Koronázási Szertartásjáték – IV. Kun László A törékeny gyémánt Székesfehérvár, Aranybulla emlékmű

2020 augusztus 22 11:37 de.23 hozzászólás

A nyolcadik „felvonásához” érkezett az Árpád-ház nagy királyainak emléket állító sorozat: Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. (Vak) Béla, III. Béla és II. András, IV. Béla után 2020-ban IV. (Kun) László király koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János rendező.

A koronázás színpada idén a Csúcsos-hegy tövében épül fel, azon a helyen, ahol II. András a hagyomány szerint kihirdette az Aranybullát. A horizontot körbe a távoli Vértes, a Velencei-hegység és a Velencei–tó meg Székesfehérvár tornyai szegélyezik. A táj lélegzetelállító szépsége méltó keretbe foglalja majd a minden bizonnyal legtragikusabb sorsú Árpád-házi uralkodó történetét. IV. (Kun) László alig volt 10 éves, amikor megkoronázták, és nem volt még 28, amikor bérgyilkosai pontot tettek tragikus története végére. Az utolsó előtti Árpád-házi uralkodó koronázása számos meglepő és életével kapcsolatosan kevéssé közismert tény bemutatása mellett izgalmas történelmi összefüggések felismerésével is megajándékozza majd mindazokat, akik idén is ellátogatnak a Koronázási Szertartásjátékra.

Szereposztás:

  1. (Kun) László: Sarádi Zsolt
    IV. (Kun) László gyerekkorában: Szikora Ármin János
    Kézai Simon: Mihályi Győző
    Kun Erzsébet (László édesanyja): Varga Gabriella

Koronázó érsek: Kelemen István
Anjou Izabella: Ladányi Júlia
Joachim bán: Keller János
Papok és püspökök: Juhász Illés, Strasszer Domonkos
Édua: Varga Lili
Köpcsecs: Pálya Pompónia
Mandula: Kerkay Rita

Táncosok: Csák Szelina, Lórodi Luca, Fürst Daniella, Zoltán Tímea, Csikós Anna, Beliczai Béla, Antolovics Péter, Rovó Tamás

Valamint határon túli diákok a Rákóczi Szövetség szervezésében.

Forgatókönyvíró és rendező: Szikora János

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

23 hozzászólás

  • Szep-szep, es Bea mindeg kivalloan hozza jelenteseit.

    A darab a tortenelem reg-multjabol velo ismertetes, de mi a celja az ilyen eszmeket hirdeto tetteknek????

    Mint pl. a cifran-festett MAV szemly-kocsi esete, meg a Horthy mellszobra, stbk.

    A magyarok ugy sem tanulnanak a mult hibaibol, s fokent az ezer-eves feudalis meg-hodoltsaguk kovetkezmenyeibol.

    Az Angolok legalabb egy megszabott rendszert alapitottak amit kovethetnek maig is sikeresen.

    A kiraaly mint allamfo, csak egy feldiszitett tiszteletbeli megbizas, semmi politikai gyakorlat lehetoseget nem nyujt, ill. nem enged.
    A politikusok, a Parlament a kormany.

    S mikor egyik kiralyuk a Romai feltetelezes alapjan kezdett elemelkedni, elso Charles, hogy ot az Isten uralomra teremtette, a politikusok, a Parlament haza-arulassal vadolta, bunosnek talalta es lefejeztek.

    Persze fia, masodik Charles nem soka a tronra jutott, de sokkal ugyesebben viselkedett.

    S a rendszer sikeres volt, sot maig is nagyon meg-elegedett a nep azzal.

    Nagyon gyanitanam, hogy a magyarok is, legalabb a lakossag nem ohajtana inkabb a jovojukre tervezzni, s nem a mult nosztalgiain abrandozni.

    Na na, ne feledd a szorakoztatas az igen eles propaganda!

  • nekünk itt ebből sem jutott! itt a TIFF sem jött létre és most akadémikus foci van PEI játszik PEI-ban a Y9-nal teljes a világszínvonal és a jel mezek is teljesen akadémikusak… már a PSG Bayern München döntőt ezután nem is érdemes nézni hol van az ehhez képest?

  • No, Szikora János ide, Szikora János oda, még egy darab (sőt, sorozat), ami biztosan kimarad az életemből.

  • az élő színház az a mesevilág amit mi felnőttek(én is?) magunknak találtunk ki, a hatalmas görög és rámai színpadok jutnak eszembe azok csak nappal voltak előadhatók mivel ugye világítás nem volt elég hozzá, sok sok élő előadás kell és semmi háború

  • Dear Mr.Adam;

    I must admit I can not hold back my disappointment about you removing my basic remark that I have brought up on Hungary’s tenth and eleventh century historic subject.

    I have with great respect and consideration put the subject up here, not just for all the KMH readers, but particularly since you are a well trained and educated historian ans specialist on East European subjects.

    Beside that, of being Hungarian origin, figured that you had been more than eager to discuss that subject in details.

    Yet, you not only ignored it, but failed even to post it for the readers interest.

    I am not just greatly surprised, but honestly shocked that you would not even have considered it to discuss those very meaningful issues on the establishment and origin of a European Hungarian state.

    I felt strongly that with your knowledge of history, could have likely brought important facts to surface.

    Not just for the establishment of the Hungarian state, but for the advancements the Roman church has contributed to advancement of western civilization in Eastern Europe.

    Who else but an exert on the very subject, like you, that could have contributed to it.

    My sorry of your refusal is beyond dismay and regrets.

    Sincerely.

  • Mr Bendeguz79!
    2020 augusztus 24 11:58 de.-i kommentje kapcsán természetesen csak mint egyet – de nem a legrosszabbat! – a sok közül például ajánlani tudnám:

    https://www.scribd.com/document/82424124/42305734-Engel-Pal-Beilleszkedes-Europaba-a-kezdetekt%C5%91l-1440-ig

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 24
    11:58 de.

    grizi, nagyon jól megvagyok „anélkül”! is! az egyház szerepe mindig is kétséges: szerény véleményem szerint a tömegeket semmibe véve szerszámként és eldobható eszközként használó szervezet amely a papság ranglistájának a csúcsain levőket kiemelte és föléje oktrojálta az elnyomott rabszolga népnek
    pont!

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 24
    11:58 de.

    grizi

    Madách szavai a katolikus egyházról:
    „mindenki egyért”! ennél lesújtóbb igazság nincs is!

  • Elgondolkodtató az Árpád-ház, mint olyan szerepe a magyar nép életében.

    Egy idő óta cikkeznek arról, hogy a mongolok micsoda pusztítást vittek végbe az emberiség körében, főleg ott, ahol ellenállásra találtak. Állítólag IV. Bélának is megvolt a lehetősége, hogy csata helyett megalkudjon a mongol kánnal, pl. adófizetésben. A király döntött a csata mellett, amivel iszonyú következményeket szabadított a lakosságra.

    Egyfelől az Árpád-ház (egyesek szerint Turul-dinasztia) szerepe előrevivő, ahogy egy laza szövetségből egységes alakzatot gyúr. A másként gondolkodók sorsa abban a korban máshol is az elüldözés, sőt kiirtás.
    Az Árpád-háziak tévedési lehetősége nem is ebben van, hanem hogy Magyarország valós helyzetét, lehetőségeit mennyire ítélik meg helyesen. A tatár betörés ellen kevésnek bizonyult a királyi haderő felvonultatása. Ezt a hibát viszont egész Kelet-Európában elkövették, ennek következménye volt a lidicei vereség és Kijev elpusztítása (és a muhi csatavesztés).

  • HAZAI LAMPA;
    Minden tarsadalmak rendszerei elgondolkodhatok, s azok szervezoi, ezen esetekben uralkodoik esete tanulmanyozhatok.

    De ami pozitiv lecket nyujt azt kellene elemezni.

    Az Arpad haz hamar elmult.

    De a cikk es az „Aeanyvonat” nevu cikk nyitotta az ajtot elemezni a magyar nemzet europai letrejoveset.

    <imnt tarsadalmi kozosseg leteztek es mukodtek europabanalo vandorlasaik eleott is sokaig.

    Az urali mai Mari El, ami ma Orosz koztarsasag,
    Sot a Kuman birodalom idejen is kelentosen.

    A kerdes:
    1., hogy mi kenyszerotette oket a vandorlasra?
    a., lett volna az a Slaviok nagymeretu szaporodasai, vagy
    b., a Vikoingok atvonulasai keredkerve es haboruzva a Byzantine birodalommal?

    A masik kerdes, hogy miert nem lettek volna bekesen beilleszkeni europai uj-hazajukban????

    Hiszen a rokon Hunok porthazo hadjaratai pusztulasukat okozta.

    S hogy egy-evszazaddal kesobb miert a katonai sikertelensegeik kovetekezmenyekent beket kothettek volan a romai birodalommal, de nem 100%-ban feladni minden identitasaikat.

    Nyelvuket, irasmodjukat, tarsadalmi, gazdasagi modjaikat, szokasaikat, hagyomanyaikat.

    A Vata felkeles bizonyitotta, hogy a lakossag nem volt hajlando behodolni minden eletuk alapjait.

    A nugati ku;lturahoz valo alkalmazkodas az elehalaszthatatlan volt mar elobb is.

    A tortenelmi kerdes valoban mi befolyast, vagy eroszakot alkalmazott Otto ????????

    Tortenelmek nagyon egyoldaluan voltak irva mindeg, nem csak a XX. szazadban !!!!!

    Lett volna mind az Vajk vezer "bolcsessege" a nmepet kenyszeriteni multuk es identitasuk teljes eltorlesere ?

    Remelven hogy a foszerkeszto, a kepzett tortenesz, a PhD, aki NEM a magyarorszagi adayokbol tanulta a kelet-europa tortenelmet, mi meglatast talalt tanulmanyaival?

  • KOVENDEG;

    Vajon miert kibujokat es konyv-arusitasokat nyujtasz itten?
    Miert nem a sajat meglatasod es hozzaszollasodat a cikken vagy masok hozzaszollasain?

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 25
    9:19 de.

    grizi megtennéd, hogy ezt lefordítod ékes Cinkotai Nagyiccei magyarra? mert egy árva szótagot sem értek belőle így ahogy beadtad (én nem vettem be)

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 25
    9:19 de.

    A kereszténység (vagy más világvallás) felvétele nemcsak a magyarok ősi vallását, kultúráját szüntette meg, hanem más népekét is. Pl. azok az őslakos indiánok, akiket más indián törzsek föláldoztak a piramisokon, biztos nem bánják a kereszténység fölvételét. Nem csak rosszat hoztak a világvallások.

    Ugyanígy a Római Birodalom. Lehet mondani, hogy az megszüntette a népek önállóságát. Csakhogy a kegyetlen törzsi háborúk, amik egész népeket irtottak ki, azok mennyivel voltak jobbak?
    A Hun Birodalom persze ebben nem különbözött a rómaiaktól, vagyis rengeteg nép szövetségéből olvadt össze. Igazából abban különbözött, hogy egy sztyeppei, nomád életforma alapján alakult ki a kultúrája. Dinamikus, gyorsan fejlődő társadalma vonzó volt a csatlakozók számára. Idővel nyilván kialakult volna a központja is, ahogy a mongol kánok fölépítették a fővárosukat valahol a sivatagban.

    Fölmerül a kérdés, hogy ezek az ázsiai birodalmak miért roppantak meg, miért enyésztek el a történelem során? Miért a földműves civilizációk maradtak meg, mint a római vagy a kínai? És a legfőbb, hogyan alakult volna a világ sorsa, ha a sztyeppeiek szerzik meg a vezetést?
    A nyugati krónikák vallási magyarázatot adnak erre, vagyis hogy Attilának látomásai voltak, és egy angyal parancsolta meg neki, hogy eddig menjen és ne tovább. A kínai krónikákban leírják, hogy a Kínai Birodalmat nem egyszer, hanem visszatérően, több hullámban ostromolták a nomád hódítók.

    A történészek szerint inkább az történt, hogy a lovas hódítók voltak számbeli kisebbségben, ezért fokozatosan beolvadtak a meghódítottak közé (akik földművelők voltak). Vallásilag a nomádok sokkal toleránsabbak voltak, ugyanis nem írtak elő egyetlen központi vallást. Nem volt államilag támogatott vallás, viszont a világvallások terjedését sem akadályozták. Vallásilag sokszínűek voltak ezek a birodalmak, és inkább az állami adminisztrációt központosították.

  • HAZAI LAMPA;
    Wauuuu.
    Kicsit zavarosak a sorai:

    Mint irta: „…akiket mas indian torzsek felaldoztak a pyramidokon, biztos nem banjak a kesztenyseg felvetelet”

    Sajnalom, de ha sorait helyesen ertelmezem, Maga tul tavolra ugrott a magyarok europai honalapitasatol.

    Sot a Colomobs altal felfedezett foldreszre jellemezoket allit.

    A MAYA civilizacio epietett pyramid-templomaikat.
    Igen ember-elet aldozatokat kovettek, de csak Cortez hadai es az europai jarvanyok pusztitotta oket.

    Tarsdalmuk teljesen eltorolte valt.
    S a romai keresztenyseg jatszott nagy szerepet abban.
    Mert a Spanyol goditokkal a papok is jottek a hitet eroszakkal terjeszteni, uill. rakenyszeriteni a lakossagra.

    De vissza a magyarok-hoz, ill.a Hunok es Attila esetere.

    Nem csak a Hunok, az Osztrogotok, Visigotok, stb. mind mint kalandozo nepek voltak.

    A mezogazdasag es az emberiseg szaporodasa tette, sot kovetelte a szukseges elelmiszerek termeleseit, az agrar-letelpedesiket.

    A portyazok harcokkal, zsarolasaikkal kenyszeritettek a letelpedett lakossagot es uralkodokat arannyal fizeetni eletukert.
    Attila lett az utolso abban.

    A Catalaunai csata NEM lett sikeres sem a porthazoknak sem a letelepedett-romai hadaknak sem.

    De Attila utolso csatajava lett, mert naszejszakaja a fiatal Ildikoval halalossa valt.

    De a tarsadalmi valtozvas ami Europa kepet valtoztatta.
    S azt meg Gardonyi is helyesen abrazolta soraiban:

    Mint irta: ‘ akik satrakban eltek azok mind Attila hadaival mentek, mind akik ko-hazakban eltek a Romaiakkal mentek harcolni.

    Tehat a gazdasagi alorehaladas valtoztatta Europa terkepet.

    Europa kereszteny lett a nemet-torzsek kozos hatalmi alakulasaval.
    Az alkotta a Kereszteny, vagy a Szent-romai bizodalmat.

    De a kereszteny vallas NEM kenyszeritett egyetlen europai nemzetsegeket feladni minden identitasaikat mint a magyarok tettek.

    A kerdes volt, s arra soha a magyar-torteneszek nem hajlandok meg gondolni sem, hogy mi lehett volna az ami kenyszeritette oket azt tenni.

    Az emberileg teljesen elkepzelhetetlenseg, hogy Vajk (Szent Istavan) bolcs elorelatasa lett volna.

    A hodito kerszteny vallas terjedese elol a menekulesuk lehettlen lett volna barmi modon is.

    Sot HA nem a Romai, akkor meg a Gorog-keleti hit elol keptelenek lettek mvolna menekulni.

    A foldmiveles kialakulasa,ill. lehetosege valtoztatta az emberiseg tovabbi fejlodeset az utolso jeg-korszak megszunesevel.

    Amit a VINCA civilizacio 7-9 ezer ,Mesopotamia 5-6 ezer, majd a Nilus, Gangze, Yalu, stb. folyok evi-kiontesei lett lehetove, ahol az emberiseg gyors szaporidasa bizonyult.

    De sehol, egyetlen nepcsoport nem adta fel teljes identitasat barmi vallasert.

    Hat miert tettek volna azt a magyarok?????
    Azert tettem a kerdest a kelet-europai tortenelmi szak-PhD bevonasara ezen az alnyon.

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 26
    10:39 de.

    Van egy érdekes könyv, A magyar történelem vitatott alakjai (Kossuth Kiadó, 2015). Még nem olvastam, de utánanézek.

    Szent Istvánról régebben csak szuper pozitív jelzőkkel lehetett írni, első honalapító stb. Természetes, hogy aki az egyházakat bőkezűen támogatta, arról csak jót írnak a krónikák.

    Inkább az az érdekes, hogy ez annyira átment a köztudatba, ugyanis ellenvélemény nemigen volt róla sokáig. Vagyis a győztes szempontjából írták a történelmet. Ez főleg abban a korban volt így, amelyik a Szent István-i államot tekintette példaképének. És ez nem kevesebb, mint ezer évig állt fenn.

    Persze, hogy az összeomlást, ami a millenium utáni évtizedekben történt, már minden máshoz kapcsolják, csak éppen az alapításhoz nem. Ugyanis az időben nagyon messze volt.
    IV. Bélát nevezik második honalapítónak, de minek, ha már az első se sikerült túl jól?
    Biztos, hogy át kell gondolni a honalapítás eddigi megítélését, de nem biztos, hogy Gárdonyi alapján kéne tenni.

  • Bendeguz78:
    „Vajon miert kibujokat es konyv-arusitasokat nyujtasz itten?”

    Már megírtam magának a jómúltkor – még Goethét is idéztem (ha ugyan maga már hallotta valaha a nevét – az ócska szövegéből ítélve, nem hinném) – hogy, én amit tudok, mindent másoktól tanultam. És azért szoktam másoknak egy-egy ajánlani tanulmányt, könyvet, mert nem akarom, hogy mások is olyan nagyszájú tökfejek legyenek, mint maga.
    Világos?

  • HAZAI LAMPA;
    A kozmonmdas,hogy ” a tortenelmet mindeg a gyoztesek irtak.”

    A magyar nemzet europai honalapitaiat csupan a romai egyhaz papsaga irta.
    Nem csak hogy azok voltak irastudok es a gyoztesek szolgalataban mykodtek.

    Sehol, semmi irott adatokat nem talalhat az ellenzekektol.

    De ketsegtelenul voltak, sot fellazadtak, de azon korulmenyeirol, a Vata felkeles-rol csupan megemlitesek leteznek.
    Tehat minden nagyon egyoldalu.

    S bizonyothato adatokat talalni 1,000 esztendo utan rem bonyadalmas.
    Hiszen azzal allunk szeben a XIX. szazad, sot meg a XX.szazad irott tortenelmi adatain is.

    Miert Kossuth az ewmberfeletti hose a 48-as Marcius 15-i sikereknek, hiszen a tagadhatatlan adatok a vizobyiteka, hogy Kossuth szurta-el a hadtovorsaacal a teljes lehetosget a Marciusi sikereknek.
    De Kosuth valoban emberfolotti, istenitett egyene lett.

    A vallas mindeg letezett a leg-kezdetibb idoktol. A hierchia es theologiak nelkul persze, de az emeberiseg mindeg elismeve egy felsobb erot.

    Lassa az Angliai „Stonehange”-et 4,500-5,000 eve a multbol.

    Mind az europai nepsegek is kovettek vallasokat meg sokkal a romai birodalom elott is. De a romaiak vallasai mint a Mitra-ism, amely erossen befolyasolta meg a mai kereszteny hit theologiait is.

    Gardonyi minden megjegyzeseit a „PRISCUS” adatai alapjan tette. Persze Gardonyi csupan nemi nacionalista szellemu erzelmei-alapjan tette.

    De PRISCUS volt, s maig is elismeve a vilagszerti torteneszek alatal 100%-osan reszrehajlas mentes adatait. Az kevesbe vele Jordanis adataira.

    Persze manapsag, HA nem tallahatok adatok a magyarok ezer ev-elotti allam-alapitasuk nem-hivatalos leirasukon, csupan a logikus gondolkodas lehetosege marad, ami ismet „nemzeti-erdek-elleni” pimaszkodasnak velik sokan.

    Na de a reszrehjlas-mentesseg nem egy eros pontjuk a magyaroknak ugysem.

    Mindazok utan tehetnem a kerdest, hogy a Maga meglatasa mi lenne???

  • Te élvezkedsz azon hogy, pofátlanul trehány magyarsággal és beleélésre minimálisan képtelenül, kárörvendőn Magyarországon élő magyarokat leckéztetsz? Mennyi idő kellett rá hogy, az Újvilágba tántorogván magadévá tedd ezt a tipikusan amerikai felsőbbrendűséget?

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 27
    5:52 du.
    Pardon, természetesen az imént jó Bendegúzunnak üzentem nagy tisztelettel! 😀

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 27
    12:32 du.

    grizi te állandóan külföldre mész véleményezni és a saját házad tele van szeméttel?

    grizi ehhez mit szólsz?
    …”The absurdist commedia del arte of two old, ridiculously inept, and grossly impaired buffoons heading two sick cadres of leased political whores who jointly serve the .0001%, is the memento mori of America. Regardless of the outcome of this sorry farce, the end of the country in any recognizable form will be accelerated, fast tracked to implosion.”…

  • KOVENDEG sajar szavai; ” nagyszaju tokfej…maga”

  • Bendeguz79
    2020 augusztus 27
    12:32 du.

    Valóban a magyarok identitásának alapja a kereszténység fölvétele és a Nyugathoz csatlakozás, ez vitán felül áll. Az is egyértelmű, hogy azok az alapok, amire akkor Nyugat-Európa épült, mai napig megvannak.

    1. Ha jól értem, arról van szó, hogy szerinted I. István elszúrta a honalapítást. Létrehozott egy olyan államot, aminek a látszat ellenére nem volt stabil alapja, és csak a vak szerencsének, csodának köszönhette, hogy fennállt ezer évig?

    2. Vagy már eleve a kiinduló pont hibás volt, és az Árpád-házi királyok hibás külpolitikát folytattak, hogy a római egyház és a Német-római Birodalom által létrehozott szövetséghez csatlakoztak?

    Nem világos, hogy melyikről írtad a kritikát.

  • Orsós Elemér
    2020 augusztus 27
    6:00 du.

    Ha esetleg külföldi beírók nem tudnák, az István, a király rockoperát az Illés zenekar zeneszerzői és szövegírói hozták össze. Nagy siker volt előadva a 80-as években, és István és Koppány ellentéte nem osztotta meg a közönséget.

    Amikor pár éve Alföldi Róbert rendezése akkora botrányt okozott, a végén rácsukódik Istvánékra a nagy vaskorona. Az eredeti alkotók ezután olyan értelmű nyilatkozatokat tettek, hogy az ő eredeti koncepciójuknak jobban megfelelt az Alföldi-rendezés. Mert az ő mondanivalójuk az volt, hogy óriási hiba volt fölvenni azt a vallást, ami szerintük a katolicizmust jelentette (bár István korában még nem katolikusnak hívták a római egyházat, sőt egyház szakadás se volt még, ha jól emlékszem).

    Ez is egy vélemény. Vannak, lehetnek elképzelések, hogy milyen lett volna a civilizáció, ha bukik a Nyugat. Mindenesetre nyomasztó, hogy egyesek szerint semmilyen pozitívumot nem hozott ez az időszak az európai kultúrában. De legalább milliókat lehet keresni az ilyen történelmi krimikkel, mint a Da Vinci-kód.