2010. június 30-án délután három órakor a templom előtti téren a clevelandi Szent Imre egyházközség megemlékezést tartott templomunk nyitva maradásáért vívott küzdelmünkről, majd egy méltóságteljes szentségimádást tartott bent a templomban, ami szentségáldással és a magyar himnusszal végződött. A szertartás befejezése után a hívek és vendégeik tovább tartózkodtak a templomban, és másfél órán át orgonakíséretes egyházi énekekkel emlékeztek vissza a templom dicső múltjára. Este 6 óra után kezdett ürülni a templom, a jelenlévők nagy része könnyes szemekkel távozott. A templom hivatalos bezárási idejét aznap éjfélre időzítette a püspöki hivatal.

             Másnap, csütörtökön reggel 9 óra 25 perckor Deacon Jim Armstrong, az Egyházmegye templombezárási ügynöke felhívott az irodámban, és erélyes hangon közölte velem, hogy ott állnak a templom előtt, hogy az ajtók zárát kicseréljék. Azonban nem tudnak behatolni, mivel a kapuk belülről vannak bezárva, és hogy többen elfoglalták a templomhelységet, és a kapukat eltorlaszolták. Továbbá említette, hogy az ablakon át élelmiszereket, ivóvizet és egyéb ellátási készleteket láttak egy teremben, ami azt jelzi, hogy a benntartózkodók hosszabb lejáratú ott tartózkodásra készültek. Felindult hangon figyelmeztetett, hogy a püspök erről a rendelete ellen kihágó eseményről sürgősen értesíti a Vatikánt ahol jelenleg a bezárás leállítását kérvényező fellebbezésünk folyamatban van. Figyelmeztetett, hogy a püspök fellebbezésünk felfüggesztését kérvényezi, és elképzelhetem, hogy mily módón viszonyul majd a Vatikán ehhez az eseményhez. Ugyanakkor Deacon Armstrong közölte velem, hogy a püspök megegyezése a cserkészekkel és a többi szervezetekkel, amelyeknek a püspök e héten megadta a helységek további használatára, kivéve mise bemutatásra az engedélyt, érvénytelen. Közöltem Deacon Armstronggal, hogy bár hallottam, hogy talán egyesek virrasztást tartanak szerda éjfélig, a hivatalos templombezárás időpontjáig, nekem erről a megnyilvánulásról, a templomba való bezárkódásról semmi tudomásom nem volt. Válaszában kételyét fejezte ki, hogy én, mint az egyházközség fellebbezési ügyvivője, nem nyertem tudomást. Közöltem vele, hogy ne vádoljon engem egy valótlan állításával. Erre Deacon Armstrong kissé megtorpant, majd kérdezte, mit tudnék tenni. Mondtam, hogy egy folyamatban lévő hivatali gyűlésem befejeztével, körülbelül másfél óra múlva ott leszek. Tizenegy óra után megérkeztem a templomhoz.

             A templom előtti tér ekkorra már tele volt a televízióállomások és a sajtók riportereivel. Már több egyházközségi hívőnk és a clevelandi magyar cserkészet vezetői megjelentek eddigre, és tárgyalásban voltak Deacon Armstronggal. Röviden beszéltem Deacon Armstronggal a magyar cserkészek vezetőivel karöltve. Felajánlottam, hogy a bent tartózkodó tüntetőkkel beszélek telefonon. A tüntetők vezetőjével lezajlott beszélgetésem tudatta velem, hogy hajlandók elhagyni a helységet, ha a püspök tárgyalásba bocsátkozik szóvivőjükkel. Továbbá a tüntetők hozzáállása az, hogy eddig a püspök nem mutatott semmi hajlandóságot a bezárt templomok híveivel való tárgyalásra, és a Vatikán sem nyilatkozott ez idáig a 12 bezárt templom egyéni fellebbezésének eldöntéséről. Ha a püspök beleegyezik a tárgyalási kérvényre, elhagyják a helységet.

             A lezajlott beszélgetésről beszámoltam Deacon Armstrongnak. Közöltem a tüntetők a püspökkel való tárgyalási kérvényt. Mivel Deacon Armstrong szerint a püspök értesíteni készül a vatikáni közegeket, félősnek tűnt előttem a fellebbezésünk megbuktatása. Ezért kifejezetten kértem Deacon Armstrongot, hogy említse meg a lezajlott beszélgetést a püspöknek, és kérje a püspököt, hogy lépjen érintkezésbe a tüntetőkkel, amit a deacon megígért. Az egyházmegye ügynökei ezennel eltávoztak. Közben a templomon kívül megjelent egyházközségi hívek, köztük én is, röviden beszámoltunk a riportereknek, és közöltük velük, hogy nincs tudomásunk arról, hogy kikből és hány személyből áll a tüntetők csoportja, és hogy mi annak ellenére, hogy a tüntetőkkel karöltve tiltakozunk templomunk bezárása és annak kivitelezése ellen, nem értünk egyet ezzel a véleménynyilvánítási eszközzel, azonban mi nem vagyunk feljogosultak annak a meggátolására. Közöltük velük a püspök fenyegetését és megfélemlítését azzal kapcsolatban, hogy a Vatikánnal leállítja a beadott fellebbezésünket, és mi azért gyűltünk ide a templom köré, hogy csökkenthessük a helyzet veszélyességét és esetleges kirobbanását egy nagyobb megnyilvánulásnak.

             Délután négy óra táján rendőrök jelentek meg a püspök kérésére, közülük egyet beengedtek a tüntetők a templom helységébe. Később kitudódott, hogy a püspök beleegyezett a tárgyalás lebonyolítására, bár időpontot nem adott meg. A tüntetők erre a hírre elhagyták a templomot előzőleg megadott ígéretükhöz hűen. Deacon Armstrong délután fél öt órakor telefonon értesített, hogy az ügy megoldásra talált.

             Az egész eseményfolyamatról 30 percenként tudósítások jelentek meg a televízión, majd az Interneten az egész világot elárasztotta a hír.

             Egyházközségünk mindenegyes hívője és Cleveland összmagyarsága egyhangúlag tiltakozik a püspök döntése, cselekedete és elbánási módja ellen, azonban a fennálló tüntetési módszerrel nem mindenki ért egyet. Mára virradó éjszaka rendőri őrizet alatt állott a templom és környéke. A rendőri őrizet a mai nap is folyamatban van. Plébánosunk, Sándor atya reggel egy rendőr után belépette a templomba, hogy kihozhassa a sekrestyében tartott bibliáját. A rendőr kitessékelte, és kivette a kezéből a bibliát. A huszonegynéhány éves rendőr kijelentette, hogy Sándor atya oda nem léphet be, és semmit sem hozhat el. Sándor atya megjegyezte a fiatal rendőr őrszemnek, hogy huszonöt éven át mindennap itt misézett és itt vezette híveit, és nagyon elkeserítő, hogy a püspöki rendelet megtiltja még a saját bibliájának a birtokbavételét, sőt még templomába a belépést is. Még ma reggel felhívtam Deacon Armstrongot ezzel kapcsolatban, aki megígérte, hogy azonnal elvezet a Szent Imre templomhoz, és kinyitja a templom ajtaját Sándor atya előtt. A püspöki iroda viszont közölte Sándor atyával, hogy papi beosztását a püspök megsemmisítette az egyházmegyében. Nem lehet tiltakozás nélkül elkönyvelni az ilyen lélektelen és embertelen eljárást.

             Bár nem szentesítem a tüntetés módszerét, a tüntetők vezéreszménye megegyezik mindannyiunkéval. A templom megszállása békésen végződött. A püspök beleegyezett, hogy leül tárgyalni egy szóvivővel, bár időpontot nem határozott meg. A tüntetők pedig betartották szavukat, és a püspök megbeszélési ígéretére elhagyták a templom épületét. Nincs tudomásunk, hogy a püspök értesítette volna a vatikáni közegeket és arra sem, hogy a cserkészettel való megegyezés megsemmisült volna, amit Deacon Armstrong előttem fenyegetésül felhozott. Ugyanakkor reméljük, hogy az eseménynek nincs kihatása fellebbezésünkre.

 Peller Miklós

A Szent Imre egyházközség fellebbezési ügyvivője