El Camino – Az út, ami hazavisz
Akik túl élték a halál pillanatát, azt mondják, pár másodperc alatt lepereg a szemük előtt az életük. De csak ott, az utolsó pillanatban kristályosodik ki a lényeg – amikor általában már késő. Én negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét – még időben.
Sándor Anikó könyve
Átlagos, középkorú, magyar nő vagyok, az effajta lét minden küzdelmével. Pár hónapja azonban becsuktam egy ajtót, mögötte hagyva az addigi életemet, a munkámat, a teljes létbiztonságot. Elegem lett az évtizedek óta feszítő elégedetlenségből, a mindennapok monotonitásából, és világgá mentem. Csakhogy a függetlenség költséges dolog, nekem pedig nem voltak jelentős tartalékaim.
Azon töprengtem, hogyan tovább.
Ma Magyarországon nagyon könnyű lecsúszni, bekerülni egy spirálba, ahonnan aztán nincs menekvés. Ezt nem akartam. De a korábbi életemet sem! Nem akartam szorongásban, haszontalanságban, hazugságok csapdájában vergődni tovább.
Körülöttem sorban betegedtek meg az emberek a stressztől, a megfelelni akarástól, a rettegéstől, hogy elveszítik a munkahelyüket, és egyre-másra mentünk temetésre is… Úgy éreztem, ha nem lépek, ha nem hallgatok a belső hangomra, amely azt mondja: elég volt, én leszek a következő.
Senki nem akarta elhinni, amikor egy délelőtt felálltam légkondicionált luxusirodám hűs íróasztala mellől, és azt mondtam: ennyi volt, most elmegyek.
Mindent be akartam pótolni.
Kiszámoltam, mennyi időre elég a megtakarított pénzem, majd – mint aki fejest ugrik a folyóba, anélkül, hogy kipróbálta volna, tud-e úszni – elrepültem Argentínába, tangót tanulni.
Életem négy csodálatos hónapja! Önmagában azért megérte változtatni az életemen. De ami utána következett, az felülmúlta még a Buenos Aires-i kalandot is.
Valamikor régen olvastam egy útról, amelyről azt mesélték, olyan hely, ahol a csodák valóban megtörténnek. A lélek útjának is nevezik, és azt suttogják, sokan találkoznak útközben ismerős lelkekkel…
Sok történet kelt szárnyra arról, miféle csodák estek meg zarándokokkal Szent Jakab útján, és egybehangzó vélemény, hogy az az Út mindenkinek megváltoztatta az életét. Akik gyalog megtették a nyolcszáz kilométert, attól kezdve kétféle időszámítás szerint élnek: Camino előtt és Camino után.
Hittem is, meg nem is, de inkább hinni szerettem volna, mert miben bízhatok még, ha nincsenek csodák? Akkor mi lesz velem?
Az évszázadok során királyok, főpapok, Dante, Nagy Károly, Assisi Szent Ferenc, és persze egyszerű emberek milliói taposták az utat, de nekem még soha nem volt egy hónap szabadságom – minimum ennyi kell San Jean Pied De Porttól Santiago de Compostelláig, ahol a legenda szerint Jakab apostolt, Jézus tanítványát eltemették. Gondoltam, most eljött az én időm! Ha igaz, amit mondanak, miszerint ott mindenki azt kapja, amire szüksége van, másfél hónap múlva tudni fogom, merre tovább.
Negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét – még időben. Mint amikor a sötétben váratlanul felkapcsolják a villanyt… Megismerhettem a lényeget, és arra is volt időm, hogy megálljak egy-egy pillanatnál, amelyről nem is sejtettem, mennyire fontos volt.
Zarándoklatra indultam, fájdalmas vezeklés lett belőle. Egy olyan „bűnért”, amit nem is tudtam, hogy elkövettem.
A Cruz de Ferrónál letettem az otthonról hozott követ, és arra kértem az égieket, hogy amikor majd életem tetteit elbírálják, a mérlegnek az a serpenyője süllyedjen mélyebbre, amelyben a jótettek lesznek.
Amit leírtam, nem a képzelet szüleménye.
Legyalogoltam a nyolcszáz kilométert, és átéltem minden pillanatát. Remegtem a döbbenettől, amikor kézzel foghatóvá vált a csoda, és sírtam a zavarodottságtól, amikor nem értettem, mi történik velem.
Ha más meséli, amit ott átéltem, azt mondom, túl színes a fantáziája.
Sándor Anikó, újságíró, író, a KMH vendégszerzője
A szerzőről
2011-ben, az El Caminóról hazatérve, karácsonykor jelent meg első könyve (El Camino – Az út, ami hazavisz), amely hatalmas siker lett Magyarországon, és már e-book formában is megrendelhető. (www.bookline.hu) Nem sokkal azután megírta dél-amerikai utazásának történetét (Pillangó a vállamon – A Buenos Aires-i kaland), arról, milyen különböző módon éli meg az öregedést egy nő Argentínában és Magyarországon. A könyv korosztályának bibliája lett. Szintén 2012-ben jelent meg a Az ajándék – Élet az El Camino után, idén pedig indiai megpróbáltatásairól adott ki könyvet a Jaffa kiadó: Zuhanó repülés – Összetörve Indiában. Elementáris erővel robbant be a könyvpiacra, könyvei rendszeresen a toplistákon időznek. Úgy látja, váratlan sikerének titka az, hogy könnyen azonosulni tudnak vele az emberek, hiszen hétköznapi nő, aki ki meri mondani, amitől a korosztálya szorong. Ráadásul egy kattintással elérhető a az interneten bárki számára. Olvasói erőt merítenek a történeteiből: „ha neki sikerült, talán én is képes leszek rá”.
Author: KMH Vendégszerzők
5:17 de.
magyarorszagon 1990 ota konnyu lecsuszni , nemcsak most , szoci kormanyok alatt konnyebb tonkremenni mint a jelenlegi NEMZETI kormany alatt , hajra orban , hajra magyarorszag , hajra fidesz , soha tobbet szoci kormanyt
8:03 de.
„ha neki sikerült, talán én is képes leszek rá”.Na azért ezt gondoljuk meg alaposan kommentelö társaim, és ne vágjunk bele ilyen bizonytalan kalandba hisz nem mindenki rendelkezik olyan íráskészséggel, hogy abból meg tudjon élni
10:37 de.
Meglepő ismertető itt a balliberális online ujságon. Nyilván van oka, hogy ide került. Több magyar politikus is is megjárta már az El Camino-t, csöndben vagy félhangosan. Állitólag Bajnai is meg akar újulni, átértékelni az életét, – és tervezi a Szent Jakab-útját: elzarándokol Santiago de Compostelába. Járjon EREDMÉNNYEL. (Amen.)
4:31 du.
grófok,,,,,gerÓfok!
Netán egy újdonsült trafik tulajdonost „tisztelhetünk” benned?
11:17 du.
Nacsak, a bolsik ujabban mar hisznek az Istenben is? Mi tortent elvtarsak? 🙂
Udv;
Moshe
1:21 de.
Moshe elárulnád, hogy jutottál ehhez a következtetéshez miből gondolod, hogy a cikk írója netán bolsi lehet, hogy az egész írás az írói fantázia része
5:09 de.
A parittyás hangja
2013 július 2
4:31 du. Ott sokkal komolyabb a baj!
1:47 du.
En az egyik hozzaszolasra reagaltam, miszerint Bajnai is vegigjarja ezt az utat.
A cikk irojaban csak az tetszett, hogy o is 40 napig volt a „hegyen”, akarcsak Mozes, Jezus es Mohamed. Az ilyesmihez ugy latszik mindenkinek 40 nap kell. 🙂
Udv;
Moshe
3:26 du.
Igen llanfair, tudom! Megint egy újabb valaki, akinek a világról alkotott képe Orbán seggénél kezdődik, és ott is végződik.
4:10 du.
Moshe! Te veled mi a ménkű van mostanában? Régebben józan középutas voltál, tudtunk tartalmas eszmecseréket folytatni minden ideológiai nézetkülönbség ellenére. Újabban viszont nem lehet két értelmes szót váltani veled mert annyira el vagy borulva, hogy ha rossz az időjárás akkor is bolsi ármányt emlegetsz. Olvasva reloaded bejegyzéseidet teljesen az az érzésem, hogy a baloldaliakat jobban gyűlölöd a náciknál is, és csak egy lépés választ el attól, hogy a shoah-t is a kommunisták nyakába varrd. Hová lett a józan eszed Miklós? Elvitte a cica?:)
9:53 de.
Kedves Parittyas!
Nem gyulolhetem a bal oldalt jobban, mint a nacikat, mert a nacik is a bal oldalon vannak.
De ha mar demokraciasat jatszunk, akkor en inkabb a jobb oldalhoz huzok, mert a demokracia mellett az egyeni szabadsagjogokat is szeret(n)em, amiket egyre-inkabb faragnak le rolunk a bolsi politikusok. Lassan mar visszasirom a regi szep idoket a Magyar Nephadseregnek nevezett leany baletttancos intezetben. Az szabadabb volt, mint ami itt kialakuloban van.
Udv;
Moshe
2:30 de.
Kedves Moshe,
jövő héten – ha sikerül – kiutazom Kárpátaljára , természetesen beterveztem kedves városomat Ungvárt is.
Talán tudok majd átküldeni fényképet mindkettőnket érdeklő épületről is. (El Caminoba valószinűleg majd csak a következő életemben jutok el…). Barátsággal, VBA
5:04 du.
Kedves Attila!
Rendben van, szeretek kepeket nezegetni, foleg olyan helyekrol, ahol en meg nem jartam.
Udv;
Moshe
8:31 du.
Akik túlélték a halál pillanatát, azt mondják, pár másodperc alatt lepereg a szemük előtt az életük. De csak ott, az utolsó pillanatban kristályosodik ki a lényeg, ám akkor általában már késő. Én 40 napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét, még időben. Mint amikor a sötétben váratlanul felkapcsolják a villanyt… Megismerhettem a lényeget, és arra is volt időm, hogy megálljak egy-egy pillanatnál, amelyről nem is sejtettem, mennyire fontos volt. Zarándoklatra indultam, fájdalmas vezeklés lett belőle. Egy olyan „bűnért”, amit nem is tudtam, hogy elkövettem. A Cruz de Ferronál letettem az otthonról hozott követ, és arra kértem az égieket, hogy amikor majd életem tetteit elbírálják, a mérlegnek az a serpenyője süllyedjen mélyebbre, amelyben a jótettek lesznek.
11:38 de.
Milyen változtatásokra van szükségünk az életünkben,hogy mi is megtaláljuk ezt a békességet? – Nem állítom, hogy mindenkinek nyolcszáz kilométert kell ahhoz gyalogolni, hogy eltaláljon önmagához. Azt azonban igen, hogy mindenkinek meg kell keresni a maga Caminóját. Ne történjen meg az, ami annyi emberrel megtörténik, hogy akkor döbben rá, mi mindent kellett volna másképp csinálni, amikor már késő. Most van itt az ideje annak, hogy megtegye amire vágyik! Én negyven napot kaptam a sorstól, hogy végignézzem életem filmjét, még időben. Mint amikor a sötétben felkapcsolják a villanyt, megláthattam a lényeget.
8:12 du.
Hú! Rendkívül érdekes ez az írás! A továbbiak? Még vissza kell keresnem? Izgalmas, fordulatos, de nyitva hagyja a kaput, amin be szeretnék kukkantani.Remélem sikerül és megtalálom a folytatást!
GRATULA! Szívből!
4:04 du.
Kedves Kommentelők!
Döbbenten olvastam a hozzászólásokat: hogy jön ide a politika??? Vajon mi táplálja a rosszindulatot, még egy olyan békés témánál is, mint egy zarándoklat???
A témához érdemben hozzászóló kisebbségnek köszönöm szépen a kedves szavakat. A kapu itt lehet, hogy nyitva maradt, de ha felkeltette az érdeklődést, e-book formában is megvásárolható a könyv az interneten.
Jó olvasást kívánok, és szeretettel várok a facebookon, a Sándor Anikó szerzői oldala -n.
8:35 du.
Anikó, én értékelem, hogy idejében felismerted a belső hangodat, el kell indulni, ki kell lépni és szarvánál fogva megforditani a fenevadat. Igen, ilyen felujjulásokra mindenkinek szüksége lesz elöbb-utóbb. Hogy ezt a pillanatot hol találja meg, az már egyéni szerencse. Én általában az égigérő templomban, azaz fák között, a hegyekben találom meg, legyen az a Sziklás hegység, Haida Gwai, Manitulin szigete, Agawa Canyon, vagy a kis erdő bramptoni házam közelében.