Az ember, aki még soha nem hazudott

2020 október 27 10:46 de.91 hozzászólás

Orbán anno kijelentette, hogy ő még soha nem hazudott. Ő már csak ilyen: népmesei magasságokba emelkedett, igazmondó juhász.

Csakhogy nekem róla Epimenidész jutott eszembe.

„Minden krétai hazudik” – mondotta volt a filozófus Epimenidész, mely kijelentés nyugodhat alapos megfigyelésén. Csakhogy Epimenidész maga is krétai, és amennyiben kijelentése igaz, úgy máris hamis, hiszen ő igazat mondott ez esetben, így viszont állítása hamis.

A problémán rágódnak vagy 2600 éve, mígnem elérkeztünk a jelen kijelentésig, mi szerint kijelenthető, hogy Orbán Viktor hazudik. Igen ám, de mi a helyzet, ha ő maga is krétai?

Ám Orbán nem krétai, tehát miért ne hazudhatna? Szükségtelen filozófiai kérdést csinálni belőle, elég végig venni „munkásságát”, és nyugodt szívvel kijelenthetjük: bizony, a csuti paraszt mást sem csinál, mint hazudik. Bocs, csinál mást is, nevezetesen segget a szájából.

Egyet sose fogok megérteni: Orbán minimális erőfeszítéssel egy relatíve sikeres európai országot is csinálhatott volna, ahol sokan elégedettek lennének, és ő is lophatna eleget, de hatalmas áldozatok árán inkább lezülleszt bennünket egy posztszovjet köztársaság szintjére.

Pedig egyszerű ez: egy sikeres európai országmodellben ő maga lecserélhető, tehát ez a modell kuka. És mert ő nem „lopni” akar, hanem azt érezni, hogy ez az egész az ÖVÉ. Hatalmas különbség. Ő nem nyerni akar egy meccsben, hanem kinyírni a többieket. Mert hát, szerinte egy meccs addig tart, amíg nem nyernek. Ő nem vezetni, hanem birtokolni akarja az országot. Ő nem jobb akar lenni másoknál, hanem az EGYETLEN akar lenni.

Orbán Viktornak nem kötetbe szedhető hazugságai vannak, hanem Orbán Viktor teljes politikai karrierje, és így a teljes élete egy komplex, mindent átszövő, 30 éves hazugság. Ez az ember (mint kiderült) nem is utálja az oroszokat, nem antikommunista, nem demokrata, nem rendszert váltani akart, és nem karizmatikus államférfi, hanem egy hazaáruló, hazug virsli, aki tizenévig tervezgette, azóta pedig megvalósítja a gyűlöletre alapozott művét.

Nem volt liberális, aztán nem volt konzervatív, és most még csak nem is szélsőjobbos. Ez az ember egy hatalommániás beteg, akinek minden tette, mondata, mozdulata, terve egy irányt mutat – az ő saját teljhatalmát.

Ezért állította félre ellenfeleit párton belül, ezért nyírta ki minden szövetségesét és koalíciós partnerét. Azért érdekes módon valami betyárbecsület maradéka felfedezhető benne: vallott elvével ellentétben – ha legyőzted ellenségedet (legyen az vélt, vagy valós), ne habozz meg is semmisíteni – pártbeli konkurenciáit nem nyírta ki végleg. Persze, érthető: a főtárgyaláson legyen majd kire mutogatnia: én, kérem, ott sem voltam, de ezek, ezek csináltak mindent! A balhé elvitele soha nem volt az erőssége. Adott nekik túlélő csomagot, áthelyezte őket, távolabb a tűztől, főleg a húsosfazéktól, ám ezzel a Keresztapai mivoltát is megmutatta. Micsoda humánum, nem igaz?

Az egész munkássága hazugság – már, ha ténykedését munkásságnak lehet nevezni.. Soha egyetlen percet nem dolgozott Magyarországért, csakis saját magáért. Nem érdekli sem az ország, sem mi, annak lakói, nem érdekli a múlt és a jövő. Nem tisztel senkit és semmit, nem európai, hanem balkáni, nem demokrata, hanem egy autokrata. Nem egyenes, nem tisztességes, nincsen egyetlen nemes vagy védhető gondolatmenete sem, mégpedig azért nem, mert ami úgy is tűnik, hogy jó ötlet, jó intézkedés, arról is kiderül, hogy aljas szándék áll mögötte (kettős állampolgárság, közmunka, migráció szentháromságot érdemes végiggondolni ezen a téren).

Ő nem hazudik néha vagy gyakran, hanem egy óriási hazugságra építette fel az egész életét. Politikusként, képviselőként viselkedik, pedig valójában egy politikai/gazdasági bűnöző. Egy olyan keresztapa, aki nem a kaszinókat, a kuplerájokat vagy a bárokat akarta megszerezni magának egy városban, hanem egy egész országot akart és szerzett meg magának. Ott volt a zavaros időkben, mert a változásban a gyengéket, a jóhiszeműeket, a vezethetőket átverte, az élükre állt, és a mai napig elhiteti velük, hogy értük dolgozik és értük él, miközben naponta több száz millió forinttal gazdagodik ő és a családja. Az ország meg pusztul, rohad, ijesztő hangulatba került és amúgy hatalmas tragikus baj felé rohan.

Teljesen felesleges úgy beszélni róla, mint aki olykor hazudik. Ez az ember már kiállt, és mindenki számára érthetően bevallotta, hogy ő nem az, akinek mindig is hitték. Hanem egy szégyenletes gazember, aki most már azt is megteheti, hogy a gazemberségével henceg, büszkélkedik, nem is rejtegeti valódi célját és valódi eszközeit, csak már túl nagy a mítosz, hogy az ostoba tömegek akár a saját szemüknek hinni merjenek. Pontosan tudja, hogy az emberek nem hiszik el, hogy ő meghekkelt egy egész országot, ezért csinálhatja korlátlanul, amit és ameddig csak akar.

50 % körül áll a mai napon a népszerűsége. Ez mindent elárul arról, hogy a hazugságra épített életpálya mennyire működik ebben a szánalmas országban.

Orbán nem hazudik. Orbán azt csinálja, amire feltette az életét, és nem mellesleg feltette egész Magyarország következő 50 évét. Magyarország pedig boldogan odaadta, és 2022-ben újra oda fogja adni, ha ezek az ellenzéki micsodák nem fognak össze az országért és a népért. Ha nem teszik félre a saját érdekeiket, akkor a következő 50 évben, ez az ember tovább fogja élni álmait, miközben az ország tönkremegy.

Azért kicsit lazít a róla festett kép komorságán, hogy kedvencünk ugyanakkor rendkívül mókás személyiség, aki sok komoly ember arcára képes mosolyt csalni.

2018.szept. 11-én Strasbourgban, a Sargentini jelentés vitája során tett kijelentése – ami természetesen dehogyhazugság volt – „Mi soha sem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk” minden esetre vidámságot keltett a delegátusok soraiban (https://www.youtube.com/watch?v=tSQpt6W6Db0), kevésbé eufémikusan szólván: harsányan kinevették. Hiába, no, mókás gyerek ez a kicsi Viktor.

91 hozzászólás

  • Jurásek Fábián Sebestyèn

    Kedves nem kedves Harunlarasid!

    Ön már minden volt csak mèg èrtelmes ès hasznos dolgot nem sikerült letennie az asztalra. Az Orbán-fòbiája is gyògyíthatatlan. Szòval nyugodtan emèssze csak magát
    a semmin – ki nem sz*rja le – ès kèszüljön idősödő korába egy Orbán-elvonò szanatòriumba, mert Orbán Viktor akkor is mèg Valaki ki lesz ön meg egy senki.

  • Jurásek Fábián Sebestyèn

    Kedves nem kedves Harunlarasid!

    Ön már minden volt, csak mèg èrtelmes ès hasznos dolgot nem sikerült letennie az asztalra. Az Orbán-fòbiája is gyògyíthatatlan. Szòval nyugodtan emèssze csak magát – ki nem sz*rja le – ès kèszüljön idősödő korába egy Orbán-elvonò szanatòriumba, mert Orbán Viktor akkor is mèg Valaki ki lesz ön meg akkor is csak egy senki. Sokkal többre menne egy Orbán Viktor èletút könnyvel, mert mint szerzőt esetleg jegyeznèk a nevèt, de gyilkosoknak, karaktergyilkosoknak nincs se neve se sírja…, mert nem èrdemlik meg!

  • Egyetértek Ille Istvánnal, de hadd tegyem hozzá, hogy most, a járvány kezelésével kapcsolatban sokezer magyar ember ÉLETÉT TESZI KOCKÁRA. Pedig elegendő lenne akár a hazai szakértőkre hallgatnia, vagy ha ezt nem akarja, körülnéznie, hogy a szomszédos, vagy közeli országok mit tesznek a lakosságuk védelmében.
    Igaz, hogy ő nagyon kivételes „megoldást” talált ki:Emeli a kiszabható pénzbüntetések felső határát.

  • „Politukusopk nem hazudnak, csak a szajuk mindket oldalan at beszelnek.”

    Mikor tanulkak majd meg a regi szollast????

    Talan meg a regi magyar szollast is elfelejtettek, az ugyvedeket „penzert-hazudok”-nak hivtak.

    S vajon tudnak hogy „politikus” mit jelent????

  • Mikor jelentette ki Orbán, hogy ő még soha nem hazudott ? (Időpont, hely, információ-rögzítés….)
    Csak nehogy a kis-huszár kerüljön hazugságba ! -gábor-

  • A cikk elején Görög idézet olvasható és említés van a filozófiáról is. Én ezeknél maradok.
    Először is elnézést kérek, hogy a neveket az Angol formájukban írom, Magyarországon nem tanítottak nekünk filozófiát még a gimnáziumban sem, pedig mindenkinek kellene legalább egy évet tanulni azokból a mára beigazolt megállapításokból, amit Görög és Római filozófusok írtak, mondtak, mert szerintem akinek volna ez a minimális alap tudása, egészen másként értékelné a rengeteg hazugságot, amit politikusok és szócsövük a média terjeszt agymosásnak.
    Szabad értelmi fordításban leírnám először, amit Titus Livius – aka Livy (64/59 B.C.-12/17 A.D.) állapított meg, a Roman Republic bukásának fő okaként, ami szerintem minden demokráciára, köztársaságra és egyéb társadalmi rendszerre alkalmazható megállapítás, a bukásuk értékelésekor, ez az általános erkölcsi színvonal teljes lezüllése, gátlástalanságba.
    „…. ahogy erkölcsi normáink csökkennek, követhetjük a nemzeti karakter lassú esését, majd megcsuszamlását, végül zuhanását fejjel lefelé a pusztulásban miután nem bírjuk ki sem végzetes betegségünket, sem annak gyógykezelését…..
    Livy ezt már a Roman Republic hanyatlásainak utolsó évtizedeiben írta.
    ______________________________
    Volt egy igen bölcs Görög történetíró, aki túszként került Rómába, ahol a legelőkelőbb arisztokrata családokkal került kapcsolatba, tanítóként, tanácsadóként és diplomataként dolgozott a Scipio család tagjaival, különösen a legnagyobb hadvezérrel Scipio Africanussal (236/235 B.C.-183 B.C). Ez a bölcs történetíró Polybius (200/208 B.C.-118B.C.) a Roman Republik fénykorában élt, munkája közismert és inspiráció volt mind az Amerika Alkotmány megírásához, mind Francia Forradalom vezetőinek munkájához. Történelmi leírásában választ próbált adni, mi az oka a Roman Republic sikerének? Ugyanakkor kifejlesztette az emberi közösségek társadalmi fejlődésének önmagába visszatérő, ismétlődő körét, ami az ANACYCLOSIS CYCLE. Márpedig a saját példáinkból láthatjuk ma 2300 évvel később, hogy megállapítása teljesen logikus és korrekt.
    Az emberi közösségek ebben a sorrendben szervezik meg magukat, igazgatásra, az általános anarchia után, amit megelégel mindenki.

    ANARCHIA-KIRÁLYSÁG-ZSARNOKSÁG (Tyranny)-ARISTOKRÁCIA-OLIGARCHIÁK-DEMOKRÁCIA-BŰNSZÖVETSÉGI HATALOM-ANARCHIA.

    Mint látjuk, ma legtöbb helyen kialakult a bűnszövetkezetek által gyakorolt hatalom, azaz a kormányon levő vezetők korrupciós csoportok segítségével irányítják az egyes országok gazdasági és politikai életét, (lásd: Maduro, Lukhasenko, Putin, Lazarenko, a viktor), ez a rendszer a demokrácia lezüllésének következménye. Egyes csoportok és vezetőik sutba dobják a szabad vélemény kinyilvánítást, a döntésekről a vitákat, korrupcióval vagyont szereznek, majd „megvásárolják” maguknak a szavazatokat, a hatalmat. Itt tartunk ma, sok helyen. Hamarosan jön az anarchia és újra keresni kell egy-egy bölcs, igazságos és megbízható, tehetséges vezetőt, aki újra struktúrát ad a társadalmi irányításhoz.

  • D.Bernstein!

    2006. szeptember 23. CNN

    A guglin megnézheti. Itt most csak két forrás:

    24.hu 2006.09.23. 09:05 Orbán: soha nem hazudtam

    napi.hu NAPI Online 2006. szeptember 23. szombat 10:14 – CNN-interjú ismertetése.

    Ha nem vette volna még észre: ez a gagyi-Hitler, ez a „gulyás-Napoleon” nem a jóisten. Csupán egy sértődött ember, aki hatalomhoz jutva bosszút áll mindenen, aminek a kultúrához köze van, aminek a futball-öltözők kultúrájához nincs köze. Erre minden normálisan gondolkodó ember nem mondhatja, hogy „oszt jó napot”.

  • Kedves Jurásek Fábián Sebestyèn: Lehet Onnek faj, hogy amit Ille mond az utolso szoig igaz, es meg ettol tobb is… Orban tobb kart tett MO on, mint a torok 150 ev alatt… Ehhez az se ad hozza semmit, hogy Illevel ellentetben On tenyleg egy senki, es ha igy folytatja, akkor meg sullyedni is fog (a nyalashoz ugyanis tovabb kell melyednie).

  • Minden rablóvezérnek megvan a maga dallama, amely megfelel személyiségüknek és színlelt érveiknek.
    Köztudat, hogy a Fidesz lop és hazudozik. Ez a felcsúti disznófejű volt KISZ (kommunista ifjúsági szövetség) titkár O1G, lelejmolja a liberális nyugatot és a magyar társadalomnak szánt nyugati adófizetők pénzét a csókosaival zsebre vágja! Itt a probléma!
    Ez a cinikus fideszes főgeci, amikor pénz van kilátásban, akkor az európai egységről és a szolidaritásról hadovál amikor a közös liberális demokratikus értékekről, az uniós törvények betartásáról, menekültek befogadásáról és más közös feladatokról van szó, akkor Brüsszel ellenség.
    Európai Unió figyelem!
    A Magyar Nép nevében tegyetek meg mindent és állítsátok meg ezt a felcsútról a Várba felkapaszkodott, O1G volt kommunista titkár, hazug, tolvaj, kitáplált műparasztot!

  • Ne felejtsuk el, h o1g azt mondta:

    „Ne azt nezzek, h mit mondok, hanem hogy mit teszek!”

    Juracsik elvakult o1gseggnyalo, akinek torolve lett objektivitasa!

    Sajnalni kell!

  • Nemcsak, hogy egyetértek István minden szavával, hanem rendkívül mulattatnak is ezek a szösszenetek amik egyben remek lehetőséget adnak a kedves erre járó miatyánk hívőknek egy jól irányzott hűségesküre / seggbebújásra 🙂

  • D.Bernstein
    2020 október 27
    2:30 du.

    „ORBÁN VIKTOR nyilatkozata a CNN-nek: „MÉG SOHA NEM HAZUDTAM.” 2006. szeptember. na, erre mit lépsz, kicsi huszár (és nem kis-huszár. ha szabad javasolnom, klasszikustól csak szó szerint idézz.)

  • Jurásek Fábián Sebestyèn
    2020 október 27
    11:04 de.

    ne komolytalankodj! mire alapozod, hogy majd te megmondod, mivel foglalkozzak és mivel ne?
    nem mellesleg most sem sikerült a cikkemben leírtakat cáfolnod, vagy ellenérveket felhoznod, csak piti módon személyeskedsz. ha ez téged szórakoztat, nekem nincs ellenemre.

  • D. Bernstein ,

    „Azt üzenem a magyaroknak, hogy soha nem hazudok nekik” – mondta Orbán Viktor a Handelsblatt német gazdasági lapban megjelent interjúban 2012. október 10-én.”

    De, amennyiben bővebben érdekel, olvasd végig a mellékelt Ténytár alábbi kigyűjtéseit:

    https://tenytar.blog.hu/2013/05/31/viktor_aki_meg_sohasem_hazudott

  • D.Bernstein
    2020 október 27
    2:30 du.

    Ugye nem képzeled komolyan hogy közismert dolgokat itt majd a te obskruáló okoskodásod miatt bárki is fel fog ásni a NET-ről ?

    Menj és cseréld ki a pelust a kölykön. Vagy fordítva.Mindegy.

  • Jurásek Fábián Sebestyèn
    2020 október 27
    11:04 de.

    Tégedet sem nagyon „sz@runk le” . Kár lenne a szervestrágyáért!
    Sz#rt lesz&rni dőreség lenne hehehe
    Úgyhogy folytasd..izé folyassad tovább itt magadat.

  • Goldmann Gyorgy

    D. Bernstain, Orbán az őszödi beszéd hazug publikálását követő napokban, tehát 2006 szeptemberében jelentette ki egy tv-riportban, hogy ő még sohasem hazudott. Annyira meglapő volt, hogy áig emlékszem rá.

    Juásek, abban igaza van, hogy Orbán mindig lesz valaki, az a gyalázat ugyanis amit Magyarország, meg most már Európa ellen elkövet, soha ki nem törölhető történelmünkből. Orans epitetonként talán a magyar történelem leghitványabb figurája szolgálhat majd számára

  • Nem vesztegetnék ennyi szót egy jelentéktelen akarnokra – bár fiatalon még akár szép reményekre is jogosíthatott. De korán – harmincéves korára – megvénült. Tökmindegy, hogy hazudik-e vagy sem: saját magát csapja be. Meg a megváltást mindig mástól várókat.
    D. Bernstein. Első regnálása idején, de nem emlékszem pontosan, hogy parlamenti beszédben, vagy szónoklatban. Most nincs kedvem keresgélni, hogy pontosan mikor és hol játszotta az igazmondó juhász szerepét.

  • Persze hogy politikusok soha nem hazudnak, az kanasz kifejezes lenne.

    De allitanak barmit ami celjaikat szolgalja.
    S minden kijelenteseiknek allando valtoztatasara van szukseguk a korulmenyekhez megfeleloen.

    Az egyedulli kerdes letezhetne a logikus lakossaik szamara, hogy teszik azt onzo erdekeiket szolgalni, vagy a szuksegessegek alapjan a kozosseg erdekeit eloremozdfitani azzal????

    Sajnos az itteni hozzaszollok meglatasai alapjan a magyarok a jelentektelensegeken vannak felakadva.

    Nem csoda hogy 30 esztendo alatt sem voltak semmire sikeresek.
    Na de az ezer esztendo sem segitett rajtuk.
    Sajnos !

    Nem csoda hogy mindeg

  • Talalom_

    És különben is
    „-Ne azt nézzék hogy mit mondok, hanemhogy mit csinálok..”

  • „HAZUDTUNK reggel, éjjel meg este.” Ennyi a kettős mércéről…

  • Ille

    Rendkívül szórakoztató dolgokat írogatsz (majdnem olyan színvonalon mint a nagyon gagyi Rádió kabaré).

    Már régen akartam, de most megkérdezem: Két irományod közötti minden percet Orbánnak szenteled? De komolyan: mire jut még időd Orbánon kívül?

    Mielőtt neki állsz seggnyalózni, elmondom nem szeretem Orbán Viktort: Mert kövér, mert törpe és szotyizik, mert nem tud viselkedni, mert zsebre dugja kezét amikor nem illik stb.
    Én nem ébredek/fekszem Orbán „dicsőítésével” amit ajánlok neked is. Járj szaunába gyakrabban, hogy megtisztuljál-:)

  • Korábban már írtam, hogy én egy több évezreden átívelő Föld méretű programot látok. Ez azóta sem változott.
    Ezen belül az uralmi konstrukciók csak becsapás alapon hozhatók létre és működtthtők. Ezekben a vezetők számára fel sem merül az őszinteség kérdése. Mindig azt kell mondaniuk amire az irányítottak a kitűzött célokat beteljesítően reagálnak.
    Hofi is mondta, minden benne van a Népszabadságban, csak tudni kell a sorok között olvasni.
    Egy kis gyakorlat: Miért teszik igen nagy erővel (Gugli ajánló, Youtube, stb.)a leleplező publikációkat?

  • talalom
    2020 október 28
    6:35 de.

    nagyon szomorú -így utólag is- tudni mennyire bevették ennek a darab kutyaszarnak a halandzsáját (ha hiszed ha nem, mikor 1985(SIC) hallottam „ezekről” egy komplett bűnszövetkezet voltak már akkor, már akkor mondtam nem lesz ennek jó vége de el volt terelve az egész a szarházi szamizdattal ami ugyanennek a szarosabb oldala volt (ügyesen betolva mint manapság sok mindenhová és most is teljes sikertelenséggel)

    ha nem lesz megbüntetve teljes vagyonelkobzással akkor az egész nem ér szart se’

  • Kedves Bernstein úr/hölgy(?)!
    “HAZUDTUNK reggel, éjjel meg este.” Ennyi a kettős mércéről…

    Biztosan egyedül vagyok csak itt ezzel, de nem igazán értem, hogy jön ide ez az idézet? Hacsak nem a szívem másik csücskére, a KISZ titkárként szintén csúcsra jutott, Dobrev lány férje-urára teccik gondolni-e? Bár róla azért nem, hogy itt valaki de még ő sem állította, hogy nem hazudott, pláne soha. (Röhögés nélkül még ő sem bírt volna ilyet mondani 🙂 Mondjuk nehéz is lett volna beadnia mindazt amit a mi örökös istenkirályunknak itt simán elhisznek az igazmagyarok. 🙁

  • Ferenct
    2020 október 28
    2:27 du.
    megható az aggódásod a szabadidőm eltöltése mián, de megnyugtatlak, nem tölti ki Orbán. egy ilyen tényközlés – látod, te is személyemmel foglalkozol, a közölteket még véleményezni sem tudod, nemhogy ellenérveket felhozni – max – az adatgyűjtéssel egyetemben – fél óra.
    az, hogy kivel-mivel szimpatizálsz, teljesen hidegen hagy, nem vagy érdeklődésem homlokterében, sőt.ahogy nem vagy kompetens életviteli tanácsadásban sem, de megnyugtatásodra közlöm, jókat sétálok jó levegőn, erdőn-mezőn a kutyáimmal körítve, mélyeket lélegzek, fát vágok, ápolom a kertemet, ezen közben kiürítem az agyam, Orbán még a csücsökben se foglalkoztat.
    szauna, ami megtisztít? te mikor voltál olyanban utoljára? de, ha már: neked is erősen javallott a megtisztulás, csak éppen az agyadat illetően. van egy mentális gyakorlat: ürítsd ki. nem lesz nehéz dolgod, nem sok minden van benne 😀

  • D.Bernstein
    2020 október 28
    2:25 du.

    ugye, nem tűnt fel, hogy nem ugyanarról van szó? ráadásul érthetetlen ez a durcás ellenkezésed. szerinted Orbánnál minden rendben? nem mentálisan kérdezem, az világos.

  • Gyula Bognár: Nem vagyok túl járatos az ókori – görög-római filozófiában. Amit látok: sok ÁLTALÁNOS igazságot (inkább jellemzőt mondanék) megfogalmaztak az emberi társadalomról. Ezek azonban a KONKRÉT időben, helyen és körülmények között nem használhatók receptként.
    Ródeo! Már kezdetben is gyanakodtam a Fiatal Demokraták Szövetségének, akkor még szimpatikusnak tűnő dolgaira. Tán azért, mert 89-ben már 40 múltam. Amikor meg a 90-es évek elején leszámoltak a Fidesz liberális oldalával, az kísértetiesen hasonlított módszereiben és eszközeiben ahhoz, ahogy 1922-ben az Oroszországi Kommunista Párt bolsevikjai lényegében felszámolták a kommunista munkásmozgalmat.
    Csakhogy Sztálin egy eurázsiai nagy birodalom vezére lett, szerencsétlen magyar kormányfő meg csak egy kis mitugrász, aki egyelőre csak a magyar nemzetnek okoz maradandó károkat. Nem kétlem, hogy ő és követői „jót akarnak”. Csakhogy nekem a kedvenc mondásom (nem tudom kitől származik): A jóakaróimtól ments meg Uram, az ellenségeimmel elbánok magam is…
    Ródeo: Nem vagyok híve a vagyonelkobzásos leszámolásnak. Nemcsak azért, mert az ilyen módszer új igazságtalanságokat szül – ezzel ellentétet, bosszúvágyat szül a társadalomban. Inkább azért, mert megbénítja a gazdaság működését – lsd ötvenes évek -, aminek a levét főként a szegényebb, sőt a „közép” társadalma issza meg.
    Az ilyen felfújt vállalkozások maguktól szétesnek a körülmények változásával, mint a gyémántként csillogó jégcsapok az első napsütésre. Ki emlékszik már a Közgép-re? Vagy a másik oldal kedvencére – hirtelen a neve se jut eszembe.

  • D.Bernstein!

    Van, aki bevallja, meg van, aki azt hazudja, hogy nem hazudik. – (Maguk bemagolták ezt a „kettős mérce” szlogent is a falusi kocsmavitézüktől, „oszt” ezt szajkózzák úton-útfélen …)

  • talalom, és még akit érdekel!
    2020 október 28
    6:35 de.

    „Nem vesztegetnék ennyi szót egy jelentéktelen akarnokra – bár fiatalon még akár szép reményekre is jogosíthatott. De korán – harmincéves korára – megvénült. Tökmindegy, hogy hazudik-e vagy sem: saját magát csapja be. Meg a megváltást mindig mástól várókat.”

    ——————————–

    Azzal, hogy akarnok, egyetértek – de sajnos nem jelentéktelen, bár az volna! A jelentéktelen egyének ritkán szoktak ekkora befolyással bírni egy államformára, a demokráciára, jogállamiságára! Ezzel szemben ez a jelentéktelen ember simán legyalulta és kirabolta az országot önös érdekeinél fogva, és a leghalványabb jeleit sem mutatja annak, hogy bármire is „rájött volna” vagy hogy a jövőben mást tervezne. Mára elérte, hogy a szó legszorosabb értelmében véve élet és halál ura legyen! Ha ezt bárki túlzásnak érzi, gondolja végig mi minden függ tőle, mi mindenre van ráhatása !

    Nem magát csapja be – ha csak ezt tenné, a kutyát sem érdekelné, az az ő baja lenne! De ő emberek /állampolgárok millióival teszi ezt „hivatali székében” álságos szemfogatások közepette és e szempontból majdnem mindegy, hogy van ki megszállottan tapsikol hozzá, mert képtelen nyitott szemmel, füllel látni hallani, sőt valami számomra felfoghatatlan módon még tetszik is nekik! Erre is mondhatnánk persze, hogy ez meg az ő bajuk, de nem így van, mert mindannyiunk baja, amennyiben a vezér hazugságai, átverései mindenkit érintenek.

    Mert el lehet ugyan játszani a nép egyszerű gyermekét – szemmel láthatóan ez a szerep marhára tetszik neki – aki az ország nagy nyilvánossága előtt oltatja be magát mert „a Cecília azt mondta, hogy használ..” – ő persze őe téren kisember, ezt nem tudja, mert ehhez pont nem ért, amúgy mindenhez, hát elfogadja a „nagyok” véleményét ! Vagy lehet mesélni, hogy este egy hosszú, munkával teli nap után maga készíti és kevergeti lecsós vacsoráját a konyha tűzhelyén, miközben csak úgy megszólal a telefon és ki más keresné mint maga az USA elnöke – de aki egy kicsit is figyelemmel kíséri a cselekedeteit és a gondolkodását ( pl hogy mennyire vannak összhangban) az pontosan tudja, látja, hogy eközben semmi más nem érdekli a saját hiúsága és hatalmi vágya diktálta törekvésein túl.

    Egy országot hülyíttet – maga is élen jár benne – hogy mindenki vegye igénybe a térítésmentes inf. elleni oltást, mert épp most, a vírusos időszakban főleg kell az a védelem, miközben ha csak az idősek, betegek, kismamák gyermekek, egyéb rászorultak számát vesszük is pont a negyede oltóanyag áll rendelkezésre mint kellene – és ezt ő is és minden felelős, illetékes embere pontosan tudja, hiszen napok, hetek óta másról sem hallani a médiákban, mégis nyomatja a süket dumát, rátolva ezzel a felelősséget a napi vitát és küzdelmet az egyébként is agyon terhelt háziorvosokra! A közismert gyermek versike jut eszembe erről „mit csinált a tücsök nyáron? Csak muzsikált hét határon….!” Váratlan hirtelenséggel beköszöntött az ősz, az influenza időszaka, és miközben egész nyáron arról beszéltek a szakemberek, hogy csak óvatosan mert jön a második hullám, aközben ez a kormány és annak a mindent is tudó és a mindenben illetékes feje arra nem „utasította” az illetékes minisztereit, hogy gondolják végig a dolgokat és annak megfelelően tervezzenek – megrendelték hát a gyártóktól az évente szokásos mennyiséget. De – nem áll ki, még a szokásos péntek reggeli rádióbeli búgásaiban sem teszi világossá, hogy bocsánat, de tévedtünk, itt elszámítottuk magunkat, amilyen gyorsan lehet megkíséreljük pótolni stb az úgy túl emberi lenne! Bárhogy hablatyol egyébként Gulyás miniszter, utánrendelés nem lehetséges, mert min. félév a legyártása – nem magamtól vagyok ennyire okos, nézem és hallgatom a szakértők véleményét, előrejelzéseit!

    Ennyi – meg még annyi, hogy senki ne aggódjon, mert „mindenkit megfogunk gyógyítani” – aki meg a szakemberek közül igazat mer szólni a nagy nyilvánosság előtt, azt letiltjuk, az a továbbiakban nem nyilatkozhat! (pl Dr. Jakab Ferenc pécsi virológus prof. aki kb 2-3 hete arra figyelmeztetett, hogy amennyiben nem történik hathatós intézkedés, a vesztünkbe rohanunk)
    Ez a jelentéktelen ember – az alárendelt sleppjével együtt – még álmában is ködösít, magyarul hazudik, és sajnos már az sem igaz amit kérdez!

    Abban totál egyetértek, hogy nagyon hamar lett öregember – miután nagyon hamar jutott nagyon magasra, és mint utólag kiderült éretlenül. Nem volt rá felkészülve, nem is lehetett, ezért aztán nem tudott élni vele, csak visszaélni, pedig lehetett volna másként – ha nem ennyire akarnok, öntelt és mohó, ha nem ennyire a bosszúállás és a mindig mindent megtorlás ösztönös híve, akkor sok tévedést, hibát elnéztek volna neki, mondván, majd belejön. Nem érzett rá a pillanatra, hogy hol kéne megállni, elkapta a gépszíj és ő túlságosan lendületben volt. A benne lévő állandó „bizonyítási kényszere” nagyon rossz irányba lökte, de talán nem is ez a megfelelő szó, Ő nem pusztán bizonyítani akart a frusztrált gyermek és fiatalkori sérelmeiért, ő egyenesen revansra vágyott! Orbán nem egyszerűen hibázott, rossz döntéseket hozott – az bizonyos fokig benne van a pakliban, hanem még rá is tett mindre egy lapáttal azzal, hogy el sosem ismert semmit, mert ő tévedhetetlen, viszont annál többet ködösített, és teszi ezt ma is, és nem tudom létezik e ilyen, de valószínű már függővé vált! l
    Ha tehetné, leuralná a fél világot, földbe taposna mindent és mindenkit, aki nem ismerte fel /el teljes alázattal az ő zsenijét – erről szól az ő élete, és így évek óta a miénk is.

  • No akkor itt is egy hazugság nagy plénum előtt:

  • T.Ille Úr !
    – Személyeskedésem,- szégyen ide, szégyen oda – azon alapúl, hogy „olvasója” vagyok…
    – Az Ön szintjén megbocsájtható, hogy lövése sincs
    az Epimenidész-paradoxonról…erről Gyurcsány aki profi ebben, sokat tudna mesélni…
    – Nyilván Orbán nem fog az idők végezetéig miniszter elnökölni, most még újra fogják választani, ugyanúgy mint Trumpot is az USA-ban…
    – Az Önök idejében, elég volt valamit, vagy valakit gyülölni, ebből ideológiailag proletár egzisztenciát lehetett tákolni…lásd: Horthyzmus, kapitalizmus, fasizmus, kulákizmus stb…
    – Ez az Ön „orbánozása” már rohadtúl sematikus, csak úgylátszik engem szórakoztat…

  • Kedves Besancon! 2020 október 29, 7:17 de.

    Tökéletes jellemzése vitéz nagybányai kádár viktorkának. Az sem vitás, hogy diliházban fogja végezni, ha előbb nem fojtja meg valamelyik jóbarátja. Szerintem még csak most kezd belelendülni a totális sz@rkeverésbe, a bíróság, az egészségügy és a kultúra felcsútiasítása után remélhetőleg azért az EU szétverésére már nem lesz ideje.

  • slapaj
    2020 október 29
    11:13 de.

    megtisztelő, hogy olvasóm vagy, ám erősen kérdéses, hogy fel is fogsz belőle valamit.
    sajnos, az értékrended nem tesz alkalmassá az értelmes kritikára.
    megnyugtató, hogy azért legalább próbálkozol, gondolom, fellapoztad a lexikont az E-betünél.
    tehát szórakoztatlak. örömömre szolgál, hogy tehetek érted valamit.

  • Slapaj!

    Először is: a megbocsátásban nincs ‘j’, és ez még az Ön szintjén sem megbocsátható.

    Másodszor: honnan tudja, a mi időnkben mi volt elég? Élt már akkor? Mert ekkora marhaságot leírni: „… ebből ideológiailag proletár egzisztenciát lehetett tákolni…” – nem kis szellemi erőfeszítésbe kerülhetett. (Amúgy pedig: a „proletár egzisztenciáról” kérdezze meg József Attilát!)

  • Orsós Elemér

    Kiss Eszter
    2020 október 29
    11:04 de.

    Tedd melléje a Gyurcsány-féle „igazság beszédet”, csak hogy, lehessen választani a kimagasló önmosdatók közül! Majdnem minden politikus hazudik, de csak kevesen buknak le, aki meg nem hazudik, azt tettenéréskor összefogva kimarják maguk közül!

  • Ille

    Csak azért „személyeskedem” és gondoltam amit írtam mert a látszat szerint Orbán-témáid véget nem érőek mintha minden idődet ez töltene ki.
    (Írj néha csinos női hölgyekről is Orbán helyett – bár velük kapcsolatban inkább a férfias tett többet ér mint az írás-:)

    Örülök, hogy sokat kutyázol ebben az egy dologban közösek vagyunk (az én kutyám egy törpe schnauzer, aki okosabb mint a legtöbb politikus.)

  • T.Miklós bá’ !
    – A Nyelvművelő kéziszótár (Grétsy-Kemény szerk.) is foglalkozik a kérdéssel. Ott ezt olvassuk: “A bocsát az eredeti alak, s ma is ez a köznyelvi: útra bocsát ‘enged’; vkinek a rendelkezésére bocsát vmit. De már a XVIII. század elején feltűnik […] a j hangzóval bővült változat […]. Ez a forma enyhén népiesnek számít, de egyre inkább terjed a köznyelvben is. Ugyanígy az igekötős származékban:
    – megbocsát – megbocsájt; kibocsát – kibocsájt is helyes.”
    A válasz az 1984 és 2015 között érvényes 11. helyesírási szabályzat alapján készült.
    – Egyébként hogy mi volt az Önök idejében, az valóban Önöket minősíti, még a mai napig is !

  • Orsós Elemér

    Ferenct
    2020 október 29
    4:00 du.

    Az én welsh terrieremnek meg olyan szép és értelmes arca van hogy, láttára sok politikusnak éghetne a pofája az irigységtől!

  • ptolemao11111,
    még az is lehet,hogy itt-ott véletlen igazat írsz,de miért van ennyi sz@r a szádban.Gondolom,hogy itt már sokan észrevették,de annyit nem érsz meg,hogy ezért figyelemre méltónak tartsanak.

  • Miklós bá’
    2020 október 29
    2:43 du.

    Idézni fogok, mert Slapaj satnya stílusa erre ösztökél:

    -Ki a sző möszjő?
    -Sze tőn radaktőr szan dut..

    /Fricibácsi Mr. Karinthy/

  • Ferenct
    2020 október 29
    4:00 du.

    Remélem azzé vgyázol arra, hogy a
    mijnagy-hatalmos-fenék kinyalásakor csak
    relatíve keveset nyeljél a végtermékéből hehehe

  • Miklós bá’
    2020 október 29
    2:43 du.

    attól tartok, Slapaj nem ismeri az egzisztencia szó jelentését – azét sem – különben nem kapcsolná a proletárhoz.

  • Ferenct
    2020 október 29
    4:00 du.

    javaslom, ne ítélj a látszat szerint. mivel nagy arőkkel foglalkozol vele, és írásaimmal, esetedben is az a látszat, minden idődet én töltöm ki – ami azért, lássuk be, erősen beteges rajongás szagú 😀
    sajnálatos módon Orbán folyamatosan szolgáltatja a kritikára és ironizálásra alkalmas témákat. ha nagynéha valami normálisat tenne, vagy mondana, hidd el, nem foglalkozna senkit ennyit vele.
    javaslom, olvasd el alaposan Besancon kiváló elemzését Orbánról. számomra ismeretlen okból vele nincs gondod.

    ami a kutyáimat illeti (három mentett kutya, egy trikolor beagle, egy tibeti spániel és egy stafford keverék), a mondás szerint: kutya nélkül lehet élni, csak minek?

  • Bocsánat! Hibáztam a megszólításban. Helyesen: slapaj.

  • Orsós Elemér
    2020 október 29
    3:16 du.

    A politikust arról lehet megismerni, hogy ahogy kinyitja a száját azonnal hazudik, ergo mindegyik hazudik. A kérdés az, hogy bevallja-e, vagy sem, tehát akkor is hazudik amikor azt mondja, hogy nem.
    Gyurcsány legalább bevallotta, hogy hazudott. Az már más kérdés, hogy ezt ki hogyan értelmezi, ez pártpolitikai elfogultság kérdése.
    A Fidesz politikusai soha nem mondanák ki, hogy hazudtak, sőt a nyilvánvalót is letagadják, hiába látszik, hogy a sárga a sárga, ők akkor is azt fogják álltani fehér. Ez az egyetlen kommunikációs stratégiájuk, a karaktergyilkosság mellett.

  • hexadodekaéder

    Talalom állítja

    „…fiatalon akár szép reményekre is jogosíthatott…”

    Hát kérem,24 évesen írta ama „”szépreményű”” mondatát, miszerint

    .

    > A jog bármikor megváltoztatható parancsok halmaza < ,

    .

    melyben nem is rejtetten, már megtalálható volt, hogy ha ez a

    haramia egyszer majd hatalomra kerül, szétveri az Alakotmányt, a

    jogrendet, egyszóval a szabályokat is magához igazítja,

    visszamenőleg hoz jogszabályokat, megszünteti köztársaságot

    rabol fosztogat, és Horthy-rendszert restaurál stb. majd.

    Mondja kedves Margit, az a már eleve csibész mitől is volt

    szépreményű ifjú??? Maga újságíróként is így láttatta ?

    Szomorú, mert talán így is propagálta … 🙁

    hxd

  • gyuri10
    2020 október 29
    7:12 du.

    Fekália-fetisiszta is vagy?
    Naját..eleddig erről nem tudtunk..
    Mindig tudsz meglepetést okozni te..te..ezerarcű „hős” 😀 😀

  • Kedves slapaj!

    Én A magyar helyesírás szabályai tizenkettedik kiadását – ISBN 978 963 05 8630 6, 2015, Magyar Tudományos Akadémia, 2015, Akadémiai Kiadó, Tizenkettedik kiadás: 2015 – használom, mivel ez a legújabb.

    ” – Egyébként hogy mi volt az Önök idejében, az valóban Önöket minősíti, még a mai napig is!” – írja.

    Bravó! Megint csak azt kérdezem, hogy honnan tudja, a mi időnkben mi volt elég. Mert ez a minősítése olyan, mintha azokat rúgná fenéken, akiktől például Ön is megtanult írni, olvasni, számolni; ha csak az nem minősít bennünket – és ebben igaza lehet -, hogy például Ön mivé lett.

  • Kedves Kiss Eszter!
    2020 október 30, 4:32 de.
    „Ez az egyetlen kommunikációs stratégiájuk, a karaktergyilkosság mellett.” – Pontosan!

  • Ille

    Teljes mértékben egyetértek Veled – ami a kutyákat illeti-:)
    (Talán még másban is)

  • A bunkó romákat nem szólítottam meg és nem is fogom.Hagy remegjenek az ignorált társtalanságukban.Bánatukban,ha kárt tesznek magukban legfeljebb utólag mondok értük egy kaddist.Nicht geferlich.

  • Gabriel Karikas

    Kiss Eszter

    Azert annyit megjegyeznek, nem kotozkodesbol, hogy a Gyurcsany nem a valasztok ele allt ki, hogy bocsanatot kerjen a hazugsagokert, – hanem egy zart (eredetileg titkosnak szant ulesen) ostorozta a partjan beluli ellenlabasait a hazugsagokert. Veletlensegbol – vagy tudatosan – kiralyi tobbest hasznalt, hogy ne egyszeruen ugy hangozzon, hogy ledorgalja a volt MSZMP-s parttarsakat (olajszokitok, AFA-csalok bandajat) akik a partallami idokben partvezetok (korrupt, alavalo henyelo es nepnyuzo gazemberek) voltak.

    Az ugynevezett rendszervaltas utan ugyanugy a hatalom szekereben ultek es dorbezoltak, mintha mi sem tortent volna.
    Persze kezukben volt a megallapodas a „valtogazdalkodasrol” hogy negyevenkent helycseres tamadaskent atengedik a jobbos szinben feszito narancsos bandanak a hatalmat, aki majd kotelesek lesznek visszaadni ujabb negyev mulva.
    Igy mint parazita politikus csavargoknak a henyeles folyamatos leszen egy eletre.
    A meglepetes 2006-ban jott, hogy ujra kormanyra kerultek az SZDSZ tamogatasaval – igy az Orban-banda is felmondta az alkut – tehat marad kormanyon.

    A tobbiert lehet sirni-rini.

    Hogy mondta cimeres aljas-csibesz: TETSZETTEK VOLNA FORRADALMAT CSINALNI

    Vagyis soha semmilyik gazember igazat nem mond, legfeljebb a halalos agyan elszolja magat….

  • szenzációs ,ahogy itt egyesek folyamatosan az étkezés végtermékével foglalkoznak ,lehet náluk forditott az étkezési sorrend , mindig magukbol indul ki a gondolkodásuk.
    és aztán majd jöhet az a kor amit a mostani ellenzék ” vezetői ” nap mint nap harsognak : gyakorlatilag mind leszámolást igér különféle módozatokban , rémisztgetnek, fenyegetnek , –talán a háttérben már a fegyvereket is készítik. ez is oda fog vezetni , mint ami ámerikában , nyugatejrópában is zajlik : zűrzavar , gyilkolások ,ablakbetorések ,kocsifelgyujtások stb,stb, — no persze ti is ezt akarjátok,ez az érdeketek , mert a zűrzavarban mindig tudtatok halászni, így aztán zajlik itt a cikkekben ,hozzászólásaitokban az előkészítése a későbbi eseményeknek ( egy nagy gazdagsággal rendelkező uriember különféle cégein keresztül történő segitséggel ) , van aki finoman , uriemberként , de megszállotként, van aki ” fekáliásként” adja elő magát és mindannyiotok készül az előzőekben leírtakra , e ez és az ehhez hasonló cikkek is ennek a része , Elvtársi Üdvözletével

  • BrunszvikTeri
    2020 október 30
    3:30 de.

    a tréfa kedvéért, és ha még egyszer reflektálni akarsz @gabriel-re akkor semmiképpen ne szólítsd Senhor-nak (mert sohasem volt az!) hanem a brazil portugál megfelelőjével „è pá” -nak!!! ha érdekel utánajársz, ha hiszel nekem akkor megtudod mikor elolvassa!

    a legalább 5 féle argentin spanyol és az ugyanúgy minimum annyi brazil portugál az egy élmény; önmagában fülemnek melódiák; brazilok szerint én Sampa ban nőttem fel, nem mintha Spanyolország variációi és Portugália hasonlóan nem lennének külön élmény, megszólal máris tudni hová valósi
    (a másik cikk bezáródott)

  • toth péter
    2020 október 31
    6:58 de.

    Mé má..komcsi lett a náci.
    Öregkém lemaradtál egy brossúrával.
    Ma -amint megfigyelhető a Parlamentben- az ellenkezője dívik

  • Gyurka:

    Nyalnád te is ezerrel a Főfeneket.
    Csakhát nem vagy hivatalos soha a diznyótorokra 😀

  • Kis Eszter (írja)
    „Gyurcsány legalább bevallotta, hogy hazudott.”

    Ez nem pusztán egy hétköznapi hazugság beismerése. Ezzel a „nemzet ferije” kimondta: Választási csalással nyertük meg a a 2006-os parlamenti választást és ez törvénytelen.

  • Gabriel Karikas
    2020 október 31
    1:42 de.

    Kiválóan beletrafáltál! Köszönöm! S ha ezért most szidni fognak, akkor a felét magamra vállalom!

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2020 október 30
    6:42 du.
    Kedves Gyuri a romákról nem szabad ilyen eltúlzott bírálattal beszélni, mert egyes szakértők szerint egyre eredményesebben tudnak integrálni bennünket, ezért szerintük nekik inkább hálával tartozunk! Bizony!

  • Gabriel Karikas
    2020 október 31
    1:42 de.

    Kedves Gabriel!

    Nem véletlenül kezdtem azzal, hogy a politikust arról lehet megismerni, hogy ahogy kinyitja a száját hazudik, és ez jobb valamint bal oldalon egyaránt jelen van. Az a kérdés, hogy ki mekkorát hazudik, illetve ha „lebukik” azt hogyan reagálja le. A probléma ott van, hogy az emberek elfelejtettek gondolkodni, illetve simán eltűrik, hogy megfélemlítik, hülyére veszik őket.
    A napokban hallottam a rádióban, hogy valaki azt mesélte, hogy egy ismerőse habzószájjal állította, hogy az M7 autópálya a Balaton felé Székesfehérvárig 3 sávos. Hiba monda az ismerősének, hogy nem a Balaton felé, hanem Pest felé, nem hitte el, mert Ő tudja, mondták a TV-ben. A jó ember nem tudott mást tenni, mint beültette az autójába és elvitte, hogy saját szemével lássa, nincs igaza.
    Ha most ezt lefordítom arra, hogy a nyíltan hírhamisító MTV szórja az igét, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy ott tartunk ahol tartunk, és hogy így „gondolkodnak” illetve így nem gondolkodnak az emberek, nem kapnak teljeskörű információt, nem tudnak választani, hogy mit nézzenek, mit hallgassanak, mert gyakorlatilag csak az agyhülyítő kormány propaganda fogható szabadon.

  • Kedves Orsós Elemér,
    könnyű integrálni a befogadó népet,amikor már nincs keretlegényi státus.A pekenyócemász pedig magától búlyik ki a lukból.

  • Kiss Eszter
    2020 október 31
    2:53 du.

    Hasonló eset a baráti körömből:

    Egy régi barátom Fidesz-fanná vált.
    Viszont mostanában történt a családjában valami kórházi kezeléssel kapcsolatos „justizmord” ami majdnem tragédiába torkollt.

    Erre egy közös barátunk, aki baloldali, mondta neki hogy látod? ez a FIDESZ tevékenykedésének az egyik következménye.

    A válasz:
    -Ááá ez ami velünk történt csak véletlen lehetett.
    Más kórházakban biztosan jobban mennek a dolgok.

  • slapaj
    2020 október 29
    5:40 du.
    ezzel nincs is semmi baj, biztosan el is visszük érte a balhét.
    node, ami téged minősít, azzal mi lehet a baj? te is elviszed érte a balhét?

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2020 október 31
    5:16 du.

    Kedves Gyuri, a pokenyócemászt biztos jól írtad, mert fingom nincs hogy, mi az és mire szolgál, a luk vagy lik is megfelelő, mert az az irodalmi lyuk népi változata, de a búlyni ige az biztos hogy, nem stimmel, mert elég hülyén nézne így ki a „buly, buly zöld ág, zöld levelecske…” kezdetű gyermekdal! 😀 Ha direkt írtad ly-nal, nem felejtésből, akkor elnézést kérek! 😀 (Ezer bocsánat! Egyébbként az ly-t már szerintem is ki lehetne „nyelvújítani”, mert mi is sokat bajlódunk vele! 😀 )

  • Kedves Elemér,
    csakfelvilágosításként írom,hogy a”pekenyócemász”ürgét jelent, amit a lopott rőzsén szoktak megsütni(egy patkány fajta).”Virágot a virágnak-skatulyát a skatulyának”,patkányt a patkányoknak.

  • T.Ille Úr !
    Köszönöm, a megszólítást!
    – Van egy rossz hírem, Ön tapasztaltabb, de tudni vélem, hogy minden be van árazva…akár materiálisan
    akár virtuálisan…
    – Hogy most Önok vannak szopóágon, az nem zárja ki, hogy a következő etapban, itt egy másik grémium fog
    vergődni…
    – Akkor is, ha ez is közhely…

  • Ferenct
    2020 október 31
    12:20 du.

    Barokkos túlzás amit ír. Ezen az alapon választási csalás a választási körzetek átírása annak érdekében, hogy a regnáló hatalom bebetonozza magát. Ezt mintha a FIDESZ követte volna el. Nem beszélve a nemzet orvosáról (Mikola), aki ki is kotyogta ostobán, hogy mire készülnek ezért félre kellett állítani.
    Itt van amit mondott:
    „Meg kell próbálnunk nyerni, de nemcsak négy évre nyerni, hanem húsz évre nyerni legalább. Nekem is van egy elképzelésem ezzel kapcsolatban. Mert ha négy évre nyerni tudunk, és – Martonyi János professzor úrra nézek – utána mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának – húsz évre minden eldőlne ebben az országban.”
    (2006. március 19. Mikola István beszéde a Fidesz kongresszusán)
    Ez is választási csalás, csak ép az Ön felfogása szerint nem, ez pedig nem más, mint kettős mérce.

  • Geyza
    2020 október 31
    7:48 du.

    Teli vagyok Fidesz fan ismerőssel, ha leállunk politizálni, sokszor hiába szembesítem Őket a ténnyel, csak mantrázzák az igét, na amikor betelik a pohár azt szoktam mondani nekik, hogy arról én nem tehetek, hogy az agyuk helyén szottyadt narancs van, vér helyett meg possadt narancslé folyik az ereikben. 🙂
    Általában itt leállnak, mert viszont érv az nincs.

  • Kiss Eszter.

    Orban egyszeruen tagadta a Sargentini jelenteset es kijelentette hogy NEM fog kozremukodni annak implimentaciojaban.

    Orban sikereskedett, mert semmive valt a Sargetini vad.

  • Bendeguz79:
    „Orban egyszeruen tagadta a Sargentini jelenteset es kijelentette hogy NEM fog kozremukodni annak implimentaciojaban. Orban sikereskedett, mert semmive valt a Sargetini vad.”

    Részben egyetértek Önnel, Orbán sikeres volt, és jelenleg is sikeres (szerintem egyrészt azért. mert az EU jelenleg teljesen alkalmatlan rá, hogy megszabaduljon a fasiszta államoktól, főként pedig azért, mert jelenleg a magyar társadalom nem alkalmas rá, hogy Orbán biztonságáról megbizhatóan gondoskodni tudjon – ott, ahová a Vezér és Kancellár politikailag, jogiag és erkölcsileg való, példának okáért a szegedi Csillag vagy a sopronkőhihdai fegyház egy jól őrzött osztályán.)

    Másrész egyértelműen elutasítom az Ön sajáátos erkölcsi felfogását. Ön szerint tehát az igazság és az erkölcs kritériuma a siker; ha Trumpnak, Erdogánnak vagy Orbánnak ma többen hisznek, mint Ferenc pápának, akkor Trumpnak, Erdogánnak és Orbánnak igazak és helyesen cselekszik; ha Hitlernek és Himmlernek anno többen hittek, mint Agnes Gonxha Bojaxhiunnak (aki a római katolikusok Kalkuttai Szent Teréznek vagy Teréz Anyának neveznek), akkor Hitlernek és Himmlernak Ön szerint igazuk volt, és helyesen cselekedtek.
    Hát… az Ön helyében (aki gyakorta hivalkodik állítólagos vallásos hitével, és tesz gúnyos, lenéző megjegyzéseket az ateistákra) azért mindezt átgondolnám még egyszer.

  • Bendeguz79
    2020 november 1
    4:03 du.

    a vád nem vált semmivé,él az ma is. az más kérdés, hogy sikeresen agyonhallgatták mind a EP-ben, mind idehaza.

  • Tudod, normális régimódi, becsületre nevelt ember néha úgy meghökken, hogy nemhogy visszavágni nem tud, de még levegőt sem kap. Egyszer én is jártam így, amikor valaki nyíltan a szemembe nézve letagadta azt, amiről mind a ketten tudtuk, hogy igaz. Egy szót se tudtam szóli, úgy elképedtem. Ma már persze megrögzött fórumozóként nem csodálkozom.

    Szerintem ezek az európai, normálisan nevelt politikusok is így jártak a mi Viktorunkkal. Még edződniük kell…

  • OrsósElemér,
    kösz,hogy felhívtad a figyelmem a slendriánságomra.A magyar nyeltant jobban tudom,mint az idejárók egy nagy része.A mi időnkben a legnagyobb szégyen volt egy szó helytelen leírása.Ma is annak tartom.Nem csípem azt sem,amikor valakik(sic)a nemtudásukat „vicces”-re alakítják.Ezentúl jobban odafigyelek.

  • Kiss Eszter
    2020 november 1
    11:16 de.

    „Teli vagyok Fidesz fan ismerőssel, ha leállunk politizálni, sokszor hiába szembesítem Őket a ténnyel, csak mantrázzák az igét, …”

    —————————-

    Na, látod ezért nem állok le én már jó ideje egyetlen megrögzött fideszessel sem „politizálni” – már rég nem idegesítem magam ezzel, hisz bármivel szembesíteni őket totál eredménytelen. Mert valóban egyetlen eszközük a mantra, mindig ugyanazt, sokadszor és állandóan! Azt vélik talán, ha valamit nagyon sokszor elmondanak akkor az igaz lesz? Érvek? Válaszok? Kérdések? Valamilyen oknál fogva nem léteznek – mert ha legalább némi magyarázat, indoklás stb elhangozna amellyel alátámasztani igyekeznek a nézeteiket, az már valami, azon már el lehetne indulni és valamiféle párbeszédet folytatni, még ha meg nem is győzzük egymást, de az vita lenne valamiről, bepillantást engedne a gondolkodásukba!

    Mindez engem már fáraszt, talán unom is, sokkal türelmetlenebb vagyok mint akár csak egy-két éve, és egyszerűen nem megyek bele nyilvánvaló helyzetekbe – ha látom, hallom kivel, mivel állok szemben rájuk hagyom a dolgokat, „megtanultam kikapcsolni” ám – látom, őket meg ez idegesíti, miután pontosan tudják mit gondolok! Ki érti ezt?

  • Gabriel Karikas

    Kovendeg

    Ugyan ujra Bendeguz szapulasara vetetted be szofistikus kepessegeidet, a nagyerdemu ujabb elamitasara.
    Mellesleg viszont ezzel az en altalam monodottakhoz is ujabb eroteljes bizonyitekot teszel az asztalra, hogy mennyire felszines, ertektelen szofosassal birtok manupulalni.
    Igazi szofista, amelyet a valodi gorog filozofusok megvetettek, mint Arisztotelesz, Platon es tarsaik.

    Az ugynevezett magyar ertelmisegi elit tudasa nagy altalanossagban, sajnos inkabb zomeben, nem mas mint felszines beseggeles mindennek ami elo kerul. Az un lexikalis tudas hatalmas – mint mar reges-reg kifejtettem – csak szart se er.
    Nincs mogotte valos tudas. Olyat amit gondolkodassal lehet elsajatitani. De az nem fontos ugye, mivel ugyis csak a latszatra kell ugyelni?!

    AKKOR, HA KEPES LENNE GONDOLNI, AKKOR MEGERTETTE VOLNA, HOGY A BENDEGUZ AZZAL HOGY AZ ORBAN AKCIOJAT SIKERESNEK NEVEZTE, EGY PERCIG SE ALLITOTTA, HOGY AZ ORBANNAK VOLT IGAZA!

    VAGY AZT AZ ALJAS MOCSKOS KOMMUNISTA/FASISZTA TAKTIKAT KELL HOGY LASSUK A BESZEDEDBEN, HOGY SIMAN CSAK EGY KICSIT TESZUNK HOZZA A MASIK MONDASAHOZ, ALLITASAHOZ ES MARIS MEHET AZ ANDRASSY UTRA?
    Ki is itt akkor a volt AVH-s? Besugo? gyalazat – nyilvan en is sotetben bujkalnek a helyedben!

    De mennyire aljas is ez beszed
    (Kerlek Christopher ki ne vagd, amit most irok!)

    Szoval valakire rafogsz valamit, amit omaga nem allitott es utana rogton el is hatarolod magad, ki kered magadnak – hogy te nem –
    Azt mered leirni, hogy a masik erkolcsileg nulla – OLYAN DOLOGERT, AMIT TE ALLITOTTAL ROLA !!!

    Atyauristen – aki eddig nem ertette volna – igen igy mukodik a valodi fasizmus es kommunista diktatura!
    Itt van elottunk az elo pelda, most 2020-ban, magyar foldon – allitolag onnan ir!
    KONSPIRACIO MAGAS FOKA!

  • Kővendég
    2020 november 2
    12:47 de.
    az „a” többesszám részemről vastapsot érdemel!!! itt kies déli szomszédainknál is dúl a szerelem most majd látunk egy legújabb -Ariosto után szabadon- legalább egy Orlando Furioso-t;

    a családi kőbányák is alkalmasak lennének O1G szentté avatásához, balzsamozás előtt, ott a napi pofonadagját is megkaphatná két kőtörés között

  • KOVENDEG Nov.2, 12;47 de soraira;

    Mind az csupan a maga meglatasa es velemnyei, NE probalja masra, fokent ream kenni!!!!!!!!!!!

    S Mother Terrezat Hitlerrel egy-lapon meg emliteni is valoban a maga szavai alapjan „pofatlansag” es „szemtelenseg”!!!!!

  • Gabriel Karikás,
    ez a beírásod nagyon jó is lenne,ha a geyziának írtad volna.Így nem hiszem,hogy a jó ajtón kopogtatsz.Te jobban tudod mit akarsz mondani.Én csak realizálni akarnám a hozzászólásodat.

  • U.I. Erre a beírásodra reagáltam:
    Gabriel Karikas
    2020 november 2
    12:34 du.
    Nem kritika csak asszociáció.

  • Bendeguz79
    2020 november 2
    4:40 du.

    grizi, sajnálattal tudatom „motherteresa”-ról olyan dolgok kerültek nyilvánosságra, hogy az egyház is jobbnak látta örökre hallgatásba burkolózni erről is (Kanadában vannak bírósági és egyéb ügyek azokról a bizonyos iskolákról és egyre kínosabb lesz, ráadásul az itteni őslakosok szervezettek, nyugodtak de nem adják fel a harcot és -minimum- napi hírré váltak!

  • gyuri10
    2020 november 2
    5:16 du.

    Volna..volna..Mivolna??!
    Ha a nagyanyámnak kereke lett volna,
    szekér lett volna.
    Te idióta.

  • Besancon
    2020 november 2
    12:31 du.

    Pontosan erről van sajnos szó.
    Vallási fanatikusokkal nem érdemes
    a józan észre hivatkozva vitázni.

  • gyuri10
    2020 november 2
    11:14 de.

    „….A magyar nyeltant jobban tudom,mint az idejárók egy nagy része.A mi időnkben a legnagyobb szégyen volt egy szó helytelen leírása.Ma is annak tartom.Nem csípem azt sem,amikor valakik(sic)a nemtudásukat “vicces”-re alakítják.Ezentúl jobban odafigyelek.”

    Hát figyelj is oda jobban.
    Ha a gyűlölt anyanyelvről fecsegsz itten.

    (Ja és tanuld meg helyesen használni a nagy és kisbetüket a főnevekben köfffike.)

  • Kiss Eszter
    2020 november 1
    11:16 de.

    Nekem az a „módszerem” hogy azokat a barátaimat akik rabjává váltak ennek a legnépesebb szektának, egyszerűen kerülöm. Nem szeretnék összeveszni velük, ‘gyanis a barátaim maguktól is vészesen fogyatkoznak.

    (Mert eleinte az ember esküvőkre járkál, aztán bizonyos kor után már csak temetésekre.)

    Szóval türelmesen várom, hátha kijózanodnak.
    De persze nem..

  • slapaj
    2020 november 1
    9:50 de.

    Megmagyarázom mit írt az álhírlapíró fenntebb datált szösszenetében.

    Ő , akiben annyi a humor mint sz&rban a vitamin,
    elkövette a hét viccét.

    Azt találta ki , hogy itten lehet
    választást nyerni az LNSz* ellen

    Ebből is kitűnik hogy nem képes számolni, vagy ha igen akkor két eset van:

    1
    hazudik

    2 festi magát.

    3
    mindkettő hehe

    *LNSz = Leg Népesebb Szekta

  • Kővendég 12:47

    E bejegyzés tökéletes elemzése Bendegúz „egyszerű”, eredeti miamii értékítéleti világának. 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

    .

    – Igazi amerikai (U~A) mentalitás. Egyik alakalommal itt a filmművészet volt terítéken, és mr.BendeG. kizárólag a kasszasikert minősítette a minőség mértékegységének. Hiába, ők csak filmeken nevelkednek. Nem véletlen, Reagan – az a hetedrangú színész – is folyton filmekkel példálódzott. A politikai csillagháborús terveit és az onnan vett blöffjeit is „a filmipar gazdag tapasztalatai” diktálták neki. [Plusz még a Gazdasági-Katonai Komplexum, de itt és most nem ez a konkrét téma.]
    Tény az, hogy a republikánus választók siserahada is csak onnan, a celluloid szalagokból szopja történelmi ismereteit, egyes rendezők politikai tendenciával, vagy egyszerű butaságból következő hamis konklúzióit. Természetszerűleg és ebből következőleg pedig a felelőtlen erkölcsi hozzáállást és magatartást, amelyben csak a kasszasiker, vagy a politikai sandaság a mérvadó érvadó…

    Üdv’: Đ

  • Rodeo11:
    „az “a” többesszám részemről vastapsot érdemel!!!”

    Érdemtelen lennék a vastapsra. Az „a” többesszámban viszont kivételesen egyetértünk. Valóban úgy vélem, hogy (és nem tegnaptól!) kísértet járja be Európát (s nem csak Hunnia úri trágyadombját) – a fasizmus kísértete!

  • Orsós Elemér

    gyuri10
    2020 november 2
    11:14 de.

    Én legjobban azt útálom, amikor valami többdiplomás nagyokos egy mondatban akár 5 olyan idegen szót is büszkén felhasznál, aminek idegen szavak szótára nélkül is könnyen érthető szép magyar megfelelője is van!

  • A kialakult beszélgetéshez:
    Orbánt már rég lecserélték volna, ha sikerült volna valakit (valaki mást) megválasztatni. Legutóbb a Szakosics unokával próbálkoztak (Osztrák mintára).
    A nagy program pedig azt követeli, hogy Hazánk nemzetközi megítélése jelentősen javuljon. Ehhez alakíttatják Orbánnal a hős szabadságharcos figurát.
    Az ismeretségi körömben növekvő várakozás van az USA elnökválasztás kapcsán. Hogy ezután indítanak komoly változásokat.