Amikor a CCCP-ben 2.
Kazany. Tatárország (Autonom Tatár Szovjet Köztársaság, vagy valami ilyesmi) fővárosa – anno egy köztársaság a többi közt.
Miután Moszkvában mindenhol csak vörös zászlók lobogtak, itt meglepő volt mellettük a kék-vörös, igaz, lényegesen kisebb zászló, na persze, nem mindenhol, leginkább csak itt meg ott. Akkor még bőven nem értettük, mit is jelentett a hovatartozás eme óvatos kinyilatkoztatása.
A Volga szállóban helyeztek el minket. Tkp. a teljes negyedik emeletet megszálltuk, felettünk csak a technikai szint volt (erről majd később). Igazi szocreál épület volt, az alagsorban kifelé is működő büfével, a földszinten étteremmel, abban zenekar és minden este(!) tánc, az emeleteken pedig gyeskókkal – gyezsurnaja, amolyan kiszolgáló, emelet felügyelő meg telepített kgb ügynök, akinek elsődlegesesen a nem kívánatos (kérdés, kinek) hölgyvendégek kiszűrése és úgy mellesleg forró tea (szamovárból kifolyólag, 25 kopek) kiszolgálása és vasalódeszka + vasaló kölcsönzése volt a feladata. Úgy általában. A miénk egy valódi orosz nagymama típus volt, kerekded mindenhol, amolyan Matrjoska-forma és valami iszonyú éneklő, falusi dialektussal beszélte az oroszt, ami külön élvezet volt (mármint, amikor megértettük, hogy mit is mondott).
Maga a szálloda – hinnétek-e – a folyó egy kanyarulatánál feküdt. A kanyarulatot Volga anyácska méreteihez szabták, egy szelíd öblöt képezett, kb. akkorát, mint a Balaton. Igazából sohasem volt egészen belátható, mert majd’ mindig köd lepte. Kivéve, amikor szikrázóan sütött a nap, de akkor meg a jégről – mert persze, gyökig be volt fagyva – felszálló pára burkolta be úgy derékmagasságig. A lékhorgászoknak – külön emberfaj – csak a válla-feje látszott ki belőle.
Képzeljetek el egy teljesen normális embert. Férfit, persze, a lékhorgászat nem női sport.
Legfontosabb öltözéke a nemezcsizma, ezt veszi a normatív csizmája fölé. A jobbaknak katonaságtól levedlett hosszú irhabunda, a kevésbé tehetőseknek bekecs, nagykabát, kinek, mi, fejükön az obligát usánka. Hátukon faláda, két szíjjal felerősítve. Ebben van a zeig – vagyis a készség –, meg a mahorka, az újságpapír (francba a finomságokkal) és a legfontosabb: az üveg vodka. Tehetősebbeknél a mahorka helyett Belomorka, vagy valami más, szűzdohánnyal töltött, füstszűrő nélküli, papírszopókás (папироса) cigaretta. 
A szopóka majd’ 8 cm hosszú, részben azért, hogy kesztyűsen is meg lehessen fogni, részben nagy ügyesen, egymástól 180 fokban elforgatva, ujjal két helyen behorpasztják, ezzel kezdetleges Bernoulli-csatornát hozva létre, ami mégiscsak alkalmas valamennyire a káros anyagok kicsapatására.
Keresztben a faládán, vagy csak úgy, kézben lóbálva, a lékfúró. Annak tárcsamérete határozza meg, mekkora halat lehet átcibálni a léken. Nameg a delikvens kitartása, mert a 40-50 cm vastag jégbe lukat fúrni, nem kis teljesítmény. Aztán a ládát le, rákuporodás, ráfüstölés, néha kurjantás a szomszédnak – nem ülnek ám egymás nyakán, dehogy, úgy 50-60 méter van köztük, van elég hely, teres ám az öböl. Néhány óra teltével aztán szedelődzködés – a vodka elfogyott, zsákmány vagy van, vagy nincs, mindegy is, megint jól elvoltak – és csoszognak szépen vissza a partra.
A szállodához vissza. Átkozottul vastag fala volt, kb. fél méter. A szobákon dupla ablakok, amiből már rég kifagyott a gitt, néhány kósza szeg tartotta helyén az üveget. Igazából mindegy volt, senki sem vetemedett volna a kinyitására, abban a kurva hidegben (amit szélső értéknek megértünk, az – 32 fok volt, szél nélkül). Az ablak jobb felső sarkában volt a fortocska. Ez egy kb. A4-es méretű ablakocska, azt nyitottuk ki, ha szellőztetni akartunk. A radiátor, ahogy kell, az ablak alatt került beépítésre. Az ablakpárkány, a fal vastagságához idomulva, min. 40 cm szélesen terjengett. A fűtésre jellemző, hogy a vaj az ablakpárkányon kopogósan kemény maradt. Az ajtó attól csukódott, hogy szorult, de istenesen. Alul min. 1 cm-es hézagon leskelődött be a folyosó, így a szoba szellőzése arra mindig biztosított volt.
Az ajtó felett vezetékes rádió. Kikapcsolni nem lehetett, csak duruzsolásig lehalkítani. A vezetéket kitépni illetlenség lett volna, különben is, onnan hallgattuk a reggeli időjárás jelentést. -10 fok alatt az alsó tagozatosok nem mentek iskolába, – 20 alatt a felsősök sem, – 30 alatt pedig a középiskolákban és a felsőoktatásban is szünetelt a tanítás. Ennek igen egyszerű oka volt: a fűtési rendszerek egyszerűen nem bírták, a tantermekben uralkodó hőmérséklet még az elvtársi, amúgy sokat tűrő szovjet értékrendszer szerint is alkalmatlan volt a huzamosabb ott-tartózkodásra.
Mondjuk, a szállodában, erről mit sem tudva, már az első napokban, mi, puhány kelet-európaiak, reklamáltunk. Na, erre csavartak egyet a fűtésen, minek eredményeként a műszaki szinten eldurrant néhány csatlakozó, közdarab meg tömszelence, eláztatva négy szobát. A franc az ilyen kényes népségbe!
Reggelenként busz jött értünk – hazafelé, aki akart, azzal jött vissza – a vállalkozó kedvűek, mint én is, felfedező útra indultak és remélték a legjobbakat.
A folytatásban a városról, az emberekről és úgy általában.
Author: Ille István
Civil a pályán. Egészen más területen dolgozott, a politikához nem sok köze volt, de véleménye arról annál inkább. Három évvel ezelőtt egy társával együtt létrehozta az ellenszek.hu Demokritikus Vélemény Magazin internetes oldalt, aminek felelős szerkesztője. Szépirodalmi vonalon, Harunlarasid néven több, mint 60 novellát, több tucat önéletképet és úti beszámolót publikált a www.harunalrasid.nolblog.hu oldalán. Elkötelezett, azonban pártoktól független, baloldali értékrendű és világnézetű ellenzéki.
7:04 de.
most jottem le a jegfalrol a lomnici csucson voltam , jol mukodik a jegcsakanyom
7:23 de.
tatarfiu: burkus kutya, a lomnici csúcson nincs jégfal, kassa pedig elég messze esik tátralomnictól 😀
ha kitekint balra, van a közelében egy kórház, biztosan akad ott egy ambuláns elmebeteg kezelő. javaslom, jelentkezzen ott, amíg nem késő.
7:55 de.
Én láttam olyan vonatot , amiben a gyezsurnaja géppisztollyal járkált.
( Ez valami orosz kuriózun lehetett, bár nem voltak népi motívumok faragva a Kalasnyikovba…)
8:04 de.
Buszozás a méteres keményre döngölt havon ?
Az külön műfaj a Szgyelanóban :
Azt úg kell csinálni , hogy amikor -jó messze- a kismama a gyerekkocsival lelép a járdáról , nagy gázt kell adni !
Had meneküljön a dübörögve közeledő gép elől, botladozva a csúszos havon.
Europeer embernek ez kissé szokatlan.
Eleinte!
Aztán , mikor láttuk hogy soha senkinek nem esik baja , megszoktuk…úgy három nap után.
Ez ottan valami össznépi téli játék vagy mulatság lehet , mint nálunk a disznóvágás.
9:47 de.
Köszönöm István .
3:01 du.
Köszi István.
Folytasd,nagyon érdekes.
3:29 du.
gyuri10: még van 9 rész 🙂
3:38 du.
Ille István. Soha nem voltam a SZU-ban mikor szinte ingyen volt. Most már nagyon sajnálom. Már nem igen éri meg. Három éve át akartunk ugrani Helsinkiből Leningrádba. 200 000 forintba került volna 1 nap. Hiába no, amit megtehettem volna meg kellett volna csinálni mikor lehetett.
3:50 du.
Hajrá!
3:55 du.
llanfair: az 1975-ös és a mai SZU/oroszország nem is hasonlít egymásra – a mostani kárára. volt egy sajátos bája az akkorinak.
leningrád meg amúgy is európa – ha nem is a földrajzi értelemben véve.
4:10 du.
Ille István. A Lett, Litván és Észt részen voltam három éve. Az már Európa. Az Ukránokat kikerültük szándékosan. Már nem igen megyünk innen el oda. Az Ermitázs érdekelt volna.
De a Transzszibériai vonalon egyszer végigmegyünk ha összeszedjük a bátorságunkat. A Volga az Ob a Jenyiszej az Ural és Vlagyivosztok látványa nagy álmunk.
5:08 du.
llanfair,
én már 5x voltam Velencében.Azonkívül egész Európában is.Te már mindent láttál a világból,hogy transzszibériai ingereid vannak?
3:37 de.
Gyuri10: A nyavalyát. Szinte semmit. Csak Európát jártam mert a repülőn félek úszni nem tudok (Bakter Brothers). Tavaly beleestünk két 17 órás viharba az óceánon, nem vágyok vizet látni közelről. Ehhez képest szigeten lakunk. Autóval jártunk mindenhova. Minden évben csinálunk egy nagy európai körutat autóval. De azt a tájat szeretnénk látni nagyon. Nem is megfizethetetlen egy kétszemélyes hálókocsifülkében. Nagyon perverz?
8:52 de.
llanfair: ma már talán nem. 1976-ban, amikor a csapat másik fele minszkből tartott vissza, volt, akiket – puszta spórolásból – a cége vonatra ültetett. az egyik srác – meglátva az illemhely állapotát – képtelen volt vizelni, begörcsölt. mivel a kb. 1200 km-es távot úgy 20 óra alatt tették meg, a szenvedő srácot valahogy be kellett indítani, mivel fájdalmában már üvöltött. a vonatkísérő kgb ügynök, szerencsénkre, kapott felcser kiképzést is, és egy golyóstoll betéttel – szerencsére műanyag volt, levágta a tollhegyet, kifújta a sűrítményt, vodkával átöblítette (vagyis a szájába vett egy adagot, és átfújta rajta, ami nem ment át, azt önfeláldozóan lenyelte) – amolyan mc’giver módra megkatéterezte, ahogy kell, húgycsövön át.
a srác elájult (két napig még véreset pisilt), a kollégák felmosták a padlót, a kgb-s megkapta a maradék vodkát, és mindenki boldog volt.
9:02 de.
Ille István: Azért erről az elsőosztályú vonatokról nem ilyen rémisztő híreket olvasni. Aztán a hülye turistáknak csinálják, és a valuta még mindig kell az oroszoknak is.
De az igaz, hogy nem kevés aggodalommal készülünk a nagy útra. De van veszélyesebb hely is a világban.
De ha van valakinek friss infója annak örülnénk.
9:28 du.
Pityu :
Akkor az egy gyors vonat volt !
Amin mi utaztunk az Északi sarkkörre , az 17 óra alatt tett meg 700 kilómétert !!
A részeg tengerészek egy az egyben pöcegödröt csináltak a toalettből hehehehehehehee…..én még addig olyat nem láttam….szerencsére utána sem…a 10 centiméteres vizelet-rétegen egészen nagydarab izék úszkáltak :DDDD
( Merthogy jó magas volt a küszöb.És vízhatlan !
Persze azért találhatóak voltak más kocsikban használható klozettek is,,,Cserébe rábeszéltem a gyezsurnaját hogy 20 Rubelért adjon nekem kettő spéci szovjet teáspoharat.
Hármat hozott és pironkodva nem akarta elfogadni a huszast ! Végül lealkudta az ajánlatomat 5 Rubelre de nem hagytam magam ! Egy tizest tukmáltam rá a terebélyes hölgyre. Egészen boldogan hagyta el a fülkét.
Valóban , arrafelé a KGB ügynökök egészen kivételes tulajdonságokat is képesek felmutatni :
Ismertem olyat aki elsősorban kiváló villamosmérnök volt , másodsorban Európahírű hegedűművész , harmadsorban KGB ügynök és negyedsorban kitűnően tudott káromkodni magyarul , holott nem ismerte a nyelvet.