Tusványos. Érdekes szókapcsolat Tusnádfürdő és Bálványos helységnevekből, de összhangzása leginkább a posványosra hajaz. Mondjuk, az is. Évek óta tocsog ugyanabban a posványban Orbán és alattvalóinak bávatag társasága. Évek óta ugyanazt mondja – ha nem is szó szerint, de iránymutatólag: majd én megmondom a tutit!

Hát, most is megmondta, miszerint  – szerinte – a liberális demokráciának  vége. Részint igaza van, mivel a rendszerváltás után a szocialista és liberális formációk részéről kialakított liberális demokrácia valóban véget ért az ő regnálásával. Tehette e kijelentését annál inkább is, mivel a rendszerváltás eredményeivel – ki érintettsége, ki türelmetlensége okán – sokan elégedetlenek voltak. Nomeg, a rendszerváltás versztesei bizonnyal többen vannak, mint a nyertesei, így hát a meglehetős szellemi posványba ragadt magyar társadalomban olyan fene nagy felzúdulás nem kerekedett, csak némi baloldali szellemi elit kongatta meg a vészharangokat.

Hiába állt fel egy – meglehetősen sovány – piacgazdaság, hiába nyitogatta szirmait a demokrácia bimbója, a modell nem működött, és ennek okait nálam avatottabb közgazdászoknak és politikai elemzőknek kell taglalniuk. Az igazi rendszerváltást valójában a jobboldal akadályozta meg. Antall gazdasági dilettantizmusával, az Orbán-Torgyán vegyes páros a támogatási és állami megrendelések elvtársi szétosztása rendszerének hathatós alkalmazásával, amire a jelenlegi rezsim csak rátett egy lapáttal.

2010-ben a jobboldal kapta meg a lehetőséget egy új modell kidolgozására. Eddig még nem igazán sikerült nekik más, mint jó alaposan bebetonozni magukat, ami ugyan lehet egyfajta modell, csak nem biztos, hogy hosszú távon hozzájárul az ország fejlődéséhez. Orbánék az első perctől kezdve arra törekedtek, hogy ne legyenek autonóm politikai és gazdasági intézmények, mert azok csak az ő hatalmukat gyengítenék.

Elvben ugyan demokratikus rend alakult ki, de valójában annak orbáni formája, az irányított demokrácia, ahol az állampolgárok számára a sokoldalú érdekképviselet, az érdekérvényesítés, a kisebbségi jogok következetes védelme csak vágyálom.

Nem lett jobb a helyzet a gazdaság terén se: a régi kádári időkre emlékeztető működési rendet honosítottak meg. Igaza van Orbánnak: a monopolhelyzet, a nagymértékű állami támogatások, a mindent átszövő korrupció, a piacra lépés akadályozása minden, csak nem liberális állami modell.

Ettől még a liberális demokrácia csak itthon bukott meg, és hiába rikoltozza Orbán a négy égtáj felé, hogy annak nyugaton is vége, az köszöni szépen, él és virul, mert hát, az azért kevés, hogy a Vezér ezt szajkózza. 2008-as válság tanulsága, hogy azok az államok, amelyek a piacgazdasági elvek mentén működtek, ráadásul a liberális demokrácia modelljében, vidáman túljutottak a válságon. Mi meg nem, pedig Orbán már tavaly kijelentette, hogy Magyarország már régen túl van rajta. Azután rájött, hogy csak kis sündisznó effektusa volt.

Németország, Ausztria, Hollandia, Svédország, Dánia példája mutatja, hogy nem a demokratikus és piacgazdasági intézmények kiiktatására, állami helyettesítésére van szükség, hanem működési akadályaik elhárítására.

Orbán 2010-ben megkapta a lehetőséget arra, hogy vissza vezesse Magyarországot a fejlett nyugati országok közé. Tévedések elkerülése végett erre kapott felhatalmazást, és nem arra, hogy hatalmát bebetonozza, és hogy a gazdaságot politikája alá rendelje. Ezen a populista népszerűségnövelő intézkedései se segítenek, mint pl. a(z) (ál) rezsicsökkentés, ami kb. ugyanaz, mint a szocialisták 13. havi nyugdíja.

Nálam okosabb ember írta: „Az orbáni beszéd egyik fontos célja nyilván az volt, hogy megmagyarázza a gazdasági sikertelenséget és az autonómiák felszámolásának a programját. Erre szolgált az a csúsztatás, hogy a hazai liberális berendezkedés kudarcát kivetítette az egész világra, és általános rendszerválságként láttatta.„ Ettől kezdve Kína, Oroszország, Törökország, Szingapúr – ami nem kicsit csak rendőrállamként aposztrofált – követendő példaként történő felhozása részéről már a hülyeség tárgykörébe tartozik, de ezen gondolkozzanak el tanácsadói, akik hagyták ilyen messzire eltévelyegni a valóságtól a Vezért.

Ez bizony, a magyar rögvalóság maga. Orbán Tusványoson első sorban hazai híveinek vetített jövőképet.

Csakhogy, az illiberális modelljének – amiről ugyan még neki sincs halovány segédfogalma sem, hogy’ is kellene kinéznie – több alapvető megvalósítási gondja van.

Nincs bevonható forrás, a hazai tőkének esze ágában sincs invesztálnia, a külföldinek Magyarország nem partner, a GDP a béka feneke alatt van, a magyar munkaerő nem termel hozzáadott értéket, piaci viszonyok közt jó, ha 200 ezer az ilyen munkavállaló. Az orbáni piacgazdaságnak köszönhetően cserébe kitántorgott az országból több százezer munkavállaló. Legújabb források a londoni munkaügyi minisztérium belső tanulmányára hivatkozva 1,4 millió (!) angol tb-számmal rendelkező magyarról tudnak. Legyen túlzó ez a szám, osszuk el a legkisebb közös osztóval, akkor is rémisztő eredménye Orbán új társadalommodelljének!

Az uniós fejlesztési forrásokat képtelenek vagyunk lehívni, de, ha mégis, azt a saját elitje számára játssza át, a külföldi tőke menekül, még a stratégiai partnerség se véd a kormány improvizációitól, szóval, mégis, miről beszélt Orbán? Majd Brüsszelnek elmagyarázza, hogy áh, ne tessék aggódni, nem kell olyan komolyan venni, amit a világ végéről és a nyugat összeomlásáról hadováltam, az csak arra volt jó, hogy kifogjam a szelet a szélsőjobb vitorlájából, hiszen őket csak én tudom kordában tartani!

A pávatánc folytatódik, Magyarország hajója – pedig Orbán, a Nagy Kormányos megígérte, hogy biztos kikötőbe kormányozza – demokratikus szküllák és liberális kharübdiszek közt hajózva nyugati irányból kelet felé fordult, haladás közben az összes gőzt a hajókürtre vezérelve…