Viharfelhők gyülekeznek a Fidesz felett
1988-as „Don’t Worry, Be Happy” cÃmű slágerében, Bobby McFerrin arra szólÃtja fel hallgatóit, hogy az élet napos oldalára figyeljenek, azonban a Jobbikos polgármester-jelölt gyöngyöspatai gyÅ‘zelme után, nem csak a helyi roma lakosság és a békés együttélést támogatói aggódhatnak, hanem Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök és a valóságtól egyre inkább elszakadt pártszövetsége is.
Az elmúlt hónapok során három, országos érdeklÅ‘dést keltÅ‘ idÅ‘közi választást tartottak. Az egyikben ugyan a Fidesz aratott gyÅ‘zelmet, de a balközép ellenzék szerezte meg a szavazatok nagyobbik részét. A másikban a Fidesz nyert volna, ha csak sikerülne megszólÃtani és a választás napján mozgósÃtani a kormánypártból kiábrándultak rohamosan növekvÅ‘ táborát és érvényes, illetve eredményes választást tartani. Gyöngyöspatán pedig már talán esélye se lett volna egy fideszes jelöltnek, Ãgy a kormánypárt nem is indÃtott senkit. Viszont középpárti jelölt indult, lehetett is volna reális esélye, de úgy tűnik, hogy az elkeseredett, leszakadt, reménytelen helyzetben, kÃvülrÅ‘l gerjesztett etnikai konfliktusban élÅ‘ lakosság egy jelentÅ‘s része a szélsÅ‘séges pártoktól várja a megoldást.
Ha csak felszÃnesen nézzük a gyöngyöspatai idÅ‘közi polgármesteri választás eredményét, akkor az derül ki, hogy 33,8 százalékot szerzett a jobbikos Juhász Oszkár. Az inkább középpárt független-jelöltként induló Matalik Ferencné, a község jelenlegi alpolgármestere, pedig 26 százalékos eredményt ért el. De az ennél fontosabb adat a részvételi arány. A Jobbik általában akkor szerepel jól, amikor alacsony az részvétel, hiszen törzs szavazóbázisa az átlagos szavazónál eltökéltebb, a választáson való participálása biztosabb. A Gyöngyöspatai eredmény azonban ezt a régi igazságot is kilÅ‘tte a vÃzbÅ‘l, hiszen a hatvan százalékot is meghaladta a részvételi arány. Ennél már csak az aggasztóbb, hogy a szélsÅ‘jobboldalra szavazók arány a 45 százalékot is meghaladta, mivel a VéderÅ‘ nevű szervezet jelöltje, Eszes Tamás, a voksok 10,5 százalékot tudhatta magáénak.
Eszes Tamás politikája még a Jobbiknál is szélsÅ‘ségesebb, ráadásul júniusban hivatalos személy elleni erÅ‘szakban találta bűnösnek a Gyöngyösi Városi BÃróság és 18 hónapos letöltendÅ‘ börtönbüntetésre itélték. Ezen kÃvül a Nemzeti Adó és Vám Hivatal adócsalás, illetve fiktÃv számlák gyártásával gyanusÃtja a polgármester-jelöltet. Eszes nem túlságosan fényes múltja nem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza a tÃz százalékon felüli választási szereplését.
Mindenképpen le kell szögezni, hogy normális esetben hiba volna szignifikáns következtetéseket levonni egy kis településen rendezett időközi választásból. Ráadásul tudjuk azt is, hogy Magyarországon (úgy mint Kanadában is) legtöbbször nem országos pártok, hanem a lokális kérdésekre választ adó helyi független jelöltek indulnak a legkisebb települések helyhatósági választásain. Mégis jelzés lehet a Fidesz számára, hogy a ciklus első felében nem áll túl jól az időközi választásokon. A zuglói májusi időközi választáson például kizárólag azért nyerhetett a fideszes jelölt, mert nem született együttműködés a Lehet Más a Politika és a Magyar Szocialista Párt között. Az LMP jelöltje, Várnai László, 24,4 százalékos eredményt ért el, miközben a második helyre szorult MSZP jelöltje, Imre Gergely 21,7 százalékot tudhatott magáének. Ezzel a szemben a fideszes Kovács Balázs győzött 44,9 százalékkal.
Eddig az MSZP az LMP-hez képest sokkal nyitottabb volt a baloldali együttműködésre. Még azt is felajánlotta, hogy visszalépteti saját jelöltjét és a Lehet Más a Politikát támogatja, amennyiben születik egy választási megállapodás. Az LMP elzárkózott az ötlettÅ‘l, talán attól is tartva, hogy az MSZP szÃnes múltja elbizonytalanÃtja az ökopárt támogatóinak egy részét. Ebben talán lehetett is ráció, hiszen mindenképpen létezik átjárás a Fidesz és az LMP között (jó példa erre Elek István), ráadásul mindkét párt az MSZP-hez képest fiatalabb közönség megszólÃtására koncentrált.
Ugyanakkor éppen a Fidesz által támogatott, a kispártokat felszámoló választójogi törvény nyÃtotta meg az utat az MSZP és az LMP közti együttműködés elÅ‘tt. A Fidesz-KDNP kényszermunka programja, mely fokozza a vidéki munkanélküliek, a leginkább leszakadt lakosság nyomorúságát, szintén az ellenzék irányába mozdÃthatja el a szavazókat. Már csak az a kérdés, hogy a demokratikus balközép ellenzék kapitalizálhat a kormánypárt vakmerÅ‘ törvénygyártásából, vagy talán inkább a széljobb.
Comments are closed