Konzervatív és államfüggő nézeteket mér az MDF

2010 április 3 3:17 du. Konzervatív és államfüggő nézeteket mér az MDF bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Enyhén államfüggő vagyok, de azért van remény és már majdnem jó úton járok. Ez derült miután válaszoltam a Magyar Demokrata Fórum honlapján megjelenő interaktív, „Mennyire vagy konzervatív?” című teszt kérdéseire. A kérdések többnyire tartalmasak és sokszínűek, kár azonban hogy a lehető válaszok már sokszor bulváros formát öltenek, máskor pedig egyenesen infantilisek. Kanadai szemszögből nézve, az MDF jelenlegi gazdasági konzervativizmusa olyan, mintha egyenesen az albertai Wild Rose nevet viselő párt, vagy éppen a kormányzó Konzervatív Párt legkékebb,  Canadian Alliance szárnyából származnának.

Enyhén államfüggő vagyok. Vagy talán csak Vörös Tory?

Az MDF teszt néhány kérdése egyenesen értelmezhetetlen. Például azt kérdezik, hogy mit jelent az olvasó számára a „hagyományok tisztelete.” Sejteni lehet, hogy a korrekt MDF-es válasz ez lenne: „Alapvető fontosságú. A hagyományok támpontot adnak jövőhöz, de nem szabad túlzásba vinni a követésüket. Haladni kell a korral.” Elképzelhető, hogy a még a teszt szerzője sem érti, hogy mit jelent ez a langyos, meghatározhatatlan mondat.

Ezen kivül van olyan kérdés is, mely a korrupció elleni harcról firtatja az olvasókat, csakhogy ezzel nemigen mérhető az, hogy ki konzervatív és ki nem. Hiszen jobboldali, baloldali, szocdem és kereszténydemokrata természetesen egyaránt azt hangoztatja, hogy a korrupció ellen bizony harcolni kéne. Az MDF teszt azt is feltételezi, hogy az Európai Unióval szemben tanusított szkepticizmus–a további föderalizmus és integráció ellenzése– nem kompatibilis a konzervatív világnézettel. Pedig ott van a brit Konzervatív Párt, mely éppen kormányra készül, vagy akár a Nigel Farage által fémjelzett United Kingdom Independence Party (UKIP). Az utóbbi ugyan eléggé populista, de alapvetően mindketten a konzervatív vonalat követik. Ráadásul Bokros Lajos kormányfőjelölt annak az Európai Reformerek nevű frakció tagjai, mely meglehetősen EU-szkeptikus.

De az MDF-teszten bőven akadnak leegyszerűsítő szólamok. Arra a kérdésre, hogy mit jelent a magántulajdon, a következő három válasz közül választhatunk:

1. egyet jelent azzal, hogy egyeseknek nagyon sok pénzük van, másoknak pedig kenyérre sem telik. Minden legyen állami kézben, és mindenki részesüljön egyenlő mértékben a közös javakból.

2. fontos, de másoknak ne lehessen sokkal több, mint nekem. A gazdagokat az állam terhelje minél több és magasabb adóval.

3. a demokrácia egyik legfontosabb vívmánya. Hiszek a magántulajdon szentségében, és tudom: rajtam múlik, hogy mennyire leszek sikeres az életemben.

Az MDF szerint az utolsó válasz lenne az egyetlen elfogadható opció. Bár azt azért tudni kéne, hogy csak az amerikai self-help könyvekben, vagy az üres szólamokra épülő inspirational beszédek világában igaz az a tétel, hogy csak az egyénen múlhat saját boldogulása. Senki sem él izolálva egymástól, így a környezetnek és közösségnek is fontos szerepe van a boldogulásban.

Majd április 11-én derül ki, hogy valóban kinek szimpatikus az MDF által proponált, fel nem hígitott konzervatívizmus. De a jelek nem biztatóak.

Ádám Christopher

Tags:

Comments are closed