2008-ban Drew Weston, az Emory Egyetem közismert pszichológia professzora és a The Political Brain című könyv szerzője Barack Obama akkori elnök-jelölt eltökélt támogatója volt. Mára azonban rendkivül csalódott, úgy mint sokan akik a megváltást remélték Obamától. Sokakkal együtt Weston is elhitte azt, hogy Obama kirívóan rövid curriculum vitae-je ellenére, életútjából, hatékony kampányából és retórikai tehetségeiből automatikusan sikeres kormányzás lesz. Közben kiderült, hogy a demokrata elnöknél erős averziót vált ki bármilyen politikai csata és akkor is kompromisszumot keres (és még derekát is simán beadja) amikor vállalnia kéne az összetűzést. Pontosan ez történt az adósságplafon körüli vitában. Az Egyesült Államok éppenhogy elkerülte az államcsődöt, ugyanakkor megerősödve jött ki a krízisből a Republikánus Pártot (és bizonyos értelemben az országot) rabul ejtő szélsőjobboldali Tea Party mozgalom.

Drew Weston a New York Times-ban publikált „Hol van Obama passziója” cimű írásában azt állítja, hogy a demokrata elnök legnagyobb hibája az volt, hogy megválasztása után nem nyújtott semmilyen narrativát az amerikai népnek, melyet két háború, a terrorizmus veszélye és a gazdasági összeomlás traumatizált az előző nyolc év során. Az írástudás előtt több mint százezer éve már létezett az emberiség. Ehhez még hozzá jött 5 ezer év amikor a lakosság túlnyomó része írástudatlan volt. Éppen ezért felmenőink a meséken keresztül közvetítették egymásnak a tudást és az információt. Weston szerint az emberi agy is úgy van beállítva, hogy leginkább a narrativákba bevont tudást és információt tudja feldolgozni. Weston kutatása például kimutatta, hogy azok az ügyvédek akik egy történettel zárták védencük ellen zajló meghallgatást általában kedvezőbb eredményt értek el mintha csak tényeket ismételgettek volna. 

2009 januárjában, Obama beiktatásának napján Weston elment meghallgatni az Egyesült Államok új elnökét és szinte semmilyen narrativát nem hallott, még Obama retorikája is gyenge volt. Pedig Weston szerint egy erőteljesen progresszív narrativával el lehetett volna esetleg kerülni a Tea Party és az általa képviselt irracionális érzelmekre épülő neoliberalizmus terjedését. Weston szerint Obama narrativa kb. így állhatott volna össze: „Tudom, hogy féltek és hogy mérgesek vagytok. Sokan élveszítették állásukat, otthonukat, reményüket. Ez ugyan egy katasztrófa, de mégsem természeti csapás. Ezt a katasztrófát a Wall Street szerencsejátékosai csinálták. Azok akik elspekulálták életedet és jövődet. Ezt katasztrófát a konzervatív extrémisták csinálták, akik azt mondták nekünk, hogy minden rendben lesz ha eltöröljük az állami szabályozást és ha a kapzsiságot és a vakmerőséget díjazzuk. De nem működött ez a model és nyolcvan évvel ezelőtt sem működött, amikor ugyanazok elárulták nagyszüleinket. De tanultunk abból a korszakból és ma tudjuk azt, hogy úgy állíthatjuk vissza gazdaságunkat ha pénzt teszünk az emberek zsebeibe, ha munkahelyeket teremtünk számukra és ha integritást követelünk a piac vezetőitől. Azt nem igérhetem, hogy nem hibázunk, azt azonban garantálom, hogy a kormány benneteket képvisel.”

Weston szerint egyértelművé kellett volna tenni azt, hogy az amerikai nép azért adt az elnökséget és kongresszusi többséget a demokratáknak, hogy rendbe tegyék azt, amit a Wall Street és a jobboldal elrontott. A kompromisszum és a konfliktus kerülés érdekében, Obama egy felemás, gyenge élénkítő programmal állt elő és helyben hagyta a republikánusok által kedvelt alacsony adókat azok számára, akik több mint 250 ezer dollárt keresnek évente. A demokrata tanácsadók sokkal nagyobb élénkítő programot javasoltak és semmiképpen nem támogatták a program adócsökkentéssel való hígitását. Rosszul kommunikálták a deficit-költekezés szükségességét, a felemás élénkítő program csak félig-meddig élénkítette a gazdaságot és a legmagasabb keresetűeknek kedvező alacsony adók pedig bedöntötték azt a büdzsét, mely a Bill Clinton korszak alatt többletet is termelt, de legrosszabb esetben egy százalék körüli hiányt. A jobboldal logikája, mely szerint a magaskeresetűeknek és a nagyvállalatoknak nyújtott adókedvezmenyek pozitív hatása valahogy lecsorog és érzékelhetővé válik a kiskerestűek számára is teljesen hibásnak bizonyult. Az adócsökkentést élvező nagyvállalatok nem hoztak létre új munkahelyeketet az amerikai dolgozók számára, hanem külföldre exportálták, outsourcingolták üzemeiket és ezzel a Bush évek alatt több mint nyolc milló munkahelyt szüntettek meg Amerikában.

Ha inspirálónak nem mondható, nem  túlságosan hatékony elnöksége után Obama mégis megnyeri a 2012-es választást, akkor az valószínű csak azért lesz, mert a lakosság 80  százaléka akinek rendkivül rossz a véleménye a mérsékletet nem ismerő Tea Partyról végül elmegy szavazni és nem támogatja azt az elnök-jelöltet, akinek pártját rettegésben tartja a széljobb. De ha a republikánusok valahogy mégis találnak egy effektív, karizmatikus elnök-jelöltet aki kordában tartja a Tea Party-t, az Obama elnökséghez fűzött utolsó remények is elszállnak.