt. Max, amikor már végelgyengültek, vagy a törzsfő nősült.
    A vadászat sem jár mindig sikerrel. A ma termesztett növények java része vagy az itt élő már letelepedett népségtől átvett termény, vagy jóval később érkezett jövevény.
    Vándorolva olyanokat lehet gyűjteni, mint rozs, vadárpák (incl. egérárpa), vadon élő hagymások, gyökeresek. Persze falvakat is le lehet rohanni, de tároló kapacitás nélkül nem lelehet sok tartalékot rabolni. Húsra lehet vadászni, de csak korlátoltan: nem messze eltávolodva, a tábor védelmét nem kockáztató létszámmal. Maradnak a csapdázható, kiönthető rágcsálók.

    Meg a legendák, és az arra alapozott festmények 🙂

  • Vala(sen)ki nagyon dolgozik rajta,hogy kikerülhessen a putriból, dehát ehhez jobban kellene bozseválni a klaviatúra firhangját. Újabb nekifutás új esély.Biztosan fárasztó,de csak ne add fel, próbálkozzál mint a murányi kutya.

  • Bendeguz79
    2020 május 11
    7:59 de.

    grizi …: én és a kisöcsém…

    engem ilyennel nem illik vádolni:
    A “23 and me” DNA teszted megadja a valszt neked arra.

    ebből a „valszt” érdekelne milyen nyelven van, hogy le tudjam fordítani

    meg a „erdertred” ilyened neked van? és mivel kezeli a házi orvosod?

    én ismerem a múltamat és még hogy 23? egészen Mezopotámiáig vissza tudom vezetni magamat Ur -ban volt az egyik ősöm onnan ment Trójába… és találkozott Páris zsal

  • Andrew:s :
    Félreérthetően fogalmaztam de korrigálom:

    Különös hungaricum az itteni (magyarországbéli) emberek lelki attitűdje… etc..etc..

  • Bendeguz79
    2020 május 11
    7:59 de.

    grizi, hogy miket nem látok? nem néztem félre a Boca Junior River Plate meccs szünetében és mit látnak szemeim, kies hazád a világ eszeinek lakhelye azt hirdeti, hogy lehet orvosi vizsgálatok után lúdtalp betétet kapni méretre(SIC)
    és ára $39,99 +S/H és lehet $43,17-ért +S/H Prostane-t is kapni ami ugye megoldja a prosz tatádat… tudod a kedves rokon ott ölelgeti és néha nem ereszti… semmi más, egy telefon és utána a boldogság

    mindez SARS idején is… de van hattyúfing krém is könyökráncok ellen potom $58,17 +S/H 1 uncia

    namost ez anno komenyizmuszban úgy zajlott, hogy általános iskolában évente 2 szer az iskola orvos kötelezően megvizsgált bennünket (gyermekgyógyász egyetemi tanár) és minden más mellett fogainkat és az összes hozzátartozó testrészünket és nekem felírt lúdtalpbetétet (meg szemügét), amit méretre ingyen abban a kórházban ahová tartoztunk megmértek és megcsinálták, utána 2 évvel és azóta sincs lúdtalpam… és mindez ingyen

    namost a világ leggazdagabb országa a világ eszeivel az élen és a világ legerősebbje mindezt csak usque 68 évvel a kommunista ármány után tudta felfedezni? és azt, hogy emberek szenvednek nélküle tehát lehet sok $$$$$$$$$$$$-ot kérni érte

    hogy vagy grizi ???
    vettél már Prostane-t?

  • Nem tudom pontosan,az”alattvaló”szó alávalót is jelenthet?

  • Andrew_s
    2020 május 11
    2:20 du.

    még mindig nem érted, ugye? engem nem zavar, mi több, a – amúgy hiányos – felsorolás se az én sajátom, hanem egy bizottság válogatása. hogy miért pont az akácot pécézted ki, számomra rejtély.

  • Geyza
    2020 május 11
    4:27 du.

    Igen. Ha belédrúgtak, tartsd oda a másik farpofádat is. Aztán, ha keresztülgyalogoltak rajtad, akkor menet közben csókolgasd a talpat, majd kéredzkedj be a farpofái közé.
    Elég kedvenc trolljainkat olvasgatni…

  • Az akác mint betelepitett gyomnoveny, kiirthatatlanul terjed! Szerencse, h sokfele hasznositasa van, de ez vilagszerte altalanos!

    A honfoglalo nomadok elelemellatasara pedig a rablas, a sarc volt a jellemző!
    Vadaszn i is jol tudtak, de egy sereg folyamatos ellatasa nem igen elkepzelheto így!
    Bár 1000 harcosonként napi 4-500 kg hus kell, ami kb. 3 szarvasbol megvan.
    5-10.000 harcosnál már nemigazan járhato ut….

  • Andrew_s

    Kicsit túllőttél a célon ezzel az antihungaricumozással – talán nem érted a lényegét Te sem

    Nekem az Unicum akkor is hungaricum ha (nem is véletlenségből) a Zwack família zsidó, a Hertz-szalámi is együtt a Pick-kel.
    A lecsó is had legyen magyar, de akár a gulyás is.
    Mégha szerinted az ős-magyarok csak ürge-öntésre voltak képesek.

    Most nem mennék bele abba, hogy a termelt növényeink eredete az mennyire ősmagyar vagy nem-magyar, Te mint majdnem akadémiai-doktor úgyis magadnak hiszel ez ügyben.

    A hungaricumozás az egyszerűen nem más, mint tőlünk nyugatabbról átvett agrár-marketing – úgyhogy nem kellene hülyeségekre – (szittya-magyarozásra) terelni ez ügyben is a kérdést, hiszen ezek az apróságok adják a talajt az egymásnak való uszításra, magyarul (nem is annyira hungaricumként) már megint a politikusok jártak jól, ezen a terepen is csakis az ö marketingjükre sikerült terelni a beszélgetést

  • gyuri10
    2020 május 11
    4:44 du.

    Tanulj meg magyarul te analfabéta.

    Putri kérdés:
    Mesélj a kis negyedik emeleti apartmanodról
    amit sikerült állítólagos 22 évnyi katonai szolgálatod után
    összekaparnod. Mielőtt másokat minősítesz,
    nézzél végig magadon.

    Mertkérem ha valaki olyan mint pl. OIM* , aki tehetség és szorgalom nélkül, pusztán a hátsója meresztésével szerzett magának egy állást és abból tett szert egy szobakonyhára,
    hát istenem. Van ilyen is.
    Dehogy valaki 22 évig szolgál mint katona és nem tellik neki belőle egy kis családi házra, hát az egészen hihetetlen.

  • O1G666
    2020 május 12
    4:28 de.

    Viszont meg lehet enni virágzásakor az akácfa virágját !
    Egészen kellemes, édes sajátságos íze van.
    Jóllakni mondjuk azzé nem lehet vele 😀 😀

  • Andrew_s
    2020 május 12
    1:15 de.

    Ne röhögtessen kérem,
    még magamra borítom a kofit.
    Merhogy általában kávészünetet tartok
    mikor ide belépek kicsit.A kávézás társaságban esik jól,
    mégha csak virtuális is az a társaság.Persze idecsapódott
    potyázók mindig rongálják a hangulatot.Akik szedegetik a társaság informális morzsácskáit és azokon rágódnak hehehehe
    ( OIM* ; Gurlic ; HUNT* ; SOB* … ilyenek..)

  • Geyza
    2020 május 12
    7:26 de.

    Ámde, olvastam többektől, hogy kirántják – ezt is, meg a bodzavirágát is! Hát nem tudom, jócskán lehet meló vele, arról nem is beszélve, hogy utána rendet rakni a konyha pulton vagy asztalon (kinek mi van) szintén nem elhanyagolható munka – kérdés az így nyert „ritka csemege” megéri e velejáró jatatát? -:))))

  • Geyza:
    „Különös hungaricum az itteni (magyarországbéli) emberek lelki attitűdje… etc..etc..”

    Hadd pontosítsak. Véleményem szerint, bár Kelet-Európában nem egyedülálló, de bizonyos fokig mégis hungarikumnak tekinthetjük, hogy a magyar lakosság – minden különösebb beavatkozás nélkül is – már régen elérte a csorda-immunitás (herd immunity) állapotát; teljesen védettnek látszik igaz, nem a koronavírus, hanem a demokratikus, alkotmányos, polgári demokrácia ellen.

  • Besancon
    2020 május 12
    9:34 de.

    Az akácfavirágot rántyák ?
    Hogy mikre nem képesek a gurmanok 😀

  • Kővendég
    2020 május 12
    10:30 de.

    Éppen tegnap hallok két gyerekkori barátom felől:
    Mindkettő okos értelmes villamosmérnök.
    És mindketten TOTÁL Fidesz-fanná váltak.
    Hiába mondja nekik el az ember hogy mik történnek manapság,
    az a válasz hogy az csak az ellenség megtévesztő propagandája.
    Nem hajlandóak olvasni semmi mást csak amit eléjük tesznek.

  • ököruszály,
    ha nem lennél egy pettyes-májú,minden szóból sz@rt generáló kültelki műhely és villatulajdonos,akkor sem mesélnék neked magamról addig,ameddig nem meséled el,hogy a”faterod”milyen beosztásban volt abban a bizonyos koncentrációs lágerben ahonnan végülis olyan jó állapotban jött vissza,hogy 56-ban már keresték a forradalmárok.Ugyanis az enyémek közül aki belekerült a szórásba egyetlen egy sem jött vissza.Úgy látszik ez azért is történt,mert nekem nem volt sem”faterom”sem”muterom”.Édes Apám és Édes Anyám volt.Aztán azt is tisztázhatjuk,hogy a Kozma utcai temetőben az én mártírjaim nevei Buchenvald,Mauthausen,Bergen Belsen és Szobi Bor mártír emlékműveire vannak feljegyezve és a te családod sehova.Erre írtam cca.1-2 évvel ezelőtt,hogy minden népcsoport a saját áldozatait siratja és gondozza emléküket. Nálunk,zsidóknál ez így van.A zsidó temetőben csak zsidók sírjai és emléktáblái vannak.Elég baj az nekünk,hogy van még-egy ok amiért irigyelhettek minket.Ezt a”dicsőséget”szívesen átadnám nektek.Nem kell irigykedni.Próbáljatok felzárkózni a civilizált EMBEREK mögé,ha már mellé képtelenek is vagytok.

  • Kővendég,
    minden szavad sziklába vésendő.Tökéletes meghatározása a hungaricumnak.Annál is inkább igaz amit leírtál,mert a szittyák az ilyen szavakat,hogy demokrácia,alkotmányos jog,egymás emberi tiszteletben tartása,nem ismerik.Ilyenjük soha nem volt,nem van és nem is lesz.

  • Gyurkánkon megint rajta van a dalolhatnék.
    Hagyni kell.
    Utóbb úgyis kiderül mi benne a valós és mi a mellébeszélés.

    Annál ostobább hogy pár hét mulva is emlékezzen arra amiket elötte összehordott és majd újabb mesével próbál együttérző lelkeket toborozni magának.

    Például ezt itt általad elismertve te magad írtad :

    **************************

    gyuri10
    2016 március 17
    6:03 du.

    Marcsi,
    kár,hogy egyre degenerálódsz.Ha ezt így folytatod,már csak a Kozarek vagy a Bali Mihály barátságára számíthatsz.Tudod,azok legalább két neked való igaz magyar ember.
    Túl sokat veszed a szádra Izrael nevét.Ezt a mocskot azért nem érdemeltük meg.Elragadó beböffentéseidet tényleg jobban értékelnék a kuruc in fos oldalakon.Kár,hogy itt képviseled őket.

    ****************************

    Ellenben épp azt „felejtette el” az
    ostobája hogy kinek írta 😀 D:
    Utóbb azt írta ide be (pár hete) hogy nekem írta és nem a Bodának.
    Csaképpen én átírtam a címzett nevét.
    Ekkora egy idiótát…ENNYIRE bután hazudni..hát ott van fennt az egész a NET-en!
    Hogy lehet valaki felnőtt létére ENNYIRE óvodás ???
    Még jó hogy nem tette utána oda hogy ” Beee ” : )))) : ))

  • gyuri10
    2020 május 12
    12:20 du.

    Amint hallom innen-onnan
    Izraelben is megkezdödött a
    demokratikus értékrend eróziója.
    Az ilyen agresszív külvárosi csirkefogók
    miatt mint amilyen TE is vagy öregkém. Kár pedig..

    Pl. ellenzéki újságírók kiplakátolása.
    Ami ugyebár HUNGARIKUM volt legalábbis eddig.
    De ami jó azt át kell venni, nemiga ?.. : )

  • Takonymócesz (vagy cómesz..tökmindegy)
    most nyalizik Kövendés kollegának.
    A múltkorjában meg még agyon akarta verni mert kritizálni merészelte őt valami plagizálása kapcsán :

    ********************************

    Gyuri10
    2015 szeptember 3
    5:41 de.

    Belzebubi,
    magával majd akkor akarok csak találkozni,ha visszajáró szellem lesz.Addig ha lehet készüljön fel a mielőbbi találkozásra,de ne álmomban jöjjön,mert ha felriaszt,esetleg nagyon agresszív reflexeim felül írják jólneveltségemet.
    **********************************

    Na ja.Beszélgetés közben a mutatóujján
    boxert forgató külvárosi csirkefogó mentalitása..

  • Gabriel
    2020 május 12
    7:20 de.

    Érdekesek vagytok azért. Ille megsértődik, de minél tovább magyarázza annál kevésbé értem az okát. Te finoman elkezdesz zsidózni, aminek szintén nem értem az okát. Már csak azért sem, mert konkrét növényekről volt szó, és meg sem említettem senki származását, és Unikumját.
    Azt értem, hogy a zsigeri eperohamok közepette a szarkazmus nem ismerődik fel. Ami a növények eredetét illeti abban is nyithatunk persze vitát. Alkalmasint nem azon múlik, hogy kinek hiszek vagy nem hiszek.
    Ha gondolod és igazolni is tudod, hogy a paprika, a paradicsom, vagy akár a napraforgó őshonos Európában, akkor elő azokkal az igazolásokkal 🙂
    De ha már, akkor nem lehetne a hozzászólásomnál maradni? Amiben se zsidó, se tatár se senki nem szerepelt mint nemzetség, nemzetiség.

  • Még egy hungarikum!

    https://444.hu/2020/05/12/elmondtam-a-rendoroknek-is-hogy-engem-valoszinuleg-bekussoltatnak

    Szeretett Vezérünkre és Kancellárunkra, Európa Bölcsére, a Keresztény Kultúra Megmentőjére, a Kozmosz Fényló Csillagára, az Élő Istenre egy öregúr Facebook-bejegyzésében nem áttalott esetleg mint diktátorra utalni!

    Ilyen rémhírt terjeszteni! Föl vagyok háborodva! Magyarország a világ élenjáró illiberális demokrációja! A bűnöst (aki nyilván régóta Soros ügynöke és kémje) letartóztatni és – ha már a magyarellenes EU miatt ma még halálra ítélni nem lehet- statáriális eljárással legalább 5 év szigorított fegyházra ítélni! A magyar emberek ezt követelik – aki esetleg nem követelné, az mocskos hazaáruló és nem része a magyar nemzetnek!

    Belátom, hogy mennyire igaza volt Gabriel kommentelő társunknak, amikor többször is követelte, hogy minden hozzászóló – akárcsak ő, valahonnét Brazila egyik csücskéből – csakis saját igazolt nevével és adataival szerepelhessen. Én magam ehhez még azt javasolnám, hogy aki esetleg tartósan nem Magyarországon él, az a hozzászólásakor legyen köteles hitelesen megadni Magyarországon élő legközelebbi rokonainak nevét és adatait.

    Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok! Éljen a haza! Menjetek haza!

    🙁 🙁 🙁

  • Jurásek Fábián Sebestyén

    Ille!

    Hát a mi Illénk is egy sajnálatos hungarikum, ahogyan fröcsög a nyála… és a saját magyarságát köpi szemközt!
    Aki idáig eljut az egy beteg lélek. Hol vannak a míves gondolatok, a méltóság, az arányosság, az alázat, a tisztelet (főhajtás), a méltányosság, az emberiesség és a jó-magyarul gondolkodás?
    Álljunk már meg egy kicsit és gondolkozzunk el!
    Ezt akarjuk, hogy Ille-félék mérgezzék gondolkodásunkat, rombolják érdemes elődeink dicsfényét, hogy kétséget és megosztottságot, örök békétlenséget terjesszenek értelem és cél nélkül…???!
    Az akácról, mit hungarikumról és is tudnék regélni, mint szakmabeli, de erre az egyedi tévedésre ne építsünk világnézetet és mindenki csak azzal foglalkozzon amihez ért! Hogy Ille mihez ért arról fogalmam sincsen, valószínűleg őt a Káosz teremtés élteti…, de hogy jót nem akar Magyarországnak az biztos!
    Szerintem bőven vannak hungarikumaink, leginkább azok, amiket nem jegyez a nyilvántartás, „csak” bennünk élnek! Arra viszont vigyázzunk, hogy ebből gúnyt ne űzzünk, mert akkor mehetünk az EU-ba gender internacionalistának…

  • Ille

    1) „hogy magyar vagyok-e? közöd?” Nem érdekel, ki vagy.
    Csak annyira, mint ahhoz a szomszédhoz aki „bele próbál ugatni” abba, hogy mit egyek, olvassak, milyen zenét hallgassak, mit jelöljek meg hungarikumnak-:)
    Ezt megteheti bárki legfeljebb rászólnak: Ne „ugass annyit hülye gyerek”

    2) „túlbecsülöd magad” – Túl nem, csak a helyi értékemen.

    ps: Értelek én, ill. megértelek és sajnállak.

  • Geyza
    2020 május 12
    1:12 du.

    Csakhogydeazonbanámbár, nem biztos, hogy Gyuri10 tudja, hogy Belzebub azonos Kővendéggel, sőt az sem biztos, hogy emlékszik arra, hogy ő maga mit írt 2015 szeptember 3.-án!

    Hát látod, így múlik el a világ dicsősége! -:))))

  • Gyuri10
    4:44

    Az alattvaló és az alávaló két merőben mást jelentő ill. kifejező szó.

    Az alattvaló társadalmi státuszt kifejező névszó, vagy főnév. Általában egy fejedelmi személy, császár, király, kormányzó, stb. uralma alatt(!) élő, őt közvetlenül, v. közvetve szolgáló személy „”állampolgári”” hovatartozását rögzíti. Feudális viszonyokból ránk maradt patinás szó. Magyarországon a Horthy restauráció hívei mindent elkövetnek az ilyen és hasonló konzervatív státuszok újraélesztéséért.

    Az alávaló (viszont ) súlyosan megbélyegző és elítélő melléknév, illetve jelző. Súlyosságát tekintve kb. a gazember megfelelője, de fokozható pl. aljadékra, stb. Az ilyen ember alantas gondolataiból kiindulva a legaljasabb cselekedetekre is képes…

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    ˙

    – HUNGARICUM = Az egész Világ hibás, csak Mi nem ! 😀

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Kieg az 5:37-hez

    Persze ugyanez még germanikumként is elmenne…

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Kővendég 4:09 🙂

    Gábriel fűszoknyás amazóniai néptribun kapcsán tett javaslatod tökéletesen kifejezi az ő itteni társadalmi állását, ami a trollok nehéz munkájának igazságos megkönnyítését célozná, ha beveztnénk. Támogatom.

    Korábban valahol itt, egy alkalommal az önálló egyéni hangvételű kommenteket – szerinte „blogokat” – kifogásolta, mégpedig egyenest a főszerkesztőnek címezve, hogy azokat a KMH-n nem kéne megengedni, ami ugyancsak kifejezi az ő demokratikus hozzáállását az eszmecserék és a párbeszéd társadalmi szerepéhez…

  • Kővendég
    2020 május 12
    4:09 du.

    Kavics úr, mit akar még ezeken felül?

    nem izzad a lábam!
    vidám vagyok még olyankor is ha valaki ilyen süketségeket akar megtudni rólam
    rokonaimhoz semmi közöd
    és ahhoz sem, hogy Dr. De Grófh Randolf Lajos Béla az igazi nevem a kereszcség jogán, erre vannak dokumentumaim is (egészen frissek)

    és sok minden mást is tudok dokumentálni kérésre amit postán adjál fel a címemre…

    7664 Berkesd, Alkotmány utca 47

  • Besancon
    2020 május 13
    3:55 de.

    Csak kettő gondolat:

    1
    Mindenkinek jogában áll hülyének lenni.
    (Ha valaki ENNYIRE hülye az Internethez, ám legyen az ő baja.)

    2
    A nemtudás nem mentesít a tények súlya alól.Vagy fordítva 😀
    Holott azt állítja hogy mindenkiről mindent tud.Me’utánanéz.

    3
    Szteem annélkül is tudja,csak éppen egy nyalógép.
    (Arra nyal amerre épp a szél fúj.)

    Ez már 4 volt?
    Nem bay . Azzé megtartom. 😀 😀

  • Gorgonzola
    2020 május 13
    5:33 de.

    Tudja ö csak éppen újabb nyakatekert aljasságra készül.

    Ki akarja fejteni hogy Ákosbácsi Mr. Kertész rám gondolt amikor híres irását közzétette.

    Vagyishogy az alávaló és az alattvaló kb. ugyanazt jelenti.

    Gyuri10 eme újabb -készülő-mocsokságában csak az a meglepő (vagy inkább természetes) hogy a hazai nácik által erőltetett szemétséget veszi át. Átvitt értelemben ismétcsak kiviláglik hogy ez a Gyuri10 egy antiszemita disznó.
    Aki folyamatosan hazudozik magáról.(És persze másokról is.)

    Pl. az apja halálát három alkalommal háromféleképpen adta elő.
    Mert annyira lenéz minket (árja szokás) hogy el sem tudja képzelni vannak akik emlékeznek a korábbi megnyilvánulásaira.

  • Jurásek Fábián Sebestyén
    2020 május 12
    5:01 du.

    Ille!

    „…. saját magyarságát köpi szemközt!
    Aki idáig eljut az egy beteg lélek. Hol vannak a míves gondolatok, a méltóság, az arányosság, az alázat, a tisztelet (főhajtás), a méltányosság, az emberiesség és a jó-magyarul gondolkodás?
    Álljunk már meg egy kicsit és gondolkozzunk el…”

    *********************

    Nna.
    MEgvolt a hét vicce.
    Csak a félnótás Jurák nem tud róla hehehe

  • Gorgonzola,
    köszönöm a pontos és részletes magyarázatot.

  • Geyza
    2020 május 13
    8:22 de.

    semmi gond, Jurásek hozta a formáját. a cikk valódi mondanivalójához hozzá se tudott szagolni, cserébe előadott némi bombasztikus magyarkodást, meg személyeskedett egy cseppet. szóval, semmi különös.

  • Ferenct
    2020 május 13
    3:49 de.

    aha. tehát nem érdekel. akkor mire véljem ezt: „Ezután a kérdés: Ille magyar-, v. “csak” az állampolgársága- ill. “csak” az útlevele magyar?!” vagy csak úgy belebeszélsz a levegőbe, de a válaszra már nem vagy kíváncsi? ez milyen tapló dolog?

    nomeg, ez az önbecsülés: helyi értékeden. hát ez az. ezzel csak az a gond, hogy az a helyiérték sajnálatosan kicsi.

    a sajnálatodra nem tartok igényt. nem vagy azon a szinten, hogy megengedhesd magadnak. biztosan van az ismeretségi körödben olyasvalaki, aki jobban rászorul. megette a fene, ha már a sajnálatodra szorulok. amúgy is csak a lenézésedet akartad így kifejezni, csak hát, még ahhoz is kevés vagy. de azért egész jó próbálkozás volt 😀

  • Jurák-fijjú csak köpködött egyet.Amúgy álmagyarkodóan.
    Azthiszi a kis p*cs hogy annál magyarabb minnél hangosabban döngeti a mellét. Pedig nem !
    A ilyenek miatt az elmúlt 600 évben legalább háromszor majdnem odaveszett a Haza.
    De ezeknek semmi nem elég.
    Addig-addig ügyködnek míg a végén valóban hazátlanok leszünk, mint a például kurdok .
    Pedig ők nem követtek el akkora baromságokat a történelmük során mint a díszmagyarok.

    Csakhogy egy esetet említsek:
    1918-19 ben a Kún Béla féle Vörös Hadsereg mentette meg Magyarország maradékának legalább a felét. Hálából most mocskolják azokat az embereket , a Horthy pribékek meg legalább harmincezret bestiálisan kivégeztek közülük,
    200 000-et meg nyom nélkül eltüntettek.Minekutána a román és cseh szuronyok árnyékában ide bevonult a magyarul is alig beszélő seggfej hadihajótlan admirális, „rendet cinálni”

    Összefoglalva:
    Hazánknak EDDIG nagy szerencséje volt .
    Kérdés meddig tart ki mellettünk
    a Jóisten jóindulata és türelme ?

  • Az alávalót soha nem gondoltam alattvalónak.Mert még az sem lehet
    Ki fogadná fel alattvalónak?horthy,szálasi vagy rákosi pajtás? Motor biciklivel el lehet gurulni Kenderesre akár a Markóba is.
    a Matyi meg úgy kirúgná,hogy egyenesen a Pradlik kezébe landolna.

  • Úgytűnik ez a Ferenct is csak egy hangmagyar.

  • A kommentár kommentárjának kommentárja 🙂
    Rodeo11 2020 május 13 7:12 de.- kommentjére

    Mélyen tisztelt Doktor Úr!
    Jelzett kommentjéből úgy tűnik, mintha Ön nyilvánvalóan a magas tudományokban történő folyamatos – és állandóan a teljes embert igénybevevő – elmélyüléséből eredő nagyfokú személyes időhiánya következtében nem lenne képes megkülönböztetni a regnáló rezsimmel szembeni róniát, sőt éles gúnyt, a rezsimet pillanatnyilag megszemélyesítő gazemberek anuszának kitartó nyaldosásától. Sajnálom.

  • Kővendég
    2020 május 13
    3:57 du.
    Reverendissime, ugye te tudod mit írtál nekem? olyat, hogy „rónia” az milyen nyelven van, rablómesédben meg sem humor, sem karikírozás nincs, csak nyögvenyeldeső akarnokság a mindenáron megmutatni annak, aki elhiszi, hogy mekkora olvasottsággal hová lehet jutni Csanádröcsögéről Délsüketségbe… hogy -majdnem nyelvtanilag helyesen- idéztél német nyelvű könyvcímeket az azt akarja sugallni, hogy van büfi szakod Hoch Deutsch ból?

    a történelem tudományos elemzése arra szolgál (normális esetekben), hogy a jelenkori valóság indítékait, oksági összefüggéseit már megvalósult minták szerint elemezzük és -esetleg- változtassunk

    legközelebb, majd írd ki a bejegyzésed elejére, hogy mindenki felfoghassa: itt most kavicselvtársúr humora következik, és mindenki magára vessen, ha nem érti

    hahahaha

  • Geyza:
    „Takonymócesz (vagy cómesz..tökmindegy) most nyalizik Kövendés kollegának. A múltkorjában meg még agyon akarta verni mert kritizálni merészelte őt valami plagizálása kapcsán”

    Kedves Geyza! Kösz az előszedését, de engem az ilyen apróságok, fenyegetés, anyám szidása, stb. különösebben nem izgatnak; talán említettem már, hogy ha nem vagyok ott, tőlem akár fel is akaszthatnak.

  • Andrew-e

    Ennyire nehéz – bocs de nem gondoltam volna.
    Sokkal, sokkal normálisabbnak gondoltalak

    Hogy miért ilyen undorító a stílus itt ezen az oldalon, pontosan kibuggyant belőled.
    Hát nem lehetne normálisan beszélgetni
    Tudod, legszívesebben elküldenélek melegebb éghajlatra, velem ne eperohamozossál!

    Ha megkérhetnélek – miután „szarkasztikuskodsz” egy kicsit és miután a másikkal ocsmány, kulturálatlan módon beszélsz, hogy utána szűnj meg mindezt a másikra fogni!
    Hol éltek ti barátom, végül is?
    Persze néha az orbán kapcsán ki cigányozhatod a kedvedre magad, aztán a másikra mutogatsz, hogy zsidózik?
    Mi volt ebben a zsidózás? Ha nem értetted meg, hogy azt mondtam ezzel, hogy a termékeket nem turul-magyarok tették világhíressé, mégis hungaricum?

    A terméket, Jóska – ilyen nehéz? ….. Bodamarcsa …

    Csak mert nem nem máig nem fogtad fel, hogy a hungaricumozás nem turulozás.

    Finoman figyelmeztettelek, hogy agrármérnök – vagy biológus létedre megérthetnéd.
    Aztán oda is írtam, félreértések elkerülése végett, hogy mindez egy termékmarketing.
    Mi a fasznak kell mindenbe belerittyenteni??!! – Ha persze ha ennyit nem vagy kegyes felfogni, akkor hova és mire a nagy büszkeség? Ebben az esetben viszont bocs, de a bodamarcsi így még-inkább áll.

    Szarkazmusnak nevezed, hogy bejegyzéseken keresztül próbálod bizonygatni többeknek hogy a paradicsom dél-amerikai? Nem gondolod, hogy esetleg tudhassák mások is?
    Velem is ezen lovagolsz, holott sejthetnéd, hogy tisztában vagyok vele?
    Hiszen én már bőven szedegettem a „mátó”-ban – nem írok őserdőt, mert a hülye magyaroknak ez csakis az amazonasit jelenti.
    Bőven termeltem is mindenféle növényt életemben, köztük paradicsomot is. (Itt is, ott is)

    Szóval beszélj ilyen színvonalon azzal, akivel együtt őriztél disznónyájat

    Sértődj meg nyugodtan, bocsánatot kérni úgyse vagy képes

  • Kővendég
    2020 május 12
    4:09 du.

    Nem írok kavicsot – mert Péter nem vagy – szívesebben írok homokot.
    Ej, mi Kő kend tyúkanyó?

    Mert megértem a gyávaságodat, – „…hiszen neked mi a fasz közöd van a magyarokhoz ugye? Miért is vállalnád fel a meghurcolást a gyáva magyarokért, akik szíves-örömest hurcolnak meg bárki honfitársukat …??”

    Nem így gondolkozol?
    Szerintem minden okod és jogod megvan erre, kétség kívül, történelmi alapokon …
    Semmi jogom nincs elvitatni
    Úgyis tele van ez a hely itt sunyi megalkuvókkal …
    Akiknek még joguk és okuk sincs más rá, mégis inkább remegve ragaszkodnak inkább a szar állapotukhoz, minthogy férfi módra kiállnának ellene….
    Internetes drótháló mögé bujdokolva, ál-néven persze kiverik a rittyet.

    Ennyi …
    Gyáva népnek mi is a hazája?

  • Kő vendég

    Nem az én szavaimmal megfogalmazva – talán így „politikailag korrektebb”

    http://keptarhely.eu/view.php?file=20200514v00snzvbg.png

    Inkább …. én nagy szégyennek hívnám