2020-as képi retorika Orbániában

2020 szeptember 7 8:39 de.85 hozzászólás

A Magyarországon jelenleg regnáló kormány feje jó ideje háborús retorikát használ. Minden bozótnál ellenség, és minden ténykedése csata. Ennek csak az egyik jele az, hogy a háborús plakátvilágot idéző hirdetés jelent meg. Látszólag csak az egyik jele. Valójában ennél könnyen lehet mélyebb, sokkal mélyebb üzenete.

Az ugyanis, hogy a kommunikáció, ha mégoly jelképes is, mély nyomokat hagyhat, az korántsem mostanában felismert jelenség. Aki nem látta, nézze meg az „Eredet” című filmet. Ha nem lenne ehhez valakinek kedve, akkor csak annyit belőle itt, hogy világosan leírja az elme működésének egyik jellemzőjét. Azt, hogy a belülről fakadó gondolat az, amit az egyén magáénak érez. Tehát mem a gondolatot, hanem annak magvát kell elültetni. A melldöngetés összekapcsolása egy szoborszerű háborús üzenettel itt válhat akár veszélyessé is. Akiben összekapcsolódik a Kárpát-medence uralásának a gondolata a fegyverekkel, azok számára egy belső, immár nyílt elnyomást is könnyebb lesz „eladni”. No meg a belső feszültségek egyfajta exportját is.

Annak pedig, aki szerint nem is annyira háborús kép-retorikáról van szó, annak érdemes lehet a korábbi, garantáltan világháborús grafikákkal, képekkel összevetni az Alapjogokért Központ nevével fémjelzett firkát. Alkalmasint, például egy, éppen a propaganda erejével foglalkozó írás illusztrációjaként megjelent képpel. Amely mellé különben érdemes Fazekas Zsuzsanna teljes írását is elolvasni a Qubit-en.

Aztán elgondolkodni azon, hogy hol van az átcsapási pont a miniszterelnök háborús retorikája, illetve a nyílt háborús uszítás között. Hol van az a pont ahonnan már az eszköz fogja a használóját uralni. Mert nem Orbán lenne a történelem első olyan vezére, aki eszköznek gondolta felhasználni a szélsőségeseket, majd vagy őt magát is elsöpörte a történelem, vagy maga vált a szélsőségesek szemétdombjának kakasává.

85 hozzászólás

  • az a plakát és annak használata az idiótának nevelt társadalom (oktatás mint bruhaha) nak szól: légy hű hazádhoz utolsó csepp véredig de leginkább az általam Vezéred által neked kijelölt ellenség utolsó csepp véréig mindenképpen, mert különben a profitom nem lesz annyi, mint amennyire hitelt vettem fel a szomszéd demokratától
    kedves, szép, quotidienne

  • Az emberi gyarlosagnak es kegyetlensegenek nem letezik hatara!!!

    Az a verszomjas plakat magyarorszagon is volt lebegtetve tobbszor.

    Hasonloan ahol meg Gothic irasmodon a szovegei, sot meg a Cyril irasmodon is nagyon.

    De a celja es eredmenye vilagszerte az emberiseg verontasat kovetelte az emberiseg altal.

    Hat nem azt irta Mozes a Cain es Abel tortentevel????

    Lenne valami is uj a Nap-alatt?

    Mint a koz-mondas, csupan a nevek valtoznak, a bunosoket vedeni, a bunos-tettek soha nem valtoznak!!!!!!!

  • Ledorongolás 18 sorban !

  • „Amely nemzet képtelen tanulni múltbéli tragédiájából,
    kénytelen lesz ismét elszenvedni azt.”

    Ezzel csak az a gond, hogy a Magyarságnak nem „tragédiája” volt a múltjában hanem tragédiái. De egyikből sem nem okult.

    A Jóistennek nagyon a keblében lehetnek a mogyorik,
    hiszen a mieinknél jóval kisebb hibák miatt is elveszítették más, a magyaroknál jóravalóbb népek a hazájukat.

    Ezzel meg az a gond, hogy egyszer csak el fog fáradni a Jóisten , egy pillanatra kihagy a segítőkészsége
    és akkor annyi lesz a Magyarságnak.

  • Azta jó kuvva életbe..

    https://nepszava.hu/3090928_orban-karpat-medencei-almai

    még majd bejön Bartuslaci
    háborús víziója..ilyesmiktől féltem világéletemben..

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    T.Cikkíró/Cristopher főszerk. Úr!

    Valami nem stimmel, valami zavar van a . hiányos . i l l u s z t r á c i ó . és a nagyon is kívánatos téma között.

    Először, az orbanisztáni „Alapjogok Központ”, mint megrendelő által az úgynevezett Nemzeti Sport nevezetű nyomdai termék hirdetési rovatában megjelentetett militáns plakátjuk (grafikájuk) képét kellett volna mégicsak bemutatni, s csak azt követően a példakép Horthysztán propagandagépezetének a beharangozóban fent látható, szintén embertelen förtelmeit…

    A kezdő, v. nem itthon élő olvasó hirtelenjében nem tudja, miről is van szó, hogy mi a téma egyáltalán. Aki nincs tisztában a hazai valósággal, az csak találgathat, mert „a csecsemőnek minden vicc új”.

    Üdvözlettel: thu.

  • "tisztelhölgyeimésuraim"

    Bocs’, közben kialakult (?) a végleges forma.
    Ám így sem egészen világos, hogy mi is itt a téma, a hevenyészve egymás mellé fotózott egykori és a botrányos mai plakát párhuzama.
    Mindamellett, hogy feltétlen szükséges a dologgal továbbra is részletesen foglalkozni…
    Ez már az ordas obanizmus foga fehérje.

    Üdv: thu.

  • T.Thu.5.13és5.19

    Csak a hazai média & rádió, foglalkozik ezzel a provokatív, nem is burkolt . m i l i t a r – i r r e d e n t a . plakáttal, amit a KESMA* alá tartozó Nemzett Sport jelentetett meg mocskos wc-papír és online portáljain:
    „Vörös jelek a hadak útján,
    Hunniában valami készül” !**
    ˙

    .

    *KESMA = kes (cache), de még ma ide vele= találó nevű, egyesült, úgymond nemzeti, valójában orbanista média konzorcium, mely milliárdokat a Vezér parancsára maguk, a lelkes alattvalók (pl. Terrorházy Schmidt Mária ) az állítólag maguk cégeiből dobtak össze egy-két hét alatt…

    ** Ady Endre: Hadak útja

  • Tisztelt… és Voronyezs!

    A fasiszták oly pofátlanul cinikus disznók, hogy a demokratikus és humanista szimbolikát használják a maguk alattomos szándékaik és céljaik szerint.

    Így van ez többekközt a kommentetekben említett „Alapjogok Központnak” elnevezett valójában az ő propagandájukat terjesztő áltudományos hazugsággyárral is, amely ezt a cikkbéli botrányos, horthy-idők szellemét tökéletesen tükröző, revansista mocsadékot terjeszti az ugyancsak trükkösen úgy-nevezett nemzeti sajtóban…

    Nem mellékesen Hitler ugyanezt, a propaganda technikát művelte, és ápolta azt, amit Orbán ma… Az vöröszászlók alatt békét, olimpiai eszmét, békés munkát, kenyeret, VolsWagent stb-t igért miközben sikerrel gyújtott alá az egész világnak…

    Ma alig akad család Európában, aki pontosan emiatt ne siratná legalább egy-egy rokonát.

  • „tisztelhölgyeimésuraim”
    2020 szeptember 8
    5:13 de.

    Pontosan.
    Én sem értettem eleinte hogy miről van szó.
    Aztán találkoztam a mostani undorító plakáttal.
    Azért tettem ki a cikkel együtt, mert így világos a kép.

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 7
    3:53 du.

    grizi:

    …és eljöve a Higgs Bozón (azaz Isten a teremtéssel a bal nadrágzsebében)… megoldá vala… csak várd ki,

    addig nyugodtan szóljál hozzá bármihez marad addig időd és voksoljál, hogy ezáltal megoldd mindezt a biblikusat (is)

  • FORTIMBRAS
    2020 szeptember 8
    7:00 de.

    a világ adequat hozzájárulása nélkül semmi sem lehetett volna belőle(SIC)

    üdvözöl: Hamlet

  • De vannak a „harc”.-nak rejtettebb változatai is,
    a „belső ellenséggel” szemben.
    Amit ugyebár
    az „első lehetséges alkalommal meg kell semmisíteni”.

    https://nepszava.hu/3091092_a-facebook-ra-is-egyre-jobban-figyel-az-asz-es-szabalyozni-akar

  • Netanyahu mester Amijóurunktól tanulja a módszereket,
    lásd ellenzéki újságírók kiplakátolása az utak mentén.
    Vajon idáig mikor jut el?
    Amint hallom egyik tulajdonosa egy jelentős izraeli távközlési cégnek.

    Bolondgyurka is onnan bérli a NET-jét.

  • Aurora Boreálisz

    „Alapjogokért (nevezetű) Intézet” igazgatója Szántó Miklós a

    Klubrádióban pont most (09.08.16:43) mondja,hogy pontosan ez épp

    volt a céljuk vele ti., hogy minél nagyobb a balhé, annál többen

    foglalkoznak ezzel az általuk választott kérdéssel, ami a

    legtipikusabb . g o e b b e l s i . cinizmus… Hozzáteszi még,

    hogy ők egy jogi kutató intézet és nekik joguk van ilyen

    és hasonló „politikai kampányok” lefolytatására… És az hogy

    ezt a milliós hirdetést is a saját ktsvetésükből [állami

    ktsvetési.cég] fedezik, amire Orbán legutóbbi, január 26-i

    kecskeméti beszédében > b i z t a t t a < őket…

    [Az interjú 17:02-kor fejeződött be. Már ma visszahallgatható.]

  • Aurora Boreálisz

    megjegyzés: A goebbelsi jelzőt nem Szántó mondta, hanem természetesen én tettem hozzá.

  • Na legyunk oszintek egyszer mar.

    A KMH hozzaszolloi ugyan ugy megvannak fertozve azzal a Trianoni elme-facsarral mint maga Orban Viktor is.

    Tehat kinek lenne joga kritizalni a masikat?

    Vajon mikor latnak-be, hogy magyarorszag atka az volt hogy keptelenek voltak ezer-esztendon at is bekesen egyuttmikodni mind a szomszedos nepekkel.
    Kulonosen a kozos vedelemukben.

    Ha azt belattak volna mar regen, ma europa tortenelme es meg terkepe is maskent lehetne ma.

    Sajnos a magyarok gyulolik a valosagot es annak belatasat.

    Tehat nem csoda hogy ma O.V. szaz-evvel elotti gyilkosssagok hirdeteseit mutogatja mint a sajat eszmeje.

    Orokolt nyavaja az ?!

  • Aurora Boreálisz:
    „Alapjogokért (nevezetű) Intézet” igazgatója Szántó Miklós a
    Klubrádióban pont most (09.08.16:43) mondja,hogy pontosan ez épp volt a céljuk vele ti., hogy minél nagyobb a balhé, annál többen foglalkoznak ezzel az általuk választott kérdéssel,”

    2012. ÉVI C. TÖRVÉNY A BÜNTETŐ TÖRVÉNYKÖNYVRŐL
    331.§ (1) Aki nagy nyilvánosság előtt háborúra uszít, vagy egyébként háborús hírverést folytat, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

  • Aurora Boreálisz
    Most ismétlik.
    Elég szégyen a kormánynak, ha arra szorul, hogy egy rossz prostiként népszerüsítse magát: mindegy mit, de ugassanak róluk.

    Mindamellett már párszor robbant ki háború ilyen látszólag kis baromság talajáról indulva. Amikor kicsírázott a trágyafa.

  • Rodeo 11 8:24
    [alias Hamlet]

    Sajnos igaz. Az is csak szemhunyással kezdődött, aztán következett az adekvát gyakorlati és elvi hozzájárulás is…

    Utóbbihoz a legeklatánsabb és legálságosabb példa volt az 1936-os berlini olimpia, ahova külföldről is százezrek zarándokoltak az akkorra már náci világ fővárosba, a pontosan e célból épített stadionba, egyhangon velük üvölteni a „Detschlandot”,ami persze über alles is 😀 ,s természetesen midezt közös náci karlendítéssel együtt hangsúlyozva, miután ott kivételesen csak Kanzler – szemérmesen nem is Vezér – Hitler az U~A NOB-elnök társaságában(!) hivatalosan megnyitotta ezt a történelmileg is szégyenletes „játékokat”… *

    Mindezt – hogy végülis megvalósulhatott – a NOB akkori amerikai elnöke és elsősorban az U~A szekció tagjai s z o r g o s . s z e r v e z ő . és propaganda . t e v é k e n y s é g é n e k . volt az eredménye, miután a szervezeten belül több nemzet is hivatalosan tiltakozott(!) a nácizmus efféle álságos támogatása ellen…

    Ami pedig a csöppet se finnyás . g l o b á l i s . t ő k e . akkori gyakorlati részvételét illeti, ahhoz elég az alábbi „link” tanulságait megfontolni:

    https://tdyweb.webteam.com/HitlerEsAmerikaBigBuisnesse.htm

    Természetesen nemcsak az U~A érintett ebben a globális kontrapolitikában. Mert például, manapság épp a német nagytőke játssza ugyanazt a független, ártatlan szerepet O.O.Á. [azaz Orbanisztán Oligarchia Állam] támogatásában Kanzlerin Merkel szíves közreműködésével, amit a harmincas évek világtőkéje sima, rezzenéstelen arcpirulás nélkül – még a háború alatt is – játszott el a nácizmus eredményes felvirágoztatásában.

    A lényeg tehát nem a fogadatlan prókátorok és jótevők nemzeti hovatartozása szerint, hanem csakis a . t ő k e . nemzetközi . t e r m é s z e t é b e n . ítélendő meg, sőt mutatható ki – persze, csak ha akarjuk…

    Üdv’ Fortimbras
    ˙

    .

    * Az olimpiai lángot is ők – talán épp maga Goebbels – találták ki, mint a népek együttműködésének lángoló jelképét, vagy ma már tudjuk, komédiáját…

  • Nem ismerem az Eredet c. filmet, de a szerző szerint ezt állítják a gondolatról: a magvát kell elhinteni. Hát, én másképp tudom tanulmányaimból, pl. Biblia. Azon múlik az ilyen propaganda eredményessége, ha az egyénben megvan a hajlandóság, pl. neveltetése vagy élményei hatására.

    Ami a Kárpát-medence fegyveres elfoglalását illeti: miről is szól az egész milleniumi képi művészet, a sokat istenített dualizmus aranykorában? Amikor megünnepelték a honfoglalás ezer éves évfordulóját. Állig fölfegyverzett hét vezér, a háttérben leigázott (fegyvertelen) szláv előkelők, a díszletben felgyújtott szláv parasztházak. Tele vele a Parlament.

    Száz éve a magyar politikai elit egyik része sem vette a fáradtságot, hogy bemutassa a honfoglalás kreatív oldalát, ahogy ügyességgel, mozgékonysággal megkapaszkodik egy kis csoport egy új helyen. Addig nekem ne pampogjon egyik megmondóember se, hogy egyik vagy másik politikai oldal ilyen meg olyan. Pozitív példát kéne mutatni, már ha veszi magának valaki a fáradtságot.

    László Gyula régész-történész komplett képeskönyveket rajzolt, amiket a parlamenti hazug tablók helyettesítésére ajánlott. Fölkarolta valaki? Nagy kuss van róla azóta is. Miből is élnének a művészettörténészek, ha nem dédelgetnék azt a hazugságpalotát száz éve?

  • Itt egy érdekes cikk, ami bizonyítja, hogy a háborús retorika milyen régóta él a magyar politikai propagandában. Még a magas lóról tárgyaló Árpád is szánalmas figura a régieknek, pedig az eredeti koncepció szerint is alattvalóknak ábrázolta a festő a szlávokat (nem egyenrangú félnek).

    Én úgy látom, hogy hiába bizonyítja számtalan jobb sorsra érdemes tudós, hogy amit a honfoglalókról tudtak majd’ ezer évig, annak nagy része ferdítés, túlzás vagy félreértelmezés. (Ti. a győztes sereg inkább egy olyan csoport volt, ami nem a létszámmal és erővel foglalt, hanem inkább tárgyalásokkal és ügyességgel.)
    Ez nem megy át a köztudatba, míg a harcos milleniumi propagandát milliókért védett, kétes műalkotások százain mutogatják száz éve a magyar lakosságnak. Ugyanis a művészettörténészeknek és másoknak, akik a dualizmus fényezéséből élnek, kell valami munka.
    A fidesz és a konzervatívok csak egy fejezet ebben a történetben, és mindenki az ő oldalukon áll, aki ezt nem hajlandó tudomásul venni.

    https://24.hu/tudomany/2019/05/05/leszoltak-munkacsy-mihaly-remekmuvet/

  • FORTIMBRAS
    2020 szeptember 8
    7:00 de.

    A nagymamámnak csak két lánytestvérét erőszakolták meg a katonák, nem mondom meg melyikek. Pedig állítólag a békét hozta el a hadseregük a magyar népnek.

    Nem vagyok Gabriel, tehát nem szeretném személyeskedés felé elvinni a vitát. De annyit megjegyeznék, hogy tele a hócipő azzal, hogy itt mindig csak az egyik oldal a hibás mindenért, a másik az mindig szent. Aszerint, hogy a megszólaló melyik oldalon áll.
    Bizáncban, ha egy császárt sikerült megnyerni a képrombolás ügyének, akkor komplett képégető brigádok járták a templomokat, és tűzre vetették a csodálatos aranyozott szentképeket, amik személyeket ábrázoltak.
    Itt is elszánt képégetők követelik időnként (több mint száz éve) ennek vagy annak az irányzatnak az elpusztítását, mert ez vagy az a festmény látványa borzadállyal tölti el őket. Ezek a jól értesült egyéniségek azt is mindig meg tudják indokolni, hogy ez a nagyközönség számára minimum az ördög kísértése vagy annál is rosszabb a hatása. Eközben kétes értékű vagy mondanivalójú képeket őrizgetnek százmilliókért kiemelt helyen, közintézményekben. Az emlékművek ezreiről nem is beszélve, amiket meg is koszorúznak, mindenki által utált és unott hivatalos ünnepségeken.

    Talán elég lenne a múzeumba elcipelni az ilyet, vagy esetleg a raktárban porolgatni. A tudósok, művészek és más szakértők, érdeklődők addig is tudnák tanulmányozni, és vitatkozni róla. Ezt hívják társadalmi vitának, ami műfaj a magyar közbeszédben szinte ismeretlen.

  • „tisztelhölgyeimésuraim”
    2020 szeptember 8
    5:13 de.

    Nem csak a Nemzeti Sportban jelenik meg. Én múltkor biciklivel tekertem, mikor az út szélén megláttam egy hasonló óriásplakátot, aztán majdnem hasra estem meglepetésemben.

    Itt van erről egy cikk. Ezúton jelezném, hogy én semmit nem tudtam arról, hogy a kormány ilyen kampányba kezd, de már tavasszal elkezdtem írni a honfoglalásról, itt a KMH-n. Persze pusztába kiáltott szóként. Ennek apropója a nagytakarítás során kezembe került Lőrincz L. László könyv volt, Dzsingisz kán címmel.
    Szerintem itt lenne az idő, hogy az ide írogató megmondóemberek ahelyett, hogy mindig a kormány kommunikációja után futnak, végre saját ötleteik, véleményük alapján írjanak.

    https://nepszava.hu/3090928_orban-karpat-medencei-almai

  • A Népszava szerint első világháborús honvédek vannak a képen, ami a cikkbéli fotón színesben látható.

    Tehát semmi közük a 2. világháborús plakáthoz, ami a fotón fekete-fehérben látható.
    Megjegyezném, hogy a harcoló honvédekről nem derül ki egyértelműen, hogy első világháborúsok. Sokkal ismertebb a sapkás KuK egyenruha, mert abban fényképezkedtek a hadifoglyok, amit aztán képeslapon hazaküldtek a családnak, mint apukám nagypapája is.
    Viszont a szuronyos puska egyértelműen első világháborús fegyver, de majd Géza megmondja, mert ez az ő érdeklődési területe.

    Ahogy én látom, a fidesz kampányban vannak háborús és nem háborús képek. Összességében és részleteiben is lehet a kampányt bírálni, viszont ha nincs a bírálóknak jobb ötletük, akkor csak fröcsögés lesz a kritikából.
    Én továbbra is azt mondom, amit itt három éve, újra kell gondolni a honfoglalást, nem újra csinálni. Ajánlott olvasmány pl. hasonló sorsú népekről.

    https://mek.oszk.hu/09900/09962/09962.htm

  • Hazai összes kommentjére:

    Neked elment az eszed

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 7
    3:53 du.

    1945 előtt a magyarság elég nagy rétege nem rendelkezett választójoggal, tehát a lakosság bizonyos rétegei nem szólhattak bele a politikába. Tehát megtévesztő arról írni, hogy A magyarok így meg úgy.

    A középosztályi politizálás csődje vezetett többek között az első világháborús katasztrófához, tehát nem vették figyelembe a tömegek érdekeit.
    Tömegpártok mindenhol, így itt is az első világháború után kezdtek alakulni, de végül ez másként alakult a hazai helyzetben.
    Itt végülis azért nem lett fasizmus, mert a nagytőkések, más európai országokkal szemben, az 1920-as, 30-as években nem támogatták a fasisztákat. Ugyanis a fasiszták antiszemitizmusát elutasították a zsidó származású nagytőkések, akik a konzervatívokat támogatták, mint pl. Bethlen Istvánt.
    A szociáldemokraták és a polgári pártok gyengék voltak. Ott lett volna az országos parasztpárt, de azt meg akadályozták a középosztálybeliek a terjeszkedésben.
    Amit a szocializmusban előadtak, azt a munkások és parasztok nevében adták elő, de nem ők adták elő! Tehát igazából a propaganda jelölte ki a népi hősöket.

    Szóval még várat magára a magyar történelemnek egy olyan megírása, ami konszenzuson alapulna, politikai oldalak és társadalmi rétegek között. És ehhez lenne pozitív példa a magyar történelemben, csak éppen nem azok kapnak reklámot. Pl. a háborús retorika a régi korokban sokszor csak egy blöff volt, és nem volt mögötte valódi erő. Ezt bizonyítja, hogy a térség milyen sokszor megszállás alá került. Épp ezért képtelenség, hogy itt a nemzetiségek akkora elnyomás alatt lettek volna, hiszen a magyar állam legtöbbször önmagát se volt képes megvédeni.
    Boldog-boldogtalant inkább beengedtek, hogy ne legyen pusztaság az országban! Épp most olvastam, hogy már a tatárjárás előtt kitették a Kiadó! táblát a magyar Alföldre. Ugyanis nagyállat-tartó pusztai népesség beköltöztetését tervezték az Árpád-háziak, mert a mocsaras vidéket nem tudták a magyarok belakni. Ezek lettek később a kunok és jászok.

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 8
    3:42 du.

    Voltak népek a történelemben, amelyek faji alapon elnyomták a szomszédaikat (birodalomalapítás jegyében), de azok nem a magyarok voltak (illetve előfordulhatott bizonyos irányzatokban).

    Manapság írják, hogy a 20. sz-i gépesített háborúkhoz hasonló az írott történelemben egy van, a mongol hódítás. Most olvasok erről egy kiváló könyvet, Hét mongol paripa. Félelmetes a hasonlóság a mongol katona és a 20. sz.-i hódítók gondolkodásmódja között. Csak a maga fajtája az ember, a többi azt sem érdemli meg, hogy levegőt vegyen a Nap alatt. Országok hullanak porrá és hamuvá, amerre járnak. És ezért a legkisebb lelkifurdalásuk sincs, mert ők magukat jónak tartják, ill. küldetésük van.
    Hát ettől a magyar uralkodó osztály elég messze jár.

    Szóval ez semmiképp nem állja meg a helyét, hogy a magyarok a szomszédokat elnyomták volna (emberi jogi értelemben). Egyébként ez az osztrákokról ugyanígy elmondható, hogy inkább politikai elnyomás volt. De biztos lesz, aki azt állítja, hogy minket a szlávok, a németek stb. ki akartak irtani.

  • Summa summárum: ha valaki ma kimegy Mongóliába, ott mindenki lovagol és íjászkodik, és Dzsingisz kánt istenítik. Ha valaki Magyarországon Attilát isteníti, és kiköltözik a jurtába, akkor a pesti liberális értelmiség szörnyülködik.

    Úgy tesz az ellenzék, mintha igaz lenne, mintha mi valaha is Attila Hun Birodalmának képviselői lettünk volna. Tulképpen az egész birodalmasdi a magyar politikában nem más, mint délibáb, de az ellenzék úgy csinál, mintha ez reális lehetőség lenne.

  • Andrew_s
    2020 szeptember 8
    6:26 du.

    Igazad van, de egy ilyen nagyon lekötelezett összeszerelő operett ország még egy embargót sem tudna kiharcolni, mert az a stratégiai befektetői érdekeit is sértené!

  • Aurora Boreálisz

    FORTIMBRAS 7.00
    ˙

    Ez az úgynevezett Alapjogokért Központ állami

    „k u t a t ó i n t é z e t i . s t á t u s z b a n” ))) 😀 (((

    a hazai . T i t k o s s z o l g á l a t . keretében funkcionáló

    kormányzati szerv, melyet közvetlenül egy babaarcú, halkszavúan

    sunyi kancellária miniszter, a Gulyás Gergely irányít.

    Üdvözélettel: AB

  • Geyza
    7/4:48 🙂

  • HAZAI LAMPA elso ot (5) hozzaszollasaira.

    Meglepetosen furcsa hogy most Maga meglatasa 180 fokban valtozott.

    Mert a milt heten, a Vajk vezer, majd Szent Istvan leg-totalisabb meghosolasat a „bolcsessegenek velte”.

    Habar az semmi mas nem volt mint a nyugati nepek osszes-eroi, a Nemet-Romai birodalom hadainak a felszamolasa a magyar-portyazo ,mondhatjuk hogy rablo-haboruk voltak mert hadisarcokat zsaroltak aranyban a le-egetet varosok nepeitol.
    Azert kezdtek a falakkal korulvett varosaik epiteseit.

    Otto hadainak gyozelme annak vegetvetese volt.

    Magacska akkor „bolcsesseg”-enek nevezte.

    De nem regalt a kerdesemre, hogy hat akkor a „bolcs-vezer” miert nem gondolt bekes modon a nyugati hatalmakkal eggyutt-elni, szovetkezni, tanuklni tolluk, alakulni es kulturajukat imitalni ?????

    Hiszen az lett volna bolcsessege a bekes uton europa reszeve valni.

  • Hazai

    Oszt mija kegyed véleménye a horvátok Iosiph Jellasits bánjáról, akit Petőfi is megénekelt. Akkora lovasszobra van nekije az egykori K.u.K. birtokú Zágrábban, hogy a mi budavári törökverő, vitéz-magyar Eugen von Francois Savoyaink egy ágaskodó bronzegér hozzája képest. Utóbbit is a honfoglalási millenium hevében a XIX.század végén pikkölték a ide a királyi palota teraszára, mint a mongoloktól átvett turul figurát is ugyanoda, mint tatai tojó társát ugyanattól a szobrásztól…

  • HAZAI LAMPA, szept. 9, 9;49 es 10:00 de soraira.

    Sajnalom LAMPACSKA, de allitasai kenyszerit ezt oszinten megirni Maganak.

    Bizonyitotta, hogy minden allitasait a regi Moszkvai propaganda leckekbol masolja.

    Magyarorszagon volt politikai elet mukodoben meg a XIX. szazaf elejen is.

    Az egyik anyai-uk-nagy-apam volt meg Kossuth gyermekkoraban a „Fuggetlensegi Part” alapitoja es elso Parlamenti valasztott kepviseloje, joval a Marciusi fiatalok mozgalmai elott.

    Volt szavazati lehetoseg, csak nem volt nepszeru a sok irastudatlan foldmunkasokkal.

    Az 1920 es 30-as evekben magyaroszag egy erossen AGRAR-nemzet volt.
    Az 1929-es gazdasagi valsag nem okzott jelentos gazdasagi problemakat, es NEM letezett jelentos-meretu ipari-munkasssag.

    Magyarorszag a valsagot minden jelntos problemak nelkul atelte.
    Sot az akkori korulmneykhez velve, jelentos gazdasagi elohaladasokat bizonyitott.
    Pl.az korhazak, orvosok szamai tobb mint duplajara emelkedtek 1920-40-kozott.

    Az 1954 es 55-os honvedelmi sorozasok sokkal tobb 20 eves magyar ferfi volt mint az allamhatalom kepes volt alkalmazni.

    A nemzet poitikajat a „TRIANON-elme-zavar” vezette a haboruba.
    A ket u.n. „Becsi-accord” volt. Amivel Hitler megadomanyozta Horthy=t nemi Erdelyo, felvideki es delvidaki teruletekkel.
    Mint a sarga-repa a szamrnak, Horthy bedult a csaletkenk.

    A nemzet semlegessege es egyuttmikodese mind a szomszedos nepekkel valtoztathatta volna europa tortenelmet akkor.

    De miert is emlitsem azt?????
    Hiszen ma maguk is ugyan azt az elavult gondolkodas modot kovetik mint Horthy 1920-40.
    Mindeg a multban eldobott csontot ragcsaljak!!!!
    S magacska a regi Moszkvai propangada brochurakra hivatkozva teszi allitasait.

    Sajnalom Lampacska !

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 9
    1:18 du.

    Már bocsánat, de én nem szeretnék ebben bíró lenni, és eldönteni, hogy a magyaroknak mit kellett volna csinálni. Én csak rögzítem a tényeket, hogy mikor hol jártak, és mit csináltak.

    Manapság is van egy irányzat, ami a hun Attila seregének közvetlen leszármazottainak tartja a mai magyarságot. A jelenlegi eü miniszter egy ilyen irányú genetikai kutatásról számolt be az idén. A hunok ugyebár rengeteg néppel szövetségben megtámadták a római provinciákat, aminek a Római Birodalom több-kevesebb sikerrel ellenállt.
    Ezzel szemben a régészeti és egyéb kutatások azt mutatják, hogy nem mutatható ki folytonosság a hunok történetében, ami közvetlenül a magyarokhoz vezetne. Minden ismert adat és logika szerint, egy kisebb csoport (a nagyhatalmakhoz képest kicsi) érkezett ide a Kárpát-medencébe, akik szívósan megtelepedtek. Ez jelentette akár a rablóhadjáratokat, akár a szövetségkötéseket. Ezért írtam neked, hogy olyasfajta hódítást, mint a lovas nomád birodalmak, ne tulajdoníts a magyaroknak! Ez csak a szomszéd népek propagandája.

    Ettől még lehet, sőt kell is bírálni az Árpád-háziak vagy bárki más politikáját, mégha szentek, akkor is. Csak éppen el kéne találni az arányokat! Ha ma valaki Mongóliába utazik, akkor a mongolokról valóban megállapíthatja, hogy egyenes ágon ápolják azt a hagyományt, ami Dzsingisz kán idejében kialakult. Ők kulturálisan és genetikailag is egyenes ági leszármazottai az 1200-as évekbeli mongoloknak. Persze, sokkal szerényebb keretek között.
    A magyarok viszont soha nem fogtak össze annyi szövetségest, hogy a kor nagyhatalmává váljanak (persze, biztos volt, aki álmodozott erről). Erre próbáltam felhívni a figyelmedet.

  • Aztaaa…

    Horthyzmusra hajazó dolog a téma, Hazzay egyből aktiválta magát
    az ötkilóméteres félrvezető és sűrű hazugságtartalmú semmitmondásaival.

    Kezdem azt hinni ilyemiért kap egy kis háztartási kiegészítést valahonnan.

    Elvégre ha ugyan kórházakra meg vírustesztre nem is,
    de valahová csak dugdosni kölletik az
    adófizetők pénzét, nemmiga ? .. : )

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 9
    1:46 du.

    Messzire kerültünk a honfoglalástól, ami a topik eredeti témája, és nem a Horthy-kor.

    Egyetértek, hogy nagy volt az agrár népesség aránya, és nem mindig éltek rosszul. Pl. 1848-ban alakult ki a parasztság, mivel ingyen megkapták a jobbágyok a földeket tulajdonba. Ezért álltak Kossuth mellé. 1848-as hagyományok erősek voltak a vidéki Magyarországon, Kossuth-nóta stb.

    Viszont abban az időszakban, mikor a tengerentúli gabona bejött Európába, onnantól lejtmenetbe került a kelet-európai mezőgazdaság. Ilyen volt az 1930-as évek. Ezért is álltak a németek uszályába.
    Nagyon nagy hiba volt, hogy a lecsapolt területekre (Tisza-szabályozás, és egyebek, több gát épült, mint Hollandiában!) gabonát vetettek. Ezért kiirtották az eredeti növényzetet, az erdőket.
    Ezért voltak bajban Trianon után, mert nem volt az országban fa és a drága pesti malmok fele kapacitással se tudtak működni. Manapság megint a gabonatermesztést erőltetik, és ezért válik agrársivataggá a fél ország!

    Hogy ez moszkvai történelemírás lenne, arról nincs tudomásom. A Rákosi-korban meglehet, hogy marxista irányvonalat kellett követni. De 1980-as évektől a kutatók (de nem a tankönyvírók) tudományosabb műveket írtak.

  • HAZAI LAMPA:

    Mivel Magacska a Magyarok, Hunok, Mongolok eredetet es szarmazasait hozta fel,remelnem belatna hogy az csupan a Magcska tortenelmi feltetelezese.

    Soha nem volt az meg elkepzelve sem hogy a magyarok a Huniktol szarmaztak volna.
    Csupan hogy rokoni szarmazasu nepseg.

    A Mongol hordak is csupan a vezetok voltak Mongolok.
    A horda legenysege az u.n. tatarok, mind az azsiai nepopsegek akik hodito-rablo hadjaraikon reszt vettek.

    De a mai kerdes , hogy miert van ma ottan a kormanyfonek az a furcsa de nagyon veszelyes elekpzelese, hogy ok oldalan alna az „igazsag”, ami pedig nem mas mint Orban feltetelezett elkepzlese.

    S hogy mifele „erore” ohajtkoznanak ????

    A vilag latja ostobasagaikat, s mi tortenhet am, ha a szomszedos nepek komolyan vennek O.V. fenyegeteseit???

    Masik.
    Itten es masik portalon tett velemenyeiben vitatattak a lakossag szarmazasat, sot meg „talalom: is resztvett abban.

    Csodalkozom, hogy mi a fene-ertelme lenne annak, hogy ki honnan szarmazott, vagy mi volt szarmazsaik hattere????

    Mi jelentese lehetne annak barmi orszagban is elve, sot mivel europa nemzetei ma egyesultek, hat a foldrajzi hatarok tobbe nem letezok.

    Tehat nem mindenki ottan egy tarsadalomnak a tagja???
    S miert nem letezhetne egyenlo biztositott jogai???

    Persze belatom, hogy mind az maguknak furcsa kerdes, de szokjanak hozza, mert a jovojuk pony azt jelenti majd.

    Mint a kesobb felfedezett foldreszeken mind az egyszeruen nem letezo meg az elso naptol sem, az lessz am maguk jovoje is!!!!!!!!!!!!!

    Persze a nyelv, na az majd lasubb lessz a kozosnyelv mindenkinek, s hoszabb idobe is fog kerulni.
    De mivel mindenki koltozik a jobb lehetosegekert, az is elkerulhetetlen lessz am.

    Felejtseg el a multat, az jelentektelen, csupan a jovojuk szamit, HA remelnenek egy jovot!!!!

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 10
    10:57 de.

    grizi, hogy te miket nem tudsz?

    „A horda legenysege az u.n. tatarok, mind az azsiai nepopsegek akik hodito-rablo hadjaraikon reszt vettek…. A vilag latja ostobasagaikat, s mi tortenhet am, ha a …. nepek komolyan vennek …. fenyegeteseit???”

    ez nem maradt abba…csak ma már nem a tatárok csinálják a különbség pusztán etnikai…

  • ˙

    Az illusztrált . o r b a n i s t a . falragasz

    a .h o r t h y s t a „plakátművészet”tökéletes

    analógiája.
    ˙

    Megtekintendő: Fortepan; plakát; 1940 – 1944.

    .

    ui:

    Korábban ugyanezt a stílust közvetítették a Soros-plakátok is.

  • hazai lámpa,

    Csak jelezném, hogy a cikk, és így a topik fő témája nem a honfoglalás, hanem a régmúltat idéző és háborúsan uszító kormányzati retorika. Ha már.
    Ezen az sem változtat, hogy gőzerővel akarod elnyomni a beszélgetést olyan irányba, ahonnan már tatárjárást lehet vizionálnia a műostoba Bendegúznak.

  • Geyza
    2020 szeptember 10
    7:45 de.

    bruhaha
    úgy kell neked, mert elolvasod… én ilyet -ugye- sohasem tennék… amikor Aladdin a kis dörzsölős lámpácskájával akkor én mindig elfújom a lángot… egy picit füstölög, de utána nem zavar

  • HAZAI LAMPA;

    A masodik vilag habiruban a Hitler hadserege volt gyakran a nyugatiak alatal „HUN”-oknak nevezve.

    Mert Hitler is igen azt a politikat kovette.
    Megszalt, kifosztott, kirabolt es pusztotott.

    Mind a Trianoni megjegyzeseiken:

    Mielott regi allaitasaikat teszik, legalabb lennenek hajlandok rapillantani Magyaroszag 1890-es es 1910-es ethnikai terkepeire.(Nem tudom hogy volt-e 1900-as nepszamlalas?)

    Mind azokon a ethnikai terkepeken, mai hatarvobalokon tul alig lathat itt-ott egy csop kis pontot a magyarok letenek jelzeseit.
    Erdeluben, par megyekben lakossai magyarok.

    De miert nem telepitenek oket a mai foldre?
    Hiszen szorjak a penzt a Novak Katalin baba fizetesekre.

    1939-ben a Finnek befogadtak MIND a Kareliaiakat,s minden tulajdonaikat es jovedelmeiket egyenloen megosztottak veluk.

    Miert nem lenne a magyar hajlando arra????
    Mind trianini propaganda tobbe kerul !!!!!!!

  • „Csak jelezném, hogy a cikk, és így a topik fő témája nem a honfoglalás, hanem a régmúltat idéző és háborúsan uszító kormányzati retorika. Ha már.”

    Andrew, számból vetted ki a szót… 🙂

    Amúgy származásilag van egy ötletem. Köztudott, hogy az Ázsiai származású emberek nem tudják inni a tehéntejet, mert hasmenésük lesz tőle. Azt is tudjuk, hogy Nyugateurópában jóval kevesebb ilyen ember van, mint Magyarországon. Adódik tehát egy igazi magyarság teszt. Meg kell itatni a pácienssel egy fél liter nyers tehéntejet. Ha fosik tőle: MAGYAR! 🙂

  • HAZAI LAMPA;

    Magyarorszagon a „folyok szabalyozasa” eseteben jelentos kovetkezmenyek igen lassan jottek napvilagra.

    Az orszag csupan a tobb termofold lehtoseget velte erdekenek.

    De a termeszet ellenes kovetkezmenyeit figyelemn kivul hagytak. Sot nem is vettek figyelembe, sajnos talan maig sem.

    A folyok szabalyozasaval, a folyok csatornakka valtak.
    Az aradas teruleteik megszuntek, ami a termesztes kialakulas folyaman jottek letre.

    A gyots viz-folyasaval az ISZAP, ami tartalmazza a termesztes termekenyseget, mind gyorsan lefolyt, s Romkaniaban a Fekete-tenger obleben evente par kilometer foldteruletet teremtett.

    De a legjelentosebb kara annak, hogy amodon a talaj-viz jelentosen csokken.
    S a viz a talajban allando homersejletet tart. kb.2-4 C fokot.
    S amodon a talaj-viz jelentosen csokkent a taljban.

    A talaban magasan allo viz kiegyensulyozza a kozvetlen folotte levo leg-homersekletet.
    Huti a levegot nyaron, s melegiti a levegot telen.
    Tehat ki-egyenliti a legi-homesekletet.

    A csokkeno talajviz-allassal az a homerseklet kiegyenlitese csikken, ill fokozodik a ho-szelszosefesseg.

    S a magasabb talajviz, tobb vizet biztosit mezo-gazdasagi hasznalatokra is.

    A legjobb gyakorlati pelda volt arra itten Floridaban a Kissimmee folyo esete.

    Az 1930-as evekben a kacskaringos aradas-teruletet a folyonak hasonloan mint csatornavva allitottak.

    Mivel a folyo termeszetes medre lassitotta a dolyoviz mozgasat es a talajban szivarohva az u.n aquafere-be szivargo viz nyujtaotta a felsziget ivoviz-tartalmat.

    A nyari esozesek vizei gyorsan lejutott felre, de mas idokben nem volt elegendi allando-vizallas a termeszetes elet szamra a Everglade-ben, ami valojaban egy allando „gyep-tenger”.

    Az 1950-es evekben belatva a tapasztalay alapjan a tevedest, a csatorna rendszert vissza-allitota a Corp of Engeneers, az eredti kacskaringos aradasteruletek letet.

    Ma ismet mukodik a termeszetes vizrendszer mint kezdodott evmilokkal ezelott a termeszet altal a termeszetes modon a termeszet egyensulyanak fentartasaval.

    Lasd mit kovettek el a Szoviet mernokok az Aral tenger elpusztitasaval. Csuan mert a Politburo tagjai a vilag gyapot-piacat terveztek meghoditani a sajat rablo modjaikon, nem a termeszetes modon.
    Evszazadok, talan evezred lesz majd szukseges annak vissza-alakulasara.

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 11
    3:58 du. á

    grizi, az a vita hozta létre a „folyamszabályozást” mely a lakóterületek és az árterek keveredését kívánta megszüntetni egy olyan megoldással ami ugyan adott száraz területet házépítésre, viszont a természetet mint életfenntartót szétverte

    manapság az usa és még sok más helyen nem képesek szabályozni azt, hogy hol érdemes (azaz szabad!) lakóházat építeni és hol nem, ezért van az a rengeteg árvízkárosult, mert a buta embert nem oktatják ki, hogy nem kap egy konyit sem ha az árterületre épít ha kiönti a víz, az erdőtüzek is az erdőgazdálkodás hiányával magyarázhatók és a faanyag four by two túlhasználása, és nem képesek megérteni, hogy mit kell tenni az erdővel, hogy ne égjen le; mindez a rablógazdálkodás eredménye és a hülyeségé, most láttam képet GBR felett elszínesedett az égbolt és a Hold is rózsaszínű árnyalatot kap mert a Californiai és általában az usa nyugati erdőtüzeinek füst és egyéb termékei a széljárással odáig érkeztek

    itt lenne szerepe annak a sok világ esze „mérnöknek” akiket nem is hagynak dolgozni mert a magántőke anyagi érdekei ellen dolgoznak

    Torontóból menekülnek az emberek, már semmi előnye sincs a zsúfolt városi életnek és túl drága, tömegesen elvándorolnak vidékre

  • „Emlékezz arra is, hogy voltak álmaink
    Hittük, hogy rendbe jönnek majd a dolgaink
    S a rég várt új idők fordultak ellenünk
    Hova lett, hova tűnt az az édes életünk”

  • Andrew_s
    2020 szeptember 11
    1:41 de.

    Csak jelezném, hogy nem te vagy a szerkesztő, hanem Chris. Ő az, aki el is szokta olvasni a hozzászólásokat, míg te csak a kedvenceidet olvasgatod. Almácskával jól megértitek egymást.

    Mivel Magyarországon a háborús retorika a honfoglalás koráig nyúlik vissza, ezért értelme csak akkor lenne a cikkednek, ha korrekt módon leírtad volna, hogy ez nem az utóbbi egy évtized termése. Ne csodálkozz, hogy senki nem olvassa a blogodat, főkertész!

    (Különben meg Chris felé bocs, ha offoltam. Még annyit, hogy Géza keverte ide a Horthy-kort, ami Endre ingerküszöbét nem éri el persze.)

  • ˙

    Bendegúz79 3:58
    hidropolitológus
    szakértő úr
    ˙

    -A Colorado vízszint problémáit ugyan melyik „Politbüro” okozza?

    -Kik vezetik el saját tulajdonú(!), elkerített(!) csatornákon a folyók vizét a gigantikus – pl. mandula, gyapot – farmjaikra úgy, hogy a Colorado már el sem éri a tengert… Ezt melyik politbüro határozta el ?

    -Mi a helyzet Las Vegas észveszejtő vízfogyasztásával? Lesz e döntés, mert különben a talajvízszint vészes csökkenése miatt Nevada teljesen elsivatagosodik…

    .

  • FORTIMBRAS
    2020 szeptember 12
    5:00 de.

    elvetted a kenyeremet? To be or not be? that is the question!

    grizi az oldalzsebében hordja a bölcsek kavicsát, olyankor morzsolgatja is és attól jönnek ilyen helyesírási hibái… és nem szeret homokozni tehát gyermekkora sem volt

    üdv. Hamlet dán királyfi és lelki toprongy

    és akkó’ Arizóna kies dűnéit ki is hagytad meg a texas alsói ahol a lakóparkok vannak elrejtve mert azoknak van tankcsapdájuk is meg WWII ből visszamaradt Shermannok

  • hazai lámpa
    2020 szeptember 12
    4:52 de.

    Ülj, le egyes!
    Egyébként hol állítottam magamról, hogy főkertész lennék? Rögtön utána idézd azt is, hogy hol a fenébe kértelek, hogy olvass tőlem bármit is? Amíg ezt nem igazolod, szerintem hagyj fel a személyeskedéssel. Ha már érveid nincsenek. Kiabálsz csak a sötét szobában öcsisajt, miközben a hangok suttogják a fejedben a két lábad felett, hogy hello horthy.

    A földkerekségen a háborús retorika ott indult, amikor az egyik horda sámánja rámutatott csonttal a másik horda vezérére. Nem is értem miért állsz meg a honfoglalásnál. Ha már, akkor tessék szépen visszavezetni kőkorszakig, miközben pánikrohamot kapsz attól, ha szóba kerül a Te szent vezéred, vitéz nagybányai nemecsek horthy mikikének, a király nélküli királyság tenger nélküli gyáva tengernagyának bármi felelőssége bármiben is.

  • hazai lámpa
    2020 szeptember 12
    4:52 de.

    Amúgy meg a Te hozzászólásaidat is olvasom, mint a mellékelt ábra mutatja. Holott Te legfeljebb az olyan mű-diszgráfiás trolloknak vagy a kedvence, mint Bendegúz, meg az agyhalott neofasiszta haverjaid..

  • Rodeo11
    2020 szeptember 8
    8:24 de.

    Mert sokan hitték: ha odadobják koncnak Kelet-Európát, akkor Hitler nem fordul nyugatra.
    Mint amikor odadobták az USA-nak Afganisztánt azért, mert azt hitték, akkor nem megy tovább. (gyanítom, hogy az USA-t jelenleg a saját lemaradása és nem a kifinomult lelkülete tartja vissza a gyarmatosító birodalomépítés folytatásától)

  • Almási Alma
    2020 szeptember 11
    12:20 du.

    a kis házi horthystánk vérig sértődött 🙂

  • „a kis házi horthystánk vérig sértődött”

    Kedves Andrew, ez legyen az én legnagyobb bajom…

  • ANDREW_S;
    „Hitler nem fordul nugatra…”

    Hitler nyugatra fordult, ha nem emlekeznel.
    1940 volt Anglia ostroma, mivel abban sokertelen volt, mcsak aztan fordult a szeretett Szovietek ellen.
    De hitler es Sztalin 1939-ben kozosen megegyeztek meghodutani lengyelorszagot es a Baltic nemzeteket.

    Na hogyan dobot barki is barmi orszagot es gayrmatositott a szerettt vertesstvereideken kivul?
    Ki es kiket?

    Gyiloleted alegnagyobb ostobasagokra kenyszewrit allitasokat tenned.

    Osama ben Laden „dobta talan Afhghanistant hova????

    Nevezz egy centi idegen teruletet a USA alt6al gyarmatositottat!!!!!!!
    Sot meg a sjat terukleteiert is fizetett milliojat aranyban.
    Alaska, Louisuana, a Gadsen terulet, California, stb.
    Mag Puerto Rico-t is visszaurasitotta a Congress tagallami folyamodasat.

    Puerto Rico, St Croix, St. Thomas, St,John es US Soilom Szigetek „Protectorat-ok. biztonsagukat garantalja a US.

    US biztositott jogoiakat elveznek es NEM fizetnek US adot !!!!

    Vajon mit biztosit neked barmely allam/kormany a vilagon?????

    Magyarok fizetek Szolvakiaert, Erdelyert, Horbatoraszgert, Szloveniaert, Rutenuaert, Burgenlandert,hm????????

    Kertek vagy szavaztak magyarorszag tulajdona lenni ????

    Vagy talan a dicso CCCP ,USSR hadai altal elfoglata lenni????

  • Almási Alma:
    „Adódik tehát egy igazi magyarság teszt. Meg kell itatni a pácienssel egy fél liter nyers tehéntejet. Ha fosik tőle: MAGYAR! 🙂 ”

    Kedves Alma, most kis híján úgy jártam, ahogy Geyza szokta mondani, ti. hogy a röhögéstől magamra öntöm a kávét.

    Bár, ha jobban átgondoljuk, az általad javasolt teszt sem! hozna feltétlenül megnyugvást a háborgó lelkekbe. Ugyanis az exkrementumoknak különböző színe, sőt színárnyalata lehet; s ki vagy mi döntené el, hogy melyik szinárnyalat a legeslegmagyarabb, az árnyalatok hogyan mutatják a magyarság-rangsort? 🙂

  • hazai lámpa
    2020 szeptember 12
    4:52 de.

    Tégedet, illetve a
    semmitmondó agymenéseidet olvasgatni
    kb. pont akkora ídő-fecsérlés mint kimenni az erdőre
    és egy fának felolvasni Kanttól ” A tiszta ész kritikáját „

  • Andrew:

    Azért ebben vitáznék Veled,
    hogy kik és miként „dobták oda”
    az USA.-nak Afganisztánt és hogy
    Amerika mennyire folytat „gyarmatosító” politikát.
    De -engedelmeddel- nem vitatkozok. Mostanság
    jobban lekötnek a gépeim és műszereim
    meg a munkám az mint ilyen
    értelmetlen viták.

  • Úgy látom
    ez a topic (is)
    a szellemi autista,
    túlmozgásos Horthysta
    hazudós ál-történésznőről szól.

  • SzandiMandi
    2020 szeptember 11
    11:25 du.

    mivel sohasem (SIC) hallgatok „ilyen” mjuzikot az idézett sorokra annyit szeretnék megjegyezni, hogy „ezekkel” a költőcskékkel (nagyon sokan vannak a világban, sőt mindegyik ilyen) már születésükkor elment a hajó… soha semmit sem alkottak csak nyavajognak, kavarognak, tekeregnek és tüntetgetnek (Aczél György szépen ki is tolt velük, kinyitotta a vész-szelepet a 3T-vel és azzal, hogy jól megfizette őket, soha anyagi gondjuk nem volt, így nem is lett belőlük Radnóti, József Attila, és semmi olyan, mint a XVII.; XVIII.; XIX. századi nagy zeneszerzők akik kimondták és a színpadokon be is mutatták mi a gond (hogy csak egy példát hozzak a Verdi Don Carlos ban a Fülöp Posa és Fülöp Főinkvizitor duett zenéje és a szövege olyan szókimondó és kristálytiszta, amit csak az ilyen nagyságok képesek és a megoldásra is van bennük szó! (az ógörög tragédiák és vígjátékok sem nyavajgások)

    mindez ezekben a nyavajgásokban nincs és soha nem is lesz, hogy miért, annak megválaszolását rád bízom!

  • SzandiMandi
    2020 szeptember 11
    11:25 du.

    mivel -nekem úgy tűnik- te meglehetősen fiatalka lehetsz, annyit Aczélról és a jól fizetettségről, hogy nem az ujjamból szoptam, mert gyári és lakóterületi kulturális intézményekbe én „közvetíttettem ki” ezeket a „zseniket” hogy az egységsugarú személyesen láthassa hallhassa, hogy nem csak a „demokráciákban” van ilyen ugribugri, hanem már nekünk is van (1970-es évektől fölfelé azaz 1968 után ha e dátum mond neked bármit is?)

    nagyon szép kerek összegeket perkáltunk le nekik és még fintorogtak is hozzá

  • Bendegúz79

    Egyébként Magyarországon (a Kárpátmedencében) az említett folyószabályozások még a XIX.században Vásárhelyi Pál mérnök tervei alapján kezdődtek meg. A mai állapotok is ennek megfelelően alakulnak, minek következtében egyes új szemléletek szerint a kiegyenesített folyószakaszokat valóban „vissza kell görbíteni” valamint pót tározókat kell kiépíteni az árhullámok vizének a visszatartására.

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 12
    7:45 du.

    grizi

    erre a borzalomra nagyon várom Andrew reakcióját (bizonyosan számol előtte 100-ig)

  • Geyza
    2020 szeptember 13
    2:53 de.

    zsuzsi, valamit félre… te nem „nem akarsz” hanem nem tudsz ellene semmit sem felhozni…

    megjegyzésem Bözsi nénivel karöltve, aki régi bölcs: nem mind arany ami fénylik
    és itt egy neked szánt bruhaha

  • Kővendég
    2020 szeptember 12
    7:45 du.

    várom Ms. Aladdin és a dörzsölt lámpáját amint erre majd előad 40 hektóliter ömlenyt

  • Almási Alma
    2020 szeptember 11
    12:20 du.

    Valami olcsó hasonlót kéne kitalálni a drága Covid teszt helyettesítésére is! 😀

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 12
    7:45 du.

    „Magyarok fizetek Szolvakiaert, Erdelyert, Horbatoraszgert, Szloveniaert, Rutenuaert, Burgenlandert,hm????????”

    😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀 😀

  • FORTRIMBAS;

    A mernokok es mas szakertok elvei alapjkan lett a termeszet elpusztitva.

    Ma a tenyek bizonyitjak, hogy pl. a folyok aradas-teruleteit szukseges letrehozni aminht eredetileg leteztek.
    Az Isten-tagadas mindenkit mindenhatonak kepzelt.
    De csak a mindenek pusztitojava lett az emberiseg.

    Az egyik magyarnyelvu szaklapban olvastam parnapja, hogy europaban az elolenyek, az emberi lenyeken es tenyesztett allatokon kivul 1945-ota 2/3 megsemmisultek.
    Ill. nem leteznek tovabba.

    Az eberileny lete lehetetlen a termeszet termeszetes mukodese hianyaban. Az athmoszphera, a vizek, a termofold es minden szerves lenyek hianyaban.

    Egy fel-evszazad-mu;va, amint ma halad a vilag, a normalis elet-lehetosege majdnem vissza-allithatalan lehet.
    Igazi apokaliptikus allapotokkal fogunk szemben alni.
    De arrol senki hallani sem akar am.

    Mindenki csak az ingyen adomanyokat az allamhatalomtol ohajtja.
    S a magnasok a Holdra es Venuszra almodoznak repulni.

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 12
    7:45 du.
    <>

    Kedves trollunk. Legközelebb akkor légy oly kedves a hülyeségeiddel fárazstani, ah legalább elolvasod és úgy csinálsz, mintha fel is fognád, hogy mi az, amire válaszolsz. Köszönöm.

  • Geyza
    2020 szeptember 13
    2:53 de.

    Az enyém is egy vélemény, és a Tied is.
    Hivatkozhatnék persze arra, hogy az USA-nak pont annyi, vagy kevesebb keresnivalója volt Afganisztánban, mint a CCCP-nek, vagy arra, hogy a hadműveletei ott és Irakban is a nyugat teljes támogatásával és beleegyezésével zajlott, de valószínűleg igazán kár lenne. Ahogy arra is valószínűleg hiába hivatkoznék Neked, hogy az USA egész addig egy expanzív gazdasági gyarmatosító politikát folytatott, amíg bírta technológiával. S nyilván a szívjóság és mazochizmus vitte bele olyan háborúba az említett területeken, ahol semmi keresnivalója nem volt, és ma sincs. Természetesen világért sem a befolyásszerzés valamint a gettóválogatott (bocs katonai élőerő), és a kifutó technikák ledarálása.

  • Belsebub79:
    „Puerto Rico, St Croix, St. Thomas, St,John es US Soilom Szigetek “Protectorat-ok. biztonsagukat garantalja a US.”

    Hogyan kell érteni ezt a „protectorat” kifejezést?
    Az említett területek egyszerűen az USA gyarmatai, mint pl. az Anglia II. világháború előtti protektorátusai, illetve a Nagy Britannia mai 14 un. tengerentúli területe – avagy inkább ahhoz hasonló státuszban vannak, mint ami pl. a Cseh-Morva Protektorátus volt a náci Németországgal 1939-től 1945-ig?

  • Bendeguz79:
    „Magyarok fizetek Szolvakiaert, Erdelyert, Horbatoraszgert, Szloveniaert, Rutenuaert, Burgenlandert,hm????????”

    Ugyan már! A mai Szlovákia, Erdély, Szlovénia, Rurténföld, Burgenland, Horvátország épp úgy a Magyar Királyság ingyenesen biztosított védelme, „protectorat”-ja alat álltak – pontosan ugyanúgy, mint ma az Ön által említett Puerto Rico, St Croix, St. Thomas, St,John es US Soilom Szigetek az USA védelme alatt állnak. 🙂 🙂

  • Andrew_s
    2020 szeptember 13
    4:07 du.

    szia!
    nem érdemes! nem érti sőt nem is akarja érteni, mert neki álmaiban valami olyan van, ami ha kiderül róla mi is a valóságban, akkor semmi másban nem fog végzetesen csalódni, mint önmagában! a grizi az más eset
    magam részéről olvasom az eseményeket (sohasem azt amit köréjük rittyentenek az egységsugarú állampolgár számára)
    1963./XI./22;>2001/911;>2008;>2019 SARS Covid

    és a vesztegzár a Grand Hotelben (Rejtő Jenő szerint) majdnem kész

    már nem sok hiányzik a teljességéhez persze szvsz! és ki vagyok én, mindehhez?

    az a meglátásom van, hogy ott ahol csinálták mindennek a feasibility study -ját (magyarul: megvalósíthatósági gazdaságossági tanulmány) hatalmasat tévedtek!

    mivel már az is megjelenik a tényleges pénzforgalom csökkenésében, hogy ősz van a SARS mellett, és nincs elég üzemanyag fogyasztás, a munkanélküliség nem termel semmilyen értéket (világméretekben!) és a nyomorgók vándorlásának (emmigráció a másik neve) sincs már értelme -lassacskán- mert ott sem kaphatnak semmit ahol azt remélik, mert azoknak sincs!

    a halálozások száma a legkevésbé érdekes, egy kis harci herce hurca naponta többet „eredményez” mint az egész tavaly akármitől C19 miatt, máig!

    kérdés marad: meddig fog a sarki rendőr tudni jobban élni mint az akit lelő a sarkon, azaz meddig lesz még érdeke a hatalmi tébolyon kívűl azt tenni ami folyik

    a grizi ebben az ügyben az Állatorvosi egyetem beteg lova amely minden lehetséges betegségben szenved mert ő illusztráció az állatok orvosai számára és így kényelmes, nem kell annyi modellt fabrikálni egy elég, minden látható rajta

    na jó, a lónak nincs és nem is lehet lúdtalpa

    üdv… és add át grizinek ama kérdéssel együtt, hogy ha árú fedezete sincs egy valutának akkor mit ér?

  • KOVENDEG;

    A maga allitasai persze csupan a maga elkepzelsesi, s nem a valosag , mert a tenyek tagadjak azt !!!!!!!!!!!

    Mert Nagy Lajos idejetol magyaroszag terulete barmi jelentos valtozasok nelkul letezett 1918-ig, amig azok a szomszedos nemzetek visszzaallitottak hataraikat.

    Melyeket a Trianoni szerzodes meghatarozott igen kiss valtozasokkal.

    S az 1947-es Parizsi beke ugyan azt elismerte.
    Semmibe-veve a ket Becsi hatarozatokat.

    Az egyedulli valtozas volt a Horvatujfalu, Oroszva es Dunacsun Chehszlovakiahoz csatolasa.

    https;//en.wikipedia.org/wiki/Paris_Peace_Treaties_1947-text=the%20Paris%20peace%20T

    A US NEM tulajdonoz senki szulofoldjet!!!!!

    Puerto Rico lakossaga szavazataik alapjan folyamodtak US tagallamsagert, de a US Congress visszautasitotta!!!!

    Na vajon mikor utasitotta vissza a maga alatal allitott nemzetek uralmait barmely europai orszag is ????

    S Anglia maig is mint Commonwealth-kozossegben van regi tartomanyaival, nem csak Canada, Ausztralia, New Zeland, stbk. de India es mind a volt Afrikai orszagok is.

    Na vajon hany szomszedos nep lenne hajlando amodon ma Magyatorszaggal hasonlo kozossegben lenni ????????????

  • URO IRAT:

    Hawai is US protectotrate volt, s teljes haboruba ment a US vedeni a Japan hadak elleni tamadas eseten.

  • Bendegúz79
    2:19

    „S a mágnások a Holdra és Vénuszra óhajtanak repülni”.
    Szellemes! Íme, mégis megfogta a lényegi összefüggést! ) 😀 (

    Mert nem A MÉRNÖKÖK az okai a természetpusztításnak, ők csak a jól fizető megrendelők igényeinek tesznek eleget.

    Az említett káros folyamatok tehát csupán felszíni jelenségek, ha úgy tetszik, hát okozatok… Na de minek a következményei? Hát a gazdaság permanens, tehát megállíthatatlan expanziójának a természetre kiterjesztett csápjai, avagy tenyérnyomatai.

    Jelenleg, minthogy jószerivel a világon mindenütt profitorientált – tehát nem feltétlenül és nem mindig ésszerű – TŐKÉS gazdaságról beszélhetünk. Ennél fogva a tőke tenyérlenyomata az amely naponta kisebb országnyi méretű léptékkel ritkítja az őserdőt, a vízkészleteket, a (vad)állatállományt és annak fajgazdagságát sőt, pl. az amazonasi természeti emberek – ősi törzsek – kultúráit, de már a puszta élet és létfeltételeit is, stb.

    Úgy hogy, amikor Ön nagyon szellemesen, az indokolatlan luxusigényekkel fellépő – burkoltan – m á g n á s o k a t . kénytelen emlegetni, inkább szedje össze magát, és nevezze őket nyíltan a nevükön; kapitalistáknak. Ezt a mégiscsak új arisztokráciát Magyarul tőkéseknek, mely osztályt, mint mint bármely más osztályt is az érdeke vezérel. Csakhogy teljesen más feltételekkel, felmérhetetlen előnyökkel, hozzá hatalommal megfejelve. Mely érdek eredője bizony nem más, mint névadó jelzője a . t ő k e , amely egyetlen lételeme, a PROFIT nélkül, egyszerűen nem is létezne, ezért érthetően aktívan hajszolja azt mint vadász az öntörvényű szarvasbikát… Ez a permanencia teszi a cserkelő predátort mindenhatóvá, akár a kanyargós alföldi folyót, amely

    „épít,
    ..rombol,
    …tombol,
    ….szabdal”* – egyszerre…

    Kérdés, meg lehet e még a tőkét, mint elemi erőt, szabályozni és zabolázni… ?
    ˙

    Agyő: Fortimbras

    * Vlagyimír Majakovszkíj találó szavai. (versrészlet)

  • Bendegúz79
    keresetlen
    utószó

    A háborúval és úgy általában a gyilkolással ugyanez a helyzet.
    Amíg a tőke – a profit – csinált indokokkal fegyvert kovácsoltat önmaga nyereségéért, addig mindez Damoklész kardjaként függ a fejünk, az emberiség feje felett.

  • Geyza
    2: 53

    Neked, ha elfogynak az érvek, mint mesebeli strucc-papának, „a gépeid és a műszereid” a homok. És nem túl kemények ?

    Na! Üdv! F

  • Andrew_s Geyza-hoz
    4:07 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

    Ehhez csak egyet fűznék, az USA-t a gazdasági kényszere(i) viszik háborúkba, amelyhez hozzátartozik a gazadsági hegemónia kiterjesztése is. Úgy is mondhatnánk, hogy „kénytelen fegyverkezni”, háborúzni, különben csőd…
    Rendszerének ez . l é t e l e m e.

    ÉS stenments’ mindannyiunkat egy új gazdasági világválságtól. USA-nak mint minta, ez az 1 „mentsvára” maradna.

    Ezt a mi jószándékú Geyzánk is tudja, s ha elfogy az érv, ezért dugja műszerek közé a bölcs fejét…

    Üdvözlöttel:
    Fortimbras

  • Bendeguz79
    2020 szeptember 11
    3:58 du.

    Én egy történész professzor előadásában hallottam azt, hogy valóban van ilyen negatív következménye a Tisza-szabályozásnak, amit leírsz. Viszont Széchenyi nem azért követte el ezt, mert rosszat akart volna.
    Hanem abban a korban (1830-as évek) a HAJÓZÁS, a vízi szállítás volt az egyetlen lehetőség az áruszállításra.

    Érdekes megfigyelni, hogy az 1920-as években a trianoni döntésben meg a vasútvonalak játszottak kiemelkedő szerepet, hasonló okokból. Ismeretes, hogy voltak régiók, amiket így elvágtak az addigi gazdasági központtól. Illetve bárhova utazik a magyar ember vasúttal, akkor először föl kell menni Budapestre, és ott átszállni bármely vidéki nagyváros felé. Ugyanis nincs közvetlen összeköttetés a régiók között (vasúton).

  • Kővendég
    2020 szeptember 12
    7:45 du.

    Almási Alma:
    “Adódik tehát egy igazi magyarság teszt. Meg kell itatni a pácienssel egy fél liter nyers tehéntejet. Ha fosik tőle: MAGYAR! 🙂 ”

    Bár, ha jobban átgondoljuk, az általad javasolt teszt sem! hozna feltétlenül megnyugvást a háborgó lelkekbe. Ugyanis az exkrementumoknak különböző színe, sőt színárnyalata lehet; s ki vagy mi döntené el, hogy melyik szinárnyalat a legeslegmagyarabb, az árnyalatok hogyan mutatják a magyarság-rangsort? 🙂

    ——————————

    Kedves Kővendég, a fenti gondolatmeneted végül is mit is bizonyít? Csakis azt, hogy mi „mogyorik” (by Geyza) milyen „sokszínűek” vagyunk! Na, ezt csinálják utánunk valakik! 🙂

  • Jó írás!

    1) Nem értem „egyelőre” Orbán verbális katonásdiját.
    2) „A kutya amelyik ugat, az nem harap”
    3) Remélem, hogy a mindentől rettegők félelme alaptalan.

    ps: Baromságnak tartom a szurony rohamra készülő 1. háborús katonák fotóját.