Egy miniszterelnök, egy úriember ilyeneket nem mond — Kivéve Orbán, aki csak miniszterelnök

2020 november 3 10:43 de.83 hozzászólás

Miután okt. 23-i beszédében rendesen eltájolta magát és otrombán beszólt a Nagy Testvérnek, ideje elővenni korábbi baromságait. Egy pénteki rádiószózatában azt hangoztatta, hogy a cigányok nem a magyar nemzet részei, Magyarország nem a romák hazája. Ez, ugyebár, nemhogy rasszista, de nyilván valóan ostoba, és provokáló.

Erre tett rá a Nemzetmentő Trianon apropójából Sátoraljaújhelyen elmondott, rendkívül buta és minden mondatában egymásnak ellentmondó beszédében, ami azért még Orbántól sem volt elvárható. Íme, pár tétele:

“A száz év magány korszaka véget ért, ismét vannak szövetségeseink.”

Mindig voltak. Ilyenek, olyanok – ami jutott, de voltak: osztrákok, németek, majd az oroszok.

“Nincs a világnak egy nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet, de mi nemcsak kibírtuk, hanem ismét győzelemre állunk.”

Már megint harcol, és természetesen győz. Ugyan az angolok is kibírták, hogy megszűnt a világbirodalom. S nem állnak is olyan pocsékul… Az oroszok kibírták a cárizmust, Sztálint, s még azt is, hogy megtámadtuk őket. A németek a XX. században bebuktak két világháborút, s ma mégsem állnak olyan szarul. Tovább is van, mondjam még?…

“Mi, magyarok nem tűntünk el, nem vesztünk oda, hanem különálló minőségünket megőrizve hazát alapítottunk itt.”

Ez egy annyira értelmetlen, se füle, se farka mondat, hogy én kérek bocsánatot Orbán helyett. Kik azok, akik “nem vesztünk oda, hanem különálló minőségünket megőrizve hazát alapítottunk itt“, a népek országútján, ahol ki tudja hány nemzetiség hagyta génjeit? Milyen is az a különálló minőség?

“Európában 400 éven át erős és független állam volt a magyar, utána 300 éven át küzdöttünk az Oszmán Birodalom ellen.”

Nem tudom, hogy csak én emlékszem-e úgy, hogy ez a 300 év csak 150 volt? S nem is mi, hanem egy Savoyai vezette egységes európai hadsereg verte ki a törököket. Igaz, mi is küzdöttünk, de látható eredmény nélkül.

“Kiharcoltuk, magunkhoz igazítottuk és megtartottuk helyünket Európában.”

Na most ez a mondat a “kiharcolt helyünkkel”, pont egy trianoni megemlékezésen talán mégsem szerencsés. Ráadásul a valóságot is magukhoz hajlították, valamint a helyünk Európában erősen kétséges.

“Mi vagyunk a túlélés európai bajnokai.”

Ha ez így van, akkor minek titulálhatják magukat mondjuk a románok? Vagy a szlovákok, akik nemhogy túlélték a tőlünk elviselt nemzetiségi elnyomást, de néhány évtizede önálló államot alapítottak? Ráadásul mit is éltünk túl? Nomeg, a megalkuvás és a betagozódás mióta érdem a túlélésben?

“A budapesti összeesküvések hátba döfték, az országot, ellenségeink a kormányt a bolsevikok kezére adták.”

A szónok itt vélhetően a Tanácsköztársaságra utal. Szabadjon megjegyeznem, ha azalatt a 133 nap alatt nincs a baloldal által indított két hadjárat, akkor a “csonka Magyarország” ma még csonkább lenne.

A Nyugat – így együtt – “Erkölcsi aggályok nélkül rajzolta át Közép-Európát, és ezt nem fogjuk elfelejteni nekik soha.”

Nem fogják. Na, und? Ha valaki elfelejtette volna ez a Nyugat – így együtt a Nyugat – ma a szövetségesünk. De ez, tudom Orbánnak nem akadály. Egy öreg főszerkesztő még az átkosból így fogalmazott: “Az okos ember csak akkor haragszik meg, ha megvan hozzá az ereje.”

“A magyarság … 1100 éve ott él, ahol a nagy államalapítóink kijelölték a helyét, és méltósággal őrzi a Kárpát-medencét.”

Na de Orbán úr legalább ezen a napon, a trianoni megemlékezésen tegye hozzá: együtt a románokkal, ukránokkal, szlovákokkal, szerbekkel, horvátokkal, szlovénekkel, osztrákokkal és bocs, ha valakit kifelejtettem. A méltóságát meg jobb, ha elfelejtik. A nagy államalapítóink meg nem kijelölték, hanem hol megvették, hol elhódították, hol elcsalták, hol dinasztikus trükkökkel alakították ki határait.

“Egy olyan nép önbizalmával és tartásával kell élnünk, amely tudja, hogy többet adott a világnak, mint amit kapott tőle.”

Miután a szónok nem jelölte meg, hogy konkrétan mikre gondol, feltételezem, hogy nem azon zsidó származású magyar Nobel-díjasokra, akiket a szellemi elődjei elüldöztek innen. De akkor mire?

“A nemzeti mivoltára büszke Szlovákiával, Szerbiával, Horvátországgal és Szlovéniával örömmel építjük a közös jövőt, a történelem megadta az esélyt erre.”

Miniszterelnök úr, zavarba hozott. Most akkor Trianon nemzeti tragédia, vagy esély? Azon felül mégis, gyökeresen ellentétes entitású, politikai felfogású és múltú, ráadásul lenézett, alsóbb rendűnek tartott nemzetekkel mégis, milyen közös jövő képzelhető el? Hacsak nem a szlovén nácikkal, a horvát usztasákkal, a szerb csetnikekkel és a szlovák nacionalistákkal akar közös jövőt kiépíteni – persze, csak akkor, ha elfogadják az ő vezetését!

“Ma már nincs Csehszlovákia, Jugoszlávia, Szovjetunió, nincs brit és francia birodalom, de mi még ott leszünk azok temetésén, akik bennünket akartak sírba tenni”.

Ez viszont olyan kocsmai szintű megjegyzés, amire nincsen értelmes válasz. Egy miniszterelnök, egy úriember ilyet nem mond! Kivéve Orbán, aki csak miniszterelnök.

83 hozzászólás

  • Évek óta önvédelemből nem hallgatok OV beszédeket. Különben is: nem azt nézem, amit mond,hanem amit csinál. (Ő tanácsolta egyszer.)
    A fenti részletekből viszont felmerül egy kérdés: hogy a fenébe került ez a jogi egyetemre, ahol a törit rigorózus pontossággal kérték számon? És mit csinált ott öt évig?

  • Nagyon ide kívánkozik és megerősíti István remek összefoglalóját a Geyza által ajánlott Nepszavás cikk, Mekk Elek megment címmel: (kár lenne kihagyni 🙂

    “Nehéz lenne felsorolni, hogy mi mindenben volt nagyszerű már eddig is (erős forint, európai szintű ifjú focisták sokaságát kitermelő futballakadémiák, elkergetett offshore-lovagok, hogy csak párat említsünk a páratlan sikerek közül), de a jelen és a közeljövő szempontjából most az az igazán fontos, hogy a járványok elleni védekezéshez is mennyivel jobban ért másoknál. Milyen remek ütemérzékkel számolta föl például a járványügy országos intézményrendszerét (ÁNTSZ) 2017-ben, itt hagyva nekünk helyette Müller Cecíliát, és micsoda szakértelmet mutatott fel ő maga a koronavírus felbukkanása óta. Kezdődött azzal, ugye, hogy nem a kór, hanem a migráció az igazi veszély, de szerencsére nincs nagy baj, új aranykor küszöbén vagyunk (2020. február). Később megtudtuk tőle, hogy az iskolákat nem lehet bezárni (2020. március 13. reggel), az iskolákat azonnal be kell zárni (2020. március 13. este), a maszk nem véd meg a fertőzéstől (2020. március), és hogy a járvány nem fog komoly kárt tenni a magyar gazdaságban, amúgy pedig majd ő, saját kezűleg megteremt annyi munkahelyet, amennyit a Covid elvisz (2020. április). Közben kiüríttette a kórházi ágyak felét teljesen indokolatlanul, majd megvásároltatott 16 ezer lélegeztetőgépet csillagászati áron, viszont elegendő személyzet híján nagyrészt fölöslegesen. Mára az is világossá vált – kinek másnak, mint Orbán Viktornak köszönhetően –, hogy a hatékony védekezés legfontosabb feltétele a maszkhasználat; továbbá, hogy most van egy kis átmeneti megtorpanás (konkrétan a második negyedévben a hazai gazdaság zuhant a harmadik legnagyobbat Európában), de majd a kanyarban előzünk …”
    https://nepszava.hu/3097803_mekk-elek-megment

  • Első pillantásra azt gondoltam: egy orbáncikk becsuk, másik orbáncikk kinyit. De aztán azért ezen jót nevettem… Jók ezek a hülyeség-idézet gyűjtemények így egyben és töményen… 🙂

  • Dr-Vuics Tibor

    A fő gond nem csak Orbán elméjével van, hanem azzal, hogy vagy hiányzott a történelem órákról (is), vagy szándékosan, történelemhamisító, mert számít a a csökkenő számú de még mindig jelentős fanatikus birka támogatására, akikkel együtt a katasztrófába taszította az országot!

  • Miért nem szeretitek orbàntot?!
    Pedig olyan szèp, nyalka!
    Ha mégsem az, de legalább gömbölyű!
    Ez így gömbölyű!

    De miért is szeretjuk hallgatni a simogató hazugsagait?

  • SzandiMandi
    2020 november 3
    11:28 de.

    Most, hogy ide idézted az általam csak címében idézett cikket,
    komolyan mondom fel-fel röhögök rajta : )))) : ))) : ))

  • Úg látom a fotón,
    hogy ferdén vam Amijóistenümknek az íróasztala.

    Namármost, a “Peter Elv” c. örökzöld alapműből tudjuk,
    hogy az a vezető aki íróasztalát ferdén helyezteti el,
    eljutott abba a munkakörbe amire már alkalmatlan.

  • Ez a ‘nagyon magyar’ miniszterelnök civilizálatlan, primitív, tapló ember.

  • Hát kérem.
    EZ is bekövetkezett.
    Mekkell mongyam: ilyent utoljára
    gyerekkoromban láttam,de az a Bajszosjóskát ábrázolte.

    Minden valamirevaló
    hivatali középvezető asztalán
    ott kellett állnia. Vagy a háta mögött,
    a könyvepolcon, ahonnan vigyázó szemei a morcos
    szemöldöke alól pásztázták az emberkéket és ezért
    nem lehetett nem a kommunizmusért ténykedni.

    https://www.ebay.com/itm/Orban-Viktor-kisszobor-3D-nyomtatott/312358111616?hash=item48b9fe8980:g:sN8AAOSwySZcCPt7

  • Orsós Elemér

    Kedves István, csak az utolsó Orbánnak összekutyult idézettel nem vagyok kibékülve, mert az elejét lehet hogy Orbán mondta, DE a második felét, ami már biztosan beteljesülő jóslatnak látszik, azt a vátesznek kiváló, elkeseredett és jogos védekezésben akadályozott, 9 napig házi őrizetre kényszerített és a tárgyalásoktól távol tartott Gróf Apponyi Albert mondta, mégpedig szó szerint, megbuherálás nélkül eredetiben:
    „Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz mindazon országok temetésén, amelyek most itt, Magyar Hazám sírját megásták.”

  • Szerintem a magyarországi kormányfő arra játszik, hogy minél nagyobb legyen a vész és pánik, és különleges állapotot vezethessen be: kijárási tilalom, gyülekezési tilalom, sztrájktilalom, hivatalos cenzúra, katonai kormányzás stb. stb.
    Az illető ugyanis nem hülye – mégha a felületes szemlélőnek úgy is hat.

  • 666;

    “Szep es gombolyu”??????

    Ferenc Papa jovahagyta az egynemu hazassagot am.

    Nincsen semmim problemad!!!

  • Dr,Vuics;

    Ahol az allamburokracia a GDP felet az allamhatalom hizlalasara kolti, igazan csoda hogy ma a magyarok jobban elnek es koltekeznek mint valaha is!!!!
    Persze az a nyugati befekteo segek sikerei!!!!

    Mikor voltak az utcak es modern auto-utak tomve a modern automobilok zomeivel????????????????????????????????

  • Geyza, 2020 november 3, 2:10 du.
    Meg is érdemelné Hargitai Miklós (a cikk írója), persze Ille Istvánnal megosztva, a 11 cm-es 3D Nyomtatott PLA műanyag (matt, alabástrom hatású) nyakig gombolt ingben és tógában(???) ábrázolt Orbán Viktor kis szobrot 🙂
    Hajrá MTK!

  • talalom
    2020 november 3
    3:16 du.

    bevezette

  • Talalom,

    Amúgy Orbán nem hülye. Neki most a választáshoz nagyon is kell ez a fertőzési csúcs, és annak következménye

  • Bendeguz79
    2020 november 3
    5:10 du.

    grizi!

    a “modern” automobilok mennyisége nem az életszínvonal mércéje, hanem a fósszilis energiaforrások túlhasználásának mutatója azaz az életfeltételek tönkretételének mutatója, számszerűen…

    egy RAM annyit fogyaszt, mint egy kis mozdony mialatt a mozdony elvontat 500 embert és csomagjaikat kényelmesen mialatt a RAM 5 embert és némi csomagot és lassú a tömött (na jó így SARS idején üresek de van sebességkorlátozás) autóutakon (tudtommal USA ban nincs autópálya csak autóutak) és -következésképpen a RAM-ok 100-szor annyi mérges gázt lehellnek a légbe, amely máris SARS!!!

    de te csak írogassál mindenfélét, már megint rossz oldalra szavaztál Floridában?

    azt hallom a We the North TV elemzésekben, hogy nagy a kalamajka, csimbumcirkusz a Budapesti Fővárosi Nagycirkusz a lovakkal a fűrészporon izgalmasabb volt, mint ez

  • Andrews’. Ennek a hatalomnak a természetét ismerve nem kellett nagy jóstehetség. Már csak az a kérdés, milyen sebességgel él a rendkívüli jogrend adta végtelen lehetőségekkel: katonai irányítás kiterjesztése(az egészségügyben már bevezették), közlekedésre, élelmiszerek, gyógyszerek (pláne élvezeti cikkek: dohány, alkohol) kereskedelmére. A kommunikációs hálózatok – főként a net – lebénítása. Az igazságszolgáltatás felfüggesztése, a parlamenti jogalkotás megszüntetése, a nem államhatalmi szervek – önkormányzatok, pártok, szakszervezetek, társadalmi szervezetek betiltása. Kijárási tilalom már van: egyelőre 0 és 5 óra között. A gyülekezési jog egyelőre csak korlátozott: maszkviseléshez távolságtartáshoz kötött.
    Nem vonom kétségbe, hogy különleges helyzetben szükség van különleges intézkedésekre. De kétlem, hogy a jogrend felfüggesztése célravezető egy vírussal szemben.
    Egy kérdésem lenne a rendkivüli állapot mámorában lubickolókhoz: Tessék mondani, a vírusnak is szóltak?

  • Fájdalmas (tragikomikus) és elgondolkodtató volt elolvasni ezt a veretes gyűjteményt. Tetszenek a reakciók a cikkben, de a hozzászólásokban is találom és Andrew úgy tűnik nekem, hogy nagyon jól látja. Minthogy a márciusi történések világ és magyarországi szinten is csak főpróbák voltak, most jön az igazi fekete leves. Fogadjunk, hogy hamarosan vége az SZFE demonstrációnak és kijárási tilalom kezdődik, katonai diktatúrával. De ez már tényleg a végjáték kell hogy legyen vagy Orbánnak vagy az országnak…

    Senkit se kellene nagyon érdekeljen Őkelme történelem tudása. Nyilván sose volt, de hát a szocialista történelem oktatás se volt maga a Biblia. De komoly történelmi tények, bármennyire is pártos tudomány, bizony egyre kevésbé támadhatóak.

  • Bendeguz79
    2020 november 3
    5:10 du.

    ez, ugyebár, netto demagógia, ráadásul csak a felszín.

  • Orsós Elemér

    Andrew_s
    2020 november 3
    6:28 du.

    “Amúgy Orbán nem hülye. Neki most a választáshoz nagyon is kell ez a fertőzési csúcs, és annak következménye.”

    Persze hogy nem az! Hogyan lehet hülye egy olyan mágus, aki ilyen ügyesen tudja irányítani a COVID ideális lefolyását? 😀 😀 😀

  • Almási Alma
    2020 november 3
    11:28 de.
    Orbán hálás téma, minden napra akad tőle valami, amit tollhegyre lehet tűzni. ráadásul nagyon meg sem kell erőltetnem magam.
    talán írok egyszer róla egy monográfiát, és akkor az anyaggyűjtéssel se kell nagyon fáradnom.
    amúgy lehet, hogy ez – ahogy rajongóim állítják – valami becsípődés nálam, mánia, beteges vonzódás, minden esetre jobb, mint Orbánnak lenni.

  • Bendegúz
    5:05 és 5:10

    Magával nemcsak az a baj, hogy a magyart nemcsak nem, illetve félreérti, hanem főleg az, hogy mivel az isten-hátamögött él, így az összefüggéseket egyszerűen összekeveri.

    1./ A “szép és gömbölyű” nem valamiféle piszkos szex gondolat, hanem a polgári életfelfogásnak a tökéletes életvitelre és elégedettségre vonatkozó valaha népszerű szólása volt.
    Az már csak hab a tortán, hogy a kedves Katona Klári táncdal-énekesünk a hetvenes években ezt az egyik dalában, a Gömbölyű dalban, íme:
    https://zeneszöveg.hu/dalszöveg/11095/katona-klari/gombolyu-dal-zeneszöveg-html

    2./ Azok a nyugati “befektetők” nem, vagy csak titkosított “stratégiai” szerződésekben elbújtatott szerződésekben rögzített szinte semmi mértékű adót fizetnek. Hogy Orbán abból a “kedvezményből” mit kap és kapott vissza az nincs sehol leírva.
    A dolgozók viszont – és a nem dolgozó keresők is – ugyanúgy az egykulcsos 16%-os személyi jövedelem adót, valamint a minden vásárolt árura 27%-os általános forgalmi adót, áfát perkálnak le Orbanisztán jóságos államának. Gondoljon maga a minimálbérre, vagy az az alatt sem keresőkre is.

    Szívesen: Đ

  • ˙

    “…budapesti összeesküvések . h á t b a . d ö f t é k . az országot” – mondja ezt a Pesten frusztrált Alcsútfalusi Vezér.

    Érdekes!

    Az a Hitler nevű bécsben-frusztrált falusi Vezér
    szó szerint “h á t b a d ö f é s n e k ” nevezte
    a szintén rossz hadvezetés miatt elvesztett háború
    okait.

    DG

  • Don
    Golo
    6:44

    Jó hogy ezt az első mondatot mindjárt kiszúrtad magadnak, ti. én e disznó mondatát már akkor, valamelyik médiumon elképedve hallottam és azt mondtam magamban:
    “Na ha ez sem horthyzmus, akkor viszont hitlerizmus”,* tekintettel a populista és autoriter vezéregyéniségekre, azok törvényszerűen mások szemében keresik a szálkát, míg a magukéban a gerendát sem hajlandók elismerni.

    Persze, Hitler tizedes, aki félvakon is a háború folytatására “vágyott” és áhította azt, hamarosan az egyik fő propagandistája lett ugyanannak a blöffnek amit a magyarok is terjesztettek, hogy ti. “árulás áldozatai lettünk” (lásd: Orbán e fenti hazugságát). Hogy kik is voltak az árulók, azt a jobboldal – a régi “konzervatív” recept szerint – “természetesen” a kommunistákban és/vagy a zsidókban jelölte meg. Vagyis nem az eleve aljas indokból indított imperialista világháborújukban, hanem egy általános bűnbakban…

    Summa summarum: Orbán fent idézett kijelentése minimum burkolt zsidózás, amiből sejthető, hogy mikben töri őstulok fejét. .
    ˙

    *Horthy, már Hitler előtt jóval megfogalmazott, csak később leírt hitleri gondolatokat…

  • Ui a 8:15-höz

    A “más szemében a szálkát is” >keresése< helyett talán helyesebb a politika kifejezés, mert az tudatosan elhatározott vád és hamisítás, nem pedig tanácstalan kutakodás…

    Jellemző, hogy ők – horthyék – a közvélemény előtt az első perctől az egész 25 éves uralmuk során ezzel a hamis, antiszemita és antikommunista, hátbadöfős beállítással álcázták az admirális hazaárulását, vagyis befekvését az ellenséges haderő nászágyába azért, hogy aztán ő személyét ültessék a kormányzói székbe…

    A PR-trükk bevált Hitlernél is, ő is a Bajor Tanácsköztársaságot és a zsidókat kárhoztatta a I.világháborús tábornokai helyett. A nép, az istenadta, pedig zabálta mindkettejük szavát és politikáját… Később az admirális és a tizedes bűnszövetségben még egyesültek is…

  • Ille István
    2020 november 4
    5:37 de.
    ________________

    😀

  • talalom! (2020 november 3 316 du.)

    Ezt még nagyon sokan nem akarják látni, és nagyon kevesen merik hangosan is kimondani. Aztán meg majd úgy fogunk járni, mint Mussolini, Hitler népe. “Oszt jó napot”?

  • Nem megmondta már Nostradamus is, hogy a világvége a XXI. században lesz? (Na jó, dátumot nem mondott, de én így értelmezem, és semmi ellenérvet nem tudsz mondani, ugyebár… 😀 )

  • DUBOIS;

    OK, kritizlasait elfogadom, hiszen kritizalasok hianyaban “fejlodes lehetetlen”.
    Tehat vilagositson fel engem ezen az “Isten hatamogotti helyen”!!!

    A tobbi allitasain:

    1., Nem tudom hogy Maga ferfi-e vagy no, s hogy mi-koru.

    De ha megemlithetnem, en is voltam valamikor fiatal es eletkoveto.

    Ha bevalahatnam Maganak ,minden ferfi, sot meg nok is, akiknek piros-ver dobog az ereikben, a “hombolyu” es kivanatost, s nem a lapos yes rancost ohajtjak.

    Gyanitom hogy Katona Klarija kivetel lehetett volna.

    S az NEM “piszkos sex”, hanem normalis biologiai valosag.
    Annak hianyaban Maga sem letezne ezen a Foldon!!!!

    2., Sajnos Magyarorszag kozgazdasaga nagyban a nemet auto-iparon fugg! Annelkul egy millio magyar lenne munkaanelkulli!!!!

    A nemet auto-gyartok tettek az oriasi befekteteseiket nem csak mert ottan olcsobban kepesek termelni, HANEM mert Magyarorszag lakossai keptelenek a sajat kozgazdasagaukban befekteteni.

    MIERT NEM?

    Egyszeruen mert a szeretett allamhatalmuk minden jovedelmuk felet az allamburokracia hizlalasara kolti.

    Mar parszor irtam itten, az en “Isten hata-megetti” hazamban, Florida evi egy trillio (ezer-millio)US dollaros kozgazdasagabol Florida allamhatalma csupan 92 billiot (9.2% -ot)szed ki egy 7%-os kereskedelmi adoval (AFA).
    S minden elelmiszerek es egeszsegi dolgok adomentesek.

    Minden alkalommal az altalanos ado-leszallitasok a kozgazdasagot rohamosan noveltek, a dolgozok szamait es jovedelmeiket. Az tette Trumpot is nepszeruve, egyeni magataratasa ellenere is.

    3., Vajon hogyan tudna ,hogy mind a nyugati befektetok “titkos” szerzodesek alapjan letezhetok????
    Hat amodon azok mar nem lehetnenek “titkos”!

    S miert impotens az ellenzekeik????
    Hiszen az allamhatalmuk 1/3-a.

    S miert nem perelnek HA barmi parlamenti ellenzeki politikassaik sikertelen letezne ?????

    Azt tenni NEM szukseges a teljes es korlatlan HATALOM !!!

    A politika sikeressege a politikusok kepessegein fugg!!!!

    Ha semmi masra nem lennnek kepesek, a pereles lehetosege mindeg letezo.
    Belatom nincsen ottan a Jury rendszere, de minden torvenyes birosag altali kovetelesek az ellenfelet a satuba teszi.

    Kozgazdasaguk gyatra allapotban van, mert a lakossag keptelen korlatlanul kolteni.
    A koltekezes a tomegek alatal noveli a kozgazdasagot.

    A kozgazdasag allamhatalom-altali korlatozasa csupan es mindeg a kozgazdasagok kudarcait biztositja.

    Mikor lennenek hajlandok azt belatni?
    45 ev nem lett volna elegendo????

  • Bocsanat-helyesbitesem;

    Florida kozgazdasaga evi EGY TRILLIO (ezer milliard) dollar. Nem ezer millio, az egy billio, maguknak milliard.

  • Bendeguz79
    2020 november 4
    11:20 de.
    grizi a német autóipar és más offshore oka nem az amit te mondasz…de nem magyarázom neked magas mint hangyának a fűszál teteje

  • Az a szomoru, h az o1g-hivők o1g minden szavat benyaljak es vallasos ahitattal profetanak (v istennek tekintve) a hazugsagait is igaznak tekintik.
    Es ez az igazan veszelyes, mert akar kereszteshaboruba is mennenek ez alapjan!
    De hulyenek lenni kenyelmes allapot!

  • Bendeguz79
    2020 november 4
    11:26 de.

    grizi, ezeket -ilyen esetben is- számokkal le kell írni, pölö.:

    “Florida kozgazdasaga evi EGY TRILLIO (ezer milliard) dollar. Nem ezer millio, az egy billio, maguknak milliard.”

    1000000 = egy millió
    1000000000 = egy milliárd (usa ban és más hülye helyeken billió mert a recsegő érthetetlen angolotokkal kiejtve nem lehet tudni, mit is vartyogtok)
    1000000000000 = egy billió (nálatok ez a trillió!)
    1000000000000000 = ez egy trillió nálatok nem tudom micsoda (quadrillió?)

    és meghatároznád, grizi lelkem bogaram, mindezért hány emeletes MEKI-t lehet kapni dupla cocacola val? Florida mit termel?

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    Hulyesegeket irsz mar megint, mennyire tudsz te “latinul”/
    Ugy Guglisan?

    Mert ha beszelned valamelyiket is a latin nyelvek kozul akkor nem irnal ilyen hulyesegeket a szamokrol.

    latin nyelveken itt van, hogy mit jelentenek:

    Mil = ezer
    Million = millio (portugalul milhao) kb ugy lehet erteni hogy “Nagy-ezer” (1000×1000)
    Billion = Bi million – mivel masodik ezres helyiertek (1000x1000x1000) ketszer szorozva ezerrel
    Trillion = Tri million – harmadik ezres (1000x1000x1000x1000) haromszor szorozva ezerrel
    quatrillon = Quad million negyedik …. es igy tovabbb

    Es meg te vagy profi IT mernok, a pofam leszakad – inkabb az amit tudunk – alairtad a kikuldetesi papirt es megkaptad a papirt a vegzettsegrol

  • Gabriel Karikas
    2020 november 4
    8:58 du.

    ne erőlködj!

    a számaid engem igazolnak kihagytad a milliárdot amit a világ nem észak amerikai része vidáman használ és 9 db nullával írják az egyetlen 1-es után
    a billió a 12 darab nulla azaz a millió négyzete

    de mit fárasztom itt magam veled (mindenképpen be akartál állni a sorba?)

    pukkaggy meg, persze latinul!

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Állítja, “..k ü z d ö t t ü n k .az Oszmán Birodalom ellen..” 😀

    A szó elszáll, a szerelmes fotó viszont megmaradt és beszél:

    https://kanadaihirlap.com/2018/10/13/torok-magyar-ket-jobarat/

    thu.

  • Ez a fenti cikk kiváló példája annak, hogy a mai magyar baloldal hogyan viszonyul a magyar történelemhez. Nem valami régi baloldali hagyományhoz nyúlnak vissza, hanem megelégednek az ötvenes években kialakult osztályharcos szemlélettel.

    Nyilván ez visszahatás is volt az előző korok túlzó megállapításaira, amelyik az arisztokrácia vagy a középosztály uralkodó szerepét nem kérdőjelezte meg. Az ötvenes években csak egy ideológia létezhetett, amit a Párt felügyelt. Ennek lényege volt, hogy a munkásosztály szempontjából értékelték az eseményeket.
    A Kádár-korszakban újra előtérbe kerültek a tudományos szempontok is, és egy kutatás nem attól volt értékes vagy értéktelen, hogy mennyiben felelt meg a pártideológusok előzetes koncepciójának? Ez a vonulat átívelt a rendszerváltáson, és az ún. pluralista történetírásban élte fénykorát.
    Sajnálatos módon a mai közbeszédet a történelemről nem a pluralista szemlélet határozza meg. Jobb és baloldali udvari történészek vagy hagyományőrzők adják a muníciót mindkét oldal publicistáinak, nemegyszer a tudománytalanság határait bőven átlépve.

  • Egyértelmű egy kicsit tájékozott ember számára, hogy a magyar széles társadalmi rétegek számára egyik, cikkben kijelölt irány sem követhető. Az Orbán által felmelegített középosztályi-úri-(polgári) -hagyomány csak igen kevesek számára családi örökség. Ille úr harcos álláspontja viszont egy elképzelt szocialista szavazó szájából hangozhatott el valaha, egy Rákosi-korban írt brosúrában. Ilyen magyar ember nem létezett a pártközponton kívül, a magyar valóságban. Természetesen negyven év alatt sokan magukévá tették ezt a fajta történelemértelmezést, bármiféle valós alap vagy tapasztalat nélkül.

    Természetesen szíve-joga bárkinek leírni a koncepcióját a magyar történetről, inkább az a kérdés, hogy bizonyítani tudja-e? Ebben most a jobboldal jobban áll. Igaz, hogy az általuk visszasírt korban sok probléma volt, de legalább létezett.

  • Konkrét példák a cikkből.

    Sajnálom, ha Orbán és Ille úr is tőlem tudja meg, de a Tanácsköztársaság semmit nem vett el vagy adott hozzá Magyarország trianoni esélyeihez. A trianoni határokat olyan szempontok alapján rajzolták meg, hogy pl. az utódállamok kapjanak használható vasútvonalakat. Amiket a Monarchia idejében építettek a magyar vállalkozók, francia hitelből, állami támogatással.
    Mivel az angol és francia békeszerzők elsődleges célja az volt, hogy új, szövetséges kisállamokat építsenek a kelet-közép-európai térségben, ezért felesleges volt a hibáztatás, bűnbakkeresés, amelyik az akkori magyar belpolitikák körül zajlott (1. vh., két forradalom stb.)

    Mindenesetre sokat elárul korunk politikusairól, publicistáiról, esetleg fórumozóiról, ha mai feladataikat a régi ellentétek felmelegítésével próbálják letudni. Ebben közös a jobb és baloldal, és abban, hogy nem tudnak pluralista módon gondolkozni, vagyis egyszerre több szempontot érvényesíteni.

    Elképzelhető-e, hogy egy angol munkáspárti kiáll a londoni Parlamentben, és kijelenti, hogy Britannia most nem világbirodalom, de soha nem is volt az!? Magyarországon ez nap mint nap megtörténik, főleg a médiában. Mintha szégyen lenne, hogy a magyar (dinasztia) volt a vezető állam a térségben valamikor a középkorban.
    Természetesen ez a későbbi Habsburgokra is áll, hogy évszázadokra ők szerezték meg a közép-kelet-európai térség vezetését (és igen, ők is sokszor csalással, házasodással, lopással, hódítással, ahogy a középkorban ez nem ritkán történt).

  • Mai napig a nyugati közvélemény nem nézett szembe a 100 éve elkövetett tetteivel, amit egyetlen önfelmentő megállapítással intéznek el: a német-osztrák-magyar vezetés volt a főbűnös.

    Persze, lehetne azt mondani, hogy ezek 100 éve történtek, felejtsük el. Igaz, akkor az állandó győzelmi ünnepségeket is el kéne felejteni, amiket Nyugaton állandóan megrendeznek, bár a háborús veteránok sajnálatos, természetes kihalásával párhuzamosan, talán nem annyi csinnadrattával.

    Lényeg, ami lényeg, Magyarországon kizárólag olyan Trianonnal kapcsolatos problémák forognak a közbeszédben, amiknek nincs és nem is lehet megnyugtató lezárása (pl. Mik voltak a lehetőségek helyett? a Ki a hibás? kérdésköre). A történész szavával élve: a közbeszéd “évtizedek óta képtelen kitörni a hibás körbõl, amit 1919 óta lankadatlan szorgalommal állítanak elõ számára bûvös szellemek.”

    http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/uj_rend_a_vilagban_egy_meghasonlott_bekerendszer

  • Gabriel Karikas

    Rodeio

    Ugyhogy lebuktal – hazug diszno

    Fogalmad sincs latinamericarol – talan illegalitasban jartal ott, ott is a Kolumbiai oserdokben a cocain termelo gerillak a FARC vendeglatasaban. Kubaban igen, persze, ki voltal oda “kuldve”
    Hogy most mered nem mersz Kanadabol

  • Gabriel Karikas

    Rodeiohoz irt megjegyzesem valamiert “elszallt”

    De jobb is igy…..
    Hagyjuk …. nem eri meg az idot fecserelni, hiszen duplan hazudozik – hiszen a mai korban minden amit valaki allit az interneten leellenorizheto.

    Mar persze annak aki erti.

    Ilyen egyszeru dologgal meg lehetett fogni – a szamokkal, amelyeket szazmilliok hasznalnak, irnak olvasnak naponta a nagyvilagban ….

    Ennyit a hitelessegrol, mert a trollkodasrol ….

  • Hazai Lámpának!

    Amikor legutóbb erre járt, lehetett volna egy kis eszmecserénk, vitánk az un. történeti Magyarország különböző régióinak fejlettségéről, különös tekintettel a Trianonban eldöntött területi imperium-változásokra. Nem provokáltam az eszmecserét, mert hirtelenjében nem tudtam, honnét is vettem az adataimat.

    Most már így utólag, legföljebb csak afféle lépcsőházi Konrádként ajánlhatom a figyelmébe, hátha érdekli:

    http://real.mtak.hu/85372/1/Teruleti_egyenlotlensegek_nyomaban_PROBA8_u.pdf

    https://prominoritate.hu/wp-content/uploads/2020/03/ProMino-1903-02-Demeter.pdf

  • Mit reggelizett ez a Hazzay hogy így fossa a szót ?

  • Gabriel Karikas
    2020 november 5
    11:29 de.

    pega leve! már hallod a “hangokat” és hogy a 15 nullával leírt egész szám milyen nyelven hogyan van megnevezve azok meg zizegnek a füledben

    nevetséges egy senkiházi a gábriel karikás, megártott neki ….

  • Gabriel Karikas

    Rodeio
    Na meseld el nekem kis Stati kikuldott, hogy hogyan nevezik a latin nyelvu orszagokban a szamokat?
    Kezdheted portugaliatol spanyolon, francian, italian at. De gorogorszagban is, szoval a mediterran allamokban.
    Aztan a latin amerikai orszagokban, van nehany ….
    Halottal mar roluk?
    Maradjunk annyiban hogy nagy a hazugsag amit itt szanaszet terjesztesz magadrol – de mindegy, a francot se erdekel

    Igen en konnyure veszem, de nem nyalom a belyeget mint te – lalalalalala – blablablabla jancsika ….

    Szerencsed, hogy az Ernestoval nem futottal ossze – most lehet, hogy nem tudnad itt a szad tepni – dehat nem is jartal te arrafele – maximum afrikaban futhattatok volna ossze, bar onnan is hamar kiebrudaltak ….

  • hazai lámpa
    2020 november 5
    7:27 de.

    sajnálom, hogy szómenésed ennyire alap- és céltalan. ha nem tűnt volna fel, a cikk Orbán-idézeteket tartalmaz. a hozzá fűzött megjegyzéseim párt- és oldalfüggetlenek.
    nagyon halovány ez a lámpa, ráadásul kétséges, hogy hazai-e? 😀

  • idézet :: az átkosból így fogalmazott: “Az okos ember csak akkor haragszik meg, ha megvan hozzá az ereje.”

    Igen talán vissza kéne hozni az átkost, az nagyon jó volt , ott csak okos emberek vezették az országot ! De vajon melyik részét : 45-től 56-ig , 56-61-ig ,61-75-ig ,vagy az utána lévőt ??? üdvözletével

  • toth péter
    2020 november 6
    8:16 de.
    már régóta szeretném tudni, kinek az üdvözletével? és milyen üdvözletével?
    vagy csak egy buta manír?

  • nálunk:
    1 000 ezer
    1 000 000 millió
    1 000 000 000 milliárd
    1 000 000 000 000 billió
    1 000 000 000 000 000 billiárd… izé… 🙂 akarom mondani: tíz a tizenötödiken…

  • Alma:

    Jó, de akkó mennyi a csilliárd ?

  • Ille István
    2020 november 6
    1:34 de.

    “a hozzá fűzött megjegyzéseim párt- és oldalfüggetlenek.”

    Lehet, hogy nem vagy egy pártnak sem a tagja, de ettől még elismételted, amit a Népszava publicistái meg az mszp-sek szoktak mondogatni. Ez nem lenne baj, csak éppen ezeknek pont annyi köze van a valósághoz, mint a fidesz propagandának (ugye nem gondolja komolyan itt senki, hogy ezeket a szövegeket nem ügyes PR-osok öntik formába a politikusoknak?)

    Az 1950-es években keletkezett a legtöbb toposz, amit a baloldali propagandában elismételnek napjainkban.

    1. Ilyen, amire föntebb rámutattam, a Magyar Királyság vezető hatalmáról alkotott felfogás a közép-európai térségben. 100 évvel ezelőtt senki, még Jászi Oszkár és a Tanácsköztársaság politikusai sem kérdőjelezték meg a magyarság vezető szerepét a Kárpát-medencében. Ezt mutatja, hogy köztársasági keretben, de együtt akarták tartani a királyság összes régióját. Na, erre varrjon gombot a publicista!

    Egyébként köztudott (kéne, hogy legyen), hogy a Vörös Hadseregben rengeteg nemzeti érzelmű tiszt szolgált, akik később a Horthy-korban komoly karriert futottak be. Pl. a hírhedt Sztójay Döme.

  • Málnaszőr
    2020 november 4
    8:39 de.

    Igazából a kommunista magyar vezetésben is voltak, akik egy “magyar Breszt-Litovszk” lehetőségén elgondolkodtak.

    Az orosz béke ugyanis hatalmas területeket engedett át a németeknek, amit a német vereség után hiánytalanul visszakaptak.

  • Kővendég
    2020 november 5
    11:52 de.

    Úgy tapasztalom, hogy ezeknek a kérdéseknek a közéleti vitájához nem kell föltétlenül sok és bonyolult statisztika (az inkább a kutatóknak fontos).

    Ha az emberek egy helyről szednék az információikat, pl. egy Hold-lakos idejönne, és képet akarna kapni a magyarok 120 évvel előtti helyzetéről, akkor persze jó lehet egy ilyen könyv. Annak, aki itt él, pláne a nagyszülei is itt éltek, sokkal többféle forrás áll a rendelkezésére. Pl. kimegy a település utcáira, és ismeri hogy nézett ki régen stb.

    Saját szempontjukból érthető, hogy az akkori úri, zsidó és nemzetiségi középosztály előnyöket akart magának kicsikarni. Helyzetéből adódóan sok ember nyilván nem tud velük azonosulni, hanem az alsó osztályok sorsa áll hozzá legközelebb, így vagyok ezzel én is.
    De attól, hogy egyik vagy másik (osztály) jól-rosszul élt a rendszerben, szerintem még nem következik semmi a magyarság egészére nézve. Egy túlfutott gazdaság, robbanásszerű fejlődés ugyanúgy káros lehet az országra, mint ahogy hasznos lehet a stagnálás (de nem nyomorszinten).

  • hazai lámpa
    2020 november 7
    4:34 de.

    látom, nem érted 🙁 lerajzoljam?
    Sztójay mitől is volt hírhedt? kiválóan gatyába rázta a mezőgazdaságot, de ez, gondolom, elkerülte a dogmáktól tompított figyelmedet.
    de semmi gond, elfér itt az ilyen önjelölt néptanító is, mint te. csak ne legyen túl sok, mert elvész a lényeg. de majd kérek új anyagot a Népszava propagandistáitól.

  • Hazai Lámpa:
    “Úgy tapasztalom, hogy ezeknek a kérdéseknek a közéleti vitájához nem kell föltétlenül sok és bonyolult statisztika (az inkább a kutatóknak fontos).
    Ha az emberek egy helyről szednék az információikat, pl. egy Hold-lakos idejönne, és képet akarna kapni a magyarok 120 évvel előtti helyzetéről, akkor persze jó lehet egy ilyen könyv. Annak, aki itt él, pláne a nagyszülei is itt éltek, sokkal többféle forrás áll a rendelkezésére. Pl. kimegy a település utcáira, és ismeri hogy nézett ki régen stb.

    Igazánm sajnálom, hogy korábbi, eszmnecserén kapcsán – amelyben Ön, minden adat nélkül – egyebek közt fejtegette, hogy a trianoni békében a Magyarországtól elcsatolt területek mily sokkal fejlettebbek fejletebbek voltak a Trianon utáni Magyarország megmaradt területeinél, ilyen nehéz tanulmányokkal, sok statisztikai adattal ellátott tanulmányokkal próbáltam Önt – aki itt lakik, sőt, a nagyszülei is itt éltek – megterhelni. Ígérem, a jővőben ügyelni fogok rá, hogy ilyesmivel, ti. statisztikákkal, adatokkal, és hasonló, az Ön szellemétől idegen dolgokkal ne terheljem az Önt; Önnek igaza van, hiszen mint Fichte mondotta, annál rosszabb a tényeknek.

  • Ille István
    2020 november 7
    1:24 du.

    Szerintem nem ugyanarra gondolunk. Sztójay Döme katonatisztből lett diplomata, a német megszállás után nevezték ki miniszterelnöknek.

    Más téma. Köztudott, hogy a középkori Magyarországon Székesfehérvár volt a királyok koronázóvárosa. Az már talán kevésbé ismert, de legalábbis elhanyagolt része a közoktatásnak, hogy mit is jelentett ez az államiság történetében. István királynak volt ott birtoka, ahol bazilika építését rendelte el. Szapolyai Jánosig bezárólag az összes magyar királyt ott koronázták (és temették el). Az épület az 1500-as években rommá vált (a török hadjáratokban), később az anyagát széthordták. A 19. sz.-ban már csak a helyét sejtették az egykori templomnak.
    Végül egy sikeres régész megtalálta a máig egyetlenként ismert, épen maradt királyi csontvázat egy sírkamrában (III. Béla). A többi azóta sincs meg, illetve ott találták őket a többiekkel összekeveredve (vagyis jeltelenül).

    Utána évszázadokig Pozsony, majd végleg Buda lett a koronázóváros. A cikkben ugyebár arról van szó, hogy a Magyar Fejedelemség, majd Királyság határait az uralkodók csalással és erőszakkal tolták ki. Arról kevesebb szó esik, hogy ezek a határok már a honfoglaló magyarság idején azt szolgálták, hogy minél nagyobb gyepűvel vegyék körbe a vezéri székhelyet. A középkorban azé volt a hatalom, aki nagyobb hadsereggel, több katonával rendelkezett. Ez motiválta a területszerzéseket, nem valami magyar sajátosság, “magyar kapzsiság”.

    Szóval, ha nincsenek “néptanítók”, akkor majd az újságírók szállítják az anyagot az olvasóknak? Tudomány helyett mítoszokat hallgatunk majd, és rapperek fogják előadni vagy ilyesmi?

  • hazai lámpa
    2020 november 7
    2:55 du.

    Gyepű = védelmi vonal a honfoglaló magyar törzsek birtokai körül

    Érdekességképp megemlíteném még, hogy az első jelentős magyar vezéri székhely a Felső-Tisza vidéken volt (karosi vezéri temetők). Innen terjedt a magyar uralom a Kárpát-medence többi részére. Vélhetően avar és szláv őslakók éltek itt abban az időben, akik elfogadták a magyar fennhatóságot (szemben a Feszty-körképen látottakkal).
    A honfoglaló, majd a kora középkori Magyarország legsűrűbben lakott részei, ahol több település épült az ország más részeihez viszonyítva: Dunántúl, Tiszántúl egyes részei, és Felvidék és a Délvidék egy része. (Ezek közül némelyik azóta teljesen elveszett a magyarság számára.)
    Petőfi Sándor verseiből ismert, igazi hungarikumnak, színmagyarnak tartott Alföld kevésbé volt lakott, ritkább településhálózattal.
    Ennek oka az éghajlatban, és a gazdasági, megélhetési módokban keresendő.

    A városiasodás nyugati telepesekkel, olaszokkal és németekkel áll összefüggésben. A magyar uralom második-harmadik századában alakult ki (Kézai Simon krónikája), hogy a magyar az, akinek a felmenői az őshazából jöttek, “szkítiai” származású (a Nyugatról vagy Keletről később betelepülőkkel szemben). Természetesen a többiek is az ország azonos jogú lakosai, de ők “idegenek” (a krónikaíró szerint).

    A baloldal jogosan veti fel, hogy genetikailag azóta rengeteg keveredés történt, talán több is, mint más, hasonló államokban. Ettől még tény marad, hogy a mai magyarság identitását azok az elvek határozzák meg, amiben a honfoglaló nemzetségi vezetők a jurtában, a tűz mellett megállapodtak.

    Ezzel vitatkozni olyan, mintha valaki át akarná úszni az óceánt. Vagy sikló-ejtőernyőzni a Himaláján. Az már más kérdés, hogy nem látunk bele a jurtában, majd a kővárakban élő magyar vezetők fejébe, nem tudhatjuk bizonyosan, hogy a mindenáron való hódítás, esetleg az építés, valamilyen értéknek a létrehozatala élt a képzeletükben?
    Ez utóbbiról lehetne vitatkozni, de ettől még a tény tény marad (ti. hogy volt egy elképzelésük, hogy magyarként jelenítsék meg magukat a külvilág felé).

    Ennek fényében kéne az Orbán-beszédet is elemezni, de nem várom el, hogy itt ezt egy-két emberen kívül többen is megértsék.

  • Trianoni határok kérdéskörében felhívnám a figyelmet a kevéssé ismert, de dokumentumokkal bizonyított tényre.

    Elsőként valóban a nyugati győztesek állapították meg a mai határokat, viszont azt az 1947-es, 2. vháborút lezáró párizsi békében megerősítették, a Szovjetunió részvételével. Sőt, ma már tudható, hogy volt amerikai és angol szándék az első és második bécsi döntés figyelembevételére.
    A kérdés akkor zárult le, mikor a szovjet külügyminiszter határozottan kinyilvánította, hogy inkább Románia igényét támogatják a vitás kérdésekben.

  • Megkerestem az eredeti beszédet, mert mindig érdemes az eredetit összehasonlítani a kiragadott részekkel.

    Vannak benne új dolgok is, de láthatóan jobboldali hagyományokat követ: nemzeti fájdalmak, kudarcok felemlegetése. Mások besorolása bűnös vagy barát kategóriába.
    Erre általában a baloldali válasz: a magyar bűnök felsorolása, és hogy megérdemeltük a büntetést. De ma már minden szép és jó, és ami probléma van, azt meg tudnánk oldani, ha mindenki a jó oldalon állna.

    http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-unnepi-beszede-4/

  • Na, megérkezett Hazay a közhelyeivel,amikről azt hiszi, csak ő értesült. Ormos több könyvét is olvastam: ő történészként a XIX.-XX. sz. fordulójának szakértője volt. Mint minden valamire való tudós, a TÉNYEKET tárta föl erről az időszakról. Művei nem használhatók agitkának egyik társadalomszervezési elmélet mellett sem. Ahogy Romsics Ignác impozáns Magyarország története című munkája se alkalmas ilyesmire. Legutóbbi éveim legizgalmasabb olvasmánya volt, ráadásul közérthető nyelven.
    Persze a történelemtudós munkája érzékenyebb, mint pl.egy fizikusé -, hiszen az olvasója által levont következtetések már egy sor egyéb dologtól függenek: élettapasztalat, az adott téma ismerete stb.
    Bár talán Alma cáfolni tudná azt is. Hiszen pl. a kibernetika sokáig “burzsoá áltudománynak” számított: nem is Magyarországon “találták föl” a számítógépet, holott magyar tudósok fogalmazták meg az alapelveit. Csak nem itthon.

  • Hazay hosszú történelemleckéjéből – ami némi pontatlanságokat is tartalmaz, két dolgot emelnék ki.
    1. A mai értelemben vett politikai nemzet – se magyar, se másmilyen – a XVIII. századig nem létezett.A nemzetfogalmat először a francia forradalomban (1789) használták-hivatkozták. Amúgy az egységes nemzetté válás hosszú évtizedek – sőt századok alatt zajlik le.
    2. “De ma már minden szép és jó, és ami probléma van, azt meg tudnánk oldani, ha mindenki a jó oldalon állna.” Ezek szerint kiskegyed eldöntötte, hogy melyik a “jó oldal”. És aki “nem áll oda”, az 1. Nem tartozik a nemzetbe, tehát ellenség; 2. Nem nyeli be a “a legfelsőbb útmutatást, tehát buta; stb., stb.
    Ez színtiszta bolsevik-náci alapvetés.

  • talalom:
    “Na, megérkezett Hazay a közhelyeivel,amikről azt hiszi, csak ő értesült. Ormos több könyvét is olvastam: ő történészként a XIX.-XX. sz. fordulójának szakértője volt.”

    Nem kell Hazait bántani, én kedvelem! Mit Ormos…? Ki volt az? Ő csak egy elég jól meghatározott időszak magyar történetét kutatta, és ezzel kapcsolatos bizonyos eredményei, mint bármely más történész következtetései, természetesen részben vitathatóak.
    De nekünk itt van a mi vezérlő Hazai Lámpásunk, aki elolvasott két-három Ormos-művet, s ettől minden történeti korszakhoz (is) ért, az állítólagos un. vérszerződéstől egészen a rendszerváltásig és tovább, mégpedig anélkül, hogy valaha is bármely időszak eredeti forrásait kutatta volna. Talán még levéltárat is csak kívülről látott, de az ilyen ostobaságok nem is érdeklik. Itt él, sőt már a nagyszülei is itt éltek – nem elég ez ahhoz, hogy mindent is jobban tudjon, mint holmi forrásokat és statsztikákat bújó szaktörténész?

  • Talalom:

    Ahogy elnézem Hazzay szófofásos ámokfutásait,
    világosan lejön hogy ő csak egy futóbolond.

  • talalom
    2020 november 8
    5:29 de.

    A magyar baloldalnak az az ága került hatalomra az 1950-es években, amelyik tisztában volt azzal, hogy csak olyan politikát folytathat, amit a kommunista országok Nagy Testvére jóváhagy.

    Ennek keretében nem lehetett akárhogy értékelni többek között pl. a Szent Istváni országot, csak úgy, hogy az összhangban álljon a központi elvekkel. Nem az volt az elfogadott történész, aki tudományos volt, hanem akinek jó kapcsolatai voltak.
    Lehet, hogy ez neked kimaradt az Ormos vagy a Romsics könyv ötvenes évekre vonatkozó részéből?

    1990-ben a hazai baloldal mögül eltűnt a Nagy Testvér, tehát akár új alapokra is helyezhettétek volna a magyarságról kialakított elképzelést. Nem, te vagy az általad sztárolt baloldaliak nyomják azóta is a süket szöveget, amit valakik az 1950-es években összeírtak.
    Azok a történészi műhelyek, amik megalakultak a demokratikus Magyarországon, nem érték el új kutatásaikkal a politikusok ingerküszöbét.

    Orbán csak annyit csinál, hogy saját szája íze szerint válogatja és magyarázza a történelmi eseményeket. Ezen nem csodálkozni kéne, meg picsogni, hanem tudomásul venni, hogy erre a választ senki nem fogja helyettetek megadni! Ha nincs baloldali alternatíva, amit a választók összehasonlíthatnának, akkor a jobboldal fogja uralni a terepet.

    Tudomásul kell venni, hogy az 1990-es években a történetírás más irányt vett az 50-es évekhez képest. Ennek lényege, hogy nincs megírva manapság az egyetlen központi, hivatalos kutatóintézetben a magyar történelem, amit aztán a párttagok a kezükbe kapnak brosúra formájában, és abból megtudják, hogy mostantól mit kell gondolni! Ma történészi irányzatok vannak, amik akár egymásnak egyenesen ellentmondó elméleteket is előadhatnak!

  • talalom
    2020 november 8
    5:29 de.

    érdemes odafigyelni az agnosztikusokra!!! azok minden időszakban az örökké és érdekeik szerint változó múltat használják a mai pofátlanságaikra, ezért én egyetlen guru írását sem veszem 100%-ra és össze vissza olvasok (mivel nem tudok kutatni, bár kellene) és összevetve és sohasem feledve cui prodest a történelem elemzésekhez abból gyorsan kiderül minden leginkább (legalábbis számomra) a biblia céltudatosan írja le több száz évvel az esemény után az eseményt úgy, hogy az aktuális időszakra hasznos legyen a hatalmon lévőknek és ez mai napig folyik szerte a világban… egy csipetnyi sóval kell ezeket olvasgatni még ha olvasmányosak is az még számomra a gyanús

  • talalom
    2020 november 8
    5:29 de.

    Konkrét példa. Orbán beszédében elhangzik, hogy a trianoni határokat a Nyugat kényszerítette ránk.
    Itt lenne a magas labda, amit le lehetne csapni azzal, hogy valóban a nyugati hatalmak találták ezt ki 1920-ban, de később tudvalevőleg megbánták!

    A hazai etnikai revíziós elképzelés, amit az akkori demokratikus baloldal képviselt(!), kivéve a kommunisták, a bécsi döntésekben valósult meg a nyugati hatalmak hallgatólagos beleegyezésével. Később, a vereség után valamiféle magyar korrekciót minden nyugati szövetséges elképzelhetőnek tartott.
    Végleg ez akkor került le a napirendről, mikor 1947-ben Párizsban a szovjet külügyminiszter nyilvánvalóvá tette, hogy a magyar álláspontot nem támogatják (ezt a részt is átugrottad a könyveidben?)

    Itt lenne a lehetőség, hogy kimutassátok, hogy Orbán ebben a mondatában legalábbis erősen leegyszerűsítette a valóságot. De nem, nagy kuss van a baloldal háza táján.
    Csak nem azért, mert akkor be kéne vallani az embereknek, hogy Bocs, 40+30 éve úgy hazudunk nektek, mint a vízfolyás?!

    Nem arról a baloldali propagandáról van szó, hogy törődjünk bele a trianoni határokba, mert reálpolitikailag valóban ez volt a helyes.
    (Csak éppen nem mindegy, hogy azt kell-e-utálni, aki ténylegesen döntött erről, vagy akinek nincs sok köze hozzá?)

  • talalom
    2020 november 8
    5:29 de.

    meg tudnád mondani mi is a valós probléma éppen most Bjelorúsziában? és mi volt a gondja a demokráciáknak Lybiával amely egy boldog virágzó ország volt amíg a demokráciáék be nem tették a csülkeiket oda is lásd még Iraq és soroljam?

    ezeket is tanítják de hazudnak róla mert cui prodest… nem volt jó ha egy ország virágzott és prosperált ha nem gazsulált

  • “A Nyugat megerőszakolta Közép-Európa ezeréves határait és történelmét. Bennünket védhetetlen határok közé szorított, természeti kincseinktől megfosztott, erőforrásainktól elrekesztett, országunkból siralomházat csinált. Erkölcsi aggályok nélkül rajzolták újra Közép-Európát, ahogy újrarajzolták Afrika és Közel-Kelet határait is. Ezt nem fogjuk elfelejteni nekik soha. S amikor azt hittük, ennél már nem süllyedhet mélyebbre se a gőgös francia és brit, se az álszent amerikai birodalom, mégis volt lejjebb.”

    Erre a részre olyan szívesen várnám már az itteni nagy harcos ellenzékieknek a tudományos tényeken alapuló cáfolatát!
    (De itt nincs ilyen, mert akkor be kéne vallani, hogy az oroszok is vastagon benne voltak, akik a cári birodalom “legméltóbb” hagyományait folytatták).

  • “..Orban csak miniszterelnok…”

    Bizinyara Rashid remenye hogy inkabb koronazott csaszar lenne.
    Hmmmm??????

  • talalom
    2020 november 8
    5:29 de.

    Érdekes, mert a beszéd nagy része a Szent Istváni Magyarországról szól, és erre válaszol a kritika, ezért szóltam hozzá államalapítás témakörben.
    De ha van véleményed a honfoglalásról, nyugodtan írd le! Mondjuk a mai baloldaliaknak szokása, hogy ami 100 évnél régebbi a magyar történelemben, az nem érdekes, azzal nem kell foglalkozni, az olyan, mintha nem létezne (kivéve ha meggyilkoltak egy királyt vagy más előkelőt).

    Talán neked a 19-20. századi történelem így jött a képbe? Különben meg pont Romsicsnak van egy könyve az 1947-es párizsi békéről, az volt a véglegesítés. De lehet, hogy a 20.sz. történetében is benne van, csak átugrottad a sztorit.

    Az is lehet, hogy ismered ezeket a “közhelyeket”, de ezt ügyesen titkoltad eddig.

  • talalom
    2020 november 8
    5:29 de.

    Még annyit, hogy nyilvánvalóan nem csak én jártam történelemórára az iskolában. Viszont ahhoz, hogy egy közéleti vita kialakuljon, nyilván tisztázni kell, hogy ugyanazt értjük-e bizonyos fogalmak alatt?

    Lehet, hogy hosszú és fárasztó mindig leírni és elolvasni a honfoglalás, államalapítás vagy bármely esemény definícióját, de szerintem a cikknek ezzel kéne kezdődnie. Ez itt bántóan hiányozni szokott. Ráadásul te is hajlamos vagy azt hinni, hogy a másiknak kötelessége kitalálni, hogy te mire gondolsz.

    De végülis akármennyi adatot hozhatok én, ha egyes baloldaliak eleve kijelentik, hogy ezek nem fontos témák (csak Orbán fújja föl).

  • hazai lámpa
    2020 november 8
    3:16 du.

    az volt a cél: divide et impera!
    már máshol és más témában írtam: békében kellene élni és együtt (emlékezz: az “erőszakos” tsz esítés után nem sokkal a paraszt felismerte, hogy mindez érte van és az ő személyes és családi jólétéért és “élni” kezdett vele majd visszaélni!)

    ugyanakkor kapitalista pistáék itt kies Kanadámban mai napig csak úgy tudják megvalósítani a közös gazdaságot , hogy idegesen rezeg a fejük és hallucinálnak ; de azért olyan mosoly országa volt látni tv híradóban hogy az egyik szerencsétlenül járt farmer a kiscsilliárd hektáros repce főggyén…bedöglött volna erre -mitadisten- a szomszédok éjszaka és nappal kalákában a saját gépeikkel learatták neki az egészet… felismerték: enélkül nincs élet

    a kis senkiházi országocskák az összekevert kultúrájukkal és történelmükkel mit akarnak? semmit; de valakik a netuggykik rájuk oktrojálják, hogy … és akkor

    az EU azért jött létre, (kizárólagosan!!! semmi más célja nem volt) hogy az egész szarkeverést egyben egy monetáris szabályzóval és gazdasági tökönrúgással kordában és rabságban lehessen tartani és 75+ éve meg is van szállva katonai erővel amit nátócsának nevez az aki át akar baszni téged is!

  • “Nem arról a baloldali propagandáról van szó, hogy törődjünk bele a trianoni határokba, mert reálpolitikailag valóban ez volt a helyes.
    (Csak éppen nem mindegy, hogy azt kell-e-utálni, aki ténylegesen döntött erről, vagy akinek nincs sok köze hozzá?)”

    1. Miért kell UTÁLNI egy magától értetődő, bár számunkra hátrányos 100 évvel ezelőtti történelmi esemény régesrégen meghalt szereplőit?

    2. Inkább te akarod megmondani, kit utáljunk?

  • talalom
    2020 november 8
    9:52 de.

    “Hazay hosszú történelemleckéjéből – ami némi pontatlanságokat is tartalmaz, két dolgot emelnék ki.
    ……….
    ……….
    2. “De ma már minden szép és jó, és ami probléma van, azt meg tudnánk oldani, ha mindenki a jó oldalon állna.” Ezek szerint kiskegyed eldöntötte, hogy melyik a “jó oldal”. És aki “nem áll oda”, az 1. Nem tartozik a nemzetbe, tehát ellenség; 2. Nem nyeli be a “a legfelsőbb útmutatást, tehát buta; stb., stb.
    Ez színtiszta bolsevik-náci alapvetés.

    ————————–

    Talalom, én másképp értelmezem lámpa következtetéseit – de lehet, hogy én tévedek, semmi nem kizárt!

    “Vannak benne új dolgok is, de láthatóan jobboldali hagyományokat követ: nemzeti fájdalmak, kudarcok felemlegetése. Mások besorolása bűnös vagy barát kategóriába.
    Erre általában a baloldali válasz: a magyar bűnök felsorolása, és hogy megérdemeltük a büntetést. De ma már minden szép és jó, és ami probléma van, azt meg tudnánk oldani, ha mindenki a jó oldalon állna..”

    Először tehát, tőle szokatlan tisztánlátással a jobboldalra jellemző “hagyományokat” taglalja – majd az erre érkező baloldali válaszban, már a másik oldal szemszögéből vetíti a vélelmezett választ, miszerint “ha mindenki a jó oldalra állna…” stb. A jó oldal meghatározását tehát egyértelműen a “baloldal szájába adja” szerintük minden szép és jó lenne, feltéve, hogy az emberek odaállnak ahova kell!
    Ennyire naiv elképzelése van tehát lámpa szerint a baloldalnak, noha azt ő is elismeri, hogy a mások bűnös – barát besorolása, a fájdalmak, kudarcok folyamatos felemlegetése inkább a jobboldalra jellemző. Viszont ha minden úgy van ahogy lámpa gondolja, abból én azt vettem le, hogy a baloldal látja reálisabban a dolgokat , még akkor is ha neki személy szerint nem ennek bizonyítása volt a szándéka. Szerintem azonban ez abszolút oldalfüggetlen, csakis az egyén gondolkodása, józan mérlegelése, egyéb ismeretei határozzák meg.

  • Rodeo11
    2020 november 8
    3:10 du.

    Ez nem normális.Ez a Rodeo.
    Csak azt nem értem miért nem emigrál Belotussziába.
    Vagy miért nem a “virágzó” Líbiában élt régebben.
    De elmehetne akár Kínába is.Ott tárt karokkal fogadják
    az ilyen idiótáka.

  • Hazai

    Amikor maga “nyugatról” fantáziál, ill. annak a “bűneiről” csak a lényeget hagyja ki talán tudatosan is azt tudniillik, hogy az egész kérdéskör origója a tőke tobzódása…

    Vagyis alaptermészetéből kifolyólag a tőke terjeszkedik, terjeszkedett és sajnos terjeszkedni is fog. Ennek az elaszticitásnak a legdurvább megnyilvánulása az imperialista háború, indítsák azt az keleten, vagy nyugaton, egyre megy.

    Az tehát, hogy “nyugat”, meg hogy győztesek és vesztesek, tulképp ugyanarról szól. A többi pedig, itt pl.a nemzet és a haza, stb. a pomádé, a cifraság és sok más fölös sallang, pusztán csak ürügyek a lefojtott raktárkészletek, az arzenál alkalmi elsütésére, kedves Lámpuska… 🙂

    Csak megjegyezném, hogy a nyughatatlan tőke terjeszkedésének talán a legrugalmasabb és legbékésebb formája a globális bérmunkáztatás, amely a leghasznosabb költséghatékonysági módszer egyben egyelőre leginkább egy békés formája a munka nemzetközi kizsákmányolásának minthogy netán háborús ok lenne. Egyelőre csak akkor lehetne, ha nem élnének a lehetőséggel, vagy éppen megvonnák azt a jelenleg ebben foglalkoztatott “keleti” munkás millióktól…

    Üdvözlöttel: sire Málna

  • Geyza
    2020 november 9
    8:05 de.

    hát ha te így szereted porig rombolva akkó’ jó! Bjelorúszhoz csak a bjelorúszoknak van közük, majd ők eldöntik, Kína detto; te meg csak dumálsz mindenfélét…, tiszta röhögény

  • hazai lámpa
    2020 november 8
    5:32 du.

    talalom
    2020 november 8
    5:29 de.

    “Még annyit, hogy nyilvánvalóan nem csak én jártam történelemórára az iskolában…” – írod

    Lámpa, te – velünk együtt – nem történelem órákra jártál, hanem iskolába, ahol többek között történelmet is oktattak!
    Neked is és mindenkinek aki iskolába járt.

    “Lehet, hogy hosszú és fárasztó mindig leírni és elolvasni a honfoglalás, államalapítás vagy bármely esemény definícióját, de szerintem a cikknek ezzel kéne kezdődnie.”

    Melyik cikknek? Ennek ami az Orbán – Ille által baromságoknak minősített – beszédeiben elhangzottakat taglalja? Hát nem csak hosszú és fárasztó, de felesleges is lenne, mert ebben Ille egy kigyűjtést tárt elénk, annak elhangzott pontjaira reflektált. Miért kellett volna definíciókkal teleszórni az írását, ha azt bárki aki esetleg nincs tisztában vele de érdekli, néhány perc alatt pontosíthatja, utána nézhet. Nem beszélve arról, hogy ez a középkori másolóapácáknak való feladat erősen félre is vinné a szándékát, viszont eredményezne egy jó kis vaskos jegyzetet, de vajon minek?

    “De végülis akármennyi adatot hozhatok én, ha egyes baloldaliak eleve kijelentik, hogy ezek nem fontos témák (csak Orbán fújja föl)..”

    Ugyan kedves lámpa, mondd már el, hogy ki az a hibbant “egyes baloldali” aki szerint ezek nem fontos témák – ellentétben valamennyi jobboldalival!? Szó sincs róla, hogy ne lenne fontos, csak épp mindent a megfelelő időben, és helyen és nem bármikor bárkire /bármire rátenyerelve!

    Kedves lámpa, ha sikerülne egyszer tudomásul venni, hogy a világ nem csak és kizárólag a történelmet semmilyen szinten nem ismerő tökfejekből áll – kivéve hazai lámpa, és esetleg a néhai Ormos M. kaphatna még felmentést – akkor lehet, hogy néhányan ingerenciát éreznének arra, hogy bizonyos történelmi tényekről, eseményekről társalogjanak veled, ha annak valamilyen apropója ill. aktualitása van – ám amíg meggyőződésed, hogy kivétel nélkül mindenki hülyén hal meg aki nem kér a te “történelmes nevelőpálcádból” addig szerintem sok jóra ne számíts e téren ! 🙁

    Nekem, ez a féktelen nyomulásod nem annyira a történelem szeretetéről és ismeretéről szól, sokkal inkább valamiféle tudatos terelésről. Mindenesetre nem kell feltétlenül mindenkit a kabátgombjánál fogva megragadnod, és megértetned vele saját történelmi zsenidet – anélkül is kerek (lehet) a világ!
    Viszont alighanem ebbe a folyamatos jobboldali / baloldali skatulyázásba fogsz egyszer beleőrülni – tudom, ebben a korban már nehéz leszokni valamiről, de próbálkozni talán érdemes!😀

  • Geyza
    2020 november 9
    8:05 de.

    az olvasom a Háretz ben (tegnapi kiadás), hogy EU ban még erősebbé teszik a személyi megfigyelést, a felismerést, és a szociális médiában is kutakodnak, az ok: SARS van! betette a lábát a C19/B-3a és a Pfizer még csak szavaknál tart a vax ban pedig gyógyszer kellene, mert ha nem Pfizer akkor má’ nem is kell Bojo is azt mondta ma reggel, hogy reménye sincs karácsony előtt semmire a c19/B-3a elleni vax ra de utána sem biztos semmiben, mert ígéretekkel tele a padlás és a nyugati kultúra már megint győztes (Kína azt mondta c19/B-3a-nak is, hogy kuss, és máris nincs, ilyen az amikor van demokrácia)

  • Besancon
    2020 november 9
    11:05 de.

    Mindig mondom:

    Hazzayt elolvasgatni merő idő és energiapocsékolás.
    Számomra olyan ö itt mint csőben a luk.Kb annyit is ér.