Nem lesz referendum Québec leszakadásáról és “modern” szociáldemokrata párttá alakulna át a szeparatista és jelenleg inkább szocialistának mondható québeci ellenzéki párt, amennyiben az 58 éves Pauline Marois lesz a Parti Québécois (PQ) új vezetője és miniszterelnök-jelöltje. A többszörös kormánypárt – amely több mint harminc év óta a 2007 március 26-án megtartott választáson érte el legrosszabb választási eredményét és  így harmadik helyre szorult a tartományi parlamentben – idáig makacsul ragaszkodott a szakszervezetek, az aktivisták és egyéb lobbicsoportok által támogatott szocialista eszmékhez, valamint a nacionalisták leszakadási vágyához. Mint ahogy 1994-től Tony Blair középpárti politikájával forradalmi változásokat hozott a brit Munkáspárt életében és létrehozta a pragmatizmusra és közép-pártiságra alapuló “New Labour” fogalmát, Marois is rugalmasabbá tenné pártját azzal, hogy politikája jobban tükrözné a québeci lakosság többnyire centrumos, mérsékelt világnézetét. “Monstantól kezdve nem beszélünk referendumról, annak dátumáról és kivitelezéséről–”mondta Marois június 18-án, amikor hivatalosan is bejelentette, hogy indul a pártelnöki állásért.Úgy tűnik, hogy a pártelnöki kampány első szakaszában Marois azt a stratégiát választotta, hogy tiszta vizet önt a pohárba és őszintén szembe néz pártja súlyos problémáival. “1994 óta pártunk népszerűsége folyamatosan gyengült. Miért veszítettük el a québeci lakosság nagy részének bizalmát? Azért, mert nem hallgattuk meg őket. Azt próbáltuk tenni, ami megítélésünk szerint a legjobb volt a lakosság számára, de ugyanakkor nem vettük számításba azt, amit a lakosság gondolt saját érdekéről és jövőjéről….Ha a tartomány és ha a québeciek megváltoztak, a Parti Québécoisnak is ez a feladata. Szerte a nyugati világban a haladó pártok átalakították politikájukat úgy, hogy egyben megőrizték alapvető értékeiket. Nekünk is ugyanezt kell tennünk–”fogalmazott Marois.

Pauline Maroisnak hosszú tapasztalata van a PQ-val. 1981-ban került be először a québeci törvényhozásba a PQ színeiben és 2006-ig volt parlamenti képviselő. Az évek folyamán 15 miniszteri posztot töltött be három PQ kormányban és kétszer pályázta meg sikertelenül a pártelnöki tisztséget. 1985-ben Pierre-Marc Johnson diadalmaskodott felette, 2005-ben pedig André Boisclair. A PQ-ban töltött több mint 26 év során, bizonyára Marois is látta, hogy pártja nem könnyen változtat politikáján. A szeparatizmus, valamint a szociáldemokrácia területén jelentős irányváltást ígérő politikusok–mint például Lucien Bouchard, Bernard Landry és André Boisclair–politikai csatákra és komoly ellenállására számíthattak a párt igen befolyásos kemény magja részéről. Idáig mindenki, aki változtatni kívánt a párt két alapelvén, belebukott a kísérletbe.

 Ha nem is lesz könnyű a PQ irányítása, Marois annak legalább örülhet, hogy idáig egyetlen ellenfele sincs a pártelnöki versenyben és komoly vetélytársa valószínűleg nem is lesz. Ez azt jelenti, hogy kiváló esélyei vannak arra, hogy ő lesz a párt első női vezetője. Azt azonban ő is tudhatja, hogy a párt újráépítésével és átalakításával járó nehézségek és kihívások csak ezután kezdődnek.

Ádám Christopher