Regény, nehéz kérdésekkel

2021 június 24 11:42 de.24 hozzászólás

 Aki szereti a történelmi eseményekhez köthető talányokat, kedvét leli majd ebben a könyvben. Aki nem – az is elgondolkodik rajta. Talán fel is tesz magának kérdéseket, miket korábban nem tett volna. Az elolvasása tehát nem lesz elvesztegetett idő. Az amerikai Pam Jenoff könyvét az idén jelentette meg az Agave Kiadó, „Elvesztek Párizsban” címmel. Olyan – valóban megtörtént – eseményekről van benne szó, melyekről még a téma iránt érdeklődő olvasó is csak keveset tud.

A szerelmi történeteket és sikeres történelmi regényeket író Pam Jenoff előbb történelem szakon végezte el az egyetemet, később jogi diplomát is szerzett. Kezdetben a hadsereg egyik titkárának volt különleges asszisztense, majd a külügyminisztérium tisztje volt Lengyelországban. Már gyerekkorától írónak készült, de iskolai és európai évei alatt – amikor saját bevallása szerint is rengeteg ideje lett volna az írásra – nem kezdett bele. Később azt nyilatkozta, hogy számára a fordulópont 2011. szeptember 11. volt – a terrortámadások New York és Washington ellen. Azon a napon rájöttem – mondta – hogy bár ügyvédnek lenni fontos és szép dolog, abban mégsem valósíthatom meg az álmomat. Egyik fontos írói eszköze a kutatás. Felhasználja a katonák és az otthoniak közötti levelezések anyagát, az emlékiratokat, az ábrázolt korszakról készült visszaemlékezéseket, térképeket is.  Ebben a munkájában is valódi eseményekből indul ki. Hogy mennyire, arra a véletlen kínál bizonyítékot. Már sokadik ismétlésben, de éppen napjainkban is fut egy sorozat a Viasat History TV csatornán: „A titkos háború” címmel. Témája a könyvvel azonos, a feldolgozás persze más. Nézzük a tényeket, melyek mindkét helyen szerepelnek! A II. Világháború során, kifejezette Churchill utasítására, létrejött Londonban egy szervezet, a SOE, a Secret Operations Executive, a Különleges Műveletek Végrehajtója. A feladata – ugyancsak Churchill szerint: „Borítsa lángba Európát”. Ma úgy mondanánk, hajtson végre terrorcselekményeket, robbantson, öljön, szerezzen információt! Ugyanebben az időben működött a hivatalos brit titkosszolgálat, az MI6, amelyik igyekezett a legteljesebb csendben beférkőzni az ellenség sorai közé. Nem kell katonai szakértőnek lenni, hogy lássuk, ez a két szervezet nem dolgozhatott egymással egyetértésben. A SOE akciói felpiszkálják a német elhárítást, míg az MI6 inkább kerülné a feltűnést. Nekik nem kell, hogy vadásszanak rájuk. A könyv szerzője nem, a film készítői viszont érzékeltetik, hogy ebből származhatott baj. A könyv, hűen írója korábbi munkáihoz, két szép, romantikus szálat is követ. Az egyiket a kerettörténetben a másikat a háborús események sodrába ágyazva. Ezekben a szereplők is mások. Az olvasó számára adott a lehetőség, hogy izguljon legalább az egyik beteljesüléséért. A feszültséget enyhíti, hogy olykor szinte útikönyvszerű, élvezetesen pontos leírásokat kapunk New York és Washington egyes részeiről, utcáiról, a történet fontos helyszínéről, a Grand Central Pályaudvarról, mintha egy arra járó turista szemével látnánk a várost. Ugyancsak pontosak azok a részletek, amik a SOE létrejöttéről és az abban működő F-részleg, a Franciaországban dolgozó diverzánsok női csoportjának vezetőjéről Vera Atkinsról szólnak. A könyvben persze neki is más a neve. Az ő feladata, hogy franciául tökéletesen beszélő nőket szervezzen be, irányítsa a kiképzésüket és annak végeztével dobja át őket francia területre. Miért nőket? A háborús Franciaországban a tetterős, akcióképes fiatal férfiak vagy katonák vagy hadifoglyok, nem sétálhatnak nappal, feltűnés nélkül az utcán, az utakon. Ezt csak nők tehetik – ilyen egyszerű!  A könyv róluk szól és bár a II. Világháború az emberiség történelmének talán legsokoldalúbban feldolgozott időszaka, számtalan részletéből egészen apró epizódokat is jól ismerünk, mégis van – amiket nem. A valódi Vera Atkinsról például szinte semmit sem tudunk. A téma kimeríthetetlennek látszik, nem meglepő tehát, hogy egy sereg kérdésre ez a könyv sem ad választ, olykor viszont ad olyat, amit talán jobban szerettünk volna nem megkapni. Hiszen miközben Churchill utasításának eleget téve igyekeztek lángba borítani Európát, a németek bosszúja következtében ebben a tűzben ártatlanok is elégtek. De a kérdések túl követelően nyomulnak előtérbe: ennyire jó volt a német elhárítás? Áruló volt az angolok között? Vagy az F-részlegben harcoló tucatnyi nő életét a D-napon támadók közül tízezrek életének megmentése oltárán, tudatosan feláldozták? Bármi is történt, arra a mentség és a magyarázat is ugyanaz az egy mondat: Háború volt! Pam Jenoff engedi, hogy mindezek a kérdések – és még több is – az olvasóban fogalmazódjanak meg, keresse rá maga a válaszokat.

                        Pam Jenoff

                        ELVESZTEK PÁRIZSBAN

Agave Kiadó 2021

Gelbert Eco Print Kft. 2021

ISBN 978-963-41-9812-3

24 hozzászólás

  • Az angol titkos szolgálatok dekódolták a németek harci utasításait.Ezek közé tartozott a Couventry elleni Német szőnyeg bombázás is.Churchil parancsára nem evakuáltak és nem védekeztek az angolok.(20.000 halott)Csak azért,hogy a németek ne tudják meg,hogy a német vezérkar minden titkos irata dekódolva van.Nos ennek a szőnyeg bombázásnak a bosszú válaszaként 1,2 nappal a németek feltétel nélküli megadásának aláírása ELŐTT az angolok a föld színével tették egyenlővé Dresdent.Couventry-Dresden=Egál!!! Nem tudom,mert nem olvastam ezt a könyvet.Erről is esik szó?

  • Nagyon jó recenzió.

    A Viasat History e dokumentum-filmje alighanem nyomára is bukkan a MI6-nál nem is csak megbúvó, hanem felelős személyiségre, aki nemcsak, hogy hanyagul elsiklik egyes kettős (vagy hármas) ügynökök nyilvánvaló beépülését bizonyító hamis tevékenység fölött, de az átdobott [majd feldobott] ügynököktől befutó >kötelező vészjelzett< rádiótáviratokat – mint pont ezért felelős személy – egyszerűen nem veszi figyelembe. Avagy, ki tudja, a nyilvánvaló jelet – amelyet csak ő és egy gépírónő ismer – valószínűleg szándékosan hagyja e figyelmen kívül.

    A lezserségből, vagy a két szervezet közti "féltékeny rivalizálás" emberi hibával magyarázott – e film által ezzel mentegetett – fontos személy több, mint harminc(!!!), minden szempontból értékes, kiképzett és önfeláldozó antifasisztát . e g y e n k é n t . dob ugyanabba(!)a Gestapo állította csapdába, miközben a nyilvánvaló kettős játékot folytató beépült náci kulcsembert futni hagyja, aki pedig túléli még a háborút is…

    A dokufilm szerint közvetlen a háború után Vera jár utána lányai szörnyű történeteinek és döbben rá, hogy sokukat nem is helyben, hanem a legmárkásabb német halálgyárakban semmisítették meg.
    ˙

    .

    Ui: Szenes Hanna is az angol SOE által lett átdobva magyar harci területre, illetve így, a fenti rendszerben esett árulás áldozatul a magyar titkosszolgálatnak, amely kivégezte…

  • Amennyit én látok a regényről szóló történelmi recenzióból, az az: amely által a VILÁGTÖRTÉNELMEN VÉGIGVONULÓAN valaki mindenek felett álló igazát és mindenekfelett álló jogait próbálja megvalósítani amely (remélhetőleg véges sorozatban) kizárólag fegyveres véres gyilkos háborúk által jöhet létre (Jázón csak egy borzalmat gyilkolt meg de elhagyta Médeát és ez megmaradt számomra egy érdekes kalandnak amelyben felfedezett új világot és nem tudott ott megállapodni… ritkaság a történelemben) minden egyéb és én az AGAMEMNON ÁLTAL MEGSZERVEZETT NATO HADMŰVELETEI NAGYON JÓL DOKUMENTÁLTAK ÉS A SIKERTELENSÉG TELJES még a TRÓJAI FALÓ ALKALMAZÁSÁVAL IS!
    Ez lett a sorsa a legutóbbi két világháborúnak is, bár lett egy olyan aki jól jött ki azzal, hogy akkor, amikor bement már mindenki más elvérzett „pártállásától” függetlenül és igy egy csapásra az egész légydinasztiát egyben lecsapta… a módszerek érdekesek és az általam nem ismert regény erről szólhat néhány zamatos részlettel

    Magánváleményem: SENKINEK SEM VOLT ÉS VAN IGAZA CSAK HŐZÖNG és győz ha erősebb (de meddig?)

  • Rodeo
    26.8:59

    „Senkinek nem volt és (nem) van igaza…” írod.

    Gondolom, azért minimum azoknak, akik a hazájukat a családjaikat védik egy mindenre éhes, vérszomjas fenevadtól azoknak csak igazat adsz…

    Itt ebben a cikkben, ill. a regényben azokról van szó, ami nem relatív ítélet kérdése. Olyan nincs, hogy tulképp’ mindenkinek igaza van, a támadó vészthozónak éppúgy, mint a védőnek.

    Ott van pl. Churchill gyakran ellentmondásos személyisége, aki a II.VH kapcsán mégis akkora emberiességet produkált, amit talán senki más azokban az években, miközben viszont utólag olyan furcsa lépései is kiderültek, mint a Beletchley parki lehallgatás anyagának teljes megsemmisítése. Tudniillik ott joggal foglyok azaz, vezető nácik lehallgatott egymás közti beszélgetéseit, azaz vallomásait használták ki brit stratégiai előnyök megszerzésére. Ugyanakkor ezt a fantasztikus, több-ezer oldalon leírt anyagot inkább megsemmisítette, minthogy a Nürnbergi Háborús Bíróságnak abszolút bizonyítékként adta volna át, ami viszont súlyos történelmi bűn.

    Az is Churchill kiemelkedő tette volt, amikor Rudolf Hess bravúros földetérését követően kerekperec megtiltotta, ill. megakadályozta Hitler helyettesének a náci érzelmű Edward windsori herceggel megszervezett titkos találkáját.

    A „Brit Bulldog” szónoki képessége mindent felülmúlt, a csüggedő tömegekre a „blitz” alatt is lelkesítő hatású beszédeket mondott, amelyek nemcsak London, de egész Anglia sőt az antifasiszta szövetség védelmében is jelentős szerepre tett szert.

    Tegyük hozzá, persze ebből is kitűnik, hogy a honvédők se mind angyalok, de olyankor az igazság áll mellettük.

  • FORTIMBRAS
    2021 június 26
    1:50 du.

    ha reverendissime Cenz Ura még tűri ezt a kieg.:

    minden résztvevő (kivéve a SZU-t) teljes készültségben várta a rajt síp felsikoltását, és mind a két VH fő támadási nyilai a hadi térképeken nem nyugatra mutatnak (a többit tudod deriválni)

    reakciódat várván üdv.

  • Mint a mondasban az emberi gyarlosag tagadhatalan; a gyozteseknek mindeg igazuk van!

    De a nagy kerdes hogy mi az „ioagzsag”?

    Mindenki velemenye az igazsag onmaganak.

    Nem tanultak volna annyit a magyarok a multjukbol???

    De a kivetel, hogy ,i a tisztesseges, emberseges es elfogadhato????

    De volt valaha is haboru es hoditas, hogy mind a harcolo felek nem vettek volna erdekeiket „igazsag”-osnak?????

    Az emberi gyarlosag csucspontja mind az !!!!

  • Rodeo 11
    6.26.6:17

    A II.VH-val nem volt ugyanaz a helyzet, mint az I.-vel, amit megmutat először Cahmberlain tutyimutyi,(más f..ával veri a csalánt típusú) müncheni „béke-politikája”, másfelől viszont itt Chuchill már az első perctől bátor és kitartó kiállása a náci fenevad mohó terjeszkedése ellen a brit integritás megőrzéséért.

    Az viszont igaz, hogy az antifasiszta szövetség létrehozásáig sok víznek kellett még lefolyni a Temzén és a Potomakon… Pláne a Don-on… Egyrészt a szovjet részről . t a k t i k a i . időhúzó Molotov-Ribbentrop Paktum elvi akadálya közöttük, másrészt az amerikai közvéleményben nagy hányadot képviselő Amerika First ál-pacifista be-nem avatkozási tömeghisztéria miatt, mely mozgalmat még a SzU náci megtámadása sem, hanem csak később, Pearl Harbour volt képes megtörni. Akkor viszont már teljes testbedobással sikerült nemcsak a lakosságot, de az egész USA gazdaságot Roosevelt színtiszta liberális és náciellenes szolgálatába állítania, azaz mozgósítani.

    Ebben a sikerben hatalmas szerepet játszott az amerikai ipar tagadhatatlanul dinamikus tőkés szelleme azzal,hogy – persze állami költségre – képes volt a polgári sorozat-gyártó kapacitásait átállítani fegyverek és más katonai szükségletek széria termelésére…

    Míg a New Deal utóhatásaként férfiak millióit katonai szolgálatra, addig a nőket a gyárak termelő szalagjai mellé állítva nemcsak egy új gazdasági szintet, de vele együtt képes volt egy újfajta amerikai szociális imázst is újjáteremteni…

    Sajnos nem Roosevelten múlott az együttműködés háború utáni sikertelen, sőt elmérgesedett folytatása, hanem sunyi és kicsinyes, de a további fegyvergyártás és a megmaradt háborús arzenál további – newtoni tehetetlenségi – felhasználásában óriási profitábilis lehetőségeket ígérő hidegháborús utódján.

    Szó, mi szó, az UK-USA-SzU antifasiszta szövetség tőkés/szocialista racionális kooperáció nemcsak a hadianyag szállításokban és szakemberek tapasztalatcseréjében, de fontos és döntő stratégiai, sőt történelmi lépések összehangolásában is óriási szerepet játszott a hitleri és a hirohítói – mondjuk ki utóbbira is – nácizmus leverésében.

  • Ui/4:23:

    Churchillben egy személyében ott dolgozott
    – A konzervatív, rendszeréhez hű birodalmi arisztokrata.
    – Az I.VH-ús veterán kalandor…
    – A hazáját szerető és védő, profi politikus.

  • FORTIMBRAS
    2021 június 27
    4:36 de.

    egyet nem értésem teljes! de nem tudom írni, mert elsőre kitöröltetett, az általad írottak a hivatalos propaganda geyzásított változatának #c. variánsa

  • FORTRIMBAS 6/27, 4;23 de. rodeo-nak cimzett soraiban a valosagot tisztan jelezte, kiveve a hozzaszollasa vegen tett allitasaval.
    Persze hogy FDR nem elte meg a haboru veget!

    A US teljesen lefegyverzett a haboru vegevel.
    Hadianyagok, jarmuvek, repullogepek ezreivel anyahahajokrol a tengervizebe dobva.

    A „hideg-haboru”-t Sztalin Berlin elleni agresszioja, az u.n. „Berlin-i blockade” okozta.

    Sztalin kijelentette ‘Berlin sorsa lessz Nemetorszag sorsa, s Nemetorszag sorsa lessz egesz europa sorsa’!

    Sztalin tobb mint egy even at teljesen elszigetelete Berlint.
    A US-British legiero szallitott tobb-millio-tonna szukseges ellatast Berlin fentartasara.

    Berlin szabadon meguszta a blokadot, s az a NSZK letrejotett okozta.
    Nyugat-europa megmenekulte a szoviet alatali megfolytasat es szabad maradt.

    De a vilaghoditas-celjat koveto Szoviet-hatalom doglott be a sajat hatalma alatt!

    Most Putin igyekezik azt ismetelni.
    Ma jelentve a legy ujabb es leg-nagyobb atom-tengeralatjarot nyujtotta az Orosz flottahoz.

  • Rodeo11
    2021 június 26
    6:17 du.

    Ne hazudozzál öreg a ruszkik kezdték hónapokkal a II Vilháb kitörése előtt Európában az aljaskodást.

    Csak éppen a finnek jól ellátták a bajukat.Ha nehezen is.

    Tiszteljük a Vörös Hadsereget mert leverték Hitlert.
    És megvetjük minden más egyébb akciójáért.
    Te meg nyalj tovább az álkomcsiknak
    és tagadd a fasizmus létét.

    https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A9li_h%C3%A1bor%C3%BA

  • Az 1939-ws u.n.”Teli Haboru” a Voros Hadsereg agresszioja Finn orszagb ellen kudarcot hozott Moszkvanak.

    De az 1920-nayaran a Voros Hadsereg probalkozasa Lengyelorszag megsemmisitese celjabol, az un. „Warsoi csata” volt a Voros Hadsereg LEGnegyobb ceresege valah is.

    Persze annak a megjagyzesenek a torlesevel mitatta am a kituntetett cenzor a ‘foga fehetjet’.

  • Geza!
    Bocs
    de

    Azért én a helyedben elolvasnám még Karélia – a karélok – korábbi történelmi státuszát leíró történelmi tanulmányokat is. Bár lehet, hogy számodra ez is, mint annyi más unalmas olvasmány, ám mégis fontos adalék lehet a leegyszerűsítően felszínes megállapításaid felülvizsgálatára:

    https://www.google.com/searach?client=firefox-b-d&q=karelia-statusza+

    Annyit minden esetre megismerhetsz belőle, mint oly sok más európai etnikai-ideológiai frontvonal esetében a Balti tengertől az Adriáig, hogy bizony Karélia is évszázadokon át s ma újra a nyugati és keleti kereszténység határvonalán fekszik, tehát ott a katolicista-luteranizmus nézett szembe a szintén harcos pravoszlávizmussal, azaz a cárizmussal, mely hagyomány folytatólagossága a finn-szovjet háborúkban kulminált.
    Pontosabban a később megkötött SzU-FIN békék végül is a „legmelegebb hidegháborús” egyensúlyt hozták a számukra 🙂

  • NAGY GYULA;

    A mar-lezart „Orban kinalata” cimu cikken tett megjegyzesetben MI a „frissen parolt Ady”???

    Persze a szaritott-hus, barminek is nevezett, az os-emeber is, sot az os-magyarok, meg Ging-iskan hadai, es a cowboy-ok is minden problemak0nelkul hosszuidokon at vihettek magukkal a nyeregben.

    Persze nem a ‘nyereg-alatt’ eloallitva, mert fokent a „szoren-ulve” lovagoltak.
    De az elelmiszer egyszeru es biztos tartositasa nem a modern idok eredmeney am!

  • Bendegúz79
    6.27.10:06
    szerint:
    „Most Putyin igyekszik azt ismételni, [például] a most jelentett legújabb és legnagyobb atom-tengeralattjárót átadva az orosz flottának”.

    Maga is jól tudja, hogy nemcsak az USA-nak, de már RUS-nak [nem SzU-nak] is a tőkés biznisz diktálja a fegyverkezés méreteit…

    Viszont ami az orosz óriás tengeralattjáró vízre-bocsájtását illeti, az igencsak megkésett válasznak tűnik az USS H.W. Bush – természetesen szintén atommeghajtású – repülőgéphordozó és társai [ti. flottakötelék] 2009-es vízre-bocsájtásához képest. De nem is ez a lényeg. Ez csak a felszín. – A sakkozónak se a keze sakkozik.

    A lényeg az, hogy az amerikai haderő támaszpontok egyre többen és egyre közelebbről szorítják rá RUS-t, hogy tovább fegyverkezzen. Amiben jelenleg az a legkellemetlenebb, hogy mostmár >nem két ideológiai világrendszer< hanem két katonai és tőkés gazdasági komplexum egymásnak feszülésének lehetünk tanúi, ahol – tény ami tény – az USA és szövetségesei [köztük főleg az UK] mint kirúgott vőlegény az egykori menyasszonyhoz, ragaszkodik a régi 40 éven át jól bevált orosz ellenségképhez, amely ezidő alatt gyártókat és katonai beszállítókat dollár milliárdokkal, az államot pedig gigantikus technikai arzenállal gazdagította.

    1990.körül ez az "orosz kényeztetés" megszűnt, ám a K.G.K. konkrétan e hiány pótlására az uszítás és propaganda minden eszközét mozgásban tartja, mert a fegyverkezés nem állhat le, mert az gazdasági csőd…

    Hát miért éppen Putyintól várja pl.Ön, hogy az leálljon? Dehogyis! Amikor ma és nem úgy mint anno a szovjet időkben, ma már Moszkvában éppúgy üzlet a fegyverkezés, mint Washingtonban, Londonban, és többi csatlakoztatott szövetséges államban. – Pláne akkor, ha körbe körbe támaszpontok sokasága szorongatja RUS-t és a világ óceánajain, persze atom-meghajtású …stb anyahajó flották cirkálnak…* Neki nem is kell kiválasztania az ellenségképét, jelentkezik az önmagától is… 😀 🙁

    .

    Ui. Mostmár csak remélhetjük, hogy mint az első, nyugat által 1945-ben meghirdetett hidegháború is, majd csak valahogy ez is hideg marad…

    .

    * A kubai rakétaválságot is a SzU határain telepített, pl. a törökországi rakétatámaszpontok felszámolásának (amerikai ígérete) oldotta fel.

  • MALNASZOR

    Karelia esetet lenyegeben mellozte!!!

    Mert a „Finn-Szoviet bekevel” Sztalin bekebelezte Kareliat.

    De a Finnek befogadtak 400,000 Karelaia testvereikiet.

    S nemmcsak „befogadtak” hanem a negy-millios Finnorszag lakosssai mind feladtak tulajdonaik es jovedelmeik 10%-t Kareliai testvereik anyagi lehetosgeit egyenlove tenni Finnorszagban.

    Vajon miert nem tenne azt a magyar mind a kornyezo nemzetekben elo magayrtestvereik erdekeben????????

    Miert csak allandoan a „Trianon”-i siralmukat ismetelik, szomszedos nepek hazajat ohajatnak meghoditani es bekebelezni mint Sztalin.
    Hm???????

    Put your money, wealth where your mouth is !!!!!!
    ( Tedd tulajdonodat/penzedet oda ahol a szad jar!)

    U.I.
    Igen, Sztalin kozep-azsiabol es mas reszekrol telepitett be lakosokat kareliaba.

  • Geyza
    2021 június 27
    11:08 de.
    Rodeo11
    2021 június 26
    6:17 du.

    …”Te meg nyalj tovább az álkomcsiknak, és tagadd a fasizmus létét.”…

    nem tagadtam sohasem(SIC); pontosan azért lettem kigyomlálva…

    egyébként: kisegítenél Óh Bölcs Mufti kik is azok az “álkomcsik”?

  • FORTROMBAS, 6/29, 1;38 de

    Persze Maga a velemenyeit teszi a tenyek ele.

    A US soha nem igazott le, nem hoditott, nem kebelezett-be, nem fenyegetett a vilagon soha senkit.

    A US hadiflotta „Carrier csoportjai” a vedelem, ill. a nemzetkozi korlatlan szabad hajo-kozlehedes vedeleme az egyedulli celja a vilag tengerein.

    Sajnos Moszkva es Beijing cselekedeti eppen az ellenkezoket bizonyitja.
    Sot, nyiltan kijenelntettek azt ismetelten.

    Moszkva a Foldkozitengeri es az utobbiakban a kiolvadt eszaki jeges-tenger korlatozasat igyekszik elerni.

    Kina , a vilag leg-nagyobb hadiflottajaval az Azsiai kerskedelmi utakat (Japan, Del-Korea, Taiwan) igyekszik sajat politikai celjat szolgalva, korlatozni eroszakkal.

    S NE FELEDJE a Berlin krizist Sztalain 1948-ban, Berlin, Nemetorszag, s egesz nyugat-europa meghoditasanak celjasbol tett.

    De Berlin szabad-maradt, az NSZK es a NATO letrejotett okozta Sztalin hodito celjai.

    Tehat mint az regi mondas; „Vigyazz hogy mit ohajtasz”!!!

  • Bendeguz79
    2021 június 29
    12:21 du.

    grizi, kösz! ekkorát és ijen harsányan már régen röhögtem!

    veled társalogni egy örök élmény annyi móka és kacagás és teljesen hejettesíted Andersen-t és a Grimm Testvéreket meg a 77 Magyar Népmese Díszkiadását szattyánbőrbe kötve meríett és vízjeles papíron… + a Bibliá – t; az mindent ver…

    szóval – szerinted – az usa egy Nagy Takarító Vállalat és Mosoda… mindenki szennyesét kezeli (alaposan átvizsgálva az összes zsebeket, nehogy egy Fakauri visszamaraggyon és levagdossa a gombokat mert kell az otthoni Nagy Gombfoci Bajnoksághoz az még – egyelőre – döntetlenre áll)

    ennyi Észveszejtő Bölcsességet csakis heveny agyficam után lehecc képes kiötleni?

    üdv és Nagy Kösz

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2021 június 29
    12:21 du.

    „A US soha nem igazott le, nem hoditott, nem kebelezett-be, nem fenyegetett a vilagon soha senkit.

    A US hadiflotta “Carrier csoportjai” a vedelem, ill. a nemzetkozi korlatlan szabad hajo-kozlehedes vedeleme az egyedulli celja a vilag tengerein.”

    Kedves Belzebub, miből van feletted a mennyezet? 😀

  • 6/30, 7;32 de

    Kedveseld belzebub istenedet, amely ketsegtelenul meghoditotta lelkedet, ne engem!!!!!

  • Bendeguz79
    2021 június 30
    2:14 du.

    grizi, azért a Belze Buby Nagydíj, az számodra egy Nóbel Díjjal ér fel: az összes cafrangokkal és rojtokkal meg a csillámokkal és a Nagy Pálcikával…

    ijeneket, mint te csak kevés díjnyertes képes, najó – talán – a Hannity?

  • Come on Elemer, ne elkepzelesi alapjan tegye allitasait, hanem kovesse a nemzetkozi esemenyeket, hireket.

    Melyik vilaghodito hatalom fenyegeti allandoan a nemzetkozi kereskedelmi hajo-utakat????

    Persze hogy Carrier-csoportok kepesek nagytavolsagokban vedeni azt.

    De az „atack tengeralayjarok nem, azoknak csupan lesbol-valo tamadasaik a cel es a lehetoseg.

    Sunyiban mint az ejszakai betorok!
    Persze mindenki felkeszul a vedelmere, de mi a vilaghodito celjaik az agresszoroknak.

    S valoban Elemer, talan az USA szalta meg es embertelenul uralja Cremiat, Tibetet, Ujgur-okat, stb???

    Soha nem mveltem hogy a US nagyal lenne, de nem megszallo, hodito, agresszor ,diktator, stb.

  • Orsós Elemér

    Bendeguz79
    2021 június 30
    5:53 du.

    „S valoban Elemer, talan az USA szalta meg es embertelenul uralja Cremiat, Tibetet, Ujgur-okat, stb???”

    Nem, de ezek csak tizedei dicső hazád hasonló hőstetteinek! Ráadásul ezek majdhogynem házon belüliek, míg ti többezer kilométerre is elzarándokoltatok hasonló békét, gazdagságot és szabadságot ajándékozni!