Állatátlakoltatás

2022 november 5 11:30 de.79 hozzászólás

 Ha fogadni lehetne arra, hogy melyik szó marad meg biztosan a nézők emlékezetében, erre az „állatátlakoltatásra” valószínűleg sokan fogadnának. Pedig bőven akad még versenytársa a Pesti Magyar Színház, Madagaszkár című zenés kalandtúrájának mindkét felvonásában. A főleg gyerekeknek szóló – de felnőttek számára sem tanulságmentes – darab megtekintését már hatéves kortól ajánlják!

Színházi előadásról szóló ismertetést általában nem szoktak a fordító, szövegíró teljesítményének dicséretével kezdeni. Hogy itt most mégis így van, az a magyar változat szerzői: Olt Tamás és Váradi R. Szabolcs teljesítményének köszönhető. A darab eredetileg egy amerikai számítógépes animáció volt, tulajdonosa és producere a DreamWorks Animation. A kilencvenes években hozták létre, hogy különböző animációs trükköket készítsen filmekhez. A Madagaszkár című filmjük 2005-ben készült, ám igazán híres a 2014-ben kiadott „Madagaszkár pingvinjei” filmjük lett. Sikerére jellemző, hogy egy nappal az amerikai után, 2014. november 27-én már Magyarországon is bemutatták. A színpadi változat lényegében ebből született, idehaza az ősbemutató 2021. december 3-án volt a kaposvári Csiky Gergely színházban.  A Pesti Magyar Színház előadása azon ritka produkciók közé tartozik, ahol szemlátomást a színészek is jól érzik magukat. Könnyedén, felszabadultan komédiáznak. A kitűnő színészi játékot a lendületes zene, Kovács Ivette Alida jó díszletei és ragyogóan eltalált kosztümjei segítik. No és persze a nyelvi leleményekkel teli szöveg! Ne lepődjünk meg, ha a gyerekek majd gyorsan átveszik és hetek múlva is használni fogják a számukra már most sem ismeretlen „zsírul vagyok”, vagy a cimborát pótló „cimbi”, színpadról hallott „te vagy a legcimbibb” változatát. Még az sem lehetetlen, hogy egyik-másik felnőtt is – ha éhes, mint az oroszlán – „sztékfoglaló-t” szeretne tartani vagy bizonyos események után az örökké aggódó zsiráftól eltanult módon „garantált deprimált” lesz.

 A darab felnőttnek, gyereknek egyaránt szórakoztató. Alex, az oroszlán és állatkerti barátai nagy kalamajkába keverednek, amikor Marty, a zebra, a pingvinek segítségével megszökik a New York-i Central Park állatkertjéből. Barátaik az első döbbenet után útra kelnek, hogy megkeressék, ám a betondzsungelben mászkáló víziló, oroszlán és zsiráf nem kevés feltűnést kelt. A kaland azonban tovább bonyolódik, amikor a kis csapat ládákba zárva egy hajóra kerül, amelynek úti célja a nagy és vad Afrika. A cselszövő pingvinek azonban megrongálják a hajót, és hőseink Madagaszkár egzotikus szigetének partján találják magukat. A New York-i szökevényeknek most rá kell jönniük, miképpen maradhatnak életben a vadonban, és fel kell ismerniük az igaz barátság és összetartás valódi erejét.  A dalokkal, táncokkal tarkított verses mese – a dallam olykor nem véletlenül ismerős – már kezdetben felvet az emberek életében is gyakran felbukkanó kérdéseket. A négy barát, a zebra, az oroszlán, a víziló és a zsiráf, együtt élnek az állatkertben. Csak jóval később derül ki, hogy jól gondozott életmódjuk elfed egy fontos különbséget: hárman növényevők, az egyikük ragadozó! Az állatkertben ezzel nincs gond, készen kapják a táplálékot. Így azután, amikor feltámad a zebra szabadságvágya, szembe kerül a többiek konformizmusával. Ám ez utóbbit legyőzi a barátság érzése – és ebből rengeteg kaland, bonyodalom származik. Képzeljük csak el: mihez tud kezdeni egy zsiráf a New York-i metrón! Hát persze, hogy skandalum lesz belőle.  Innen azután felgyorsulnak az események és a szökevény kompánia némi életveszély után végül eljut Madagaszkár szigetére. A feszültséget – ne feledjük, gyerekdarabról van szó – sok zene, tánc, látványos, olykor vetített, szép színes díszlet enyhíti. Érkezésük után egészen más világba csöppennek. A szigetet benépesítő gyűrűsfarkú makik, a lemurok társadalmának is megvan a maga baja, nem mentesek ők sem néhány igazi, emberi vonástól, ráadásul komoly ellenségük is van. Mit tesznek a barátaink ebben a helyzetben? Nos, azt már igazán nem árulhatjuk el, mint ahogy a darab végkifejletét sem. Egy kis jó szórakozás reményében érdemes rábeszélni a gyerekeket, hogy kísérjenek el minket a színházba, egészen bizonyos, hogy megbánni ők sem fogják!

79 hozzászólás

  • nagy kár, hogy nem tudok ottlenni!

    ilyenekre van szüxég manapság az sánta ideológiákkal fertőzött világban, a képek sokat mondóak, és láthatólag a művészek is nagyon élvezik, pedig fizikailag sem akármilyen megterhelés végigcsinálni egy viharos gyermekkalandot ahogy a gyermek megálmodja vagy csak leűl valami nagy diófa alá ahová a házban lévő összes terítőt és szőnyeget is kicipelte és csinált belőle gyermek palotát a szülők teljes „örömére” mikor nem találták a gyereket {engem} a gyerekszobában és a házban hatalmas rablótámadás nyomaira bukkantak, azután könnyesre röhögték magukat amint a kiskirály a Bundi val ott csücsült a bokrok mögé eldugott hatalmas Szulejmán sátrával vetekedő palotában ahonnan még a szokásos rajztábla és a rajzlapok meg a szines ceruzakészlet sem hiányzott

    ezért elkísérném őket amint ott csatangolnak a NYNY uccáin vidám kalandok közepette

    kösz a szívmelengető cikkért

  • Succubus Lilith

    Haaaaaaaaaaaaaaaat… nem lennek ebben biztos. Lesz benne legalabb 72 gender, es a gyerekek kemiai kimiskarolasanak abszolut szuksegessege? Vagy legalabb, hogy a zebra szerint o tulipannak szuletett?

    Merhanem, akkor az en 6 eveseim nem mehetnek el erre a kozepkort idezo, elmaradott eloadasra. 🙂

  • Nálunk ezt úgy nevezik,hogy TRANSFER. Sajnos eddig még nem csináltuk,mert Mi tiszteletben tartjuk a történelmet,mindenkori ellenségeinkkel szemben is.

  • András mindig nagyszerű színházi kedvcsinálója után nézzük kis hazánk egyéb aktualitásait:

    1.Békés tüntetés volt tegnap a varsói magyar nagykövetség előtt. A résztvevők egy performansz keretében megpróbálták kihúzni Orbán Viktort Vlagyimir Putyin hátsójából. Az aktivisták az előadással akarták megmutatni, hogy ellenzik a magyar kormány politikáját, mert az emberéletek árán köt üzletet Oroszországgal.
    Mint azt az Euromajdan Varsó szervezet Facebook-oldalán olvasható: emberek ezreit gyilkolták, kínozták, erőszakolták meg, emberek millióinak otthonát tették tönkre, és mindehez Magyarország támogatást nyújt. „Nem az európai szankciók, hanem Oroszország – egy terrorista állam – teszi tönkre a gazdaságot!” – írják.
    https://hang.hu/kulfold/orbant-nem-sikerult-kihuzni-putyin-hatsojabol-148019?fbclid=IwAR1VqbzZuc9gzP2nxBLhfEPfTZ23nweihsneLPXP21MNR1WTYd9QFBN56BA
    https://telex.hu/zacc/2022/11/05/megprobaltak-kirangatni-putyin-fenekebol-orbant-a-lengyelorszagi-magyar-nagykovetseg-elott

    2. Magyarországon a gáz és az áram is drágább a cégeknek, mint Németországban
    https://atlatszo.hu/adat/2022/11/03/magyarorszagon-a-gaz-es-az-aram-is-dragabb-a-cegeknek-mint-nemetorszagban/

    3. A brutális energiaárak miatt sorra zárnak be az intézmények és üzletek az országban
    https://atlatszo.hu/kozugy/2022/11/04/a-brutalis-energiaarak-miatt-sorra-zarnak-be-az-intezmenyek-es-uzletek-az-orszagban/

    4. Üzleti titok, hogy mennyiért vette meg az állam a Nemzeti Sportot
    https://atlatszo.hu/kozadat/2022/11/03/uzleti-titok-hogy-mennyiert-vette-meg-az-allam-a-nemzeti-sportot/

    5. Schmidt Mária alapítványa 2,2 milliárd forint közpénzből újíthat fel két budai villát, amiket ajándékba kapott az államtól
    https://atlatszo.hu/kozpenz/2022/11/03/schmidt-maria-alapitvanya-22-milliard-forint-kozpenzbol-ujithat-fel-ket-budai-villat-amiket-ajandekba-kapott-az-allamtol/

    6. Minden ötödik magyar dolgozó minimálbéren él. A garantált bérminimumot a második negyedévben 568 ezer teljes munkaidős dolgozó kereste meg, vagyis bruttó 260 ezer forintot. (kb. 850 CAD-ot!)
    https://hvg.hu/gazdasag/20221106_ksh_minimalber_masodiknegyedeves_beradatok

    További töretlen jó szórakozást a nagyérdeműnek …

  • Jichak Perlmutter

    Rodeo 11
    11.5.3:36

    E kitűnő hangulatképed arra enged következtetni, hogy te sem laktál mindig a „Pesti Csikágó” flaszter-övezetében…

    Biz’ anno mi is elköltöztünk onnét, de nem egy villanegyedbe, viszont az – akkor még – zöldebb külkerületek egyikébe egy nagyobb, patkó forma bérház ölelt magába egy kertszerű udvart, ahol velem együtt még vagy 40 gyerek trappolta a port, vagy épített a tiedéhez hasonló szőnyeg, stb.anyagokból „palotát”, úgymond satyit, ahogyan azt mi hívtuk. Persze ott és akkor gyerekszobáról még szó sem lehetett, ellenben a nagy udvar és főleg a környező gyomokban s ettől illatokban és háborús romokban még gazdag grundlage igazi „csavargó” Pál-utcai hangulatot varázsolt a lelkünk teljes egészébe, ami mindent pótolt…

    Utókérdés tolakodás nélkül:az a „NyNy”tán Nyíradony lenne? 🙂

    Üdv’

  • ˙

    MADAGASZKÁR AZ EVOLÚCIÓ KUTATÓK PARADICSOMA, de azt is

    mondhatnók, hogy a . G A L A P A G O S A , avagy PATAGÓNIÁJA,

    ahol CHARLES DARWIN ugyncsak megnyalhatná a tíz ujját, mert e

    sziget állat és növényvilága éppen a sok-millió éves

    elszigeteltsége miatt olyan, a kontinensektől, de Noé

    bárkájától láthatólag méginkább különböző faj- és

    fajtagazdagságot mutat,melyhez hasonló állattani különCvilágot

    ezeken kívül,legföljebb márcsak a világvégi Új Zéland

    képes produkálni ezen a földtekén.

  • Jichak Perlmutter
    2022 november 7
    4:28 de.
    humorod verhetetlen, kösz!
    NYNY az északamerikai rövidítés betegségben senyvedőknek New York állam New York városát jelképezik
    nagy köszönet emlékeztetőd a Pál utcai fiúkra

  • CUKIHARA igen kerdoreveheto hozzaszollast dobott-be az olvasoknak.
    Vajon fogna azt barki is fejtegetni itten?

  • CUKIHARA;

    Amig a kovuletekben nem talalva semmifele kozbenlevo-fajok maradvanyai feltarva, a gradual evolucio elve halott!!!!

    Azert ma a Guld-izmus elve az elfogadott kepzlet.

    Hogy a fajok valtozasa oly-gyorsan tortent hogy nem volt lehetoseg bizonyitekoknak maradni a kovuletekben.

    Na de hat mi okozhatta volna azt is ????????

    Semmi nem okozhato a semmi altal !!!!!!

  • RODEO;

    N.Y. New York orszag roviditese.

    N.Y.C. New York City , a varos nevenek roviditese.

  • BENDEGUZ
    2022 november 7
    12:16 du.

    grizi, te voltál, valld be!
    te okoztad a semmit a semmi által!!!
    ha megkékülsz is van evolúció és köszöni jól van, kérdés csak neked, mivel te bejáratos vagy a Teremtőhöz és tegező viszonyban vagytok?
    még sohasem kérdezted meg tőle mi célból teremtette a csótányokat és hogy a krokodil miért nem tud beszélni?

    ha erre válaszolsz, akkor további kérdéseim is lesznek, mókás vidám perceket kívánok amíg kutakocc!!!

  • Succubus Lilith

    SzundiMandi 2022 november 6 10:55 du.

    ” Az aktivisták az előadással akarták megmutatni, hogy ellenzik a magyar kormány politikáját, mert az emberéletek árán köt üzletet Oroszországgal. ”

    Tenyleg ennyire hulyek? Miert nem mentek a francia nagykovetseg ele tuntetni, hogy Frankhon a haboru kitorese ota megnovelte az Oroszorszaggal valo kereskedelmenek merteket, mikozben masokat kioktat a szankciok hasznossagarol?

    .
    Cukihara 2022 november 7 5:22 de.

    Ezt a kisse elhamarkodott elmeletet a Fold bioszferajanak evoluciojarol mar megvitattuk egyszer (minimum).
    Felesleges nem fogom teleirni itt az egesz oldalt, ugyse olvassa el az ateistak kozul egy se, vagy ha veszi is a faradtsagot, nem erti.

    Csak annyit, hogy minden evben fedeznek fel uj fajokat a vilag kulonbozo reszeiben, es semmi sem utal arra, hogy valami gyokeres valtozas menne vegbe a Foldon. Nem lehet, hogy ezek is teremtve lettek?

  • Rodo11
    8.7:57
    Bendegúz
    írja azt, hogy „Semmi nem okozható a semmi által”[SIC]

    Ez annyira igaz, hogy még a világegyetemre is megáll. Ezért természetesen én ugyanezt állítom akkor, amikor kijelentem, hogy a körülmények alakítják a fajokat is. Az emberiség is így, ettől lett faj és nem attól,hogy egy szobrász aztat megszoborta.

    T.Bendegúz úr!

    Az é l e t m ó d változása, az magának s e m m i ? Netán, egy újfajta táplálékforrás előkerülése, azaz az újszerű megszerzése például nem szorítja e rá az élőlényt alkalmazkodásra ?

    Aki pedig nem alkalmazkodik az új körülményekhez az nemcsak el- hanem ki is pusztul. Ha pl. egy kolibri nyelve rövid az adott táj virágai porzótölcséréhez, hát szegény az hamarosan kidől az árnyékvilágból, hacsak nem nyújtogatja addig, míg kellőképp meg nem nyúlik… Van egy harkályféle, amelynek szintén vékony nyelve a fatörzsben mászkáló hangyák elkapására csaliként szolgál. A madár neve: zöldküllő. És alkalmazkodás.

    A galapagosi „tengeri leguán” – óceáni áramlattal a Galapagos szigetek . e g y i k . k o p á r, vulkáni szigetére sodródott – a tipikusan szárazföldi, ill. csak n ö v é n y e k e n , esőerdőkben tanyázó Dél-Amerikai állatból a zöld-leguánból alakult át . v í z . a l a t t . táplálkozó . f a j j á (!!!). A víz alá merülései során meglepően hosszú, 20 perces merülés is előfordul. Alkalmazkodás átalakulással.

    A víz alatt 20 méter mélyen köveken tapadó egyfajta sekély moszatféle fogyasztására fanyalodott s közben a szervezetébe bejutó só-fölöslegét az éles felszíni sziklákon szárítkozva a különlegesen átalakult szájszervével hosszú, hegyes köpésekkel ürítve folyamatosan távolítja el magából.

    Tojásait élete kockáztatásával a befogadó az apró sziget egyetlen vulkánját előbb megmászva, majd mély kráterébe törmeléklavinák között leereszkedve, annak állandó magas hőmérsékletű vulkáni hamujába temetve, majd magára hagyva kelteti ki…

    Heyerdal a Contiki tutajjal Csendes-óceáni áramlatok hátán tett hosszú útja során gyakorlatban igazolta, hogy Dél-Amerika felől állatok is víz, vagy a levegő sodrásával akaratlan(!) is megtett több-ezer kilométeres hely változtatásait. A galapagosi pintyek is ily módon kerültek a szigetcsoport egyes tagjaira aszerint, hogy egy áramlatnak a szélén vagy közepén vitte őket azt ár és a szerencse az épp útjukba akadó – nem lineárisan „fekvő” – egy-egy kis szigetre, ahol aztán a különféle táplálékforráshoz más és másképpen alkalmazkodva a Darwin által IS feltárt anatómiai változásaik létrejöttek. Mégis, egymástól aztán az választotta el őket, abban különböztethetők meg, hogy az adott szigetek távolsága meghaladja e kismadarak reptávolságát, azaz mely távolságot már képtelenek átrepülni s így már genetikailag sem keveredhetnek egymással, miért is végleg elszigetelődtek egymástól.

    A bálnánál már rég bebizonyosodott, hogy míg korai őse vízi életmódot folytatott, a későbbi kimászott s már szárazföldi „köbükije” megunva a túlzott gravitációt, bizony újra visszatért és újra, egyelőre végleg megmerült óceánban. Mindezt – többek között – a csontváz szerves részét képező egykori 4 láb IS bizonyítja, melyek bizony akkoriban még patákban is végződhettek… 🙂

    Utózönge:

    Az óriáskígyók rendjébe tartozó pitonok, boák és anakondák csontvázán is fölfedezhető a 4 lábcsökevény, avagy ki tudja, kezdemény, ugyan mit is akarhatott ezekkel a teremtőjük…? És itt is az a négyes vétagszám! – ugyan mi közük is lehet egymáshoz. És mi van mindenűtt, még a lónál is az Öt ujjal ?! na mindegy.

    Francia tudósok már 15 éve részecskegyorsítóval röntgeneztek meg egy 92-ezer éves mészkődarabot, amelyben egy kígyó csontváz rejtőzködik, s mitadisten, szintén lábakkal…

    Talán bendegúz kolléga az ott, a floridai mocsarakban immár nyüzsgő anakondák közül legalább egy anakondát megvizsgálhatna, de számoljon majd be nekünk a tapasztalatairól… Vajh mutat e majd hajójegyet az özönvizi . b á r k á r ó l ?

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2022 november 8 7:57 du.

    ” ha megkékülsz is van evolúció és köszöni jól van, kérdés csak neked, mivel te bejáratos vagy a Teremtőhöz és tegező viszonyban vagytok?
    még sohasem kérdezted meg tőle mi célból teremtette a csótányokat és hogy a krokodil miért nem tud beszélni?

    ha erre válaszolsz, akkor további kérdéseim is lesznek, mókás vidám perceket kívánok amíg kutakocc!!! ”

    Nemtom a „Grizi” mit fog erre szolni, de amikor egy tudomanyos vitarol van szo, akkor a tudos urak/elvtarsak (kik-ki szortirozza ki maganak) altalaban nem ures kijelentesekkel operalnak (pl. „ha megkékülsz is van evolúció és köszöni jól van…”) es foleg nem gunyolodnak a masik velemenyevel.

    Amit te muvelsz az a tipikus, buta, tudatlan ember paredeja, aki buszken hirdeti vilagga, hogy o aztan tok hulye a temahoz, de a „miert ne szolna hozza” elv alapjan szereti sajat magat egetni.

    Normalis ember ilyenekkel nem all le vitatkozni. Viszont a „Grizi” erdekes figura, tehat van eselyed.

  • BENDEGUZ
    2022 november 8
    10:50 de.

    grizi, remélve, hogy nem akarsz még többet kies hazád választásnak csúfolt csinnbummcirkuszáról elemzést?
    tedd meg te… még csak 73,2% -os a számolható de már elemzik a guruk, hogy a két szerencsétlen közötti 0,12%-os különbség hová is vezethetne ha fúna a térdigérő passzátszél és a Viharsarok ban is lennének kőszáli kecskék???

    NYNY az New York város rövidítése olyan ország, hogy New York olyan nem létezik

  • https://kanadaihirlap.com/2022/10/29/a-gorog-eljott-budapestre/

    Orsós Elemér
    2022 november 9
    12:48 du.
    Elemér nem gondoltad, hogy a grizi szexuális perverzióban is senyved?
    írá: „nemi ismerteteseket” az meglehetősen pornográfnak hangzik számomra, a vénségére már csak a fantáziája maradt a grizinek?

  • gyuri10
    2022 november 6
    6:15 de.

    Hallom pajtás,
    hohy imádottad, a Hungaropharao
    már megint a Türkmén Tanácsban nyalizik
    a mohamedánoknak. Miért nem utazol te is oda,hogy mögé
    guggolva benyalhass neki, miközben ő büszkén állva nyal nekik ?

  • Succubus Lilith
    2022 november 10
    11:04 de.

    ídézlek nagy müezzin:

    „es foleg nem gunyolodnak a masik velemenyevel.

    Amit te muvelsz az a tipikus, buta, tudatlan ember paredeja, aki buszken hirdeti vilagga, hogy o aztan tok hulye a temahoz, de a “miert ne szolna hozza” elv alapjan szereti sajat magat egetni.

    szóval te sem tudod bizonyítani a teremtés {C-19 idején Big Bang} létét de „gúnyolódsz a másik véleményével”

    erre szoktam én mondani ha megválaszolod hol is van ma a teremtő azaz a Big Bang origója akkor majd -esetleg- … de eddig „csak” x milliárd fényévnyire közelítették meg azt amit nem láttak… ha találkozol a teremtőddel add át neki szívéjes üdvözletemet és egy cwikipuszit

  • Succubus Lilith
    2022 november 10
    11:04 de.
    tudod, én mint „főbuta”
    azt állítom a tudománnyal ellentétben{SIC}, hogy a végtelen tényleg végtelen!
    azaz tudósaid a te tudományod szerint a teremtőt keresgélve akit „ŐK” Ernesto de la Big Bang-nek szólíttyák, mindig —a 3 dimenziós Universum ban— ugyanabba az egyetlen irányba állíttyák a vizsgálódó műszereiket és az összes többi irány ami arrafelé is végtelen tehát ha most előre nézel és utána a hátad mögé akkor is éha a lábad alá vagy a fejed fölé nézel arrafelé is végtelen de pk beragadtak egy irányba… és ott sem találtak senkit {semmit} de jó közelítéssel „arrafelé” lehet valami

    ha az aki valaha tanult ábrázoló geometriát nem röhögi el magát ezen az erőlködésen, akkor megeszem a zoknimat

    üdvözlettel a „főbuta”

  • Ródeo11
    2022 november 11
    5:35 de.

    „írá: “nemi ismerteteseket” az meglehetősen pornográfnak hangzik számomra, a vénségére már csak a fantáziája maradt a grizinek?”

    Ez sajnos a korral jár, már az én ceruzám sem fog úgy mint 20 évvel ezelőtt, magyarul: sajnos a vágy sokkal tovább megmarad mint a tettrekészség! 😀

  • Succubus Lilith

    Cukihara 2022 november 10 10:36 de.

    „… Ha pl. egy kolibri nyelve rövid az adott táj virágai porzótölcséréhez, hát szegény az hamarosan kidől az árnyékvilágból, hacsak nem nyújtogatja addig, míg kellőképp meg nem nyúlik… ”

    Es szerinted elobb nyulik meg a nyelve, vagy elobb inkabb ehenhal?
    Lehetseges, hogy a lassan torteno evolucios elmelet szerint a szervi valtozashoz tobbezer generaciora van szukseg?

    „” A galapagosi “tengeri leguán” … csak n ö v é n y e k e n , esőerdőkben tanyázó Dél-Amerikai állatból a zöld-leguánból alakult át . v í z . a l a t t . táplálkozó . f a j j á (!!!). A víz alá merülései során meglepően hosszú, 20 perces merülés is előfordul. Alkalmazkodás átalakulással. „”

    Es mielott atalakult alkalmazkodassal mibol elt meg?

    .
    ” Heyerdal a Contiki … ”

    ” A bálnánál már rég bebizonyosodott … ”

    Itt ket elmelet mint teny lett emlitve.

    .
    ” Az óriáskígyók rendjébe tartozó pitonok, boák és anakondák csontvázán is fölfedezhető a 4 lábcsökevény … ”

    Vannak olyan kigyok, siklok, amelyeknek teljesen kifejlett labuk van. Ez mit bizonyit? Hogy igy lettek teremtve?

  • SchumackerLady

    Rodeo11
    10.12:26

    Szerintem Bendgúznak, alias grizinek fogalma nincs a Viharsaroknak nevezett magyar tájegységről, ennélfogva neki arról sincsen képzete, hogy a kőszálikecskének mért’is ne lenne semmi keresnivalója a kies lapályon… ))) 😀 (((

    Arról pedig pláne nincs, hogy a Viharsarok, az mi-fán is teremhet, hol anno, még a harmincas években – részéről még mindig boldog álomkép Horthysztán Csendőrállama idején – mily hevesen viharos >agrárszocilista és más parsztmozgalmakat< szült e táj történelmi . e v o l ú c i ó j a …

    Ennélfogva magyarázatként, az ő humortalan s ennek megfelelő, az ő fejlődésre képtelen, makacsul konzervatív "műveltségi" színvonalához idomuló, szájbarágós s ettől letagadhatatlan (!), hiteles válasz szükségeltetik. Márcsak azért is, mivelhogy ezeket az eszmecseréket nem csak ő olvassa.

    Halihó! Sch.

  • Subbsuth/Cukihara
    2022.novemb.8.9:42

    Szubsuth tételezi, hogy
    „folyamatosan fedeznek föl új fajokat, pedig semmi nem utal arra, hogy valami gyökeres változás menne végbe a Földön.”

    I. A fölfedezések sorrendje nem függ a teljes globális környezet megváltozásától… Csak egy példa, a Mariana árok extremofil (termofil és kemofil) teljesen napfénymentes sötétségében boldogan tenyésző lényeinek a felfedezéséhez előbb a hatvanas éveekben föl kellett fedezni mélytengeri batiszkáfok egy egész seregét… A extrém mélytengerek világa egyelőre még mindig ismeretlenebb a világűrnél is, ami nem jelenti azt, hogy a továbbiakban pl ott is nem fedeznek fel még ezer és ezerszám új fajokat…

    II. Egy faj evolúciós váltásához nem feltétlen szükséges az egész földi struktúra átalakulása. Elegendő hozzá egy „helyi” geológiai átalakulás is, mely terület állat, vagy növényvilágában is releváns mutációt „kiprovokáló” változásokat hozhat létre.
    De pl. a Dél-Amerikai faj, a „vikunya” genetikai rokona az Afrikai zsiráfnak, de még a tevének is. Ehhez pedig mindössze a „P a n g e a” nevű ősföldrészről kellett leválnia Afrikának, illetve és vszínűleg arról meg Dél-Amerikának, ahol már e „szakadárok” új életmódra kényszerültek rá … Természetesen a fajjá átalakulás kf mutációkon keresztül, nem robbanás-szerűen, hanem szerves fejlődés során ment ott is végbe. Így például az ugyanazon családba tartozó alpaka és a láma-fajok az ottani lokális körülményekhez alkalmazkodva változtattak az addigi faji sajátosságaikon… Ha jól tudom „ők”, az Andok feltolódása révén váltak más és más fajjá. (Ez utóbbi is C. Darwin felfedezése).

    III. „Nem lehet, hogy ezek is teremtve lettek ?” Kérdi Lillith.
    Sajnos, vagy nem sajnos, de az emlősök legősibb ősei magukvájta földalatti járatokban úszták meg ugyanazt a Jura-kori kozmikus kataklizmát, amibe a dinoszauruszok ugyanakkor millió-szám akkor pusztultak bele. Ha tehát nem jön az a kisbolygó, még mindig a a dínók uralnák a Földet. Ezt többekközt a paleorégészet tudománya a rétegtan bevonásával nap-mint nap földtörténetileg perc-pontossággal bizonyítja. Az akkor megbújt – mondjuk ki rágcsálók – seregéből alakult ki ez a hatalmas állatsereglet, amit ma ismerünk. Sorry, de benne a mi ősünkkel együtt.

    IV. A tudomány nem tud „azóta teremtett” fajról, de annál inkább ismerünk a föld története során kihalt sokezer állatfajról, mely fajok és fajták sajnos nem igazolják a bárka-legendát se. Ugyanakkor minél több kövület kerül elő, annál jobban alakul ki az élővilág puzzle szerű – a szerves fejlődés által egymásba illeszthető – egymással összefüggő és egyre egységesebb képe.
    `

    A . k r e a c i o n i s t á k . helyében én már rég átálltam volna a kövület és az őscsonttan, nameg a talaj rétegtan fizikailag is egymásba kapcsolható lelet-elemein keresztül (ld: Cukihara /10. 10:36) egy logikailag ugyancsak >a nagy alkotóhoz vezető út< keresésére és magyarázatára, merthogy csak például az, hogy többezer faj is ugyanazt a mondjuk csipőcsont licencet alkalmazza a maga termetéhez igazítva, ennek csak lehet némi alkotottnak tűnő mérnöki relevanciája… Nemde ? 🙂 Végülis még az Egyház is belátta, hogy B. Giordanonak volt igaza a Naprendszer kérdésében, hiába égették meg szegényt mágján…

  • Succubus Lilith
    2022 november 11
    8:55 du.

    mint azt nagyon helyesen írád, a teremtés {lásd még kre á cionizmus} során is vannak selejtek, mindjárt itt és elsősorban a kre á cionisták a bárka mese sem akármi az egész Büblos nem lett volna elég a benne elrejtett állatok listájára…, nem is beszélve a hülyeségről ami még, mint látható belefért és az örökéletű de legalábbis mindig új bőrkötésben feltámad…

    tehát akkor te „kis” Noé vagy? hányadik generáció?

    mert én nem, és még sokan mások sem

  • SchumackerLady
    2022 november 12
    2:11 de.
    megköszönve szívdobogtató soraidat megjegyezném —nagyon szerényen— a grizi az viharos! és a be is van szorulva a sarokba, szegény kőszáli kecske meg a maga büszkeségében ott az ormokon
    {kis valóság a kre á cionizmus ellen: kőszáli kecskéről, azt tudod e, hogy a gidák életük árán tanulják azt, hogy hajszálpontosan másolják az anya minden mozdulatát mert ha nem akkor lezuhan ha nem tudja ugyanúgy elkapni a szikla csücskit a körmeivel … erre példa valahol ott a kiesben az előterünk nagy udvarra nézett és egy kecskecsalád állandó vendég volt és egy alkalommal az üvegajtó nyitva maradt és a család bejött és amikor én feltüntem és a közben becsapódott üvegajtó nem engedte elmenekülni őket de az anya a szarvával kilyukasztotta az üvegajtót ami szilánkosan tört minden kis csücske egy borotvaéles penge ként és átugrott a lyukon…, a gidák milliméterre pontosan ugyanazt ugrották és mindannyian megszöktek… épen és vidáman }

    ez is evolúció …egyébként a legjobb minőségű bőrkabátom kecskebőr, elnyűhetetlen

    k’űggyük el a grizit a „viharba”?

  • Az idióta kültelki strici,a kis-létszámú harmadik osztályában tanulta az ide írott magyar nyelvet.Ezen túlmenően csak a haláltáborőr faterjától tanulta mások gyűlölését.

  • U.I.
    Itt az ideje,hogy”átlakoltassák”.

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2022 november 11 9:56 de.

    „” szóval te sem tudod bizonyítani a teremtés {C-19 idején Big Bang} létét de “gúnyolódsz a másik véleményével” „”

    Amit irtam nem guny volt, hanem a szomoru teny rolad.
    Ha kivesszuk az ertelmetlen reszt a fenti mondatodbol, akkor epp az bizonyitja a Teremtest, hogy nincs semmi mas elfogadhato magyarazat a foldi bioszfera letere.

    .
    Ródeo11 2022 november 11 11:28 de.

    Ez a hozzaszolasod pedig tipikus peldaja annak, amikor egesz masrol kezdesz beszelni.
    Raadasul ember legyen a talpan akinek sikerul is megfejteni a mondanivalot.

  • Succubus Lilith

    Vögelein 2022 november 12 4:45 de.

    ” A fölfedezések sorrendje nem függ a teljes globális környezet megváltozásától… Csak egy példa, a Mariana árok extremofil (termofil és kemofil) teljesen napfénymentes sötétségében boldogan tenyésző lényeinek a felfedezéséhez …”

    Helyes, miutan elkuldtem mar lattam, hogy hozza kellett volna tennem, hogy olyan fajokrol beszelek, amelyek a szarazfoldon jelentek meg az utobbi idokben. Egyik-masik meg csak nem is olyan kornyezetben, ahol eddig „bujkalhatott” volna.

    .
    „” Egy faj evolúciós váltásához nem feltétlen szükséges az egész földi struktúra átalakulása. Elegendő hozzá egy “helyi” geológiai átalakulás is, mely terület állat, vagy növényvilágában is releváns mutációt “kiprovokáló” változásokat hozhat létre. „”

    Az a problema ezzel is, hogy egyetlen esetben sem tortent semmilyen kornyezetvaltozas, legyen az Magadaszkaron, Del-Amerikaban, barhol.
    Nem akarok a hibadon lovagolni, de geologiai atalakulast ilyen ripsz-ropsz nehez elkepzelni, ugyhogy inkabb kornyezetvaltozast irtam.

    Mint mar korabban irtam, a hasonlosag a Teremtest bizonyitja.
    Ez a hasonlosag lehet molekularis, genetikai, sejtbeli, sejtek, szovetek, szervek, szervezetek es fajok kozott is.

    Valtozatlanul keszpenznek veszel olyan elmeleteket, amikre csak azert volt szukseg, hogy meg lehessen valamit magyarazni vele, de amugy semmi bizonyitek ra, viszont keptelensegnek tunik.
    Ez olyan, mintha azt mondanam, hogy a Fold nagy szerkezeteinek letrejottet meg tudnam magyarazni a Fold tagulasaval, es hogy ugy nezzen ki a laikusoknak hogy igazam van kiagyalok hozza meg 5-6 masik elmeletet, akkor is ha azok fizikai keptelensegek.
    A kepzeletbeli Jura kori becsapodas is ilyen, ami az evoluciot akarja megmagyarazni, de kell hozza az is, hogy az osszes tobbi allat vakond volt.

    Az utolso elotti bekezdeshez ujra megjegyeznem, hogy a hasonlosag a Teremtest bizonyitja, valamint azt, hogy speciel en a Biblia leirasaban nem hiszek, es nincs is szukseg arra, hogy akar a legkevesbe is figyelembe vegyuk mit ir a Biblia.
    Nem ertem mit jelent az „azota teremtett”. A bibliai Teremtes ota teremtett fajokra gondolsz?
    A Teremtes fokozatos volt, ma is zajlik, es egy darabig ugy latszik meg fog is.

    Az utolso bekezdeshez: Ha jol ertem megint azt akarod bizonyitani a hasonlosagon keresztul, hogy a fajok teremtve lettek.
    Azok, a „kreacionistak” akik foglalkoznak az evolucio elmeletevel elegge jol ismerik a temat, ugy a geologiai, valamint a biologiai aspektusat is, de azert koszonom a nevukben is a tanacsot.
    Annak pedig hogy az Egyhaz annak idejen tevedett a bolygokat illetoen nem sok koze van a foldi bioszfera allitolagos evoluciojahoz. (Sot, az sem jelent semmit, hogy manapsag mindenre rafogjak az evoluciot, mint pl. az emberi lelek evolucioja… amikor pedig en inkabb degradaciot latok… de ez most mindegy is. Csak nehogy azt mondd, hogy a devolucio is evolucio, mert leharapom a fulem! 🙂 )
    En is meselhetnek epp eleget arrol, hogy Darvin ota hanyszor valtoztattak az evolucios elmeleten, de ez nem jelentene sokat, mert lehet azzal ervelni, hogy a sok baki, logikatlansag, hazugsagok es hibak felszamolasa utan egyszer majd csak lesz egy elfogadhato elmelet belole.

    Lenyegeben a problemak roviden:

    Lassu evolucio lehetetlen.
    Gyors evolucio lehetetlen.
    Az evolucio kivalto oka ismeretlen. Az „fit survives” nem magyarazza meg sem az evoluciot, sem azt, hogy akkor az a sok nem fit miert maradt eletben.

    Aki ennel tobbet akar tudni es nem tudja hogyan kell jo konyveket talalni a temaban szoljon, es keresek neki nehany linket. Persze angol nyelven.

  • Lillith!

    😀 Jó kérdés, de csupán szavakon való lovaglás, amire az ember kénytelen szintén hülyeséget válaszolni, hogy addig az otthonról hozott, csomagolt elemózsiát fogyasztotta a kopár szigeten.

    Azonban az is lehet, és ez már nem marhaság, hogy az akkor még Dél-amerikai Zöld Leguán fajú hüllőféle lassacskán felzabálta a szigeten akkor(!) még bőven található és termő növényállományt… [Ti. megfigyelték, hogy a legfiatalabb, frissen kiemelkedett vulkánok hűltebb részein, az ilyen „új” szigeteken is szinte azonnal megtelepszik a szárazföldi növényzet. Ergo ez a sziget akkor még nem volt kopár.] Miután a készlet erősebb csökkenést mutatott, egyesek éhenhaltak, míg a többiek elkezdtek a tengerben kenyér után nézni, amely bőségtálként fogadta őket: „Zörgessetek és megnyittatik néktek” [Mt.7. 7-11] alapon… 😀

    Ebben a kérdéssorban sokkal fontosabb az, hogy az élővilág evolúciója függ e, s ha igen mennyire a bolygó evolúciójától ? Gondolom számodra is kétségtelen, hogy a Föld is komoly változásokon kellet, hogy átessen a mai állapotáig, de ma is szépen alakulgat…

    Maradjunk csak az időben „közeli” kontinens-vándorlásoknál,ill. rész leválásoknál amikor már léteztek növények és állatok is, s ezek bizony, mint a címben helyesen, „állatátlakoltatásokon” kellett keresztül menjenek. Ilyen jelenségek voltak, Pangea + Amerika + Afrika + Eurázsia + Antarktisz és még sok-sok sziget. Ennek során szakadhatott le Madagaszkár Afrikáról és Sri Lanka Indiáról úgy, hogy a mindenik vitte magával az élőlényeit a maga fejlődési állapotában s aztán az ottani zárt körülmények között, a sziget feltételeinek megfelelve szabadon(?) fejlődtek tovább. Legnagyobb jelentősége a ragadozók átkerülésének volt, mert pl.ahova (pl. Új-Zélandra) „nem jutott” predátor, ott a növényevők és a madarak, vagyis az egymás közötti táplálékmegosztás döntötte el az egyes domborzatkartografikus tájegységek „Zoo” összetételi különbségeit, amelyek a közös fejlődésük és alkalmazkodásuk által kölcsönhatásban tartják fenn egy-egy hely biológiai egyensúlyát mind a mai napig.

    Ergo, bolygónk geológiai és biológiai evolúcióját egyaránt befolyásolja (ma is) a tektonikus és vulkanikus működés. Utóbbiak közé tartoznak az „Csendes-óceáni tűzgyűrű” ún. forró pontjai is, amelyek fölött (a víz alatt) a magma kitörések újabb s még-újabb szigeteket, vízalatti hegyeket növesztenek. Azonban míg a forró pont a köpeeny alatt stabil, álló, ami „egy helyben” működik, addig a >folyamatosan mozgó< tektonikus óceáni lemezen "utazó" vadonatúj szigetek ettől minduntalan odébb és odébb közlekednek – ha jól tudom, évente 2 cm-t. Így a kitörések eltérő idejű mivolta folytán alkotnak egymástól eltérő méretű és távolságú, de nagy kiterjedésű sziget rendszert.

    Ebbe a geológiai tűzijátékba esnek(estek) a Galapagos szk. is, ami megmagyarázhatja az egymástól való méret és távolságbeli eltéréseiket is. Elősorban e geológiai körülmények befolyásolták a kf. tengeráramlatok által arrafelé sodródó, odavetődő, illetve rajtuk megkapaszkodott "hajótörött" lények spontán helyfoglalását is… Itt jegyzendő meg az is, hogy az ún. kókuszszigeteken megtelepedett nem őshonos kókuszpálmák is Dél-Amerikai uszadékutasként leltek új hazára…

    Végül az a kérdés is föltehető, hogy ugyan pl.a tengeri leguán utódlási ösztöne, az ő szigetén mindig rendelkezésre álló meleg vulkáni hamu, illetve e gyíkféle kráterben megtett rendszeres szaporodási kálváriája megoldható lett volna e másképpen az Óceániai Tűzgyűrű csak az ő számára oly fantasztikus áldása nélkül is ?

    Üdvözlettel:
    Cukihara

  • Lilithés
    Cukihara
    vitájára

    Ha valami kígyónak látszik,annak nincs lába, tehát az kígyó is.

    Ha feltételezzük, hogy az „Atya” kígyót akar teremteni, akkor biztosan láb nélküli sima, henger alakú testet alkot egy, a földön, vízben, vagy más objektumokon mindig siklással s pláne hangtalanul közlekedő állat számára.

    De, hogy amennyiben a kelgyó vázában mégiscsak előfordul a más hüllőkre, vagy emlősökre, stb jellemző csökevényes, vagy átmeneti végtag,akkor két lehetőség feltételezhető, hogy az Úr:
    a./ A teremtés hevében „véletlen” összetéveszthette mondjuk a gyík, a krokodil, esetleg a földikutya tervrajzát, a kígyóéval; (vagy),
    b./ Más, későbbi evolúciós tervei adódtak e csúszómászóval s abba már eleve belé tervezte a végtagokat is csak, hogy azok többé ne okozzanak nehézséget az önfejlődés – akarommondani – a teremtő átalakítás utómunkálatai során…

  • Succubus Lilith
    2022 november 12
    6:17 du.

    szomorú az amit írsz, semmit sem bizonyítasz de aki a te kitalációidat nem hiszi az tudatlan ls buta és szőrös a talpa
    amit művelsz az a tudomány nyomora

  • Vögelein
    2022 november 13
    6:05 de.

    succubus -szal nem lehet és nem is szabad vitázni, mert akkor azonnal személyeskedni kezd, az az egyetlen „érve”!

    hogy „Ő Succubussága” mindenféle dolgoknak valami általa kitalált perverz definíciót tálal az egy szellemi leépülés jele is!

    ha Ősuccubussága a végtelen-, tehetetlen- és örökmozgó-anyag különféle állapotait teremtésként aposztrofálja, az agylúdtalp,

    de hát a kreácionistáknak is kell valamiből élni, mint a laposföldeseknek; és a legutóbbi idők más perverziói élvezőinek;…

    legkedvesebbek számomra azok, akik háromszor oda-vissza genderüket váltják műtéttel és azután réműlten láttyák, hogy már sohasem lehetnek más, mint nemtelen lelki toprongyok…

    csak azon csodálkozok hogy engem akar megingatni ismereteimben… persze számára én is egy kitalált teremtmény vagyok aki selejtes mert nem illik bele a dogmáiba

    te még bírod?

  • Succubus Lilith
    2022 november 12
    6:17 du.

    az itt következőre azt írod, hogy mivel halovány lila fingod sincs
    ábrázoló geometriáról sem meg úgy általában geometriáról,
    hogy ezt senki sem érti: {íme:}
    Ródeo11
    2022 november 11
    11:28 de.
    Succubus Lilith
    2022 november 10
    11:04 de.
    tudod, én mint “főbuta”
    azt állítom a tudománnyal ellentétben{SIC}, hogy a végtelen tényleg végtelen!
    azaz tudósaid a te tudományod szerint a teremtőt keresgélve akit “ŐK” Ernesto de la Big Bang-nek szólíttyák, mindig —a 3 dimenziós Universum ban— ugyanabba az egyetlen irányba állíttyák a vizsgálódó műszereiket és az összes többi irány ami arrafelé is végtelen tehát ha most előre nézel és utána a hátad mögé akkor is és ha a lábad alá vagy a fejed fölé nézel arrafelé is végtelen de ők beragadtak egy irányba… és ott sem találtak senkit {semmit} de jó közelítéssel “arrafelé” lehet valami

    ha az aki valaha tanult ábrázoló geometriát nem röhögi el magát ezen az erőlködésen, akkor megeszem a zoknimat

    üdvözlettel a “főbuta”

    tehát, ha beállsz egy gömb közepébe akkor a fő vizsgálódási irányok:

    előre és hátra

    felfelé és lefelé

    jobbra és balra

    azaz 6 kitüntetett irány van

    ugyanakkor a korábban már elküldött képen

    ezek közül csak az „előre” van használva és az összes többi hanyagolva

    íme az ábra még egyszer:

    image.png

    hogy teljes értetlenséged megvilágosodjon az a fényes pont
    az nem egyetlen irányba hanem gömbszerűen robbanhatott fel
    bár ez az ábra egy nonsense azaz s…g!!!

    tehát ha
    a vizsgálódó a 13.5 milliárd fényévnyire van Big Bang től
    de az azzal ellentétes és a másik négy irányban is robbant azaz egy 27 milliárd átmérőjű gömbről beszél az a s…j aki ezt
    az ábrát összebuherálta a tudomány nagy szégyenére és
    nyomorára…,
    tehát a teremtő ott van abban a pontban?
    vagy az is felrobbant?
    a számok alapján amit tudósaid buheráltak össze:
    a földtől 13.5 milliárd km-re{=fényév} volt a Big Band azaz a teremtő, de
    ugyanazokkal a számokkal attól a ponttól másik 13.5 milliárdra is van valami mert ott nincs vége a végtelennek???
    eddig érted amit te állítasz? és akkor a földtől „elfelé” a másik 13.5 milliárd km és máris 3*13.5 milliárdról beszélünk és még mindig nincs vége! {eddig tudod követni? mert ehhez alapvető geometriai tanulmányok szükségesek}
    megjegyzésem ismételve? ott a 13.5 edik milliárd fényévnyire nincs egy kőfal azaz nincs vége mert ez meg a végtelen alaptulajdonsága… bele vagy zavarodva mint kismacska a gombolyagba?

    mesélj valami érthetőt, mert eddig semmit sem értettél
    mert nem illeszkedett a fixa ídeáidhoz és a teremtő létéhez
    ami szintén igazolatlan és igazolhatatlan
    viszont van az örökké mozgó azaz változó anyag
    amely tehetetlensége folytán sem megállni sem
    gyorsulni nem képes, következésképpen lassulni sem,
    de te csak ne értsél semmit
    HOGY NE HASZNÁLJAM A TE JELZŐIDET
    RÁD… mert nekem volt gyerekszobám

  • Succubus Lilith

    Cukihara 2022 november 12 10:21 du.

    A zold leguan kapcsan irtak izgalmasak lehetnek egy sci-fi regenyben, de tudomanyos munkanak nem megy el. Tul sok a feltetelezes.
    Hogy egy sziget az oceanban kopar lesz-e, vagy boritja novenytakaro a surun visszatero vulkanizmus megszuntevel elsosorban attol fogg, hogy milyen klimaovezetbe tartozik.

    De ez legtobbszor igaz: „” “Zörgessetek és megnyittatik néktek” [Mt.7. 7-11] … „”
    Akkor van pech, amikor nem igaz. 🙂

    ” Ebben a kérdéssorban sokkal fontosabb az, hogy az élővilág evolúciója függ e, s ha igen mennyire a bolygó evolúciójától ? ”

    Atesita szempontbol, igen. Vallasos szempontbol nezve mar az sem biztos, hogy a Fold lete soran beallt valtozasokat lehet-e „evolucionak” ertelmezni.

    Ateista koromban en is igyekeztem egy aranylag uj, mindent megmagyarazni kivano geonomiai elmeletet legyartani, aminek egyik fontos eleme epp az volt, hogy mi valtja ki a bioszfera evoluciojat, helyesebben szolva revoluciojat. (Mert hiaba probalom sulykolni, egyikotok se veszi a faradtsagot, hogy utananezzen: Mar az 1920-as evekben rajottek az ateista biologusok, hogy az eredeti elkepzeles a lassu, fokozatos evoluciorol tobb okbol sem allja meg a helyet, lehetetlen, tehat elojottek a „revolucio” gondolataval – ami nem azonos a mexicoi revoluszionokkal.) 🙂

    ” Gondolom számodra is kétségtelen, hogy a Föld is komoly változásokon kellet, hogy átessen a mai állapotáig, de ma is szépen alakulgat… ”

    Igen. Sajnos tul sok ido telt el azota, a konyveimet meg elnyelte egy kis arviz vagy 6 eve, igy nem emlexem mar a pontos szamra. De valahogy ugy lett szamitva, hogy a Foldunk felulete 3-szor kisebb volt a Precambrium koraban, mint a mai. Ez persze nem pontos „meres” es feltetelezeseken alapszik, de egy erdekes elmelet.
    Az illeto durvan megsaccolta az ismert kratonok teruleteit, osszeadta oket es ez jott ki 3-szor kisebbre mint a mai Fold felszine. Ezzel (is) ohajtotta bizonyitani a Fold tagulasat. Van is benne valami meg nem is.
    A ma divatos lemeztektonika elmelete fizikai keptelenseg, raadasul haromszorosan is, sot, ha az oceanfenekek morfologiajat is nezzuk, akkor van egy negyedik ok is.

    A problema azonban ott van, hogy az abszolut idomeghatarozas is csak maximum abszolut saccolgatas, a paleomagneses meresek kaotikus eredmenyeket mutatnak, tehat igazabol senki semmit sem tud.
    Szereny szemelyem altalaban ra szokott szanni legalabb felorat naponta arra, hogy bamuljam az oceanfenekek szamomra erdekes egysegeit, es azt, ahol a szarazfoldre lepnek, illetve ahogy a szarazfoldon is megtalalhatok mindenhol. Aztan csak ulok es nezek, es el nem tudom kepzelni hogyan, mikor es miert csinalta igy a Teremto. Es Teremtovel lenne konnyebb elkepzelni!

    De valoban, ha erdekel a hegysegkepzodes, ajanlanam a ket hatalmas hurok-szeru kepzodmenyt Amerika partjainal. Az egyik a Karib-tengeri szigetvilag Belize partjaitol Kuban keresztul a colombiai Santa Marta nevu varos partjaig. Ez sokkal jobban ki van fejlodve mar, mint a masik, ami Del-Amerika deli csucsketol, a Tuzfoldtol indul ki es a Deli Sandwich szigeteken at hatalmas kanyarral az Antarktiszba torkollik.
    Ezeknel lehet nezelodni es gondolkodni. 🙂

    Azt akartam mondani, hogy melyik kontinens mikor valt el a masiktol sajnos meg ma sem tudott. Persze vannak akik „tudjak” de ennek is utana kene nezned, mielott felulsz hibas elmeleteknek.

    Hogy aztan a kontinensek egymastol valo elvalasa mennyire zajlott le „bekesen” az egy masik kerdes.
    Ha veszed a faradtsagot es elmesz tobb geologus tobb eloadasaira is, amiket egy-egy regio kialakulasarol tartanak, eszre fogod venni, hogy a tortenet minden esetben igy vegzodik: „Aztan ez az egesz egyszercsak kiemelkedett”.
    Ugyanis nincs olyan resze a Foldnek, ami valamikor ne allt volna viz alatt. A legnagyobb bibi pedig epp az, hogy a kritikus „pillanatokban”, amikor a kontinensek tavolodtak egymastol, mind viz alatt volt. Ami azt jelenti, hogy a szarazfoldi elolenyeknek mindket vagy mindharom … stb … kratonon (kontinensen) elvileg ki kellett halniuk.

    De mindez nem annyira fontos, mert az Isten nyilvanvaloan tud teremteni barhova barmit, Neki nincs szuksege egy bizonytalan, de annal inkabb lehetetlen evoluciora bizni azt, amit O barmikor konnyeden elintez.

    Ne haragudj, nem te tehetsz rola, de jot nevettem most a „forro pontokon”. Ez az egyik olyan esetre lett kitalalva, amit a lemeztektonika total hibas elmelete nem tud megmagyarazni.

    Visszaterve az evoluciora, ahelyett, hogy azon gondolkodnal hogyan lehet a lehetetlent megmagyarazni, inkabb olvasd el ezt:
    https://www.jw.org/en/library/books/Life-How-Did-it-Get-Here-By-Evolution-or-by-Creation/
    Ha bemesz Magyarorszagon egy Jehova Tanui „Kiralysag-terembe” ott meg is tudod rendelni konyv formajaban, magyarul is meg van.
    De ezen tul is akad meg nehany ezer hasonlo konyv.

  • Succubus Lilith

    Vögelein 2022 november 13 6:05 de.

    Az „Atya” barmit teremthet, a legfurcsabb, legundoritobb, legtokeletlenebb dögöt is.

  • Bedegúz79
    11.7.12:10

    Bocs’de „Guld és Guldizmus”, mint egyén, vagy mint annak „guldizmusa” nem szerepel a szótáramban.

    Ellenben, az általad említett elmélethez csupán hasonló gondolatokat a francia C u v i e r (ejtsd: Kuvié) hangoztatta még a XVIII.században, melyben fajok gyors, katasztrófák által történő kihalására helyezte a hangsúlyt, ill. ezek valamiféle újrateremtését csupán feltételezte…

    Ugyanakkor pechedre, Cuvier volt, aki tanulmányozta először alaposan a gerincesek őskövületeit és pl a cetekben is föllelhető csökevényes végtagok . á t m e n e t i . f a j o k , az ő számára 300 éve még érthetetlen fejlődéstani, azok evolúciós állomásait, amit csak Darwinnak sikerült alaposan megmagyarázni.

    Nekünk is van egy emésztőszervi alkatrészünk, amelyet valamely kizárólag növényekkel táplálkozó ősünk hagyott ránk, amely ma már szinte teljesen fölösleges, ez a vakbél (azaz az appendix). A marhák beleiben ez a ma is óriási méretű működő szerv, az emberben kis kukacra emlékeztető csökevény, mely nálunk embereknél csupán sok kellemetlen gyulladás forrása lehet…

    Megjegyzem, ha a fajok változása oly hirtelen jönne létre, mint azt állítod, akkor ezek az elcsökevényesedett, haszontalan szervek mit kereshetnek még mindig elrejtve az utód fajokban, így bennünk, a homo sapiensben [3 % Neanderthaler] és ezek miért nem tűntek el az elődök felszívósásával együtt: rögveeest ? 😀

    Üdvölettel: Jakumo Cukihara

  • Subcubbus Lilith

    Kifogásolod, és szándékosan kijelentésnek állítod be az „azóta teremtett”, tehát melyet az idézőjellel valakinek egy itteni tényleges kijelentését tűztem tollhegyre…

    S hogy a „teremtés” ma is zajlik, azt merem remélni, hogy te is csak szimbolikus értelemben zenged… Mert ehhez valóban feltételezned kellene a felsőbb szellem, vagy akármi tudatos közbenjárását azaz azt, hogy szerinted az evolúció tényleg egy eltervelt kreáció közbenjárásának az eredménye.

    Az eebben felhalmozott indulattól, méregtől sem mentes gyenge érvhalmazodra közvetlen választ így nem is adhatok, azonban arra a mondatodra, miszerint
    „az evolúció kiváltó oka ismeretlen”,
    azt kell mondjam, hogy
    a z . e v o l ú c i ó . történelmi . f o l y a m a t ,
    mely főnév – a folyamat – annyit jelent, hogy az

    v á l t o z á s o k . ö s s z e f ü g g ő . s o r a, folytonos ok-okozati kapcsolatban lévő . e r e d m é n y e k . egységes e
    g y m á s u t á n j a.

    Ergo az evolúciónak, >mint egyetlen jelenségnek<
    n i n c s . is . k i v á l t ó . o k a , h a c s a k n e m,
    ebben a gigászi folyamatban részt vevő sok-milliárdnyi esetet, évmilliárdok spontán történéseit nem tekintjük egyetlen kiváltó oknak…

    Minden jót kívánok: Vögelein

  • Succubus Lilith
    2022 november 12
    6:17 du.

    hogy legyen valami halovány lila fogalmad „a” TÉR mibenlétéről

    [nem a Klauzál tér!!!]
    javaslom, hogy a térszemléletedet fejleszd ki egy ceruza, radír jóminőségű rajzlapok, vonalzó és körző használatával és szerkesszél meg egy tetradodecaeder-t axonometrikusan

    az sokat segíthet a 3 dimenzió appercipiálásában

  • rodeo;

    aZ ALIGATOROK ES MINDEN LETEZO allatfajok kivalloan „beszelgetnek” s nem csak egymassal, kisutodaikkal melyek csupan az orrukat dugtaki a tojasbol,de meg az opossum-ok is kivalloan ertik azt mint figyelemzteteseikent.

    Barcsak RODEO lenne kepes ertelemsen azonmodon reagalni a hozzaszollasokra itten.

  • SZUNDI MUNDI;

    Minden lenyek kepessege adoptalni a kornyezeteik allapotahoz az NEM evolulas!!!!!!!

    A GWANDANA felbomlasa a foldreszekere az elkulonuleseiket hozta letre, s annak alapjan nemi felso-valtozasuk lathato.
    Nemely fajok nem leteznek minden foldreszen ,nem az evolulas miatt, hanem mert azok ,mashol keptelenek letezni.

    Mint a ragadozok sokaik Australuiaban, csupan mert ottan nem, leteznek negymennyisegu legelozo fajok a ragadozok taplalaekai.
    Azert a kenguruk szaporodtak, melyek mashol konnyu-aldozatok lennnek mint pl. az afriklai ragadzoknak.

    De mas-foldreszeken is ugyan azon fajok. Pl. az elefant, ugy afrikkai mint az azsiai, hasonloan minden mas fajok is.

    A variaciok nem evoulasbar mit is hinnel. Mint pl. a kutyak , macskak sok szaz variacioi, de MIND ugyan azon faJ TAGJAI, DNA-juk egyeno fajt bizonyit.
    A MUTACIO az nem evolucios folyamat, hanem eppen az ellenkezoje.
    A sejt-ujjaepitesenek hibas alakulkasa.
    Az enme csak hibas, hanem halalt-okozo.

    Minden szerves betegsegek kezdoje. Egyszerubben RAKOS.

    Kerdes az Istentagadokhoz.

    Minden letezo faj, meg az egy-sejtuek is a DNA-jukben meghatarozva minden sejtjeik alapjai es jellegeik.
    Igen, a szemed, hajad szine, hajlamaid, kepessegeid, stb.

    Na vajon mi okozhatta volna azt HA az evolucio hozta mindazokat letre????
    Mert a DNA-ben , mint a tervrajz minden lerogzitve mielott a testuk legelso-sejtjei letezheto lett volna???????????????????

  • WOGELEIN;

    Mit velnel, miert lett volna szuksegeuk mint pl. a kigyoknak labakra???
    Hioszen gyorsabban mozognak mint sok tobblabuak.

    Vagy miert lett vol;na szuksege barmi fajnak, hiszen a gilisztaknak nincsen szemeik, de SOHA nem tevednek el.

    Hasonloan azt a kerdest Darwin is feltette de valaSZT NEM TALALT.
    uGY A SZEM KIAL;AKULASAN ,MINT pl. a zsirafok nyakain.
    Hiszen tagadhatalan tedny hogy a zsirafoknak sokkal tobb idore lett volna szuksegeuk hosszu-nayakat novelni, mint azok letezznek a Foldon.
    S mi celbol?
    Csak hogy megtagadhatjak a fa-leveleket a nosteny-zsirafoknak, melyeknek kb. 50 cm-vel rovidebb a nyajaik?

    Dea zsirtaf leg-kozelebbi rokona a juh, a leg-rovidebb nyakuak, de semmi hatranyaik legelni.
    Mi lehett volna a feltetelezett evolucio celja azzal???????

    Semmim sikeresebb faj nem jott letre amodon.
    De minden elolenyek kepessegei bizonyit valami szuksegessegeket.

    Miert?????
    Hat nem ellenet-allitas az ???????

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Kedves vitázók!

    Az evolúció sikeres iskolapéldája a c s i m p á n z -b o n o b ó kettős szétválásának a históriája.
    Röviden: 1929-ig úgy tudták, hogy egy faj, vagyis csimpánz. Akkor jöttek rá, hogy a két faj élet-területét é l e s e n választja ketté a Kongó folyó fordított észak-dél irányú U betű forma, óriás hajlata, ahol ettől északra a csimpánz, délre pedig a bonobó „uralja” a külön külön is több-ezer négyzetkilométeres területeket.
    A kettéválást a Kongó több-százezer, vagy millió évvel ez előtti befolyása okozhatta, amikor feltehetően egy csimpánz törzs valahogy átkerült északról délre, a világ II. leghatalmasabb folyama túlsó partjára, ami ma is a két FAJ természetes,szinte hermetikus határa.
    Ennek következtében új időszámítás, új evolúciós korszak kezdődött a később bonobó fajjá mutálódott „szakadár” törzs életében.
    Fajjá válásukat szemben a csimpánzokkal, ma már nemcsak békés, úgymond >szexközpontú< életmódjukban és a mentalitásukban tapasztalható teljesen ellentétes különbségeik, de átalakult agyi struktúrájuk valamint a részletesen kimutatott szignifikáns genetikai (genom) különbségeik is . i g a z o l j á k . e két különböző emberszabású között…
    /thu/

  • `

    Geológusok számításai szerint a Kelet-Afrikai Hasadékvölgytől –

    ahol az Úr Ádámot és Évát meggyúrta – keletebbre eső több ezer

    km-es földszakasz a folyamatos tektonikus tevékenység miatt pár

    százezer év múlva alighanem élővilágával együtt be fog szakadni

    az Indiai óceánba s így Zanzibár új kistestvért kap majd Föld

    anyácskátol. Na tessék! Egy újabb ok, még újabb evolúciókra…

  • CUKIHARA;

    Emlekezne Darwin leg-nagyobb megprobaltatasara, az u.n. Bethlehem-orchidea megtermekenyitsen?????

    Eleteben AZ SOHA NEM BIZONYOSODOTT, MERT CSAK A mODERN TECHNIKAI ELOHALADAS TETTE LEHETOVE ANNAK BIZONYITasat Madagaskar szigeten hogy valoban letezett egy lepke amelynek szivocsove 30 centimeteres.

    De csak egyettlen orchidea es csak egyetlen lepke a vilagon.

    Na hat az hogyan johetet volna valora az evolucios feltetelezesek alapjan?
    Sem ma virag, sem a lepke nem letezhetett volna egymas-nelkul eggyetlen reprodukalo idon-beleul, ami igen rovid ido mind-kettonek.

    De rengeteg hasonlo esetek melyek csupan az egyettlensegek peldai.
    Ami teljesen ellentmondasa az evolucios elvnek, amikor az egyik lehetelen a masik-nelkul.
    Tehat nincsen evolucios elv-alapjan lehetosege letrejonniuk.

  • Szuccubus Lilith 12.7:15

    A Jura kori túlélőkről írod, hogy azoknak vakondoknak kellett lenniük.
    Kicsinyes felfogás. Sokféle, más apró gerinces rágcsáló fosszíliáját tártak fel a paleontológusok. A föld alatti élet nem csak a vakondot jellemzi.
    Ettől függetlenül, az előkerült csontvázak már akkor tartalmaztak mai elemeket – még a négy lábon és öt ujjon túl is, melyek mind rendre beépültek a késői, dicső utókor mai utódai csontvázába is, a vakondtól a bálnáig, persze az emberébe is… Soroljam ???

  • WOGELEIN:

    Az „evolucios terv” feltetele mi altali „terv” lehetett volna???

    Egyszerubben , mi „tervezhette” volna bar mit is ????

    Az evoluciojanak a feltetele a veltlensegek valosagara jovetelen alapszik. Legalabb is az elmelet!!!

    Mi lehetett volna a „TERV” tervezoje???????

    Na de igazan orulok hogy maguk hisznek A VALOTLANSAGOKBAN, UGY TALAN LEHETNE VALAMI REMENYEIK A LEHETOSEGUKRE.

  • Well, mindenttudok.

    A fizika LEG-alapvetobb torvenye az OKOZAS baRMI LEHETO TETTEK ALAPJA.

    tEHAT mi LEHETTET VOLNA az az ERO, hatalom amely okozhatta volna ugy az evolucioitokat , mint a vileg-egyetem letrejottet???

    Alapjaban, minden csak re-akcio valamire.

    Hat mi lehetett volna a leg-elso akcio okozoja??????

  • bendeguz
    2022 november 14
    11:06 de.

    grizi, ha sugalmazásodat jól sejtem, akkor te is megérted a krokgyilt is meg a zöldhasú pempőkét de csak hajnali harmatban holdfogyatkozás idején fenyőfa alatt guggolva???

  • bendeguz
    2022 november 14
    11:06 de.

    grizi az előzőből kimaradt:

    „ha sugalmazásodat jól sejtem, akkor te is megérted a krokogyilt is meg a zöldhasú pempőkét is, de csak hajnali harmatban holdfogyatkozás idején fenyőfa alatt guggolva??? mert egyvérbőlvalókvagytok”

    egyébként is a farkcsóválás is egy „nyelv” persze csak akkor ha van farkad amit ügyesen csóválsz és a másik akinek szintén van tud rá válaszolni egy nagy csapással

    ezutóbbi ma divatos az € és USA közötti kommunikációban

  • Vögelein
    2022 november 14
    4:53 de.
    segítsél a succubus-nak a térszemléletének kialakításában!
    magyarázd meg neki, hogy mikor a tetradodecaeder 6 derékszögű vetületét felveszi az X;Y;Z;K tengelyek hez viszonyítva, vegye fel az alapsíknak [tetszőlegesen saját döntése alapján] y;z tengelyek által alkotott síkot, legyen az a „0” sík!!! és amikor kiválasztja hogy melyik derékszögletű vetület lesz a „homloknézet” akkor akkor ezt az y;z síkor döntse – 25° ra azaz ez legyen a horizontja…, ehhez képest, azaz készítsen egy 75°-os rálátást az axonometriához ezzel {tapasztalatom szerint} nagyon látványos tetradodecaeder-t lehet vetíteni (kissé meg fog nyúlni, de nagyon szemléletes marad, lévén a kétpontos axonometria iciripicirit torzít)

    de majd meglátjuk, segíts neki, jó?

  • Succubus Lilith
    2022 november 13
    10:55 du.
    a teremtő meg ügyeskedik és mókás!
    mert ugye a petéből ebihal lesz ami viharosan csapkod a farkával hogy közlekedni tudjon majd eccerre csak békává vedlik Termtőkém meg ügyeskedik hogy mindig időben ott legyen nehogy lekéssen az ebihal x+1 -edik farkcsapásáról mert attól kezdve számlálódik az ebihalból békává transzformálódás azaz a béke az egyik transz??

    ezt hogyan írja le az „a” könyv? mert -ugye- nem fogom elolvasni asse, jusse

  • Orsós Elemér

    BENDEGUZ
    2022 november 14
    1:19 du.

    „Alapjaban, minden csak re-akcio valamire.

    Hat mi lehetett volna a leg-elso akcio okozoja??????”

    Hát(sic!) ez kérdés még a tyúk és a tojása dilemmánál is rejtélyesebb!!!

  • BENDEGUZ
    2022 november 14
    1:19 du.

    grizi, valld be! te voltál!
    „Hat mi lehetett volna a leg-elso akcio okozoja??????”
    szerényen megjegyzem, hogy ismereteim alapján a végtelen idő —-ami egyébként nem létezik— kezdetén lett volna lehetséges a legelső akció csak arra nincs semmilyen információm, hogy mi is volt az a legelső akció és legfőképpen annak oka!!!

    a végtelen örökmozgó tehetetlen anyag önmaga oka, van!

    grizi ezt olyan nehéz megemészteni?

    mert ha odabiggyesztesz akárkit akármit, hogy: na

    ez volt az okozó de akkor az okozónak mi volt az okozója mert akkor a kreácionizmus is egy állandóan folytatódó agylebegése azoknak akik grizik!!!
    azaz mindezzel azt ÁLLÍTOD, HOGY A KREÁTORT IS LÉTRE KELLETT HOZNI?; VAGY ??? azaz volt egy végtelen sorozat „kreátor”???

    vagy? ‘stenmenccsen

    a kreátor örökkévaló és akkor te is ateista lettél mindenszentemgrizi… erre kössél masnit és énekeld el a himnuszt, tudod? a „régen tép…” kezdetűt… téged is régen tép az agyficam persze nem vagy ezzel egyedül!!! ha ez megnyugtat?

  • BENDEGÚZ79
    11.14.1:00
    A . F A J . egyforma élőlények C S O P O R T-ja…
    A csoport tagjai EGYDEK, a faj jegyeit viselő egy-egy PÉLDÁNY.

    Sajnos . s a n d a . fogalmazásodban rejlik a Darwin-(a karácsonyi-) orchidea és beporzó lepkéjének a . t i t k a , mégpedig abban a ravasz, vagy fantáziátlan, esetleg buta következtetésedben, ahol a kérdéseddel mindjárt egy primitív infantilis feltételezést is állítasz diadalittasan, miközben az már eleve nem lehet igaz; hogy szerinted annak szereplői

    „e g y e t l e n virág és e g y e t l e n lepke a világon”.

    Tudniillik az a virág . o t t, a termő helyén és az a beporzó lepke szerencsés találkozása ezen az . e g y e d i . „találkahelyén” nyilvánvalóan egy hosszabb evolúciós periódus változás eredménye csak az . e g y i k , DE az az alkalom az őszámukra sem egyetlen hely, és nem is az egyetlen ilyen . p a r t n e r.

    A mondatod szántszándékkal, tehát azért hamis, mert Te csökönyösségedben növény FAJ és lepke FAJ helyett csak egyetlen virág és egyetlen lepke [CSUPÁN KÉT EGYED] szimbiózisát állítod példának, azaz két FAJ – tehát az összes egyed – lételemeként, ami ilyenképpen tényleg leehetetlen lenne. ÁM két FAJ sőt, növény és állat(!) szimbiózisa a biológiában egy cseppet sem lehetetlenség sőt nem is ritkaság…

    Véletlenül, jómagam évente szerencsés részese vagyok egy hasonló szimbiotikus folyamatnak, ahol a szereplők az ún. kínai, vagy futóakác a csodás „”pillangós”” virágtömege, valamint az 5-7cm-es kékdongó, mely faj egymaga hivatott ennek a növénynek a beporzására. A fényes, kéken csillogó rovar felderítői honnan, honnan nem, már virágzás előtt meg meg fordulnak a bimbódzó fürtök környékén majd újra eltűnnek. Amikor kibontakozik a sokezer virág a kékdongók is tömegesen szállják meg a futónövényt. A kékdongó Dél felől elindulva követi végig a kínai akác virágzási periódusait és észak felé haladva lépcsőzetesen jut hozzá e szépséges növény nektárjához. A két lénynek az effajta szimbiózisa sem egyik napról a másikra alakult ki…

    Tudniillik a kínaiakác egy-egy pillangós virágának a mérete és formája egyedül a kékdongó számára alkalmas beporzásra, akik formájuknál fogva pontosan belepasszolnak egy-egy virágpéldány mély „tölcsérébe”, melyre semmilyen más rovar nem alkalmas, tehát nem képes.

    Még egy:
    Érdemes lesz tanulmányoznod a szenderek családját, amely éjjeli lepkeféle ugyanolyan – nagyon hosszú – pödörnyelvvel rendelkezik. A Darwin megjósolta madagaszkári rovar is ilyen és [neem 60 hanem] 30 centiméteres pödörnyelvvel rendelkezik.. 🙂

  • SchumackerLady
    2022 november 13
    1:10 du.

    drágám, az „Ω” a görög ábc utolsó betűje ebből fakadt az „Ά” -tól az „Ω”-ig a végtelen kifejezése azaz Kóbor és a mindenszentek a kreácionisták teremtményei üzleti okokból a tömeg végtelen hülyeségének jelképei de a világban ezzel sincsenek magukra hagyva sokan vannak, mint a miriapodes {hangya, tetű, poloska, bolha, cserebogár sötöbö}

    üdv R11

  • aZ EGYIK HOZZASZOLLO KOZOLT NEMI ADATOKAT A MAGYAR DOLGOZZO-ADOFIZETOK LETLEHETOSEGEN.

    DOBBENETES, hogy a mgyar allamhatalom tobbet szed a dolgozok berebol mint amiert maguk a magyar dolgozok dolgoznak.

    Igazi UTCCA-RABLAS AZALLAMHATALOM ALTAL !!!!!!!!!!!!!!!

    S vannak akik azt a szocilaizmus takat magasztaljak itten.
    Megdobbento az !!!!!!!!!

  • Sandi Mandi;

    Steven J. Gould egy amerikai 20 szazadbeli evolucionista biologus. Egyben egy nyilvanosan on-hirdetett Marxista is.

    Az elve, amit a „kozbe-so fajok” 1000000%-os huianayi alapjan kovetett, hogy az faji altalakulasaik oly rem gyorsan tortent hogy nem letezett idotartalom annak bioznyitekainak lertejonni.

    S azt az u.n. „RAPID EXELERATION” elvenek nevezve ismert ma.

    Persze a kerdes hogy hol annak a BIZONYITEKA??????

    Mr.Gopuld allitja hogy az u.n. „crustation”-okban latta.

    Persze mionden ertelmes es logikus egyen talan pohajtna latni, vagy valahogyan ertesulni annak bizonyiotekan.

    A Darwin-fele, u.n. „GRADUAL EVOLUTION”, az az a sejtenkenti valtozasok folyaman az evmilliokon valo atalakulasnak sok-sok millio bizonyitekainak kellene lenni a kovuletekben.

    Mint a mondas; a bizonyiothatlanokat csupan az ostobak hiszik el, de azok meg a Marx lehetetlen elkepzeleseit is elhiszik.

  • OK RODEO:

    Lasd ezt;

    https;//www.facebook.com/man-saves-pet-dog-from-alligator’s-jaws

    Ha problemad lenne nyitni, ird be a keresodbe es kattintsad azt.

    Encounter cought on video. Nov.21, 2021

  • Bendeguz:
    „Semmi nem okozhato a semmi altal !!!!!!”

    (Néha-néha még be-bekukkantok ide.)

    Mr Bendeguz, igaza van, ez a materializmus egyik alap-hipotézise. Gratulálok!

    Tisztán hitbéli kérdésekben nemigen szoktam vitába bocsátkozni, most sem teszem.

  • A mai napig a Fold elolenyei OT (5) jelentos extinction (elolenyek kipusztulasan) esett at.

    Az mind a vilaguri kovetkezmenyek alatal tortent, de a HATODIK nagy kihalas az bizonyara az emberiseg tetteikent fog tortenni, azon mi mindannyian nagyon igyekezunk, nemileg tudva, nemileg tudatlanul.
    Az emberiseg megallasnelkulli szaporodasa alatal okozva a termeszet-egyensulyanak a pusztiytasaval, ami ma tagadhatalanul gyorsan ahalad.

    De ne feledd, pl. a dinosurusok kipusztultak kb. 65 millio evel ezelott egy oriasi meteor-utkozes altal, s NEM mert evolukltak volna madarakka.

    Az „Archteopterix” nem felig-hullo es felig-madar, hanem az egyedukki letezo kovulet ket-darab osszetetele.
    S szarnaysok (avians) letesztek kb. 5-15 millio evvel elobb.

    A melegveruek es az emlosok elonyoket elveztek a nagy hullok kihalasa utan.
    Mind a mai 28 emlos-csoportok az u.n. „hyrocandilart” leszarmazottai,( egy macska-meretu 5 labujju sucction, ragados labujjakkal mint a kis-gyikok).

    Minden csoportok tagjai azon egyenlo fajok variacioi, mint a macskak. Mind „FALINE”-ok, kezdve a tenyesztett hazi-macskak szazaival, s a nagyobbak mint a tigrisek, vadmacskak, acelot-ok, oroszlanok, leopaedok , tigrisek, ugy minden foldreszen valami minimalis variaciakkal.

    Kutyak sok-szaz variacioi, de mind egy faj, a „CANINE”.
    De hasonloan az emberi-faj is vilagszerte minimalis felszinti variaciokkal.
    DE MIND KEPES a fajaikon-belul kozsulni es utodokat letrehozni.

    Pelda; a GRIZLY medve.
    Aemly a mai jegesmedvekkel amint utaik keresztezodik a kozopsulesuk idejen a jeges medvekkel.
    Mert a GRIZLY medve a jegkorszak megszunesevel koznyezetehez alakult, de fajilag valtozatlan, csupan a szorenek a szine valtozott az erdokhoz alakulva, s nem tobbe a jeghez.

    Az „EQOUS’-ok (lovak), nem leteztek eszak amerikaban amig a Spanyol hoditok nem hoztak be.
    De del-amerikaban a ket-lab-ujju eqous letezett.
    Melyek valtozo bordakkal, s lab-ujjai az otbol erdeo volt.Mint az eredetuk hydrocondilart-nak.

    De mind az a korulmenyeik alatal az adoptalo-kepessegeik alapjan tortent, s NEM evolultak mas fajopkka.

    Sot, az evolucios elv NEM NYUJT semmi biologiai mechanizmust barmely faj atalakulasanak lehetosegere.

    Hat miert nem lennek hajlnadok azt megnevezni, HA allitoplag feltetelezeseik alapjan tortdenhetett volna ???????????

    Na, arra adjon valaki valaszt, DE NEM MASZLAGOK ISMETLESEIT!!!!

  • hexadodekaéder

    BENDEGÚZ
    14.1:19
    Mondja:

    „Alapjában minden csak reakció valamire.”

    Ez mindennek az alapja. Ebben nincs is vita köztünk.

    Aztán megkérdezi:
    „Hát mi lehetett volna a leg-első akció okozója??????”

    Uram! A legelső, úgymond’ „akció” egyelőre és továbbra is ismeretlen történés, időben oly távol lehet tőlünk, ameddig még a James Webb űrteleszkóp sem képes ellátni. Mert az, amit ez eddig fölfedezett, egy [még a Föld sem létezett] borzalmasan távoli csillag – ergo egy nap – a többmillió fényévnyi messzeségben, mely azóta biztosan megszűnt csillagként létezni, minthogy alkotóanyaga az év-milliárdok alatt elfogyott.

    És mit alkot a csodálatos emberi ész? Megalkotta a technológiát, amely képes elfogni nyomokban egy régesrég elillant, elhalt nap maradék fényeit :-). Közeli utódaink, unokáink műszerei sem, bizony ennek a . v i l á g . l e g r é g i b b . égitestének már a nyomát sem tudják majd befogni, „látni” minthogy az összes általa kibocsátott fény és egyéb érzékelhető sugara már mellettünk is elhaladt, ill. végleg elhalad.

    Na, márcsak e racionális alapon sem áll módunkban valamilyen állítólagos „legelső akciót” itt a Földön érzékelni, pláne nem bármiképp reagálni. Legföljebb bólogatni, vagy a fejünket csóválni… 😀

    Másfelől pedig az . a k c i ó . etimológiája azt mondja, hogy az egy „c é l t u d a t o s . cselekvés egy feladat elvégzésére”… Márpedig, ha egy gigászi nap fényéről több-tízmilliárd földi év távlatában le kell mondani, akkor egy annál még-korábbi, úgymond „céltudatos akció-reakció” m a r a d é k . okaira hogyan is válaszolhatnánk ma ?????? Különös tekintettel annak állítólagos célját illetően, ha volt ilyen egyáltalán.

    Vegyük például, a Föld valamikor, mint ma is a gravitáció kormányozta a Világegyetemet, részben folyékony izzó égitest volt. Ütközött ezzel, ütközött azzal, és pl. úgy reagált ezekre spontán jelenségekre, hogy pl. egy ilyen agresszorral együtt „létrehozták” a Holdat. Akkor ferdült el a forgástengelye amely „felelős” a négy-évszak jelenségért is. A vasmag dinamó hatása pedig már önmagában hozza létre azt mágneses pajzsot amely a földi élet ki-és >szervesfejlődését< védi a mi közeli, éltető csillagunk, amúgy káros sugaraitól és kitöréseitől egyaránt.

    Tessék: csak néhány "re-akció" a Föld külső égi támadásokra adott kiegyensúlyozó, békés válaszaiból… Bár ezek nem tudatos és nem 'első akciók', de azért "bölcsek"… 😀

    Na, aggyisten !

    Utókérdés:

    Mengyelejev hogy a csudába ismerte fel előre,ill. jósolta meg az anyagok periódusos rendszeréből az akkor még hiányzó, gyakorlatban nem is ismert sőt, természetben nem is létező(!) . k o n k r é t . helyükre így besorolt elemeket ?

  • Erdekes olvasni mind a fenti hozzASZOLLASOKAT, hogy tobben a TEREMTES elvet hoztak fel.

    Persze annak eleve sem mmutat bizonyitekokat am.

    Csupan a kovetkeztetesek mutatnak arra a lehetosegre.
    De akerdes az alapveto tudomanyos elvek alapjan semmi mas lehetoseget nwem nyujtanak.

    Azert tettem a kerdessmet mind a mindent-tudokhoz, hogy VAJON MI LEHETETT VOLNA AZREDETE ANNAK A SZXUKSEGES ERONEK AMELY AZT NLEHEYTOVE TEHETTEVOLNA.

    Mimnden kerdesemet a FELTETELES MODOBAN TETTEM, tehat minmden feltetelezhetoseget lehetove teve.

    De mi mas lehetoseg letezhetne barmi tudomanyos elvek es bizonyitott tenyek alapjan???????

    De miert ellenzik annak megvizsgalasat a gyulokodok, istentelenek ?

    Na azon kerdesem; pl. ISEAH profeta 43. reszeben all;itottak.
    Ami valojaban a Fold techtanic letet jelenti.

    ‘Ki merte ki a hegyek sulyat a tengerek vizevel egyensulyban tartani?’

    Mert valojaban a Fold kemeny-kerge kb. 100-250 km vastag. Alatta a MAGMA, minden letezo anyag folyadek-forro-formaban, mint egy legi-baloon tartja fenn a Fold-kerget.

    De hogyan tudhatta volna azt a profeta 2,600 ev-elott??????

    S hasonloan (Isaiah) irta a Fold gombolyuseget is, ami csupan Galileo es Copernicus idejeig nem volt tudva.

  • OK Brunswik Terry; de miert egyetlen kozbe-eso-faj fosszilpeldajat nem talaltak????

    Ma knb. 30 millio elofajok leteznek, ugyn az alatt mint novenyek.
    De begyetlen kozbe-so-faj foszilja a kovuletekben nem talalva!!!

    A maga elve alapjan billiok sot zillioknak kellne lenni a kovuletekben.

    Barmi faj „A”, sejtenkent lassan faj „B”-ve alakulna, hany trillio es trillio atalakulo, ill. kopzbe-eso fajai letezne?????

    De egyetlen egy sem talava, mert soha nem letezett a kb 3/4 billio ev alatt.
    Velve azt a „Pre-Cambian” idotol, amikor a testeik kemeny maradeka leheto lett volna a foszilokban.

  • gyuri10
    2022 november 12
    3:41 du.

    Könyörgött az életéért az a zsidó kissrác, akit az olasz menekülttáborban meggyilkoltál a papírjaiért, hogy Izraelbe menekülhess az itthon elkövetett gaztetteid büntetése elől?
    Te ócska kis rohadék.

    Más téma:
    A minap azt írtam itt hogy nem Ukrajna a „náci”
    (ugyanis nem fellelhető a megnyilvánulásaikban a nácizmus három fő ismérve :

    1 fajelmélet
    2 élettér elmélet
    3 szociális demagógia

    hanem mindez inkább a mostani Ruszkiországra a jellemző.

    És itt az újabb bizonyíték :
    Arról pofáznak mostanság Putyin fő ideológusai, hogy
    az „orosz faji fennsöbbség” mindennél előbbre való.
    Élettér-elméletet asszem nem kell bizonygatni. Annektálások tömkelege Putyin tündöklése óta. Párosítva azzal a baromsággal hogy náluk a lehető legjobb az élet, miközben a Nyugat úgymond „rohad”

    Már Lengyelországot is megtámadták !
    Pár hónapja arról pofáztak a Kremlben, hogy idézem :
    „Lengyelország is nácítlanításra szorul”

    Élettér elmélet még egyszer :

    Valamelyik Orosz Duma béli vadbarom azt ugatta kora tavasszal,
    hogy idézem ha nem is szó szerint :
    „Ideje hogy Oroszország visszavegye Alaszkát az azt bitorló USA-tól és még egy jóval délebbre fekvő várost is (a neve most nem jut eszembe) merthogy azt az 1700-as években oroszok alapították.
    És ezek nélkül OROSZORZSZÁG NEM TUDJA FOLYTATNI A TERJESZKEDÉSÉT AZ AMERIKAI FÖLDRÉSZ NYUGATI PARTJÁN !!!!

  • Orsós Elemér

    A gaz ruszkik már megint bombázták Kassát, csak most Lengyelországban! Valaki nagyon akar egy kőbaltás újrakezdést! Csahhogy, ha van aki most kéjesen rávetődik az ukrán Kassa 2.0-ra, az jobb ha sürgősen beszerez egy Geiger-Müllert meg egy tucat pattintható obszidiánt!

    https://nepszava.hu/3175743_lengyelorszag-raketa-oroszorszag-halal

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2022 november 13 11:10 de.

    „szomorú az amit írsz, semmit sem bizonyítasz ”

    Majd egyszer megtanulsz olvasni is. Azert irtam hogy:
    „Lassu evolucio lehetetlen.
    Gyors evolucio lehetetlen.
    Az evolucio kivalto oka ismeretlen.”
    mert a tema tul hosszu ahhoz, hogy itt megvitassuk, foleg ugy, hogy az evolucioban hivok szinte kizarolag csak a kulsosegeken lovagolnak, holott a problema joval melyebben van az evolucio elmeletevel.

    Ródeo11 2022 november 13 11:43 de.

    Amit te szemelyeskedesnek veszel az a te csodas „vita-kulturad” kritikaja. Nem gunyolodni kene, nem bekepzelni azt, hogy a masik, aki majd olvassa amit irsz meg is erti amit irsz. Na es normalisan kene irni, nem hadovalva.
    A temavaltas sem jelenti azt, hogy megnyertel egy vitat… sot, pont az ellenkezojet bizonyitja.

    Amig igy irsz nem erdemes szoba allni veled.

    .
    Ródeo11 2022 november 13 9:50 du.

    ” az itt következőre azt írod, hogy mivel halovány lila fingod sincs ábrázoló geometriáról sem meg úgy általában geometriáról … ”

    Mi az elo vilag evoluciojarol beszelgettunk itt. Erre te elohozakodsz a geometriaval, es raadasul bekepzeled magadnak, hogy en mint gondolatolvaso tudom, hogy te a kovetkezorol akarsz irni:

    .
    Ródeo11 2022 november 11 11:28 de.

    ” azt állítom a tudománnyal ellentétben{SIC}, hogy a végtelen tényleg végtelen!
    azaz tudósaid a te tudományod szerint a teremtőt keresgélve akit “ŐK” Ernesto de la Big Bang-nek szólíttyák, mindig —a 3 dimenziós Universum ban— ugyanabba az egyetlen irányba állíttyák a vizsgálódó műszereiket és az összes többi irány ami arrafelé is végtelen tehát ha most előre nézel és utána a hátad mögé akkor is és ha a lábad alá vagy a fejed fölé nézel arrafelé is végtelen de ők beragadtak egy irányba… és ott sem találtak senkit {semmit} de jó közelítéssel “arrafelé” lehet valami ”

    Azt a sok unalomgerjeszto dolgot amit osszeirtal ez utobbiban csak azert ertem, mert maganban elkuldtel egy kepet valami cikkbol, ahol valami hibbant fizikus a teret henger alakunak gondolja. (Legalabbis, ha jol emlexem valami olyasmi volt.)

    Ha te komolyan gondolod, hogy itt barkinek is meg kell magyarazzad a 3 terdmineziot, akkor komoly bajok vannak nalad.
    Raadasul engem, a Teremtesben hivot baszogatsz azzal, hogy egy hibbant ateista „tudos” baromsagokat firkal.

    De remelem azert meg rendben vagy!

  • Succubus Lilith

    Vögelein 2022 november 14 4:53 de.

    „” Kifogásolod, és szándékosan kijelentésnek állítod be az “azóta teremtett” „”

    Nem ertettem mit jelent. Egy artatlan kerdes volt.

    A Teremtes egyhuzamban zajlik, az egesz Vilagegyetem valtozasban van, es ebbe beletartozik a Foldunkon levo bioszfera is.
    Ha valakinek kedve ugy tartja, tolem akar hivhatja is ezeket a soxor random valtozasokat „a Teremto Ero altal letrehozott evolucionak”, de speciel en ezen jokat nevetgelnek – epp az incidental vagy mondjuk haphazard valtozasok miatt.
    Egyszerubb csak teremtesnek hivni.

    .
    ” Az eebben felhalmozott indulattól, méregtől sem mentes gyenge érvhalmazodra közvetlen választ így nem is adhatok ”

    Koszi, igy tudom, hogy valamit vegre megertettel. Mar csak azert is, mert semmi indulat nem volt abban, amit irtam.

    .
    „” azonban arra a mondatodra, miszerint “az evolúció kiváltó oka ismeretlen”, azt kell mondjam, hogy a z . e v o l ú c i ó . történelmi . f o l y a m a t , mely főnév – a folyamat – annyit jelent, hogy az v á l t o z á s o k . ö s s z e f ü g g ő . s o r a, folytonos ok-okozati kapcsolatban lévő . e r e d m é n y e k . egységes e g y m á s u t á n j a.

    Ergo az evolúciónak, >mint egyetlen jelenségnek< n i n c s . is . k i v á l t ó . o k a , h a c s a k n e m, ebben a gigászi folyamatban részt vevő sok-milliárdnyi esetet, évmilliárdok spontán történéseit nem tekintjük egyetlen kiváltó oknak… ""

    Erdekes, epp azt akartam megkerdezni, hogy akkor mitol kezdodott el az elovilag evolucioja, de szerencsere megmagyaraztad, hogy az mar az elso elo anyag megjelenese elott is letezett. 🙂

    De ha a Torah is meg lehetett irva mar 2000 evvel a Teremtes elott fekete tuzzel feher tuzre, akkor minden lehetseges.
    (Belathatod, hogy ezt a viccet el kellett sutni erre a suletlensegedre.)

    Vegezetul: Kulsosegeken kar vitatkozni, mert a bioszfera evoluciojanak elmelete nem azon all, vagy bukik, hogy miert van az embernek vakbele, vagy miert van a ferfinak is mellbimboja.

    Ha valaki nem hajlando melyebben belevetni magat a temaba, akkor o nyilvanvaloan nem komoly tudos, se nem komoly erdeklodo. Inkabb attol fel, hogy megrendul az a hite amiben mar evtizedek ota hisz hala a feluletes tanulasi modszerenek.

    Ha erdekel a tema, olvasgass rola, ha meg felsz az Istentol, akkor olvasgasd csak tovabb Marxot. 🙂

  • Succubus Lilith

    BENDEGUZ 2022 november 14 1:00 du.

    ” Sem ma virag, sem a lepke nem letezhetett volna egymas-nelkul eggyetlen reprodukalo idon-beleul, ami igen rovid ido mind-kettonek. ”

    Ebben igy altalanosan kijelentve tevedsz, bar bizonyos fajok eseteben valoban kialakult a szimbiozis.

    ” Ami teljesen ellentmondasa az evolucios elvnek, amikor az egyik lehetelen a masik-nelkul. ”

    Tkp az egesz bioszferank egy nagy szimbiozis. Ha a fajok 10-15 %-a kipusztulna az nagy valoszinuseggel kozel kipusztitana a fajok egy masik 60-70%-at.
    Bar ez a szimbiozis soha sem volt allando, azaz a kepzeletbeli egyensulya az elovilagnak sosem letezett, eleg nehez lenne elkepzelni az elet spontan kialakulasat a Foldon ilyen merteku egymasra utaltsag mellett.

    BrunszvikTeri 2022 november 14 1:01 du.

    ” A Jura kori túlélőkről írod, hogy azoknak vakondoknak kellett lenniük. ”

    Affele vicc volt arra, amit valaki mas irt. Arra akartam utalni, hogy elmelet elmelet hatara van gyartva, hogy az elso hibas elmeletet valahogy megmagyarazzuk.
    Ez, mellesleg, rendkivul tipikus a mai termeszet-tudomanyokra, es minden esetben az elso elmeletbol „tenyt” gyartanak a „tudos” urak, majd amikor rajonnek 10-20 evvel kesobb, hogy valami megsem stimmel, akkor ahelyett, hogy az elso hibas elmeletet kidobnak a szemetdombra, gyartanak hozza meg tovabbi hibas elmeleteket, majd azokhoz is ujabbakat es igy tovabb.

    Koszi a felvilagositast, mar tobb mint 40 eve, hogy geologiat tanultam. En is felejtek. 🙂

  • SchumackerLady

    BÖLCS
    BENDEGÚZ
    11.14.1:19

    „A >legelső< akció" ? 😀

    Az vót az, amit kb.111 000 000 000 000 000 000 000 000 '° évvel ezelőtt történt szupernóva csillagrobbanás okozott. A szupernóvát energiáját vesztett, elöregedett csillag vörös-óriássá felfúvódása, majd anyaga magába zuhanása robbantja fel, vagyis okozza… Hogy előtte nem volt másik ilyen, arra én nem esküdnék 😀 .

    Mondj egy hasonlót és jelöld meg a koordinátáit.

  • Succubus Lilith
    2022 november 15
    8:18 du.

    csodálatias amit írsz —itt is— te sem érted és én sem, én is kétségbevonom egészségi állapotodat… succubus lillith helyett lehetnél @értet.lenke

  • https://nepszava.hu/3175794_andrzej-duda-raketabecsapodas-lengyelorszag-orosz-ukran-haboru

    Mindenki higgadjon le: csak egy gyámoltalan, védett állat tévedt be a demokrácia exportőr legkedvesebb arborétumába! Ne izguljatok ejnye-bejnye sem lesz nekije, mert a sapkás/sapkátlan nyuszi(medve) tehet mindenről! 😀

  • Succubus Lilith
    2022 november 15
    8:18 du.

    Lili, írád:
    „“Lassu evolucio lehetetlen.
    Gyors evolucio lehetetlen.
    Az evolucio kivalto oka ismeretlen.”

    nem ismeretlen a kiváltó oka sem, és a működési mechanizmusa sem, tehát hazudsz!

    mert a tema tul hosszu ahhoz, hogy itt megvitassuk,

    …az evolucioban hivok …>
    az evolúció nem hit hanem tudomány, tényekkel bizonyítva

    további ídézet a Nagy Lili-től:
    „nem bekepzelni azt, hogy a masik, aki majd olvassa amit irsz meg is erti amit irsz. Na es normalisan kene irni, nem hadovalva.”
    az Lilinél halálos bűn, ha valakinek van humora, és a hülyeségre kontrahülyeséget válaszol… Lili a dogmatikus aki őt nem érti, az mind fekete seggű és ez Lili-nél a „normális” szvsz: abn…s

    még további agylebegés Lili-től:

    „Raadasul engem, a Teremtesben hivot baszogatsz azzal, hogy egy hibbant ateista “tudos” baromsagokat firkal.”

    ebben megértettelek{SIC???}:

    te hiszel valamiben, mivel semmiféle bizonyítékod sincs annak létéről, ez a tudomány nyomora mint grizinél, aki még nálad is „kőkobakibb”®

    egyébként az örökkévaló teremtő amit minden vallás más néven nevez az materializmus és ateizmus egyszerre… mert{SIC} ha valami örökkévaló az azonos a tehetetlen, örökmozgó és ebből következően örökké változó anyaggal, azaz ATEIZMUS

    erre kössél masnit és énekeld el a himnuszt, tudod a: …régen tép… mint téged a titkos féreg foga rág meg a düh, hogy a semmiről ennyi sok betűt össze tudtál hordani

    egészségre vigyázni, ebben a yukrajnai korban {mint a Yura kor csak bolondabb, de vannak ebben is dinók} valami jó erőset javaslok ebéd után!!!

  • SchumackerLady

    BENDEGÚZ

    Túlságosan hozzá láncolod magad a kövületekhez, ill. a csontvázhoz, mint a fejlődési . á t m e n e t e k e t , azaz a mutációs markereket szerinted nem is hordozó foszziliák hoz, ezzel bizonygatva a biológiai evolúció nemlétét.

    Ezzel szemben, akkor meg minek „nőttek” a kígyó és a bálna csontvázán . b e l s ő . l á b a k, ha nem azért, mert a fejlődés, az evolúció során bizony . ők is . á t m e n t e k . olyan tér és idő intervallumán, amikor használniuk kellet ezeket a mostmár rejtett végtagokat, vagyis mászniuk esetleg futniuk kellett *, de csak addig míg életmódjuk valami kényszer folytán teljesn más, pl. vizi életvitelre nem kényszerült. Ezt persze számtalan . k ö v ü l e t . tanúsága is . i g a z o l j a !!!

    Valaki a vakbél létét hozza itt fel, mint egy, az evolúció során elavulttá vált alkatrészünket… 🙂 Kitűnő példa a fokozatos fejlődési átmenetekre.

    Azonban a kizárólagos csontváz, és kövület érv az átmeneti fajok n e m l é t é r e, ennek az állításnak a tarthatatlan mivoltát a valaki által nem nem is csontozati, hanem pl. agyi, és ezen keresztül genetikai markerek egész sora a Csmpánz és Bonobó szétválása teljes mértékben igazolja, mert a Bonobó faj úgy vált le csimpánzról, hogy a csontozatában semmi változás nem történt, ám az említett éles különbségek teljesen új fajt bizonytanak. {A levált fajnak talán csak a termete lett kisebb.} Véleményem szerint evolúciós mértékkel számolva további tíz-évezredek élesebben differenciálják majd a két faj közötti különbségeket…
    ˙

    ˙

    * Nem oly rég feketén fehéren kimutatták a viziló és a bálna rokonságát. Vajh kettejük között melyik lehet az átmenti faj? A „belső láb” csökevény mindenesetre egykori szárazföldi létet feltételez.

  • Orsós Elemér
    2022 november 16
    12:44 du.

    Elemér, beee, én láttam vídejón amint III. Xi leápolta a mi kis göndörkénket Bali ban, meg azt is ahogy Stoltenberg lila fejjel magyarázta, hogy a kérdés sem volt igaz és Milley a 12 csillagos {na nem konyak} mindenk ura a Pentagonban és Főnöke aki Austin lassan, tagolva olvasták fel amit eléjük toltak, hogy az mégsem lehet, és mindezeken felül
    Duda elvtárs bejelentette {Ursaula még nem tudott reagálni} hogy dafke zé grósz neki kell napi 4 millió vödör orosz olaj 2025-ig

    most elolvasom a cikket is

  • Orsós Elemér

    Orsós Elemér
    2022 november 16
    12:44 du.

    Ja, és még egy kóbor apácáknak(sima civileknek) szóló felvilágosítás: a légvédelmi rakéták nem csapódnak csak úgy bele a földbe, mert azt az önmegsemmisítő funkciójuk megakadálozza, mégpedig azért hogy, saját emberi és harcállományukat ne pusztíthassák, ezért földi célok ellen elvileg hatástalanok és még egy szuperszónikus lengyel traktor sem tudja erre csábítani őket, csak ha ezt a kütyüt direkt kiszerelték belőlük!
    Másik elképzelhető lehetőség viszont az, hogy ezek a korrupt ruszkik Milo Mindenbirderrel szerződve Lengyelországból rakétáztak Ukrajnába és a túlbuzgó ukrán S-300-ok azért kerültek a túloldalra, ami viszont gyakorlatilag egy NATO elleni súlyos provokációnak minősülhetne, persze csak lojális kettősmércés elbírálás nélkül! Viszont ezek mind csak egy kártyák hátlapját érzékelő tudatlan buta civil fikciói, mert a nagyok cinkelt lapjaiba mitugrász pobafingók sajnos nem láthatnak bele, de az is lehet, hogy ez mégsem sajnos, hanem hál’ Istennek!

  • Succubus Lilith

    Ródeo11 2022 november 15 5:32 de.

    ” a végtelen örökmozgó tehetetlen anyag önmaga oka, van! ”

    Ezt ugye a partfoiskola egyik dialektikus-materializmus osztalya soran meseltek be neked?
    „Jobbaknal” elofordult mar hogy belegondondoltak abba az agymosasba, amit kaptak gyerek es fiatal korukban, es rajottek hogy el lehet a vilagot maskepp is kepzelni.

    ” ezt olyan nehéz megemészteni? ”

    ” azaz mindezzel azt ÁLLÍTOD, HOGY A KREÁTORT IS LÉTRE KELLETT HOZNI?; VAGY ??? azaz volt egy végtelen sorozat “kreátor”???
    vagy? ‘stenmenccsen
    a kreátor örökkévaló és akkor te is ateista lettél ”

    Biztos vagy abban, hogy a logika akar csak a nyomaiban is fellelheto abban amit irtal?

    .
    Kővendég 2022 november 15 12:21 du.

    „” “Semmi nem okozhato a semmi altal !!!!!!”

    Mr Bendeguz, igaza van, ez a materializmus egyik alap-hipotézise. Gratulálok! „”

    Gebedjek meg ha ertem ezt miert irtad szegeny Bendeguz testvernek. Ugyanis a Teremtes is ugyanazt vallja, az Isten az „okozoja” a vilagnak.

    Most akkor a Bendeguznak is gratulalnia kell neked?

  • Succubus Lilith

    Bendeguz testver!

    Ha lehet, konyorgom, ne okozz fajdalmat itt nekem. Beleolvastam abba amit itt a Foldrol irsz, es felallt az osszes hajszal a fejem tetejen, ahol egy sincs.
    Ezt irtad:
    „” Na azon kerdesem; pl. ISEAH profeta 43. reszeben all;itottak. Ami valojaban a Fold techtanic letet jelenti.

    ‘Ki merte ki a hegyek sulyat a tengerek vizevel egyensulyban tartani?’

    Mert valojaban a Fold kemeny-kerge kb. 100-250 km vastag. Alatta a MAGMA, minden letezo anyag folyadek-forro-formaban, Mint egy legi-baloon tartja fenn a Fold-kerget.
    De hogyan tudhatta volna azt a profeta 2,600 ev-elott?????? ”
    S hasonloan (Isaiah) irta a Fold gombolyuseget is, ami csupan Galileo es Copernicus idejeig nem volt tudva. „”

    A hegyek sulya nem a tengerek vizevel van egyensulyozva. Ez marhasag. Az izosztaziat „vadoljak vele”.
    A Foldet nem gombolyunek irta le Ezsaias, hanem kereknek, amit persze lehet ertelmezni.

    Oh ja… es a foldkereg kb 75-80 km vastag a legvastagabb reszen. Van ahol csak 1-2 km vastag.

    Azt se tudjuk biztosan, hogy a Fold kopenyeben milyen halmazallapotban van az anyag, csak feltetelezzuk, hogy valamifele keplekeny formaban van. De az biztos, hogy idonkent fel-felolvad egy-egy resze.

    Vegezetul, ha mar ennyire szereted az olyan kerdeseket, hogy „honnan tudhatta a profeta x ido elott, hogy…” akkor hadd alljon itt egy idezet a Koranbol. (Szura 21, vers 30)

    „” Do the disbelievers not realize that the heavens and earth were ˹once˺ one mass then We split them apart? And We created from water every living thing. Will they not then believe? „”

    Tehat van itt egy „good” guess. Azt a reszt, hogy „the heavens and earth were ˹once˺ one mass then We split them apart” muszlims ugy kezelik, hogy ez a manapsag divatos, agyhalallal kozes azonos Big Bang nevu elmeletre utal. De persze nem, mert a Big Bang ennel joval tobb.

    Ugyanakkor mintha nem vennek eszre a muszlim testverek az idezet masik reszet, ami mintha kisse hibas lenne: „And We created from water every living thing.”

    Szoval, Bendeguz testver, akkor most betersz muzulmannak, vagy nem? 🙂

  • Succubus Lilith

    Orsós Elemér 2022 november 16 12:44 du.

    ” Mindenki higgadjon le: csak egy gyámoltalan, védett állat tévedt be a demokrácia exportőr legkedvesebb arborétumába! Ne izguljatok ejnye-bejnye sem lesz nekije, mert a sapkás/sapkátlan nyuszi(medve) tehet mindenről! 😀 ”

    Nem tudom masok hogy voltak vele, de en nem izgultam. Egy kicsit delebbre tolunk bizonyos nemletezok mindent megtesznek annak erdekeben, hogy minel tobb ember kihaljon, lehetoleg egy jopofa kis atomhaboru kozepette… de „hala az Istennek” vannak egyeb otleteik is.
    Emmar 3 eve elkonyveltem, hogy annak a vilagnak vege, amihez mi hozzaszoktunk, es most majd jon nehany szerencsetlennek egy masik, szep uj vilag, amibe jobb nem is tulelni.

    Ugyhogy tolem dobalhatjak a raketaikat.
    Szerencsere Edmonton is elsodleges celpont az olajfinomitok es a katonai repter miatt, tehat nekem meg van a jo eselyem arra, hogy az elsok kozott tavozok az elok sorabol es nem kell esetleg honapokig szenvedni, amig valami vegre megol az erdoben, vagy a legkozelebbi mocsar partjan.