Articles by: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba. Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni. Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!

Vajon mi különbözteti meg hazánkat a többpárti diktatúrától

2018 június 27 9:44 de.145 hozzászólás
Vajon mi különbözteti meg hazánkat a többpárti diktatúrától

Az SS-törvényről azt állítottam, hogy az elsősorban a magyar állampolgárok szabad szerveződési és gyülekezési joga ellen irányul. A balsejtelem gyorsan bebizonyosult. Trócsány miniszter – elméletben az igazságügyet vezeti – új gyülekezési törvényre tett javaslatot, amit a kormány ma elfogadott. E javaslat részlete: „2. § [A gyűlés fogalma] (1) E törvény alkalmazása során gyűlés a legalább két személy részvételével közügyben való véleménynyilvánítás céljából tartott nyilvános összejövetel. (2) A gyűlés nyilvános, ha ahhoz bárki szabadon csatlakozhat” A teljes javaslat itt olvasható. Több, súlyos következményekkel járó kitétel is szerepel a javaslatban: gyakorlatilag megszünteti felvonulások, tüntetések szervezését a „magánélet zavartalanságára” hivatkozó másik módosítással együtt. […]

Read more ›

Egy kis mosoly…

2018 május 31 8:32 de.2 hozzászólás
Egy kis mosoly…

Védának ajánlva Gyanútlanul rákérdeztem: Mit csinál az unokám? S(z)lájmozik. Jesszus, és magas láza van? – érdeklődtem. Tudatlan vénasszonyként azt hittem, hogy a durva megfázások idején az ember torkában megtapadó hmmmm…. váladék felköhögésével van elfoglalva. Bár furcsálltam a korosztályomnak még ismerős, tán német gyökerű kifejezés igeként való használatát, de hát angolos a gyerek is meg a szülei is, előfordul, hogy az idegen kifejezéshez hozzácsapnak egy magyar igeragozást, és kész. Lájkolunk, meg szmájlizunk. Kiderült, hogy tévedtem, bár talán nem is olyan nagyot. Véda a legújabb divatőrülettel játszik, vagyis egy nyúlós, valamennyire ragadós anyagot gyúr-gyömöszöl. Ez a slime, vagyis a s(z)lájm. Végülis mi […]

Read more ›

Egy apa keservei

2018 május 14 7:52 de.18 hozzászólás
Gerrit A. Beneker

Gyere beeee!!!! – süvített apa hangja vészjóslóan a nappaliból, ahogy Márk megpróbált a nyitott ajtó előtt észrevétlenül elsompolyogni. Hogyhogy itthon van – gondolta. – Délelőtt tíz óra! Ilyenkor már régen a Nemzeti Kiegyenesítőben szokott dolgozni! De megadóan megállt az ajtóban. Ezt érdemlem??? – kezdte az apja. – A lelkem kiteszem, hogy mindened meglegyen. Erre Teee? Végromlásba viszed a családot! Miért nem tudsz te ünnepnapon inkább bulizni, mint más, rendes gyerek? Benyomtok egy ütős számot, felszívtok 1-2 csíkot… Hogyhogy megígérted, hogy soha többé, amikor amiatt a kis fű miatt kihúztalak a szarból!? Nem volt könnyű, elhiheted. Még szerencse, hogy a Géza […]

Read more ›

A nép hangja…

2018 május 12 7:21 de.38 hozzászólás
A nép hangja…

„Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé!” (Rejtő) Mazochista alkat vagyok: a neten a szerzői írások alatt többnyire a kommenteket is elolvasom, és nem értek egyet azokkal, akik lenézően ignorálják a „nép hangját”. Persze, tudom, ezek a jól, vagy rosszul megfogalmazott mondatok nem az egész, hiánytalan „nép” véleményét, érzelmeit, örömét vagy dühét közvetítik: de mindenképpen egy olyan csoport világlátásáról adnak hírt, amelyet legalább a megszólalás erejéig érdekelnek a közösség ügyei, amelyben élnek. A beleszólás ilyen tömeges lehetősége viszonylag újkeletű, alig 20 éves. És mint minden új eszköznél, ennek használatával is meg kell ismerkednünk, sőt el kell döntenünk, mire való, mire […]

Read more ›

Országjárás

2018 május 1 9:08 de.57 hozzászólás
Országjárás

Említettem már itt, hogy ugyan a világban nem sokfelé jutottam el, de Magyarország sokféle arcát ismerem. Fontos, hogy a városokba, falvakba, tanyákra nem bámészkodni mentem, hogy kipipáljam a jáki templomot vagy a nagycenki Széchenyi birtokot, hanem dolgom volt. A haknibrigáddal nevetést vittünk. Néha szégyelltem, hogy milyen színvonalút. De úgy 1990 óta minden szégyenérzetem elmúlt: a félig-meddig amatőrszintű társulat minden bugyuta poénját alulmúlta azóta a tévékanálisok „szórakoztató” kínálata. Nekem minden város, falu, vagy tanya élményeket jelent – szerintem ebből táplálkozik a hazaszeretet. Besancon azt mondja: Sopron. Nekem Sopron vasöntöde, meg egy olyan zárkózott város, mintha kiáradt volna az utcáira a Storno-házban […]

Read more ›

Még egyszer a választásokról és az esetleges csalásokról

2018 április 28 10:34 de.89 hozzászólás
Még egyszer a választásokról és az esetleges csalásokról

Változatlanul azt állítom, hogy a szavazóhelyiségekben nem történt csalás, legalábbis akkora, amekkora a kétharmadot indokolhatná. De (írtam is) voltak jelek. Például: a voksok számolásakor a bizottság jegyzője rendkívül idegesen és agresszívan követelte, hogy először az egyéni voksokat számoljuk össze, a listással ne törődjünk. Neki az egyéni eredményt azonnal kell közölnie!(?) A jegyzőt a helyi választási bizottság küldi ki, nem tagja a számláló bizottságnak, szavazati joga sincs: annyi a dolga, hogy kitöltse az okiratokat, jelentse a részvételi adatokat, szóljon a központnak, ha pl. kigyullad a szavazóhelyiség. Vitás kérdésekben az elnöknek van döntő szava (őt a helyi képviselőtestület választja). A mi elnökünk […]

Read more ›

Hozzászólás helyett – Arról a „szent” anyaságról, ami kormányzati fejekben lakozik

2018 április 25 9:58 de.107 hozzászólás
Hozzászólás helyett – Arról a „szent” anyaságról, ami kormányzati fejekben lakozik

(A Föld S. Péter ‘Szüljetek a köpcösnek’ c. írása alatti vitához…) Beszéljünk az ostobaságról magáról, ami nemcsak a kormányzati intézkedésekből süt, hanem minden megnyilatkozásukból – és aminek a legnagyobb kára, hogy berögzít egy olyan hamis világképet, amiből itt a hozzászólásokból színes körkép bontakozik ki, szinte függetlenül attól, hogy férfi vagy nő írta azokat. A legújabb aranyköpés: egy ellenzéki képviselő kudarcát azzal magyarázta – hivatalos, helyi lapban! – egy mameluk, hogy az illető ellenzéki impotens: hiszen csak lányai vannak! Engedelmetekkel nem foglalkoznék ezekkel a bodaságokkal – az ember a muslincát is csak elhessenti a dinnyeszelete fölül, nem száll vele vitába, és […]

Read more ›

Levél az ellenzéki tüntetőkhöz

2018 április 22 2:28 du.116 hozzászólás
Levél az ellenzéki tüntetőkhöz

Nem valószínű, hogy szót kaphatnék a szombatonkénti tüntetéseken, így levélben mondom el, mit gondolok. Tisztelt honfitársaim! Két hete hallgatom okos, megfontolt, vagy éppen indulattal teli szavaitokat. Jogos az indulat, és a vereség okainak lázas keresése. Ne keressétek: itt vagyok. Én is voltam az, aki az elmúlt nyolc évben érveltem az ellenzéki pártok elképzelései mellett, sőt a banyatankommal elhúzgáltam a postaládákig azt a kevés szórólapot, ami mégis került. Társaim ragasztgatták a plakátokat, hogy néhányan mégis tudomást szerezhessenek arról: vagyunk itt néhányan, akiknek „nem tetszik a rendszer”. A társaim álltak az elmúlt nyolc évben minden egyes szombaton a választókerület forgalmas pontján: beszélgettek […]

Read more ›

Soros-lista: Van itt valami vita…

2018 április 20 8:31 de.79 hozzászólás
Soros-lista: Van itt valami vita…

„Van itt valami vita, valami listázásról. Az európai politika lényege a transzparencia, az átláthatóság, hogy a választók tudják ki mit és miért csinál. Csak így tudnak jó döntést hozni. (..) A sajtó munkásait kifejezetten bíztatom arra, hogy segítsék az embereket a tények megismerésében. Fedjenek fel minél több hálózatot, (..) hozzák felszínre mindazt, ami a mélyben van. És egyébként, ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni külföldiektől, akkor ne is szégyellje azt bevallani sem.” Ezt volt képes mondani a kormányfő a szégyenletes listázással kapcsolatban. Néhány észrevétel. Nem „valami” vita van, „valami listázásról” – hanem egy olyan szégyenletes akció elítélése, ami a legrosszabb […]

Read more ›

Rekviem egy hetilapért

2018 április 17 9:15 de.50 hozzászólás
Rekviem egy hetilapért

Nem, ez a termék nem tűnt el, ez megjelenik még, papíron és az online térben is. De sajtótermékként mindenképpen megszűnt. A kádári konszolidáció termékeként jelent meg Gazdasági Figyelő címmel 1957. március 7-én, majd 1958 januárjától Figyelő címen. Az 1965-től elhatározott új gazdasági mechanizmus korszakában vált jelentős orgánummá. Bár az MSZMP KB irányzatát követte – mint akkoriban minden újság -, Garam József főszerkesztő idején teret adott a vitáknak. Nyelveket beszélő, képzett munkatársai révén ablakot nyitott a világra. Az Economist vagy a Wall Street Journal cikkeiből fordított szemelvények a hazai közönségnek is mutattak egy-egy szeletet a béketáboron kívüli világról. Évtizedekig írta itt […]

Read more ›

Ez a szabadság, kedves barátaim!

2018 április 14 9:40 de.43 hozzászólás
Illusztráció: Dipti Kulkarni

A szabadságról vitáznak a rádióban. Persze, mind értelmiségiek. Most nagyon proli leszek! Naná, hogy azon boronganak, hogy amikor a határon átmehettek nyugati irányban, a szorongás, meg stb. Nekem a szabadság nagyon fontos – még a macskát is azért szeretem jobban, mint a kutyát, mert nem egy szolgalelkű lény. (Ahogy a mondás tartja: a kutyának gazdája van, a macskának személyzete.) De megőrülök az itt borongóktól. A környezetemben csak az szorongott a határátlépésnél – de az a keleti határoknál is -, aki csencseléssel töltötte az időt: frottírtörölköző Romániából, műanyagpulóver „Olaszból”, Milka Bécsből. Nekünk, többieknek nem nagyon hiányzott a „nyugati” útlevél: úgysem tudtuk […]

Read more ›

Szusszanjunk — A „proli” Pestről

2018 április 12 9:54 de.45 hozzászólás
Szusszanjunk — A „proli” Pestről

Bizonyára sokan vannak így vele: én sem tudok elfogultság nélkül beszélni szülővárosomról, Budapestről. Sőt, annak is inkább a Duna bal partján lévő részéről, a „proli” Pestről. Bocsánatot kérek: Budától idegenkedem: akkor sem költöznék oda, ha számolatlanul állnának a millióim. A belbudai rész zsúfolt, kényelmetlen, a külső részeken elborzasztó vityillók épültek: a szűk telkeken többszintesre turbózott „kastélyok”, ahonnan többnyire nehézkes a lejutás, drága (és silány) a bolthálózat – kivéve persze a Moszkv… bocsi Szélkálmán tér környékét, meg egy-két lakótelepi központot. Apropó – lakótelep. Pár éve ugyan szűnőben van a panelházak csepülése – mutatják ezt a lakásárak is. Ma egy pesti jobb […]

Read more ›

Nehéz választás

2018 április 10 12:10 de.94 hozzászólás
Nehéz választás

Magyarországon április 8-án ismét felülkerekedett Hunnia Pannónián. Gratulálok. Bár a választék bemutatása, a teljes médiatér leuralása, a kormányerő rendívül siralmas teljesítményének bemutatása, a kormányzati szándékok tetszetős hamisságok mögé rejtése mind-mind megnehezítették bármiféle ellenérv, ellenvélemény bemutatását, maga a szavazás nagyobb csalások nélkül ment végbe. (A levélszavazás, mint a választási csalás eszköze, végülis vesztett a jelentőségéből, szinte mindegy, hogy két hét múlva beülhet még egy valaki a kormányerő padsoraiba.) Mint már említettem, ezúttal is párt (most az MSZP) delegáltjaként voltam szavazatszámláló bizottság tagja, így állíthatom: durva csalás nem történt a szavazóhelyiségekben és a számolás során sem. Bár azért vannak jelek – például […]

Read more ›

Választás előtt — Levél a KMH hozzászólóihoz

2018 április 7 1:50 du.133 hozzászólás
Választás előtt — Levél a KMH hozzászólóihoz

Kedves Majdnem Mindenki! (Hagyjuk a Bodát másra…) Rólam viszonylag régóta tudjátok, hogy szabadelvű vagyok és szocialista, a demokrácia és az együttműködés (koalíció) híve – nem nagy rejtély, melyik párt mellé tettem a voksomat. Érdekes módon én voltam az első – és Charlie mellett máig az egyetlen -, aki B79 zavaros tirádáin számon kérte, hogy örökké hazám és honfitársaim „elmaradottságán” dohog, nagyjából a Távol Moszkvától (Azsajev) c. kurzusmű „érvkészletét” alkalmazva. Úgyhogy egyelőre nem törődnék ezzel az idióta „magyarellenes” címkével, amit főként azok alkalmaznak, akik nem értik sem a nemzet, sem az állam fogalmát, szerepét. Fontosabb az az általánosnak mondható nézet, vagy […]

Read more ›

Éles kanyar a mesés „örökség-történetben”

2018 március 26 7:46 de.32 hozzászólás
Éles kanyar a mesés „örökség-történetben”

Úgy tűnik, a fiatal demokraták egykori éceszgébere, Simicska Lajos egészen komolyan gondolta, hogy „atombombával” felérő csapásokkal semmisíti meg a jelenleg regnáló hatalmat. A nagyvállalkozó úgy tűnik, azt is jól tudja: a politikai emlékezet nagyon rövid időre vonatkozik, így a választások közeledtével szinte naponta adagolja az információkat, amik egyre rémületesebbek. Közbevetőleg: emlékeztetek arra, hogy amikor Simicska a kamerákba vágta azt az indulatos szót, amellyel a jelenlegi kormányfőt jellemezte, volt egy rövid mondata is. Így hangzott: Nem erre szerződtünk Viktor! Hogy a szinte naponta nyilvánosságra kerülő esetek mögött a nagyvállalkozó van, elég nyilvánvaló, hiszen a legtöbb annak a Magyar Nemzetnek az oldalain […]

Read more ›