Szolidaritás
Van ez a fogalom, amit lépten-nyomon használ magát baloldalinak, jobboldalinak tartó alakulat, párt és közösség, anélkül, hogy legalább egyszer végiggondolná, mit is takar, mit is kellene jelentenie ennek, az emberi társadalmat összekötő legfontosabb kapocsnak?
Egyrészt van az elkönnyesedett szemű sajnálat, amellyel némi alamizsnát dob a „jószívű” a rászorulónak – főként a saját lelkiismerete megnyugtatására. Liberális barátaim azonnal számológéphez kapnak, amint a szót meghallják: mibe kerül, mit hoz, mit visz – mármint anyagiakban. A jobbérzésű konzervatívok büszkén verik a mellüket: ennyi és ennyi embernek adok munkát! És nem pirulnak el, amikor rákérdez valaki: mégis, mekkora kenyér jár a munka mellé? És adnak-e a kenyérke mellé megbecsülést, öntudatot is? Ami legalább olyan alapvető szolidaritási „kellék” lenne, mint a bér.
A legáltalánosabb azonban mindkét oldalon a hangos és méltatlankodó hőbörgés. Na, nehogymá’ bárki, bármihez is hozzájusson, egyszerűen azért, mert embernek született! Mert joga van emberhez méltóan élni! Dolgozzon meg az életért, én is megdolgoztam! A hőbörgők csak azt felejtik el, hogy ma már egyetlen erősebb nemzet gazdasága képes lenne előállítani az egész Föld népességének szükséges javakat a kolbásztól a számítógépig.
Jesus of the Bread Line / A római katolikus szocialista munkásmozgalom egyik fontos jelképe Los Angelesben.
De maradjunk csak a mi hazánkban, az Európai Únióban: mindenütt magas a munkanélküliség, nincs már biztos állás, aminek a béréből akár szerényen is, de meg lehet élni, enni lehet, ruházkodni, sőt a gyereknek is jut a vacsora mellett még könyv, esetleg színházjegy, néha egy-egy külföldi út is.
A szegénység nem azonos a faluvégi putrik ordító nyomorával. A szegénység mindennapjaira a szűkölködés jellemző: a szűken mért étel, éppen csak nem rongyos ruházat, és főként, legelsősorban a szűken mért kultúra. Mert nincs idő olvasni, kirándulni, színházba menni, ha az ember óráit, perceit az tölti ki, hogy hogyan tudná megszerezni azt az összeget, ami elég arra, hogy ne kapcsolják ki a villanyt, és télen se legyen hideg a lakás.
Vajon mennyi emberi kvalitás, érték, gondolat veszik el a polgári házak szoba-konyhái, a 36 négyzetméterre zsúfolt komfort betonfalai mélyén? Hová tűnik a 8-10 éves cigány vagy nem cigány lurkók kreativitása, zsenije, vagy egyszerűen csak a tiszta, munkás élet utáni vágya? Mikor jön el az a pillanat, amikor ez a gyerek felnőve nem gondolkodik többé azon, hogy miért kell neki és a családjának még az oly szűkös lehetőségekért is meghunyászkodnia, hanem felkapja az első keze ügyébe kerülő utcakövet, kitépi a sarkon a közlekedési tábla oszlopát, hogy azzal menjen neki a „gazdagnak”? Holott jóllehet, az igazi gazdagokat nem is ismeri, azt sem tudja, merre találhatók a negyedek, amelyekben biztonságos kőfalak és őrző-védők gyűrűjében az igazán gazdagok igazgatják az ő világát is. Ahol kimérik, kinek, mi jár, leginkább azon az alapon, hogy mi marad.
Ez az a veszély és pillanat, ami miatt a szolidaritás nem emberbaráti cselekedet, hanem a társadalom egészséges önvédelmi eszköze.
Nem, valóban nem születünk azonosaknak: van, akinek a keze ügyes, másnak az esze vág gyorsabban, és bizony van olyan is, aki a genetika szeszélyéből nehéz hátrányokkal indul az életnek. De mégis, mindannyian emberek vagyunk, és, mint azt szépen hangzó szavakban immár évszázadok óta és többször is kinyilvánítottuk: az embert születésének jogán megilletik bizonyos jogok: az élethez, a méltósághoz.
És ma már megvan, meg lenne arra a lehetőség, hogy valamennyien megéljünk, akkor is, ha nem jut immár mindenkinek fizetéssel ellentételezett munka. Szinte hallom az ellenvetéseket. Hogyisne, én 30-40, akárhány évet dolgoztam, az meg csak lógázta a lábát!
Kedves barátaim! Örüljünk, hogy a mi generációnknak jutott munka – nekem személy szerinti szerencsével nagyobbrészt olyan, amit szívesen és kedvvel végeztem –, és segítsünk a fiatalabbaknak, mindannyiunk gyermekeinek, megtalálni azt az utat, amelyen vicsorgás és egymás letiprása nélkül megteremthetik az ő saját életüket.
Ehhez lehetne egy eszköz a feltétel nélküli alapjövedelem, ami mindenkinek járna azon a jogon, hogy embernek született. A milliárdosnak is! Aztán kezd vele mindenki, amit akar. Bizonyosan lennének, akik csak „a lábukat lógáznák”, de ma is vannak a drágán és hatástalanul fenntartott segélyrendszereknek haszonélvezői. Két, igen hangos és népes ellenzéke biztosan lenne – már a zsigerből irigykedők mellett – az ügynek. Az egyik a munkaadók hada, akiktől immár számon lehetne kérni a munkáért járó bért, meg a munkavégzés körülményeit is. A legvadabbul bizonyára a politikusok tiltakoznának: nem osztogathatnák ugyanis mindannyiunk pénzét segélyre, közmunkára, hatalomra váltható hálát várva cserébe
Rátesi Margit
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba.
Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni.
Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!
10:57 de.
–Na,nehogymá bárki bármihez is hozzájusson,egyszerűen azért,mert embernek született.–
Ez nehéz ügy azt megvallom,vannak ugyan látszólag elfogadható ellen érvek,de azok látszólagosak de nem elfogadható valós érvek -.Munka nélkül jövedelemre szert tenni??-Ki látott már ilyet?? gondolják sokan, pedig ezzel a gondolattal meg kellene barátkozni-mert ez ma is működik csak másképpen nevezik. Azt hiszem Szili Katalin állt elő hasonló kezdeményezéssel,volt ugyan vízhangja, de túl nagy lelkesedés nem övezte, más-más okokból főleg az aktívan dolgozók és a munkaadók oldaláról ,úgy tudom ma is komoly ellentétek vannak.
Jelenleg Magyarországon ,de akár más országokban is munka nélküliségnek több okozója van,én csupán az egyik okozót szeretném kiemelni,ez pedig a gépesítés és a robot technika.–egyszerűen nincs szükség a emberi munka erőre,még az építőipar lehet kivételnek tekinteni.De a mezőgazdaság vagy ,más kis és nagyvállalatok már olyan fejlett technikával dolgoznak,hogy egyszerűen ,kiiktatták a kétkezi munkaerőt.
Nietzsch:-Ha valamely hatalom elveszi a munka természet adta jutalmát,az emberek közé vissza tér a munka gyűlölete,és a tétlenséget tartják az egyedüli jónak. Nincs szolidalitás olyan társadalomba amelyben terméketlen inprodukció és romboló elemek vannak,és akiknek egyébként még elfajzottabb utódaik lesznek mint amilyen ők maguk.
Véleményem szerint minden megszületett embernek szüksége van pénzre a léte fenntartásához , ezen dolgozni kellene.
Miután elmondtam képességeimhez mért véleményemet,erről a kérdésről,mit gondolok,semmi rosszat nem látok benne ha valaki,nem osztja a véleményemet. T.
2:03 du.
Sajnos jól látja a problémát az előttem iró. Igen is az egyik legfőbb ok a tulzott technikai ujítás, mely szükségtelenné teszi a kétkezi munkát. És akkor mi van az olyanokkal akik nem kétkézzel ha nem épp ésszel akarnak megélni? Magyarán a szellemi munkából élők, az entelektuellek stb. Mondjam azt, hogy felejtsük el? Nem tudom azt mondani mert azok is pénzből élnek. Az a helyzet ma már az entelektuellekből diplomásokból is túlkínálat van. Nincs nekik sem helyük munkájuk, illetve ha van is mélyen a szint alatt vannak fizetve. Mert orvosra, és más jó szakemberre mindig szükség lesz. Persze most jön majd a fene sem tudja milyen front, hogy örüljön, hogy munkája van. Egy pillanat. Régóta köztudott, hogy ha az árut a fogyasztó nem tudja megvenni, akkor nincs fogyasztás nincs nyereség nincs gazdaság. Az akkor csak van és porosodik, vagy mnegromlik. Márpedig, ha a vásárlónak magyarán a polgárnak nincsen pénze, akkor ugyan miből vegyen? Hitelre! Igen sajnos hitelre vásárol már manapság mindenki, de ez egyszer be fog gyűrüzni. Mert a banknak is végesek a hitelkeretei. Nem hiába könyörögnek a bankok az államnak több támogatásért ujabb tőke injekcióért. Ám ez is egy feneketlen zsák. Mert ugyan miből törlesszen a polgár ha nincsen bevétele? Ugyan az mint a vásárlás. Bizonyos helyeken az állam úgy variál, hogy nap napi fogyasztási cikkek árát emeli be, ugy hogy némi plusz pénzre szert tegyen. Gondolok itt az alapvető élelmiszerekre, a lakbérre, a viz és csatorna dijakra, szemét, villany gáz, telekommumikáció stb. És persze a pofátlan minden számlához befizetéshez csatolt külön dijak. Magyarán egy számla befizetés az nem azt jelenti, hogy egy számlát fizetek, hanem kettőt, vagy másfelet, mert rajta van egy extra adó vagy minek nevezzem. Mi lenne a megoldás? Azt sajnos én sem tudom. A baj az, hogy szinte senki. A cikkírót megértem és igaza van, hogy tulajdonképpen az állam semmit sem csinál, hogy radikálisan megszüntesse. Mert mond hat hónapig fizet munkanélkülit az sem semmi. Utána szoc támogatást az sem kis összeg. És akkor nem említettem a nyugdijasokat akik szintén nem kis pénzeket emésztenek(igaz valamikor rendesen be is fizették a pénztárba azt a ki tudja hány százalékot a fizetésüknek, csak az állambácsi ugye lenyulta elköltötte mint annyi minden mást, és most varázsolnia kellene erre is pénzt valahonnét)Munka nélküli jövedelem sajnos valóban létezik. Nem a szociális pénzekkel van csak baj. Az is hatalmas összeg. Itt a probléma abból ered, hogy ugynevezett „vállakozók” munkanélkül (mert effektive nem munka a csalás, lopás, sikasztás. Mondjuk rá vagy fogjuk rá valahol az is munka csak szellemi) tulzottan sok nyereségre tesznek szert. Ugyan mondja meg nekem valaki: miért nem tudja az állam ezeket extra megadóztatni? Beleértem természetesen a miniszter urakat a kiszolgáló személyzetüket tanácsadóikat? Ha semmi másra,(nem uj munkahelyteremtésre mert milyen munkát lehet manapság teremteni)de a szociális juttatások fentartására talán elégséges lenne. Mert előbb utóbb ez fog bekövetkezni ha akarják ha nem. Illetve elégedetlenség polgárháboru.
2:43 du.
Egyetértek a feltétel nélküli alapjövedelem gondolatával.
3:44 du.
Avi ben Giora
Egyet értek Önnel, a felkészült magasan képzett munkavállalónak is sok esetben nehézséget okoz a képzettségének megfelelő munkahely megtalálása,de a képzettsége folytán még mindig előnyösebb helyzetben van ,mint a képzetlen.
Magyarországon a megtermelt javak újra osztásában látok óriási nagy problémákat,A korrupcióról most nem is szólnék,pedig hatalmas összegek úsznak el általa. Pl:Ahol éhező családok ,és gyermekek vannak csúszik lefelé a középréteg, ott azt hiszem nélkülözhető lenne a stadionok építése,–vagy a vesztességet termelő állami vállalatok vezetőinek olyan fizetéseket,vagy év végi prémiumokat megszavazni,amilyet egy egyszerű állampolgár még álmában sem látott,és még lehetne jó néhány ilyen visszásságot felsorolni. Őszintén mondom nem tudom ,hogy ennek a sokakat érintő problémának mi a megoldása– azt viszont tudom, hogy abban az országban ahol éhezés van ott az ország vezetőinknek szégyellnie kellene magukat,nem kicsit-nagyon-már csak azért is mert európában ez eléggé ciki.
Rousseau:
Azok akik kieszelik vagy kivetik az adókat a gazdagok osztályába tartoznak, s nem fognak saját rovásukra terheket vállalni magukra,csak azért hogy a szegényeken könnyítsenek.
4:53 du.
Avi! A magyarországi Párt és kormánya a munkanélküli segély folyósításának idejét lecsökkentette 90 napra. Ezután 22500 forint segély jár, de egy családban csak egy embernek, és az is csak akkor, ha vállalja a közmunkát, amiért 50 ezer forint körüli összeg jár (segély persze akkor nem). Ezért pl. falvakban, kisvárosokban, ahol ismerik egymást az emberek, a polgármester simán zsarolni tudja a munkanélkülit: akkor mehet közmunkára, ha adnak neki lehetőséget. Ha pedig nem tud közmunkára menni, akkor segélyt sem kaphat. Eddig egy hölgy vállalta nyilvánosság előtt, hogy nem adtak neki közmunkát, és azt mondta neki az illetékes, hogy gondolkodjon el azon, hogy mikor volt rossz helyen… Kiderült, hogy a hölgy ott volt egy gazdatüntetésen, ahol azért elégedetlenkedtek a gazdák, mert a falu földjeit egy ismeretlen nyerte el, nekik nem jutott egy hold sem. Hát ez van.
3:08 de.
hol is van ilyen? talán szaudi arábiában?
7:51 de.
Naiv a cikk javaslata, a helyzetértékelése elég felületes. Az Európai Unióban elég magas színvonalon, viszonylagos biztonságban él az emberek 90%-a. Nem véletlenül törekednek a fejlődő országokból milliók az EU-ba. Persze ezért keményen meg kell dolgozni.
Ha a TV előtt töltött órák statisztikáit nézzük, az is kiderül belőle, szabadideje is van bőven az embereknek, hogy pl. Való Világot, s egyéb szemetet nézzenek.
Kétségtelen, az olló a leggazdagabbak és a szegények között egyre jobban nyílik – de a világ rendje olyan, hogy ezt előbb-utóbb kompenzálni szokta, hogy elkerülje a robbanást. Az EU-ban piacgazdaság, többé-kevébé szabályozott kapitalizmus van, de az EU-n kívül is. Akinek ez nem izlik elmehet Kubába, Észak Kóreába, utána meginterjúvoljuk, mi a véleménye arról a kommunizmusról, amit a világ minden más táján kiköptek már…
3:42 de.
Anyahajó! Az emberek nem objektív tények lapján ítélik meg a helyzetüket, hanem „mihez képest”. Az Európai Unióban NEM él biztonságban és magas színvonalon az emberek 90%-a, mert ha nem tűnt volna fel, Magyarország mellett például Bulgária is az EU része immár 10 éve, tehát közös hazánkról van szó. Ezt leszámítva, a valahai nyugat-európai országokban is jelentősen romlott a bérből és fizetésből élő alkalmazottak, munkások helyzete, nyílott a gazdagok és a szegények közötti olló. Az a bonni, vagy chelsea-i polgár, aki korábban a teleket Spanyolországban töltötte, ma többnyire a munkanélküli gyerekeit kénytelen támogatni. A déli volt „nyugat-európai” országokról nem is beszélve: Spanyolországban (például a kétlaki turisták elmaradása miatt is) 25%-os! a munkanélküliség, de a fiatalok FELE nem képes elhelyezkedni, és Görögországban is hasonló a helyzet. Szóval az elszegényedés nem magyar jelenség, nem ismerem az USA és Kanada adatait, de lefogadom, hogy ott sincs kolbászból a kerítés a nagy többség számára. Nagyon leegyszerűsítve az a legtöbb fejlett országban a probléma, hogy a társadalom egy szűk szelete – 10-20%-a – mértéktelenül gazdag, miközben a sokaság egyre csúszik lejjebb. Persze a gazdagság és a szegénység is más és más mértékű országonként – hiszen egy egyiptomi „gazdag” polgár bármikor cserélne egy magyar középosztálybelivel, a kínaiakról nem is beszélve.
Ami meg az észak-koreai „kommunizmust” illeti: igazán kidughatnád már a fejed a marxista-leninista középiskolák számára készített katekizmusból. Akkor talán észrevennéd, hogy kedves magyar nemzet(meg)vezetőnk öles léptekkel halad afelé…