A 2010 decemberben 15-én bejelentett 1283/2010-es kormányhatározatot – mely a magyar állambiztonsági iratok széthordását és megsemmisítését tette volna lehetővé –  visszavonta a magyar kormány. Az alábbi rövid, tömör, de egyértelmű bejegyzés szerepel a Magyar Közlöny 2011. november 30-ai számában:

„A kormány 1407/2011 (XI. 30) korm. határozata az állambiztonsági szolgálatoknál keletkezett iratokkal összefüggő kormányzati feladatokról szóló1283/2010. (XII. 15.) Korm. határozat visszavonásáról:

A Kormány az állambiztonsági szolgálatoknál eletkezett iratokkal összefüggő kormányzati feladatokról szóló 1283/2010. (XII. 15.) Korm. határozatot visszavonja.”

A visszavont kormányhatározat aláírója Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.

Kulcsfontosságú szerepet játszottak a magyar levéltári anyag megmentésében azok a kanadai, amerikai és európai tudományos szervezetek, melyek felemelték szavukat a magyarországi kormány teljesen hibás alapokra épülő kormányhatározata ellen, mely visszafordíthatatlan károkat okozott volna a Kádár rendszer alatt működő állambiztonság áldozatainak, a hivatásos történészeknek és kutatóknak, illetve az egész magyar társadalomnak.

Ottawából indult el a 1283/2010 határozat ellen irányuló petíció és tiltakozó kampány. A petició 2010. december 20-án került fel a kampány részeként létrehozott HungarianArchives.com című honlapra. Összesen 2,306 támogató írta alá a dokumentumot és nyolc tudományos szervezet csatlakozott a kampányhoz az által, hogy tiltakozó leveleket küldtek az országukban szolgáló magyar nagyköveteknek. Kampányunkhoz csatlakozott a Canadian Historical Association, az Association of Canadian Archivists, az Association for Slavic, East European and Eurasian Studies, a Society of American Archivists, a Czech Centre for Human Rights, a Royal Society of Dutch Archivists és a Society of Greek Archivists.

A magyarországi sajtó- és médiavilágból az Élet és Irodalom, a Klubrádió, a Népszabadság, a Népszava, a Galamus és a Független Hirügynökség játszott különösen fontos szerepet, hiszen platformot adtak a tiltakozó kampánynak. Kenedi János történésszel két alkalommal írtam cikket az ÉS-ben, egyszer a lap 2011. február 25-ei számában, aztán március 18-án egy „A Világ lát, hall tiltakozik, Magyarország hallgat” című összeállítást.

Sajnos a kanadai magyar közösségek túlnyomó többsége hallgatott. Pedig a kommunista állambiztonság levéltári gyűjtemények megsemmisítése éppen annak a rendszer borzalmainak feledését szolgálta volna, melyek elől 38 ezer magyar Kanadába menekült az 1956-os forradalom leverése utáni években. Akik pedig felszólaltak – pártpolitikai megfontolásból – a vita másik oldalán helyezkedtek el és még akkor is ezt tették amikor a magyarországi jobboldali, kormánypárti sajtó egy része – például a Lánchíd rádió – is bemutatta a tiltakozó kampányt és fontosnak tartotta üzenetének közzétételét.

Amikor 2010 december 20-án elindítottam a kampányt, fenn állt annak veszélye, hogy a teljes érdeklődés hiány miatt heteken belül az egész próbálkozás kudarcot vall. Amikor 2011 januárban Vermont államba mentem egy hétvégére egy csoport ottawai baráttal, még fájdalmasan lassú volt az aláírások számának növekedése. A National Post-ban megjelent cikkem ugyan segített valamelyest ezen a helyzeten, de igazi lendületet és egy extra adag lelkesedést az adta, amikor burlingtoni hotelszobámban leveleimet olvasva láttam egy teljesen váratlan üzenetet Kenedi Jánostól, a Kenedi Bizottság történészétől. „Magam és kollegáim nevében hadd mondjam: nagyon jól esik a szolidarításod”–írta János, és innentől kezdve rendkivül aktív és fontos szerepet játszott abban, hogy a petíciót a magyar, illetve az európai médiának – különösen az Élet és Irodalomnak – és számtalan európai történésznek, akadémikusnak továbbította. János bevezetőt írt a peticiót tartalmazó dossziéhoz, melyet 2011. február 25-én adtunk át a Magyar Köztársaság ottawai nagykövetségének, valamint az Európai Unió ottawai delegáció képviselőinek. A dosszié a budapesti 56-os Intézet honlapján is megjelent, valamint az Amerikai Népszava online kiadásában és az ÉS-ben.  

Márciusban érezhettük azt, hogy a kampány végre igazi lendületre tett szert. Ekkor közölt cikket a tervezett dossziétörvényről és a kampányról az Economist és az Associated Press, helyi szinten pedig az ottawai Centretown News közölt riportot az immár valóban nemzetközi kampányról.

Mindenképpen szerencsés, hogy végül a 1407/2011 kormányhatározat értelmében a kormány feladta eredeti, szakmailag megalapozatlan koncepcióját. Akadtak azonban olyanok, akiket kissé megvakított a pártpolitikai lojalitás, olyanok akik még akkor is védték a Rétvári Bence által bejelentett koncepciót amikor már a kormányoldalon is szinte mindenki látta, hogy az államtitkár és az eredeti kormányhatározat által megfogalmazott álláspont és logika valóban védhetetlen, csak éppen a kihátrálás különböző opcióit fontolgatták.

A 1283-as kormányhatározat visszavonása annak bizonyítéka, hogy pénz nélkül, a kitartó, önkéntes munkára – és sokak támogatására – épülő kezdeményezések még akkor is megváltoztathatják a hatalmon lévők álláspontját, koncepcióját és a hivatalosan is rögzített kormányhatározatokat, amikor a kezdetben elég rosszak az esélyeink. Ahogy ma reggel olvastam a Magyar Közlony szövegét, Martin Luther King szavaira emlékeztem, melyek természetesen a jelenleginél sokkal súlyosabb igazságtalanságok kontextusában hangzottak el: “The arc of the moral universe is long, but it bends toward justice,” azaz: a morális univerzum boltívje hosszú, de végül az igazság felé hajlik.