A kormány megint hülyének néz bennünket

2020 augusztus 8 9:24 de.46 hozzászólás

A kormány megint hülyének néz bennünket, de mi ezen nem akadunk fenn, mert megszoktuk, hogy időnként érdekes dolgok történnek ebben a migránsoktól ölelt kis országban. Most legutóbb például azt, hogy meghosszabbították a nemzeti konzultáció beküldésének határidejét, augusztus 31-ig. Nem azért, amire józan paraszt ésszel gondolhatnánk, vagyis, hogy a kutyát sem érdekli a kormány önmagával folytatott párbeszéde, hanem épp ellenkezőleg: a hivatalos indoklás szerint, akkora az érdeklődés, hogy mindenkinek lehetőséget kívánnak biztosítani, aki válaszolni szeretne a kormány kérdéseire.

Ha jól értjük, arról van szó, hogy egy csomó magyar állampolgár szerette volna visszaküldeni a nemzeti konzultációs levelet Orbán Viktor kormányának, de annyian álltak sorban a postán, hogy inkább feladták, és dolguk végezetlenül hazaballagtak. Interneten is ki lehet tölteni a kérdőívet, de az internet is túlterhelt, nem bírt el a konzultációs levelekkel.

Nagyon életszerű, ennél életszerűbb magyarázatot ki sem lehetett volna találni. Talán még az volt ennyire életszerű, ahogyan Müller Cecília országos tiszti főorvost odaállították a röszkei kerítés elé, hogy mondjon valamit a migráció és a járvány veszélyéről.

Ami a nemzeti konzultációt illeti, Gajdics Ottó baráti kör lényegében csalásra buzdítja a magyar embereket. Azt írja a Facebookon, hogy aki teheti, több e-mail címről is küldje vissza a konzultációs válaszokat, ezzel ellensúlyozandó, hogy a baloldaliak kilopkodják a postaládákból Orbán Viktor leveleit és odaadják azokat mindenféle rossz embereknek. Például Hadházy Ákosnak, az MSZP-nek, vagy teszem azt, a Momentum valamelyik aktivistájának.

Gajdics Ottó hiteles személyisége a jobboldalnak, amit az is bizonyít, hogy a rendszerváltozás előtt ő szintén azok közé tartozott, akik addig bomlasztották belülről az egypártrendszert, míg az össze nem omlott. Ő volt ugyanis a Nyíregyházi Főiskola utolsó KISZ-titkára. „Én zártam be a Nyíregyházi Főiskola KISZ-irodájának ajtaját”, nyilatkozta erről a 444-nek. Meg hát az Ifjú Gárdának is tagja volt, ami az embert próbáló nehéz időkben nem arról volt híres, hogy ott gyülekeztek Kádár János legádázabb ellenfelei.

Hogy a két dolog között – Gajdics Ottó baráti kör csalásra buzdító akciója és a nemzeti konzultációs határidő meghosszabbítása – van-e összefüggés, azt innen nehéz volna megmondani. Ami biztos, a nemzeti konzultáció sikere minden korábbit felülmúl, és ha sokat támadják, akkor nemcsak augusztus 31-ig hosszabbítják meg, de igény esetén, akár Bicskéig, vagy Lovasberényig.

46 hozzászólás

  • adalbert george

    ha egyáltalán annak érzed magad !, akkor miért csodálkozol , te csoda gyerek !!

  • Elkepzelhetetlenul remekul mehet Magyarorszagon minden, ha az u.n. konzultacio hataridejenek a meghosszabbitasa a leheto LEGjelentosebb napi esemeny.

    Masik.
    Mivel a KMH olvasoi rendszeresen kritizalnak engem magyar-nyelv tudasom miatt, hat kenytelen vagyok kerdezni mind azokat a magyar-nyelvesz-szakertoket, hogy vajon mi a jelntese a cikkben tett mondat-reszenek;

    ” hogy ott gyulekeztek Kadar Janos LEGADAZATABB ellenfelei”?

    Magyarnyeelvi szotarokban nem talalhato azon szo!

    S Kadar Janos „ellenfelei”, hat ki maradhatott volna eletben, hiszen meg mind azok akik a Szoviet-szocialista rendszernek egy emberibb arcot remltek alkotni, azokat Kadar Szoviet tankokkal tiportatta es felakasztatta ?!

  • Nosztalgia disszidenseknek és emigránsoknak:

    https://youtu.be/ElFthpJfABM

  • Oh, itt csak fele-képernyősen lehet ajánlani? Itt a linkje, akit mégis érdekel:

    http://www.youtube.com/watch?v=ElFthpJfABM

  • B79,
    Aki magyar nyelven szeretne írni,a minimum,hogy egy leírt szót el tudjon olvasni.Ehhez még hat elemire sincs szükség.A tárgyi tudatlanságod nem jogosít fel a cikk író magyar nyelvtudásának bírálgatására,kritizálására.

  • adalbert george! Téged már kiképeztek?

    bendeguz! Ha kibetűzted volna, az van leírva: legádázabb. – Ha ennyire félreolvasol, nem biztos, hogy mindig azt érted, amit a cikk írója akar. Esetleg nem értesz semmit, és ebből néha kalamajka támadhat.
    Bocs’!

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 8
    12:05 du.

    grizi?

    „hogy vajon mi a jelntese a cikkben tett mondat-reszenek;

    ” hogy ott gyulekeztek Kadar Janos LEGADAZATABB ellenfelei”?”

    grizi:
    hajszálpontosan ugyanaz a: jelntese a reszenek, mint a LEGADAZATABB nak, csak ez utóbbi későbbi óhéber hadova

    nagyon rossz minőségű köteleket szállítottál ezért sorra leszakadtak

  • GYURI;

    NEM biraltam, sem kritizaltam, egyszeruen kerdeztem zseniket min teged, ismerteteni amit en nem tudok!

    Ketsegtelenul keptelen voltal meg azt az egy szot felfogni mind a magas magyar zsenialis ertelemzeseid ellenere sem.

    Maskent barki tisztesseges egyen aki tudataban lenne egyszeruen kepes es hajlando lehetett volna azt tudatni.

    Ha magad nem tudod ,miert nem inkabb maradtal neman ?

    Ha tudtad volna, miert nem voltal kepes vagy hajlnado ismerteni ?

    Azert kerdeztem amit en nem tudok, remelve hogy talan valaki tudna a valaszt.

    Nem tettem a kerdest gyuloleted kinyilvanitani!!!!!

  • Nem értek egyet a cikkel:

    Nem „megint” hanem mindig !

    (Na jó jó..csak az első bekezdésével nem : )

  • warrior
    2020 augusztus 8
    2:45 du.

    a fósszilis energiahordozók rablóhadjáratának eredményeképpen sokfelé megszüntették (bezúzták) a villamosokat és lett helyettük személyautók tömege a tömeges légszennyeződéshez és néhány autóbusz még a trolibuszokat is bezúzták ez a kapzsiság és a hülyeség uralma

    mindez persze demokratikusan a kutyát sem kérdezték meg előtte

  • Geyza:
    „Nem “megint” hanem mindig!”

    Ez stimmel, de vajon nincs -e esetleg igaza?

  • Warrior, kösz a linket, még ha nem is tartozik a cikkhez, nagy élvezettel villamosoztam vele. De sajnos a 12-es az utolsó. Az én villamosom, ami gyerekkoromban éjszakánként bezörgetett az ablakomon és felébresztett a rövid kis 15-öske volt. Nem találtam folytatást.
    Ami a cikket illeti, nagyon jó és szellemes.

  • Bendegúz79
    12:05

    Szemüveget a bírónak !!!!!!!!

    Ott nem az szerepel, hogy >l e g a d a z a t a b b< – mert ilyen szó nem is létezik – hanem az, hogy "l e g á d á z a b b" , ami a magyarul tudók között egyértelműen azt jelenti, hogy az ilyen még az ádáznál is kegyetlenebb és dühödtebb ellenfél.

    Vagy lehet, hogy T.Bendegúz kérdése az "ádáz" tőszóra vonatkozik, hogy a szókincséből még ez a közismert kifejezés is hiányozna ? Egy ilyen ősmagyar névvel a cégéren ez igencsak sajnálatos fiaskó…

    Na de vigaszul íme egy klasszikus példa még 1807-ből, Berzsenyitől:
    ˙

    "Forr a világ bús tengere óh magyar!

    Á d á z . Erynnisz lelke uralkodik,

    S a Föld lakóit vérbe mártott

    Tőre Dühös viadalra készti…" 🙂

    Ami pedig az úgymond eltiprást, a maga admiral Horthy nevű totem bálványát illeti, hát annak az ellenforradalma több, mintegy 5000 személyt méghozzá akiket nyakig földbe ásva, szó szerint lovakkal tiport el..
    – ÉS akkor még, úgy zusammen a kb. 1-m i l l i ó s . holokausztban és háborúban eltiport ágyútöltelékéről még nem is szólottunk.

  • Rodeo11
    6:47

    Rossznyelvek szerint az „amerikai villamosnak” így tett be végleg a Ford-művek propagandája.

  • Orsós Elemér

    Inkább arról értekezzünk, mert az sokkal jobban pofán vághat még bennünket is, mint a nemzeti inzultáció hogy, kinek jönne most jól egy jó kis majdan tipusú tavasz Libanonban, a nemrég még közel-keleti Svájcban!
    Az akasztásra bíztató alvó ügynökök -az előző séma mintájára- már nagyon ébredeznek! Victoria Nuland valószínű most veszi ki a sütőből süteménykéit az újabb(Ukrajnaihoz hasonló) 5 millárdos projekt megkecsegtetésére, miközben a határ másik oldalán is egyre erőszakosabban újabb kormányválságért tüntikézik a ki tudja kik által felheccelt, Netanyahut bűnözőnek kikiáltó csőcselék! Kinek az érdeke egy általános, mindenkikre kiterjedő közel-keleti -nagyon véres háborúvá fajultatható- káosz?

  • gyuri10
    2020 augusztus 8
    2:52 du.

    Láthatólag te nem szeretnél a mgyorik nyelvén írni.
    Csak valami miatt muszáj neked…

    (Megkérdeztük Bolondgyurkát,Szereted a véreshurkát?..etc..etc)

  • Kővendég
    2020 augusztus 9
    4:11 de.

    Amit írtam, tréfa volt.
    Irónia..witz, kicsiny sútka…
    tessék levenni a komolytalankodást.

  • Budapesti villamos
    „Földreköpni tilos”*
    Én csak azon röhögök
    Majd a plafonra köpök

    /Régi pilóta nóta.Legalábbis a reptéren ordibáltuk félrészegen/

    * A régi villamosokon ki volt írva.

  • Gorgonzola
    2020 augusztus 9
    5:56 de.

    egyszerű általános iskolai számolással ki lehet számítani, hogy a gyorséttermek és hasonszőrű képződmények (létüknek értelmük sincs, csak rádumálják az egységsugarú állampolgárt hogy egyen mindenhol, mert akkora az élelmiszer túltermelés a nagyon rossz minőségű nagybani termelés miatt, hogy másképpen éhező országoknak kellene elküldeni ingyen mint ahogy észak amerikában van foodbank oda viszik a máshol már eladhatatlan azaz fölösleges élelmiszert amit újfenn szemétbe csomagolnak azaz az egész szeméttermelés a túltermelés következménye (deriváltja…mint tudjuk minden ló tud deriválni tehát deriváljunk egyet Dr Orosz László szerint)

    úgy általában túltermelési válság van és a végtermékek a gyártószalagról egyenesen a sűllyesztőbe (sivatagok rejtett dűnéi közé az autóipar csodái) azaz ha nem találunk megoldást erre kifosztjuk a természetet és öngyilkosok leszünk ha én még emberként vagyok számontartva ezért a többes szám első személy???

    most a biciklisták kielégítése folyik, nekik feltétlenül a főutcákon kell elvenni egy egész sávot a forgalomtól nem lehet őket mellékutcákba terelni meg a parkokba mert most bicikligyártási lobby van őgy általában a lobby a korrupció demokratikus álneve

    kellemes kis kies jelenünk
    mint látom vannak védett egyedek a KMH-n azokat nem lehet megszólni sem

  • Értem a cikkíró szándékát, tromfolni se tudom, de csontrágásnak tartom. Voltak, vannak és lesznek végrehajtás hű emberek, akik készek szolgálni a hatalmat. Ehhez agymosás se kell, mindössze készség. Lustaságból, megfelelési kényszerből, félelemből, Egyre megy, „hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban”.

    A szemeit figyeld. Átható és rebbenés nélküli. Szavai megbánók, a szemei nem. „Kellemes” időtöltést:

    http://www.youtube.com/watch?v=bS0tOYp-w9M

  • Bendeguz79,
    nincs és nem is volt meg ok sincs rá,hogy irántad bármiféle gyűlöletem legyen.A probléma az én problémám.A magyar és a héber nyelven szeretem a helyesírási és fogalmazási hibáktól(lehetőleg) mentes olvasmányokat,mert ezt a két nyelvet használom és tudom a leginkább leellenőrizni.A tárgyi tudatlanság kevésbé nevetséges. A betűk elvétése itt-ott mindenkivel megtörténhet,de ennyire következetesen még soha nem láttam rá példát.Amikor írsz,figyelj oda a billentyűkre és ha hibát csináltál próbáld kijavítani.Ne adj okot a gúnyolódásra.Mindezt jóindulatból írom Neked.Nem vagy köteles megfogadni a tanácsomat.Üdv:Gyuri.

  • warrior
    2020 augusztus 9
    1:38 du.

    Önök gazdag ország. Telik sajtószabadságra és luxusautókra.
    Mi szegény ország vagyunk, csak autókra telik.
    (Headoffice)

    Magyarország annyira kicsi és csóró, hogy trógerekből, csőcselékből és besúgókból is csak egy garnitúrára telik.
    Nyilas, AVH-s, majd csak „sima” önkéntes bejelentő…, jobbára ugyanaz a csapat. Akik most, immár nyugdíjasként, mint trollok, és profil-feljelentők feszítenek.

  • FSP,
    senkit nem akarok megsérteni,de ha tudsz válaszolj egy kérdésemre:nem lehetséges az,hogy a juhászok többet látnak szemüveg nélkül is,mint a hályogos szemű birkák?

  • Fogalmam nincs, hogy Gajdics Ottó munkássága, ha van neki olyan, mit takar a múltban vagy a jelenben.

    Az önmagában, hogy valaki KISZ-es volt, szerintem nem ad okot az illető megítélésére. Ha összehasonlítanánk egy régi KISZ-titkárt mondjuk egy mai Momentum aktivistával, hát lehet, hogy az előbbi szimpatikusabb lenne.
    Szerintem az ilyen cikkek azt sugallják, hogy abban a (Kádár-) rendszerben mindenki hasonló volt, és csak egyféleképpen lehet magyarázni a döntéseit. Ez igencsak meglepő egy magát liberálisnak?, baloldalinak? valló újságírótól.

    Lehetne pl. úgy is írni, hogy Gajdics AZOKNAK a jobboldaliaknak a képviselője, akik a régi rendszert elítélik, de nem világos, milyen alapon stb. Ráadásul maga FöldS úr leírja, hogy a Nemzeti konzultációval most csak úgy összekötötte ezt a mellékszálat. Ez nem baj, csak ezt minek kellett összekötni a komcsizással?

    Persze, van felületi hasonlóság, mikor csak egy pártra lehetett szavazni, és az X-et az Igen vagy Nem mellé kellett tenni. De már rég meg akartam írni, mennyire fölháborítónak tartom, mikor magukat demokratának vallók fröcsögő szájjal komcsiznak, és olyan régi embereket fröcskölnek be, akiknek a hideg lába nyomába nem érnek …! Ahogy az Angi Vera c. filmben mondja a pártaktivista nő, miután kioktatja a pártfunkcionárius férfi: „Többet bicikliztem a pártért, mint amennyit ő reggelizett!” Itt olyan emberekről van szó, akik hittek valamiben, és segíteni akartak másoknak. Nem volt mindenki párttitkár meg újságíró abban a rendszerben sem …

    Köszönöm, hogy leírhattam!

  • A lehető legkevesebb hibával írás szerintem alapvető udvariasság az ilyen, írott beszélgetésekben. Persze azért mindig maradhat valami elütés – néha súlyos következményekkel.
    A hetvenes években történt, üzemi lapnál. A lapot még ólomba szedték, nyomták.A lapkészítés menete:a géppel írt szöveget a szerkesztő elolvasta, tipografizálta – címe/ke/t adott, meghatározta a betű nagyságát, kiemeléseket tett, stb. Azt papíron elvittük a nyomdába, ahol a gépi szedő ólombetűkkel kiszedte a szöveget, a címszedő a címeket -, majd minden cikk külön hasáblevonatokon (kutyanyelveken) papírra került. Ezt a nyomdai korrektorok ellenőrizték. Üzemi lapoknál nem volt külön szerkesztőségi korrektor vagy tördelőszerkesztő: mi, munkatársk mentünk be a nyomdába, ahol a mettőrrel összeállítottuk az oldalakat – és persze végigolvastuk a szöveget is, ahogy a nyomdai korrektorok is. Amikor az oldal elkészült, volt még egy szuperkorrekció,ahol már csak a hibák kijavítását ellenőriztük – így kerülhettek az oldalak a nyomdagépekre, sokszorosításra.
    Elég hosszú folyamat – sok szakma szűnt meg a számítógépes lapkészítéssel. De mutatja: egy szöveget legalább heten-nyolcan elolvastak, mire a megjelent újságba került.
    A nyomda ördöge azonban nem alszik – amúgy a szövegszerkesztőkön se. Ennyi átolvasáson keresztül cem vette észre senki, hogy a „lenini örökség” helyett „lenini ökörség” került az egyik cikkbe – ráadásul a kopfba (leadba), fettel (bold-dal) szedve. Már a rotagépen vette észre egy nyomdász, le kellett állítani a sokszorosítást. Nagyobb baj nem lett belőle – részben sokan voltunk „sárosak” a ügyben. Másrészt viszont a szerkesztőm, Gyuri amolyan „kőszáli bolsevik” volt, akinek ugyan voltak rosszakarói, de barátai is. Elsikálták az ügyet, végülis nem került az elírás nyilvánosságra.

  • Slapaj! Ha van türelmetek, még egy, nem ilyen békésen végződött történet. Ebben nem is a nyomda ördöge volt a főszereplő – hanem a korlátolt túlbuzgalom, ami miatt Slapaj figyelmébe ajánlanám elsősorban.
    Az egyik megyei napilap a következő szalagcímmel jelent meg: „Az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet katonák átvették első öröklakásaikat!”
    Na, ezt nem lehetett elsikálni. A szerkesztőt leminősítették, nyilván érte más, főleg anyagi hátrány is: ez nem kapott nagyobb nyilvánosságot. Nem internálták, nem volt börtönben – úgy tudom, egy kisebb üzemi lapnál dolgozhatott, beosztott újságíróként.
    Nem tudom mi van vele, jóval idősebb volt nálam.
    Hanem a rendszerváltáskor fényes mártírglóriával jelent meg, mint „ellenálló”, bő nyállal köpködve „a komcsikat”.
    Tanulság? Semmi. Legfeljebb annyi – a hülyeség oldalfüggetlen.

  • Gabriel Karikas

    Bendeguz

    A „legádázabb” szó megfelelője: „most ferocious, cruelest”

    János Kádár’ cruelest opponents gathered there

  • Baloldali és liberális barátaink kormányváltásban reménykednek. Lobog bennük a tűz a felelősségre vonáshoz, börtönben akarják látni azokat, akik ellopták a közpénzt és az Uniós támogatásokat.

    Ez hiú ábránd a részükről. Fönti vérbíró se követett el semmi törvénytelenséget, sőt, elmondása szerint körültekintő alapossággal hozta halálos ítéleteit, amikor maga is úgy látta, kellő bizonyítékok állnak rendelkezésére.

    Ma szintén minden törvényesen történik, ha valami mégsem, gyorsan a kialakult helyzethez igazítják a szabályokat. Tehetik a törvényhozási kétharmaduk biztos tudatában.

    Mindegyik kormányváltás vizsgálódással kezdődött, beidézgették kihallgatásra az előző éra meghatározó személyiségeit, aztán egy idő után elült, semmit nem találtak és senki nem lett büntetve.

    Ezért helyesebb lenne, ha a baloldali és liberális barátaink arról beszélnének, miképpen próbálnák visszaállítani a demokráciát, hogyan cserélnék le a kormányciklusoknál hosszabb időre kinevezett fideszes közjogi méltóságokat és államigazgatási vezetőket?

    Mert a baloldali és liberális barátaink ne ringassák magukat abban a hitükben, hogy kormányra jutva azonnal működne ismét a köztársaság. Legfőképpen, ne vezessék félre a lehetséges és meglévő szimpatizánsaikat, a leendő választóikat.

  • A ma mar lezart Balaton-i cikken, nehanyak megjegyzeseire.

    A Balaton valojaban egy nagy-meretu lombik a termeszet laboratoriumaban!!!!

    S az „algee” problema, a 30 fokos idojarasban barmely-nap a Naegleria Fowleri-t jelenet jelentheti.

    HA az tortenne MINDEN a Balaton korul holtta valna!

    Azert Floridaban senki nem uszkal tavak, folyok es forrasok vizeiben!!!!
    Csak chlorinated uszodakban es a tenger vizeben.

  • „talalom” mindeg jo ‘elbeszelo formaban’ nyujtja sorait.

    Szepen beszamolt a kozremukodesen levo lap-eseten is.

    Csupan a LEG-jelentosebbeeket hagyta ki, hogy a lapja „pirosban” vagy „feketeben” mukodott-e ???

    Erteve, hogy jovedelemezoen vagy valaki zsebeinek kiuritesevel?

    S nema mardat azon is hogy hany megrendeloje lett volna lapjanak, mert az a barometere barmi media maunkassaganak am.

    Valahogyan az a sulyedo erzesem letezik, hogy az csupan egy allam-burokracia altali propaganda lap lett volona?

    Tevednek talan ????

    Tehat csak a partvezeret kelett boldogga tenni, semmi-mmas nem szamitott, a magyar-dolgozok voltak kizsakmanyolva annak minden koltsgeit fedezani.

    Velhetnenk, hogy meg egy „segedmunkas” is erdemelt volna havi 900 Forintnal tobbet heti hat-napos munkajaert.
    S hogyan aranyult az a nyugati „kizsakmanyolt” munkasok fizeteseihez?

    Tevednek „talalom” ???

    Az NEM kritazals am, csupan a valosag emlekeztetese, de ohajtana azt ismetelten ma is ????

    Miert nem ?
    Hiszen ma az eletuk sokkal sokkal gyatrabb. Nem ????

  • GYURI:
    OK ,ha allitod hogy nem haragbol eredt magatratsaod azt elfogadom.
    Tehjat talan az egyeniseged, vagy talan ottan azt gyermek-korodtol a fejedbe vertek.
    Mert tgadhatatlanul regalasod nagyonm egyenisegi, s nem a megjegyzesere valo reagaals volt.
    Remlve a jovoben az nem letezne?!

    Mar sorozatosan bocsnatkoztam itten azert hogy remesen gyatra gepelo vagyok. Orokke megobacsjthatalanoknak kell maradnatok azert ????

    WARRIOR;
    Vegre egy targyilagos beszamolo az altalanos ottani politikai esemnyeken. Persze azon a magyarok sem kivetelek. Az em,beri gyarlosag es a politikai merdekek a verezto fletetleik annak.

    CRIS ADAM;
    Vajon mi lehet mogotte, hogy Kadar es Vladimir Farkas neveit tilos itten emliteni egy oldalon???
    Talan buzlik valami Canadaban is ????

    De legalabb ez alkalommal nem torolte a Naegleria Flowery emliteset, ami remelven nem lenne letezo ottan a jelenlegi klimai es ekologiai valtozassal!!!!

  • Kedves Margit !
    – Ha Te felragyogtattad a „lenini ökörséget” egy kis megtörtént Sztálin eset…
    „1953 tavaszán, amikor a halálán lévő Sztálinért aggódott az ország, az újságok ontották a hírt a vezér állapotáról. A nagy igyekezetben a Népszavánál a szedő eltévesztett egy betűt. A megsárgult lapban ma is ez olvasható: ‘Mélységes megrendeléssel értesült az egész magyar nép Sztálin elvtárs megbetegedéséről.’ Óriási botrány lett, a tördelőszerkesztőt fél évre internálótáborba küldték a hiba miatt”

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 10
    12:40 du.

    grizi a tengerben? hja oda nem kell napolaj automatikusan beolajozza a tenger utána lehet csinálni a strandolóból csinálni fried chicken finger-t

  • Mivel a BALATON-i cikk lezarult, talan reagalhatnek HAZAI LAMPA utolso megjegyzesere?!

    Lampacska, a Balaton, s barmi termeszetvedelmi szuksgletesegek betartasai NEM a gazdasagi elomozditoinak az ugye!!!

    Hanem az allamhatlom (megyek, varosok) torvenyesen megszabott szerveinek kotelezettsege az eloirt termeszetvedelmi torvenyeket es eloirasok koveteseit szigoruan betartasaikat!!!!

    De a kerdesem hogy az ottan miert nem letezo?????

    A sivatag ecologiaja sokkal bonyadalmasabb mint a tavake.
    Las Vegas csupan gazdasagi celokbol lett motivalava.

    Ahol a kormany megszabott kotelezetsegeit teljesiti az jobban mukodtetheto, de az is allando felugyeletet jelent am ellenorizni, s a lakossag erdekeltsege a felelos kormany-szervek-labait a tuzhoz tartani.

    S annak modszerei a multi-millio-dollaros perelesek!!!!

  • talalom
    2020 augusztus 10
    6:10 de.

    Köszönjük, de szerintem ezt eddig is nagyjából tudtuk, hogy a számítógépek kora előtt a Gutenberg-galaxis volt. A néhai Vekerdy Tamás sztorija, hogy Sztálin halálakor a „megrendült gyász” helyett a „megrendelt gyász” került a nekrológba.

    Szerintem inkább olyanokról kéne írnod, amiről te írhatsz hitelesen. Én már nem tudom megkérdezni a keresztapámat, hogy mi volt a KISZ-ben. Neked az, hogy itt a KMH-ban leírnád arról a korról az emlékeidet, egy lehetőség lenne. Hogy a fiatalok ne csak legendákból értesüljenek arról a korról.

    És még egy észrevétel, ha megengeded. Ha így kezdesz hozzá, hogy dehát nem törték ki a karját senkinek, az már valamiféle értékítélet. Szerintem ezt nem kéne belekeverni, hanem hagyni kéne az olvasót, hogy maga vonja le a következtetést!
    Mert ugye mi a mondanivalód? Az, hogy abban a rendszerben is lehetett élni, ezt jogos, hogy leírod. De ugye másnak -számodra ismeretlen helyzetű embereknek- milyen volt, ezt nem tudhatod.

    A fenti példádnál maradva. Valóban, egy szerkesztő megúszhatta a bakiját egy áthelyezéssel, és ez nem a kőbányába áthelyezést jelentette. De van egy olyan olvasata is az ügynek, hogy a magyar újságírók bizony tudták a dolgukat, hiszen sokéves tapasztalat volt a hátuk mögött. Lehet ezt persze elbagatellizálni, mondván, hogy itt gulyáskommunizmus volt, és nem vittek senkit Recskre.
    De én inkább azt mondanám, hogy ez egy életérzés volt, amihez hozzászoktak a magyar emberek. Máskor írtam, hogy mikor férjemék számháborúztak az erdőben gyerekként, akkor a szovjet katona puskával, rájuk szólt hogy Sztoj! Mert közel mentek a laktanya körzetéhez. Én nem mondom, hogy lelki trauma érte őket, csak azt, hogy bizony ezek ilyen idők voltak.
    Az emberek nem lázongtak bizonyos dolgok ellen, hanem csendben tudomásul vették. Mert esetleg volt már tapasztalatuk, hogy milyen volt az ellenállás.

    Bibliás embereknek ezt talán könnyebb megérteni. Jézus ugye abban az időben prédikált, mikor Júdea római provincia volt. Egy hazafi zsidó ugye akkoriban még csak szóba se állhatott rómaival vagy a kiszolgálóikkal. Jézus ehhez képest a vámszedőkkel vacsorált, és meggyógyította több római előkelőség rokonát vagy szolgáját. Többek között a főpapság ezt is a szemére vetette később.
    Természetesen Jézusnak voltak más lépései is, amik bizonyítják, hogy nem úgy élte meg a rómaiakkal együttműködést, mint a császár feltétlen híve. De ez már egy másik történet.

  • warrior
    2020 augusztus 10
    9:53 de.

    Hát ha demokrácia alatt azt a többpárt-rendszert értik, ami a kilencvenes években volt, akkor akár hozzá se kezdjenek!

    Mert miről szólt ez az idő? Egyrészt a lakosság könnyen megosztható volt az ideológia mentén, tekintet nélkül a saját érdekeire. Lsd. pl. Kádár és Horthy-kor bűneinek felsorolása.
    Másrészt sok olyan gazdasági döntést hoztak, ami nem helytálló előrejelzéseken alapult. Pl. munkanélküliség mértéke sokkal nagyobb lett, mint várták.

    Következtetés lehetne: megosztó témák helyett összehozó témák, pl. az elmúlt rendszerek társadalomra pozitív intézkedései.
    Gazdasági érdekek vs. lakossági érdekek ugyanolyan súlyú megközelítése. stb

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 10
    12:40 du.

    OFF Igaz, erre a szakemberek mindig fölhívják a figyelmet, hogy a Balaton algásodása mennyire káros folyamat. Nemcsak az élővilágra, hanem az emberre is. A kék alga az emberre is veszélyes lehet, a halakra meg különösen. A hatvanas években voltak nagy halpusztulások.

    Lehet, hogy idővel itt is divatba jönnek majd a tóparti klóros medencék, de jelenleg ettől még messze vagyunk. Illetve az a gond ezzel, hogy jelenleg rengeteg kisvállalkozás vagy önkormányzati szolgáltatás van a Balaton parton, ami a tóhoz kötődik, és ami mégiscsak bevétel a helyieknek vagy más kisvállalkozóknak. ON

    Itt a fő kérdés nem a Balatonban fürdés, hanem az ország gazdasági problémái (pl. kié legyen a turizmus bevétele?) Remélem, most már az amerikai olvasóknak is nyilvánvaló, hogy itt az örökös pártharcokban nem annyira az ideológiák játszanak szerepet (kívülről persze így néz ki). Hanem a gazdasági érdekek, hiszen mindenkinek élni kell valamiből.
    Hozzátenném ehhez, hogy olyan, hogy kisemberek pártja, az nemigen van. Amerikai olvasóknak talán nem újdonság, hogy az oligarchiának nagyobb befolyása van a pártokra, mint több millió szavazónak! Ahogy mondani szokták, itt jóléti állam van, de jólét nélkül.

  • talalom
    2020 augusztus 10
    6:35 de.

    Egyébként a leírt példád is világosan mutatja, hogy ki minek vallja magát, az nem jelent semmit.

    A szerkesztőd abban a rendszerben nagy komcsi volt, aztán meg nagy demokrata stb. Ha ma is él és aktívan politizálna esetleg, akkor meg DK-s (ellenálló) vagy fideszes (centrális erőtér), oszt jónapot.
    Ennek az embernek a jelleme szerintem semmit nem mond a felsorolt rendszerekről. Függetlenül attól, hogy milyen oldali vagy, azért megfigyelhetőek bizonyos típusok minden mozgalomban.
    Ormos Mária írta, hogy voltak „együtt menetelők, útitársak és opportunisták”. Ezt konkrétan a náci pártról írta, de másikra is jellemző lehet ez.

    Én jelen esetben a farizeusokra hívnám fel a figyelmet, akik másoktól csakis az abszolút elvhűséget fogadják el, de maguk a szalmaszál-súlyú terheket se viselik. Róluk írt Nagy László költő a hetvenes években, talán már uncsi is az olvasóknak, mert gyakran idézem.
    Nagy László:
    Balassi Bálint lázbeszéde

    Ördög már veletek, ti álszent hivatalok,
    hites uraságok csipkegallérban, csuhában,
    kik arcomat dongva a kárt örvenditek rajtam,
    dongók, a szentlélek dühödt pirosa kitílt.

    De ti bejöttök sátorom száján szalag gyanánt,
    utatok sötétül Bécsig, hol jó hír a gyászhír.
    Hány sértett fenség marka eresztett szemfedőnek,
    csipeszes inkviziciónak, ti dogma-dongók!

    Dögbanyák, az ágyú nem lök oly mérges tojást,
    amilyent farotok csöve pököd eleven húsra,
    homlokom kínja nektek oszmán nyalánkság, vissza,
    ragadjatok Belzebúbra, ki világra kúrt!

    Pokolé a tábor, hol vitéznél több a ringyó
    s teknőc-lovasoknak csak hasa-menése gyors –
    Ti nem hulltok el, de sorsom kitagadom
    innen, mert vétek, hogy egy-hiten veletek éltem.

  • Orsós Elemér,
    mi is „kis ország vagyunk, egy csőcselékünk van”.Már vagy tíz éve onanizálnak Natanjáhú ellen.Ha a(Teremtő ne adja)ezek uralomra kerülhetnének akkor is megtalálnák az onanizálásra alkalmas új lehetőséget.Viszonylag kicsi,de hangosan ordibáló arab ellenségekkel is megtűzdelt csoportról van szó.Bizonyíték rá,hogy a zsidó is lehet hülye.Sőt az átlagként elfogadottnál is hülyébb.A demokráciának is vannak hátulütői.

  • gyuri10
    2020 augusztus 11
    7:00 de.

    Te csak szeretnél „onanizálni.”
    De mivel nem tudsz , csak mocsokságok írogatásában kéjelegsz

  • slapaj
    2020 augusztus 10
    4:20 du.

    Ez egy nettó hülyeség.
    Ilyesmiért senkit nem internáltak.
    De betudom annak hogy uborkaszezon van.
    Nektek, álhírlapíróknak is meg kell élni valamiből, nemde ?

  • gyuri10
    2020 augusztus 10
    3:49 de.

    Lehet hogy te
    úgy érzed, nem akarsz senkit
    megsérteni,de maga a tény hogy itt
    pöffeszkedsz nap mint nap, egy sértés
    mindenkinek akiben csepp emberi érzés van.

  • LAMPACSKA irta; „Az oligarchiaknak nagyobb befolyasa van…”

    Anyagilag igen, a dusgazdag tamogatok nyujtjak a penzeket a politikai versenyek koltssgeit fedezni, NEM az allamhatalom az adofizetok zsveibol, mint ottan!!!!

    De a szavazok hatarozatai az egyedulli donto !!!
    Az egy-ember, egy szavazat annak a lehetosege!!!

    S nagyon sok eset bizonyototta mar, hogy a penz nem hataroz, befolyasolhat, de NEM a hatorozo!!!!

    A szavazo-lakosssag dont mindenen, NEM a politikusok !!!

    Azert a demokratikus allamrendszer, s NEM a parlamentary rendszer a vilagnepeinek a remenye !!!!!

    De a magyarok miert kulonallok meg abban is ????

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 11
    3:43 du.

    grizi az elektori rendszert kihagytad

    az elektor azt választ aki jobban megfizeti egyéni választó szavazata sem nem oszt sem szoroz az usa ban

  • Ahol egy szegeny kerekpar javito kepes egy autogyarat letrehozni es munkassainak ot dollaros bert fizetni, amig otszaz-dollaros aron mindenkinek lehetove tette a sajat automobiljat vasarolni, azt „propagandanak” neveznetek, hat ti tegyetek meg azt a „propagandazast” az itteni esztelensegek alliatasaival szemben !!!!!

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 14
    3:36 du.

    grizi

    ebben az esszédben hiányolom a feasibility study-t, az álatald beírt számok nem adják a végeredményt… ki adott „akkora” hitelt a szegény kerékpárjavítónak?

    mekkora futamidőre, hitel biztosítást kötöttek e? és a kamatos kamatok milyen abszolút értékkel jelentek meg a szerződésben?

    ha 100 dolgozó egy óra alatt összerak 1 autót akkor nullszaldós a deal de akkor miből fizeti a hitelt (vagy, mint Donald Trump örökölt a papától $1000000-t zsebpénznek?)
    izgalmas kis bejegyzés ez, légyszíves válaszolj, ne sasszézzál oldalra (szokásodhoz híven, mikor Paff a bűvös sárkánnyá válsz: s köd előtted köd utánad alapon)