Lehet, hogy az a jobb, ha a negyedfasiszták egyedül üldögélnek a parlamentben a teljesen fasisztákkal

2022 április 3 10:58 du.28 hozzászólás

Minden lehetőség legrosszabbika jött be, ezt látjuk. Az országnak is. Marad a nemzetközi elszigeteltség, a költségvetés összeomlott, nő az elvándorlási kedv. A bajokat takarandó, a kormánynak újabb és újabb bűnbakokat kell majd kijelölnie, amivel továbbmérgerzi a közerkölcsöt és közbeszédet.

De lehet rosszabb is, ha az ellenzék „lássuk uramisten, mire megyünk ketten” alapon szétveri a táborát. Lesz majd dolga sajátmagával is, de most elsősorban a választóival van. Akik soha még ilyen csalódottak nem voltak, hiszen hihetőnek látszott a változás. Akik -civilek, nem hivatásos politikusok- még soha ennyit nem tettek: pultoknál fagyoskodtak, aláírást gyűjtöttek, nyomtattak, hajnaltól hajnalig ültek a szavazatszedő bizottságokban.

Nem maradhatnak a keserűséggel magukra. Őket árulja el, aki most nem hozzájuk szól, hanem elkezdi a szokásos belső játszmát az egymásra mutogatással: Márki-Zay a felelős, Gyurcsány a hibás, a Jobbik tehet róla. Orbán éppen ezt várja. Nem jó jel, hogy a hat párt nem állt ki együtt, de ha érzelmileg nem voltak készek rá, akkor jobb, hogy nem tették.

Persze, kell majd elemezni az okokat és felelősségeket, a pénzosztás, a háború, a propaganda hatását, de az első komoly szónak a választóhoz és a tendőkről kell szólnia. El kell mondani:

1. Egyáltalán nem biztos, hogy ez a ciklus is négy évig tart. A Fidesznek kedvező külső körülmények máig tartottak: most még erkölcstelen hasznot húzott a háborúból. De vége a nemzetközi pénzbőségnek, az államkasszát kiürítették, az eladósodás és az infláció minden képzeletet felülmúl. Orbán ma délelőtt még a „marad-e a rezsicsökkenés” kérdésre sem mert igennel felelni. Úgy kell készülni: lehet, hogy már 1-2 év múlva új megmérettetés jön.

2. A Fidesznek sem képessége, sem szándéka nincs konszolidációra. Soha nem is volt. Neki fog támadni a maradék független médiának, önkormányzatoknak, Iványiéknak, sztrájkoló pedagógusoknak. Leghamarább az ő védelmüket kell megszerveznünk jogsegélyszolgálattal, adakozással, gyűjtőakciókkal, civil ellenállással, az egyenként lekaszálásra ítélt „szabad városok” végre-valahára összehozott szoros koalíciójával.

3. Ha valamikor, hát most aztán bebizonyosodott a fideszes propaganda ereje. Ha erre nincs ellenszerünk, sosem győzünk. Egyedül az ellenzéki önkormányzatok közössége hozhat össze országos ellensúlyt. Szakemberek dönthetik el, hogy ez hírügynökség, internetes tévé, újság, a „nyomtass te is” teljeskörű kiterjesztése vagy más.

4. Nem tudom, hogyan alakul át az ellenzéki pártstruktúra (így nyilván nem maradhat), a pártok majd kiizzadják. De azt tudom, hogy új harcmodorra, módszertani „rendszerváltásra” is szükség van, az eddigieknél sokkal kívülebb a NER-en. Nagyon komolyan meg kell gondolni, érdemes-e a fideszes kétharmadnál beülni a parlamentbe. Lehet, hogy az a jobb, ha a negyedfasiszták egyedül üldögélnek ott a teljesen fasisztákkal. De ha beül az ellenzék, ha nem, a politika lényege már nem a parlamentben zajlik, hanem a polgári engedetlenség és az alternatív média formáinak megszervezésében.

Ott, ahol éppen sztrájkolnak, kikakoltatnak, munkahelyről elbocsátanak, hírt hamisítanak, elhallgattatnak.

Lendvai Ildikó

28 hozzászólás

  • Göllner András

    @ Lendvai Ildikó

    „azt tudom, hogy új harcmodorra, módszertani “rendszerváltásra” is szükség van”

    Elsősorban arra van szükség, Kedves Ildikó, hogy Magyarország megszabaduljon attól a politikai kultúrától amelyik a tőke (magán vagy állami, ki nem szarja le) érdekeit évszázadok óta a hétköznapi munkás és parasztok érdekei fölé helyezi, és úgy en bloc, azzal tölti az idejét hogy elterelje a munkások és polgárok figyelmét az igazságosság, az alkotmányosság és az ökológiailag fenntartható közösségi jólét felé vezető útról. (FBV)

    A magyaroknak a látásukkal a gondjuk, illetve azzal, hogy azt a politikai vezetői már évszázadok óta ilyen olyan módszerekkel nem javítani hanem kizárólag rongálni tudják. Most éppen azzal, hogy a felsőoktatást oda adták a tőkés pajtásaiknak hogy azzal kereskedjenek, illetve azzal, hogy a Kinai Kommunista Párt Fudáni leányvállatára bízták a feljövendő magyar nemzedék nevelését hogy az majd ne magyar, hanem kínai segget nyaljon. Ezt a velejéig rohadt politikai kultúrát kell egy jó nagy kalapáccsal darabokra törni.

  • Az ellenzék már megtalálta az új bűnbakot. A kétfarkúak tehetnek mindenről. Nem a vak és süket kiállás egy kereszténykatolikus kurzusidióta mellett. Á nem. a másik.
    Pedig az, hogy MZP-vel csak veszteni lehet, világos volt. Kapott is hideget-meleget az, aki ezt ki merte mondani.
    Lehet szépészkedni kutyákkal, levélszavazatokkal, bármivel. Félig igazság is lehet. A másik fele az ellenzék gyakorlatilag tudatosan előkészített veresége.
    Mert, gyengébbekl kedvéért a bűnbakot most ahhoz keresik, hogy miért lett a Fidesznek 2/3-a, és nem ahhoz hogy miért nincs az ellenzéknek 2/3-a.
    Mert a közhangulatban egész októberig az is benne volt.
    Innen vesztenie az ellenzéknek szerintem komolyabb munkába került, mint nyerni. De MZP-vel sikerült

  • Kommunisták írásait nem észrevételezem.

  • „Sírni csak a győztesnek szabad” örökbecsű mondat egy olimpiai bajnoktól, legalább annyira, mint a „nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani” egy régvolt párttársunktól.
    Ma ezt nem lehet elmondani sajnálatosan az Orbánt leváltani szándékozott, majdnem kocsmai haverok szintjén összeállt kuglicsapatról. Bár sose késő a tévedések felismerése, engedjen meg pár kérdést azért ezzel kapcsolatban:
    Hol voltak ezek a gondolatok 1998 óta ?
    Miért nem tanultak a bohóc miatt elvesztett 72%-os fölényből ?
    Miért nem tették uilyen hatékonysággal a 72% birtokában a dolgukat ?
    Mit szerencsétlenkedtek össze 2002-2010 között ?
    Hol volt, van, lesz a káderutánpótlásuk ?
    Miért volt fontosabb a pozíció(név, beosztás, jövedelem), mint a pártszerű, kormányzati működés ?
    Hogy gondol(t)ják Önök, hogy képesek lennének egy országot vezetni, amikor a hatalom megszerzésének alapjaival és az ahhoz vezető „demokratikus”nak nevezett úton való viselkedés követelményeivel sincsenek tisztában(pl. fél évvel az adott választás előtt bohózatba illő pozíciókon veszekedés a szoros egység kimutatása helyett, lábmunkával meggyőzése a szavazattal bíróknak, média szereplés stb. hiánya) ?
    És akkor a politikai pályán használatos modor és eszközök használatának, alkalmazásának elsajátításáról ne is beszéljünk.
    Amit ebben a felsorolásban leírt, azok valid, fontos feladatok és kérdések – úgy 28 éve. Erre csak most jött(ek) rá ? A negyedik kétharmados vereség után ?
    Ugye ezt csak viccnek szánta ezeken a hasábokon, és miért csak itt ír, beszél ezekről és miért csak ezután az ismét csúfos kudarc után ? Nem a pártvezetőségben, a párttársakkal, valamint a választási szövetségbe tömörültekkel kellett volna erről már évekkel előbb elkezdeni gondolkodni, tevékenykedni, cselekedni ?

  • warrior
    2022 április 4
    2:39 de.

    Náci lettél?
    Eddig olvasatalak.
    Mostmár undorodok tőled.(Is)

  • ptg028
    2022 április 4
    6:19 de.
    Visítozik a patkány.
    Hagyni kell.Ez a dolga.
    Pénzért teszi, de meggyőződésből is.
    Aki MA Nato és Europa ellenes, az Putyinbarát.

  • PTG akárhány itt gyakorlatilag,
    „szaloncukornak álcázva” selyempapírba csomagolva
    a KREML undorító propagandáját nyomatja, miközben álságosan
    olyan kitételeket sző bele a hazugságáradatába,
    melyek a demokratikus érzelmű ámde gyanútlan olvasóban szimpátiát keltenek iránta és a hazudozásai iránt.

    Aljas módszer, már Herr Goebbels
    is alkalmazta még a nácik legelső választási hadjáratában.
    Győztek is, holott a szocdemek
    valamivel többen voltak Németországban mint a nácik.

    Bármit ír ez a mocsokláda, el kell utasítani.
    Ha azt találná beírni hogy „Éljen Gyurcsány” azt is.
    Mert nem gondolja őszintén, csak felakarja valamire használni azt a szót hogy „Gyurcsány”

  • és akkó’ eljött a geysa és megaszon’ta, most olvassátok ütet, ollan bájos, meg ….s

  • Orsós Elemér

    Az úgynevezett „rendszerváltással” elkótyavetyélt mundért nem lehet már visszaszerezni, pedig a régit még egy kis reformmal, paktum nélkül is eredményesen meg lehetett volna tartani egy kis vér- es ideológia frissítéssel és több nem habzsoló magángazda szemlélettel, még akár a kötöttségektől egyhített KGST és annak jól bevezetett piacának megtartásával is! De ha már a „rendszerváltást” nem sikerült átmenteni, akkor viszont a Horn kormány soha vissza nem térő lehetőségét nem kellett volna egy erőszakos, korrupt és kapzsi koaliciós partner romboló zsarolásainak átengedni! Ja és ezek után még egy hendikepet sikerült elpocsékolni amikor is az igazságbeszéd hősét nem menesztették sűrű nyilvános önkritikát és megjavulási igéreteket bevetve, mert azt a meghatódott szavazó akkor még simán értékelte volna! Naszóval, aki ennyi kecsegtető lehetőséget nem tud kihasználni, az ne vádaskodjon, hanem verje fejét a falba!

  • Geyza
    2022 április 4
    8:29 de.
    bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű… német közszolgálati tévé, közösüljön nyugodtan, lesz kis közszolgálatija is? pelenkázza be

  • Orsós Elemér

    Nem akarok tippeket adni, de ha igaz az a machiavelli elv hogy a háborúban és a politikában nem lehetnek morális gátlások, akkor 3 sikeres fidesz ciklus módszereinek ellopásával és felcicomázásával minimum abszolut többséget el lehetett volna érni! 😀 Node ez a hajó is elúszott! 😀 Senkinek nem tűnt még fel hogy a nép kedvében kell járni és nem ha törik, ha szakad makacsul átnevelni? 😀 A husosfazekat sajnos ilyen demokratikus árúkapcsolásokkal adják ezek a medátalkodott választók! 😀

  • Geyza
    2022 április 4
    7:49 de.
    8:00 de.

    Kisfiam, gésa !
    Eddig minden angyalföldi neveltetésem ellenére visszafogtam magam és igyekeztem tárgyszerű maradni.
    Most, itt, nem ezt teszem.
    Te vagy a legaljasabb, legszemetebb ember, akit erre a felületre beengedtek, mert amíg a nem itthon élők véleménye erősen kor és helyfüggő, addig te itthonról bomlasztod az egyébként sem hajlandó egymással szövetségre lépők még csak közeledési kedvét is. Nálad alávalóbb gazember csak a nemlétező személyként említett Hegedűs hadnagy volt anno… szóval anyád sajnálhatja, hogy nem köpött ki, mert te még az emésztőrendszerén keresztül is megfogantál és magadba szívtad az ott található összes szennyet, kártékony és az emberiségre veszélyes mikrovilág legundorítóbb részecskéit, amit itt most és folyamatosan, elektronikusan visszaöklendezve idehánysz. Sajnálatos tény, hogy ezen a felületen „demokrácia” van, így nem csak a trágárságaid, de az oldal eszmeiségét is romboló firkálmányaid is megjelenhetnek.
    Köszönd meg Chris jóindulatának, mert más körülmények között már rég nem lehetnél itt, erkölcsi hullaként senki sem hullat érted könnyet és az oldal eredeti funkcióját is jobban betöltené.

  • gyenge és olcsójános ellenzék zokogjon az ajtó háta megett, NEM ÉRTETTEK EGY VÁLASZTÁSI HARCHOZ SEM HOGYAN ÉRTENÉNEK AZ ORSZÁG VEZETÉSÉHEZ?

    rajta, bojkottálják… azzal végleg lefűrészelik azt a gallyat amin csücsülnek ezek a verebek {madárfejű lajcsikák}

    a nemzetköz meg majd el van és egyre jobban a saját egyre nagyobb saját gondjaival foglalva, magára borította a teli küblit

    Magyarország befogadott fél millió Yuk Rajna-it és saját maga költségére, holott abszolút semmi köze sincs ahhoz amiért azok elmenekültek onnan ahonnan …

    a többi???; majd a médiák 24/7 akciója, van rá emberanyaguk a „sok szőke nő” besérózva majd felolvassa…annak aki meghallgatja

    Magyarországon van egy alapvető feladat, ellenszélben is élni kell!!!

  • Ildikónéni!!

    Szerintem jobb lett volna nem megszólalnia !!!
    Az Ön hajója már elment ,békés nyugdíjas éveket kellene élnie!
    Nem emlékszik ,de minden választás után azt mondták : nem fogják a négy évet kihúzni.
    második pontjában gyakorlatilag a „baloldali” ellenállókat akarja megvédeni, segítségül ott vannak a „gyuribácsiféle” szervezetek.
    A 3.4.pontjában gyakorlatilag : ellenállásra szólít fel!
    Felbujtással élt mondataival!! Ezek szerint nem ismeri el a választási eredményeket !
    A feszültségkeltés két nagy pontját alakította ki . Gondolja ,hogy a „””zorbán ” nem fogja megtalálni az ellenszerét ennek a fajta ellenállásnak ???
    Mit gondol ??? ha nem teszik le az esküt a képviselői —– mint MEGÉLHETÉSI POLITIKUSOK””” miből fognak élni , családjukat eltartani ???? Amikor az egész színes oldal szerveződése az osztozkodásról szólt ???
    Behúzták magukkal , összeálltak a „”” náci párttal „”” — nézze meg az alapszabályzatukat mit tartalmaz !!!
    Önök a szélsőbal–jobbos a szélsőjobb — milyen szépen megértették egymást !!!
    Mi a különbség Önök között ???
    üdvözletével

  • Weiss Benammi

    Rodeo11
    2022 április 4
    1:27 du.

    „NEM ÉRTETTEK EGY VÁLASZTÁSI HARCHOZ SEM HOGYAN ÉRTENÉNEK AZ ORSZÁG VEZETÉSÉHEZ?”

    Mondasz valamit. En meg azon gondolkodom, hogy csak nem megint cumiznak a labancok?

    Igazan nem akarok ezeknek tanacsot adni, de ha valasztast akarnak nyerni, akkor nehany dologgal tisztaban kell lenniuk:

    Eloszoris a szemely, akire szavazni kene. Konyorgom, amikor kilog a lolab, hogy az illeto az amerikai hatterhatalom embere, akkor az nyilvanvalo, hogy ot nem lehet eladni Magyarorszagon.

    A masodik az lenne, hogy az illegalis kulfoldi beavatkozasnak nem volna szabad ilyen pofatlanul latszania, azt ugyesebben kene kezelni. De meg a lopashoz es csalashoz is hulyek.

    Harmadszorra, de nem utolsosorban ajanlanam, hogy az ellenfel pocskondiazasa es az esznelkuli, tul atlatszo hazudozas helyett inkabb egy olyan programmal kene eloallniuk, ami konkretumokat tartalmaz, nem altalanositasokat, hogy „Mi fejleszteni fogjuk a gazdasagot.” Ez nem mond senkinek sem semmit. Konkretan, mit, mikor, hogyan, miert es mibol. Legyen az a terv, illetve program eletkepes. Az atlag magyar nem olyan idiota, ahogy azt a belpesti villakban gondoljak, eszreveszik, ha valaki eleve hulyesegeket akar csinalni, vagy igerget.
    Tehat a realitas talajan allo, konkretumokkal teli, reszletes program kell. Talan akkor lesz tobb szavazo.

    Az sem artana ha a levitezlett labancok felreallnanak, es utat engednenek olyan uj arcoknak, akik el is tudjak magukat adni.

    Ettol meg persze at fogjak ok is baszni a magyarokat, de legalabb hatalomra kerulhetnek. Es mi fontosabb, mint a zsirosbodon korul allni, nemigaz elvtarsak?

  • ptg028
    2022 április 4
    10:41 de.

    HEHehehehe..idegesnek teccik lenni a bácsinak?
    Vegyél be kanál terpentint.
    Az majd lenyugtat.
    Vagy mondtam már?
    Nembaj, baba-agyúaknak
    többször el kell mondani mi a dolguk.

    Te kis szerencsétlen náci visítozó patkány.

  • toth péter
    2022 április 4
    3:31 du.

    Neked meg EGYÁLTALÉN nem kellene ,egszólalnod
    mert a szavaid csak zagyvaságot, hazudozást és baromságokat
    tartalmaznak. KISZ-titkár korodban tanultad el ezt hadoválást?

  • Rodeo11
    2022 április 4
    1:27 du.

    Hazudsz és megintcsak hazudsz.
    Magyarország nem fogadott be annyi ukránt
    amennyit ide hazudsz. Merthogy mind tovább ment innen.
    Akik maradtak, azok még a tizedét sem érik el
    annak a számnak amit hazudsz.

    Csak egy, a KREML pincéjéből felszivárgott patkány vagy.
    Folytasd a megbízási hazudozást.

  • Rodeo11
    2022 április 4
    9:46 de.

    Nyugi kicsipatkény.
    Néha-néha nézem a TELESUR* nevű
    délamerikai KREML-párti
    szennycsatornát is. Ami abból árad az hányinger.

    TELESUR*
    A Telesur egy latin-amerikai földfelszíni és műholdas televíziós hálózat, amelynek székhelye Caracasban (Venezuelában) található, és amelyet elsősorban Venezuela kormánya támogat, Kuba és Nicaragua kormányának további finanszírozásával. 2005-ben… Wikipedia (angol)

  • Orsós Elemér

    toth péter
    2022 április 4
    3:31 du.

    Szegény hiperaktiv Ildikónéni, épp olyan mint én, viszont nekem a nyugdíjamból nem telik aktiv politizálásra, csak fotelosra! 😀

  • -Ptg-nek
    -Rodeonak
    -Charlie-nak
    -Toth Péternek
    -Orsós Elemérnek

    SZERETETTEL :

    https://www.nepszava.hu/3152522_kreml-populistak-europai-jobboldal-oroszorszag-haboru-oligarcha

  • Geyza
    2022 április 5
    5:48 de.
    geysa nak: nem olvasok geysát és linkeket sem nyitok meg tőle! hogy vagy?

  • Rodeo11
    2022 április 5
    7:54 de.

    Nem is kell.
    Elég neked a TELESUR*
    meg más, diktátorok zsebében
    lévő hirharsona.Amúgy meg természetesen
    átvitt értelemben mondtam.Ha tudod mit jelent.

    *TELESUR
    Venezuela, Kuba és Nikaragua által
    fenntartott caracasi székhelyű földi és
    SATELLIT TV adó. A Kreml propagandáját nyomatják
    tarkítva latin zenével.Meg kiabálos lenyalt hajú nagydarab
    latin spínék rikácsolásával : ) ))

  • Geyza
    2022 április 5
    3:14 de.
    Géyzukám !! Egyetlen Országos Jóbarátom !!!
    Légy szíves döntsd már el :: kommunista Kisztitkár vagyok – e vagy náci ??? ( bár nem én bútoroztam össze a „náci” jobbikkal)
    Mert már nem tudom hova soroljam magam ???( Éjszakánként nem tudok aludni miatta )))
    Mond meg mi vagyok és azzá válok ? hiszen egy ” felsőbbrendű”” jobban tudja mint én !!!
    Országos Jóbaráti
    üdvözletével

  • Tóthpéter:

    Nyugi öreg.
    Béke van ! Egyenlőre !!
    Pattogni ráérsz majd akkor,
    amikor a ruszkik gauleitert csinálnak belőled.

  • Kiderült miért raboltak eddig el kb 2000 ukrán kisgyereket az ázsiából előretört barbár martalócok:

    Állami parancsra tették.

    A Putyini Rémállam örökbe akarja őket adni olyan kibaszott ruszki családoknak (családnak nevezett bűnözöknek mert az ilyesmit gyermekkereskedelemnek nevezik és mindenhol üldüzik kivéve az őserdei diktatúrákat ) akiknek nem lehet kölyke.

  • ehhez hasonlő dolgokat csak egzotikus rémtörténetekben lehet olvasni, Afrika múltjából amikor az egyes törzsek egymástől asszonyokat és gyermekeket meg még kecskéket raboltak el.

    ITT TARTANAK MOST MÉG A RUSZKIK !!!!!!! ŐSEMBEREK !!!