Kettő az ezerből

2021 november 11 12:38 du.2 hozzászólás

Ahogy mondani szokták, két legyet ütött egy csapásra az 1000 Út Utazási Iroda, amikor a járvány utáni első találkozóra hívta a szakmai sajtó képviselőit. A találkozó nem az addig megszokott helyszínen volt, hanem az Iroda legújabb szállodájában, a VI. kerületi Csengeri utcában, a szeptemberben megnyitott UP Hotel Budapest-ben. Az este során a meghívottak az új hotel kínálata mellett Dubai nevezetességeivel és az utazás lehetőségeivel ismerkedhettek meg.

Dubai, mint turisztikai célpont bemutatását szokatlan megállapítással kezdte Kovács Krisztina, a Dubai Turisztikai Hivatal magyarországi képviselője. Azt tapasztalta, hogy Dubai eléggé megosztó desztináció – kicsit New Yorkra hasonlít – vagy nagyon lehet szeretni, vagy nagyon nem. Története érdekes, 1833 körül volt, amikor a jelenleg uralkodó sejk elődei megérkeztek erre a területre és úgy 1910-20-ig a fő tevékenységük az igazgyöngyhalászat volt. Ám amikor a japánok a mesterséges gyöngytenyésztést kifejlesztették, csökkent a jelentősége. A kereskedelem váltotta fel, egészen 1966-ig, amikor is olajat találtak a területen. Az óriási fellendülés ekkor kezdődött. Az Egyesült Arab Emirátusok – mint szövetség az idén ötvenéves. A kezdeti – nagyjából húszezerre tehető – népesség helyén ma kétszáz különböző nemzetiség él együtt – a legnagyobb békességben. Dubai a második legnagyobb emirátus, hárommilliónál több lakója van, de csak 15 % a valóban helyi lakos, mindenki más munkavállaló. Dubai állampolgárságot kapni nem lehet. Mivel az olajtartalék talán még húsz évre elegendő, igyekeznek más bevételek után nézni. Az első helyen a turizmus áll. Rengeteg a látnivaló, gyönyörű tengerpartja van, a víz tiszta, átlátszó, sok a kiépített strand. Noha muszlim ország, a turistákra nem vonatkoznak az ismert, szigorú öltözködési szabályok. Számtalan kulturális programot, kiállítást, koncertet, fesztivált kínálnak, egy kellemes nyaraláshoz mindent nyújtani képesek, az egész család részére. Nem hiányoznak a sivatagi szafarik sem, melynek végén vacsorával egybekötött műsor is van. Az ára 150-160 dirham, 1 Dh értéke jelenleg 85 Ft körül van. Felújítják a történelmi városrészt, rengeteg múzeumot építettek. Rövidesen megnyílik a jövő múzeuma , melyet kívülről a sejk egyik verse díszít. Itt épült – búvárok számára – a világ egyetlen beltéri medencéje, ami 60 méter mély. Az óriáskerék a kétszerese a londoninak, 40 kabinja van és 40 perc alatt tesz meg egy fordulatot. A gasztronómia kedvelői sem csalódnak, több mint 6000 étterem működik. A sok nemzetiség elhozta a saját konyháját, fűszereit is. A repülőút odáig öt és fél óra, már több légitársaság is működtet Budapestről közvetlen járatot. Az év 365 napjából 360 napsütéses! Jelenleg a világ 4. leglátogatottabb városa, de a sejk szeretné felhozni az első helyre! Minden szempontból biztonságos, az átoltottság hetvenszázalékos, minden oltástípust elfogadnak, de a belépéshez friss, negatív PCR teszt is kell.  Október elsején nyílt és március végéig lesz nyitva az EXPO, a városból metróvonal visz hozzá. Három jelszó köré épült, Fenntarthatóság, Mobilitás, Lehetőségek. Összesen 192 országnak van külön –pavilonja. A hatvan éven felülieknek és a 18 év alattiaknak ingyenes a belépés. Mindenkinek javasolják, hogy töltsön le egy applikációt. Van benne GPS térkép, mutatja, hol állunk, milyen útvonalon juthatunk el egy pavilonhoz, a belépéshez időpontot is lehet foglalni. A látogató előre döntse el, miket szeretne megnézni, másként elvész az ideje. Téved, aki azt gondolja, hogy az EXPO főleg üzleti rendezvény és nem a közönségnek szól. Bármilyen életkorú, érdeklődésű látogató talál magának látnivalót. A pavilonokra jellemző, hogy látványosan, sok digitális technikával dolgoznak. Minden országnak van saját nemzeti napja, amikor az érdeklődés előterébe kerül, a magyar paviloné – mely az első 15 díjnyertes épület között van – március 18. lesz. Kizárólag fából épült, volt is kezdetben gond vele a tűzvédelmi előírások miatt. Tematikájában Magyarország gyógy- és termálvizeire helyezi a hangsúlyt.

Bluewaters island and Ain Dubai ferris wheel on in Dubai, United Arab Emirates aerial view. New leisure and residential area in Dubai marina area

Az 1000 Út Utazási Iroda az év hátralévő 2 hónapjára, valamint a jövő évre máris több vonzó programot kínál. A Dubaji Világkiállításra november 17. és április 20. között 7 éjszakás útjaikat 4-5 csillagos szállodai elhelyezéssel, svédasztalos reggelivel, egynapos ajándék expóbelépővel és szintén ajándék Frame-belépővel, magyar nyelvű idegenvezetéssel szervezik. Van egy út, kifejezetten a magyar nemzeti napra is. A hatéjszakás utakat Cooky, az ismert, francia származású, magyar műsorvezető kíséretében ajánlják. Ennek során az utasok ellátogatnak a Burdzs Kalifába, sivatagi szafarin vesznek részt és a tradicionális, valamint a modern Dubaji, továbbá Abu Dhabi és Sardzsa megtekintése mellett az expóra is ellátogatnak. Az iroda novemberi és decemberi körutazásai között szerepel Kolumbia-Ecuador, a Namíbia-Botswana-Zimbabwe, a Tanzánia-Zanzibár és az Ománi Szultánság is. Januári-februári kínálatukban van Chile és Argentína, Uganda, Indonézia, Mexikó, Jakutföld, Kuba és a fekete fáraók sivatagi birodalma, Szudán.  Hogy mindezt lássuk, el is kell oda jutni és ennek lehetőségeit Szép Andrea, a Flydubai képviselője ismertette. Szeptember 30. óta heti 4 járat közlekedik hazánk és Dubai között, az 54 gépes flottából a Budapest–Dubai útvonalon Boeing 737 Max 8-asok repülnek. A Flydubai társaságot sokan low cost légitársaságként ismerték, de inkább hibridnek nevezhető. A business osztályokon meleg ételt szolgálnak fel, 10 darab, ággyá alakítható flatbed ülés kínál nyugalmat, és mivel a gép általában esti órákban indul, nagyon kényelmesen lehet eltölteni az 5 és fél órát. Egyre több helyre lehet eljutni a társasággal. Kiváló csatlakozást nyújt a Maldív-szigetekre, de Sharm el Sheikre és Zanzibárra is. Több európai város mellett 35 másik helyszínre is repülnek járataik. A turista osztályon 156 utas fér el, rendkívül kényelmes üléseken, ezeket kézzel állítható fejtámlákkal, valamint az üléstámlába szerelt érintőképernyővel látták el. A Flydubai összes jegyára tartalmaz egy egész napos, ingyenes belépőjegyet az EXPO-ra és Covid-biztosítás is jár vele! Nagyon jó az együttműködésük az Ermirates légitársasággal, segítségükkel még másik 68 célpont érhető el. A programok ismertetése után került sor a szálloda bemutatására. A hely kiválasztása nem volt véletlen. A Hunyadi tér egyik oldalán álló, XIX. századi, egykori nyomdaépület komoly ipartörténeti értékkel bír. Felújításakor fontosnak tartották a külső megjelenés megtartását, belül pedig a különleges vasbeton szerkezetekre ügyeltek. A környezete a régi Pest hangulatát idézi, ott a Hunyadi piac, sétálva 5 perc az Andrássy útig és az Oktogon sincs sokkal messzebb. A szállodából kilépve, szinte azonnal a belváros forgatagában találja magát az utazó. Jelenleg az épület négy emeletén működnek, az 5. és 6. emelet megnyitása tavaszra várható. Két konferenciaterem már van, de rövidesen nyílik majd a harmadik is. Az igazgató, Hupuczi Renáta elmondta, szeptember 1-én nyitottak, felszerelésük a legmodernebb.A szálloda 152 szobája a modernitás és a praktikum jegyében készült. Okoseszközökkel és megoldásokkal várják a vendégeket, jelentősen egyszerűsítve így a tennivalókat a hotelben. Telefont hiába is keresnének vendégek, minden szobában állandó töltőn álló tablet van, ezzel tudják a kapcsolatot tartani a recepcióval, de egy sereg más feladatra is alkalmas. Szobakulcsot, sem kap a vendég. Ha van okostelefonja, azzal tudja az ajtót kinyitni. Akinek nincs ilyen, annak adnak szobakártyát. A telefon feltöltéséhez nem kell zsinór, indukciós töltő van minden ágy mellett. Az alapkategóriájú smart-szoba ára – nyitó kedvezménnyel – 90 euró éjszakánként. A belső udvarra néző, csendes, superior szoba „nyitott fürdőszobás”. A szállodából már ma sem hiányzik a wellness-részleg és a fitneszterem sem.

2 hozzászólás

  • ki nem állhatom a sivatagot, ez egy nagy homokozó minden mesterséges talán a tengervíz még nem? egyébként is szeretem a magas hegyeket és az Dubai ban még nincs? nagy örökzöld fenyőerdők és a moha… enni inni meg bárhol lehet, holnapi ebédem orosz kaviár kanadai langusztával és le is fogom öblíteni valami jófajtával stílusosan igaz már búgócsigám sincs nemhogy óriáskerekem és cigánykereket sem szeretek hányni

  • Amiota igazhitu lettem tamogatnom kene oket is, de valahogy nem kedvelem a giccses, latvanyos dolgokat, es ahogy a Rodeo11 is irja, igazabol nincs latnivalo.
    El tudom kepzelni mi van a muzeumokban… valoszinu meg rohejesebbek, mint a kanadai muzeumok.

    Ha mar mindenkeppen kopkodni akarok a sos viztol, akkor inkabb a vancouveri strandra megyek, mert bar a varos iszonyuan nez ki, a kornyeke legalabb gyonyoru.

    Na meg korabbi utazasaim soran eszrevettem, hogy csak szorom a penzt, igazabol semmit sem ertek, amit az emberek beszelnek, folosleges baromsagokat veszek, es nagy valoszinuseg szerint vagy nyers etelt eszek, vagy etterembe kell menni minden nap.

    Egyszer voltam egy all-inclusive baromsagon egy hetre. Vegig unatkoztam volna, ha nem all bele a derekamba a sciatica nevu gyonyoruseg. Igy viszont egesz heten azon izgultam, hogy vajon hogyan jovok vissza Kanadaba.