Gondolatok a jelképekről

2021 február 11 8:59 de.75 hozzászólás

Amik lehetnek akár márkajelzések, pártlogók és mások, lényeg, hogy valamit szimbolizálnak. Használatuk az együvé tartozás jelképe is.

Sok esetben – vélt, vagy valós – politikai jelentésük okán kiváltják a hatalom ellenszenvét, vagy éppen a hatalom használja fel azokat.

Most felejtsük el a hatalmasok ostobaságát, amikor propaganda hadjáratot folytattak a Heineken márkajele  – ami történetesen a vörös csillag – ellen, ami olyan szintű hülyeség volt, ami párját ritkította.

Vannak azonban szélesebb körben elterjedt jelképek, amik egész országok, nemzetek szégyeneként szolgáltak. Ilyen pl. a horogkereszt, amit az őrült piktor a hatalom szimbólumává tett. Pedig hát a hindu hitvilágban a jószerencse szimbóluma volt. Hitler, aki amúgy is kedvelte az okkultizmust, nagyvonalúan elsiklott eredete felett, és ügyesen alakította át hatalmi jelképpé.

Aztán ott van a Waffen SS jelképe, a kettős villám. Ez történetesen az ősgermán rúnák közt jelenik meg először, jelentése: sieg-runa, amit Himmler boldogan átvett megkülönböztető jelzésként. Apró szépséghibája a történetnek, hogy sémi eredetű, de hát, kicsire nem adunk. Megformázása egy jelentéktelen grafikusnak köszönhető, aki nem volt elég eszes, hogy levédesse, így 3 birodalmi márkáért eladta Himmleréknek. Himmler –  sokak biztatására – megígérte, hogy a háború befejezése után adományoz neki egy házat, de azzal a feltétellel, hogy addigra megnősül, és lesz két gyermeke.

A sieg-runa további életét nem kell részleteznem, ám annak hazai használata megér egy misét. Sokan használják – nem túl barátságos megítéléssel – a Fidesz jelölésére: fidess. Sajnos, a sieg-runa megjelenítésére a mai szövegszerkesztők nem alkalmasak – nem úgy, mint a korabeli írógépek, amikbe saját sieg billentyűt építettek be – de ne legyen senkinek kétsége a felől, hogy esetünkben nem valami selypítésről van szó.

Ám a jelölés téves: a Fidesznek nincs semmi féle hadserege, pláne nem olyan gyűlölt és félt, mint Himmleré volt. Nekik híveik vannak, jelképük pedig a narancs. Az meg nem kelt félelmet, igaz, egy penészes, rothadó narancs mitől is lenne félelmetes?

75 hozzászólás

  • A szerzo elfelejtette a leg-jekentosebbet, legalabb is a leg-sikeresebb ideglenes hatalom jelkepet, a sarlo-kalapacsot, amit persze a ket-feju-csaszari-sas helyetesit ma.
    Na annakl vajon mi lehetne a jelentese???

    Ertve a jelkep valtoztatasanak?

    A KGB vezer lenne majd a kovetkezo csaszar?

  • Bendeguz79
    2021 február 11
    11:01 de.

    grizi, belőled a sárga irigység beszél! nektek fejetlen scarecrow jutott? kitalálhatnátok már valami üdét ez a kánya ott a kiterjesztett szárnyaival és fegyverrel az egyik karmában spenóttal a másikban és a nagy jelszó: e pluribus unum azaz sok senkiből senki… harci veréb

    a sarló és a kalapács azok a munka jelképei azaz béke és jólét a kétfejű sas az meg legalább demokrata tud egymással szót érteni

    egyébként jól vagy?

  • Putyiny cáratyuska lesz!
    O1g pedig királlyá koronázza magát, miután kormányfő , majd államfő lesz. Esetleg egyből!
    Én még 1-2 nagydobasát tudom ezelott.
    Ukrajna feldarabolásaRaszputyinnal, igy annektálva Kárpatalját es a földek europai liberalizálasat (majd azt mondja: EU-s nyomásra!) ! Amivel a a magyar földek szabadon vásárolhatóak lesznek minden EU-s polgár részéről!
    Szerintem előtte eltörli, v engedelyhez köti a 300 ha maximalizalt méretet! (Engedélyezes neki jobb, mert hosszu átfutási ideje lesz az elbiralasnak, es leginkabb csak maguknak fogják megengedni!
    Csak becsulni tudom, h ma kb. 10.000 ha felett rendelkezik így-úgy, de valoszinűsitem, h állami foldeket meg fog szerezni, es bizonyos átlagember szamara nemteljesitheto feltetelek mellett cegek is vehetnek majd foldet , sőt, állami hitellel!

    O1g visszahozhat meg durva jelképeket más kontosben! Pl. Horogkereszt , mint a szeretet jelképe (Szeretet és Család Minisztériuma -hinduk után szabadon….
    Turul! Ja! Azt már visszahozta!

    Duplavillám (SS): FELEMELKEDES JELKÉPE! FIDESS ALATT FELFELE, kommunisták alatt lefele. Gazdagsági Miniszterium jelkepe!
    Lefele mutató huvelykujj: lgazság Minisztériuma

  • Bendegúz 79!
    Ma sem a kétfejű sas,sem a sarló és kalapács jelkép nincs…,nincs önkényuralom,többpártrendszer van (de minek?kinek? .és milyenek?..)
    Nem kéne Ille szintjére lemenni,mert az tök égő!

  • “mellékesen” ugye a magyar narancs necű jelképpel talán nincs bajuk?….!és senkit nem sért?!

  • Bendeguz79
    2021 február 11
    11:01 de.

    a sarló-kalapács nem hatalmi jelkép volt, hanem ideológiai, és a munkásosztály és a parasztság összefogását szimbolizálta. de – ha már hiányolsz valamit – tán hiányold a magyarság szégyenét, a nyilas keresztet, amihez tartozó ideológia ismét elterjedőben van.

  • Jó újra olvasni az írásodat István! Már megijedtem, hogy valami rossz dolog történt veled. Szerencsére nem.

    Írod: “a Fidesznek nincs semmi féle hadserege ….” – most még, hát…azért a TEK-ből még kinőhet valami félelmetes, főleg Gáspár tábornok vezetésével! Amúgy is egyre jobban katonásodik az ország … 🙁

  • Valosagban nem a rohadt voros-paradicsom volt az igazi jelkepe a Marxista diktaturaknak???

  • B79! A sarló a parasztságot, a kalapács a munkásságot jelképezi. A vöröscsillag öt ága meg az öt földrészt.

  • Ja, a hatodik földrész, a Déli-sarki kontinens még nem volt ismert.

  • Kedves Olvasótársak!

    Kapcsoljatok . m o s t . a

    >Klubrádió online hallgatás<

    nevű Internet csatornára.

    Mert jelenleg próba adás, ill vételpróba zajlik és most érte el az egyetlen időpontbani 22000-es hallgatottsági számot !!!

  • Bendegúz

    Keveri a SZEZONT a FAZONNAL.

    A sztálinizmus mint Makó Jeruzsálemtől, olyan távol áll a marxizmustól. Semmi köze hozzá, a névadója is csak hivatkozott rá.

    Hisz lássa be Bende Úr! Maga is hiába hivatkozna Washingtonra, Benjamin Franklinra, vagy Thomas Jeffersonra, miközben a puccsista hazaáruló extreme konzervatív Horthy Miklóst tartaná a demokratikus magyar állam ideális fejének.

    Az ők pl.a pogány Turulmadarat ünneplik többekközt a Kitörés Napján, amit ők Becsület Napjának is neveznek. Ennek a totemnek van egy szobra itt Budapesten, amelyet egy FID SS polgármester mentett meg és mind a mai napig őriz a lebontástól, miközben kiderült, hogy az ő nyilas, bizonyítottan tömeggyilkos nagyapját bajtársaival együtt is rávésette e bálvány talapzatára…

  • Kiegészítés a 11:42 II.bekezdéséhez.

    Miközben a hazaáruló puccsista . e l l e n f o r r a d a l m á r . Horthy Miklós…

  • Bendegú 11:01

    Tévedés.
    Nem a KGB-vezér, hanem a FID SS Vezér lesz a következő császár.

  • Csillagok csillaga (részlet)

    Sohse hull le a vörös csillag:
    Nap, Hold, Vénusz lehullott régen
    S Ő dölyföl a keleti égen.

    (…)

    Vörös csillag ragyogj és trónolj,
    Mióta ember néz az égre,
    Vörös csillag volt a reménye.

    A d y . E n d r e . 1907.

  • Boda Marcsi
    2021 február 11
    12:20 du.

    ne görcsölj, Boda, te csak felfelé kapaszkodhatsz az én szintemre!
    látom, semmi nem változott a távollétemben: ugyanolyan gyűlölködő vagy, mint voltál. rajtad a Covid se segít.
    R.I.P.

  • WOGELEIN;
    Hat maga biztos nem viccel a “szezon’-“fazon” hasonlitasasal, amikor Horthy-t a USA alapitoival probalja hasonlitani.
    Ketsegtelenul csak gyuloletet mutatja.

    De hogy a feneben lehetne Orban Oroszorszag (czar)csaszara?

    De vajon miert volt Marx-Engels-Lenin-Sztalin arckepe a voros zaszlokon es minden fele ermeken, kitunteteseken???
    Maga biztos egy megbukott uttore lehetett?

  • Boda Marcsi
    02.11.12:30

    A “magyar narancs” mint jelkép Bacsó Péter Tanú című filmjében pillantotta meg a filmvászon napvilágát már 1969-ben, mely utószatíra az 1950-es évek személyikultuszát tűzte akkor kamerájára pontosabban, mint szlogen abban vált a
    “m a g y a r . m ó d r a . e l c s e s z e t t . d o l g o k” örök mementójává.

    Ebben a vonatkozásban is nagyon klappol az akkori Fid SS seggfejek e maguk választotta jelképe immár 14 éves narancssavanyító országlásukra is. Lásd a fenti fotót a rothadásnak indult – azért cefrének még mindig alkalmas – magukat fiatal demokratákként aposztrofáló csalók, rablók és csirkefogók magyarnarancs terméséről.

    A házias kotyvasztásnak a Vezér még külön figyelmet is szentel, amikor például 1-2 éve az otthoni pályinkafőzést adó és vámmentessé teszi, minthogy abban minden ami rothadó – így az ő magyarnarancsa is – akár bármely magyar belterjes(!) családi gazdaság udvarán bármi, az utolsó szarig is, azért valamire mégiscsak felhasználható… Így ezen az alpon, a narancs, mint szimbólum is jó lehet még valamire. A kisüsti narancs fogyasztójának csak a gyomra láthatja kárát, de tudjuk nekik mindenhez van gyomruk. Legfeljebb a környék viseli nehezen a cefréjük átható pöcegödör-szagát…

    Márpedig Orbán szerint a Magyarország is egy ilyen egyszerű belterjes baromfiudvar, melynek Budavári karmelita hierarchiája csúcsán, a trágyadombon peckesen ott pávatáncol ő és hangosan kukorékol a szűk magyar család [értsd:camorra] elhízott kakasa [értsd:godfather] hangosan csak önmagát és Horthyt éltetve a
    “b á r . r o h a d , de . a . m i . n a r a n c s u k !!!” mára aktualizált és oly találó Bacsó-jeligével az ő mocskos csőrén. 🙂
    .
    Amúgy kösz’ az ötlet: Fortimbras

  • Ui:

    A Magyar Narancs című kitűnő folyóirattól félreérthetősége miatt

    elnézést kérve a fenti karcolatomért hozzátéve, hogy abból rájuk

    semmi nem vonatkozik, hisz ők nem élnek vissza a Bacsóféle know-

    how-val sőt. Nem úgy, ahogy azt a Fid SS teszi miközben immár

    vagy 33 éve egyfolytában megtévesztő mód’ sötét céljaira

    használja,bitorolja és hamisítja meg a >magyarnarancs< licencet.

    Fortimbras

  • Helyesbítés
    Fortimbras
    3:33 utsó bekhez:

    Helyesen:”b á r . r o h a d, d e . a . m i . n a r a n c s u n k”

  • Idézet : “”” tán hiányold a magyarság szégyenét, a nyilas keresztet, amihez tartozó ideológia ismét elterjedőben van.””””Most hogy a szélsőbaloldal és a szélsőjobboldal egyesült __ a két jelképből Ön szerint milyen “”” ideológiai jelkép””-pet fognak létrehozni.Kíváncsi lennék milyet javasolna nekik ????
    Mert ugye a testvérek most egyesültek !!! Eggyé vált ami össze- tartozik — szokták mondani. üdvözletével
    Ja ! a rothadó penészes narancson lévő penész káros lehet az ellenfelek gondolkodására– lehet , hogy sokan így jártak üdvözletével

  • Orsós Elemér

    Vögelein
    2021 február 12
    10:23 de.

    Orsós Elemér 6:06

    “…egyre nagyobb számban kerülnek nyilvánosságra történelem hamisítások…” írod.

    Elnézést kérek egy már lezárt topikhoz való visszakanyarodásra, de még egy-két megjegyzés engedtessék meg nekem, ami igazolja az állításainkat.
    Jó és sajnos elenyészően kevés -mára trehányságból el nem tüntetett- bizonyítékra had hozzam fel a feldebrői és csarodai templomokat, amik egyértelműen bizonyítják, hogy a pogánytérítő Szent István előtt itt már bizánci vallás, kultúra és építészet virágozhatott. Legszebb példa a feldebrői öszvértemplom, melynek altemploma még tipikus bizánci jegyeket hordoz, ám a főlé vagy álcázására folytatott felső templom már egyértelműen román stílusú! Másik szép példa a csarodai templom amit még mindig jóval későbbre datálnak, pedig a XX. századi feltárások és a régi vakolat alatti kötelező bizánci jegyeket viselő freskók( 4 mosolygó bizánci szent vagy apostol) azt alaposan megcáfolják!

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_M%C3%A1rton-templom_(Feldebr%C5%91)

    https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/utazz/a-mosolygo-szentek-temploma-csarodan-all-az-egyik-legszebb-kozepkori-templomunk/

    http://www.top7hungary.com/takos-csaroda-templom/

  • ILLE;

    A “sarlo-kalapcs” a Szoviet Unio zaszlajan volt mint az Unio cimere.

    Vajon mit jelkepzett az ?

    Mit jelkepez a mai magyar cimer es a korona felette?

  • Elemér
    6:41

    Igen ! Köszönöm. Azokat az időket, amelyekről nem is tudni pontosan, hogy valójában mely igazi dátumhoz lennének köthetők, a kereszténység két nagy, nyugati és keleti irányzata “uzion és iuzion kérdésében :-)” zajló harcai ill.történései határozták meg.
    A mai államhatárok többségét is e két irányzat találkozása húzza meg. Jellemző volt, amikor az egy nyelvet beszélő horvátok és szerbek “elváltak” egymástól, a horvátoknak első dolga volt tele-építeni katolikus templomokkal az addigi Jugoszlávia kősivatagait és tengermelléki hegycsúcsokat. Ami késik tehát ma sem múlik…

    Tudjuk, hogy mindezek hatalmi harcok voltak, melyek hátterében anno mindkét oldalon a feudális birtokharcok húzódtak meg.
    Természetesen példáidat mai szemmel megfigyelve gyönyörködtető művészi élményben van részünk. Az eredeti román, későromán és gótikus elemek szinte mutatják magukat. De ha Róma bukását vesszük mértéknek, nincs kizárva, hogy ezek a nagy naptárhamisítás miatt 300 évvel korábban születtek, mint azt tanultuk, ill. manapság véljük róluk. Persze így és emiatt mi sem leledzünk a harmadik évezredben…

    Ui.
    Ezzel a naptárhamisítással párhuzamosan a kolostorok scriptoriumaiban tonnaszám történtek iparszerű irathamisítások is, amelyek nemcsak történelmi kódexekkel, vagy magán, de köziratokkal is gyakoran előfordult.

  • Boda Marcsi
    2021 február 11
    12:20 du.

    ” Ma sem a kétfejű sas,sem a sarló és kalapács jelkép nincs…”

    Te “jóltákozódott” idióta te ! 😀

    A putyini önkényuralom mai címerében
    a Romanovok kétfejű sasja éktelenkedik !
    Tudod kik voltak a Romanovok?
    (naná hogy nem tudja az idiótája,de megmondom neki )

    A Romanovok Ruszki-ország kegyetlen cárjai voltak, mígnem a Sarló-Kalapács ki nem nyírta őket.

    Mellékesn (hogy idézzelek te idióta)
    a Sarló-Kalapács ott van az Osztrák címerben. Az ő saját kétfejű sasuknak a két markában.Jobbról meg balról.

    Te idióta 😀

  • toth péter
    2021 február 13
    4:46 de.

    Ne hötögjél büdösnáci..nézél magadba !
    ( És okádj)

  • FORTIMBRAS
    2021 február 13
    3:33 de.

    Ez az idióta Boda
    nem hallott Bacsó Péterről,
    a “Tanú” c. örökzöldről meg egyáltalán
    nem hallott mert a mai magyar szélsőjobbos sajtó
    kussol róla.Tán nem ok nélkül.Mert ugye akinek nem inge..

  • FORTIMBRAS
    2021 február 13
    3:52 de.

    “”” Fid SS “”” , ez mi ??? Elmagyaráznád,mert nem értem ! Te biztosan pontosan tudod! üdvözletével

  • FORTIMBRAS
    2021 február 13
    3:33 de.

    A “magyar narancs” ==== az citrom volt nem narancs !

    Minden egyéb amit leírtál azt mind szeretett baloldalad csinálta, de ahogy szoktátok a másikra fogjátok , hogy sározódjon a ti bűnötökkel!
    Emlékszel rá , hogy ejrópa a jobbik kiszorítását követelte,mert azt nem lehetett vállalni amit csináltak.Ti nem tettétek meg– lehet már akkor is tudtatok valamit—de a zorbán megtette — ő nem kapcsolódott hozzájuk , nem vette be a csapatba — ti ezt vártátok mert mind a kettőt jobboldalinak láttátok,és azt szerettétek volna ha összeáll velük —- és akkor fröccsköltetetek volna!!!
    És mi történt : A baloldal ( szélső) összeállt a jobbikkal(szélsőjobb ) , és ti ezt jónak ítélitek ! Ja hogy ejrópában is a szélsőbal összeáll a szélsőjobbal , mindenütt : pl. Franciaországban , Németországban ? és a többi kisebb államokban is ???? És ez természetes — nektek — no de hát onnan tanultátok !!!
    A gyuriferi féle polgármesterek környékén attól durvább dolgok kezdenek előjönni!! Erről mesélnél ,hogy miért teszitek azokat ??? ( mert a bensőtökben benne van ). üdvözletével

  • Bendeguz79
    2021 február 13
    9:29 de.

    grizi, ugyanazt, mint a nyílvesszők kötege a sasotok (teljesen dögkeselyű kinézete van) karmában… és a trópusi levélköteg a másikban: “ezt fogjátok enni ha nem engedelmeskedtek” és a jelszó: sok senkiért az egyke!

  • Érdekes a téma.

    Mint már többször leírtam máshol, az 1. vháború utáni időszakban alakultak ki a tömegpártok. Ezek eleinte csak néhány tucat tagot tudhattak soraikban, de a programmal tömegeket céloztak.

    Első dolguk volt a kis csoportosulásoknak, hogy feltűnő jelképeket választottak, logót, zászlókat, egyenruhát stb. Ezeket utcai felvonulásokon viselték. A szimpatizánsok nem egyszer utcai harcokba keveredtek, ahol akár halottak is maradtak a porondon.

    Tipikus példája ennek a sok kis párt Németországban, akik pl. Berlin utcáin masíroztak, feltűnést keltve.
    A korabeli híradók, amiket a moziban nézett a filmre vágyó közönség, közvetítette az eseményeket. Néhány politikus felismerte a média hatalmát, ők olyan sztárokká váltak, mint a színészek.

    1990-ben Magyarországon az új pártok közül a fidesz is használta a politikai marketinget. Nyilván korukból adódóan, és hogy külföldön tanultak vagy külföldiektől, ez segítette őket, hogy kezdetektől megmutatták a programjukat. Ebben azóta mindinkább fejlődtek.

    Kérdés, hogy a hagyományos (értékalapú) politizálás ezzel fel tudja-e venni a versenyt? Egyáltalán, érdemes-e ilyen versenybe beszállni?

  • Orsós Elemér
    2021 február 13
    6:41 de.

    Bár a történészek utálják a Mi lett volna, ha …? típusú kérdéseket, természetesen időről-időre ezek fölmerülnek. Pl. nyugati vs. keleti kereszténységhez csatlakozása a magyaroknak. Sőt, a Horthy-korszakban olyan irányzat is alakult, hogy egyikhez se kellett volna csatlakozni (turanizmus).

    Ez egyébként az átmeneti, zavaros korszakokban a kortársak szemében sem volt egyértelmű. A későbbi korok történetírása meg vagy beszámolt ezekről a vitákról, vagy csak a győztesek szempontjából írta meg a történetét a korszaknak. (Egyébként ez sokáig mindenféle történetírásra jellemző volt, lsd. pl. ókori zsidóság története a Bibliában).

    Természetesen a kortárs nem a történész szempontjából nézi a dolgokat. Neki az a fontos, mi szolgálja az ország érdekét (ami majdnem azonos a saját érdekkel).

    Meg kell különböztetni mindkettőtől az összeesküvés-elmélet hívőt. Rá jellemző a háttérhatalom feltételezése minden bokorban. A győztes ebben az olvasatban nem lehetett önmagától egy önző, betegesen hatalomvágyó ember. Csakis azért követte el a tetteit, mert mögötte állt a háttérhatalom (katolikus, zsidó, kommunista stb.).
    A vesztes, ennek megfelelően, olyasvalaki, aki a háttérhatalom ellenében lép föl. Nem tudjuk meg, hogy az ő programja miben volt más vagy jobb. A konteós egyetlen tulajdonsággal magyarázza a veszteséget: nem tartozott az illető a “brancsba”.

    Nem mondom, hogy te ez vagy. Viszont a román meg a bizánci stílus nálad láthatólag kizárja egymást. Pedig lehet, hogy csak azért építették rá, mert leállt egy időre az építkezés. A megrendelőnek meg tetszett a másik mester munkája is. De amúgy nem tudom, hogy így volt-e? Csak egy ötlet részemről.

  • Mindenünk csak címkék (úgy is, mint jelképek) és ezek alatt definíciók,
    És, igen. Az idők során sokat változott és VÁLTOZTATTAK sok címke tartalmán.
    Ehhez érdemes hozzáfűzni, hogy a megértést rongáló fogalmi mocsár (mocsarasítás) uralmi eszköz.
    Emellett a Bibliában a végidők jelei között szerepel az is, hogy a szavak már nem azt jelentik amit.

  • Orbanisztan tervezett új címere: fagylaltostölcsér, benne négy szines gomboc fagylalt; priso-fehér-zöld és árpádsávos gombocók. A tölcsér szélén egy galamb üldögél és kostolgatja a fagylatot, felette a magasban pedig egy másik galamb húz el valahová sebesen. Mit jelképez az egész? Aki nem nyal, az repül. 🙂

  • Vögelein 1:01
    írod Elemérnek, hogy

    “valójában nem is tudni, hogy mely i g a z i . d á t u m h o z köthetők …”

    Feltételezem, hogy itt a fizikai, ill. csillagászati időt veszed igazinak. Csakhogy a kódex és krónikaírók nem objektív szem és támpontokat vettek alapul, hanem uralkodók trónon egyidejű eltöltött éveit, vagy Jézus születését, stb. helye és vallása válogatja. Ám az még máig sem tisztázott, hogy jelenlegi időszámításunk első napja, v. éve ettől a biológiai pillanattól számit e 0001-nek, avagy a számtani sor “0”-jának számít…
    És tessék! Akkor még beüt a ménkű azzal is, hogy az anno Domini – az Úr éve – [A.D.] meghatározást sem az (I.) Niceai Zsinat (jóval később 325-nek datált), a kereszténység államvallássá avanzsáltatásától használjuk, hanem krónikák tanúsága szerint csak ez után, legalább 500 évvel később…
    E megkevert bizonytalanság él egészen az “első milleniumnak” nevezett új naptáralkotásig, melynek alapgondolata Jézus feltételezett – pontosabban mint írod is csinált(!) – addig ezer évesnek mondott birodalma következő ezer évének az újraindítása, amelyet különösen III.Ottó német-római császár ebbéli személyes törekvése tett sürgetővé azért, hogy a következő ezer év az ő uralkodása, mint krisztus birodalmának oszlopos ereje segítségével m é g az ő életében valósulhasson meg.
    Ezt kikiáltani, nem is lett volna gond, ha az a fránya anarchikus addigi időszámítás nem mutat 298 évvel kevesebbet az ehhez szükséges ezernél…
    Nosza, A.D.611. körülre időzítve – nevezett uralkodó és a pápa őszsége. – be is indították a mozgalmat a fikcióra, ami nemcsak iratok és személyek újraalkotásával, de az új idő adaptációját tette szükségessé. E módszerrel tényleg sikerült mintegy új 298 évet beiktatni új, soha-nemvolt személyekkel, eseményekkel és időpontokkal megspékelve papíron, csak éppen az ezeket bizonyító archeológiai leletek hiányoznak teljesen, ill. amelyeket a hamisítók felvonultattak, azok ma már bizonyítottan vissza, vagy előredatált tárgyak és emlékek.
    ÉS itt jön be a MI írott történelmünk alaposan megkevert világa élén a honfoglalás időben ingatag eseményével mert az addig el nem telt uszkve 300 esztendő kimért fiktív időben voltunk mi hunok, kunok is, de főleg avarok, csak magyarok nem. Kivéve egyszer, amikor 400 év múlva egy egyházi krónikás azt írta a 300 éves időbővítményben uralkodó 😀 nagy Károlyról, hogy ő többek között megütközött a magyarokkal is…
    Naszóval, e naptárbővítésben kaptunk helyet mi, A.D.a 896.évben, mint honfoglaló magyarok, és ez lett az az időszak, amikor az előző 300 év az azt megelőzően abszolúte hiányzó leletei után, mint olvadáskor, a régészet újra bővelkedik virágzó tárgyi leletekben. Azt is már rég megállapították, hogy a Koronánk nem magyar, de nem is István alatt készült, hanem 100-200 évvel később Bizácban(!), ill. Itáliában…
    Még-1 :
    Az ún Taszilo kehelyhet te visszadatáltnak írod, ami vsz.elírás lehet, hisz arról meg szakértők megállapították, hogy római ötvöstechnológia, ergo nem készülhetett nagy Károly kitalált korában, vagyis ez nem visszadatált, hanem éppenséggel előredatált korábbi tárgy, növelendő a fiktív karoling kincstár amúgy oly feltűnően szűkös állományát…

    Bocs’ ezt nem lehetett rövidebben…

  • “Mit jelkepez a mai magyar cimer es a korona felette?”
    kedves Bendeguz, tudod te azt jól: Antall József, az MDF, és a magyar konzervatív jobboldal tökéletes összezavarodottságát a 90-es évek elején.

  • B.
    Teri
    4:17

    Ez az egész történelmi oda és visszadatálás, szerintem azt bizonyítja, hogy Aquincum, Gorsium, Sopianae, Albaregia, Savaria Castrum Ferrum*,stb. és persze a történelmi Róma (egyszóval Pannonia) időben mostmár jóval közelebb került a mi történelmünkhöz, mint azt hosszú évekig állították, vagy akár sejthetnénk is…

    A honfoglalás e valódi – a hivatalosnál 300 évvel korábbi – történésében a római telepes lakosság már végleg letelepedett és keveredve szlávokkal és más, vándorló népekkel már pár-száz éve itt élte “hétköznapi” életét, földet művelt, gazdálkodott, ipart űzött és kereskedett is … Szóval így, volt már kiktől tanulnunk s kedvet kapnunk a letelepüléshez…

    .

    *Castrum Ferrum:
    Vasvár latin neve. A város külső birtokain fekszik egy több kilométer hosszúságú, a helyiek által hagyományosan Római Sáncnak nevezett, épített töltés, illetve védvonal. Lehet hogy a római Limes része.

  • Bendegúz79
    7:26

    Ha jóhiszemű vagyok kedves Bende, akkor elhiszem,

    hogy az Ön rossz magyarsága az oka annak,hogy nem

    fogta fel, hogy én nem Horthyhoz hasonlítottam az

    Amerikai Egyesült Államok általam csak nagyrabecsült

    forradalmár – mert ők azok voltak – alapító atyáit.

    Pont fordítva történt. Éppen a maga ellenforradalmár

    Horthy Miklósa iránti szimpátiáját helyeztem szembe

    az USA akkori és korabeli, akkor még valójában

    forradalmi jelentőségével.

    És – ismétlem ! – amiből kiindultunk,ahogyan a

    sztálinizmus önkénye és személyi kultusza teljes

    mértékben ütközik, mert ezek ellentétesek a

    marxizmussal, ugyanúgy nem egyeztethető össze és

    ugyanúgy ütközik a feudalista és őskonzervatív Horthyzmus

    az amerikai honatyák akkori alkotó világnézetével

    és szabadságakaratával.

    Tény, ami tény, jómagam Horthyt valóban gyűlölöm, amit

    itt, ezeken a lapokon már százszor kitárgyaltunk, de Ön

    iránt mint őszinte beszélgető-partnerem iránt csak

    nagyrabecsülést érzek, annak ellenére, hogy ha a

    csillagokat is hoznánk le az égről, Önt akkor is,

    szinte lehetetlen meggyőzni bármiről…
    .

    – Persze, nem eszik oly-forrón a kását, nem baj, így hát nagyrabecsülésem innen a távoli ismerőstől:

    Vögelein 🙂

    .

    Ui. és konkluzió:

    A tartalmas vita a fejlődés és haladás alapja.

  • Almási
    Alma 4:43

    Nem Antall József zavara, hanem a Horthy-rendszer szelleme iránti nosztalgia a koronás magyar címer újjáéledésének az oka. Az ő apja is azt a rendszert szolgálta a Belügyminisztériumban mint államtitkár.

    Ezt jelentik a jelképek: A jobboldal rátetette a koronát, míg a korona nélküli – Kossuth – címer az ellenzék javaslata volt. Így mára már a nosztralgiázók felköltöztek a Budai várba és lefogadom, hogy a koronázáson, ill. egy Orbán dinasztián agyalnak… A királyi palota, a Nemzeti Galéria és a Széchenyi Könyvtár kényszerköltöztetése miatt egyelőre csúszik. A Ligetprojekt készen áll a vári intézmények minden áron való befogadására – hisz ezért találták ki az egészet és teszik vele tönkre a Városligetet.

  • Jézusmária… Ti már mindent elhisztek? Ami a neten van?

  • Nagy Gyula
    2021 február 13
    4:19 du.

    “Mindenünk csak címkék (úgy is, mint jelképek) és ezek alatt definíciók,”

    Neked, babám, neked!

    Nekem városok, falvak, házak, folyók, hidak, szigetek, erdők, mezők, kertek, kutyák, macskák, madarak, emberek, virágok, füvek, fák, hegyek, völgyek, tájak…

    Sajnállak.

  • Vögelein
    2021 február 13
    1:01 du.

    Had idézzem vissza igazad megtámogatására egy régebbi magánsejtésemet, melyet még megtoldanék egy néhány olyan költői kérdéssel is hogy, kinek az elképesztő anyagi és hatalmi gyarapodásán mérhető le ma legjobban a múltbéli -trezorokban őrzött- titkok pénzre(és fékentartásra, zsarolásra) váltott értéke, hány uralkodót átkoztak ki pápák hatalmi és anyagi ellenszegülés miatt és mennyi hasznuk lehetett az előre sokszorosított és pénzért árusított, meggyónatlan bűnöket megbocsátó levelekből?! (Luther elég elnéző volt, mert az általa kiragadott példáknak a többszörösét is kiszögezhette volna a temploma kapujára, igaz viszont akkor most mártír lenne és nem egyházalapító!)(Van még egy-két Vatikánhoz hasonló titokkincstár, de azok kismiskák hozzájuk képest!)

    “El tudnám képzelni mundjuk azoknak a most sötétben tapogatozó és feltételezésekkel találgató becsületes történészeknek a megrökönyödését, akik hirtelen szabad bejárást és korlátlan kutatási szabadságot kaphatnának a titkos vatikáni levéltárakba, mert azok eszmei értéke szerintem túlhaladná az ott dézsmaként felhalmozott műtárgyakét!”

  • hazai lámpa
    2021 február 13
    3:35 du.

    Elfogadom az igazadat, de sajnos nem vigasztal! 😀

  • RODEO;

    Akar hanyuszor is torli a foszerkeszto, de ohajtom hogy tudd, NEM IRIGYELLEK, sot eppen ellenkezpleg.

    Remelem hogy egesz eletedet a “sarlo kalapacs bekeje” es “jolete alatt” elhetned orokke!!!!

    Amen !!!!

  • Barki , barmit is velne a kiralysagi allamforman, de Magyarorszag valojaban kiralysag bolt 1001-tol 1947-ig.

    Til-docsoitett Kossuthjuk csak verontast, haborut es 20 esztendos zsarnoksagot biztositott a Magyaroknak.
    Nem is emlitve, hogy meg a 68-as beket is ellenzte.

    De barminek is volt nevezve, de a XX szazadban a Berlini es Moszkvai uralkodoikat vajon miert nemm ismetek volna el egyenloen mint kiralyi zsarnokaikat??????

    Hiszen meg a XIII szazadi Aranybulla is tobb alpveto jogot nyujtott a lakossagnak munt a XX szazadi rendszereik es a mai Alptorvenyuk!

  • Elemér
    11:43

    A (zárójeles) Lutherről:

    Luther, mint a reformáció vallási forrása szelet vetett, de vihart aratott, melynek súlyos és progresszív következményeire ő maga sem számított.

    A reformációt oly komolyan-vevő hívő paraszti népesség ugyanis heves lázadások, sőt parasztháborúk formájában reagált az eredeti Bibliában meglelt “minden ember egyenlőnek születik” [ma már az Emberi és polgári jogok nemzetközi nyilatkozatának] alapigazságára, hogy aztán ezeket magának is kivívja…

    Ámde a nagy reformátor ezt másképpen látta és nyíltan elítélt minden zendülést sőt, állást foglalt a szigorú megtorlások mellett, elárulva ezzel a maga hirdette 94 ideát is, de főleg továbbra is lekötelezve magát az ezt megelőző másfél évezred szilárd katolikus és világi hatalmi összefonódása mellett.

    Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című darabjában pont ennek a borzasztó és égbekiáltó ténynek ad színteret.

  • Érdekesség:

    A mi Dózsa Györgyünk Luther wittenbergi fellépése előtt három évvel robbantotta ki parasztháborúját, ami arra utal, hogy azért a “téma” már nagyon alevegőben lóghatott főleg Guttenberg mester már 60 évvel korábbi(!) forradalmi munkássága következtében. 🙂

  • ui
    A török veszély már csak történelmi katalizátorként hatott.

  • SchumackerLady

    T.Vögelein
    2:06-16-ig
    Azt hiszem Luther páter szemérmetes “titkai” közül már csak a korábbi ámde mélységes katolicizmusában gyökeredző, hatalmas és nyílt antiszemita gyűlöletét hagytad ki, amely mégse tett eleget a minden ember egyenlőnek születik követelményének és szörnyű – máig viselt – anyajegye a német protestantizmusanak, s melyből a nácizmus is nem kevés ideát merített. A német Lutheránus egyház papjai felesküdtek Hitlerre azzal a felkiáltással, hogy az egyháznak nem dolga világi dolgokba beavatkozni…

  • Bendeguz79
    2021 február 14
    9:26 du.

    grizi, ne éljél csalóka délibábok között, azok ellibbennek mielőtt felszállnál egyikre a ti címermadaratok meg -ugye- nem száll egyik ágról a másikra, mert nehéz terheket cipel karmaiban amit nem bír el a farka, nekem nincsenek érzelmeim veled kapcsolatban és nincs is mit kívánnom neked, már beteljesült vala lévén Floridába’ még a tél se megy be, pedig az milyen békés derűs kis Gyed Maróz mert még ti a világ eszei sem tudtátok feltalálni a Nyári Mikulást, de majd -talán- Tio Pepe ha Kabalája olyan kedvében lévén áldását adja rája

  • Almási Alma
    2021 február 14
    10:28 de.

    Hivatalos (tudományos) állítás az amely szerint a tudatosságaink valamilyen számítógép működésben léteznek.
    Ha ez igaz, abból sokminden egyértelműen következik.
    Az is, hogy a tudatok tartalma, benne a valóságaink, képzetesek.
    Jó esetben jó modellek.

  • Orsós Elemér

    SchumackerLady
    2021 február 15
    2:45 de.

    Nos, ha a “szemérmetes” Luther (szájhős)antiszemita volt, pedig akkor még ez a rasszizmus fokozás ki sem találtatott, akkor az idézett linkben csak 5. gazembernek minősített és a megbocsátó feledés homályába süllyesztett Tomás de Torquemada hiperaktiv antiszemita -aki még ráadásul kikeresztelkedett zsidó is volt és ennek ellenére szintén hitler kedvenc- milyen jelzőkkel illetendő! (Marxról már kíméletesen nem is érdeklődöm!)
    Szerintem Luther szájhős antiszemitizmusáról a háborúkat finanzsírozó krőzus pénzváltók fénykorában teljesen értelmetlen vitát nyitni, mert Luther idejében minden békére vagy háborúra vágyó az ő áldozatuk volt, még az is aki nem ismerte a vallásukat és származásukat sem és ezért általánosítottak negativan még egy egyszerű gettóbéli csóró szatócsról is!

  • Orsós Elemér

    Vögelein
    2021 február 15
    2:06 de.

    Aláírom, hogy Luther meggondolatlan hülye volt, mert nem vette számításba hogy, korában a parasztok 99 %-a buta analfabéta volt, ezért nem biztos hogy, jámbor keresztényi módon fognak reagálni!

  • Orsós Elemér

    SchumackerLady
    2021 február 15
    2:45 de.

    Pardon, a link meg kimaradt, de most pótolom:

    https://ectopolis.hu/tortenelem/5-rettegett-ember-akik-papiron-megsem-bunozok/

  • BrunszvikTeri
    2021 február 14
    4:17 de.

    Én úgy tudom, hogy máig sem sikerült bizonyítani a kitalált középkor elméletét. De mindegy is, mert még akár igaz is lehetne.

    A bosszantó az, amit itt számtalanszor leírtatok, hogy a római meg a rómaival keveredett germán, hun, de főleg a SZLÁV, az békésen művelte a földet. Aki meg nem találkozott a rómaival, mert az addigra már régen keveredett, hát az csak annyit tudott, hogy tátott szájjal rábámult az itt talált népekre.

    Na ez az, ami szerintem teljesen történelmietlen gondolkodás, és nagyon távol áll a valóságtól. A rómainak mindenki barbár volt, aki nem volt római. Ráadásul erre volt is némi alapjuk, mert a római városok eltűnésével “elfalusiasodott” egész Európa. Ezt a római polgárok nagyon nagy hanyatlásnak ítélték meg a saját korukban. Nekik Nagy Károly egy “felfuvalkodott falufőnöknek” tűnt volna, ha találkoztak volna vele. Ismétlem, nem a keleti nomádok, hanem a szerinted békés, földművelő frankok a római szemében böfögő barbárok voltak.

  • Orsós Elemér
    2021 február 14
    11:55 de.

    A keresztény krónikások, akik beleírták a kódexekbe a magyarok szittya, szkíta eredetét, vélhetően Franciaországban jártak egyetemre. Onnan hozták az akkoriban kibontakozó nemzeti királyság eszményét (12-13. század).

    Honnan dolgoztak? Az Ószövetségben van a népek származási elmélete, miszerint mindenki Noé fiaitól származik. A keleti népek Nimródtól származnak a Biblia szerint, és ezt minden középkori krónikába beleírták, ezzel kezdődik a szöveg szinte kötelező jellegűen.
    Ezért (is) mondják, hogy az európai kultúra az antik Róma romjain épült, nagyon erős zsidó kulturális hatásokkal. Hiszen az európai művészet tele van az Ószövetségre utalásokkal.
    Lényeg, ami lényeg, hogy az akkor kialakuló nemzeti királyság eszmény jellegzetessége, hogy aki nem az én népemből származik, az idegen. Magyaroknál pl. aki nem Keletről jött, az idegen. Addig ez ismeretlen volt, mert előtte mindenki a magyar király alattvalója volt, aki jog szerint megtelepült az országban.

  • Vögelein2:14
    Dózsa reformsztéké-hez

    Amikor hazug mód, az álságos és ájtatos Horthyék a 30-as években pont a pesti Petőfi-szobornál parádéztak bizony elfelejtették a költőnek ezt az éppen nekik, az ő pátoszos hívei gyülekezetének címzett versét elzengeni a kacagányos, tollforgós és darutollas fejek felett:

    “…Nem hallottátok Dózsa György hírét?
    Izzó vastrónon őt elégetétek,
    De szellemét a tűz nem égeté meg,
    Mert az maga tűz, úgy vigyázzatok:
    Ismét pusztíthat e láng rajtatok !”

    /A nép nevében; Pest 1847. részlet/

  • Orsós Elemér

    hazai lámpa
    2021 február 16
    7:30 de.

    Sőt, sok sarlatán tudós már oda vetemedett hogy, a magyarokat a hun, majd avar folytatólagossággal vezetik le, de legelképesztőbb az amerikai Semino aki azt állítja a genetikai vizsgálatai alapján hogy, 35000 évvel ezelőtt a Szíriuszról egyből a Kárpát-medencét szemelték ki maguknak és az elkalandozók legalább kétszer visszajöttek keletről “honvisszafoglalni”! 😀 Node, félre a tréfával, egyre több különböző “tudományos” találgatás lát napvilágot, ahelyett hogy, elfoglalnánk Vatikánt és akkor nem kellene áltudományos alternatívák között válogatnunk, mert ott tuti megvan a megfejtés! 😀

  • BrunszvikTeri
    2021 február 16
    8:06 de.

    Naddolog..a mostaniak meg ellopták Mr. Tom Lantost.
    Aprópénzért vásárolták meg a hátramaradottaitól.
    Gondolom most forog a sírjában.

  • Nagy Gyula
    2021 február 15
    11:17 de.

    TE ANNYIRA okos maga!
    És tessék mondani: Van élet a halál után?

  • hazai lámpa
    2021 február 16
    7:30 de.

    A hivatalos történelmi mese verziók sok sebből véreznek.
    Már akkor is, ha csak a “nyugati” verziókat nézzük lehetségesség és egymással összehasonlítva vizsgálva.
    Ha tovább nézelődünk, akkor ott vannak a materialista és az egyéb teremtés/származás történetek.
    Az egészet végképp nevetségessé teszi a történelem előttieknek definiáltak.
    Én továbbra is egy több évezred hosszúságú programot látok igaznak. Ehhez és ennek részeként a megtörtént múlt célirányos mesékkel való eltakarását.

  • “A szocializmus soha, soha nem az elnyomott tömegek ideaja volt, hanem hatalomra éhes elitisták mozgalma. A szegények csak a figurák (v. simán a bábok) a játékban.”
    Frederick Gary Allen

    Én teszem még hozzá; hogy az ezeknek a gazember, aljas nyomorult mocskos csirkefogoknak persze van egy holdudvara, akik ugyan csak masod es harmadrendu csavargók, akik ugyanugy a kozjobol kivannak eloskodni, de mivel gyáva patkanyok, igy masra nem kepesek, mint hosiesen betolteni a tamogato massza szerepet.
    Itt a lap hasabjain osszegyult egy rakat ezekbol, akik persze magasabb inteligencia-hanyadossal rendelkeznek mint a Bodamarcsák, de ugyanugy mint Hitler vagy Sztalin mentalisan (emberiesseg) nullák.

    Mihez kellenek a jelképek? Bizony a hatalmi megkulonboztetésekhez!
    A Sátán/Lucifer imadja ezeket, mondhatnánk – de mit jelentenek ezek a jelképek végül is? Amelyek mint ezek a nevek is, semmi mások, mint ezen emberek belsejeben velük élö elátkozott szellemük, mely nem más mint a belsö igényük a másik embertársaik fölé való kerekedésre.
    Nem a PÉNZ (MAMMON) által mint eszköz, hanem AZ IDEOLÓGIA (PSZIHCÉS TERROR) által
    KÜLÖNBSÉG?? – a “parasztnak” semmi – tökmindegy, igyis-ugyis kizsákmányolásra kerül
    Az ugynevezett szocializmusban a tömegek ezt megtapasztalták a saját börükön, és igy bizony nem fognak soha se a azokra szavazni megegyszer, akik azt a nyomuruságot akarjak visszahozni az életükbe, a gyerekeikre, unokáikra …

    Persze soha, de soha nem fogja elismerni egyetlen igy görcsölö gazember sem, hanem az ellenkezöjét hazudja – vagyis hogy a szocialzmus képviseletében kiálló egyedek azért kivánják megszabaditani a javaitol a többi emberi egyedeket, és a maga rendelkezésébe vonni azokat, hogy annak a kifosztott szerencsétlennek ugyan ne legyen már gondja vele.

    A proletár tömegek – mai korban a favellák lerobbant szerencsétlenjei, ugysem tudnak magukról gondoskodni, majd ÖK (az ELITISTÁK) gondoskodnak munkáról és napi tál ételröl cserébe.

  • Geyza

    Nem olvastál elég Bartus Lacit??
    Akkor kérdezzed meg – ha nem hazudik, akkor be kell vallja, hogy VAN ÉLET A HALÁL UTÁN!
    Ha mégis azt fogja mondani, hogy nincs, akkor minden állitása nem más mint egy rakat hazugság, merthogy állitása szerint az igazi, egyetlen, valós hivö, – vagyis a BIBLIA SZERINT ELHIVOTT SZENT, nem más valaki, mint ömaga magyar földön.
    Akkor pedig örökké élö.

  • Geyza (Nagy Gyulának):
    “És tessék mondani: Van élet a halál után?”

    A válasz számomra így is, úgy is érdektelen. Az én kérdésem ez: – “Van -e élet a halál előtt?”

  • Hazai
    Lámpa 7:04
    Elemér1:31

    Lámpa úgy tudja, hogy a “kitalált középkor elméletét” még
    [talán csak egyelőre] nem sikerült bizonyítani, ami igaz, DE:

    Ezt igen bonyolult pár sorban megválaszolni, hisz a témát kutató tudósok ennek igazságáról már sok-sokezer oldalas – apróbetűs – dokumentációban adtak tanúbizonyságot. Ezek pedig ezerszám vonultatnak föl olyan bizonyítékokat, amelyek vándorlás, honfoglalás, v. a Karoling témákban kódexek és krónikák által szentenciaként lefektetett állításokkal helyezik szembe az olyan létező, vagy fordítva, éppen nem létező(!!! 😀 ) régészeti lelelteket, avagy ilyen >szent iratoknak< a gyakran egymásra is hivatkozó(!) ingatag tényállásait. De a lényeg az, hogy ezek a tartalmak azon túl is, hogy mintha egy kéz fogta volna íróik tolla szárát, azontúl sokszor több-száz év visszahivatkozás mellett még, a legtöbbször nem rendelkeznek egyetlen egy tárgyi, azaz régészeti bizonyítékkal sem… (!)

    Nagy Károly esetében "Aachenen" kívül az ő nyomában még egy város, falu, illetve a modern archeológia tanúsága szerint az állítólag (korjellege szerint) faoszlopokra, vagy más cölöpjelleggel épült házak még úgy sem hagytak nyomot, hogy azok elkorhadt tövei föllelhetők lennének. Pedig állítólag egész életében csak vonult és vonult és csatázott és ezer tonnaszám hordta "haza" a kincseket, amiből egy darab, még annyi sem maradt az utókor számára. A temetkezésről már nem is szólva, mindeme dicső keresztül-kasul vonulása során N.K. a szarkofágján kívül egész Európában nem hagyott hátra régészeti emléket… stb.stb.

    Kedves Hazai Lámpa! Tekintettel arra, hogy a hagyományos történelmi állítások sokszor csak tekintélyelv alapján nyertek "bizonyítást" s így automatice elfogadjuk őket és punktum… Ellenben "új" tudományos alapú fölfedezések, mint a kitalált középkor is, minden rahedli tárgyi bizonyítéka mellett újra és újra kénytelen kaparó kutya módjára be-bekéreckedni a diszciplinák csarnokába, mert mások bejáratott elismertsége és adott támában kapott doktoirátusa, szab ennek gátat. Az Egyház tenkintélyéről már nem is beszélve.

    Ezt az áldatlan helyzetet a modern régészet(!!!) egzakt módszerei segítségével lassan mégiscsak kiemeli majd a tekintély megmozdíthatatlan fedelű szarkofágjából… 🙂

    .

    Ui. Korabeli agnoszkáló jegyzőkönyvek tanúsága szerint Petőfi holttestét nem lelték fel a segesvári csatamezőn ám a nemzetnek szüksége volt egy magát "önként feláldozó", ráadásul lánglelkű poétára. Az se baj, ha csak eltűnt az istenadta… De, hogy fogságba nem eshetett, az tutti, merthogy megírta, hogy "Ott essen el ő a harc mezején!". Hát lehet ennél régészetibb bizonyíték ?!
    Ez a mai hivatalos álláspont: oszt pont .

  • Brunszvik
    Ui/2.4:20

    Mindez persze nem támasztja alá NaGyula 5:47-es,

    a természettudományi módszereket már eleve tagadó,

    pusztán hiten alapuló. m i s z t i k u s .kekeckedését,

    avagy “kakackodását”…

  • Bocs’ ui/3.

    Azt írtam: Mintha egy kéz fogta volna a tollát, pedig azt kellene gondolnunk; mintha . e g y . h á z . fogta volna a tolla szárát .

    😀

  • SchumackerLady

    Orsós Elemér 11:9

    Luthernek én a 2.45-ömben nem az ő “szemérmetességét” említettem, hanem a Vögelein 2.06-ban felsorolt hiányos lutheri bűnlajstromában meg-nem említett, kihagyott antiszemitizmusát fűszereztem meg, egy kis pikírt szemérmességgel jelzett szóval, különös tekintettel még arra is, hogy a nagy vallásreformernek ebből kifolyólag bizony a “saját megváltóját” is gyűlölnie kelletett, ami így már egy abszurdum, de nem meggondolatlanság egy annyira művelt pap részéről, ahogy azt te vögeleinnek írt kommetedben jelzed. Az anafalbétaságban tartott(!) parasztok pedig nem buták, hanem az újjá tett teljes és anyanyelvű Biblia hatására mégis némi fény, azaz öntudat villant a fel a lelkükben Európa szerte. Annyit azért tegyünk megint hozzá, hogy mindez Gutenberg elvitathatatlan érdeme is volt.

    Luther gyűlölete pedig nem valamifajta jelentéktelen””szájhős antiszemitizmus””, hisz Luther még könyvet is ad ki “A zsidókról és hazugságaikról” címen,melyben – igenis rasszista megközelítésben – vádaskodik úgymond “a Megváltó gyilkosaival”. Később ez fajta korai fajgyűlölet alakul át majd a XX.századra, fejlődik ki belőle a nácizmus magja…

    Az is érdekes egy megközelítés a részedről állítván, hogy nem akarsz (………..-k)ról vitát nyitni, mégis megnevezed és megjelölöd az általad erre kiszemelt archetípusokat, amellyel viszont mégis vitára sarkallnád az erre érzékeny olvasótársakat. Sőt, egy kissé feljebb, célzást teszel még “Marx antiszemitizmusára” is, ami különben egy igaztalan náci koholmány, és nehéz rá nem reagálni…

    Kösz’ a linket is, üdvölettel: Sch

  • Orsós Elemér

    SchumackerLady
    2021 február 17
    9:16 de.

    Nagy tisztelettel elnézést kérek Luther tudatlan mentegetéséért és örülök hogy, felhívtad figyelmemet erre az általam ismeretlen könyvre, amiből most az atv.hu weblap jóvoltából még az igazadat alátámasztó alkalmi magyar fordításhoz is hozzájuthattam, mert egyébbként ez a leleplező könyv magyarul még nem is jelent meg, pedig egy-két elvakultat helyre tudnának tenni vele! Köszönöm a Lutherrel kapcsolatos fals ismereteim helyrerakását!
    (Na, azért majd Marx-nak is utánanézek, de a “szentéletű” pápákról alkotott véleményemből nem engedek!)

    http://www.atv.hu/egyeb/20130602_luther

  • Nem ohajtanek semmifele vallasi vitakba keveredni, sem barmi vallasokon iteletet jelezni, de a “reformacio” gyuloletes kritizalasat nem letnatok-be, hogy nem kevesebb mint ot-evszazaddal kesobbi korulmenyek alapjan teszitek?

    Tehat iteleteitek nem lehet ma realis!

    Hajlandok lennetek csak feltetelezni is, hogy mi lehetne ma az europai es az atlag emberi eletmod ha a “reformacio” nem tortent volna???????

    Persze az nem az egyedulli esemeny volt, ami az emberiseg vilagszerti szellemi felvilagosodasat lehetove tette !
    De nevezhetoen az elso!!!!

  • Orsós Elemér
    2021 február 16
    1:31 du.

    Brunszvik Terinek és másoknak is írom.

    Ne fáradj, elég olvasgatni a Képes Krónikát. Régen így írták a történelmet, és szerintem ez független attól, hogy a Vatikán levéltárát kutatod vagy az alexandriai papirusztekercseket vagy a sumer agyagtáblákat.

    Csupán arra bátorkodtam fölhívni a figyelmet, hogy a régi uralkodók is kaptak az olyan jó tollú írnokok után, akik bebizonyították, hogy a király isteni elrendelésből van a többiek felett.
    Az ilyen fensőbbséges csoportokhoz tartozást jól lehet jelképekkel kifejezni. Római császár álmodta azt a krónikás szerint, hogy “E jelben győzni fogsz” (kereszt jelében). Ráadásul a kereszt egy kivégzőeszköz volt, amit Jézus vagy a korai keresztények biztos nem használtak a saját jelükként.

    Ismétlem, ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy kitalált-e a történet vagy sem. A Téli palota ostroma és a vörös csillag győzelme is egy kitalált történet volt, mégis emberek millióit megmozgatta a történelem egy szakaszában.
    De azért hozzáteszem, teljesen másként alakult a kereszt jelét hordozó mozgalom, és másként a vörös csillaggal jelzett mozgalom sorsa.

    http://mek.oszk.hu/10600/10642/10642.htm?hc_location=ufi

  • Marx Karoly nevü gazember VELEJÉIG ANTISZEMITA VOLT, cseppet sem kevésbé, mint Luther Márton!

    Hitler mint intelligens gazember, sikeresen ötvözte a két “ideológus” tanait, ezáltal tett tökéletes népszerüségre, így sikeresen állitotta maga mellé a németek tömegeit.

    A populizmusa termékeny talajra hullott!

    Persze a komcsi-diktaturában betiltották a MEINKAMPF-ot, pontosan ugyanabból az okból, mint ahogy az inkviziciós idökben a Biblia sem volt elérhetö.
    Ennyire hülyére akarják venni az embert ezek a mocskos munkásör tanító élösdiek. Persze mi más jöhetne ki belöletek?
    Gyümölcséröl ismerszik meg a fa, pudvás hazugsággal teli gyümölcs hullik a száraz fáról, ez a ti beszédetek!

  • Elemér!
    Lámpa !

    A Keszthely melletti fenékpusztán (római nevén Valcum) r ó m a i erőd romjai láthatók. Annak falaival épült egybe(!) egy kersztény bazilika, amely állítólag a IV.(!!!)és a IX.század között működött, vagyis már akkor amikor Pannoniában
    még a hagyományos álláspont szerint is hun és avar lakosság élt.

    Korábbi rekonstrukciók és régészeti emlékek szerint az erőd falait felhasználó, az azt magába foglaló későbbi templomépület tök’román stílusjegyeknek örvendett, tehát gyakorlatilag a római épületfunkció belefolyt a középkori napi szükségletekbe egyrészt, mint erőd, másrészt meg keresztény templomként, aminek az a lényege, hogy már jóval az ún. h o n f o g l a l á s . e l ő t t . élt és működött egy olyan közösség, amely már nem vándorolt, de meg is állapodott a Balaton mentén.

    Most, ha a “kitalált középkor” számítását vesszük alapul, akkor is kiderül az, hogy mindez már isz.300. és 600. között alakulhatott ekképp, azaz Valcum, a római város hétköznapjai igenis egybefolyhattak a későbbi Fenékpuszta avar és hun lakosságának életével…

    Már csak egy(?) a kérdés, kik lehettek azok a bizonyos hunok és az avarok, akiket a környező országok krónikásai teljesen más és más nevekkel illettek a maguk kódexeiben… ?

  • gabriel
    2021 február 17
    10:43 du.
    le vagy maradva néhány brosúrával!!!
    ma az elfogadott fasizmus a cancel culture leánykori neve

    ha tudod miről rebegek?

    egyébként is annyiféle “anti” volt és maradt… miért kell mindig csak egyet emlegetni, van e annak valami oka?