Egészen véletlenül Kovács Kati Most kéne abbahagyni  című 1970-es száma ment a gépemen, amikor a Matolcsy-Orbán páros önsorsrontó tevékenységéről, a kormány által sokszor átkozott Nemzetközi Valutaalap (IMF) előtt történő publikus térdreborulásáról olvastam. A szabadságharcot lefujták, a „magyar pénzügypolitika vezénylő tábornoka aki egyenesen a lövészárkokból érkezett” – így konferálták fel Matolcsy Györgyöt szombaton a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán – pedig deklarálta, hogy a továbbiakban „egyszerű gondolkodás, egyszerűség, simplicity kell” a gazdaságpolitikában. Valahol még a kormánypárti sajtó is érti, hogy élénk tempóban ütik be egymás után a szögeket a Fidesz politikai koporsójába és, hogy a legutóbbi szög végzetes hitelességi krízist idézhet elő Orbán Viktor számára, akinek kétséges gazdaságpolitikája ellenére a kormányfő jobbkezeként emlegette Matolcsyt. Természetesen, a kormánypárti sajtó nem a válság időkben különösen felelőtlen (eufemisztikusan mondva „unortodox”) gazdaságpolitikát folytató kormányt bírája, hanem a démoni nyugatot és nemzetközi intézményeit.

Huth Gergely, a magyarországi Magyar Hírlap munkatársa a következőket írta a napilap álláspont című rovatában, mely mondatokba a kódolt (vagy talán kódolatlan) antiszemitizmus is valahogy becsúszott:

„Magyarország az elmúlt hónapokban ugyanis háborúban állt. Harcot vívott, nagyjából akkora esélyekkel, mint Lengyelország 1939-ben a németek ellen. Csak akkor legalább tudni lehetett, hogy ki az ellenség. Most legfeljebb a lerohanás okát ismerhetjük: a magyar kormány ujjat húzott a pénzhatalommal. De hogy kikből áll ez a pénzhatalom, azt legfeljebb sejthetjük. Arctalan, elvtelen, gusztustalan társaság, amelyet az együtt megszerezhető nagyobb konc motivációján túl nem tart össze semmi. Hidegvérű bugrisok, számukra nem létezik antik filozófia, sem kereszténység, humanizmus. Semmi, ami a mi felfogásunkban emberré teszi az embert (…) Megpróbáltuk, megbuktunk, kapituláltunk. Lehet, hogy most fel lehetett törölni velünk a padlót, de a szellem már kiszabadult a palackból. A bukott szabadságharcok gyakran egész birodalmakat elsüllyesztő eróziót indítanak el. Meglátjuk.”

De az erózió először minden bizonnyal a Fidesz-KDNP-ben lesz érzékelhető, ahogyan egyre élésebb lesz a fideszes frakció és a kabinet közti ellentét és vita. A törésvonal jelenleg nem annyira a Fidesz és a KDNP között található – hiszen a KDNP egy támogatottság nélküli fantompárt, melynek léte kizárólag Orbán jóakaratától függ – hanem a Fideszen belül, ahol még a mai napig létezik egy mérsékelt, racionális szabadelvű-konzervatív szárny. Kultúrális téren ide sorolható például Pokorni Zoltán, a XII. került polgármestere, aki ősfideszes ugyan, de közismerten feszült a viszonya a párt jobbszárnyával és maga Orbán Viktorral is. Gazdasági kérdésekben Varga Mihály lenne a Fidesz mérsékelt hangja, de érdemes megemlíteni, hogy a nyíltan megfogalmazott kritika szempontjából, egyedül Pokorni vállalja a kabinettel való ütközést.

Az HVG-nek adott november 14-ei interjújában Pokorni nyiltan kijelentette, hogy a Fidesz elvesztegetett másfél évet államosító köznevelési törvényével. Gloviczki Zoltán helyettes-államtitkár szavaira – melyek szerint 2013-ban drámai mértékben emelkednek a pedagógus-bérek – Pokorni a realitás talajára húzta vissza a kérdést és jelezte, hogy a jelenlegi költségvetési restrikciók miatt aligha lehet ilyen béremelésekről beszélni. Gloviczki felvetését pedig „kicsit bombasztikusnak” nevezte a volt oktatásügyi miniszter.

„Vannak vitáim a Nefmi államtitkárságával, de a Nemzetgazdasági Minisztériummal is. Ezt egy kormánytag nyilván nem teheti meg, én igen. Az államosítás mikéntjében pedig vitám van a miniszterelnökkel is, ahol alulmaradtam, amit az ember persze kénytelen-kelletlen tudomásul vesz. Innentől kezdve az adott keretek között igyekszem segíteni egy működőképes oktatási rendszer kialakítását. Az az út, amin elindulunk, hogy az állam elvonja az intézmények fenntartását az óvodától felfelé az önkormányzatoktól, az nem jó szerintem, nem tudok vele egyetérteni”–mondta Pokorni, meglepő nyitottsággal. Pokorni „ortodox” konzervatívizmusra  például nem támogatja a központi államapparátus radikális kiterjesztését az által, hogy az eddig önkormányzati irányítás alatt lévő közoktatási intézmények még akkor is központi állami kézbe kerüljenek, ha nem okoz anyagi gondot ezek helyi finanszírozása.  

Pokorni már évekkel ez előtt kiesett a Fidesz belsőköréből. A 2006-os választás után a budai hegyvidékre száműzték az egykori minisztert, miután egyre intenzívebbé váltak a pártvezetéssel való vitái. Ellenben a pártközpontban és a kabinet körül munkálkodókkal – akik elsősorban Orbánhoz lojálisak, nem pedig a klasszikus konzervatívuzmus, vagy éppen a klasszikus liberalizmus gazdaságpolitikai elveihez, de a racionális, középpárti kormányzáshoz sem – Pokorni képviselhetné a párt szebb, szabadelvűbb múltjával való folytonosságot. Angolosan mondva, Pokorni Zoltánnak van egy bizonyos street cred-je, melyet az 1988-as Fiatal Pedagógusok Egyesületében, a Ráció című lap szerkesztőségénel, valamint az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon való résztvétele révén szerzett. Eddigi tevékenysége és felszólalásai alapján kimondhatjuk, hogy Pokorni lehetne a Fidesz egyik utolsó lehetősége arra, hogy visszatérjen egy mérsékelt, konzervatív-szabadelvű, középpárti pályára. Ehhez a Matolcsy-Orbán féle gyorsnaszád elsüllyedésére is szükség lesz és arra, hogy a leszerepelt magyarországi vezetőség és az Orbán-párti jobboldali holdudvar – Magyarországon, de itt Kanadában is – inspirációt merítsen Kovács Kati számából.