Texasnak jót tenne egy kis szocializmus

2021 március 2 1:09 du.64 hozzászólás

Ted Cruz texasi szenátorról készült felvételek, amelyeken az államát sújtó pusztító vihar következtében hazafelé húzza a bőröndjét egy repülőtéren – a mexikói Cancunba való „menekülése” útán – a politikusi közöny tökéletes példaképe. Cruz azt állította, hogy csak „jó apa” próbált lenni azzal, hogy válaszolt lányai üdülőhelyi vakációról szóló vágyaira, miközben Texasban milliók szenvedtek áram és tiszta ivóvíz nélkül. A vihar több tucat ember halálát okozta az államban. Köztük volt egy 11 éves fiú, aki fagyos otthonában halt meg.

Sajnálatos, hogy a szenátor paternalisztikus jóindulata nem terjed ki azokra az állampolgárokra, akiket képviselni hivatott.

De Cruz csak egy a politikusok hosszú sorából – közülük a legtöbb, de nem mindegyik republikánus -, akik egy robusztus individualizmus evangéliumát hirdetik, amely hamisan feltételezi, hogy minden amerikainak egyenlő esélyei és kiváltságai vannak. És sehol sem erősebb az a cowboy individualizmus, mint Texasban, ahol a „minden nagyobb Texasban” kifejezés a steakekre vonatkozhat, de a kormányra biztosan nem.

Ehelyett jobboldali köröken a kormányzat puszta létezése alig tekinthető másnak mint egy tolerálható probléma. Gondoljunk Ronald Reagan volt elnök híres idézetére: „A kilenc legfélelmetesebb szó az angol nyelvben: A kormány tagja vagyok, és itt vagyok, hogy segítsek Önnek.”

Amint arról az EarthBeat környezetvédelmi tudósítója, Brian Roewe beszámolt, a texasi áramszolgáltató hálózat rendszerszintű meghibásodása a korszerűsítésére fordított beruházások elhanyagolása miatt történt.

„Lehet, hogy a vihar természeti katasztrófa volt, de a pusztítás ami történt az áramszolgáltató hálózat összeomlása során a gondatlanság és hanyagság eredménye” – nyilatkozta Greg Kelly, a Dallasi Egyházmegye segédpüspöke közleményében.

A texasi hálózat elszigeteltsége az ország más hálózataitól — amelyek akár hozzájárulhattak volna a pusztulás megelőzéséhez — alkalmas metafora a nagyobb gazdasági összekapcsolódás szükségességének. Ezt Ferenc pápa legújabb enciklikájában, a Fratelli Tutti-ban leírta, ahol felszólalt a közjót előmozdítani nem tudó gazdasági és politikai modellek ellen.

„A piac önmagában nem képes minden problémát megoldani, bármennyire is felkérnek bennünket, hogy higgyünk a neoliberális hit ezen dogmájában” – írta Ferenc, hozzátéve, hogy „a világrendszer törékenysége – különösen a világjárvány fényében – megmutatta, hogy nem lehet mindent megoldani a szabadpiac keretein belül.”

Nem véletlen, hogy a texasi vihar a szegény közösségeket sújtotta a legjobban. Talán azon túl, hogy a közjóról beszélünk, támogatnunk és védenünk is kéne a közösségi javakat – például az elektromos hálózatokat, utakat, hidakat és más infrastruktúrat. Ez mondjuk közülünk azokra igaz, akik nem tudnak csakúgy elmenekülni egy üdülőhelyre, amikor a dolgok itthon szétesnek.

Míg Cruz hazafelé sietett, hogy részt vegyen a nyaralása okozta PR-katasztrófa menedzselésében, egy másik megválasztott tisztviselő azon dolgozott, hogy több mint 5 millió dollár segélyt gyűjtsön a texasiak számára, és az államba utazott, hogy találkozzon a szenvedőkkel.

Ez a tisztviselő Alexandria Ocasio-Cortez, a New York-i képviselõ volt, akit gyakran kritizáltak a demokratikus szocializmusba vetett hitéért. Pedig a demokratikus szocializmus a közösségi igényeket kielégítő gazdasági és politikai rendszereket részesíti elõnyben, a gazdagok további haszonszerzésével szemben.

Talán Texasnak most éppen jót tenne egy kis szocializmus.

A National Catholic Reporter Szerkesztősége. Magyarra fordította: KMH

64 hozzászólás

  • Ted Cruz csak egy a jellembajnokok közül. Mich McConnell sem kisebb arc, de van európai éppen aktuális példa is Manfred Weber az Európai Néppárt frakció vezetője. Na Ő sem senki. Nem csoda, ha egyre többen nem szeretik a politikusokat, ha ilyen „jellemes” embereknek lehetnek véleményvezérek egy-egy pártban.

  • Orsós Elemér

    Achille
    2021 március 2
    1:25 du.

    Hííínye, de visszafogott úriember módjára fogalmaztál! 😀

  • A kozolt cikk tobb valotlansagokat allit, lehet hogy nemelyeket tevedesebol, ill. nem tudatabol, nemelyeket meg tudatosan es celzatosan a valo-tenyek figyelemen kivul hagyasaval. A US lakossainak nincsenek „kivaltsgaiak”, azt csak a szelszoseges diktaturak nyujtanak vezetoiknek. A US lakossiank guarantalt es elzalogosithatalan jogaik vannak, amely a kormanyok meghatarozott kotelessegeik vedeni es biztositani.

    Semmi szocialista modszerekre nem letezik szuksegletuk!!

    Sot a rendkivulli sarki hideg-hullam alatal okozott vilannyero-hianyossag a szocialista elekepzelesek altal kenyszeritett allapot okozta. Az u.n. „Green New Deal”, aminek az egyedulli celja a US energia ipar tinkretetele.
    A Texasban tortentek a bizonyiteka annak!!!! Amit valotlanul Alexandra Osario Cortez es hit-tarsai kenyszeritenek a lakossagra, az u.n. „RENEWABLE ENERGY” allaitasat. Elkepzelhetetlen, hogy lehetne barki is kepes to „renew” az elhasznalt energiat. Ha valaki azt tudhatna, tonna szamara kapja a Nobel dijjat azert.

    A valosag az hogy Texasban van a leg-tobb szel es nap-feny villanmayenergia fejlesztese es alaklmazasa. De amikor nincsen nap-sutes, sem a kello-szel, nincsen villany-energia termelve!!!! S a ho-vihar altal a szel-generalok lefagytak. Azert nem volt elegendo vilanny-energia amikor a rendkivull mennyiseg a legszuksegesebb lett.

    De ha szocializmus oly-kivallo es remenyelt, miert adtak fel a magyarok???? S miert meneulnek naponta Cubaiak, legtobbjuk eletuket vesztik meg annak probalkozasaval.

    Ot millio Venezuellai menekult hazajukbol a dicso szocializmustol. Maduro elvtarsuk ma a szabad-kozgazdasag elevet kezdi kovetni, s serkenti a kulfoldi befekteteseket Venezuelaban.

    Naponta, sot percenkent allandoan az emberiseg zomei eletuk reszkirozasaval probalnak be-szokni Texasba. Az ezer-kilometeres Sennora sivatagban ezrek vesztik eletuket a US-ba szokni. Vajon miert nem mennek Cubaba es Venezuelaba????

    Senki nem menekul Texasbol sehova.

    Ted Cruz, es barki mas szabadon utazhat oda ahova ohajt, mint barki mas is. Bar csak az lehetne mondhato ma a vilagon letezo barmely „szocialista” diktaturajara vonatkozoan.

    U.I.
    Nem hogy kritizalni ohajtanam a Papat es a Vatikani egyhazat, de ketsegtelenul remesen cserben hagyta a Kinaban elo Romai Khatolikus hit-testvereit. Minden vallasi,R omai-khatolikus kinai egyhaz teljes hatarozatait a CCP-re hagyva!

  • Bendeguz79
    2021 március 2
    2:16 du.

    grizi

    mivel eme bömbölményed semmi kevesebb, mint agyficam és ignorancia trémens nem cáfolok benne semmi részletet, kár volt ezt idebiggyesztened

  • Bendeguz79
    2021 március 2
    2:16 du.

    grizi

    hozzáértő gazdasági szakemberek számításai szerint az USA infrastruktúrájának naprakész AZAZ 2021 -es világszínvonalra emeléséhez

    $7 500 000 000 000 BERUHÁZÁS szükséges

    az USA katonai kiadásai évente: $1 200 000 000 000

    és a VILÁG LEGDEMOKRATIKUSABB ÁLLAMA MAI NAPIG NEM VOLT KÉPES ELFOGADNI $15.00 minimum órabért és egy $ 1 900 000 000 000 egyszeri SARS elleni segélycsomagot (majd jövő héten a Chuck Schumer szól még róla?)

    a számok nagy harcosok, itt a lehetőséged, cáfold tételesen

  • Nem lenne baj a szocializmussal,
    ha nem Sztálin efftass arca „fémjelezné” .

    Sajnos ANNYIRA leromboltak ezek a bűnözők mindent
    hogy legalább 500 év kell mire a kérdés ismét terítékre kerülhet, legalábis a Világ sok országában.

    De azért „fű alatt” a skandináv térségben már félig meddig megvalósulni látszik ”

    Gorbacsov ezt már 30 éve felismerte és belemondta az oroszok arcába :

    „…Amíg mi itt a kommunizmusról ábrándozunk és szocialista államról papolunk, északnyugati szomszédaink szép csendben megvalósítják…”

  • Rodeo11
    2021 március 2
    3:21 du.

    Eddig azt hittem hogy falsett-hangon sipákoló brácsa-kezelő vagy, aki az „Őrült nők ketrece” c. örökzöldből veszi a kiszólásait.

    Erre mi derül ki ?
    USA-szakértő közgazdász is vagy !
    (Géjjza elismerően bólint : Emmá döfi !!)

  • Geyza
    2021 március 2
    5:19 du.

    és, hogy idézzem a KMH egyetlen elméleti fizikusát:

    (az én szavaimmal, mert nekem írta)

    ki a bánatos lópimpilit érdekel a gyemokrácíjá? nekünk szabadság kell!!!

    és most ez beindult?

  • Azer’ az nem semmi, hogy a National Catholic Reporter Szerkesztősége koveteli a cocjalizmust. Ez olyan mintha annak idejen Lenin kapitalizmust kovetelt volna.

    Mellesleg, a cikk irojanak illene tudni, hogy mi a kulonbseg egy texasi szenator es a texasi kormanyzo kozott. De ugy latszik neki is megartott a cocjalizmus es a partfoiskola.

  • Parács Péter

    A Szocializmus olyan „kategória”, amit nem a tőke, hanem alapvetően, azaz nem kvázi és proszta humánus gesztussal motiválja a társadalmat. „Nem profit orientált”!? ppp.

  • A szocializmus (vagyis közösségi rendszer) megvalósulásához legalább olyan fontos (ha nem fontosabb) a tudati tényező, mint az anyagi-technikai feltétel.Marx társadalomelméletében ez világosan szerepel.
    Nincs más út – vagy megtanulunk egymással élni, vagy kirúgjuk magunk alól a bolygót. Nemcsak az önveszélyes fegyverekkel, hanem pl. a levegő, a vizek, a föld tönkre szennyezésével.
    Márpedig ezek a súlyos dilemmák kizárólag közösségi (szociális) alapon oldhatók meg. Persze lehet az „erősebb kuya” alapon is, aminek B79 oly nagy híve. Csakhogy láttunk mi már „erősebb” kutyát nyüszítve kusshadni…

  • IMPERIALIZMUS és INTERNACIONALIZMUS 😀

    Bendegúz és Geyza olvtársakkal együtt itt már ezerszer letárgyaltuk, hogy a gazdaságtörténet soha nem volt kívánsághangverseny. A gazdaság a természet evolúciójához hasonlóan fejlődik. Afölött pedig a politikai rendszer igyekszik valami egyensúlyt keresve, a gazdaság politikai csápjait kiterjeszteni egyre aprólékosabban, mindenhová behatolva, ill. szanaszét terjeszkedve – szó szerint – adott országban, de ma már szerte világban.

    A nemzeti szféra a XIX.században még kielégítette a gazdaság főszereplőit, a termelőeszközök, gyárak tulajdonosait, míg a mai kulcsfigurák – föltalálván a távfoglalkoztatás, ill. távkizsákmányolás profit hatványozó varázsszerét – a politika segítségével tőkéjük hatalmát már az egész világra terjesztik ki anélkül, hogy az érintett országokat a régi értelemben hivatalosan tennék a gyarmataikká. Ehelyett látszólag „szerződésen alapuló, kölcsönös együttműködés” jön létre egy-egy munkás és a tőkés között, úgy hogy a munkás nemzetisége abszolút mellékes kérdés. Hát volt e eddig a történelemben ennél nagyobb internacionalizmus ???

    Magyarul, miközben a hazai (nemzeti) munkásosztályuktól elvonják a munka és kereset egy hányadát, aközben a tőke már a 10-ezer mérfölddel odébb lakó munkások munkaerejét vásárolja meg a hazai munkabér töredékéért, mely tényt konkrétan a két munkás – a hazai és a távoli – nem tudja, s így azt föl sem fogja.

    Ez a fajta expanzió különösebb államközi szerződések nélkül, az ilyen formaságok kihagyásával, a munkások hátán lépkedve, a komprador tőke segítségével kerül megvalósításra, ami az imperializmusnak ebben a távirányítású, első időszakában még az érintettek körében is megelégedésre talál, hisz úgymond’ csak munkát visz oda. Később azonban összébb hozza az ezt az ellentmondást is felismerő dolgozó milliókat, osztállyá kovácsolva őket, bármi távol is élnek egymástól.

    A tőke koncentrációját tehát követi a dolgozó osztály (milliók, sőt milliárdok) koncentrálódása és összefogása is. Mindez a gazdasági szférában – munkás és tulajdonos – között érik és fejlődik sokkal erősebb politikai „tőkévé” még anélkül is, hogy pártokat kéne mozgósítani ennek érdekében. Hisz pl. ugyanúgy megteszi ezt ahelyett a szakszervezet és a tőkés mindennapi harca és súrlódása is…

    Megy ez szinte magától is kéremszépen, amit nyugodtan nevezhetünk történelmi evolúciónak, amely fejlődés éppen a tőkés fejlődésen alapul és alakul valami más fajta társadalmi formává, amit majd az utódaink látnak meg.

    Téves, illetve szándékos félrevezetés, az egyes – szomszédos – országok közötti felületi jelenséget politikai rendszerspecifikus magyarázatfélével magyarázni. Kuba, v. Venezuela Puerto Rico és az USA stb. amely éppen a legsötétebb monokulturális gyarmatosítás viszonyait tükrözi akár katonai, akár gazdasági embargó, erőszak eszközeivel és elnyomás formájában. Egyébként bárhol, ahol a világon pl. katonai junta üti fel a fejét, abban 90%, hogy az USA keze benne van… Amikor Reagan Gorbacsovval tárgyalt követelte a „népek önrendelkezésiu jogát, eszmék(!), áruk és emberek szabad áramlását, mindazt amit ő maga meg nem adott senkinek.

    UI: Ebben az egészben az a legszebb, hogy ma már imperializmus alatt nem kell feltétlenül katonai terjeszkedést értenünk. A fejlett kapitalizmus láthatólag – kisebb háborúkat leszámítva – békésen, bár energikusan, de tovább terjeszkedik, tehát működik.
    A sokak által létében tagadott munkásosztály pedig, éppen a tőke közvetlen szervezésében lehet hogy a távolkeleten, de egyre csak növekszik.

  • GORGONZOLA:

    Vajon minek nevezne Nickolas Maduro hatarozatat a Venezuela kozgazdasaganak 180 fokos valtozasan????
    A US dollart alkalmazni es kulfoldi befejtetesekert valo folyamodasat?????
    Hat nem az az igazi „Socilaizmo Muoro” ???????
    Es a „Patria Viva”?????

  • talalom;

    A Maga allitasa nem „szocializmus”, hanem TOTALITARIAN ALLAM KAPITALIZMUS!!!!!!

    Minden „termelo-eszkozok”, vagyon, profit, toke, csupan az allamhatalom tulajdonaban.

    Kapitalistabb rendszer meg meg el-sem-kepzelheto!!!!!!

    Meg az osi pharoak, cezarok , kiralyok sem mentek olyan vegletekbe !!!!!!!!!!!

  • Orsós Elemér

    Gorgonzola
    2021 március 3
    5:44 de.

    Ez a ténymegállapításod gyönyörűséges volt, de ezt az idézetedet Magyarországra adoptálva engedelmeddel kiegészíteném:

    „Ez a fajta expanzió különösebb államközi szerződések nélkül, az ilyen formaságok kihagyásával, a munkások hátán lépkedve, a komprador tőke segítségével kerül megvalósításra…”

    …komprádor tőke vagy baksisért és hatalom megtartásért becsábított kormányzati stratégiai patrnernek álcázott és a hazainál lényegesen nagyobb kedvezményekkel körbenyalt multik segítségével kerül megvalósításra. És ez a változat duplán gerinctelen és kártékony, mert a hazai vállalkozókat hozza -ezekhez képest- bukásra ítélt helyzetbe éppen az, akinek az érdekeiket foggal-körömmel meg kellene védenie(lásd Dél -Korea) és idegen tőke által teljesen kiszolgáltottá teszi az országot!
    (Lehet hogy, túl szakmailatlanul fogalmaztam, de bocsátassék ez meg egy egyszerű, hazaszerető útkaparónak! 😀 )

  • Gorgonzola
    2021 március 3
    5:44 de.

    Zóli!
    addig amíg egy bármilyennek nevezett gazdaság profitorientált ahelyett, hogy jólétorientált lenne addig csak az van ami akkor történt amikor Mawgly-t Baloo kirángatta a majmok népe közűl és alaposan elagyabugyálta amúgy Makarenkóian megmagyarázva neki, hogy a majmok népével nem érintkezik senki aki normális azaz a SORS jól elagyabugyál és amikor felébredsz elemzésedből akkor bilibe lóg a kezed

  • talalom;
    Maganak minden emberileny elzalogosithatalan egyenlo jogainak a biztositasa,

    Az allamhatalom szigoru korlatpzasa a lakosssg alatal es a demokratikus modszerek biztositott alkalmazasa, s minden emberileny egyenlo, korlatohatatlan lehetosge, „mint az erosebb kutya” estevel tunik egyenkonek?????

    Barki is azt ugy velne, ketsegtelenul csak a kutyakkal erdemelne elnie!

  • Bendeguz79
    2021 március 3
    8:50 du.

    grizi, hogy is van ez ott kies USA ban? vita Texas (Mississipi, Dacota +++) és a USA között ez már a gyemokrácíjá?

  • Parács Péter

    Szerintem „Találom” fejtette ki és válaszolt tömören illetve logikailag is érthetően a cikk lényegét. Annyit szeretnék laikusként „hozzátenni”, hogy minden társadalmi rendszerben van egyfajta szociális mentalitás az emberiességet motiválva. Manapság viszont el kell gondolkodnom!!!!!!!!!!!!!!!!!! Mindenek előtt elnézést, hogy belekavarom a „migráns” kérdést. De! és De! KÉRDEZNÉM! AZ EU-ban MELYIK A FONTOSABB és MIÉRT!???? -A MIGRÁNS KÉRDÉS „FINANSZÍROZÁSA” FONTOSABB vagy EGY és TÖBB OLYAN SAJNÁLATOS ESET, AMIKOR pl.: EGY ADOTT EU-s TAGÁLLAM ÁLLAMPOLGÁRA SÚLYOSAN MEGBETEGSZIK és AZ ADOTT TAGÁLLAMBAN NINCS LEHETŐSÉG A GYÓGYÍTÁSÁRA, AMIT A MÁSIK TAGÁLLAMBAN MEG LEHETNE OLDANI, DE SÚLYOS KÖLTSÉGEKKEL JÁR. -EZEN, súlyos költségek immár és adott tagállam határain túl merülnek fel és ezen szerencsétlen beteg vagyoni helyzetétől függ az élete. Azaz! Vagy ki tudja fizetni a felgyógyulás esélyét vagy …….!? -AZ VISZONT TÉNY, HOGY AZ ORVOSI ESKÚ és HIVATÁS NEM MÁS, MINT A GYÓGYÍTÁS!!! EZEN NEMES ELHIVATOTTSÁGOT VISZONT NEM A PÉNZ MOTIVÁLJA!!!!!!!
    *AKKOR A MAI HÍREKBEN HALLOTTAKON GONDOLKODVA, MI LESZ ENNEK A MAGYARORSZÁGI KISGYERMEKNEK A SORSA??? ESÉLYE A FELÉPÜLÉSRE AZ AGYDAGANAT LEKÜZDÉSÉVEL, MIVEL NÉMETORSZÁGBAN LENNE ILYEN TERÁPIA. -EHHEZ VISZONT A MAGYARORSZÁGI TAJ KÁRTYÁJA KEVÉS. -NOS, AKKOR HOGYAN BESZÉLHEÜNK EU-tagságról, de FŐLEG……..stb.?-AZ EGÉSZSÉGÜGY VISZONT NEM POLITIKA és INKORREKT, HA MÉG RÁADÁSUL BEVÉTEL, PROFIT ORIENTÁLT IS!! **HA, EGY EMBERI ÉLET FOROG KOCKÁN, AKKOR EGY NORMÁLIS EMBERI GESZTUS LENNE A LEGJOBB TUDÁSOM SZERINT SEGÍTENI AZ ÉLETBEN MARADÁSÁÉRT.
    HA ÚGY VESZEM EU-s állampolgári kérdésem?????????????????????????
    ENNEK A KISGYERMEKNEK ÉS MÁS HASONLÓ HELYZETBE KERÜLT EMBEREKNEK MI A FOHÁSZUK?????
    -ÖK VAGY A MIGRÁNS VONAL ÁLLAMPOLGÁRSÁGON KÍVÜLI???
    -EZEN BETEG EMBEREKNEK NINCS JOGUK A GYÓGYULÁS ESÉLYÉRE MINT EMBERNEK??? *AKKOR MEG EGYÁLTALÁN MI EZ AZ EU illetve HOL VAN AZ ORVOSI ESKÜ ÉRTELME,

  • Rodeo11 (Balu 😀 )
    7:24

    Mondottam-volt, hogy a történelmi fejlődés egyben idő kérdése is, miközben az abban résztvevőknek, avagy alávetetteknek nem sok kívánsága, vagy akarata teljesül. Mondhatnók, a patakban sodródó falevél és a sodrást gátló kő viszonya a mederhez. Van és alakul, oszt kész. Egyszer azonban kialakul, ami mérnöki (tudományos) módszerekkel előre . k i s z á m í t h a t ó . és kisebb beavatkozással is elérhető közös állapot. …Hogy mikor, az a jövő zenéje, ismétlem, idő kérdése.

    Megj: Ha megvizsgáljuk a kapitalizmus két gazdaságilag döntő osztályának az eltelt kétszáz év alatt tapasztalt egymáshoz való viszonyát, akkor bizony a mai, a kezdetekhez hasonlítva: ég és föld. A patakmeder már ki van kövezve sok olyan pl. „jólét-orientált” megalittal is, melyről a szabadversenyesben mégcsak álmodni sem lehetett, mint szabályozott munkaidő, munkavédelem, Eü., Nyd.,STB… (Persze tény, hogy a világon nem mindenütt.) Ez a dolgozók egyre koncentráltabb és törvényes érdekvédelmi szervezetei és a tulajdonosok közti szakadatlan kemény súrlódások és/illetve permanens megegyezések végtelen sorának nem is kis, 2-300éves(!) eredménye.

    Mindezzel nem azt állítom, hogy ez kielégítően és megnyugtató eredmény, de azt se gondolom, hogy a végeredmény. A kövek tovább görögnek, csiszolva a partot és az aljzatot is. Ezek tehát csak részeredmények egy hosszú fejlődési folyamatban, melyet 5:44-ben már részleteztem, melynek csak a legvégső következménye lesz majd egyszer – a messzi végtelenben* – egy „jólét orientált” rendszer. Arra érett gondolkodású, azaz (ön)tudatában is fejlett emberiséget feltételezve…

    Maugli

    * Mert „a párhuzamosok a végtelenben találkoznak” 😀

    .

    ui. A kézmeleg bili tehát inkább téged illet.

  • Orsós Elemér 11:01

    Nagyon jól mondod, de csak a „hazai” munkásság szempontjából, mert a távmunka-export elsősorban az ő munkájukat veszi el.

    A kisipar is kárát láthatja mindennek, hisz megrendeléseket von el tőle, tőlük ami az ő megélhetésüket is előbb-utóbb veszélybe sodorhatja, amiből egy osztállyal lejjebb csúszás is bekövetkezhet.

    Tehát egyetértve, csak azt jegyezném meg, hogy adott ország hazai nagytőkés „konkurenciája” ettől nem szenved kárt, sőt a „holló hollónak” elv alapján ők még össze is dolgoznak az óccó, filléres munkaerő kiszélesítése, vagyis a hazaihoz képest még extrább profit bezsebelése érdekében.

    Mit is mondjak ? Ebben a dimenzióban már nem is számít, hogy ki a hazai és ki a nem otthoni (külföldi) nagytőke képviselője – hordozója. A világ proletárjai kezdetű szlogen, itt már világ kapitalistái egyesüljetek formában válik gyakorlattá, akaratlanul egyesítve osztállyá a globális multinacionális munkásságot, a világ proletárjait.

    Bocs’, de a komprádor burzsoázia adja például Kínában az „”összeszerelő”” tőkés újburzsoázia magját. Közülük már sokan nemcsak gyártulajdonosok, de nem kevesen milliárdos nagytőkésekké nőtték ki magukat. Pár éve, amikor megingott a világgazdaság, Kínában egyik napról a másikra az ő közreműködésükkel zártak be gyárakat üzemeketúgy, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül, azaz pillanatok alatt rúgtak ki másfél milliónál több munkást.

    Többekközt ez, az ilyen közvetlenül megrázó és tömeges(!) élmény a munkásosztály közös, ma még csak egy adott országra korlátozott drága tanulópénze.

  • Egyszeru kerdes mind a hozzaszollokhoz.

    Ismerne, vagy hajlando lenne barki is megnevezni a vilagon egyetlen tarsadalamat ahol a lakossag ohajtana, s szabadvalsztasaik altal a szocializmust ohajtva szavaznak meg?????

  • Bendegúz79
    03.04.8:46

    Kérdezi, hogy Maduro állítólagos gazdasági lépéséről mi a véleményem, amire az egyes részleteket nem ismerve – plusz még az Ön gyenge magyar tudása miatt is – csak sommás, illetve megközelítő véleményt mondhatok.

    Egy ország gazdasági lépéseit a kül-és belgazdasági helyzetnek megfelelő józan és megfontolt döntések determinálják.

    Venezuelát az ismert, rákényszerített gazdasági intézkedések miatt hiperinfláció sújtja (ld.Gorgonzola 03.03.5:44 utsóelőtti’bek.). Ilyen infláció pedig a történelemben tk. a háborús vesztes Németországot és Magyarországot (a pengőt) sújtott, amit hazánk 1946-ban a Pengő felszámolásával, ill. az új Forint bevezetésével…

    Valószínű és feltételezhető, hogy a monokultúrás venezuelai gazdaság fő termékéből, a kőolajból mégiscsak a $ a legkönnyebben és rövid idő alatt, majd folyamatosan is előállítható konvertibilis valuta, amely könnyen bevonható a belföldi használatra is, tehát szociális cél is.

    Ez is csak ésszerű gazdaságpolitika, és nem nemzetbüszkeség, nem „patria viva” kérdése, hanem inkább a Vivat Civitas-é! 🙂

    Gorgonzola

  • Parács Péter

    Írogathatunk-hozzászólhatunk, de a szociális mentalitás igen bonyolult téma! Sajnos, néha politika és profit mentalitás, mintsem az emberi mivoltunk illetve szociális gesztus.
    Ennek hiánya lehet emberi gyarlóság vagy tallózzuk a saját társadalmunkat és nézzünk szembe önmagunkkal.

    . P.P&P.-HU

  • Rodeio

    Legyszi, ird le ide a sajat soraiddal (szamaiddal) hogy Venezuelaban hany dollar a havi ber!
    Ne az orabert, azt eleg nehez lenne dollarban (sot meg centekben is) leirni
    Ird le – nosza, legy eros, bator vitez – ne csak szajhos – a sok voros majommal melletted!
    Nem vitatkozunk – nem kerek semmi vitat – csak egy szamot

    P.s.
    De nem hazugsagot – eleg legyen mar belole!
    Nem hinnem, hogy azert koldulnanak itt brazilban tomegesen a venezuelai csaladok, mert tobb lenne 15 dollarnal az oraberuk!

  • GORGONZOLA:

    A Maga gondolkodas modjat ismerjuk mar itten.
    Ketsegtelenul, csak egy-iranyu, osi propagnadaok alapozott velementekey fejt ki.

    Venezuela a vilag LEGgazdagabb olaj-nemzete.
    Venziela del-amerika LEGgazdagabb es fejletteb nemzete VOLT.

    Amig Hugo Chavez ket-katonai puccsal diktaturas hatalamt Venzuelara kenyszeritette, majd Nockolas Madduro a Marxista diktaura kenyszeritesevel tonkre tettek a nemzetet.

    SENKI MAS NEM KENYSZERITETT SEMMIT VENEZUELAEA!!!!!!!
    Ma Ot millio lakos menekult mas nemzetekbe,
    Ma Venezuela Chavez alatal elrabolt olajiparanak az olajtermelesenek alig 1/7-t kepes termelni.

    Hianyossagok vannak mindenben, kezdve elelmiszer, vilanny-energia, sot meg folyo-viz is.
    Nem is emlitve a leheto legszuksegesebbeket.

    Maduro jelen probalkozasai mutataj hogy talan belatta a rendszer teljes kudarcait.

    Magyarorszagon is a haboru-utan masfel evig minden kivallaoan mutatkozott kialakilni, szabad es demokratikus nemzette.

    De Rakosi 1947-49-es evi teljes hatalma, minden gazdasagi lehetosgek rablasa es pusztitasa tonkre tette a nemzet minden lehetoseget.

    1950-51-re eloelmiszer-hianyok a jegyrendszert kenyszeritette.

    Nemetorszag a haboruban a foldig lett bomabazva, de a nyugati felen a kozgazdasag hamar felepult, persze nyugati segellyel.

    Hasonloan Korea deli felen is.
    Hasonloan Vietnan deli felen is.
    Formozaban (Taiwan), s barhol ahol a Marxista eroszak nem pusztitotta a tarsdalmakat.

    Munka-ero, lehetiseg es a toke-befektetesek lehetove tette barhol a vilagon a gazdasagi fellendilest.

    A diktaturak alatali korlatozasok, csak koprlatozasokat biztositott.

    Igazan sajnalatos ha mind azt Maga keptelen az elmult 100 esztendo, de kulonosen a mult 75 ev vilaghireibol felfogni es belatni!.
    Hiszen onmaga is tanu volt nehany evtizede ottan ahol el!

  • Gorgonzola
    2021 március 4
    12:55 du.

    Zóli
    a KMH -lehetséges e?- egy izgalmas fórum is lehetne (egyetértésem jeleként de cukkolva téged küldtem egy „fohászt” ami radír áldozata lett!)

    még ehhez az általad mondott:
    „Venezuelát az ismert, rákényszerített gazdasági intézkedések miatt hiperinfláció sújtja (ld.Gorgonzola 03.03.5:44 utsóelőtti’bek.)”

    namost pontosítsunk: szankció az semmi más, mint útonállás és az áldozat anyagi forrásainak elrablása törvénytelen de katonai azaz hatalmi eszközökkel. mondat végi pont!

    nem mondok példákat majd a grizi fog sikoltozni, hogy milyen szar is a kommunizmus (Venezuelában nincs és soha sem volt kommunizmus) és, hogy a Maduro milyen aljas mert… dehát a többit rádbízom, megjegyzem: a végtelenben találkozó párhuzamos egyenesek mintájára tényleg megvalóüsítható a jóléti társadalom, de addig…

  • SchumackerLady

    Gorgonzola 8:46 (Bendegúz79-nek)

    Jól látod, hiszen ezt már más kőolaj-termelő országok is régen gyakorolják.
    Az olaj pont olyan mint az arany; a földből jön és azonnal(!) rendelkezik világpiaci árral, tehát kvázi egy konvertibilis áru, amely szerencsés tőzsdepiaci konstelláció esetén, még egy bajban lévő gazdaságot is kihúzhat a csávából…
    A Perzsaöböl-menti országok olajcsapjaiból is olajdollár csorog, amit az USA nem kifogásol, mert hiába is tenné. Akkor meg mi baja lehet a Venezuela folyékony fekete aranyából – meg egyéb saját nyersanyagaiból – előhívott boldogság zöldhasú madarával ?

  • gabriel
    2021 március 4
    6:02 du.

    a gazdasághoz sem értesz semmit sem, nyasgem! csak nem képzeled, hogy fox engem itt ugráltatni?

  • gabriel
    2021 március 4
    6:02 du.

    kedves Cenz Ura
    engedd ezt még be, ez válasz a gábriel okosnak szánt kérdéseire:
    pesti vicc, egyetemen kísérletet folytatnak a bolhával és sok minden más mellett a profe utasítására a nebuló fogja és kitépi a bolha egyik lábát és mondja ugorj bolha (bolha = venezuela szankciózva) a bolha ugrik, és ez így megy egészen addig amíg az utolsó lábát is kitépik és akkor a felszólításra a bolha nem mozdul: tudományos (gábrielé) konklúzió: ha a bolhának kitépjük az összes lábát akkor megsüketül

  • Parács
    4.4:24

    Pipi!

    Hol élsZ ? Mert hogy nem tudod magad magyarul kifejezni, az biztos.

    Ha jól értem amit itt – ráadásul csupa nagybetűvel – összevissza hadoválsz, arról beszélsz, hogy a „migráncsok” rászorultság esetén nem kaphatnak, sőt nem is kapnak orvosi ellátást…

    Bonyolult eszmefuttatásodban oda lyukadsz ki, vagyis azt akarod elhitetni, hogy szerinted szükség esetén az Unió többi országában munkát vállaló honfitársak sem jutnak segítséghez.

    Megnyugtatásképpen közlöm, hogy a fiam liverpooli alkalmazott munkavállalóként súlyos autó-balesetet szenvedett. Borzasztó sérüléseit néhány hét alatt bonyolult és drága sebészeti beavatkozásokkal példásan helyrehozták.
    Sajnos ez után nem sokkal később munka közben a jeges járdán elcsúszott és combcsonttörést szenvedett. Ez is többhetes – fizetett – betegállományt(!), illetve szegecselés, stb-t vont magával.

    A teljes kórházi ellátással, a kf. protézis beépítésekkel, stb. valamint utókezelésekkel egyetemben mindvégig – a magyar egészségügyhöz képest főleg – teljesen elégedett és felépült. Mindehhez hozzátéve, hogy munkája nem tartozik az előkelő munkakörök közé.

    A képhez még az is hozzátartozik, hogy a kórházi orvosok között indiai és afrikai doktorok operálták és kezelték. A vele való emberséges bánásmód kielégítette a legigényesebb elvárásokat is. Ma már egészséges és dolgozik.

    Mindez bizonyítja az Unió, mint intézmény humánus oldalának is az életképességét és nagy kár, hogy a jobboldali, úgynevezett „”konzervatív”” körök ellenpropagandája kiprovokálta a Brexitet, ami Angliának éppúgy árt mint pl. nekünk és a többi tagállamnak…

  • ui. ParaPipi-nek!

    Ami ma az uniós, Orbanisztán nevű tagállamban

    . e g é s z s é g ü g y i . c s ő d . tapasztalható,azért

    kizárólag az autoriter . O r b á n-j u n t a . a . f e l e l ő s

  • Rodeo11
    12:41

    Kösz’. Pont ärrű van nagybaszó.

    Zóli

  • Rodeo9:18/Gábriel6:02 párbeszédéhez

    Őszinte demagóg vallomás egy Gábrieltől:

    „n e m . k é r e k . v i t á t – c s a k . e g y . s z á m o t!”

    A jelenségnek csak a felületét képes kapirgálni, miközben a

    mélyebb összefüggésektől egyenesen retteg. 😀

  • GABRIEL:

    Ha Rodeo helyetti valaszomat elfogadnad, a valasz k.b. fel-kilogram Bolvar.(Venezuela penz-egysege)
    De ne feledd 10,000,000 szazlekos inflacio van ottan.

    Mire olvasod az mar ezerszeres emelkedett.

    De kb. harom kilo Bolvart kell az uzletbe vinned egy kilo kenteret vasarolni.

    S hasonlaon mint Rakosi atya tettei alpjan annakidejen Magyaroszagon is egy talocska penzt kelett vinned egy kilo kenyeret vasarolni, de mire oda ertel mind a talicska-teli penz alig volt elegedno egy szelet kenyerer vasarolni.

    De a kerdes lehetne, hogy miert , celzatosan es tudatosan Chaves es Madiro tettek tonkre Venezuella kozgazdasagat??????

    Miert kenyszeritettek ot (5) millio lakossaikat menekulni ?

    Venzuela Del-Amerika LEG-gazdagabb orszaga!!!!!!
    S a vilag LEG-gazdagabb olajkincsevel megaldva.
    Igen, Saud Arabua es Oroszorszag masoddik es harmadik.

    Ma Venzuela napi ossz-olajtermelese 1/4-sem eri el amit szerzodes alapjan kotelesek Texasi es Liousianiai finomitokba szallitani.
    Hat hogyan varhatnak a dollar-jovedelmeket???

  • orgonzola:
    „A patakmeder már ki van kövezve sok olyan pl. “jólét-orientált” megalittal is, melyről a szabadversenyesben mégcsak álmodni sem lehetett, mint szabályozott munkaidő, munkavédelem, Eü., Nyd.,STB… ”

    No és? Ezek – legalábbis részben – nem vonhatóak vissza? Dehogynem, már meg is kezdődött; a volt „szocialista” országokban erőteljesen, a nyugati országok egy részében (ahol még létezik az egykori munkásmozgalomnak valami halvány maradványa), kevésbé. Hogy hol és milyen mértékben sikerül visszavonni, szerintem két tényezőtől függ; az egyik a visszavonással szembeszegülő ellenállás mértéke, ereje (ez Magyarországon a nulla közelében van), a másik pedig magának a össztőkének az érdeke, ti. a termelésben virtuálisan létrejött profit csak a forgalmi folyamatban realizálódik. Termelhet olyan gazdaságosan, olyan alacsony költséggel, hogy még… de ha fizetőképes kereslet híján nem lehetne eladni, akkor fújhatná… „Szerencsére” van egy olyan áruspektrum, ami mindig eladható, amire mindig van fizetőképes kereslet, még akkor is, ha a vevők a megvásárolt árukat nem használták fel; ilyen áruk a múszakilag, technikailag gyorsan avuló fegyverrendszerek.

  • BrunszvikTeri

    Rodeo11
    05.9:18 😀 😀 😀 😀 😀 . . .
    ˙

    Talán ennél is jobb alany, a légy… Miután eltávolítottuk a

    szárnyát -mert magától ne szárnyaljon a Dög- kitépjük egyoldali

    lábait és attól kezdve máris azt teszi, amit Én akarok, és ott

    ahol Én akarom. [Az eredmény:]

    Egy-helyben,körbe-körbe szaladgál és képtelen tovább haladni(!).

    Perszehogy hiába lesznek még vágyai, tervei – és végtagjai is.

    Így terjeszthető a globális szeretet és a demokrácia a szuverén

    „gyűlöletkeltőkkel”* szemben.

    Az ókori Róma,a pax romana analógiája ez; a neokolonializmus.
    ˙

    Á’ VÉCÉZÁR
    ˙

    * A jobboldal kedvenc szóhasználata az ellenzékére, hogy „azok gyűlölködnek”… Tehát szerinte nem az gyűlölködik, aki más munkáját ellenszolgáltatás nélkül sajátítja ki, kizsákmányolja.

  • Rodeo11
    12:41

    Írod: „a szankció nem más mint útonállás…”

    Na persze, csak nézd meg ITT is hány híve van az ilyen útonállásnak. A mi „kedves” brazilunk, a floridai horthysta dandynk, de néha még a pestbudai Harlie-chopper-proli is hajlik az útonállók szavára, pedig ő néha egészen józan is tud lenni.

    Valami mégis oda köti őket…

  • Parács Péter
    2021 március 4
    4:18 du.

    Hogy mi van? Nekem úgy tűnik, Ön túl sok Besenyőpistabácsit nézett – de tulajdonképpen mit akart mondani? 😀

  • AuroraBorealis

    ORBÁN VILÁGREKORDOT DÖNTÖTT:
    MAGYARORSZÁGON VAN LAKOSSÁGARÁNYOSAN A LEGTÖBB HALOTT A VILÁGON.

    Google –> AMERIKAI NÉPSZAVA march.03.2021.

    (cikk)

  • AuroraBorealis
    2021 március 6
    8:39 de.

    az amerikai népszava szokásához híven pofátlanul hazudik
    hivatalos adatok 2021 március 05-re
    USA 0,0820
    HUN 0,0446
    csak összehasonlításképpen azaz USA lakosságra vetített halálozási rátája közel a duplája a magyarországinak

    ezek után én nem szoktam tovább olvasni seggségeklet még ha Bartus írja is alá

  • AuroraBorealis
    2021 március 6
    8:39 de.

    egyébként ugyanabban:
    magyarországot messze megelőzik sokan közöttük United Kingdom, USA, és sok más EU ország érdekes módon a III. Világ országai messze le vannak maradva ebben is a legfejlettebbektől

  • GORGONZOLA; March 6. 11;45

    Ketsegtelenul a maga csladjabol senkit nem szallitatott kedves Horthy-ja a gazkamrakba!

  • Kővendég
    3.5.3:17

    Természetesen igazad van. Azért természetesen, mert a visszavonás vágya és akarata nem hal ki a tőke természetéből,ami nem valami emberi hiba, v. rosszindulat hanem ugyanúgy egyfajta gazdasági diktátum, mint maga a kizsákmányolás is. Vagyis annak létéből fakadó szükségszerű megnyilvánulás. Tehát, mint mondod, ahol gyenge pontot, engedékenységet, mégrosszabb esetben konformizmust talál, ott azonnal visszavon, mégrosszabb, vissza is üt. Utóbbi ma talán már ritkább, bár ennek keményen ellentmond Vietnam, Chile, Nicaragua, Kuba, manapság Venezuela stb példája is… Így aztán amit korábban, úgy száz éve folytatott gyakorlatot, azt „internacionális” terepen hajlamos folytatni, állítván: nem adom, ami az enyém !!!
    Ezért is fontos az alkotmányos és demokratikus köztársaság, vagyis az abból következő törvények szigorú és következetes betartatása, nemcsak az állampolgárokkal, hanem a tőkés automatizmussal szemben is, ahol a társadalmi rend nem teszi lehetővé már elért, törvényekben lefektetett vívmányok visszavonhatóságát még szólásszabadság, v. úgymond polgári egyenlőség címén se.

    Egyetértve tehát, minden igazságod dacára is, 2-300 év eredményei mégiscsak biztatóak a jövőre nézve, különösen akkor, ha a (globális) tőke szervezettségével együtt, a létszámában jóval nagyobb munkásosztály (globális) szervezettebb összefogása is tovább növekszik.

    Üdvözlettel: orgonzola 😀

    Ui. Az elmúlt évben többszáz volt azoknak a szakszervezetieknek a száma, akiket munkáltatójuk ezért rúgott ki. A szaktársak nem léptek értük sztrájkba.

  • Bendegúz79
    21.04.6:36

    Ha U~A nem akadályozná a törekvő nemzeteket az önállóság kibontakozásában,gazdasági,vagy katonai (pl.1979-es Grenada lerohanása) embargóval, akkor minden egészen
    másképp alakult volna, ill. alakulna főleg az amerikai földrészen.

    Számtalan példa azt mutatja, hogyha a Bostoni Teadélutánt követően Anglia akkor úgy járt volna el a lázadó – forradalmár – amerikaiakkal, ahogy az elmúlt 76 évben az U~A bánt, bánik el a saját lábukra álló országokkal, akkor ma nem is létezne az U~A.

    Magyarország pedig, az ön által „felhánytorgatott” időszakban újjáépült és kikecmergett az ön által favorizált Horthysták háborúja okozta romhalmazból, és gazdasági szakadékból, majd működésbe hozta az ipart és a mezőgazdaságot (földet osztott az ezer éves földéhség kielégítésére a parasztok között) és még létrehozta az új Forintot is, amely ma is konvertibilis fizető eszközünk.

    Most viszont, kérem Önt Bendegúz79, hogy magának mi a baja azzal ha – tegyük fel – Maduro Elnök a hazájában bevezetné az U~A $-t, mint fizetőeszközt ?
    Magyarázza el legyen szíves. Ne csak hümmögjön itt magában…

    Még egy kérés. Ha bárki kommentjére reagál, reakciójában szíveskedjék a kommentár időpontját is feltüntetni, ahogy ez nálunk már bevált, hasznos formaság a keresés megkönnyítésére.

  • Bendegúz79
    6:36

    Maguk ennek ellenére azzal az országgal folytatják a világ legnagyobb üzletelését, amely magát marxistának vallja, sőt úgy tudom az államuk e Kína felé adósodott el a legnagyobb mértékben. Szerintem is ez a jobb politika – a gazdasági kapcsolat – mint a háborúzás. 🙂

  • 3/7-5;33 de GORGONZOLA:

    Tudna megnevezni csak egyettlen nemzetet ezen a Foldon melyet a US barmi-modon es valaha is megakadalyozott onnallo-fuggetlen nemzette valnia????

    Vagy barmelyet is amelyet nem tamogatott volna onallo es gazdasagilag elohaladasaban is????

    Granada esete pont az ellenkezoje volt a maga valotlan allitasanak.

    Castro katonailag megszalta Granadat, a Cubai CB-k altal, sot Cubai-katonai osztagok kottek-fobe Moritz Bishop Granada szocialista miniszterelnoket, mert szavat emelte a cubai megszallas ellen.

    De Reagan elnok az ottan a megszallas-altal fogva tartott kozel ezer amerikai orvostan-halgatok szabadon bocsajtaseert lepett kozbe. Ami az elnok es a szovetsegi kormany torvenyes es eskudt kotelessege.

    A „Boston Tea-delutan”-ja is pont az ellenkezo valosag volt.
    Fellazadt a tomeg mert Anglia adoztatta a gyarmatot, amig az Angol ceg tea szallitmanya adomenetsseget elvezett.

    Ketsegtelenul ismeretlen a Bostoni sortuz verontasan is.

    Tortenelmi adtain is valotlan, mert Anaglia nyolc(8) eves haborut folytatott, sot 1812-es haboruban ismet megszalta meg Washington,DC-t is, s folddig egettek a Feher Haz-at.
    Sot Anglia a mai nemetorszagban tobozott hadakkal harcolt.

    Magasztalt Horthy-ja haboruba csatlakozott a Trianon-i onzo terulethodito celjaibol.

    Hasonloan mint Kun Bela is egy masik haborut kezdve 1919-ben okozta Magyaroszag telejes Roman katonai megszallasat.
    De azon miert nema ?????

    De Horthy a haborut nem kezdte, sem okozta.
    Legalabb NE probalaja a valo tortenelmi adatokat valtoztatni.

    Mert azt a haborut Hitler es Sztalin katonai szovetsege okozta Lengyelorszag kozos meghoditasa celjabol 1939-ben.

    Miert felejtette-el mind a szoviet hadak megszallasait pl. Afghanistannak, vagy a Kinai hadak megszallasat Tibet es a leanykorineven a Kelet Turkmanistani Koztarsasagnak?

    Mind kegyetlen katonai hodiasaik, s ma Kina teruletenek 40+%-at kepezi.
    Miert felejtett-el azok onalosagi jogaikat es lehetosegeiket. Inkabb azok let-lehetelensegeit?

    Nem is emlitve Hong Kong elnyomasat es Taiwan Kinai katonai megszallasnak celjat???

    Talalna barmit elkepzeleseiben ahoz hasonloval a US-t vadolni?

    A US-ban a szabad-kereskedelem korlatlanul mukodik, barki, s barmi ceg korlatlanul szabadon kerskedhet barkivel!

    Mar jeleztem tobbszor, vasarolhat Cubai szavart korlatlanul Floridaban, s bar hol, sajnos ma Cuba keptelen termelni 10 millio tonna cukrot amit a US is importalt annakidejen.
    Ma Cuba keptelen elegendo cukrot termelni sajat lakossait ellatni, jegyre kaphatnak csak meg cukroe is.

    Hasonloan Venezuela is szerzodott ko-olaj exportra, de termelest ronkre tette Chavez-Maduro szocialista rablo-politikaik.

    U.I.
    Tudja mi a US foreign aid, s hogy mennyit nyujt a USA raszorulo es fejlodni ohajto-nemzeteknek????

    Miert csupan az egy-oldalu valotlan vadait nyujtja????
    Miert nem hajlando es kepes logikusan es racionalisan elemezni es elismerni a tenyek valosagait???

  • U.I.
    A szabadkereskedelem es mindenki szabad, korlatlan lehetosege meg kincstari kotvenyek vasarlasa is!!!!

  • Gorgonzola
    2021 március 6
    1:45 de.

    „Rodeo11
    12:41
    A mi “kedves” brazilunk, a floridai horthysta dandynk, de néha még a pestbudai Harlie-chopper-proli is hajlik az útonállók szavára, pedig ő néha egészen józan is tud lenni.”

    „a” proli (tévedhetetlen gyakorlati tapasztalatom vele kapcsolatban) most hallgat (hallgatás beleegyezés) de a nedves brazilunk sem különbözik, érdekes módon a dandy is ua… mások, meg kifárasztandó az egységsugarú olvasót 15-20 méteres hozzászólásokat tolnak ide (én görgetek szorgalmasan) de mondandójuk grizii® mélységeket ver kenterbe

  • Gorgonzola, BrunszvikTeri, DonGolo, SchumackerLady, Vögelein, AuroraBorealis, Kővendég …..

    (Kedves Cenzor – szeretném, ha közzétennéd, nem leszek finom. De a paraziták ünnepi táncot lejtenek, igy muszáj vagyok egyenesen, tisztán fogalmazni – sallangmentesen)

    Na vagytok még….? Azt hiszem majdnem az összes éhenkórász cucilista csavargó komcsi „”filozófus”” (kivénhedt Pol-gaz tanarak, volt MSZMP-s propagandisták) persze jó nyugdíjjal a zsebükben, nem is mint az alja proli nép, akinek állítólag a nevében beszéltek. Mind megjelentek ezek itt, mint a legyek az erdőben elpottyantott halomra.

    A kérdésemre persze nem volt kurázsijuk megválaszolni – jobban mondva nem is válaszolhatnak rá, hanem követve a Szofizmus tanait, üres, de annál inkább körmönfont és mocskos szónaklatokkal lerohanják a személyt.
    Hatalmas „tudósok”, akik szócsavarásból éltek jól mint marci hevesen a piszkos komcsi-diktaturákban – tekintettel arra, hogy a nagyszamar tényleges hatalombirtoklóknak persze szükségük volt a retorikát jól bíró senkihaziakra, akik szívesen szolgálatukba álltak a kivételezett fizetésekért és az ezzel járó „közmegbecsülésért” cserébe.
    Rodeió annyiban képez kivételt ebben a csodás társaságban, hogy a LEHETÖSÉGÉRT CSERÉBE, hogy külföldön szolgálhatta a „Pártunk és Kormányunk” dicsö lovagjait MINDÖSSZE CSAK JELENTÉSEKRE VOLT KÖTELES az adott területen fellelhetö magyar állampolgárokról és egyéb a Szocialista Tömb (Varsói Szerzödés) országai irányában ellenséges tevékenységet végzö polgárokról. Néha persze a külszolágati feladatokat ellátó országokban – beférközve a köznép egyes csoportjaiban bizalmába – természetesen – bomlasztó, uszitó propagandát volt kivánatos folytatnia.
    Természetesen a valós technikai, müszaki feladatokat ellátó feladatai mellett.
    Ez volt a csere azért, hogy külhonban és tewrmészetesen a hazai fizetéseket messze meghaladó béreket élvezhetett – aminek alapján ma nyilván nem szaros 50 ezer forintos nyugdijban részesül.
    A tobbi parazita-szofista volt hazai propagádora a szocialista diktaturának, nyilván szintén nem koszos 50 ezer nyögdijat élvez.

    Ugyhogy ha lehet élvezkedjenek az urak magukkal, „kiérdemelték”, bár sokkal jobb lenne ma a magyar hazának, ha az MSZMP-nek nevezett mocskos eröszakszervezetet fenntartó orosz fegyveressel egyetemben 1990-ben öket is vonatra rakták volna pereputtyostól.

    Csodálatos, hogy Geyza, Besancon mennyire issza a szavukat, akarom mondani a labvízüket.
    Gornell András rettenetes tévedésben él, a lábviz-árus itt a pince-soron a Köleves-árus legényünk, aki az üres bölcselkedést árulja, a dicsfényben fürdés örömeiért cserébe.
    És mit ad Isten, talál alanyokat rá itt böven.

    Mark Twin szavaival – „az egyedeket meggyözni arról, hogy átvannak verve, beetették és becsapták öket, lehetetlen, ujra átverni és becsapni viszont simán megy”

    Én teszem hozzá, (már sokszor leirtam itt) hogy szégyenlik elismerni. Azt most teszem hozzá, ami persze köztudott, hogy ez a jele az emberi gyengeségüknek – vagyis null szintjüknek.

    Így nincs is értelme vitába szállni velük.

    Hogy lehetne másként magukat értelmes embereknek mutató egyedekkel elfogadtatni olyan égbekiáltó hazugságot, hogy magyarországon mennyire jobban éltek az emberek, mint Ausztriában, vagy a németföld keleti felében, mint a nyugatiban.
    5 év mulva, már olyanok mint Besancon nyanyaság az ilyen tipusu értelmiségiektöl már azt fogja elfogadni, hogy a német egyesitést a keletiek finanszirozták, és azok a németek, akik itt a szemeláttára táboroztak, azok NSZK-ások voltak és nem NDK-ások.
    És a STASI is az irgalmasnövérek szervezete volt.
    És hogy a szakmájánal maradjunk, a mai magyar biztositók alapították az osztrák és olasz biztositokat, mivel eddig ezt is rosszul mondták nekünk az amcsik, nem a magyarorszagi irodák a fiókintézetek, hanem a kinti Bécsi es Milánói irodák.
    Nem a magyar mérnökök járnak át ausztriába mosogatni, nem a magyar diplomás lánykák takarítónösködnek Ausztriában, hanem az osztrák grófnök leszármazottjai Alsómocsoládon.
    Nem a magyar fiatalok a baby-szetterek angliában, hanem az ös angol és skót Lady-k vigyáznak Apró antal unokájának unokáira.
    Hogy a Venezuelából pedig ki menekül és miért?
    Nyilván a Maduró milicistái nem, hiszen azok jól vannak etetve.
    Kb 1 millió, ugyszintén az 1 millió katona is megkapja a napi ételadagját. Meg a holdudvar, a baloldali intellektusok elitje, akik az asztal körül táncolnak.
    Hogy a kb 38 millió meg mit eszik, azt ugye kedves Besancon, ki nem szarja le???
    Hogy csak itt brazilban hány százezer Venezuelai gyerek kéreget az utcán, vagy ha nem akkor azért nem mert az anyjuk prostitucióból szerzi meg az ételt amivel fenntartja magát, ugye azt kedvesem, magacska is leszarja nem??
    A megszólitott névsor személyei, vagy trolljainak akkor is mindegy volt, amikor a hazámban tombolt a (népi)Diktatura!
    Hiszen ök haszonélvezöi voltak!

    Na de magacska kedves Besancon nyanya!?
    Ja, hogy sikk beletartozni e baloldali intellektusok táborába?

    Szar ez a világ, ugye?
    Talán csak nem azért, mert az emberek többsége kegyedhez hasonlóan áll hozzá?

  • Gorgonzola
    2021 március 7
    5:33 de.

    kérdezel usa külpolitikát grizi-től!

    ahhoz sem ért, de habosra pofázza a bagólesőjét hogy mekkora a gyemokrácíjá kies usa ban,

    ugyanakkor 8 DNC ranking senator egyesült a szavazásra a GOP 50 tagjához egy szenátusi hivatali szolga javaslatára és anélkül, hogy K. Harris alelnök megvétózta volna:

    leszavazták Bernie Sanders kiegészítését a C-19 mentőcsomaghoz ami a minimálisan adható órabért $15 re emelte volna

    32 000 000 usa munkaképes kap $7,25 minimum órabért (ha van munkája) és (a munkanélküli segély is lejár valamint a lakbér moratórium is azaz százezrek kerülhetnek az utcára családostul a rajtuk lévő gönccel a téli hóviharba

    …amiért egy csomag 2 ounces vajat sem lehet kapni

    lesznek csekkek $1400,00 ról egyszeri alamizsna…, de még nem tudni hánynak és kinek mert jogosultnak kell ám lenni hozzá és annak kritériumait senki sem ismeri…
    és ez csak egy esemény és ez az adminisztráció 60 napja állt üzembe (azaz bebrüggyentették)

  • Gabriel
    2021 március 7
    3:26 du.

    óriási, világszám! erre még az én -meglehetősen- dús fantáziám sem lett volna képes, hogy ilyen dolgokat kitaláljak önmagamról!

    leírásod hajszál pontos: eltaláltad szarva közt a tőgyit, gratulálok,…;

    hja és vallások elemzésével sem vagyok hajlandó foglalkozni, azok számomra lejárt lemezek

    (hogy miért, fantáziádra bízom de ne a patáján keresd a fülit, jó? ha javasolhatom neked, te világ esze)

  • ˙
    Bendegúz
    6:36

    Emlékezz Ernesto Cardenalra, akit még az a szent, II.JánosPál is – aki ezek-szerint sose politizált – nyilvánosan megintett, vagyis püspöki állásából felfüggesztett, mert kiállt a
    . n i c a r a g u a i . „boldog” szegények és országa függetlenségének ügye mellett…
    – Ó a szegény Wojtyla!
    Arrafelémenet’ hű de „nehezen férhetett át a tű fokán”. 😀

    https://Ma7.sk/hitelet/meghalt-ernesto-cardenal-nicaraguai-pap-akit-maga-ii-janos-pal-papa-is-rendreutasított

    Hepiend:
    Frenc pápa rehabilitálta az ártatlanul kitagadott bátor püspököt

  • GorgonZóla!
    5:33 már.7.

    Jó, hogy a néhai hős Ernesto Cardenale Martinez teológus és költőről itt megemlékeztél, mert a fenti BendeGúznak címzett Dél, Latin és Közép-amerikai népek usa kerítőhálójában ismétlődő vergődéséről szóló felszólamlásodból már majdnem kihagytad Nicaragua függetlenségi harcát…

    Neked:
    Lacho Coches ! 🙂

  • Rodeo, úgy tűnik, zseni vagy. Gábriel ízibe szórul szóra illusztrálja, amit róla írtál… 😀

    Csak így tovább!

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    Bölcs Gábriel 03.7.3:26 36x bekezdés
    Mark Twain . t é v e s . igézetében:

    https://citatum.hu/idezet/70142

  • Gorgonzola
    2021 március 7
    5:33 de.

    kérdezel usa külpolitikát grizi-től!

    ahhoz sem ért, de habosra pofázza a bagólesőjét hogy mekkora a gyemokrácíjá kies usa ban,

    ugyanakkor 8 DNC ranking senator egyesült a szavazásra a GOP 50 tagjához egy szenátusi hivatali szolga javaslatára és anélkül, hogy K. Harris alelnök megvétózta volna:

    leszavazták Bernie Sanders kiegészítését a C-19 mentőcsomaghoz ami a minimálisan adható órabért $15 re emelte volna

    32 000 000 usa munkaképes kap $7,25 minimum órabért (ha van munkája) és (a munkanélküli segély is lejár valamint a lakbér moratórium is azaz százezrek kerülhetnek az utcára családostul a rajtuk lévő gönccel a téli hóviharba

    …amiért egy csomag 2 ounces vajat sem lehet kapni

    lesznek csekkek $1400,00 ról egyszeri alamizsna…, de még nem tudni hánynak és kinek mert jogosultnak kell ám lenni hozzá és annak kritériumait senki sem ismeri…
    és ez csak egy esemény és ez az adminisztráció 60 napja állt üzembe (azaz bebrüggyentették)

  • Ketsegtelenul. Magyarorszagnak igen jot tesz a szocializmus,legalabb is annak-eredmenye ma.

    Itt a kora reggeli AP (Associated Press) hirjelentese.
    Mivel Magyaroszagon tombol es pusztit a jarvany, Orban minden problemak nelkul kepes lezarni az ovodajat, iskolakat, sot meg az uzleteket, kozlekedest, stb.

    Valojaban megbenithatja az elet mukodeset amint az volt ismerve normalis allapotokban.

    Texasban az teljesen lehetlen. Meg a maszk viselest is nem csak ellenzik es megtagadjak, hanem lovoldozesekere is megy az eset.

    Nem is emlitve ,hogy most ezen a mult week-enden volt a „strawberry festival” (foldi-eper), „Bikers’ week” (motorkereparosak) meg a Novosibirsk-i Harley Club is nagyaszamban jelen es megy Fort Lauderdale-ben a „Spring break”.
    Par millio bikinis, majdnem teljesen meztelen fiatal diakok ejjel-nappal megallasnelkulli bulizasai.
    Nind maskok nelkul persze.

    Tehat, kerdesnelkul a szocializmusnak, a kenyszeritett regimentalitasnak van hasznlahato maradvanya:))

  • Rodeio
    Na ugye, hogy kenterbe vertelek fantázia terén …
    (Ugyan már, ne tagadd)
    Még jó, hogy csak az én fantáziámban létezett a vasfüggöny, aminek az innenső sávja volt aláaknázva – persze ezeket nem is csak fantáziálom, hanem álmodtam.

  • „tisztelthölgyeimésuraim”

    nem hinném, hogy nekem kellene erről vitát nyitni, pláne hozzád hasonló szellemi törpével

  • Bendeguz79
    2021 március 7
    12:21 du.
    Gorgonzolához írtad:

    „Miert csupan az egy-oldalu valotlan vadait nyujtja????
    Miert nem hajlando es kepes logikusan es racionalisan elemezni es elismerni a tenyek valosagait???”

    Ha elfogadod most én válaszolok Neked:

    Egyszerűen azért, mert pontosan ezek a személyek a mai megtestesítői azoknak a mocskos gazembereknek, akik a kommunista diktatúrák ideologistái voltak, azok a mocskos ideológia pártmunkások, akiket a rendszer bevetett az agymosásra, hogy sikerüljön a rendszert fenntartani.
    Mint ahogy Hitlernek sem csak egy propagandistája létezett, a diktatúráknak szükséges csatarendbe állítani, kiképezni ilyen gazemberek egész seregét.
    Ezek azok, akik ugyan a kezüket nem mocskolnák be, – ahhoz finom-lelkek – de a szájukat annál inkább!
    Te egy ilyen „robotlélekkel” akarsz vitatkozni?
    Hiszen ez rosszabb annál is, mert a robot legalább következetes, de ezek gyűlölnek.
    Ezért nem vesznek semmilyen tényt soha figyelembe, ezért képesek a fehéret feketének hazudni – semmi esélyed sincs velük szemben józan gondolkodással … hiszen arról szól az életük, hogy a szemedbe hazudjanak, és szembe köpjenek
    Ez az intellektuel viselkedés csak látszat jó-modor, persze azokat akik nem látnak át rajtuk, kenterbe verik a dumával.
    Ezért élnek, ezért mozognak – olyanok mint a mérges kígyók, ha jót teszel velük, cserébe akkor is megmarnak – ez a természetük

  • Bendeguz79
    2021 március 8
    8:17 de.

    grizi segíts (hogy jól értselek!)

    tehát Texas gyemokrácíjá és Dr Fauci és J. Biden fasiszta?

    vagy hogy is van ez?

    kifejtenéd (na jó nem babban)

    addig is beléd is ugyanazt

  • Gabriel
    2021 március 8
    5:19 du.

    majd ha egyszer -talán- ráérek sajnálni foglak

    usa mexico vaskerítést most kezdik teljessé tenni és az esetleges hiányosságokat (hurrikán megrongálta) rendbetenni és az usa oldalon várják „a” táborok azokat, akik az ellopott hazai javaik kompenzálására odamennek ahhoz aki elrabolta tőlük, mondván: add vissza a babaruhát

    hja, és Lula szabad 2022 ben elnök lesz

  • Nem RODEO, a veres-szajju „fascista” te vagy es elvtarsaid mind a volt KB tagok.

    Fauci es Biden fele egyenek, szereny-velmenyem alapjan csak jerk-ok.

    Neked is tovig !!!