Karanténnapló 5.

2020 május 9 8:50 de.88 hozzászólás

Lassan eltelik a karantén második hónapja is. Elég jól viselem – amúgy is nehezen mozdultam ki itthonról, még a korábban tíznaponta, kéthetente megejtett bevásárlásaimra is napokig készültem. Most meg a fiam, ahogy eddig is, hozza, ha kell valami – még a cigit is, pedig nagyon utálja, hogy bagózom. Jelentkeztek a környékről távoli ismerősök, hogy szóljak, hoznak, ami kell. De fordulhatnék a kerületi önkormányzathoz is – itt MSZP-DK többségű a testület. A járvány kezdete óta segélyvonalat működtetnek, majd kétszáz önkéntes vásárol be az időseknek. Több ezer élelmiszer és tisztasági csomagot állítottak össze azoknak, akiknek már nem telik bevásárlásra. 100 millió forintot különítettek el a kerületi költségvetésből, amiből gyorssegélyeket kaphatnak a rászorulók. (Több, mint százezren lakunk itt – ez nagyjából a fele a második legnagyobb magyar város, Debrecen lakosságának. Budapestnek 23 kerülete van.)

A vírus csöndesen teszi a dolgát – terjed, bár még mindig nem látványosan: napi 40-50 igazolt fertőzöttről szólnak a hírek: ma 3200 körüli a létszám. Persze oka lehet, hogy még mindig keveseket tesztelnek. Ez lehet az oka a kiugróan magas halálozási rátának is, ami több mint 10 százalék – miközben a régióban 1-4%.

David Hockney

A kormány bezzeg hangos! Minden hír háborúról, harcról szól. Egyre inkább hasonlít a működése egy katonai juntáéhoz. A junta vezére meg „stratégiai munícióról, frontokról” delirál, katonai parancsnokokat küld a kórházak élére, akiknek fő feladatuk a védelmi készletek szemmel tartása. De egyetlen katonai mentőt se látni pl., hogy besegítene a tesztelésbe, betegszállításba. Nem is értem, a néphadsereg anno miért nem tartóztatta: kiváló tisztes lehetett volna belőle. Bár igaz, a káplárok ambíciói időnként lángba borítják a világot.

A magyar egészségügyi rendszer elég sajátságos. A háziorvosi és fogorvosi praxisok magántulajdonban vannak. (Ma már a diagnosztikai laborok jó része is.) Az elmúlt tíz évben a kormány maga alá söpörte elsősorban a teljes egészségügyi kasszát, majd a kórházakat. A szakrendelők működtetése a helyhatóságoknál maradt, az otthonápolási hálózattal együtt. Így a junta (lánynevén kormány) dönti el, mennyit „adományoz” a teljes egészségügyi kasszából ezek működéséhez. Bár az önkormányzatok erejükhöz képest költenek az intézményeikre, de emellett fenn kell tartaniuk az otthonápolási, szociális hálózatot is. A kormányzat az elmúlt tíz évben látványosan hanyagolta ezt a fontos szektort: szétesett a valaha példaértékű védőnői hálózat (a „családbarátság” nevében). Az időseket, betegeket otthonukban segítők alapítványi, önkormányzati pénzekből dolgoznak, nevetséges: 80-100 ezer forintos nettó bérért. Ez a magyarázata annak is, miért vannak a betegek a műtét után, vagy krónikus betegségük súlyosbodásával kórházban. És annak is, miért történt a sok botrányos eset, amikor a junta vezérét elkapta a harctéri idegesség, és 36 ezer kórházi ágy felszabadítását adta parancsba – mégpedig üstöllést! 8 nap alatt! Amiből egyébként négy nap munkaszüneti nap volt – így nem maradt idő a helyi szociális hálózatok felkészítésére. Az önkormányzatoknak amúgy se köt az orrára semmit a vezérkar, pláne semmit sem a szándékairól. Amik amúgy is nehezen kivehetők, és az embernek az a gyanúja támad, hogy nincsenek is eltervezett szándékok: minden azon múlik, aznap éppen melyik lábával kelt ki az ágyból a vezénylő tábornok. Különben mi magyarázhatná, hogy miközben milliószám állnak a raktárakban a védőeszközök, tesztek, aközben mindössze 90 ezer tesztet végeztek a két hónap alatt összesen, és rendes védőeszköz híján már az egészségügyiek 15 százaléka megfertőződött. (Legalábbis ennyiről tudni, mert az ő tesztelésüket se kapkodják el.)

Óhatatlanul eszembe jut egy történet. Nemeskürty István Requiem egy hadseregért című könyvében olvastam, hogy a 2. magyar hadsereg a doni áttörés után nyári bakancsban, mundérban vágott neki a végtelen hómezőknek, miután ősszel nem osztották ki a téli felszerelést. A visszaúton aztán több helyen is találtak teli katonai raktárakat, meleg ruhákkal,

élelemmel megtöltve. Nyilván az is „stratégiai munícióként” fungált – a magyar bakák fele meg elpusztult a fagyban. Végülis ez is egy stratégia – csak nem túl tetszetős…

Biztosan akadnak, akik furcsállják, hogy miért kell egy magyarországi megoperáltnak a kórházban megvárnia sebe behegedését, egy végstádiumban lévőnek kórházi ágyon várnia az elkerülhetetlent. Azért mert gyakorlatilag nincs otthonápolási szolgálat. „Fejlett, okos” B79-es országokban bizonyára minden állampolgár tud injekciót beadni, infúziót bekötni, varratot szedni. De a mi „elmaradott” hazánkban még a szociális munkások mindegyikének sincs ilyen képzettsége, nem beszélve a kétkezi bérelszámolókról, lakatosokról, meg egyéb lézengő ritterekről. Állítólag viszonylag hamar megtanulhatók ezek a műveletek – bár a nyolc nap azért kevésnek tűnik. De még a legügyesebbeknek is szükségük lenne némi felszerelésre: infúziós állványra, injekciós tűre, főleg meg az ezekhez való gyógyszerekre, amik általában nem kaphatók patikákban. Főként nem a méltó távozáshoz szükséges erős, morfintartalmú fájdalomcsillapítók. Nos, a kórházakból eltávolítottak semmi ilyesmit nem kaptak, csak egy papírt, hogy jelentkezzenek a háziorvosuknál. Persze nem is tesztelték őket, hogy esetleg nem visznek-e a családjuknak mellékesen pár koronavírust is.

Ezek miatt tört ki a gyalázat – nem az „akadékoskodás” érdekében.

Új hír, hogy „nemzeti oltóanyaggyártó” épül a Debreceni Egyetemmel együttműködve. Az emberben azért felmerül, hogy miért nem a szegedivel? A debreceni orvosegyetem is kiváló intézmény ugyan, de a biokémikusok krémje mégiscsak Szentgyörgyi professzor egykori egyetemén dolgozik, és itt épül – ha épül egyáltalán – az EU központi biokémiai, biofizikai, genetikai kutatóközpontja. Ami azért előny, ha az ember olyan oltóanyagot akar gyártani, ami még nem is létezik.

Hát persze! Debrecen évtizedek óta Kósa-vidék – néhány éve egy Kósa-imitátor irányítja ugyan, hiszen a Fidesz egyik alvezéreként Kósa Lajosnak számtalan dolga akad kupakokkal, hutukkal-tuszikkal, rejtélyes örökösnőkkel, akik valósággal tukmálják rá a milliárdokat. Szeged meg szintén évtizedek óta szilárd szoci bástya. Majd megtanulják a makacs Tisza-partiak, hogy hol lakik az úristen! Vagy legalábbis a helyettese. Azért nagyobb tétben fogadnék, hogy a leendő gyár helyszínének kis eséllyel indulhatna a Tiszavasvári, ahol az Alkaloida révén kapacitás is, szakértelem is lenne. A város ugyanis jobbikos vezetésű – bár ki tudja, lehet, hogy éppen a „legjobbikos” szárnyé.

Érdekes dolgok zajlanak a járvánnyal szembeni védekezés örvén. A kórházakon kívül mintegy 200 állami és magántulajdonú céghez rendeltek ki katonai parancsnokokat. Lehet ennek indoka nagy közüzemi szolgáltatók – vízművek gázművek stb. esetében. De vajon mi indokolta az évi 6 milliárdos nyereséget és tetemes adót termelő Cartonpack katonai ellenőrzését? Talán a fürkészek jelentették, hogy az álnok vírus a legszívesebben az üdítős, meg tejes-dobozok oldalán utazik? A parancsnok mindenesetre leváltotta a cég teljes menedzsmentjét. Majd meglátjuk, ki veheti át az egész céget… Ha meglátjuk egyáltalán valaha. Mert szintén a járványveszély miatt a közérdekű kérdésekre immár nem 15, hanem 45 nap alatt köteles válaszolni bárki. Mire is jó a rendeleti kormányzás?!

Így zajlanak ügyeink, a mélyben egyre titkosabban. De mi lesz, ha elmúlik a veszély? Bár annak múlását is csak a vezénylő tábornok jelentheti be – igaz, egyelőre csak némi parlamenti segédlettel.

Rátesi Margit

88 hozzászólás

  • Szolgálati közlemény! Az írásban van egy súlyos elütés: „…a káplánok ambíciói időnként lángba borítják a világot.” Természetesen kápláRokról van szó. A. Schicklgruber sem plébános mellett volt segéderő,hanem a háborúban, a seregben szerezte ezt a tisztesi rendfokozatot.

  • Jól sikerült cikk. Te olvasol B79-et? Én akkor se, ha megszólít.

  • Christopher Adam

    Köszönöm, Margit. Javitottam. Egyébként vannak ám tüzes káplánok is akik képesek lángba boritani a világot. 🙂

  • Margit!

    Gratulálok a legutóbbi Beszéljük meg – Klub – hozzászólásához.

  • Önvigasztalással kevert reménnyel telten írod;
    „mi lesz ha elmúlik a járvány?”.

    Ah, micsoda optimizmus.

    Egyelőre . v á l t o z a t l a n u l, n a p o n t a . még mindig uszkve . 10 . h o n f i t á r s . leli halálát a fid SS kezdeti teszetosza, elodázó és hazudozó* járvány-kezelés miatt !!!

    Ja, hogy a kormány ezt próbálja beadni? Az is ő cinikus propagandájuk terméke…

    * Pl. az is hazugság volt, hogy nem kell maszkot hordani. Miért? Mert Magyarországon se kereskedelemben, sem pedig az amúgy is általuk tudatosan . l e r o n g y o l t . egészségügyben egyszerűen nem lehetett ilyet föllelni. Sőt, még az ottani személyzetnek sem jutott…
    Majd aztán, amikor hetek múltán Kínából óriási csinadratta
    mellett – Orbán megjelenése mellett – mégis hozattak, akkor és onnan azonnal, Müller Cecil kesztyűbábnak már azt kell hirdetnie hogy „mégis hordhatjuk”…
    …Magyarországon még „a nyomtató lónak sem kötik be – maszkkal – a száját”… Mert nincs maszk, akkor legalábbis még nem volt!

  • Kedves Cikkíró!
    Az tény, hogy nekünk időseknek (főleg Pesten..) nehéz helyzet,9-12.ig vásárolhatunk…..nekem is segít a fiam, amikor persze tud…mert nemrég talált új állást (a régi megszünt),de azért hagy jegyezzem meg,hogy a háziorvosok rendelnek e.receptet is felírnak, és ha nagyon szükséges előzetes bejelentkezés alapján fogadnak is, meg mostantól a kerületi SZTK.ban ,még a fogászaton és több osztályon is…!!!!!!
    Hát remélhetőleg javul a helyzet?!!!! Az pedig, hogy oltóanyaggyár épül, örvendetes,és ugye igaz!!!!!

    Minden ellenkező híreszteléssel, uszítással szemben a kormány mindent elkövet a vírus megfékezésére!

  • Amúgy minden országban próbálkoznak,kutatnak és aki azt állítja,hogy itthon nem, az bizony nagyot hazudik….
    Nem a mostani cikkhez,és nem Rétesi Margitnak,csak a szellemi csökkenteknek a következő:
    Mellesleg (másik cikk…) azok az itthoni agymosott balosok is hazudnak és főleg leszerepelnek,akik a parlamentben azt ordibálják,hogy itthon 4 millió ember éhezik(a járvány következtében elvesztett munkahelyek miatt.)..egyes észlények megtoltják azzal,hogy ebből 6 millió a gyerek (4-ből 6? egy kis matek…)aki meg netán képes a két szám összeadására az azt állítja,hogy itthon 10 millió az éhező….ezek szerint az egész ország?
    Ujság is írta és a TV-ben is ontották a hülyeségeiket (Békesi L,Bangó M,meg a szintén észlény Szabó T.)
    Na se matek,se hitelesség,se erkölcs…csak megvetni,röhögni lehet rajtuk…..!

  • Halas koszonetemet ohajtom kifejezni „talalom”-nak reszletes beszamolojaert.

    NEM, nem vagyok „okos”, sem hencego egyenisegu !
    Persze tudom, hogy azt ‘csipesnek’ vette!
    Rendben, a korlatlan szabad-kifejezes bajnoka vagyok!

    De kedves „talalom” minden panaszaianak az indito-okara valaszolva a sajat hosszu-elet-tapasztalatim alapjan, mind arra a valasz nagyon de negyon egyszeru.

    Amikor alakossag altal a KORLATOZHATATLAN ALLAM-BUROKTACIA minden lehetoseg csabitoan az uralkodasaik lehetosegere all, semmi mas eredmeny NEM letezheto.

    HA letezne egy Nemzeti Egszsegi szolgaltatasi rendszeruk, de az ALLAMI, politika mentesen az egeyszsegi szakertok alatal mukodtetve, vezetve, az eredemeny is rogton nagyon mas lenne.

    Ma ottan, minden magyarorszagi politikusoknak csupan a sajat talamaikat hajlkandok gyakorolni, vagy az „ellenzekeik” meg azt elrabolni a kezeikbol.

    De ugyan azt alkalmazni onmaguk alatal, amint ment ottan mindeg, sajanos.
    Az u.n. „my way ,or the highway” modszer.
    (Azok egyedulli modja, vagy a pokol.)Lenne az barmely oldaliak, de a kozosseg szenvedi a kovetkezmenyeket.)

    Mar evek-ota ismetelem, hogy az ORIASI allamburokracia, oriasi osszegeket emeszt-fel, de remesen sikertelenul.

    „Least government is the best government”. Az mar everzreke bizonyiyjak vilagszerte, a ‘leheto leg-kisseb allam-igazgatas a leheto LEGsikeresebb eredmenyeket’ jelent.
    De itten maguk azt nagyon ellenzik, sot gyulolik, s sokkal nagyobb burokraciat ohajtanak!

    Az egyedulli megoldas az eletben mindenre, engedni a kozosseget es a gyakorlott szakkepzett szakertoket intezni munkaikat a kepessegeik alapjan.
    S az a leg-olcsobb megoldas is.

    A (1)kozosseg korlatozatlan egyeni szabdsagainak biztositasa, (2) az allamhatalom szigoru korlatozasa, es (c)mindet a demokratikus modon a kozosseg tobbseghatarozata alapjan intezni.

    Na modja kerem mi okbol ellenzik azt maguk ????

    Az az egyedulli megoldas, a demokratikus megoldas, amivel a tomeg megelgedhetnek ,mert onmaguk dontik minden alanyon.

    U.i.
    Schickleburger elvtarsa nem volt tiszt, csak egy futar tizedes.
    De mivel a nemet nepnek NEM letezett semmi onhatorazi jogaik, hat az egyeni diktatura rem csabito lett.
    Persze a lakossag telejesen fegyvertelen es kiszolgaltatott volt.

    Az az egyedulli lehetoseg a kegyetlen diktaturak letrejotteinek!!!!!

  • Nem akarok vitatkozni a szerzővel,de ugye a háziorvosok nem magánrendelő üzemmódban dolgoznak,(hanem államiban!!!!!)hanem mindenkit kötelesek ellátni,aki TB.ét fizetett meg a nyugdíjasokat is,és ugye nem kell fizetni a szolgálatásukért?!!!!mint esetleg egy privát orvosnál?ami ugye szerencse,mert nem mindenki tud fizetős,magánorvoshoz fordulni!

  • Boda Marcsi
    2020 május 9
    1:57 du.

    Baromságokat fröcsögsz megint

  • 1. B79! Magyarul az alsóbb rangfokozatokat – őrvezetőtől főtörzsőrmesterig tisztes-nek hívjuk, a tiszt a hadnagytól kezdődik. Ezért írtam tisztes-t. A többi a szokott zagyvaság.
    BM: A háziorvosi praxisok magántulajdonban működnek, általában bt(betéti társaság) formában. Ennek semmi köze ahhoz, hogy kell fizetni, vagy nem. A pénzüket a náluk leadott taj-kártyák után kapják a költségvetésből – miután ez a jnta lenyúlta az egészségügyi kasszát, elég szűkmarkúan. Az önkormányzatok általában nem kérnek bérleti díjat a rendelőkért, ezzel segítik őket. De a rendelő fenntartását, az eszközöket fizetniük kell. Még a védőeszközöket is, holott világosan benne van a törvényekben, hogy járvány esetén a kormánynak kellene ezeket ingyen biztosítania.
    Magyarországon még nincs tömeges éhezés (sehol nem olvastam a 4 meg 6 stb. milliót.) De hamarosan lesz, ha a junta továbbra is a haverok kikötépítésére, meg szállodáira költi a magyar és eu-s közpénzeket.

  • A háziorvosok magánvállalkozók, akiknek szerződésük van a az állami betegbiztosítási pénztárral (nem tudom a mai pontos nevét az intézménynek), ennek alapján látják el a biztosítottakat.
    Mégpedig olyan magánvállalkozók, akik az adott korzetükre vonatkozóan – általában kemény pénzért – megvásárolták az ún. praxisjogot, ami adás-vétel tárgya. Ha a háziorvos más körzetbe megy át, az addigi körzetére vonatkozó praxisjogot eladhatja, az új körzetére vonatkozót pedig meg kell vásárolnia. A háziorvosok, mint magánvállalkozók természetesen maguk kötelesek beszerezni eszközeiket, maguk bérlik a rendelőjüket, maguk fizetik asszisztensük bérét és annak közterheit. Ők kötnek szerződést – és fizetik – a laborokkal.
    Olyan vidéken, ahol komoly hiány van áziorvosban, a helyi önkormányzat az említett költségek egy részét a háziorvostól átvállalhatja.

  • Gratulálok, kedves Talalom.
    Nyilván nem lehet minden balfogás és késlekedés okozta tragédiát felsorolni, de kiválóan érzékeltetted az egész tragikus helyzetet.
    Bendeguzinak is tökéletesen igaza van az eszméletlenül elburjánzott és nyilvánvalóan rettenetesen drága állami vezetési rendszerrel kapcsolatban, amely – talán épp a túlzottan nagy létszáma miatt ráadásul még nem is hatékony.
    A Talalom által épp csak érintett „katonásdira” pedig érdemes nagyon is odafigyelni. Minek ide katonai kormányzás – tejhatalommal?

  • Bendeguz79
    2020 május 9
    2:26 du.

    Mijanagy lóf**szt kötözködsz már
    pontosan értjük mit akart mondani Talalom
    nem kell a te örökös tudálékos ál-polihisztorságod.

    Pontosan tudja mindenki
    nélküled is hogy mi volt
    Hitler rangja az Elsőben és
    nem fogunk itt egy hölgyet kioktatgatni
    arról hogy miféle rendfokozatok léteznek,világos ?
    Szokj le erröl az állandő dögunalmas szószátyárkodásról

  • KOVENDEG magyarazatan.

    Kovetve magyarazatait, alapjaban nagyon hasonloan megy meg itten a US-ban is. Persze az orvosok, az u.n „primary-care-provider” pl. a kulombozo bistosito valalatokkal szerzodve. S az egeszsegi biztositok szerzodve a Medicare es a Medicaid-el.

    Meghatarozott osszeget kapnak minden eggyes biztositott szemlyert. Persze a biztositok nagyreszben az orvosok reszbeli befekteteseibol alapitva sokuk.

    A lenyeg, hogy mindenkinek van elegendo erdeke a rendszert mukodtetni mindenki megelegedettsegere. A Szovetsegi Kincstar, ill. Medicare es Medicaid. A Medicaide (akik fizeto-keptelenek). De mindenkinnek letezik a szukseges egeszsegi ellatas.

    Mindenkinek lehetosege evente, (ami mostan van) valaszthatjak a biztosito valalatokat ohajaik alapjan. Tehat Kovendeg soraibol ugy tunik hogy maguk is abban az iranyba haladnak. Tavolodni az allami birokracia uralmatol.

  • Bendeguz79
    2020 május 9
    8:25 du.

    grizi nem tudom, hogy a kővendég mikor és hogyan ismerheti az USA belterjes dolgait,

    de ez pofátlan hazugság, vagy a legjobb esetben gyalázatos aljas ferdítése a tényeknek
    manapsági tények USA: a betegek SARS nagy része nem megy orvoshoz, nem megy kórházba (inkább elhúny!!! vagy tengődik hátha túléli) MERT NEM TUDJA A SZÁMLÁT biztosítással kifizetni(!!!)
    a gyógyszer $67,00 be kerül, biztosítás nélkül a Far Maci odaadja: $8,27-ért de ahhoz kell egy app és egy okosteló amire letölti…

    az anyagi érdekekre épített egészségügy azt jelenti, hogy az orvos feladata a delinkvens beteggé tétele (talál benne betegséget, addig kutatja) bármilyen betegségben és a minél hosszabb és drágább kezelése és a csillagászati árakon számlázott gyógyszerek és kezelések, járulékos szolgáltatások (betegszállítás, hullamosdatás stb)

    a Saint Jude miért könyörög az utca emberének adakozásért? hogy a minden 10000 haldokló beteg gyerekből 10-et azaz tizet kikezeljen a csilivili kórházában amit az adakozók és nem a világ leggazdagabb állama tart el

    mesélj annak aki még nem látta mindezt

  • Gratulálok az íráshoz, többségében objektív. Mégis szeretnék egy kiegészítést tenni: a hülyeség rendszerfüggetlen. Nemcsak a bal vagy jobboldal nem immunis a hülyeségre, hanem a pártállamok ill. a liberális demokráciák is elkövettek hülyeségeket.
    Elsőre példa a csernobili atomkatasztrófa. Másikra az 1. világháború, ami az említett káplárt végül a hatalom csúcsára repítette. Összességében túlzás a rendszereket okolni mindenért, azért a rendszereket működtető embereknek már nincs is felelőssége?

    https://greenfo.hu/hir/csernobil-atomkatasztrofa-es-a-tajekoztatas-csodje/

  • Talalom/BodaM
    3:32

    „FID-SS PANDEMICUS”

    És akkor még ott van a járvánnyal kapcsolatos megnövekedett védő eszköz-állomány költség-elszámoltatásának sanda fid-SS megközelítése.

    Dr.Komáromi Zoltán, évtizedek óta gyakorló háziorvos panaszolja, hogy amikor a EMI-nél reklamált a fenti kérdésben, az Emberügyi Ministárium azt a dörgedelmes választ adta neki, hogy

    „EZEKET A FELSZERELÉSEKET ÉS ESZKÖZÖKET NEM A VÁRATLAN KATASZTRÓFA, azaz a PANDÉMIA [ettől kedvezményezett,tehát ingyenes] JÁRVÁNYÜGYI VÉDŐFELSZERELÉSEK KÖZÖTT KELL ELSZÁMOLNI, HANEM A MAGÁNTULAJDONBAN MŰKÖDTETETT BETÉTI TÁRSASÁG KÖLTSÉG-TERHÉRE, CSAK
    M I N T . M U N K A V É D E L M I .F E L E S Z E R E L É S T 🙁 LEHET SZEREPELTETNI.”
    – Azaz hétköznapi mód’, mintha a járvány nem is volna…

    Ergo, amikor a fid SS-kormány „odaadó” és önzetlen nemzetsegítő készségéről hallunk, olyankor a képbe az ilyen, Orbánra oly jellemző sandaságokat is kalkuláljuk bele. Ezek ugyanis pontosan olyanok, mint Aesopus: a Róka és a gólya című tanulságos meséje.

    Tudniillik ott a róka egy kellemes vacsorára hívja meg hosszúcsőrű barátját, oszt’
    l a p o s t á n y é r b a n . t á l a l j a . f e l . a békaragut, s mivel a szívesen látott vendég, a csőrével csak kopog a tányéron, így a finomságot még megkóstolni is képtelen, Ravaszdi „kénytelen” a vacsorát egymaga felfalni, sőt még a tányért is kinyalni utána … stb … 😀

    Jó étvágyat: DG

  • Kővendég!

    Az előbbi kommentárt neked is szándékoztam címezni. Bocs’

  • Itt vagyunk a 21-ik században. Európa közepén.
    Szégyen és gyalázat, hogy Magyarország egy mocsok, tolvaj, hazug, szélhámos fogságában van, ki sunyi, ördögi ravaszsággal álcázza magát ! Egy falusi suttyóból, dandártábornokkormányzóparancsnoknakká vedlett O1G, önmagának megszavazott korlátlan felhatalmazással, ellentmondást nem tűrő elhatározottsággal, zsebre dugott kezekkel fel és alá járkál az országban és ‘ossza’ az észt kórházi főorvosoknak, szakembereknek kik megszeppenve bólogatnak a követeléseire.
    Naná, hogy kihasznál minden alkalmat egyeduralma biztosítására.
    Naiv, jóhiszemü emberek figyelmébe !
    O1G egy gátlástalan hazudozó, egy leselkedő, zsákmányoló tolvaj ki nem ismer határt. Ha nem öljük meg ezt a szörnyet, ezt a borzalmat, ezt a náci haramiát, akkor tovább fog növekedni és hamarosan veszélyesebb lesz, mint valaha.

  • Kedves Pityi Palkó!
    1. Az illető nem nacionalista – vagyis hazáját, nemzetét becsülő valaki, hanem ordas soviniszta, irredenta.
    2. Ha az embert el is kapja a düh, a sima becsmérlés nem célravezető. Egyrészt azért nem, mert a híveit-lekötelezettjeit úgysem tudja ezzel meggyőzni, legfeljebb ők is dühösek lesznek.
    A másik, fontosabb indok, hogy egy lehetőségek, kényszerek által élre dobott személynek önmagában nincs jelentősége. Ezer másik állhat a helyére. Ezért nem pártolom a fizikai megsemmisítést sem.
    Sőt, a hasonló alakok akkor győznek, ha képesek a düheinket folyamatosan korbácsolva egymásnak uszítani melóst és vezetőt, férfit és nőt, városit és vidékit – a sor folytatható. De tehetetlenek a másféle rendszer tervét vázoló nyugodt érveléssel, cselekedetekkel szemben. Jó példa erre a bodák itteni, zavaros rikácsolása.
    Úgyhogy kedves Pityi Palkó – nyugi! A számonkérés persze nem maradhat el – de ez csakis politikai szankcionálás lehet. Már persze, ha nem akarunk mi is kaszával-kapával egymásnak esni.

  • A Requiem volt már itt téma régebben. Itthon az egész országban kötelező beszolgáltatás volt a hadsereg részére, a parasztságnak a lovakat, a polgároknak a gépkocsikat kellett az államnak leadni/eladni. Hírességek is kötötték a téli felszerelést a katonáknak, pl. Honthy Hanna. Én úgy tudom, hogy a felhalmozott készleteket nem stratégiából vagy spórolásból nem küldték a 2. hadsereg után, hanem mert csődöt mondott a logisztika. A partizánok a vasutat felrobbantották, az utak pedig járhatatlanok voltak.
    Egyébként sokkal nagyobb lett volna a veszteség, ha a politikai vezetés a katonai vezetésre hallgatott volna, akik 1 millió magyar katona kiküldését akarták a frontra (mivel hittek a német villámháborús tervbe).
    A visszavonulók közül azoknak volt esélye, akik nem estek el rögtön a harcokban, és együtt maradt a csapat vagy volt egy jó vezetőjük. Pl. a hiányos téli felszerelést tudták pótolni azzal, hogy találtak egy raktárat vagy más módon segítettek magukon.

    https://ntf.hu/index.php/2017/04/14/kigyohus-mumez-es-a-negylabu-katonaszokeveny-elelmezesi-helyzet-a-don-kanyarban/

  • talalom!
    Aki fizetett(nyugdíjasok) vagy fizet TB-t annak jár a körzeti,ill háziorvosi ellátás (betéti társaság,meg egyébtől függetlenül…)és ez a lényeg,de köszi a tájékoztatást!

    Geyza!

    Dugulj már be,terheltekkel és még plusz jellemtelen,tájékozatlan uszítókkal nem foglalkozom,se időm,se kedvem hozzá!!!!Fogd már fel.te szerencsétlen….!

  • talalom
    2020 május 10
    7:49 de.

    Egy bizonyos határon túl már nem.

    V.Ö . :
    Isac Asimov ” Öszvér Szindrómáját” az Alapítvány-sorozatból.

  • Boda reménytelen, de tán a többiek felfogják. Magyarországon pár éve (tán 15 óta) SENKI NEM FIZET tb-t, vagyis társadalombiztosítási járulékot, hanem egészségügyi, meg szolidaritási ADÓT. A kettő között az a különbség, hogy a járulék a tb-alapokba ment,amiből finanszírozták az eü-t,meg a nyugdíjat, MÁSRA nem lehetett költeni – az esetleges hiányokat pótolta a költségvetés. Az ADÓK meg a költségvetésbe folynak, és az aktuális kormány arra költi, amire akarja. Háát, járni jár, de csak arra jut,amit a junta megenged.
    Dehát, mint fentebb láttuk a magántulajdon ügyében, Bodának mindegy, ha azt mondják neki, hogy „vidd ki a bilit”, vagy azt, hogy „idd ki a bilit”.

  • talalom
    2020 május 10
    2:43 du.

    OIM* nak az is mindegy hogy

    Falat szarogatni
    vagy szart falogatni

    (Sutka by Géjjza/

  • talalom 2020 május 10 7:49 de.

    Disznófejü O1G egy minden hájjal megkent, mohó, rafinált és sunyi politikus ki az EU szelleméből semmit sem vall a magáénak és aljas csicskásai mint pl., ez a tehetségtelen, ócska, újnyilasjóska durung Kövér, ma Európa legveszélyesebb bacilus gazdájai!
    Kedves talalom; Hazánk 1920 ba térdein volt, több mint 4 éves könyörtelen világháború után, megtépázva, megcsonkítva, polgárháború káoszába.
    Kedves talalom; 1945 Január végefelé lehetett mikor egy szép napon a Vár oldalán levő félig rombadőlt és kiégett házunk kapuja aljából néztem két sürgölődő fickót a szembenlevő ház megmaradt falára meszelni, hogy ‘KITARTÁS ÉLJEN SZÁLASI !’
    Kedves talalom; 1945-ben hazánk újból a térdein találta magát, szétbombázva, eltiporva, kirabolva, nyakába varva szovjet, bolsevik gengszterekkel.
    Kérdem én tőled kedves talalom, neked mit adott ez az ország? Adott biztonságot? Adott biztos jövőképet? Adott biztos megélhetést? Adott nyugodt gyerekkort? Adott lehetőséget tovább tanulásra az általános után? Adott idős korra békét, nyugodalmat?
    Mit adott ez az ország? Mit?
    Gátlástalanabb hazudozókat mint ez a O1G még nem hordott hátán a föld. Amig itt, Európa közepén, a Fidesznek megvan a kétmillió, biztos, süketnéma, vak, puddingfejű, tájékozatlan szavazója, addig ez a takony O1G hátradől bársonyszékébe a vári Karmelita palota erkélyén, megnyalja a kolbászzsíros szájaszélét, kávét kér, fingik egy nagyot és kuncog magába.
    Figyelmedbe kedves talalom; Bertolt Brecht, (német drámaíró, költő, rendező), intelme: „Ne örüljetek a nácismus vereségének emberek – habár a világ felállt ellene és megállította ezt a fattyút, a ringyó szuka aki szülte ismét terhes.’’

  • Ma már sokan nem látják a fasizmus/nácizmus jelentőségét. Számukra ez egy poros, múzeumi relikvia, egy fekete-fehér film, hol férfiak katonai egyenruhákban masíroznak és karlengésekkel üdvözlik egymást.
    Egy érthetetlen ötlet, ahol ezek az emberek megtámadták a zsidókat, gázkamrákba gyílkolták meg őket és háborút indítottak. Egy csúnya dolog volt, ami már nem releváns. Ez a fajta dolog ma már nem történhet meg hazánkban. Nekik Hitler a történelem furcsa balesete volt, amely valószínűleg nem fordul elő többé, úgymint a Fekete Halál.
    Mindenki figyelmébe ajánlom, hogy a fasizmus/nácizmus nem indul el egyik napról a másikra egy háború kitörésével és a zsidók rögtöni üldözésével.
    A fasizmus/nácizmus a mézes-mázos nemzeti színű demagógiájaival elkezdi ígérgetni, hogy erősíti az országot, hogy helyreállítsa a büszkeségét. Szeretne segíteni mindenkin, spontán meglátogat dugott falukat, jobb országot akar teremteni, munkát, kenyeret és jobb életet igér; sunyi módon, éjt nappallá téve dolgozik egy új típusú, erőszakkal szabályozott, nacionalista tekintélyuralmi állam megteremtésében. Hírdeti, hogy meg kell támadni civilizált, nyitott társadalmakat, intézményeket, mindent ami liberális elveket, emberi jogokat, demokráciát tanít, hirdet, képvisel. Hírdeti, hogy állítsuk meg Brüsszelt. Oroszország már visszatért az autokráciához, az önkényuralomhoz, Lengyelország és Magyarország nyomába van, vagyis ugyanabba az irányba halad. Ez az új puha fajta fasizmus/nácizmus egy kissé különbözik a korábbiaktól, de az alapelvek ugyanazok !
    Emberek – Ne engedjétek, hogy ez az alvilági csirkefogó O1G a raffinált hazugságaival, ’hazafias’ téveszméivel, tudatosan megbénitson benneteket ! Ma láthatjuk őt olyannak, amilyen ő valójában; egy szörny ki másokra vadászik; egy mester szélhámos !

  • talalom
    2020 május 10
    7:49 de.

    Nem sértésnek mondom, de szerintem sok a hasonlóság köztetek Marcsival. Azt mondod, hogy létezik rendszer, amit szembe tudsz állítani a fidesz harsogásával. Ez ugye nem a vadkapitalizmus, amit sikerült itthon szerencsésen bevezetni a 90-es években, és aminek Viktorka is lelkes szekértolója volt akkoriban?
    Másik, hogy a történettudomány sokat haladt előre, amióta te újságot írtál a nyomdában. Félreértés ne essék, a tudomány nem isten, de az biztos, hogy ha volt hozadéka a 89-es rendszerváltásnak, akkor az a kultúra területén történt. Nem a mennyiségre vagy a minőségre célzok, mert az Aczél idején is megvolt, csakhogy akkor bizonyos témák a Tiltott kategóriába estek.
    Na, ami a lényeg Marcsisan mondva: a nemrég elhunyt Ormos Mária Hitler c. könyvét én megvettem. Abban leírja, hogy Hitler „óriási bűnöző volt, törpe szellemiséggel”. Bizony, ha időben megállítják, akkor kevesebb lehetett volna a veszteség konkrétan a 2. vháborúban vagy a harmincas évek Németországa eleve más irányt vesz. DE, és amiben meg neked is igazad van, nem egyedülálló az ehhez hasonló személyiség.
    Naponta hallunk olyan munkahelyekről, ahol egy ember teszi tönkre a hangulatot, azzal hogy állandóan kavar a háttérben, uszít és pletykál. Aztán mikor számonkérik, az a legártatlanabb szelíd bárány, aki nem tud semmiről. Sőt, még ő az, aki legjobban szeret mindenkit, és még ő aggódik azért, akit tegnap följelentett akár! Ezt a személyiségtípust sokszor leírta már a pszichológia, és szerintem sokan tudnának hasonló munkahelyi terrorról beszámolni.

  • talalom:
    „Boda reménytelen, de tán a többiek felfogják. Magyarországon pár éve (tán 15 óta) SENKI NEM FIZET tb-t, vagyis társadalombiztosítási járulékot, hanem egészségügyi, meg szolidaritási ADÓT”

    Pontosan így van. Kiegészítve azzal, hogy az Alkotmány kimondta, hogy az állam KÖTELES – olyan amilyen – társadalombiztosítást és nyugdíjrendszert fenntartani és működtetni. Az Alaptörvénynek nevezett förmedvényből ezt
    már kihagyták. (Amennyiben tehát pl. Boda esetleg nyugdíjat kap, vagy társadalombiztositási alapon működő orvosi ellátásban részesül, azt az állam nem köteles részére nyújtani, hanem az állam ajándéka Bodának.)

    Persze, amióta a magyar országgyűlés kimondta önmagáról,
    hogy alkalmatlan és (a képviselőknek nyújtott díjazáson kívül) teljesen fölösleges, a jog inkabb legyen egyenlő a
    Vezér személyes akaratával és pillanatnyi ötleteivel, a fentieknek sincs semmi jelentősége. Nyugdíj, orvosi ellátás, emberi- és állampolgári alapjogok; a Disznófejű Nagyúr adja, a Disznófejű Nagyúr megvonhatja.

  • Szomorkodom … nem lesz látogatható a pandémia miatt az elkészült emlékhely. Bizonytalan a tiltás feloldásának ideje, talán év vége, jövő év első fele elégítheti ki a kíváncsiságom.

    Eredetileg a tervezett nyitási idő június 4-ike, a Függetlenség Napja … khm, izé …, nem USA-ról van szó, hanem a Nemzeti Összetartozás Napjáról és az elkészült Emlékhelyről. Mármint a magyar összetartozásról, és az elcsatolt területeken ma élő magyarokról.

    Ugyanis kíváncsi vagyok, milyen magyar településnevek találhatók a gránitlapokon olvasható 12537 településben?
    Az emlékhelyet az Alkotmány utcában alakították ki, a Kossuth térhez közel, egy lefelé mélyedő rámpa visz 100 méteren egy meghasadt gránittömbhöz. Az oldalfalakon sorakoznak a helységnevek, lefelé, egészen 4 méter mélységig. A rámpa szélessége is 4 méter. Biztonságosan nem lehetne tartani itt egymástól a szájmaszkos másfél-kétméteres távolságot, ezért késedelmes a nagyközönség előtti ünnepélyes megnyítás.

    Állítólag a településnevek az 1913-as állapotot jelenítik meg. Pl. olvasható-e köztük Petrinja, vagy Lupsa, talán Izvor, esetleg Varin? Mert ezek a települések (is) ki lettek szakítva Magyarország testéből!

  • talalom
    2020 május 10
    7:49 de.

    Ormos Mária leírta, hogy Hitlernek megvolt a képessége, hogy jó beszélőkével manipulálni tudott bárkit, bármekkora tömeget. Az ilyen embert hogyan győzöd meg érvekkel, pláne ha a „szent demokrácia” nevében a sajtó bárkiből sztárt csinálhat?
    Hitler idővel tudatosan használta ezt a képességét: legfőképpen az őt birkaként követő kisember meggyúrására. Az embereket alakítható masszának vélte, akiket a „világmegváltó” céljai érdekében bábuként használhat. A legszomorúbb az volt az egészben, hogy az ellenséges politikai oldalakon nem volt olyan világnézet vagy csoport, aki jobbat tudott volna nála nyújtani. A keresztények és konzervatívok az elején egy táborban voltak vele, aztán mire rájöttek, hogy ők is veszélyben vannak, már késő volt.
    Ezenközben a liberális meg a szocdem oldalnak ki volt a legfőbb ellensége? A régi német arisztokrácia meg hogy a hagyományos, „csökött” értékek már senkit nem érdekelnek a 20. században. A diktátornak ezután már könnyű volt a dekadens Berlin „modern” kultúráját szembeállítani a vidék józanságával. Félreértés, hogy a városi és vidéki ember szembeállításából élnének ezek a diktátorocskák. Inkább az van, hogy a hibás fejlesztések miatt vízfejjé duzzadt fővárost utálja ilyenkor az ország többi része, aki nem fővárosi, és aki úgy érzi, hogy tőle vonják el a forrásokat.
    Ezenkívül inkább azzal kellett volna foglalkozni az ellenzéknek, hogy munkahelyeket teremtsenek, lehetőleg állami közmunkákkal, amik nem növelik az ipari túltermelést. Ez szembemegy a kapitalista elvekkel, de a tömegeket ezzel nyerte meg Hitler a hatalomra jutása idején.

  • Úgy TALÁLOM, hogy Margitnak nem tesz jót a karantén. Izgulok, hogy az 5-ik folytatást már ne jelententesse meg. Stílusa enyhén elparlagiasodott („idd ki a bilit”), szakmai elemzése pedig nem éri el egy (józan) elektroműszerészét.
    Javasolt olvasmány (teljesen kezdők számára) :
    https://nyugdijmaskeppen.hu/nyugdij-utmutato/

  • Bernstein!

    Kicsit késve izgulsz, amennyiben ez éppen az 5. része a Karanténnaplónak!

    Javasolt olvasmány kezdő és haladó kommentelőknek, a Magyar értelmező szótár, tán abból kiderül, hogy mit jelent a „Karanténnapló 5.”

    Talalom stílusában semmi „elparlagiasodottat”nem találok, de ha nagyon vágysz ilyenre, olvasgass Kövér összest, vagy Bayer összest – igaz, azokra a parlagi mint kifejezés már túl finomnak és enyhének tűnik – bár aki ezekhez szokott, azoknak talalom „szakmai elemzése” valóban lanyha, esetleg unalmas!
    Most már csak az a kérdés, mit értesz szakmai elemzésen? Mennyiben lehet egy karanténban írt személyes tapasztalat és a dolgok folyásról alkotott vélemény „szakmai elemzés?” Hol itt a szakma?

    Mellesleg azt sem tudtam, hogy az elektroműszerészekre általában nem jellemző a józanság, mert az általad zárójelbe tett kitételt csakis akkor szokták hangsúlyozni!
    Még melleslegebbül, talalom alapszakmája – ha jól tudom – mechanikai műszerész, tehát ez sem talált!
    De, talán nem késő még a jó tanács az elkövetkezőkre nézve: ha valami számodra érdektelen, akkor azt ne olvasd!

  • HL!
    1. Chuchillnak állítólag volt egy mondása: a demokrácia ellen a legjobb ellenérv egy ötperces beszélgetés egy átlagszavazóval.
    Ennek a „beszélőkének” a jelentőségéről könyvtárnyi anyagot írtak már, főként az uszítások szétjuttatásának eszközéről – a médiáról. Ennek egyetlen ellenszere, ha a szavazók minél nagyobb tömege öntudatos, a jogait ismerő és megvédő emberré válik. Ez viszont hosszú, macerás folyamat.
    Hogy például ne mondjanak olyanokat, hogy „az ellenzék dolga lett volna munkahelyet” teremteni. Pláne „állami közmunkákkal” – az aláássa a gazdaságot és csak az államhatalmat erősíti, így max. rabszolgalétre elég, jól létet nem teremt. Érdekes ez a „kultúra szemben a józansággal” is. Meg ez a „vízfej” elmélet. Jó, tudom, nyomják Krahácsot – de milyen „hibás fejlesztések”-ről beszélsz? Egyébként a szavazatok területi eloszlása bizonyítja, hol fekszenek be többen a bármilyen hatalomnak.
    Egy kisvárosi jó ismerősömmel beszélgettem, aki szintén ez a krahácsi típus. Ő is jött ezzel a „vízfej” hülyeséggel: minek az a drága metró? Mert naponta 300-400 ezer embert képes szállítani. Akkor vidéknek miért nem építenek? Mert az ország második városának összesen nincs annyi lakosa, amennyi utasra naponta van szükség ahhoz, hogy egy metróvonal fenntartható legyen. Arról nem is szólva, hogy a metrót nemcsak az itt lakók használják, hanem a vidékiek is, pont ugyanannyi a jegy ára nekik is. De a vidéki postákat bezárják! Itt is bezártak sok kis postafiókot: ha 500 lakosonként kellene egy, akkor csak a mi kerületünkben 200 postafióknak kellene lennie – ezzel szemben van 7 vagy 8.
    Még egy dolog: az rendben van, hogy a Budapesten megtermelt adók jó része vidékre megy, hiszen az is a mi hazánk, és nem lehet ellátás nélkül hagyni a vidéket. De hogy ezért még utáljanak is minket? Nyilván ez a vidéki „józanság”…

  • D. Bernstein! 1. Ha nem tűnt volna föl, ez volt az 5. rész.
    2. Nem „elemeztem” semmit – ilyesmire egy hsz nem alkalmas. Csupán felhívtam a figyelmet egy tévedésre, miszerint itt tb-t fizetne bárki is. A különbséget szerintem még egy spicces elektroműszerésznek is illene felfognia.

  • hazai lámpa
    2020 május 11
    3:45 de.

    Nem sértésnek szántad de véleményem szerint de.

  • Egyébként Bernstein: milyen finnyás lettél egyszerre? Emlékeim szerint az illetőt sose „parlagiztad le”, amikor gyilkosozott, meg hasonlókat.
    Tudok meggyőzőbb is lenni: KUSS, mert elütlek egy szívlapáttal! Most jobb?

  • D.Bernstein
    2020 május 11
    7:14 de.

    Rád viszont nem hat a karantén.
    Pont annyira alattomos vagy mint ” Che* ” korodban.

    * Ez a nem tudni milyen nemű Bernstein
    pár éve még Che néven folytatta az alattomoskodásait itt.
    Aztá mikor már kellö számú utálóra tett szert, hirtelen eltűnt.
    Most elükerült új névvel és új imázzsal, de az ócska stílusán nem tudott változtatni. Ezért bukott le.
    Hja a régi rutin..azok a kis mocskos szemétkedések..

  • T.Talalom —> Pityipalkónak 7:49

    „Felülről jövő” bölcseleted és kioktató tanúságtételed már az 1./ pontnál bukik, hisz a nacionalizmus, az maga egy csöppet sem a jótékony hazaszeretet szinonimája, ahogyan te azt ott fogalmazod. Arról már nem is szólva, hogy a hazáját valóban szerető ember nem azonos a kizárólag saját nemzetét becsülővel, többekközt azért sem, mert másokat eleve kizár a nemzetből.

    Sőt, a két általad említett sovén véglet az irredenta is ugyane’ kategória különféle avagy vegyesen használt, egy-egy még-szélsőségesebb változata. Tehát maga a nacionalizmus sem más, mint az azt fogalmilag tökéletesen fedő
    . n e m z e t i . s o v i n i z m u s , amely más népeket minősít a magáénál alábbvalónak.

    Ergo a sovinizmus, a soviniszta éppen nem nemzeti, akkor viszont bármi is, pl. szakmai, de akár még fegyvernemi stb. is lehet.

    Ezek után; a nacionalista a más népek, népcsoportok és országokat lebecsülő soviniszta, de nem hazaszerető filosz. Az irredenta már szomszédos országok politikai rendszerét utasítja el és azt tekinti főellenségnek – ha van határ, ha nincs köztünk. Ő – Orbán is – az országot csak és kizárólag mint saját, vagy a csoportja tulajdonát tekinti elfogadható alternatívának.

    Egyben tök’igazad van, amikor az Ordas jelzőt használod reájuk nézve…

    .

    Ellentétben ezzel, a 2./ és hosszabbra sikerült szakaszod már egy magyarázkodás az elvtelen pacifizmus nevében, amelyhez itt és most nem kívánok részletes kommentárt fűzni, legföljebb csak annyit amennyit ugyanerről mindannyiunk Zerkovitz Bélája anno, a „reszkető csendőrtollak”*kora költőjének nagy kortárs filozófusa még náladnál is tömörebben és még egyszerűbben foglalt össze,
    mikor asszongyja:
    „Szeressük egymást gyerekek, a szív a legszebb kincs …” 😀

    .

    * József Attila: Hazám és A tömeg [Érdemes lesz visszaolvasni]

  • HAZAI LAMPA:

    Ismetelten foglalkozol a Horthy es a terulet-hoditasi celjainak es erdekeinek eredmenyeivel.

    Ketsegtelenul, Horthy-t semmi mas nem motivalta Hitler csatlossava valni, mint a „Trianon-i” ingatlan hoditasi erdekek.

    De miert halgatsz azon , hogy te es elvtarsaid is mind ugyan azt a „Trianoni” ingatlan hoditasi,ill. rablasi erdekeket valjatok es hirdetiek meg ittan is.

    Sot, Kun Bela elvtarsatok is eskudott, hogy hadsereget tervezett toborozni es „vissza-hoditani” mind a szomszedos nemzetek szulofoldjeit.

    Hiszen Szlovakia, Rutenia, Burgenaland, Horvath orszag, Szlovenia SOHA nem volt magyar!!!!

    Hasonloan Erdely, meg az Ottoman torok uralma alatt is szazszor jobb eletuk es lehetoseguk volt mint a magyar uralma alatt.

    Soha NEM volt Erdelynek „Arany-kora” a magyarok zsizmaja alatt.

    Csupan a regi magyar kiralyi-hadak katonai eroszakkal hoditottak meg es urltak Erdelyt es raboltak a nepet.

    Hajlandok lennetek bevallani oszinten, hogy miert ohajatanatok ismet eroszakkal leigazni es uralni azokat a szomszedos nepeket ?????????????????????

    Szidjatok Trianon-t es az Antant-ot.
    De a tagadhatalan valosag, hogy Kun Bela fenyegetesere a Roman hadsereg akcioba lepett es megszalta magyarorszagot.

    Sot, egyseges Roman-Magyar kiralysogot kialtottak ki, a roman kiraly uralma alatt.

    Az Antant es a Trianoni hatarozat hianyaban ma meg itten is romanul kellene nektek irni, mert roman allampolgarok lennetek.
    De azon a tortenelmi valosgon nemak vagytok mindeg, hasonloan, a gyakran emlegetett neves torteneszeteik is.

    Hiszen a magyar kiralysag neveben uraltatok, raboltatok azokat a nemzeteket, de azok SOHA nem raboltak sem uralatk titeket.

    Pedig a ti onzo elkepzeleseitek alapjan nekik is ugyan azon joguk leheten titeket uralni teljes hatalommal egy ezer even-at.
    Miert ne ????
    Vajon miert nem lehetnenek qwittek veletek ?????

    Ami Magyarorszag ellenallasat Hitler hadai elenn veltek, hat miert nem vagytok hajlandok elismerni a valosagot, hogy Ausztria ellenzte a nemet-eggyesuleset.
    De mi tortent ????
    Meg 1938 tavaszan a Wermacht egyszeruen elfoglalta Austriat es besorot minden fital Osztrak fiut a Wermachtba.

    Mi alapn kepzelitek, hogy ugyan az nem tortent volna magyarorszag eseteben is ?????

    Ne feledd, Horthy probalkozott kilepni a szovetsegbol 1944-ben, de a nemet ferlderitok megtudtak es arra a Wermach megszalta az orszagot.
    Horthy maga az SS fogsagaban es eggyettlen fia kivegzesevel kenyszerive lemondasat alairni.

    Amodom Eichman a bortonbol ki-szabaditott Szalasi-t tette bab-hatalomra.

    Miert csupan a tortenlmi adatok valogatott reszeit hirdeted ?????????

  • PITYIPALKÓ !!!

    Minden itt leírt szavaddal egyetértek,bizony

    „az első jotától, az utolsó pontocskáig” 🙂 *

    Máté: 5. -18.

  • Hazai Lámpa!

    Téves és megtévesztő mondat, hogy „A lehszomorúbb az volt, hogy az ellenséges politikai oldalakon nem volt olyan világnézet,vagy csoport, aki jobbat tudott nála”. Tudniillik Hitlernél.

    Marhaság!!! Mert mindig a végén csattan az ostor.

    Hitler minden tanulatlan porcikájában „ösztönösen”, csakis Németország újra fölfegyverzésére, a háborúra koncentrált. Semmi más nem érdekelte. Minden lépése ezt az egyet szolgálta. Számára a nép, a tömeg is csupán az egyik erre szolgáló eszköz volt. Sőt, mi több, még a világra szóló 1936-os berlini olimpia is kizárólag erre lett kitalálva. A teljes végeredményt mindössze 1945. május 8-9. hozta meg a az őt követő übermensch németek számára. Akik bedőlnek az autópálya demagógiának és az iparosító hazai oligarchiának, azok mind így járnak majd…

    Kisztihand : G

    Mert a hülye nép ezt mindezt tövig benyelte, ahogy ma a magyarok is árnyékként követik a Vezérüket…

  • talalom;

    Nem „gyilkosozta” magat soha senki itten soraival.

    A „karanten-naplo” sorozata Marc. 22-en kezdte a szilva-fa viragazsaval, de talan NEM mindenki olvassa allandoan a maga sorait, sem a KMH-t.

    Azert nem lenne szukseges le-KUSS-olni barkit sem.

    De maga mar elobbiekben hivatozott soraiban a „duhos”-segerol es nehanyszor az eroszakos-tettek-re is hivatkozott, ill. emlitette azt.

    Mind az tagadhatlanul nem a maga altalanos magatrtasai, amit eleg-regen olvasok hogy felfogjam az allapotat.

    Csak nyugodjon meg. A jelen vilagszerti jarvany helyzeten senki es semmi nem valtoztat.
    Csupan onmagat serti es idegesiti mind azokkal.

    Sem az Orban es tarsai elleni erzelmei sem valtoztat semmit, csupan a sajat egeszseget reszkirozza azzon modon.

    Igen, nem csak Mrs.Bernstein, de meg a „hazug”, „gonosz” es „hazember” is „izgul” hogyan befolyasolja a jelen helyzet egeszsegi allapotat.
    Es mindenki mas korulmenyeit es allapotait!

  • Elfogtunk egy levelet – érdemes pontról pontra végig olvasni! A tényeket 13 pontban foglalja össze Skultéti József a Pesti úti Idősek Otthona intézményvezetője.

    „Tisztelt Főjegyző Úr!
    Az elmúlt napokban megjelent, több esetben hamis, rágalmazó sajtóhírek kapcsán újra
    megerősítem:
    – Intézményünknek a járványveszélyt megelőzően és a járvány időszakában is mindvégig
    volt főállású orvosa.
    – Intézményünkben az ellátottak ápolása, a szolgáltatóval kötött szerződésnek
    megfelelően az orvosi felügyelet mindvégig biztosított volt.
    – Kéréseinkre, megkereséseinkre a Főpolgármesteri Hivataltól minden támogatást,
    segítséget megkaptunk.
    Az alábbiakban kronológiai rendben tájékoztatom a Pesti úti idősotthon orvosi munkájáról
    1. Az intézménynek egy szolgáltatóval (Házidoktor17 Kft.) van hatályos
    szerződése 2018 óta.
    2. Az egészségügyért is felelős miniszter döntését követően – a 65 év felettiek
    feladatellátásból való kivonása – a szerződött szolgáltatónak egyetlen, 65 év
    alatti orvos állt rendelkezésre.
    3. Március 30-án (hétfő) személyes rendelés történt az intézményben.
    4. Két lakó április 1-én került beszállításra kórházba magas láz és légúti tünetek
    jelentkezése után. Az ügyeletes orvos intézkedése alapján a járványveszélyre
    utaló légúti (láz, köhögés, légszomj) tünetek miatt a területileg illetékes
    kórházba 2020. április 1-én még 3 fő került beszállításra.
    5. 2020. 04.02. napján az orvos további 13 fő lakó kórházba szállításáról hozott
    döntést, az Ő ellátásuk a fogadó egészségügyi intézmény kapacitásától függően
    történt.
    6. 2020. április 2-án értesültünk arról, hogy járványügyi zárlat alá került az
    intézmény. Két olyan ellátottunk esetében a COVID-19 teszt eredménye pozitív
    lett, akik 2020. április 1-én kerültek beszállításra magas láz és légúti tünetek
    jelentkezése után.
    7. Április 3-án az intézmény orvosa a fővárosi önkormányzat által biztosított
    teszteket személyesen vette le az intézményben. Erre és egyéb feladatai
    ellátására vonatkozóan április 2-án a kerületi tiszti főorvostól határozatot is
    kapott az intézmény orvosa.
    8. Április 4-én (szombat) és április 5-én (vasárnap) hétvégi ügyeletet tartott az
    intézmény orvosa.
    9. A járványügyi helyzetre való tekintettel az intézmény vezetőjeként április 7-én
    felszólítottam az intézmény orvosát, hogy fokozott személyes jelenléttel segítse
    a betegápolást, és a járványügyi teendők ellátását.
    10. Április 8-án intézményvezetőként tájékoztattam a főjegyzőt, hogy reggel
    személyesen is megjelent az intézmény orvosa.
    11. Április 8-án az OMSZ a Nemzeti Népegészségügyi Központ kérésére tesztelte
    a lakók mellett az intézmény orvosát is. A teszt eredménye használhatatlannak
    bizonyult, ám erről csak később, április 17-én kapott tájékoztatást az intézmény.
    12. Április 12-én az intézmény orvosát tünetei miatt házi karanténra kötelezte a
    kerületi tisztifőorvos. A Bajcsy kórház segítségként 1 fő önkéntes orvos és 1 fő
    orvosegyetemi hallgatót biztosított.
    13. Április 13-án egy új, a Főpolgármesteri Hivatal segítségével az intézmény által
    szerződtetett orvos is felvette a munkát a helyszínen.
    Kérem a tájékoztatásom elfogadását, egyben kérem, a további rágalmazó állítások
    megelőzéseként fentebb rögzített tényekről a nyilvánosságot is tájékoztatni szíveskedjék.
    Tisztelettel
    Skultéti József intézményvezető
    Fővárosi Önkormányzat
    Pesti Úti Idősek Otthona
    1173 Budapest, Pesti út 117.
    tel.: +36 1-254-0021; +36 20-229-8185;
    email: [email protected]
    www. pestiut.hu” —-

  • Kedves Don Golo és Pityi Palkó!
    1.Nem a kioktatás szándéka vezetett, de igyekszem tömören fogalmazni (nem sikerül), és ez sprődebb, mint egy beszélgetés.
    2. Nem tudom, miért jött elő a „szeressük egymást gyerekek”, hiszen azt írtam: az iránytalan düh nem célravezető, nincs haszna. Ok. Meglincseljük. És akkor mi van? Rendben, az érzelmeknek szerepük van közös ügyeinkben – de azért ne dobjuk el teljesen az eszünket.
    3. Mindaz, amit a fasimusról, nácizmusról leírtatok, rendben. Bár Magyarországon nem 2010-ben kezdődött a náci beszéd, hanem 89-ben tört a felszínre, mint valami túltöltött pöcegödör.
    Úgy vélem, az ilyen, szavakkal indított galádságok ellen az a legjobb, ha ragaszkodunk szavaink eredeti jelentéséhez, nem engedjük azokat bemocskolni. A nacionalizmus rehabilitációja még hosszú ideig reménytelen, de én sose használom senkire szitokként. Eredetileg hazáját, nemzetét szeretőt, becsülőt jelentett. Petőfi is nacionalista volt, Kossuth egyenesen szabadelvű (liberális) nacionalistának vallotta magát, mégse azonosítanánk a száz évvel későbbi nácikkal.
    A soviniszta jelentése azonban a nemzete felsőbbrendűségét valló, más népeket becsmérlőt jelent. Az elnevezést a napóleóni idők Chauvin nevű képviselője adta. Azért, mert a báró úgy vélte: aki Napóleon zsenialitását kétségbe vonja, vagy bármely okból bírálni merészeli, az hazaáruló.Ez tehát kirekesztő, támadó felfogás, míg a nacionalizmus eredeti jelentésében nem. A rémtetteket elkövető nácik miatt a kifejezés még hosszú ideig nem lesz kedvelt. De legalább ne mentegessük az ocsmány uszítókat azzal, hogy nacionalisták. Nem. Gátlástalan soviniszták.

  • talalom
    2020 május 11
    11:36 de.

    : )))))) : )))) : )))

  • Az irredenta némiképp Kárpát medencei sajátosság, és azt jelenti, hogy egy nemzet felsőbbrenűsége jogot ad más népek területének elvételére, az azok feletti uralomra, az „élettér” bővítésére. A vezénylő tábornok ugyan egyelőre csak óvatosan használja a szupremácia kifejezést, de számtalanszor utalnak arra hívei, hogy a Kárpát-medence népeinek vezetésére a magyarok hivatottak. (Ami elég vicces a régió népei, országai közötti teljesítmények rangsorában egyre hátrább csúszó Magyarországot nézve.)
    Jön az ellenérv: Erdély nem más népé volt! De igen: Erdély mindig önálló fejedelemség volt, nem a Magyar Királyság része, sokféle népei között a magyarok létszámbeli kisebbségben voltak. A nacionalista (Jó értelemben) márciusi ifjak még tudták ezt, így nem azt követelték, hogy „Erdélyt vissza!”, hanem azt: Uniót Erdéllyel! Az meg 2007 óta megvan. Persze sok dolog van még, hogy az ott élő népek egyike se kerekedhessen a másika fölé pusztán náci alapon, hogy megmaradjon a nyelv, a kultúra. Ebben lenne szerepe Magyarországnak – de ez a székelykaland jellegzetes soviniszta öntökönszúrás.
    A Trianon kiskastélyban kötött béke nem Magyarországot – mégcsak nem is a Magyar Királyságot – darabolta föl, hanem a Habsburg birodalmat. Visszaütött kicsit a kiegyezés kétarcúsága, amiben a magyarság a birodalom „társuralkodó” népe lett, ezzel hosszú évtizedeket nyerve a békés fejlődésre. Viszont osztoznia kellett a birodalommal a vesztes háború következményeinek elviselésében. Elég érdekes ebben is a soviniszták viszonyulása. Alig több, mint 50 év elteltével boldogan masíroztak annak a seregében, aki évekig irtotta a magyar nacionalistákat.
    Nagyjából itt tartunk megint.

  • Nagyreszben sajnalatos olvasni, hogy „talalom” beszamolo sorozata a jarvany-tartalma a quranten alatti sikeres atesesen erre vezetett.

    Legtobb cikkek hamar tavol jutnak a cikk alanyaitol.
    Hiszen mindenkinek van a sajat hozza-adnivaloja, elemnyei, megjegyzesei.

    De altalaban semmi conclusiora ,vegeredmenyre, donto-meglatasra nem jutnak a hozzaszpollasokkal, rendszerint csak egyeni civakodasokka valik minden.

    Peding nem hiszem,hogy ha mind a hozzaszollok az egyenek elleni tamadasokat melloznek, hogy a KMH nem lenne ertekesebb, nivosabb , elvezetesebb es fokent sikeresebb is.

    Vajon miert nem lennek a hozzaszollok erdekeltek azon?
    Hiszen az mindenki erdeke lehetne!

  • Bendeguz79:
    „Sot, egyseges Roman-Magyar kiralysogot kialtottak ki, a roman kiraly uralma alatt.”

    Ilyen terv román kormányzati részről tudtommal nem volt.
    Úgy tudom, hogy gr. Bethlen István későbbi miniszterelnök informálisan valóban tapogatózott egy, a Hohenzollern-házi király uralma álatti román-magyar dualista monarchia létrehozásának lehetőségéről, de attól úgy az Antant, mint a román vezetés elzárkozott.

  • talalom
    2020 május 12
    8:03 de.

    Én mindig is hangoztattam az elmúlt években
    hogy a „Kiegyezés” nettó hazaárulás volt.
    A csehek nem „egyeztek” ki. És mégis iparilag fejlett
    részévé tudtak válni az Osztrák Birodalomnak.

    Trianon egyenesen következett -szerintem- a Kiegyezésből.

  • Geyza:
    „Trianon egyenesen következett -szerintem- a Kiegyezésből.”

    Háát… bizonyos értelemben valóban. Ti. abban az értelemben, hogy ha 1849-ben Kossuthék nem buknak el, hanem győznek, és Magyarország Ausztriától teljesen független, önálló államá válik, akkor Trianon (ha nem is pont az 1920-as határokkal, de mindenképpen a nem-magyar nemzetiségi területek teljes leválásával) nem 1918-20-ben, hanem évtizedekkel korábban bekövetkezett volna.

  • KOVENDEG:

    Hol tanultad Magyarorszag XX szazadi alap-tortenelmet???

    Mas-dolhokkal kevered az egyszeru es tahadhatatlan tenyt.

  • Don Golo. Nem magyarázkodás, – ez a nacionalizmus (görög-latin eredetű szó) szótári jelentése.

  • HAZAI LAMPA;

    A „talalom”-hoz cimzett soraiban nem messze lot a celtol.

    Ugy Boda teljes megelegesettsege es kerdezhetetlen husege az Orban es Fidesz melett, mint „talalom” husege a szocialista elpekzelesek es igeretek melett, minden kerdesek nelkul lenyegeben ugyan az, csak az elnevezeseik es nevbeli kifejezeseik kulomboznek.

    De altalaban, ne feledje ,hogy egy bizonyos fokig, az emberiseg is nagyon hajlamos az u.n. „herd mentality” (csorda eleme)kovetesere nagyon hajlando.

    S bizonyos fokig az is biologiai eredtu.
    Hasonloan mint az allatvilagban, a halak, madarak, legtobb emlosok engedelmesen kovetik a vezereiket.

    Az emberiseg eseteben akik az onallosagaikat es lehetosegeiket hajlandok feladni ma remelt csorda-szeru koveteskent a „csordasnak.”

    S amokor az egyeni kuzdelmek aran elnyerheto elonyoket hajlandok alavetni egy bizonyithatalan igeronek, csupan mert az egyszerubbnek, konyetbbnek latszik es igerve is.

    Persze a csordas vezeti a csordajat a vagohidra is a sajat erdekeben. Mert a „csordas” azon jovedelmezik, amodon ertekesul allaspontja.

    Csak vegyed a tortenelem altal ismert neveket oda, s rogton bizonyosodott minden.

    Az osi biologiai osztonszerusegtol elvalni igen batornak es kepesnek szukseges lenni az allati osztonoket feleulmulni.

  • Geyza
    2020 május 10
    2:35 du.
    most már 100%+1 Toronto ON kitört a SARS! + KARANTÉN

    a közlekedésrendészet elkapott (hogy hogyan nem tudni?) egy Mercedes-t ami a 8 sávos autópályán 305km/h sebességgel vágtatott a TV hiradó rémülten beszélt róla, mekkora nagy kihágás meg hogy sebesség határ túllépés (itt max 110 km/h +10% a megengedett mert van MADD ezt ne kérdezd keress rá megéri)

    szóval az emberek szabadságra vágynak és akkor jön a rend őre

    hogy mekkora bírságot szabnak ki rája? már el is vonatták (tegnap éjjel sok kocsivontató garázst felgyújtottak újfent itt Toronto ban…szeretik őket)

  • talalom 2020 május 12 8:03 de. és Geyza 2020 május 12 12:02 du.
    Kedveseim,
    Az úgynevezett Osztrák-Magyar Monarchia nem volt más mint egy Bécsből szervezett és irányított, felületesen összefércelt, összefoltozott tákolmány.
    Érdemes tanulmányozni Teleki Pál volt miniszterelnök, földrajztudós híres „vörös térkép”-ét, ami Magyarország 1910-es népességének nemzetiségek szerinti eloszlásáról és a népsűrűség figyelembevételével van ábrázolva. (Teleki Pál, mint földrajztudós, 1909-1913 között a Földrajzi Intézet nevű kiadóvállalat tudományos igazgatója, 1910-1923 között pedig a Földrajzi Társaság főtitkára volt ! )
    Ez a térkép megdöbbentően tudomásunkra hozza, hogy mi Magyarok, földrajzilag milyen szétszórva éltünk ! A “történelmi” Magyarország területein élő Magyar népek között nem volt folytonosság – az 1910-es népszámlálás szerint a Magyar Királyság lakói között 50 százaléknál kevesebb volt a magyar, a később elcsatolt területek lakossága pedig háromnegyed részben volt más nemzetiségű – volt olyan vármegye hol nem is élt magyar ! – de ez viszont nem hátráltatta a szünet nélküli lázító agitációt köztük.
    Tájékozatlan embereknek furcsán hangzik de a magyar nemzetnek soha nem volt területe a történelmi Magyarország, tekintve, hogy azt a területet jelentős részben más nemzetek és nemzetiségek népesítették be.
    Több haszon származna mindnyájunknak, ha félretennénk a sok zagyvaságokat ami “Trianon” körül forog és hideg fejjel megvizsgálnánk hogy mi is volt tulajdonképpen a “Szent Korona ezeréves Magyarországa”.
    Trianon nem egy derült égből való villámcsapás volt hanem már akkor legalább évszázadokon át tartó büdös, penészes rothadás eredménye.

  • 1. Látom, Hazai L meg B79 milyen szépen egymásra találtak. Igaz, idősebb vagyok HL-nél, de a kor akkor is csak állapot, ha az évek száma csekély, nem érdem. Bár talán oka annak, hogy az illető olyan fogalmakat húz elő, amikkel már évtizedek óta nem dolgoznak társadalomkutatók. Mert lehet, hogy igazak voltak az I. ipari forradalom táján, a XIX. sz. közepén a fejlett ipari államokra, ám semmiképpen nem húzhatók a mai közép-európai régiókra.
    2.Pityi P:Az említett 1910-es népszámlálási térkép benne van Romsits I.: Magyarország XX. századi történelme című kötetében -, ami a legizgalmasabb olvasmányom volt az elmúlt években.
    Romsits abban különbözik a Schmidt-féle történelmészektől, hogy világosan elkülöníti: mi az, ami még nem bizonyított hipotézis, mi az, ami csak közvetett leletek alapján valószínűsíthető, és mi az, amit bizonyítékok emelnek tényekké.
    3. Minden államszervezet „tákolmány”,hiszen a mi emberek szándékai, ereje, felfogása stb. „tákolta össze”. Vannak, amik egész jól működnek:pl. a poroszok, szászok, bajorok összetákolta Német Szövetségi Köztársaság. De a provansziak, normandiaik, lotharingiaik stb. által összetákolt Francia Köztársaság is elég régen állja a sarat.
    Az a rántottkaraj alakú Nagy-Magyarország, amit oly büszkén hordoznak – a főbugris meg ilyen térkép előtt páváskodik -, az kb. Nagy Lajos birodalmát jelöli.Nagy Lajos meg, ó fájdalom – bár a magyar koronát is viselte, nem volt az a szittya típus: a francia Anjou uralkodóház tagja volt. Igaz, a „farkinca” még így is csalás, mert a horvát bánság ugyan – a magyar királysággal együtt – az Anjouk birodalmához tartozott, de meglehetős önállóságot élvezett.

  • Bendeguz79
    2020 május 12
    4:24 du.

    KOVENDEG:

    Hol tanultad Magyarorszag XX szazadi alap-tortenelmet???

    Mas-dolhokkal kevered az egyszeru es tahadhatatlan tenyt.

    ————————————–
    Na, ez nagyon tetszik! Amikor az abszolút tudatlan okítja a nála sokszorosan olvasottabb és tájékozottabb fórumtársát!

  • Bendeguz79:
    „Az osi biologiai osztonszerusegtol elvalni igen batornak es kepesnek szukseges lenni az allati osztonoket feleulmulni.”

    Hát igen… Szemléltető példa, hogy Önnek elég ritkán sikerül.

  • Bendeguz79:
    „Hol tanultad Magyarorszag XX szazadi alap-tortenelmet???”

    Hol? Különböző európai városokban – de ez a legkevésbé sem tartozik Önre. (Én sem kérdezem, hogy Ön melyik szolgálati helyén és milyen beosztásban tanulta.) Hogy miből tanultam? Elég sok forrásból. A Geyzával általam vitatott kérdésben pl. Önnek is ajánlani tudnám (ha szokott olvasni) br. Eötvös József „Über die Gleichberechtigungder Nationalitaten in Österreich” 1850-es kiadás), még inkább szintén tőle „Die Garantiender Macht und Einheit Österreich” (1859-es kiadás) c. munkáját.

    Ha Ön esetleg nem vette volna észre, Geyzával 19.századi (nem pedig 20.századi) eseményekről váltottunk szót, melyeknek mindkettőnk szerint – így vagy éppen amúgy – csak egyik folyománya volt az un. történelmi Magyarország 20.századi felbomlása. Máskor jobban figyeljen, most leülhet!

  • a 444 cikke a telefon és PC elkobzásáról és az időleges letartóztatásról borzalmas!!! nincs más szó rá, de
    The View USA tv program ban most (SIC) élőben Louisville ben egy néger ápolónő házába a rendőrök valami ismeretlen okból be akartak hatolni és ledöntötték az ajtót mint betörők, amikor az ápolónő jelenlévő barátja tüzet nyitott a nála törvényesen lévő fegyveréből önvédelem címén a rendőrök behatoltak és szétlőtték mind a kettőt hír más erről nincs, 17 éves néger fiút összekevertek valakivel és kérdések nélkül otthonában az anyja jelenlétében szétlőtték

    tehátr a világ meg van bolondulva és a hatóság mint elszabadult hajóágyú amit nehéz megállítani

    e’vvan

  • Sajnalom „talalom” ismet nagyon teves.
    Mert NEM „talaltam” Hazai Lampara, sem HL nem talalt ram.
    Csupan megjegyzesemet tettem HL soraira.

    Sajnalom, hogy nem folyamodtam hivatalosan a maga jovahagyasaeret a hozzaszollasom elott.

    Mind a maga altal listazott diktaturak, igen diktaturak volta, s mind az eroszak alapjan sikereskedett hoditasok.

    A maguk „nagyon magasztalt tortenesszeik” valojaban ev-tizedenkent valtoztajak a tortenelemuk adtait. Attol fuggoen, hogy ki leve a hatalmon ottan.

    Az emlitett 1910-es evi nepszmalalas valosagosan nyujtotta a lakossag nemzetisegeit. S annak alapjan lettek a szomszedos nemzetek hatarai meghatarozva 1920 Juniusi Parizsi bekeszerzzodes szerint.
    De maga es maguk azert masokat atkoznak.

    Keptelenek elismerni a tagadhatatlan valosagot.
    Ami semmi mas ,mint hogy a magyar kiranyi hadak fegyveres eroszakkal foglalatak el szomszedaik szulofoldjeit.

    Azt megvaltoztatta az 1918-as haboruik eredmenye.
    Ma azon sirankoznak, panaszkodnak es vadoljak az aldozataikat minden sajat tetteikert.
    AZ mifel „szolidaritas” lehetne ??????

  • KOVENDEG;

    Tisztan lathato, hogy minden lehetosget kihaszznalsz a szemlyes ocsarkodasaid lehetosegere.

    Magyarorszag Roman katonai mmegszallast es az Egyesult Roman-Magyar kiralysag adatait mar itten megvitatuk, sot nem csak egyszer.

    Nem csak adtai, hanem fenykepek sorozatai is voltak nyujtva itten, ami mutatta a roman hadsereg allomasozasat a volt Lenin, elozoleg a Szent Istan koruton is.

    Tobb adatok es sok hozzaszollasokkal is bizzonyitva az 101-evvel elotti tortenelmi adatokast.
    Velhetoen, meg szuleid is mesltek arrol neked.

    Ha arra sem vagy kepes emlekezni, azert NE engem szidjal!

  • Bendeguz79:
    „Magyarorszag Roman katonai mmegszallast es az Egyesult Roman-Magyar kiralysag adatait mar itten megvitatuk, sot nem csak egyszer.”

    Arról nem én tehetek, hogy Önnek halovány segédfogalma sincs Magyarország keleti részének (és Budapestnek) 1919-es időleges román katonai megszállása, és valamiféle soha nem volt „Egyesült Román-Magyar Királyság” Ön által – talán kissé illuminált állapotban – álmodott tündérmeséje között. Mít szívott, Mr Bendeguz? Cserélje enyhébbre, túl erős, még valami baja lesz tőle.

  • Bendeguz a „polihisztor” Mindig mindenhez
    és (sajnos) mindenkihez van eppár OKKOS szava.Szörnyű…

  • OK tortenelem atalakitok.
    Legalabb olvasnatok a tortenelmetek irott adatait.

    1920 Aufusztusaban a Roman hadak megsemmisitettek minden magyar fegyveres ellenal;aso ptobalkozasokat.
    Valojaban az orszagot bekebeleztel.
    Teszben kiuritettek, mert vittek ami csak nem volt leszogezve.

    A roman kiralysag hatlmanak sikereit Harry Hill Randoltz Amerikai tabornok kozbelepesere adtak fel remenyeiket.

    Miuatan Horthy Siofokrol menve sikeresen torvenyes rendet teremtett a roman hadak kivonulasa utan.

  • Bocsanat, helyesbites, 1919-Augusztisaban, nem 1920.

  • Elég fárasztó B79 zagyvaságait örökösen helyretenni, különösen, hogy nem zavartatja magát a tényektől, és ezredszer is elismétli ugyanazt a marhaságot.
    1. Kun Béla serege megtámadta a szomszédokat – írja. NEM. Északról a cseh, délről a román csapatok az 1919 márciusában átadott Vyx jegyzékben szereplő, AZ ANTANT ÁLTAL KIJELÖLT DEMARKÁCIÓS HATÁROKAT ÁTLÉPTÉK! A csehek szerint ugyanis még az Észak-Alföld egy részének is Csehszlovákiához kellett volna tartoznia, a románok szerint meg a TISZA VONALA LETT VOLNA A TERMÉSZETES ROMÁN-MAGYAR HATÁR. A Tanácsköztársaság Vörös Hadserege, az Antant által kijelölt demarkációs vonalakat VÉDTE, nem tört be ezek mögé, nem „támadta meg” a szomszédokat. Más kérdés, hogy Magyarország akkori urai úgy be voltak szarva a munkásszázadoktól, hogy inkább hagyták letarolni az egész keleti országrészt a Dunáig a román csapatoknak – amiket később az Antant segítségével kellett visszaszorítani a trianoni határok mögé. (Ez volt az egyik feltétel: a magyar kormány aláírja a szerződést, vagy hagyják a románokat a Tiszánál.)
    „Magyarország határainak kijelölésénél figyelembe vették az 1910-es nemzetiségi adatokat.” NEM! Nemcsakszórványban élő színmagyar településeket csatoltak el, hanem egész, jelentős magyar többségű országrészeket is (Csallóköz, a Partium és Dél-Erdély egy része stb.). Ezek ellen az amerikai elnök is protestált – Winston ki is vonult a béketárgyalásokról – de hiába.
    Elég vicces, hogy pont nekem, aki utálja ezt az egész mai trianon-hisztit, kell a tényekre figyelmeztetnem.
    Apróság ugyan, de jól mutatja B79 „tájékozottságát”. A budapesti Nagykörút Oktogontól a Margit hídig tartó szakasza SOHA NEM VOLT LENIN KÖRÚT! Igaz, nem Szent, hanem I. István körútnak hívták. A Lenin körút a Rákóczi úttól az akkor November 7. (ma Oktogon) térig tartott, ami korábban, és ma ismét, az Erzsébet és a Teréz körúti szakasz volt.

  • Egyébként: nem vagyok dühös, hiszen éppen én írtam Pityi Palkónak a düh céltalanságáról, káros voltáról.
    Ja, és szívlapátom sincs – úgyhogy hólapátra helyesbítek, ami viszont van fémból is, meg műanyagból is. És mivel nem természetem a düh, nem fogok vele össze-vissza csapkodni – megteszi egyetlen jól irányított, kellő erejű suhintás. A szájkaratésokat általában csak ilyesmivel lehet meggyőzni.

  • Lányok, B és tsai ! Egy kis szövegértés soha nem árt. Egy „folytatást” meg kell előznie egy irománynak. Tehát pl. egy 5-ik folytatás csak egy 5-ik iromány után következhet(ne). Most ne beszéljünk a főzőkanalak világáról… -gábor-

  • BrunszvikTeri

    T.Bendegúz! Hazai Lámpának 05.11./12:45-kor azt írja, hogy

    „Kétségtelenül Horthyt semmi más nem motiválta Hitler csatlósává válni, mint a ‘trianoni ingatlan’ [ 😀 ] hódítási érdekek”.

    Ebből a mondatából én csak az általánosító „s e m m i . m á s”-t

    kifogásolnám, tekintettel a később már Kormányzó,akkor még „csak

    vezénylő” admirális-Fővezér két,Hitlerrel tökéletesen

    e g y e z ő . e l v i . alapállására, már Hitler előtt 9 *évvel:

    I. az egyik; az ő ún. antikommunizmusa,

    II.a másik; a saját-maga által nyíltan vallott és gyakorlatban
    ˙ bemutatott antiszemitizmus. stb.

    A I.-től ugyanúgy irtózó megszálló Antanttól ajándékba kapott

    teljhatalommal a kezében, számára már csak e két tényező is

    elegendő volt, hogy a nácizmussal egy életre összekösse a

    Zugehőrt**…

    .

    *Tudniillik, már a Meinkampf megjelenése előtt 9 évvel egyeznek.

    ** Trianon már csak ürügy erre a disznó frigyre…

  • BrunszvikTeri

    Kiegészítés az 5:46-hoz :

    „Az I.-től – ti.a kommunizmustól – ugyanúgy irtózó és . e z é r t

    . ajándékba kapott teljhatalommal a kezében…”

  • Brunsvick T.

    Trianon márcsak ürügy erre a „disznó frigyre”… Ez az ürügy szolgált a következő casus belli-re…

    És valóban, mert fönti elemzésedből kimaradt a nagytőke – „tőke és fasizmus jegyesek” /J.A./ – a katonai lobbi, egyszóval ugyanazok akik már az I. nagyháborút keleten és nyugaton együtt robbantották ki.

  • BrunszvikTeri

    Voronyezs

    Igen, valóban, mert jómagam csak Bendegúz bizonyos szavait vettem górcső alá.

    Egyébként a nagytőke, a gyárosok szerepe maga az alap, a többi a díszítés a mocskos tortán…

  • talalom
    2020 május 13
    1:29 de.

    Mint köztudomású, a Párizs környéki békékbe a legyőzötteknek semmi beleszólásuk nem volt, hanem a kész okmányokat kellett aláírniuk (kevés kivételtől eltekintve). A 2. világháborúnak megágyazott ez a fajta szemlélet, mert a vesztes központi hatalmak országai megalázva és kifosztva érezték magukat.
    Abban talán egyetértünk, hogy a Nagy-Magyarország térkép egy propaganda termék abban a formában, ahogy a 20-as években használták.
    Lehet, hogy mikor te az újságot írtad a nyomdában, akkor divat volt a revízió minden fajtájára kígyót-békát kiabálni. Az általad említett Romsics-könyvben valószínűleg benne van, amit mi még nem tanultunk, de a mostani diákok törikönyvében is benne van.
    Ti. a revízió alatt sokan, sokfélét hirdettek a 30-as években. Pl. még az általad tisztelt akkori baloldali költők és politikusok se nyugodtak bele a színtiszta magyar területek elvesztésébe! Lsd. pl. Juhász Gyula Trianon-verseit.

  • Bendeguz79
    2020 május 13
    12:43 du.

    Történelmi okai vannak, hogy a magyarság ragaszkodik bizonyos nem magyar-lakta területekhez is, ami a magyar történelem ismeretében könnyen megérthető.
    Amikor a honfoglaló magyarok bejöttek a Kárpát-medencébe, akkor nem válogattak hegyvidék és alföld között, hanem szétszórva letelepedtek a fontosabb pontokon. Minden törzsnek volt egy szállásterülete, pl. Árpádé a központi Óbuda és vidéke. A határvidékekre a szövetséges népeket telepítették.
    Ennek egyik oka lehet, hogy a Kárpát-medence egy természetes földrajzi egységként is elképzelhető. A belső alföldi részt kiegészítik az erdős hegyvidékek, valamint védelmi vonalként a hegyláncok stb. Másik oka lehet, hogy akkoriban a két itteni nagyhatalom, a Frank és a Bizánci Birodalom ezt a részt egyfajta ütközőzónának vagy senki földjének tekintette.
    Az itt élő kisebb népek nem alkottak egységes országot. A magyarok az itteniekkel összeolvadva egységes államalakulatot alkottak, amit háromszáz év alatt az Árpád-házi királyok megtartottak, sőt gyarapítottak. Tudjuk, hogy aztán ezt továbbvitték az utódok, és megváltozott körülmények közt is ragaszkodtak hozzá.
    A sok háborút nem ez okozta, hanem hogy a magyar vezetés ezer év alatt mindig is a Nyugatot tekintette példaképnek! A magyar politikai vezető réteg soha nem volt tartósan, egy emberként egyik keleti nagyhatalom mellett sem, amelyek pedig sokszor próbálták a Nyugatot rajtunk keresztül elérni (Romsics Ignác elmélete).
    Az ország az elmúlt 500 évben elvesztette az önállóságát, és mindig mások döntöttek helyettünk. A magyarokat soha senki nem kérdezte, főleg úgy, hogy abban az egész népesség képviselve legyen.

  • talalom
    2020 május 12
    8:03 de.

    Sajnálom, ha tőlem tudod meg, de olyan ország nincs (hivatalosan), hogy Erdély! Másik, hogy a románok voltak ott legtöbben 1920-ban. De a románon és magyaron kívül volt ott még több nemzetiség is, így ha összeadod a magyarokat, németeket stb, még lehet hogy együtt többen is voltak, mint a román!
    A „zseniális” trianoni békecsinálók a soknemzetiségű Habsburg monarchiából csináltak soknemzetiségű „nemzeti” államokat. Ahol onnantól kezdve az új államalkotó népek üldözték az összes többit, sőt egymás területeire is szemet vetettek. Lsd. Jugoszlávia, Csehszlovákia, Románia stb.

  • HL! 1.Ismert, hogy csak néhány évig voltam hivatásos újságíró. A nyomdában az újságot egyébként nem írták, hanem szedték, tördelték, nyomtatták.
    2. Nem tudom, mire érted konkrétan, hogy „akkor még”. Ugyanis semmi ujdonságot nem mondtál. Abban tévedsz, hogy Erdély sose volt önálló ország. DE. Fennállása jó részében önálló fejedelemség volt. (Sehol nem beszéltem mai önálló Erdély-országról.)
    3. „Történelmi okai vannak, hogy a magyarság ragaszkodik bizonyos nem magyar-lakta területekhez is, ami a magyar történelem ismeretében könnyen megérthető.” Marhaság – egyetlen nép sem ragaszkodhat semmiféle „történelmi okokból” semmiféle területekhez. Az észnélküli revíziót nemcsak a baloldal, a normális konzervatívok is elutasították mindig. A te felfogásod szerint Chriséket ki kéne zavarni Kanadából, mi meg mehetnénk a Káma partjára, az Ural délnyugati lábához.
    Minden területi revízió kizárólag a fegyveres harcokban érdekelt harcimarciknak áll érdekükben.
    A területi revízió egyébként megtörtént. Bár a hozzád hasonlók tán csak akkor lennének elégedettek, ha minden román, szlovák (nyilván tótot mondanál), szerb (rác) stb. személyesen térdelnének elétek, kegyelemért könyörögve – meg persze a javaikat is oda hordanák.
    Ismétlem: a területi revízió megtörtént 2007-ben, azóta az egész Kárpát medence (kivéve a nyugati sávot) egy rendszerben él – élne, ha hagynátok, hogy ezt a rendszert összehangoljuk.
    Miféle „történelmi okon” ragaszkodhatna bármely nép más népek lakta területekhez???

  • BrunszvikTeri

    Hazai Lámpa 6:41

    „A központi hatalmak megalázva és kifosztva érezték magukat”…

    Hogy oda ne rohanjak! Hát ők voltak a „vesztes” háború kirobbantói és milliók gyilkosai – még a sajátjaiké is…
    Az ilyen egyoldalú megvilágítás hamis fényben, áldozatként tünteti fel az előbb uszító, majd a vesztes „központi hatalmakat”.

  • Bendeguz79:
    „Miuatan Horthy Siofokrol menve sikeresen torvenyes rendet teremtett a roman hadak kivonulasa utan.”

    Valóban, a protonáci tömeggyilkosok (akikhez képest később az Ön „kollégái” az ÁVH-n gyönge kezdő kínzómesterek és hóhérok voltak) „rendjét”, Siófok, Orgovány „rendjét”, a Somogyi-Bacsó gyilkosság „rendjét”, a numerus clausus rendjét, a Britannia-szálló „rendjét” – tehát az Ön politikai és emberi izlése szerinti rendet.

  • Hazai Lámpa:
    „a magyar vezetés ezer év alatt mindig is a Nyugatot tekintette példaképnek! A magyar politikai vezető réteg soha nem volt tartósan, egy emberként egyik keleti nagyhatalom mellett sem”

    Hát igen, az utolsó, 970-ik évi, immár sikertelen magyar kalandozástól (azaz rablóhadjárattól) 1241-ig túl sok idő telt el (no, meg hát Szt.István, Szt.László, Könyves Kálmán „idegenszívű, nemzetellenes” tevékenysége folytán) nagyrészt feledésbe merültek az ősi magyar erények… Ha nem így történik, a magyarok 1241-ben talán akár csatlakozhattak volna a nagy keleti mongol birodalom egyik, Batu kán által vezette seregéhez…
    Hát, ez a lehetőség sajnos rég elszállt.

    Sebaj, mentsük ami menthető…
    Magyarország máris megfigyelő a Türk Nemzetek Tanácsában.
    Ha Orbán basi ügyesen és szerencsésen pávatáncol, amire
    az ország az átkozott Nyugattól lehúzza a lehetséges utolsó eurót is, akár a Türk Tanács rendes tagjává is válhat. „Menjünk vissza Ázsiába” – hiszen Ady ezt már 1902-ben javasolta.

  • Hazai Lámpa 7:21

    „Az itt élő népek nem alkottak egységes országot.”

    Az lehet, azonban a tény az is, hogy egy nyelvcsaládot viszont alkottak. Ti. a szláv nyelveket beszélték és gyakorolták az egész „környéken” és persze a Kárpátmedencében is…

    Ez a magyar beékelődés kelet-Európa nyelv-szerkezetébe a legnyilvánvalóbb különbség arra nézve, hogy Árpádék mégiscsak egy már meglévő és viszonylag egységes – nem akarom mondani, valamely közös kultúrgyökerű – nemzeti struktúra közepébe csöppentek bele, mégha azok nem is alkottak egyetlen és egységes államot… – Bár ki tudja ?

    Keletről befelé sorolva; orosz, rutén, ukrán, lengyel, szlovák, cseh, szlovén, horvát, szerb…stb.., kiket csak a letelepedésüket követően osztottak meg a szokásos nép és nép közti birtoklási ellentétek, de addig hangsúlyozottan valami egybetartozás jellemezhette a kapcsolatukat…

    Ékes példa számomra a megdöbbentően szép és katartikus élmény, amikor egy Horvát-országi sziget XIII.századi rómaikatolikus(!) templomában (valahol Velence és Konstantinápoly[Bizánc] között) minden vasárnap népviseletes nénikék az ószláv többszólamúság törvényei szerint kántálták szent énekeiket… – Mintha „műsorukat” éppen valamely orosz pravoszláv kolostor fatemplom ikonosztáza előtt adták volna elő… Óriási volt, az szent…

    Még az is érdekesség-számba ment, amikor szintén Dalmáciában az orosz nyelvből érettségizett feleségem egy ugyancsak horvát(?) fekete népviseletes matrónánál érdeklődött és kapott választ keresett útvonalunk felől tájékozódva… Varsótól délre, kétezer kilométerrel, közte Magyarországgal… 🙂

  • BrunszvikTeri

    Bendegúz79 elejtett mondata szerint:

    „Horthy Siófokról menve megteremtette a törvényes rendet”.

    Hát, először is az a „menve”, az úgy történt, hogy hős, magukat nemzeti hadseregnek tituláló vitézeivel együtt, felülve a 6:20-as személyre . b e d ö c ö g ö t t . a Kelenföldi Pú.-ra, ahol >az ő megbízóitörvényes rend< kategóriájába.

    .

    * A Magyar Tanácsköztársaság Vöröshadserege északi és más hadszíntereken vívott hadjárata során az Antant ellen hősi harcokat vívó két legendás tábornoka.

  • Barmi kifagasokat is probalnatok itten felsorolni, vagy kepzeleteitekkel felre-magyarazni, de a tagadhatalan teny, hogy Magyarorszag volt az egyettlen europai Axis nemzet, amely a negy eves veres es pusztito haboru utan ismet averontast, haborut es teljes tarsadalmi, politikai, gazdasagi katasztrofa utjan ment.

    A negyeves haboru kb. egy millio fiatal magyar halala nem volt nekik eleg.

    Az u.n. Magyar-szoviet hatalom sikertelensegei ,csak a tovabbi es novekedo hianyossagokat, verontasokat jhozott. Amit ismet csak a haborus verontasaival remeltek megoldani.

    „taklalom” felhozta soraiban ,hogy a Habsburg uralt Austria volt a haboru leg-nagyobb vesztesse.
    Igen, a Habsburg Birodalom, mindent elvesztett. Terulettileg legalabb 80%-t.

    De halottal valaha is az Osztrakok sairankozni a „TRIANON igazsagtalansagan” ????

    Ok boldogan megszabadultak a Habsburgoktol. Sot eluztek oket, meg utodaik latogatni sem mehetnek Austriaba.

    Fuggetlen es szabad elorehalado nemzete valva minen belso ugyeiket bekesen megoldottak.

    Austria nem probalta ismetelten fegyveres erokkel meghodiani senkit, Sem a magyarokat, sem a Csehet, sem a Szlovakokat, sem Bukovinat, sem Yugoszlaviat, stb,stb.
    Csupan csak a magyarok probaltak azt.

    A szabad es fuggetlenne valt Cseh-szlovakia, es a haborubol sikeresen kijuto Romani ellen ismet verontasokba kelett menniuk.

    De minden esztelen es veres probalkozasaitok kudarcott vallott es Romanai elfoglalta az orszagot.

    Az ANTANT befolyasa egyedul ami a roman megszallastol megszabiditott titeket.

    Persze hogy valami bekes utat ohajtottak.De nem letezett semmi mas megoldas, senki mas a lathataron az akkori kaoszotok megolfasara. Persze hogy a szovetsegesek boldogan elfogadtak Horthy-t.

    A magyarok kozel gyomorfewjelyt okoztak a ftoztes nagyhatalmaknak.
    Mind azt ti ,es senki mas nem okozta, mert nem okozhatta volna. Vadoljatok magatokat es osszeferhetelen nemzeti sajatossagaitokat !!!

    Persze minden kudarcaitokert masokat kelett talalni vadolhatonak.

    Minden szomszedos nemzetek kepesek voltak bekesen tovabbi problemak nelkul stabil allamhatalmaikat teremteni es elni bekeben.
    De miert volt keptelen a magyar???

    Mert soha nem vagytok hajlandok a tukorbe nezni es szembe alni a problemak okozoival, s azon cselekedni.

    Azert a mai napig is minden szomszedos nepek sikeresebbek ,stabilabb nemzetek mint ti vagytok.

    Ma is, magyarorszag ami az EU allando problemai.

  • BrunszvikTeri

    A 11:21 végső, megjelent formája a t e c h n i k a ö r d ö g e miatt alaposan megcsonkítva jelent meg, amit most az eredeti hiányában már korrigálni sem tudok. – Sajnálom.

  • BrunszvikTeri

    ˙

    Minden esetre a – Bendegúz szerint – Horthy által megteremtett
    >t ö r v é n y e s< rend eredménye és végkimenetele csakis az azt követő 25-26 "vérbő" esztendő mérlegéből vonható le…