A mesterséges ember

2021 április 7 11:44 de.38 hozzászólás

 Sokak érdeklődésére számot tartó könyv jelent meg a Pallas Athéné Kiadónál – még tavaly. Az olvasás első félórájában kissé komolytalannak, a szerző elszabadult fantáziája termékének tűnik. Ám mit szóltunk volna, mondjuk 1980-ban, ha valaki azt mondja; lesz egyszer a zsebünkben egy cigarettatárca méretű doboz, amivel telefonálni, táviratozni, fényképezni, rádiót hallgatni, újságot olvasni lehet. Látjuk vele, mi történik ugyanabban a percben a földgolyó másik oldalán, beszélhetünk külföldön élő rokonainkkal úgy, hogy közben látjuk is egymást. Hát nem biztos, hogy elhisszük, ma pedig már a gyerekeknek is van ilyen! Ezért inkább bánjunk óvatosan az előítéleteinkkel, ezzel a könyvvel kapcsolatban is!

„A mesterséges ember” című könyv szerzője, Susan Schneider, amerikai akadémikus és közéleti filozófus, filozófia- és idegtudományi professzor. A NASA/Baruch Blumberg elnöke, valamint a Kongresszusi Könyvtár asztrobiológiai, kutatási és tudományos innovációs elnöki tisztét is betöltötte. A Connecticuti Egyetem Mesterséges Intelligencia, Elme és Társadalom Csoportjának igazgatója, az új Center for the Future Mind alapító igazgatója. Az „én” és az elme természetéről ír, különösen a filozófia, a mesterséges intelligencia, a kognitív tudomány és az asztrobiológia kérdéseinek nézőpontjából. Ebben a könyvében a mesterséges intelligencia filozófiai következményeit tárgyalja, különös tekintettel az „elme tervezésének” lehetőségére. A NASA elnökeként a közelmúltban befejezte a NASA-val folytatott kétéves programját az intelligencia jövőjéről. Most a Kongresszussal dolgozik az MI-politika terén. Témái magukban foglalják az élet és a személyek természetét, az elmének a computer programokkal közös vonásait, az agyműködés mesterséges javítását. „Élet, kozmosz és tudat” címmel párbeszédet kíván létrehozni az intelligens élet jövőjének feltárásáról az egész kozmoszban, feltéve, hogy a legfejlettebb, nem emberi civilizációk posztbiológiai természetűek lehetnek. A szerző mindjárt az elején egyértelművé teszi: ez a könyv az elme jövőjével foglalkozik. Gondolatmenete két központi szálon fut. Az első az öntudat. Öntudat nélkül nem lenne fájdalom, öröm, kíváncsiság. A másik még érdekesebb: ha nem gondoljuk végig a mesterséges intelligencia (MI) filozófiai következményeit, abból rengeteg probléma származhat. Tudattal rendelkező gépeket alkotnánk? A tudatosság ugyanis annak próbaköve, hogy mit ítélünk személynek, nem pedig puszta gépnek. Többen ugyanis úgy gondolják, hogy a MI lesz a földi intelligencia következő evolúciós fázisa. Hogyan lesz képes az ember irányítani a maga fejlesztette MI-t, ha az okosabb lesz nála? Az űrbeli élet keresésekor sem felejthetjük, hogy az ottani intelligencia posztbiológiai is lehet – biológiai civilizációból fejlődött ki! Ettől pedig már itt a Földön sem állunk messze. Elon Musk új cége olyan mesterséges ideghálón dolgozik, ami az agyat közvetlenül számítógéphez kapcsolja. Az emberi agy MI alapú teljesítményének fokozása jogi kérdések beláthatatlan mennyiségét vetíti előre! Az ilyen fejlesztésnek a piaci erők és a hadiipar a mozgató rugói. A japán kormány már elindított egy kezdeményezést, hogy az öregekről android robotok gondoskodjanak.

Belegondoltunk-e már, milyen érzés tudattal rendelkező lénynek lenni? Belső megfigyelésből mindannyian meg tudjuk állapítani, hogy tudatosak vagyunk. A kérdés, miért vagyunk azok? Van nézet, mely szerint a tudat teljes egészében „számítási tevékenység” ezért a magasan fejlett rendszerek képesek lesznek a tapasztalásra. A szerző innen kiindulva eljut a gépi tudattal kapcsolatos „technooptimizmus”, valamint a „komputacionalizmus” fogalmához, mely szerint az agy egy információ feldolgozó motor. Felállítja a „szubsztrátumfüggetlenség” tételét, a tudat akár szilikon alapú rendszerekben is létrejöhet! Egy teljes fejezet a „tudatmérnökség” létjogosultságával foglalkozik. Megállapítja: egy adott pillanatban gondolkodásunk nagy része tudatalatti komputáció. A kérdés, hogy az MI-nek lehet-e belső élete, döntő, miként értékeljük létezésüket, van-e énjük, személyiségük? Akkor ugyanis más erkölcsi bánásmódot igényelnek és ez rengeteg etikai problémát vet fel. Könnyen lehet, hogy a tudatos MI egyben biztonságosabb MI-t is jelent. Az MI kutatóknak számos szaktudomány képviselőinek tanácsára is szükségük van, ha szintetikus tudatot állítanak elő! Van még egy érdekes fejlemény, a kognitív – funkcionális tudat és az érzékelt tudat viszonya. A többféle tudat mibenlétét a szakemberek különféle tesztekkel vizsgálják, ezeket a könyv részletesen ismerteti. Az MI számára feltett kérdéseken bizony még az ember is elgondolkodna. Tény, hogy már fejlesztenek szilikon alapú agyi chipeket az Alzheimer-kór vagy a poszttraumás szindróma kezelésére. Az ebből kiinduló okfejtések nemcsak az érdeklődő olvasók, hanem a szakemberek számára is tartalmaznak fontos megállapításokat, noha az említett tesztek még mind fejlesztés alatt állnak. Jelenleg nem tudjuk, lesznek-e tudatos gépek, ha igen, milyen hatással lesznek a társadalomra? A súlyos károk elkerülése érdekében a szerző előterjeszt hat javaslatot. Könnyen lehet, hogy ezek – mint korábban Asimov robotika törvényei – gyorsan átmennek majd a köztudatba.

A következő néhány fejezetben Susan Schneider eljátszik a gondolattal, mi történne, ha az ember egyesülne az MI-vel és szuperintelligenssé válna? A nézőpontot fúzióoptimizmusnak hívják. Elöljáróban leszögezi: elmélete, a transzhumanizmus egyáltalán nem támogat minden, az emberi teljesítőképesség fokozására irányuló technológiát. Az egyesülés ugyanis felveti a személyiség-megtartás határának kérdését. Mik az alapvető tulajdonságaink, mennyire tartósak, hogyan változnak? Azonos-e egy 3 – 10 – 30 éves ember a hetvenéves korú önmagával? Az „én”-ről szóló kérdések évezredes filozófiai viták középpontjában állnak. A vezető elméletek lényegét a szerző röviden össze is foglalja. Egyesek szerint az elme a program, ami az agy hardverén fut. Könnyen lehetséges, hogy a Földön ma tapasztalt technológiai fejlődés korábban már lejátszódhatott az Univerzumban és ott az intelligenciák már posztbiológiaiak, biológiai lényekből jöttek létre. Nincs okunk azt gondolni, hogy az ember az intelligencia csúcsa az Univerzumban. Képességfokozó beavatkozásokkal az ember posztbiológiaivá válhat! Csupán pár száz évbe telik, hogy egy civilizáció az iparosodás előtti fázisból a posztbiológiai korba lépjen, ami kozmikus tekintetben csak egy pillanat. A földönkívüli civilizációk már évmilliárdok óta fennállhatnak. Ott a legfejlettebb civilizációk tagjai valószínűleg szuperintelligens MI-k lehetnek. Idehaza viszont elméletileg is megoldatlan még az MI-k fölötti kontroll problémája. Az űrkutatás kapcsán már az is felvetődött: nem kellene felhívni magunkra figyelmet, mert ha a rengeteg lehetséges távoli civilizációból csak egy is ellenséges, a velük való találkozás katasztrofális is lehet. Márpedig a világ legnagyobb rádióteleszkópjának jelei, tőlünk igen messze is észlelhetők. A gondolat továbbvitele érdekes fejtegetésekhez vezet a szuperintelligens lények mibenlétét, különbözőségeit illetően. A könyv utolsó fejezete élén mottóként a 2018-ban elhunyt Stephen Hawking egy gondolta áll: „Szerintem az agy olyan, mint egy program (…) így elvileg lehetséges az agyat számítógépre másolni és ezzel egyfajta halál utáni életet biztosítani.” Ennek megvalósíthatóságáról nincs értelme vitába bocsátkozni. Jules Verne idejében sem hitte el senki a holdrakétát és a tengeralattjárót. A szerző nem ért egyet Hawkinggal és álláspontjának bizonyítására a test – elme – tudat problémakörrel foglalkozó állításokat veti össze. Végül segít az olvasónak az összegzésben: e könyv középpontjában a filozófia és a tudomány közötti párbeszéd áll, lehetséges-e az agy élete a halál után? A legutolsó oldalakon meglepetés éri az olvasót, mert megtudja, a transzhumanizmus ma már nemcsak egy eszmefuttatás, hanem egy 1988 óta létező, nonprofit világszervezet, melynek nyilatkozatával zárul a könyv.

Susan Schneider

A MESTERSÉGES EMBER

Pallas Athéné Könyvkiadó 2020

Copy&Consulting Kft. Nyomda

 

38 hozzászólás

  • Na igen. Sokminden lehetséges, pláne ha a filozófiát is belekeverjük. Ami engem illet, én inkább biológiai macska lennék, mint posztbiológiai ember (bármi is legyen az).

  • Gratula a szerzonek es a KMH-nak is.
    Vegre egy ertelmes, logikus es valosagos ertelem alanyat hozta az olvasok figyelemebe.

    Persze a szavak forditasai magyarra, kisse mas-ertelemket hoz fel.

    Az „A.I.” az „Artificial Intelligence” , s nem a „meterseges ember” hanem az emberileny szellemi-kepessegenek a mesterseges masolasa, kopirozasa, sot felulmulasa is a kozeljovoben letezni fog!!!

    Sot mar is tultesz nagyon sok muveletekben amit alkalmava.

    S valojaban pont ugyan azon az elev alapjan mukodik mint a biologiai emeber elemeje.
    Persze nem az electro-chemikai alapon mint a biologiai agy.

    Emliti az idoskorral valo neha, emlekezokepesseg problemait is a hosszu eletevekben.

    Idossebbek, gyakran lasabban emelekeznek multbeli felidezo ,tarolt emlekekre a multbol.

    Az egyszeruen mert lasabban huzza fel az emlekezetet a tarolt „memori bank”-jabol.
    Hasonloan mint computered is lasabban mukodik amikor tul-sok MB-t tarolat azon.

    Emliti a „hala-utanni” eletet.
    Persze az nem a rendkivulli onzo vallasos feletelezes alapjan, DE az u.u. „glial”-sejtek a halal-utanni 24 oraban jonnek mukodesre az agyban.

    Mim a tevekenyseguk?
    Tisztitjak az agysejtek mukodesei alatali tevekenyseg maradekair.

    Ugyan-ugy mint a kompjutered teljes tisztitasa mind a regi „deleted” adatoknak orokke.

    Hoztam fel mar az elobbiekben az u.n. CONSCIOUSNESS esetet.
    Sajnos annak meg a szotarok sem nyujtanakaz igazi ertelme alapjan megfelelo magyar szot.

    Talan HA Mr.Fold, a cikkeben jelzett magyar szot az „onertelem”-et hasznalnam erthetobb lehetne.

    De a kerdes amit tettem fel akkor, hogy a KMH olvasok altal az u.n. ismert UNIVERSAL CONSCIOUSNESS, az az valami hasonlo Vilag-egyetemes on-tudat, on-ertelem, talan a vilegegyetemes inteligencia lete felfoghato lehtne ?

    Hiszen mi mas feltetelezes lehtne annak a vilagegyetles eronek az eredte ami okozhatta volna a vilagegyetem letrejottet?

    Hiszen a vilagegyetem, az anyag es energia, csupan az eredmenye annak.
    S okoz hianyaban nem letezhet semmifele eredmeny.
    (‘Cause and effect’ letezheto fizika alaptorvenye, nemelyek inkabb a Thermo-dynamic negyedik torvenye alapjan ertelmezik.)

  • Nem a ‘Mesterseges Inteligencia’ alanyan, de a vilagegyetem leg-alapvetobb alanya, ami az utobbi napokban , hetekben, sot honapokban is egyre gyakrabban jelentve a tudomanos hirekben.

    S valojaban a „mindenek” alapjan.

    Vilagszerete, ugy LHC, Fermilab,stb. kutatoi a letezo negy alap-erok (a gravitacio, elektromagnetizm, a kis-ero es nagy eron-kivul) letezheto erovel alnak szemben.
    Legalabb is a gyakorlataik folyaman.

    S az a MUON.
    A sub-atomik reszeccskek tovabba felbonthatalan reszecskeje.

    A muon az elektron rokona, s az elektron koruk pereg, de az atomnak nem resze.

    A muon az elektronnal 200-szor nehezebb.
    S az ami a kutato tudosoknak a megdobbento.

    Velik hogy talan egy ismertelen erore bukkantak, vagy talan: felfedezeseik tevesen ertelmezve, vagy talan : technikai tevedesek okaztak azt.

    De mind azok ellenbizonyitasai 1-2 eves tovabbi kutatasokat igenyel.

    De a felfedezes eddig az u.n. „Standard Model”-t megdonti.

    S a nagy kerdes, hogy mi az az ero ami a vilagegyetem egyre gyorsulobb szellesedeset okozhatna?

    Jelenmleg a”sotet ero” volt feltetelezve, de nem csak bizonyitatalan, hanem ellentmodo is lenne az.

  • ALMASI;

    A konyv, amire az itteni cikk szerzoje hivatkozik, NEM a „cloning”, sem a „robotic” alanya, csupan az „A.I.” (mesterseges inteligencia).

    A szotari forditasok igen felrevezetok neha.

  • tehát ez a cikk nem vitaindító? nem lehet filozofálni sem róla?

  • Én csak egy olyan „konyhapulti” morfondírozó vagyok, nem filozófus. Úgy gondolom, az ember tudatának nem az ismeretek mennyisége a legfonosabb része. Meghatározó a morál, a hit, az etika, ami viszont az ismereteinken alapul. Ha jól értem, az MI képes a beletáplált ismeretek alapján kialakítani a maga morálját, hitét stb., amik végülis a cselekedeteink mozgatórugói. A felelősség tehát azé, aki beletáplálja az alapismereteket. Vagyis a miénk, embereké.
    Optimista vagyok: végülis a tűzgyújtás feltalálásával se csak váosokat perzseltünk fel…
    Amúgy: nagy szükségem lenne egy ilyen idősgondozó robotra, mert fogyó erőmmel képtelen vagyok a lakástakarítás végére érni..

  • szerintem MIMI helyett kellene valódi intelligencia ami megfelelő és kötelező oktatási bázison fejleszthető, Álmaink Almája biomacsek akar lenni én akkó’ meg bioblöki az a „posthumus” ember maradjon meg a Schmidt néninek hamár annyira szeret írkálni közben a MIMI teljes csődje van a SARS legyőzhetetlennek tűnik a CNN tegnap esti élő elnöki szózata alapján

  • találom

    ilyen robik régóta léteznek – nem tudom mennyire drágák, nem kutakodtam e tárgyban felőlük.
    De elképzelem, hogy hamarosan tömegcikké válnak, s akkor talán még e széles, tulipános hazában is megfizethetők lesznek.
    Pár éve jelentek meg a „drónok”, ma már „fillérekbe” kerülnek

  • Bendeguz79
    2021 április 7
    5:56 du.

    grizi, kifejtenéd ezt úgy, hogy az egységsugarú olvasó is el tudja kapni mondandódnak a quintessenciáját?

    mondád:

    „ALMASI;

    A konyv, amire az itteni cikk szerzoje hivatkozik, NEM a “cloning”, sem a “robotic” alanya, csupan az “A.I.” (mesterseges inteligencia).”

    azaz, „AI” és „MI”

    (én csak Mimi-nek hívom, mint olyan ami egy a sok útszéli között)

    között mi a lényegi diferencia? egyik sem kér triple double-t Bud -dal a sarki kis bennüldében!

    ugye, ha elmeséled;

    vidám pillanatok várhatók!

  • A szerzo nemi figyelemet vet a foldiek vilaguri kutatarasan az u.n. extraterestial-lenyek (kulvilagi)leten.

    Ha inteligens lenyek leteznek es tudataban vannak a Foldi emberilenyeknek, bizonyar inteligensek tudni,hogy a leheto leg-tavolabbra maradjanak tollunk.

    Hiszen a foldi emberiseg, csupan egymas es a bolygo pusztitasan szorgalmaskodnak megallasnelkul.

    Barki ketelkedne, lasd a Mars jelen allapotat!!!!

  • Nagyon már nem köt le a mesterséges intelligencia téma.

    Az én időmben az volt a definíció, hogy olyan beprogramozott számítógép, amellyel beszélgetve nem lehet felismerni, hogy nem egy ember válaszolgat. Ilyet nyilván lehet csinálni.

    Más kérdés a tudat. Vegyünk csak egy nagyon egyszerű dolgot. Az iménti cikkemben beszéltem az RGB világról. Ez az emberi szemnek és az agynak a trükkje, amely „színérzetet” kelt, holott színek (mint tudjuk) a természerben nincsenek. Namármost, én nem szeretnék olyan lény lenni, aki pontosan tudja, hogy milyen hullámhosszú fények érkeznek egy bizonyos irányból, hanem olyan lény akarok maradni (noha ez sokkal pontatlanbb dolog), aki színeket lát.

    Ha tehát válaszút elé kerülünk, azt kell eldönteni, hogy az emberi társadalom komplex tudása és létezése a fontosabb (ez mesterséges intelligenciával jobban teljesül), vagy az egyes emberek és élőlények „boldogsága”. Én az utóbbira szavazok.

  • Vagy közérthetőbben:

    Mi a fontosabb és izgalmasabb a focimeccsen: egy csatár, aki bármilyen helyzetben miliméter pontosan belövi a gólt, vagy aki a „szerencse függvényében” szédületes trükkökkel vagy berúgja, vagy se…

  • Almási Alma
    2021 április 9
    3:01 du.

    Álmaink Almája,

    maradjunk emberek az összes tévedésünkkel és hibánkkal szerintem az egy nagyon perverz és gyilkos ötlet, hogy önmagunkat leváltassuk holmi akármilyen rabszolgára, amely ingyen robotol (ha eddig a korona vírusra nincs gyógyszer csak megelőzni akarják miután kitört a járvány addig nincs remény sem, mivel a gúgliba is tettek már halálos vírust és ember kellett hozzá, hogy kiölje, addig engem és még 15000 évig -amíg élni akarok- nem érdekel az én selejtes doppelgänger-em sem!!!)

    olvastam a napokban a QUBIT egyik cikkét hogy Elon Musk (ki ha ő nem?) cerkóf majommal kísérletezik a kísérlet célja külső erőkkel fizikailag működő képes nyomorékokat akar létrehozni ahelyett, hogy ne gyártanának a selejtes szülők még náluk is selejtesebb utódokat akiket azután ez a fajta perverz tudomány a mások anyagi és erkölcsi kárára életben tart nem véve észre, hogy „az” márpedig nem élet!

    közben vidáman bombázgat EMBERISÉGKÉM MIVEL UNATKOZNA ANÉLKÜL, MEG RASSZISTA ÉS IRIGY MEG POLITIKUS MAGYARORSZÁGON

    nem kérek ebből hagyni kell, hogy az evolúció működjön és nem belepofázni, mert aki belepofázik az aljas szemét anyagi érdekből teszi az összes többi kárára

  • ALMASI ALMA (cica ?) 4/9, 2;46 du.

    Az tagadhatalanul valosag s egyetrtheto.

    Az egyeduli feltelezheto kerdes marad, hogy ki es hogyan szabhatna meg a „boldogsag” definicojat, meretet, es hatarait?????

    S persze a szocialista dohmak eloirasai alapjanazt az allamhatalom bizonyara a jegyrendszer alapjan korlatozna.

  • Bendeguz79
    2021 április 10
    1:57 du.

    grizi, segíteni akarván neked, mert -megint- el vagy tévedve!

    én magamnak naponta 3.00 kg friss boldogságot akarok, és 4.50 liter mosolyt, ezek a minimális értékeim ezekben, de ezek lehetnek sokkal nagyobb értékek is ha a boldogság tőzsdén például a New York Exchange -en a Ford és a Boeing meg az arany és a Lithium percenkénti árához képest +0.012 vel meg is elégednék és vennék belőle kábulatot meg összhangzattant, mindezt szociálisan nyíltan és a szabadverseny alapján boldogság vagyonom növelésére használnám, miközben Szuhumiban a Dácsámon kaviárt kanalazgatok Redbreast 18 évessel

    ez egy megoldás, a te elméleted alapján, vannak más megoldások is de az hosszú lenne ide

  • Brunszvik Teri
    Húsvét 2021.cikk
    2020.ápr.11.8:13
    zárás utáni reakció:

    Itt azt írja Izraelinek, hogy az ősi zsidó jog szerint sem és az Újszövetség etikája szerint sem számít az, ha testvér testvért zsákmányol ki, vagyis ettől – ti. a rabszolgatartástól – még mélységes és kétségtelenül szilárd hitük sem tartotta vissza a történeti judaizmus és a történeti kereszténység tagjait.

    Jól látja Terri. A társadalom működését és mozgásformáit sokkal inkább határozzák meg a gazdasági folyamatok és történések, mint az úgymond magasabb elvek és a dogmák. Ez még akkor is igaz, ha többség még ma is ennek az ellenkezőjét gondolja. Általában a dolgok nyitját – az alap helyett folyton – a felszín kutatásával pocsékolja el hasznos szellemi energiáját.

    Mert biz’nem az úgymond’magasabb elvek szabályozzák a praktikumot, hanem éppen fordítva. Amióta világ a világ, csak a gazdaság determinálja az elviek alakulását is, azaz a termelőerők fejlettsége függvényében az ahhoz szorosan kapcsolódó érdekek szabályozzák a hitet, pláne a vallási életet és szabályokat.

    Tehát nagy szavak ide, nagy szavak oda, szeresd felebarátod ide, vagy oda, ha a kizsákmányolás csupán egy megbocsátható „szükségszerű régi szokás” – úgy néz ki – a vallási szabályok kétezer éve tekintenek el tőle, vagy mellette, mert sorsszerű, mi több, törvényszerű rendeltetés következményének, törvénynek hiszik.

    Az intézményesített, a hatalomtól ennyire függő vallás évezredek óta valóban a gazdaság, és gazdasági tulajdon legerősebb támasza, a politika örök és elidegeníthetetlen része.

  • ALMASI ALMA;

    Ha kattintotta Fodor Zoltan kozlemenyet. lathatja a „buborek-kamaras-kepben” a MUON bizonyitasat is.

  • RODEO;
    SEMMI tevedesem nincsen!!!!!

    Teljesen tisztaban vagyok, hogy a „lopott penzekbol” a „Dacsagban”, „kaviart kanalazol” (sozott hal-ikrakat), Budweiser es imported borokkal ontogeted le,18 eves gigoloddal, s a tozsden a „lopott penzek”-bol jovedelmezel, ami lehetosget nem kepesseged es szorgalmad altal jott tulajdonodba.

    A part totalitarian monopol-kapitalizmussa tette azt neked es nehany tarsaidnak lehetove.

    Az allando „kizsakmanyolas” ismetleseidet a sajat elmenyeiden alapozod.

  • Bendeguz79
    2021 április 11
    2:53 du.

    grizi nagy hatalmas köszönet, itt és most még egyszer beismerted zéró tudásodat nem írtam sörről hanem: Redbreast a legjobb ír whiskey pláne ha 18 éves

    a többi amit írtál egy merő kavargás

  • Bendeguz79
    2021 április 11
    2:53 du.

    grizi: #2./

    RODEO;
    SEMMI tevedesem nincsen!!!!!

    A part totalitarian monopol-kapitalizmussa tette azt neked es nehany tarsaidnak lehetove.”…

    abban a „totalitarian monopol kapitalizmus”… -ban amiben te élsz ott kies Floridában részeként egy világhatalomnak amelynek ez a te korábbi meghatározásod a hajszál pontos definíciója(SIC), pontosan azért amit te magad is írsz a legújabb adminisztráció totálisan téves belgazdasági intézkedései alapján, amelyet még ez a hatalmas hatalom sem képes elválasztani a saját „olyanamilyen-haddneénmondjammegmilyen” külpolitikájától; nem kritizálom, majd azt a történelem megteszi, amely már akcióban is van ezzel kapcsolatban JELEN IDŐBEN, és vaknak vagy butának kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa mi is „az”!

  • M I N D E N . E S E T R E

    Minden estre, mindenki számára
    ajánlom a témába vágó Agymenők*
    című TV-sorozat megtekintését.
    A kitűnő bohózat több epizódja
    szorosan érinti a fenti vita
    minden vitatott és elfogadott
    elemét nemis kissé pikírt,sőt
    ironikus megvilágításba téve,
    elválasztva benne az ocsút a
    búzától , a fölösleges sznob
    okoskodást a humanista alapú,
    valódi és a szükséges kutató
    mentalitást egy fantasztikus
    fergeteges,humoros remekműbe
    csomagolt jó rekeszizom edző.

    * Agymenők; a mű magyar címe.

    Angolul pedig
    „The Big Bang theory”,
    a YouTube-on is minden részlete

    megtekinthető …

  • SchumackerLady

    Bendegúz79 11:06

    A Mars jelenlegi állapotát a bolygónak nemcsak a helyzeti, hanem bizonyos szerkezeti sajátossága is okozza.

    a.) A bolygó korábbi „vízes” állapotát a napszél permanens „szélrohamai fogyasztották el” ill.fújták ki a légköréből majdnem a teljes légkörrel együtt.

    b.) A keringési pálya távolsága az ekliptikában a Földdel összehasonlítva, annál jóval szerencsétlenebb keringési idejű, valamint a forgástengelyének naphoz viszonyított dőlésszöge merőben más, mely állapot többek közt az „évszakok” hiányát is előidézi…

    c.) Az a.) pontban tapasztalt bolygómeteorológiai jelenség oka a Mars mágneses pajzsának teljes hiánya, ami viszont annak következménye, hogy a bolygó nem rendelkezik – a Földnél afféle dinamóként funkcionáló – folyékony vasmaggal. Ez a hiányosság a napszélen kívül, még a káros kozmikus sugárzásnak is utat enged, ami az ember számára akár életveszélyes környezetet adhat.

    Összességében az idegen bolygókon emberi élet megtartása mint terv a robotok korában fölösleges és szinte azonos lenne a borotvaélen táncolással, melyet a nagy távolságok még hatványozottan tovább növelnének is.

  • Almási Alma
    9/2:46-osában szellemesen jegyzi meg, hogy Ő
    „Nem szeretne olyan ember lenni,aki pontosan tudja,hogy bizonyos irányokból milyen hullámhosszúságú fények érkeznek.” )) 😀 ((

    Ejh Alma, Alma! Te nem tudod, mi a jó! Példának okáért:

    „George Gershwin: R a b s o d y . i n ~450-490 nm”;

    „Szinyei M.P.:~360-430 nm-r u h á s . n ő”olaj-vászon;103x77cm

    Grimm testvérek:~640-750-N a n o m é t e r k e & a f a r k a s”

    Johann Straus: A n d e r s c h ő n e n ~450-490nm-en D o n a u

    Hátnem pont így, műszaki szemlélettel lesz pontosabb a látás?

    Csűsz!
    Blued, azaz szintén ~450-490 nm 😀 von Donau

  • Vögelein
    2021 április 12
    6:20 de.

    rettenetes egy csomó geek hülye élete az egyetlen mindennapi a szőke „szomszédcsaj” már attól feláll az összes szőr a hátamon amikor papírpohárból isznak és műanyag eszközökkel papírtányérról esznek a gyorsétterem számukra a csúcsszuper ugyanakkora állatság mint amitől a címét örökölte: a big bang

  • KORDONBLUED
    2021 április 12
    8:11 de.

    meg vagy ám „kékűlve” és hogyan mérted meg ezeket kék szümtükkel a nanométereket? én tizedmilliméterig büfé vagyok szabadszemmel de a nanó az már a NÓ esettye és a hupilila az hányna Nó? arra van Rossini Tolvaj szarka nyitánya komponálva(SICC)

  • SCHOMACKERLADY;

    Pontosan azert tanulmanyozva ma a Mars esete, mert mi,ill. a Fold is mindazoknak az esemnyeknek a kovetese tortenik.

    A Mars kisebb, idosebb,s hasonloan volt athmospheraja es tengere. Sot remi maradeka ma is merheto.

    De kb. egy billio evvel ezelott lehetet volna az okozva eleolenyek alatal, mint ma itten ezen a Foldon tortenik?

    A legnemu-elemek a vilagurben elillannak ugyan-ugy a Doldon is.

    S a Fold nickel-vas magmajanak a magneses hatasa is huloben es csokkenoben van.
    Minden mas jelen esemenyek ugyan azt jelntik.

    Jetsegtelenul, ezen a vilagon semmi sem orokke-valo, meg maga a vilag sem. Minden elmuloban, meg-semmisuloben.

    De a MUON eseteben egy ismeretlen fizikai ero lete bukkant fel.
    S az ami a „Standard Model”-tagadja.

    A „borotva-eleni tancolas”, avagy a „super-computer” szuksegletet ma ismet a Kina-Orosz-USA kozotti fegyverkezesi-verseny kenyszeriti.

    Annelkul mind a Hypersonic raketak sikertelenek.
    Sajnos a technikai fejlodes is mindeg a hatalom-szerzes lehetoseget es hoditas lehetosegere kihasznlava.
    Az az emberi onzo-termeszet kovetkezmente.

    S a gyarlo emberilenyek sokasagainak szaporodasaval, minden gyarlosag csak fokozodik!

  • RODEO
    Minden allitasaiddal a megjegyzeseim valosagat tamasztod ala!

    Ha nem a sor es bor, amik 5-12%os alkohol tartalamuak, hat a 40% alakohol tartalmu Irish whisky, ami valoban beszel beleolled!!!!

  • Bendeguz79
    2021 április 12
    1:07 du.

    grizi dús fantáziád van, mivel dúsítod? valami olcsó BUD -dal vagy Milwaukee lé-vel?
    meg is látszik… de, legyen igazad, attól a valóság aszongya köszöni szépen jól megvan nélküled

  • RODEO

    NO, NO az NEM fantazia, hanem valosag, a sajat soraiddal bizonyotottad.

    Mind az alkoholokat es drug-okat Szamodra hagyom!!!
    Elvezd !!!!!!!

  • Rodeo11
    – 11:21 😀
    és Alma

    Jómagam Almánk ama szellemes és jogos megjegyzésére reagáltam ott, egy illusztratív egyetértéssel, ahol ő még tudós emberként . s e m . szándékszik soha gépemberré válni, mint ahogy egyikünk sem kívánja ezt az utódai számára sem…

    Néha itt a KMH-n is észrevenni, hogy gondolkodó emberek mennyire megszállottjai tudnak lenni műszaki kérdéseknek, hogy némelyek mennyire képesek azt abszolutizálni. Holott a műszaki fejlettség az emberiség történetéből csak egy pillanatnyi állapotot és fázist tükröz, mert annak csak az egyik eleme a . t e r m e l ő e r ő k – (1)az E m b e r és (2)a t e r m e l ő e s z k ö z ö k – fejlettségének. Csakis e két fő tényező . e g y s é g e . képes egy adott termelési mód, a meglévő társadalmi forma fenntartására, avagy annak megváltoztatására…

    A nanométert 😀 pedig egy „szempillantás”alatt kivágó, >csippel bővített< kocka-ember soha, de soha nem lesz képes érzelemből olyat leírni, hogy
    "…még zöldell a nyárfa az ablak előtt…"; vagy 'stenments olyat se, hogy
    "… pirosló arccal és piros zászlókkal,
    s a zászlókon eme szent jelszóval: világszabadság!…"
    És sajnos azt kell mondjam, a műszaki megszállott* ezeket fel se fogja… 🙂
    Bocs a hasonlatért,de a tanulatlan és embergyűlölő Hitlert,anno amikor önmagáról, mint művészről álmodozott, azzal tanácsolták el a művészképző felvételijén, hogy "az élethű másolás még nem művészet, próbáljon meg az akvarelljeibe életet – azaz embert – is belevinni…" Na, ő aztán megszállottja volt a gépeknek…
    ˙

    ˙

    * Megjegyzem, hogy anno, az alapoknál én is "műszaki" területen műszaki szakmával kezdtem, ami soha nem vakított el, és nem tett kockává…

  • KORDONBLUED
    2021 április 13
    4:51 de.

    ragyogó kék lett, köszönet érte, ez egy a Munkácsy 700+ kék árnyalatából de tökéletes

  • Rodeo,nekem tudományos hitelességű papírom van arról, hogy egy bizonyos színt (csak egyet!) nanométer pontossággal felismerek. Már gondoltam rá, hogy ennek a vizsgálatnak a történetét megírom egy népszerűsítő cikkben, de most éppen nem vagyok túl jól. Majd talán javulok egy kicsit, és akkor.

  • Bendeguz79
    2021 április 12
    5:19 du.

    grizi,

    mindezt „a valósággal” is megkonzultáltad?

  • A cikk alanya valojaban az A.I., vagy magyarabbul a Meterseges,ill. emberileg alkotott inteleigencia volt.

    Megjegyeztem a MUON felfedezesek jelenteset is, de egyik alanyon sem reagalt senki.

    Pedig van legalabb egy „kutato fizikus” is az olvasok es hozzaszollok koreben.

    A fejlodes a Super Computer es annak allando fejlesztesen megallas-nelkul megy.

    S a fizika is hasonloan a felfedezett es eddig ismeretlen sub-atomic reszecske letenek felfedezesen nem csak lehetosgeket, de jelentos kerdeseket nyujt.

    Lenne-e meg tobb eddig ismeretlen sub-atomic reszecskeke, melyek felfedezesei megdonti az eddig elfogadott fizikai ismereteket?

    A legelso a Standard Model, ami annak aldozata.
    Lessz meg tobb meglepetes az eddig ismeretlen tenyek felfedezesei altal?????

  • Bendeguz79
    2021 április 13
    9:52 de.

    grizi,

    ez a kutatás (nem kutat ás!) azt jelenti, hogy van a világ azaz az összes anyagi formáció és abból, mi, az ember keveset ismer, de attól a világ még olyan amilyen! azaz nem sok új születik az állandóan mozgó azaz változó anyagban, de mi, az ember egyre többet tudunk meg róla és ha a felfedezés (mint Cristoforo Colombo America -t, amely ott volt addig is) észrevesz dolgokat akkor meg is próbálja hasznosítani, nagyon soxor gyilkos fegyverek gyártására és néha békés célokra… nem kell annyira felfújni, bár a kapitalista gazdasági rendszerben ha valamiről nem ordibálnak hangosan, akkor nincs sponsor aki fizesse a nagyon sok pénzbe kerülő „kisded játékokat” tudósoknak…

    már a Mars ra is küldtek felfedező robotot az olyan mintha te otthon a stelázsin felfedeznél egy másik üveg meggybefőttet az előtte lévő kovászolt uborka mögött…

    jó étvágyat… érdekes és hosszú cikkek szólnak erről de az emberiség mindennapi hülyeségeivel van elfoglalva, mert még élni sem hagyják, éhezik és holmi vírusok hatásába elpatkol… de van most egy új MÜON …hát? ésakkor, van egy müon

  • Almási Alma
    2021 április 13
    9:03 de.

    Álmaink Almája, lennél szíves leírni a West Side Story (Leonard Bernstein zseni mesterműve) színvilágát, ő ebben megközelítette Bellini I Puritani y Bellini Norma zenei és eszmei mélységeit, kíváncsian várom eme színvilágot tőled!!!

    üdv és gyógyulj meg

  • Rodeo11
    13.8:27

    Köszönöm, de azért megmondhatnád, hogy Munkácsi statisztikailag

    700 kék árnyalatából vajh melyikkel lehet azonos;

    a MÁRIAKÉKKEL,

    a KOBALTKÉKKEL, avagy

    a KIRÁLYKÉKKEL, vagy melyikkel ?

    És pontosan ez a szubjektív, a műszakilag meg nem határozható,

    benyomás maga a szépség,a „művészi” látás kvintesszenciája 🙂

    Javulást Almási Áginak !!! K.B.

  • Rodeo11 9:22
    az Agymenőkről

    Szerintem nem a Te bosszantásodra írták, írják ezt a sorozatot, melynek pontosan az a célja, hogy a jó humorérzékkel bíró emberek mint te is vagy, végül is jókat röhögjenek az általad igazságtalanul bosszantónak kiszúrt elemeken és poénokon …

    De-hisz’ még az apró részek között sugárzott animációs szignó a flikflak zenéjével együtt, a „Big Bang-ről” is csak egy direkte röhejes produkció …

    Ne komolykodjuk el már azt is amin legalább őszintén és szívből röhöghetünk… Kitűnő jellemrajzok és párbeszédek infantilis tudósokról és „egyszerű”, hétköznapi emberekről is dinamikus száguldással viszik tovább a cselekményt remek poén-áradattal felhabosítva.

    Lehet, hogy a magyar szinkron – amivel én nézem – jobb, mint az eredeti szöveg ? Volt már ilyen. Próbáld csak meg a youtube-on, magyarul is megvan…

    Kétségtelen, hogy amit én is utálok és engem is bosszant benne, az a . g a g y i . műröhögés és háttérzaj ami végigkíséri az egész bohózatot. Primitívnek tartom, ha megmondják nekem, hogy mikor nevessek, sőt ezt infúzióban adagolva szintetizálják…