A budapesti lokálpatriotizmus meghaladja a felcsúti vezér fantáziáját
Magyarország önkormányzati választásra készül, október 12-én voksolhat városai, falvai vezetőire. Budapesten a főpolgármester-jelöltek keresése zajlik, a baloldalon sokakban felmerül Ráday Mihály személye, aki évtizedekkel ezelőtt filmsorozatot forgatott a televízió számára a főváros értékes területeiről, szépséges házairól. Ráday érdemeit én határozottan kisebbíteném. Bár én is szívesen néztem a múlt századfordulói budapesti házak bemutatását, és őszintén örültem, amikor sikerült az Andrássy úti kandelábersort megmentenie, egyvalami azért hiányzott.
Illetve, egy tévésorozat készítőjétől nem, de egy főpolgármestertől bizony nagyon hiányzik. Például annak bemutatása, hogy azoknak a gyönyörűséges házaknak a mélyén, meg a hátsó udvaraiban sötét, komfort nélküli lakások jutottak a többségnek (a hatvanas években a fővárosi lakások 68%-a volt komfort nélküli).
Ha igazán, az EGÉSZ főváros a szívügye lett volna, akkor nem beszélt volna olyan lekicsinylően, sőt megvetően a lakótelepekről. Amelyek sok százezer embernek nyújtottak – és nyújtanak a mai napig emberhez méltó otthont, fürdőszobát, melegvizet, napfényt. Nem szépek, mondja sok széplélek.
A lakótelepeket nem a szecesszió gyönyörűséges példáihoz, mint pl. a Gresham-palota – kell hasonlítani. Ez olyan, mintha a 30 éve mellettünk élő feleségünktől azt kérnénk számon, miért nem olyan szép, mint Claudia Schiffer, miért nem olyan okos, mint Marie Curie, vagy miért nem olyan gazdag, mint Sissy. Tessék megnézni a Terézváros, az Erzsébetváros, a Józsefváros vagy a Ferencváros bérkaszárnyáit, a szűk utcák partján. Azokat a „gyönyörű” gangos házakat. Azután meg elmenni Kispestre, vagy Újpestre, ahol a tízemeletes házsorok ablaktábláin festő ecsetjére méltó módon tükröződik a lenyugvó nap fénye.
Nekem egy főpolgármester ne egy szép csatornafedél elvesztésén borongjon (azon is persze), hanem azon agyaljon, hogy mitől van az, hogy a távfűtés Magyarországon a legdrágább. Holott a leggazdaságosabbnak kellene lennie, hiszen egyszerre sokakhoz jut el. Ráadásul a környezetet is a legkevésbé terheli. Hallottam arról, hogy más nagyvárosokban a családi házas övezetek is csatlakoznak a távfűtéshez, Budapesten meg aki menekül a lakótelepről, főként a nagyon drága fűtés miatt teszi. És bár a különbség az utóbbi időkben csökkent – az egyedi fűtés is drágább lett –, a szabályozhatatlanság azonban még mindig az utóbbi előnye. Ha nincs pénzem, nyugodtan megfagyhatok a családi házamban, vagy a cirkós lakásomban, de a távfűtött otthonomat fél év alatt elveszíthetem, ha nem tudom fizetni a számlát.
Aztán azt nézném meg, hogy miért van az, hogy a lakótelepek mérnöki gondossággal kimért szabad területein az egyik helyen miért pompázik szépen rendben tartott park, játszótér, a másik helyen meg derékig érő gaz, embermagas szeméthegyek.
És még mindig csak a lokális ügyekről beszélünk, amik nagyjából a kerületi vezetőkön múlnak. A Főváros vezetésére vállalkozónak azonban messzibbre kell látnia. Például nem lehet csak a kerületek gondja a szociális ellátás. Különben is, egy hajléktalan nem lakik sehol, akkor a kerületeknek az az érdekük, hogy bármi áron, de kiszorítsák a területükről az „antiszociális” elemeket. Nincs, vagy alig van önkormányzati tulajdonban maradt bérlakás – a teljes lakásállomány 5%-a.
Keleti sunrise. Fotó: chessbase.com
Látni kell, hogy Budapesten sem csak a „lump” személyeket veszélyezteti a teljes ellehetetlenülés, az otthon, a lakás elvesztése. Elég, ha valaki fél évig nem talál munkahelyet az elvesztett helyett – ma átlagosan 1 év a munkakeresés ideje Magyarországon, miközben a munkanélküli segély 90 napig jár! Egy szociális bérlakás (30-40 négyzetméter) havi rezsije (bére, világítása, fűtése, stb.) 30-40 ezer forint. A segély meg 22.500 forint. Az is csak akkor, ha a családban nincs másik dolgozó, nyugdíjas stb. Ha valaki meg egyedül él, biztosan az utcára szorul.
Ma a fővárosban – de másutt is az országban – egészen perverz alapokra épül a szociális ellátás. Nincsenek tisztázva a viszonyok, ami persze nem a legutóbbi 5 év sara: évtizedek óta cipeljük. Hogyan csapódik le ez a lakásügyekben? Miután vagy negyven évig szinte kizárólag tanácsi (önkormányzati) tulajdonú lakás létezett a fővárosban, a „bérleti jog” vagyoni erőre emelkedett. A lakásból ugyanis a tulajdonos tanács csak akkor tehette ki a bérlőt, ha másik, ugyanolyan feltételű bérlakást biztosított. Ez persze azzal járt, hogy sem a tulajdonos tanács, sem a bérlő semmiféle kötelezettséget nem vállalt az ingatlannal szemben. A tanács nem tartotta karban, a bérlő meg nem fizette a lakbért. Nem átmenetileg, hanem éveken keresztül. Ez persze nemcsak Budapesten volt-van így, hanem a nagyvárosokban is. (A miskolci esetben sem a „házaikból” akarják kiköltöztetni a lakókat, hanem a bérleti jogviszonyt akarják megszüntetni, gyakran többszázezer forinttal tartozó bérlőkkel szemben, „lelépési” pénz fejében.)
A kilencvenes évek elején eszement lakáseladási hullám azoknak, a régi rendszerben kivételezett helyzetben lévőknek kedvezett, akik jó helyen, jó bérlakáshoz jutottak. Ők a piaci érték 10-15%-áért vehették meg a lakásaikat, és ha ezt az összeget készpénzben kifizették, további 30-40%-os kedvezményben részesültek. Ha részletfizetést kértek, akkor kamatmentes kölcsönt kaptak akkor, amikor az öröklakások és szövetkezeti lakások tulajdonosainak kamatát 3-5-ről 25-30%-ra emelték. Magyarországon egyébként nem azok voltak örök-, vagy szövetkezeti lakástulajdonosok, akik nem tudtak a pénzükkel mit kezdeni, hanem azok, akiknek semmi reményük nem volt, hogy valaha is bérlakáshoz juthatnak.
És ez csak a lakáskérdés, annak is egy szelete. Legalább ilyen égető gond a tömegközlekedés ügye, ami ugyan Budapesten még mindig nagyságrendekkel jobb, mint sok hasonló nagyvárosban, de vannak érzékeny csomópontjai, mint például a 3-as metróvonal.
Nem győzök eléggé mosolyogni azon, hogy az elődökön kérik számon a felújítását. De hát könyörgöm: a 3-as vonal a nyolcvanas években kezdett épülni, az első szakaszát már Demszky adta át! Kezdett volna rögtön a felújításba? Bár a húsz év alatt a felújítás terveit elkészítették, mert számítottak arra, hogy mára el kell kezdeni. A kettes vonalat viszont 1970 április 4-re adták át, nyilvánvaló volt, hogy annak a megújítása az elsődleges. És még nem is beszéltünk az 1-as vonalról, amiről kevesen tudják, hogy a londoni metró után az európai kontinens első földalattija volt: 1896-ban adták át. Nem is szabályos metró, hiszen nem fúrták, hanem ásták az alagútját, végig, az Andrássy úton. 1973-ban újították fel, és hosszabbították meg a vonalát. (A felújítás során egyébként végig megőrizve a múlt századforduló állomásait, a jellegzetes oszlopfőkben végződő vastartókkal együtt. Budapestre látogatóknak ajánlom a mintegy 5 kilométeres út végigjárását.)
Készséggel elismerem, hogy egy felcsúti, vagy hódmezővásárhelyi lakosnak meghaladja a fantáziáját, hogy egy közlekedési eszköz egyetlen reggelen tízszer annyi embert szállít, mint Felcsút és Hódmezővásárhely lakossága összesen. De ha az a felcsúti vagy hódmezővásárhelyi lakos éppen hazám vezetője, akkor kutyakötelessége a fantáziáját megerőltetni. Ha nem megy, nem kell erőltetni, lehet igazgatni a kisvárost zsebből, meg a felcsúti birtokot az intézővel, nem kell ugrándozni az országos – pláne nem a nemzetközi – politika vékony jegén. Főként azért nem, mert azon a vékony jégen mi is ott vagyunk.
Mi, fővárosiak is. Akik vagy itt születtünk, vagy csak „bebírók” vagyunk, de szeretjük a városunkat. Nem csak azért, mert lélegzetelállítóan gyönyörű. Legutóbb éppen dr. House – illetve az őt megszemélyesítő színész járt itt, és állítólag azt mondta: nem mer ránézni sem erre a gyönyörűségre.
Hanem ezért, mert nekünk egy Duna-parti szállodaablakból látható csodálatos panorámánál is többet jelent. Tetszettek már látni a Fiumei úti nyugdíjpalota belsejét?
Még egyszerűbben: az Állami Áruházzal szemben lévő hidegbüfét, ahol először fogta meg a kezünket szégyenlősen az a fiú (lány), akit már régen kiszemeltünk. Azt a Gát utcai sarkot, ahol először csókolóztunk, azt a kőbányai lakást, amelynek mélyén először éreztük, micsoda erő, ha ketten összetartozunk. A Kerepesi úti temető hosszú téglakerítését, amelynek mentén gyalog sétáltunk langyos tavaszi éjszakákon a második műszakból hazafelé tartva. Vagy éppen e sírkert árnyas gesztenyefái alatt olvastunk kedves költőnk sírja mellett, és már a fiúnk is ott szendergett a babakocsiban.
Egy nagyvárosban mást jelent a lokálpatriotizmus, mint egy párezer ember lakta településen. Ha meg egy ország fővárosa is, akkor az ott lakók felelőssége is nagyobb annál, minthogy a hozzájuk legközelebb eső buszmegálló kellően ki legyen fényezve.
Ezt a felelősséget és lehetőséget kente el az uralgó Párt, amikor úgy döntött, hogy Budapesten nincs szükség közgyűlésre, majd eldöntik a kerületi polgármesterek, mi a legjobb a fővárosnak. Csaknem egy-az egyben, függetlenül attól, hogy pl. egy várbéli polgármester 20 ezer szavazót képvisel, egy lőrinci meg majd százezret.
Nagyon sajnálom, hogy nem a magyar vidék nemzetmegtartó erői vezetik ma a hazámat. Akik tudják, hogy fővárosi és vidéki nem ellenfelei, hanem kiegészítői egymásnak. Hanem a magyar ugar örök sértődöttjei, akik évtizedek múltán sem bírják elfeledni azt a megaláztatást, hogy valamikor elvesztek a közlekedési viszonylatok dzsungelében.
Rátesi Margit
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba.
Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni.
Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!
4:06 de.
hogy mije lenne orbánnak? fantáziája? rögeszméje, az igen, de, hogy fantáziája…ahhoz elég kevés az agya…
5:26 de.
Azt én sem értettem soha, miért jobb a húgyszagú belváros koszos és dohos lépcsőháza vagy lakása, mint egy panel. Tény, kívülről sokkal szebbek. A panel nagyon jól tisztán tartható és felújítható. Persze vannak hátrányai, de leginkább a lakókban kereshető a hiba. Természetes, hogy jobb a nagy kert garázzsal és nagy házzal. De amíg nem lehet mindenkinek, addig a panel jó megoldás. Csak az embereknek kellene másképpen viszonyulni egymáshoz. De túl sok féle ember lakik egymás mellett. Ez pedig feloldhatatlannak tűnik.
Ráday személye tényleg kérdéseket vetne fel. De egy „értékmegőrző” főosztályt megérdemelne.
7:40 de.
Llanfair! Nem szebbek, ízlés kérdése, hogy kinek tetszik a cirkalmazott gipszstukkókkal ékített épület, mint egy egyenesvonalú, a prakticizmust előtérbe helyező, lakható ház. Engem például sokkal jobban megragadott a bécsi műszaki múzeum előtt álló Kaplan-turbina szobra, mint akármelyik sötét Brughel-kép. A Szabadság téri ízléstelen ocsmányságról már ne is beszéljünk.
8:26 de.
talalom: még régebben elkövettem azt a hibát, hogy konstanzából hazafelé jövet bukaresten keresztül autóztam. mit mondjak, nyomasztó volt. a szocreál letisztult panelformája ott valami lázálomszerű homlokzatdíszítést kapott. kb. úgy néztek ki a sugárutak menti házak, mint egy sci-fiben, amiben a földön túliak űrhajó ornamentikája valamilyen nyomasztó, értelmezhetetlen és felismerhetetlen dombormű rendszerben csúcsosodik ki.
12:01 du.
Legalább ilyen lázálomszerű pl. a nem is rossz környéken, a VI. kerületben, a diplomatanegyedben lévő Aradi utca. Az utca szűk a házak nyomasztóak, amit meg felújítottak, az pláne: olyan ordenáré kastélysárga vakolatot, meg gusztustalan fehér angyalkákat még nem láttam. Azt volt szerencsém mondani, hogy a lakótelepeket nem a Gresham palotával, vagy a Klotild palotával kell összevetni, hanem a tömeges lakások céljaira épült helyekkel. A Ráday utcában semmi pénzért nem laknék – ott születtem egyébként. A Kálvin tér felé eső részén lehetetlen a közlekedés, a teraszok miatt meg az élés is, a Boráros tér felöli szakasza meg egy téglarengeteg. 20 évig laktam lakótelepeken, a legélhetőbb részei a városnak – azért volt muszáj elköltöznöm, mert a saját 98 nm-s ház rezsije alacsonyabb, mint az 53 nm-es lakásé volt. Jórészt persze annak köszönhetően, hogy a sok új „lakástulajdonos” képtelen felfogni hogy nemcsak a lakása állapotáért felel, hanem a házért is. Mit ér a küszöbig kiglancolt lakás, ha a ház viszont a fejére omlik, mert nem hajlandó közös költséget fizetni? Behajtani lehetetlen, ráterhelik a lakásra. És? Attól még a rendesen fizetőknek kell állniuk a többiek cechét is, ezért 16 évvel ezelőtt a lakás közös költsége 8000 forint volt. Most ezt a pénzt beteszem lakástakarékba – amihez az állam 30%-os kiegészítést ad, így négy évenként – hitel nélkül! – elég a festésre, de ha a 8 éves futamidőt választom, akkor nagyobb felújításra is (most például ablakcserét tervezek, mert amikor építettük, a legolcsóbb megoldást választottuk, ami mára kifújt). Tudod, a hócipőm tele van azzal a mentalitással, hogy adjanak!, adjanak! Holott a legrosszabb üzlet, mert ennek fejében mindennel rendelkezni akar a hatalom, a pénzemmel, az életemmel, legújabban már a gondolataimmal is. Nekem az állam adjon tisztességes jogszolgáltatást, a befizetett adóim fejében oktatást (nem nevelést, az az én dolgom), közbiztonságot és egy alapellátást az egészségügyben.
A legjobban a „devizahitelesek” vannak a bögyömben. Annak idején én is szívesen kicseréltem volna az akkor 10 (mára 15) éves autómat, de megnéztem a szerződéstervezetet: úristen, ebbe csak tönkremehetek! A fiamat is fűzték, (neki forinthitele van lakásra), hogy a részletek majd a felére csökkennek, ha átváltja devizásra. Szerencsére őt sem ejtették a fejére (én neveltem, nem a hit- és erkölcstan:DDD). Tiszteletlenül kérdezném a „devizahiteleseket”, hogy hol van az a nyereség, amit anno a jóval szerényebb részletek miatt zsebrevágtak? Miért megint nekem (és persze a fiamnak, aki egyetlen percig sem élvezte az előnyöket) kell a zsebünkbe nyúlnunk, hogy a sok öntelt hülyét kirángassuk a bajból?
Még mielőtt valamelyik észlény felkiáltana, hogy nem mi fizetjük, hanem a bankok, felvilágosítanám őket. A bankoknak nincs pénzük. Egyetlen fillérjük se nincsen. Van egy kötelező törzstőkéjük, ha ahhoz hozzányúlnak, a betétesek törölhetik a szemüket a pénzük után. Hitelt a betéteseik pénzéből adnak. (Leegyszerűsítve, mert azért a tresaury tevékenység, az átmenetileg szabad pénzek befektetése árnyalja a dolgot.) A bankok pénzzel (meg pénzhelyettesítő eszközökkel, kötvénnyel, részvénnyel stb.) kereskednek, ugyanúgy, mint a kisboltos a tejjel, meg a kenyérrel. A pénz meg érzékeny jószág, romlékonyabb, mint a tej. Éppen ezért van, hogy kisboltot megnyithatsz pár tízezer forintból, de bankalapításhoz (Magyarországon) 2 milliárd forint induló törzstőke szükségeltetik. Az más kérdés, hogy itthon nemzedékek szocializálódtak úgy, hogy az OTP kölcsön szociális jellegű volt (a kamatnak köze nem volt az inflációhoz). Attól még jobban a bankok körmére kellett volna nézni, hogy miket művelnek, a fogyasztóvédelemnek pl. nem azon kellett volna rugóznia, hogy milyen a húsvéti sonka. (Sokféle kapható, a veszélyes termékeket szűrje ki az élelmiszer-biztonságért felelős hivatal.) A fogyasztóvédelemnek elsősorban magától kellene megvédenie a tájékozatlan fogyasztót, főként a pénzügyi szolgáltatások területén. Na, jól elkanyarodtam a helyi választásoktól, bocsi.
1:01 du.
talalom: Én ugyan nem vagyok olyan okos mint maga, de a devizahitelemet én fizettem vissza. Magától egy rohadt fillért nem kértem, és nem is fogok. De miután ellopták a nyugdíjamat amit magára is fordítanak (az ellen nem lázadt), számolja be egy szerencsétlen devizahitelesnek aki nem olyan okos mint maga.
De ha már ilyen okos volt, és megtakarított sok-sok pénzt, vegyen belőle egy kis empátiát. Magára férne.
1:35 du.
llanfair
2014 augusztus 11
1:01 du.
Mivel te korrekt módon kiegyenlítetted a hiteledet,-talalom- hozzászólása nem érint. Így feleslegesnek látom a felháborodást.
Itt arról van szó, aki nem számolta át a lehetőségeit, és közpénzből mentik meg. Kvázi segélyt kap a hitelt nem felvevők pénzéből. Tegyük hozzá, hogy 2011-ig az árfolyam emelkedések ellenére kedvezőbb kamatozású volt a deviza, mint a forint hitel. Ezért nem is forintosítottak, amikor Gyurcsányék felajánlották nekik. Vagyis másodszor is rosszul döntöttek.
A nyugdíjalap már önellátó lett volna, ha orbánék nem lopják el. Vagyis a személyes sérelmed az összes magánnyugdíj pénztártagra érvényes. Illetve Kádárék is ellopták egyszer, így ezért nem önfenntartó a nyugdíjalap. Ahhoz, hogy a nyugdíjalap újra önfenntartóvá váljon, legalább 20-25 évi járulék befizetés szükséges. Akkor ad egy alapot. Magasabb nyugdíjhoz több idő kell. Indulatok nélkül én így látom.
2:06 du.
Llainfair! Minden empátiám a nélkülözőké, és azokat sem kárhoztatom, akik a felvett hiteleiket önerőből fizették vissza. De 170 milliárdba került, hogy a”devizahitelesek” leggazdagabb rétege eredeti áron fizethesse vissza a hitelét, a mostani akció meg a számítások szerint 900 milliárdba kerül majd. Ugye nem gondolja, hogy azt a „bankok” fizetik meg? Azt nem tudom, hogy az Ön nyugdíját ki lopta el és milyen alapon. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi kb 300 eurós nyugdíjamért saját jogon megdolgoztam 1962 óta, mindig bejelentve, és megfizetve a járulékokat, sőt, mivel még ma is van munkám,ma is adózva. Önnek meg talán az válna hasznára, ha a saját sértődésein megpróbálna túllátni.
2:07 du.
kedves donom, azért ez nem egészen így van. a tőketartozást meg kell fizetni. ami állami beavatkozás, az az árfolyamrést – vételi-eladási ár – és az egyoldalú kamatemeléseket érinti, az árfolyamváltozást nem, az változatlanul a hiteles terhe. ma reggeli elemzések szerint azonban ettől függetlenül – éppen az előbb felhozottak okán – a havi törlesztőrészletek akár 27%-kal is csökkenhetnek – attól függően, milyen futamidőről van szó – és az előkalkuláció szerint, mire ezt lejátsszák a bankokkal,addigra kb. 180 huf/sf árfolyammal kell számolni, ami, ugyebár a kezdeti devizahiteles konstrukció bevezetéskori 156-164 huf/sf-hez képest méltányosnak mondható.
2:39 du.
Ille István
2014 augusztus 11
2:07 du.
Ok. átnézem, nem olvastam a legújabb variációkat. Lemaradtam a dologról.
2:47 du.
mondjuk, én is csak egy elemzőt hallgattam a klubrádióban. megkeresem az archivban, ha gondolod.
persze, mivel klubrádió, az állampárt szerint nem autentikus.
2:55 du.
Ja, Ille! A magánnyugdj megtakarításokat az Orbán kormány nem ellopta, hanem a sok hülye hagyta, hogy elverjék mindenféle fontos stadionokra, meg simicskákra. Egyet kellett volna tenni: Befáradni a nyugdíjintézethez, és aláírni egy nyilatkozatot, hogy maradok a magánnyugdíj pénztárban. 3 millióból 80 ezren tették meg. Az tény, hogy az eljárás aljas és unfair volt, de nekem senki ne sírjon, hogy „ellopták a magánnyugdíját”. Miért hagyta, ellenállás nélkül, mint a birka, beszopva mindenféle demagóg dumát. A „népnek” is van felelőssége, legalább annyi, hogy a saját ügyeiben tájékozódjon.
3:01 du.
talalom: Nem hiszem, hogy megsértődtem. Nem hiszem, hogy meg tud sérteni. Nem is érdekel túlságosan a devizaügy sem. De sajnos a hangnem ahogy írt, arcátlan volt.
Gyakorlatilag lehülyézett néhány százezer embert. Vagy ez már természetes? Maga tiszteletlenül kérdezett, én tiszteletlenül válaszoltam. Mi a gond?
3:04 du.
Próbáltam keresni, nem találtam a témát. A klubrádióban csak a brüsszeli pert találtam meg. De érthető volt a levezetés a kommentben is. Mindössze nem akarok nagy butaságokat kommentelni.
3:06 du.
talalom: attól tartok, valakivel összekeversz. a magánnyugdíj témában nem foglaltam állást.
nem mellesleg a birka magyar zsarolható, és e tárgyban, bizony, a jellemdús hatalom zsarolt, de vastagon.
nem beszopták a demagóg dumát, hanem megijedtek a fenyegetéstől, hogy ha nem lépnek vissza, nem lesz nyugdíjuk.
visszaléptek, de így sem lesz nyugdíjuk.
ez a „nép” nem alkalmas az önálló tájékozódásra. szereti, ha megmondják neki, mi is neki a jó. kb. 50 éve e szerint él. ha meg nem, ráfázik. ráadásul ott van még kertész axiomája.
3:18 du.
talalom
2014 augusztus 11
2:55 du.
Én írtam a magán nyugdíjról, de ezt most kicsit sarkosnak látom, amit Illének címzett, de nekem írt. Ugyanis itt hivatalos, vagy annak tűnő kormány nyilatkozatokról beszélünk. Azért a legvégső pillanatokig kicsit rizikósnak tűnt azok sorsa, akik a kormány ellenében maradtak! Az, hogy végül nekik lett igazuk, csak a pénzek eltapsolásakor vált nyilvánvalóvá.
3:22 du.
nem téma szerinti. valahol az ismétlések táján található, lévén hogy a vasárnap nem a friss hírekről szól ott sem.
ha jól emlékszem, a reggeli gyors, vagy valami hasonlón belül van, reggel hét órától felfelé.
3:25 du.
Kedves Margit!
A 3-as metró rossz példa félig, mert az első szakaszt 1976-ban adták át Nagyvárad tér és Deák tér között. Valóban elég lepukkant állapotban van. Demszky a legutoljára épült szakaszt adhatta át 1990-ben Árpád-híd és Újpest között. Ettől függetlenül Tarlós ott rúg bele, ahol éri. Jókat vihogtam az állítólagos Fehér könyvön és a csontvázakon, amit reklámozott 2010 és 2011-ben. Azóta se történt feljelentés, talán azért, mert ő is ott ült 2006 és 2010 között a Fővárosi önkormiban.
3:29 du.
Ille István
2014 augusztus 11
3:22 du.
Ok, megvan, köszönöm.
3:31 du.
Don Ovuz: Kedves Don: Szerintem jogosan háborodtam fel. Nem lehet néhány százezer embert lehülyézni, mert nem ért a bankhoz. Soha nem kellett nekik érteni hozzá.
Nekünk az emelt részlet sem érte el a bevételünk 10 százalékát. Csak bosszantó volt az árfolyamromlás.
De bizony ott voltam a hitelfelvételnél. Erőszakolták a devizahitelt, és bizonyos összeg felett nem is adtak forintot.
Én sem gondoltam, hogy így bedöntik a forintot. Az, hogy kiszálltunk belőle, az a rossz érzés miatt volt. Az emberek hittek a bankároknak. Nagyon meggyőzőek tudtak lenni.
A nyugdíjat már többször leírtam. Az nem vigasztal, hogy nem csak engem loptak meg (kétszer).
A felháborodásom a hangnemnek szólt. Sok embert ismertem aki devizahitelt vett fel. Egyiket sem ejtették a fejére. Becsületes dolgos emberek, akik előbbre akartak jutni.
Láttam nőt 11 órát dolgozni naponta, hogy kevesebbet keressen mint a lakáshitele. Láttam a kétségbeesését mikor romlott a forint.
És láttam mikor szétment ezért a házassága. Sok minden kavargott a fejemben, de az nem, hogy fejre ejtették.
Persze tévedhetek.
3:31 du.
Az írás jó. Nem azért kell valakit megválasztani, mert lokálpatrióta, mert szereti a szép épületeket. Ennél csak akkor borzadtam el jobban, amikor általam nagyra tartott színészeket akartak jelölni. Ők színészek, az foglakozásuk. Eszement ötletek.
3:56 du.
Magánnyugdíj ügyben Istvánnak van igaza, az én esetemben is. Elhittem, hogy nem lesz nyugdíj. Akkor még nem számoltam az újságírók kormánypropagandista szerepével. A bsloldali sajtó ugyanazt szajkózta, tiszteltetem őket. Egyik sem írta meg, hogy nyugi, nincs is még rá törvény,
Én drukkolok, azoknak akik, maradtak, de nem sok esélyt látok számukra se. 102 ezerről lefogytak 63 ezerre, ha jól emlékszem és 5 pénztár maradt. Az egyik az MKB, amit Orbán megvett a mi pénzünkből. A napokban elolvastam a posványosi beszédét. Érdekes volt az alábbi szöveg.
„Megtörténhet az, hogy zárásként mondjak egy szintén üdítő példát, hogy a választásokat megnyerő magyar kormány előre meghirdeti, hogy a magyar pénzügyi rendszernek legalább ötven százalékban magyar kézben kell lennie. Nem államiban, hanem magyar kézben kell lennie.”
Megvette az adófizetők pénzén, oszt szétosztja, úgyhogy kíváncsi leszek az ott lévő MNYP vagyonra. Persze az is lehet, hogy Matolcsinénak is ott dekkol, így lesz kimentve.
Nem állami kézbe akarja a bankokat, hanem magyar kézbe( de melyik magyar kezébe), tudjátok, mint a jobbik szövege, hogy magyar kézbe a földeket. Dagadjon a magyar nagytőkések, földbirtokosok vagyona.
Ez egy kicsit hosszú írás lett. Bocsánat.
5:03 du.
talalom: Ha esetleg még ma abba hagyná a hülyézést, az jót tenne a megítélésének. Sajnálom, hogy a modem erre nem terjed ki. Nem a magánnyugdíjról beszéltem. De most már juszt se írom le, hogy miről. Régebben már többször leírtam. Igaz, Marcsi sem értette meg.
De válaszolnék első megszólítására, mikor még nem hülyézett notóriusan.
Igen, minden ízlés kérdése. Nekem mégis jobban tetszik a bécsi, prágai, párizsi vagy lille-i belváros, mint egy turbina. A turbina és más műszaki produktum is gyönyörű tud lenni, de nem lehet összehasonlítani. Mindenben meg lehet találni a szépet. De egy pesti panelben maximum a benne lakó hölgyek szépek. Más nemigen.
3:03 de.
Tisztelettel bocsánatot kérek a tiszteletlen kifejezésekért.
De. Szabadjon felhívnom mindenkinek a figyelmét, hogy a szolidaritás, meg az empátia nem könnyes meghatottságot jelent, hanem tevékeny segítséget. Nekünk ez tett be az elmúlt 25 évben: hogy kizárólag azoknak a politikusoknak dőlt be a többség, akik simogatták a „buksi fejecskéjét”, és hazugságokkal etették. Azt a két embert, aki azt próbálta elmagyarázni, hogy mit tehetsz magadért, az országodért, sikerrel járatták le nagyszájú hőzöngők (Bokros, Gyurcsány).
Gyermekkoromban otthon soha nem mutogathattam másra egy-egy sikertelenségemért. Anyukám azt mondta: könnyű olyanokkal együttműködni, akik szeretnek, elismernek. De az életben bőven lesznek olyanok is, akik nem értenek egyet Veled, gáncsoskodnak. Meg kell tanulni ezzel együtt élni, és megérteni a mások szempontjait, valamint kiállni a saját meggyőződésed mellett.
Itt is, másutt is gyakran ostorozták szilaj kesergők a „magyar népet”. Hogy szolganép, meg alázatoskodó, képmutató, meg ilyesmik. Mindig ellentmondtam. (Igaz Bubu?)
Hazámat csak az tudná kihúzni a bajból, ha minél több öntudatos polgára lenne. Aki egyébként lehet konzervatív, szocialista vagy liberális meggyőződésű, de az alapértékekben egyetért. Például abban, hogy fizetjük az adót (mindjárt lehetne engedni az áfából vagy 10 %-ot pl., ha az élelmiszer kereskedelem fele nem fekete csatornákon folyna, ha az ún. őstermelő nem lenne adómentes, akiknek egyébként nagy részük sima kereskedő, és max. annyi földje van, mint nekem.)
Az államnak szerintem nem az lenne a dolga, hogy helyettem álljon jót az én tetteimért, hanem az, hogy olyan feltételeket biztosítson a polgárainak, hogy azok nyugodtan dolgozhassanak, munkájuk ellenértékét kapják meg. Szívesen teljesítem a hazámmal szembeni kötelezettségemet – ma sem szívok ukrán cigit, mert erkölcstelennek tartom a csempészést. Ha végképp nem telik rá, inkább leszokom.
A mai kormánnyal az a bajom, hogy ezt a rögzült viselkedési módot nem megváltoztatni akarja, hanem még mélyebb mocsárba – ha úgy tetszik posványosba – lökdösi a hazámat. Milyen eljárás az, hogy miközben a volt kormányfőt meghurcolják egy kaszinó-beruházás miatt? Megmondom: maffia eljárás. Mert ha nem tűnt volna föl, a kaszinó-koncessziót pár hete bolseviktor nagy barátja, Andy Vajna kapta – egyébként az állami! tulajdonú Szerencsejáték Zrt.-vel szemben. És láss csodát: a kaszinók áfamentesek lettek, miközben minden egyes liter tejen 27%-os adó van! Ezzel mintegy 7 milliárd forintot kivéve mindannyiunk közös zsebéből, beleszuszakolva magánzsebekbe. Van egy fogadásom, hogy a következő években a kaszinók mind veszteségesek lesznek, még a végén nekünk kell megtámogatni Andy Vajnát is. (Tudjuk, egy politikai rendszerváltáshoz elég 1 év, egy gazdaságihoz hat, de egy tudatihoz 60 év kell.)
Kedves Llanfair! Téged külön megkövetlek, általában egyet szoktam érteni a beírásaiddal, pl. az ír körülményekről. A nyugdíjaddal kapcsolatos történetre nem emlékszem, de mindegy is. Mindannyiunk elszenvedett sérelmeket az életében, de szerintem ezek nem arra valók, hogy ezért meggyűlöljük az egész emberiséget. Egy fafejű (majdnem azt írtam, amit nem szabad!) hivatalnok, egy aljas törvény kedvéért nem fogom azt képzelni, hogy az egész világ gonosz. Mert akkor elveszíteném azt a hitemet, hogy érdemes a fafejű hivatalnokok, meg az aljas törvények ellen harcolni.
Ja, egyébként nem vagyok okos. Nagyjából ott tartok, hogy kezdem látni: mennyi mindenről fogalmam sincs, ami pedig fontos lenne.
4:18 de.
talalom: Kedves talalom! Én okosnak találtalak. De nekem most túl kegyetlennek tűntél. Ezeket az embereket tönkretették. Mint írtam, első közös autónkat is devizahitellel vettük, és pozitívan jöttünk ki. A másodiknál jött a fidesz.
Olyat vársz el az emberektől, amit nem lehet. Te is tudod, hiszen írod. A szocializmus elsorvasztotta őket, a rendszerváltás pedig hiú reményeket keltett bennük.
Ráadásul a rablást tette példaképnek. Az a jó és okos ember aki sokat tud lopni vagy csalni.
De hát most másztunk le a fáról! Mit várunk?
Nem gyűlölöm az embereket. Csak elégedetlen vagyok velük. Sokkal több van az emberiségben, mint ami most van. Képtelenek vagyunk emberré válni.
De ezeknek a szerencsétlen veszteseknek nem a földbe taposás kell. Azt hiszem. Elszabták és megszívták. Ez a kicsi segítség a zömét nem segíti ki. Talán levegőt kap. De nagyon későn jön. Alaposan kirabolták őket, és most játsszák a nagyvonalút.
Nyugdíj. Kötöttem egy szerződést az állammal. Én elvégzem az egyik legnehezebb munkát a világon, és cserébe nem visznek katonának, és 54 éves koromban elmehetek nyugdíjba. Én elvégeztem, ekkor szóltak, hogy bajban van az ország (miattam?), ezért dolgozzak még 6 évet. Persze sokkal kevesebb pénzért mint a nyugdíjam lenne. De már ez sem lenne, mert kihúzták a munkahelyeket a kollégáim alól. Se nyugdíj, se munka. Ügyes?
Utolsó írásoddal egyet értek.
De (megint)! Az elnyomorított és félelembe taszított ember, aki fél a holnaptól, akinek nincs kilátása, az nehezen tud öntudatos lenni. Legfeljebb ez a szélsójobboldali maszlaggal, hogy különbek vagyunk mindenkinél, csak ugye az EU, az Usa, az Izrael.
A sérelmeket egyébként otthon hagytam. Nem fért be az autóba költözködéskor. De nem is hiányzik.
Mi úgy akartunk segíteni az országnak, hogy nagy értékű vásárlásainkat ott ejtettük meg egy darabig.
De soha nem úgy, akkor és azt akarták adni amit kértem.
Sőt, egyszer egy félmilliót le akartak emelni pluszban a kártyánkról. Leszoktunk róla. Úgy is becsületesebb az ír kereskedelmet támogatni.
Ha túl heves volt a vélemény nyilvánításom elnézést, de pont Pestről jöttem, és elkeserített amit láttam.
De most már jó. Szól Brahms zongoranégyese, és minden a helyére került. Nálam.
4:39 de.
találom. Még egy kicsit untatnálak. Bruegel miatt. Most beszélgettem egy barátommal, aki Párizsban nem ment be a Louvre-ba. Nem érdekelte. Ez nem indok. Ez halálos bűn.
Meg kell nézni! Egyszer érdekelni kezd. Szerettem a festészetet is. Megnéztem őket és szépek. Azután elmentem a megnézni Párizsban a Mona Lisát. És belém csapott a villám. Csodát láttam, és azóta egészen mást adnak a festmények.
Persze mindenkinek más a szép. De meglátni a szépet is tehetség kell. De abban igazad van, hogy egy turbina is lehet gyönyörű. Nekem a Skoda DSG váltója kész gyönyörűség. Csodálatos és szép emberi mű
(egyébként láttam azt a bizonyos turbinát amit említesz).
Egy vízerőmű, vagy egy erősítő felépítése tényleg szép a maga nemében. De a falra Bruegel kell, mert oly sokat mesél a világról. A praktikus dolgok jók, de miért ne lehetnének díszesek? Itt Írországban minden praktikusan van építve. A lakásokban viszont sok kis csecsebecse van, ami otthonossá teszi a lakást. De most Lille belvárosában járva csak a számat tátottam. Gyönyörű. Nem érdekel, hogy nem praktikus. Gyönyörű. Már másnap vágytam vissza. Szerencsére nincs messze. A praktikum megöli a lelket. Német nyelvterületen mindig ilyen érzésem van. De abbahagyom, mert múlt héten kaptam ki ezért Fusertől és Illétől a Kakasban. Nem akarom még egyszer kihúzni a gyufát.
5:16 de.
llanfair: hét nap párizsba nem fér bele a louvre, még akkor se, ha érdekelt volna. mégis, melyik mintát csippentettem volna ki belőle? vagy rohanjam végig, katalógussal a kezembe, és pipáljam ki, mit is láttam? nevetséges.
én párizsnak egészen másik oldalát láttam, az élő párizst, és nem a falra akasztottat, kőbe szoborlottat. napóleon sírját is kihagytam, cserébe láttam az invalidusokat – és nem a templomukat!
moszkvában viszont bementem a puskin múzeumba, és hosszú percekig ültem egy kisalakú munkácsy festmény előtt, amit egy mellékteremben fedeztem fel.
a halálos bűnről is más fogalmam van, mint neked, mi több, attól nem érzem magam kevesebbnek, mert értelmetlennek találtam a louvre-t. ráadásul kedvem sem volt kivárni azt a másfél órát, ameddig csak a pénztárig eljutunk. inkább elsétáltunk az operaházhoz. nekem ért annyit, mint neked a mona lisa.
nem mindenki mér a te mércéddel, de attól még ember marad, talán még nem is kevesebb nálad…
6:04 de.
Ille István: Az utolsó mondatodra már a privát leveled után sem reagáltam, mert butaság. Sosem mondtam, hogy több vagyok nálad. Ne haragudj de ez üldözési mánia. Direkt nem neveztelek meg, mert mást próbáltam kihozni belőle.
Volt szerencsém Franciaországban kb már vagy egy tucatszor lenni. Voltam északon, délen, középen, keleten és nyugaton. Nem csak a falra akasztott Párizst láttuk.
De nem értettél meg, mert valamiért azt hiszed, hogy Téged akarlak bántani. Miért akarnálak?
Azt próbáltam leírni (név nélkül), hogy kihagytad a csoda lehetőségét.
Napoleont megvetem, engem sem érdekelt a sírja. Nekem a nagy hadvezérek csak tömeggyilkosok. De a nagy temetőben háromszor is voltam. Minden zeneszerzőt, írót és festőt meglátogattam. Karácsonykor elmegyünk Paál László sírjához is. Ettől nem leszek senkinél több. Csak boldogabb.
De azt is elmondom, nem is akarok senkinél több lenni. Mert nem számít. Magamnak akarok megfelelni.
6:44 de.
llanfair: nekem a louvre nem csoda, csak egy tourist haunt. te meg nem vagy pszichiáter, hogy diagnózist állíts fel rólam.
az pedig, már megbocsáss, végleg nem tartozik a kompetenciáid közé, hogy gondolataimat, véleményemet minősítsd.
de, ha szabad megjegyeznem, amennyiben magadnak akarsz megfelelni, önkéntelenül is mások fölé helyezed magad.
ez van.
úgy vélem, értelmetlen tovább folytatni azt a outsider csevejt. ez olyan, mintha azon múlna bármi is, médiumra, vagy véresre sütik a bífszteket…
javaslom, olvass harunalrasidot: http://harunalrasid.nolblog.hu/tags/utibesz%C3%A1mol%C3%B3/
valahol ott vannak a 3-4-6-os fejezetek is, csak nem címkéztem meg azokat 🙁
7:02 de.
Ille István: Látom besoroztál ellenségeid közé. Legyen. Te tudod. Ha neked jó, nekem jó.
Hogyan is mondja példaképünk? Megyek, van jobb dolgom is mint ilyen butaságon vitatkozni.
Megyek föléd kerekedni, és beteszek egy Mozartot.
7:07 de.
llanfair: honnan vindikálod magadnak a jogot, hogy TE határozd meg, én kit és hova sorolok be? főleg, milyen alapon? csak tán nem TE határozod meg mások mit is gondolnak felőled?
mozart? tedd be. nem tudnom élvezni, nekem túl nyomasztó a zenéje. semmi könnyedség nincs benne. többek közt ezért nem tanultam meg zongorázni, mert czernyn és mozarton oktattak 10 évesen.
akkor inkább vivaldi. vagy egy iparos, gerschwin.
7:47 de.
Ille István: Honnan? A szekrényből vettem. Hagyjuk abba, mert nem vezet sehova. Engem pedig fáraszt.
8:14 de.
llanfair: már hogy ne vezetne valahová! legrosszabb esetben te is, meg én is szembe nézünk önmagunkkal. ha pedig fáraszt, akkor, azt kell, hogy mondjam, igencsak gyenge mentális állapotban vagy, te, aki mindig, mindenre tudod a választ 🙂
bonts fel egy üveg old-ot, meglásd, csodákra képes!
egyet ne felejts el: mindezt megírhattad volna privátban is, de nem, önérzeted nem engedte.
az anonimitás – amire hivatkoztál – szart sem ér, ha hárman-négyen pontosan tudják, kire is céloztál.
mind1.
fejezzük be. engem nem fáraszt, inkább untat.
8:38 de.
Állj, állj, álljatok le! Ahhoz, hogy valaki élvezze a komolyzenét vagy a képzőművészetet, ahhoz megfelelő előélet kell. Azt szeretjük, amit ismerünk. A Guernica (nem biztos, hogy jól írtam Picasso festményének címét) bárkinek csak kaotikus összevisszaság, ha nem tudja, hogy ez egy spanyol kisváros neve, amit a történelem során először ért légibombatámadás, a spanyol polgárháborúban. Nekem nincs ilyen előéletem, nagyon kevés helyen jártam külföldön, sajnos egyetlen nyelvet sem bírok normálisan: ilyesmikre gondoltam az „okosság” kapcsán. Engem egy hegedűszólóval vagy egy szoprán áriával a világból ki lehetne zavarni, annyira nem bírom a magas hangokat, teljesen mindegy, hogy Mozartot vagy magyarnótát ad elő a zenész. Még Moszkvában voltam a legtöbbször (egy rövid nyelvi kurzuson, a Lomonoszovon), de ott is úgy voltam vele, ha még egy dúsan aranyozott „szábort” (bazilika-szerű templom) meg kell néznem, lövetek. De bármikor kihagynám a Louvre-t, ha beengednének pl. egy francia atomerőmű gyárba (úgy tudom, a franciák jók ebben a műfajban). A Mona Lisa semmit nem mond a franciákról (ráadásul a mű sem francia festőé, ha jól tudom, még Napóleon lopta nekik valahonnan). Sokáig volt a kedvencem a Szamothrakei Niké – persze képen – a lendülete miatt, azt esetleg megnézném élőben is. De hiába, proli vagyok, az is maradok. A schönbrunni kastélyban pl. mindenki el volt ájulva, ahogy az idegenvezető sorolta a kincseket, aranyozások mázsáit. Nekem meg folyton az járt az eszemben: megdolgoztak ezért a magyar jobbágyok.
8:49 de.
talalom: ne aggódj, leálltunk. amúgy nem gondolom, hogy előélet kellene. tanultam zongorázni – egy baszomnagy bösendorfer zongorát béreltek a szüleim, csak azért mert a lakatos imike meg hegedülni tanult, nehogy más az ő gyerekük kevesebb legyen! – de csak a fülhallásom maradt meg, zenei ízlésem másból gyökerezik.
tanultam rajzolni – méghozzá luzsica iván műhelyében – mégse tudom értékelni se picasso három gráciáját, se dali elfolyó idő-jét.
előélet? mégis, a mi korunkban – mármint 50-es, 60-as korosztályunknak – ugyan, miből is?
10:18 de.
találom: Nem értek egyet ebben. A Mona Lisa mindegy kié. A lényege az volt, hogy ÉLT a kép. Látni kell az eredetit. A reprók semmit sem érnek. A Guernica ugyan ez. Picassot nem szerettem. De mikor a feleségem elvitt megnézni élőben, megint jött a csoda. Az a hihetetlen fájdalom ami lejött a képről, az fantasztikus volt.
Miután az sem mindegy, hogy Lorin Maazel vezényli a Bécsieket, vagy x. y. a névtelen amatőröket.
Az aranyozás mázsái hivalkodás. A hivalkodás és a művészet az kettő. A kastély viszont gyönyörű. Szebb mint a Napkirályé.
De ügyesen írtok. Tudnám cáfolni, de versenynek tűnne, és akármit is válaszolnék, sértésnek lehetne venni. Inkább nem.
De elmondom, proli vagyok. Nem hiszem, hogy volt köztetek szegényebb gyerekkorában nálam.
De nem szorulnak a világ szépségei az én védelmemre. Részemről abbahagynám a beszélgetést erről a témáról. Rendben?
3:43 du.
Kedves Margit!
Azt hiszem sok mindenben egyezik a véleményünk. pl. a fekete munkáról, az adófizetési morálról, az ellopott TAO-nak hívott adóról. Nekem valamelyik nap a Vatikánról, és a Loire menti kastélyok fotóit nézegetve jutott eszembe, hogy mennyi szenvedéssel járt a pórnép számára. Vajon megérte, hogy a mai kor emberei gyönyörködhessenek benne?
Ma reggel pedig a Fradi stadion átadásáról a felcsúti stadion, arról pedig Stadler József ugrott be. Őt lecsukták a tizedéért annak, amit a politikai vezetők űznek 20 éve.
4:12 du.
bubu64: Azokat a kastélyokat nem azért építették, hogy Mi gyönyörködhessünk benne. Lakások voltak.
De fordítanék. Eszébe jut ma bármikor is, hogy mennyit szenved a buszvezető, az ápolónő vagy a bányász mikor dolgozik értünk?
Kikapcsolja a fűtést, hogy ne kelljen a bányásznak szenet vájni? De ha a bányász szenére nincs szükség, akkor a bányász családja mit eszik? De sorolhatnám azokat a munkákat, amely művelőjének komoly szenvedéssel, korai vagy tragikus halálával jár.
5:43 du.
Rendben Llainfair! Szerintem kevesebb a nézetkülönbség kettőnk között, mint gondolnánk. Az én számomra a világ szépsége az ember, és a Fold maga. Nem makulátlan ugyan, de képes arra felé törni. Szinte gyerekkoromtól fogva vágyam, hogy megnézhessem a norvég fjordokat, a Bajkál tavat és a szibériai tajgát. Hogy aztán persze fumigálhassam, hogy a messze nem tökéletes ember mit volt képes kihozni ebből.
Megértelek Llainfair. Nekem is „élt” a libanoni cédrus Csontvárytól, holott az alatta táncoló alakok inkább papírfigurákra hajaznak, arc nélkül, egyedi alak nélkül. Az öröm, az életigenlés él abban a képben. Biztosan gyári hibás vagyok, de nekem a fényképek tökéletességét idéző képek „gyanúsak”, bár elismerem, hogy a mai technikát évszazadokkal megelőző művészek nagy emberek voltak. (Persze azért is, mert magam a gyatra kézügyességemmel sose jutottam tovább a pont-pont -vesszőcske fázison.) De ezekből gyarló módon hiányolom az „üzenetet”. Biztos, hogy csak hozzám nem jut el, mert tahó vagyok, de nem bír meghatni egy zárt szájjal mosolygó hölgy, sőt még az is eszembe jut, hogy biztosan azért nem nevet boldogan a világra, mert rosszak a fogai. Él. Ja, biztosan. De nekem többet mond a Mária kútnál Názáretben a hit iránt alázatos tömege, holott nem vagyok istenhívő, alázatos meg sose voltam.Azzal legalább tudok ellenkezni. De egy Loire menti kastéllyal? Természetesen szíved joga, hogy abba hagyd ezt a beszélgetést erről a témáról, bár nagyon sajnálnám, mert éppen most kezdene érdekes lenni.
12:31 de.
llanfair
2014 augusztus 12
4:12 du.
Azért ezzel a megállapítással kicsit vitatkoznék, mivel a kastélyok nem elsősorban lakások voltak, hanem státusz szimbólumok, amit elsősorban mutogatásra terveztek. A bálok, a fogadások, a társadalmi élet mind ezt a célt szolgálta, ezen keresztül mutogatni a vagyont!
A báli szezonok végeztén téli szállásukra vonultak az urak. A téli szállás is alkalmas volt kisebb fogadásokra, de kevésbé díszesek. Inkább udvarház jellegűeknek nevezhetőek.
3:37 de.
talalom: Kedves talalom! Ha te szívesen, akkor dehogy hagyom abba. De én nem tudok rövid lenni. Ez is egy hibám a sok közül.
Először a magas hangokról. Zajos környezetben éltem, ezért van egy kis nagyothallásom. Ezért bántanak a magas hangok. Ezért külön hangdobozt használok a hegedűk és fúvósok hallgatására Mordaun-Short, és külön a zongorára (KEF). Ez volt a megoldás, nekem.
És persze angol szerkezeten kell hallgatni zenét, mert azok vannak jól behangolva. A Japánok erősen felfelé húznak, németek pedig rosszak. A rossz felfogás szerint a magas mély a fontos. De az zene igazából középen van.
4:28 de.
találom. Szerintem a művészet megértését azzal kell kezdeni, hogy miért lett.
Divatirányzatok mindig voltak és lesznek. Egyszer a fénykép volt a lényeg, mikor már tudtunk fényképezni, akkor jött a pillanat megfogása stb.
Régen a legtöbb festmény rendelésre készült. Ezekben persze nincs üzenet.
De a Meztelen Maya megfestése már Goya életébe kerülhetett volna. Ott aztán van üzenet. Persze a mai ember, aki mindenhol meztelen nőt lát, már nehezen látja meg. A festményekben, a zenében, nagyon sok bátorság van. De ma már természetes. Hiszen mi van a Figaró házasságában? Most semmi. Akkor kegyvesztettség és börtön.
Hasse úr minden tehetségét az operába fektette. Kötelező vallási zenéjét elhanyagolta. Klisékkel dolgozott, és összecsapta őket. De operái akkor verték Handel operáit.
Sosztakovicsot Sztálin állandóan zaklatta. Hol hős volt, hol áruló. Ezért a szimfóniáit írta a Szovjetuniónak, a lelkét a vonósnégyeseiben adta ki.
A gordonkaverseny zaklatottsága minden elmond szerzőjéről. Perényi Miklóssal fantasztikus volt.
A háttér tényleg nagyon fontos. Anélkül tényleg nem megy. Beethoven harmadik szimfóniájához kell tudni a hátteret. A Fideliohoz is. De a hatodikhoz nem.
De a Meztelen Mayához és a Figaróhoz igen.
Ha így nézed a kastélyokat, akkor más a kép. Egy verseny volt, ki tud szebb és jobb kastélyt építetni. Ebbe volt, aki belehalt, mert szebbre sikerült, mint a királyé.
Én még csak hármat láttam, de már kész a terv, jövőre mikor autóval megyünk Pestre, megnézzük, még amit lehet. Nekünk gyönyörűek.
Persze sok szenvedéssel járt a felépítésük. De a piramisok, a hidak stb építése is ezzel jár. Meg úgy nagyjából minden.
Csontváry más. Művészi értéke nem nagyon van a világ szemében. Egy igazi naiv festő. De színvilága valami csodálatos. És magyar. Azért ez sem mellékes a csodálatunkban. Többször lementünk Pécsre, csak a múzeumát megnézni. Presser jó kis ballett zenét írt a Cédrushoz. Az Erkelben mutatták be.
Visszatérve az üzenet hiányára. A színvilág, az árnyékok, a figurák megtervezése, formája és elhelyezése még a legegyszerűbb képet is csodálatossá teheti. Sok üzenet van ott, csak nem tudjuk megfejteni. Klee teljesen egyszerű óvódásként megrajzolt képe a Kiránduló pajtások. Olyan, mintha egy gyerek rajzolta volna. De az a fantasztikus vidámság, ami süt róla, az hihetetlen. Mikor ránézek, mindig megmosolyogtat. Egy másolatot sikerült szereznünk, ezért akkor nézem, meg amikor akarom. És sokat akarom.
És akkor ott van a természet. Mikor elszeretném Neked mesélni az Ards félsziget csodálatosságát (benne van egész Írország), nem tudom. A meseerdőt az Óceánnal, és nem tudom. Nincsenek rá szavaim. Balzacnak van.
A fénykép nem adja vissza, pedig feleségem tud is fényképezni, és van gépe is hozzá. De Hobbema gond nélkül vászonra varázsolta. Vagy Paál László, ki a természet festője volt. Ott aztán van üzenet.
Mona Lisa sejtelmes mosolyát nem adja vissza a repró. Azt élőben kell látni, mert olyan nincs. Ilyet nem lehet festeni. Persze, hogy vitatkoznak róla azóta is. Találnak ki marhaságokat (rossz a foga, nem is nő, hanem férfi).
De azt a légies mosolyt a vászonra varázsolni az igen. Krakkóban van kiállítva a Hermelines Hölgy. Akár hova mész a teremben, mindig téged néz. Nagyon jó!
Voltam a Vinciben, a Leonardo múzeumban. Minden találmánya működik. Az is, amit akkor nem tudtak megépíteni.
Van egy teória. Hárman a világunkban nem voltak emberek. Vinci, Beethoven és Einstein. Ennyit ember nem tudhat, amit Ők tudtak.
Nagyon sokat üzentek. Csak süketek vagyunk.
Egy angol utazó írta le a legnagyobb zenei élményét. Beethoven zongorázott. Már semmit nem hallott, így nem hallotta, hogy a halk részeket már csak érinti. És a néma csendben csak a zongorázó test és arc játszott. Az utazó szerint ennél nagyobb élmény nincs a világon. Már ezért érdemes volt élni.
Persze ez itt mind szerintem.
No, most majd megint kikapok Pistitől, megint átmentem Jókaiba.
4:48 de.
Ille István: Nem akarok magammal szembe nézni. Minek? Nem vagyok szép látvány. Ebben a korban meg már úgy sem érdemes változni.
Tehát a barátaim vagy elfogadnak ilyennek, vagy elkerülnek. Ez a két lehetőségem van nekem is. Vagy elfogadom a barátaimat ahogy vannak, vagy elkerülöm Őket. Megváltozni egyik sem fog a kedvemért. De ne is változzon. Tudod milyen unalmas olyan emberrel beszélgetni, aki mindenben egyet ért veled? Azt tudom egyedül is.
G.B. Show mondta. „Ügyelj arra, hogy megszerezd azt, amit szeretsz, különben kénytelen leszel megszeretni azt, amit kapsz.”
Oscar Wilde. Légy önmagad! Mindenki más már foglalt.
Jéééé. Mind a ketten írek voltak.
7:21 de.
Don Ovuz: Persze. Verseny volt (azóta tovább fűztem). Néha halálos. De ez nem von le semmit a szépségükből.
Nekem Chenonceau a kedvencem.
De a költözködésnek más oka is volt. Mivel az urak és hölgyek koszosak voltak, mikor elmocskolódott a kastély, és elszaporodtak a patkányok akkor távoztak. Mikor a patkányok távoztak visszamentek az urak. Nem gusztusos, de hatékony.
Szász Endrét kérdezték, miért nem adja el a Rolls-át, ha nem szereti. Mert akkor azt hiszik csődbe mentem, és akkor tényleg csődbe megyek. Bolond világ! De a pénzt a pénz csinálja.
Aki hanglemezre költi mint szerénységem, abból soha nem lesz gazdag ember.
11:47 de.
Szerkesztő úr! Hogy a „francba” kaphatok választ a saját nevem alatt?
11:51 de.
llanfair: burkus vette át a nickedet, igaz, nagy L-el írta, de már töröltem.
12:01 du.
Kösz. Sejtettem. Akkor neki írom. Szakállam van. Nem borotválkozom.
1:02 du.
llanfair
2014 augusztus 13
7:21 de.
Ok, amikor írtam, még nem volt kint a folytatás, így vedd semmisnek!
A hanglemezeket nem szeretem, a legjobb berendezés sem pótolja az operaház akusztikáját. Ha opera, csak élőben jöhet szóba. A rádiót is eltekerem onnan, viszont élőben csodálatosak. Viszonylag ritkán, évente egy hónap amikor szabadság alatt eljárok, és esetleg, ha kiemelkedő név vendégszerepel ahol éppen vagyok. Mondjuk, a magam részéről nem is vagyok fanatikus opera rajongó, csak mint ahogy például egy koncerthez viszonyulnak az emberek. Ha van időm, megnézem. De nem helyezem más dolgok fölé.
2:34 du.
Don Ovuz: Operarajongó nem vagyok, de amikor tehettem akkor hetente négyszer voltam operában. Naponta 6-8 órát hallgatok klasszikus zenét. Élőben ez nehezen menne. Itt a világ végén még koncertek sincsenek. Legközelebb Dublin. Az hat óra oda-vissza.
És hát nem a Bécsi Szimfonikusok.
Marad a hanglemez meg a cd. Sok előnye van. Nincs beszélgetés, papírzörgés, köhögés és táskacsattogás. Azok engem nagyon zavarnak, mert leránt az égből a földre. Ha már kompromisszum, akkor inkább otthon. Csöndben és sötétben, csak a zene meg én.
Meg hát amit akarok és akivel akarom.
Pernye András tanítása nagyon igaznak bizonyult. Egy mono rádióban minden benne van, ami kell a zenéből. A többi jó ha van, de ha nincs, akkor nincs. Beethoven mp 3-ban is Beethoven. Persze legjobb lenne saját Operaház, de az Eszterházy volt, és volt neki Haydn-ja. Nekem nincs, és ahogy nézem ez már így is marad.
Mint kitűnt én minden más fölé helyezem. Persze a család után.
Azt hiszem.
6:33 du.
Kösz Llainfair, Tudod, én azért nem voltam soha igazán jó újságíró, mert nem jó irányban működött a kapcsolatépítő képességem. (Az íráskészségemmel nincs baj.) De miközben bármikor szót értek idegen emberekkel, a kivagyiság leghalványabb jelére olyan „kegyetlen” leszek, ahogyan Te írtad. És nem érdekel, hogy az illető potentát, vagy a hat osztályt végzett szomszédom. Volt idő, hogy a fél kormánnyal tegező viszonyban voltam, mert korábban együtt ragasztottuk a plakátokat a győzelem érdekében. De az a miniszter, akit én tanítottam meg, hogyan kell interjút adni, nekem soha, semmilyen exkluzív információt nem adott, mert tudta, hogy azonnal lecsapok minden ellentmondásra, sunyiságra. És nem is tartom meg magamnak.
Hogy jön ez a művészetek, vagy a „szépség” élvezetéhez? Úgy, hogy a sznobság a másik érzékeny pontom. Ne tévedj, Téged nem tartalak sznobnak, csak éppen azt látom, hogy milliónyi szinte azonos minőségű alkotás – akár képzőművészeti, akár zenei, akár verbális – közül az lesz/lett a „művészetbarátok” fétise, amelyiket kellő számú gazdag és tekintélyes ember vett pártfogásába. A Hozzád – meg a hozzám – hasonló szépet szerető emberek ezért igyekeznek megtalálni a nekik kedves, de nem annyira sztárolt objektumokat, mint Te a kimondhatatlan nevű kastélyodat. Nekem is van ilyen – hol máshol, mint Moszkvában, hiszen nem nagyon jártam másutt – 1986-ban a Kalinyin egyik hajlatában állt (vajon áll-e még?) egy picike kápolna. Nem tudom, a pravoszláv hitűek hogy hívják a kicsi imaházaikat, ez mindenesetre példásan felújított, harangtoronnyal is felszerelt templomocska volt. Különösen a régi Kalinyin morcos palotái között (az új Kalinyin már panelházakkal szegélyezett) hatott az otthonosság, a szépség menedékének. És az volt a bejárat fölé írva: a moszkvai autóklub központja. Nem vagyok istenhívő, sőt. De ez a blaszfémia mellbe vágott. (Kanadaiaknak: Moszkvában a Kalinyin sugárút sok kilométer hosszú főút, amelynek egyik szakasza még a régebbi időkben épült, tekintélyes bérpalotákkal szegélyezve, az újabb szakasza már a szovjet idők terméke, csupa üveg, csupa beton épületekkel. A két szakaszt a nevük is megkülönbözteti: a régi egyszerűen Kalinyin, az új szakasz meg a „nóvüj Kalinyin” nevet viseli. Az információ a nyolcvanas évekből való, nem biztos, hogy ma is helytálló. A Kalinyinen (meg még a Gorkaván – Gorkij utcán – vannak Moszkva legjobb üzletei, ahol még a szovjet időkben is lehetett olyan „különlegességeket” kapni, mint pl. a kávé. Meg szibériai szőrmebundákat, meg hatalmas ékszerüzletekben súlyos borostyánokat, féldrágaköveket, akkori magyar jövedelemhez képest piti pénzért. Itt található a négyszintes Prága étterem, ahol annak idején négyen 20 rubelért (1 rubel = 17 forint), vagyis 340 forintért olyan pezsgős vacsorát csaptunk, ami grúz konyakkal kezdődött. Bocs az off-ért, de talán érzékeled, hogy szerintem művészeti alkotáshoz, városhoz, bármihez az embert személyes élményei kötik. Én meg úgy érzem, hogy nekem semmi közöm egy 500 évvel ezelőtt mosolygó hölgyhöz, lett légyen a mosolya bármily titokzatos. Meg rég elporladt gazdagok lakhelyéhez. Annál több közöm van a Guernica női arcához, amiről nekem nem a fájdalom, hanem a megdöbbenés jut eszembe. Hogy ezt így hogy? Hogyan történhetett meg, hogy mögöttem a város, a szomszédaim alaktalan romhalmazzá, gazdátlan karok és lábak halmazává váltak, holott egyikük sem volt harcos, katona, mégis lecsapott ránk az „Erő”. Bocsi, én is hosszú voltam, meg még csapongó is, nyugodtan csapongj Te is. Kíváncsian várom.
4:51 de.
találom. Én másból indulok ki. Nem a gazdag ember háza érdekel, hanem a régi mesterember alkotása. Azért így más?
A régi hölgy mosolya érdekel, mert minden hölgy érdekel. Izgalmas mire gondolt mikor festették. De a technika, ami a festő sajátja volt, az nem porladt el. Az a csoda megtartotta a hölgy mosolyát, és a hölgy túlélte a halálát évszázadokkal. Nekem ez a csoda. Az a hölgy nem 500 éve élt. Most is él.
Az értékek megítélése. Sokban igazad van. Dacára, hogy Beethovent és Haydn papát jobban szeretem a három klasszikusból, Mozart zsenijét nem vitathatom. De még van két Mozartja a világnak. Joseph Martin Kraus, aki akkor született és halt meg mint Mozart, és az angol Mozart Thomas Linley. Mind 1756-ban születtek. Kiváló évjárat volt. De a nagyvilág csak Mozartot ismeri. Az embereknek nem kell három Mozart.
Pernyével csak egyszer szálltam szembe. Szerinte butaság az összkiadás, mert senkinek sem tökéletes az életműve. Ez igaz. De ha nem veszem meg Beethoven életművét, akkor soha nem ismerem meg az op. 80-as Karfantáziáját. Az egy vázlat a későbbi Kilencedikhez. Tudom, hogy hol a helye. Mégis nagyon tetszik, és sűrűn hallgatom. Itt mondanék ellen Don Ovuznak. Zeném 90 százalékát SOHA nem tudnám élőben meghallgatni, mert nem adják. Marad a cd.
Akkor a piramisok sem érdekelnek? Hiszen régiek.
Itt Írországban 7000 éves síremlékek vannak. Hatalmas élmény köztük sétálni. Már csak kopott kövek, értékük semmi. Mégis. De megfoghatod, ráülhetsz, és egyedül vagy a gondolataiddal. Már ha a bárányokat figyelmen kívül hagyom.
Ezek után három hete Stonehenge nem sokat adott. Hiszen tudod, a művészet értéke bennünk van.
A sznobság nekem nem nagy bűn. Ha valaki sznobságból meghallgat egy zenét, megnéz egy képet, elolvas egy könyvet, gazdagabb lesz. Egyszer talán megérti, és szeretni fogja. De ha el akarja kerülni a sznobság látszatát és nem nézi meg, soha nem lesz gazdagabb vele. A műélvezetet nem adják ingyen. Nekem Anton Bruckner zenéjéhez 25 év kellett. Éreztem, hogy jó, de nem fért a lelkemhez.
Aztán elmentünk a szülőházába, megnéztem a falusi iskolát ahol tanult és tanított, és láttam a sírját. Majd bekönyörögtem magam egy lezárt szobába, ahol az ágy állt, amelyikben meghalt. Végigmentem az úton, ahol bejárt orgonálni a templomába. És ezen a napon megtaláltam a kulcsot.
Megnyílt a lelkem a zenéjének. Több példám van rá. Hidd el, ezek nem nagy szavak. Ezek egyszerű tények. Ezért (is) megyünk el minden szülőházba és temetőbe.
Engem nem neveltek. Édesanyám 16 órát dolgozott, utána mosott, főzött és takarított. Még esti iskolába is járt. Nem tudom, hogy bírta.
Korán elhunyt apámtól csak a rossz természetét örököltem. Egy sarokház jobb lett volna, de az nem volt.
Mindent nekem kellett felfedezni. Rájöttem az ízére, és így sokkal többet kaptam, mintha irányítottak volna. Persze sokat vesztettem is.
De a könyvtár ingyen volt, a világ klasszikusai elérhetők voltak. Ők meg mindent leírtak, amit tudni kell.
Engem állandóan sznoboznak. Na és? Mindent körbejárok és tanulmányozok.
Most rákaptam a borra. Megkóstoltam rengeteg bort. A Franciák nyertek. Nekem az Ő boraik a legfinomabbak. Nem azért, mert a világ annak tartja, hanem mert az ízlik. A baj, hogy ha iszom egy pohár bort, aznap már nem hódolhatok a whisky szenvedélyemnek. A napi alkoholbevitelt szigorúan korlátozom (kinek orvos a felesége…).
Így vagyok a tweeddel. Fantasztikus viselet. Ideje múlt? Na és? De jó, tehát hordom. Most az emberek az igényességet sznobizmusnak tartják, tévedésből. Én pedig úgy gondolom, ha a szegénység miatt mellőzzük a művészetet, akkor ha pénzünk lesz, már nem lesz rá igényünk. Lion Fauchtwanger írja le a történetet, mikor a tehetséges festő csak portrékat fest, mondván, ha meggazdagszik, azt fest, amit akar. Meggazdagszik, és nekiáll festeni. De már csak portré jön ki az ecsetből, akár mit csinál.
Fiatalon bejártam a szocialista Európát. Sefteltem, hogy legyen rá pénzem. Parkokban aludtam és stoppoltam, hogy lássak. És nagyon sokat láttam.
Vállaltam a koszt, a szagosodást és az étlen-szomjan utazást. Megérte.
Már az, hogy a Tamás templomban Bach hangversenyt hallgathattam. A felét átaludtam a fáradtságtól, de a másik fele……. Vállaltam a lesajnáló tekinteteket. Megérte. Loptam a parkból virágot Bach sírjára. Az akkori Németországban ez nem volt kis tett.
Sokan a munkában fejezik ki magukat. Én olyan munkát kerestem, amely módot adott, hogy utána azt csináljam, amit akarok. Vállaltam érte az emberek megvetését. Tisztelem és csodálom feleségemet. De az, hogy éjjel is zaklassák a munkájával azt nem értem, bármily nemes is a hivatása.
A Szovjetunió kimaradt. Nagy hiba volt. Most pedig már nagyon nincs kedvem odautazni. A hideg ráz attól az országtól. Pedig az Aurora, a Téli Palota, a Kreml, a Volga és a Bolsoj Teatr. Annyi maradt, hogy többször elmentünk Karácsonykor Bécsben, a Doni Kozákok előadására. Nem sok. Nekem a vak vallás félelmetes. Czestochowába elmentünk megnézni a Fekete Madonnát. Az a vallási téboly bennem félelmet keltett. Ezekkel az emberekkel a papok azt csinálnak, amit akarnak. Brrrr. Én egy szép képet láttam, Ők pedig……..
Most talán végzetesen összevitatkoztam két barátommal Pedig nem azt akartam elérni, hogy ne könnyűzenét hallgassanak (bár jó lenne). Azt szerettem volna elérni, hogy lássák azt, hogy nem Mick Jagger a művészet, hanem Bach. De helyette megharagudtak. A hiba biztos bennem van, nem tudok jól meggyőzni. De ma művésznek titulált emberek teszik tönkre a művészetet. Nekem ilyen Warhol, és a könnyűzenészek zöme. Mikor egy zenésztől nem várják el, hogy hangja és hangszertudása legyen? Hova vezet? A zene halálához. És már haldoklik.
Nem éltem jól? Lehet. Nekem nagyon jó volt. Szerény lehetőségeimet egész jól kihasználtam.
4:52 de.
Bocsánat,pedig húztam belőle.
5:25 de.
a franc essem belém, hogy nem vagyok képes se beethoven, se haydn, se mozart, se bach, se a többi nehézlovassági zenéjét értékelni!
az volt a pech az esetükben, hogy se hangszer, se ritmus nem állt a rendelkezésükre (a grammra kimért kottarajz nem ritmus, csak recept: dolgozd fel, ahogy tudod. nincs két karmester a világon, aki egyformán interpretálná bármelyiket is! karajan és ferencsik, két külön világ, pedig ugyanabból a kottából játszanak!), maradt a chemballo/zongora, meg a vonósok, meg a rohadtul kifinomult ízlés!
a hülye négerek meg behozták a bluest, a ghospelt, a dixit és a többi szarságot. igaz, hogy milliók élvezik, és biztosan szégyen, hogy nem tudnak mozart zenéjére temetni new orleansban, pedig biztosan jobban illene egy sírhalomhoz…
soha nem állítottam, hogy mick jagger, vagy elvis, vagy a beatles művészet lenne, de attól tartok, többet adtak a világnak, mint bármelyik klasszikus.
örök érték bach, vivaldi, de akár bartók is – szerintem kompozíciói szörnyűek, de ez legyen az én bajom – de a tömegekre nem hatottak.
akkor meg?
a zene árucikk. aki ismeri a klasszikusok életét, biza, beismeri, hogy pénzért alkottak. kikhez jutott el? a kiváltságosokhoz. a tömegeknek fogalmuk sem volt bach, vagy salieri zenei nagyságáról. nem is volt rá igényük.
lipcsében magam is beültem a tamás templomba – nem most volt. besütött a gótikus ablakokon a nap, az orgonán egy gyakornok – mi mást, mint bach-ot – intonált. akkor és ott élveztem. addig a 10 percig, de első sorban a környezet miatt: tudtam, hol vagyok.
azután átmentem vizavé szemben a bach stubele-be, és ittam egy – német minőség szerint – jó kávét, és ettem hozzá egy strudel-t. kaffestunde volt. később se hiányzott bach. most akkor?
7:23 de.
Látod Llanfair, igazam volt: többmindenben egyezik a véleményünk, mint amiben különbözik. De én másként vagyok bekötve. Például mindig is szerettem a történelmet. De csak a XIX-XX. századit. (Legutóbbi egyik nagy élményem volt Romsics: Magyarország XX. százada című könyve. Izgalmasabb, mint egy krimi.) Más: kislányok gyakran álmodoznak arról, hogy milyen szép is lenne régi korokban élni, hercegnőként csodálatos ruhákban járni, hódolókat fogadni. Én meg ilyenkor ráförmedtem a szerencsétlenre: Az eszedbe se jut, hogy abban a „régi szép időben” Te lennél a jobbágy kilencedik gyereke?
Persze, jó ha tudja az ember, hogy Görögország nem létezett kétezer meg párszáz évvel ezelőtt: városállamok
voltak. Hogy az athéni demokrácia „népuralma” kizárólag a szabad férfiak szavazataira támaszkodott stb. (Tán még valami vagyoni cenzus is volt, erre nem emlékszem.)
Jó, ha tudja, hogy nemzetek úgy 300 évvel ezelőttig nem léteztek: uralkodók, gazdag nemesek birtokai voltak, saját hadsereggel, akik gyakran háborúztak egymás ellen. A „nagy német nemzet” éppenséggel a XIX. század folyamán lett egységes állam (illetve egy császár birtoka), és még ma is számottevő a különbség a bajor, meg a porosz mentalitás között. Sőt, ma is NSZK (vagyis Német Szövetségi Köztársaság), nem Németország hivatalosan. Elég, ha elolvas az ember egy Thomas Mann, meg egy Heinrich Mann művet, látja a különbséget.
Ja, egyébként engem is az „utca nevelt”, édesanyám hat, édesapám négy osztályt végzett, bár neki volt szakmája. Leginkább a házunkban lévő könyvtár „nevelt”. Én protekciós voltam, mert Anyu egy időben a könyvtárat is takarította, így akár egész délután ott rajcsúrozhattam a könyvtárban. Anyukám gyakran korholt: Édes lányom, te olyan okosnak képzeled magad, pedig ostobább vagy, mint a Mari. (Ő a barátnőm volt, és tényleg, egészen másként gondolkozott, mint én. Őt riasztottam el a „jobbágygyerek” üggyel.) A könyvtárosok kényeztettek: már 13 éves koromban megengedték, hogy a felnőtt részlegből válasszak olvasnivalót. Sajnos egyikük elkövette azt a hibát, hogy a kezembe nyomta a Varázshegy-et. Ez volt az első könyv, amit nem bírtam végigolvasni. Évtizedekkel később egy Thomas Mann rajongó kolléganőm úgy vélte, hogy rossz művel kezdtem a az ismerkedést, először a Broodenbrock ház-at kellett volna elolvasnom. Megtettem. Ez egy családregény, és ebben a műfajban sokkal jobb Martin du Gard Thibault család-ja. De nem adtam föl, elolvastam a dr. Faustus-t is. Abban meg az idegesített, hogy szegény Adrian Leverkühn szinte az egész mű során isten létével, vagy nem létével viaskodik, holott nekem ez tiszta sor volt: van, akinek van isten, nekem nincs. Sem felmentésre, sem fegyelmező erőre nem tartok igényt. Elismerem, sokak szemében ez gőgnek tűnhet, pedig sokat viaskodom saját tetteimmel, amik között vannak nem túl dicsőséges ügyek is, de nem gondolom, hogy ezek megbocsáthatók, ha egy sötét fülkében elrebegem azokat, majd ledarálok pár imát. Esetleg ráfogom arra, hogy isten így akarta.
A fentiekből is látható, hogy a legfogékonyabb kamaszkoromból (is) kimaradtak a művészet egyéb ágai, pl. a zene és a képzőművészet. Nem is voltam soha még könnyűzenei rajongó sem. Volt szám, ami az egyik zenekartól tetszett, volt, ami másiktól. Egyszer otthon bütyköltem – munkám mellett bedolgozást vállaltam, közben szólt a rádió. Kínlódtam a forrasztással, és olyan isteni zene csapta meg a füleimet, hogy szinte fizikailag segített a kezeimet a kívánt irányba állítani. Utánanéztem: Csajkovszkij egyik műve volt, tán a II. Tudom, Csajkovszkij az igazi komolyzene rajongók körében legalábbis gyanús, mint ahogyan Bach H-moll miséje toccátákra és fúgákra is:túlságosan sokan szeretik és értik. Tényleg Llainfair: mi a fene az a „toccáta és fúga”?
10:49 de.
találom. Kedves találom.
Szeretem Csajkovszkijt. Dacára, hogy a zongoraversenyt sok helyről szerezte, nagyon jól sikerült. De a vonósszerenád nálam alapmű.
A Firenzei emléket is szeretem. Engem nem zavar a homoszexualitása ( A rövid házassága emlékére írta ezt a darabot).
Az az álszent ostoba világ bűne, hogy öngyilkosságba kergették.
Az 1812-es nyitány pedig olyan nagy hatású mű, amit nehéz felülmúlni. Igazi slágerdarab. Hat karmesterrel is meg van, egyik jobb, mint a másik.
A Toccata és fúga magyarázata nagyon hosszú. A fúga jelentése kergetni, kavarogni. Mikor örvénylik a dallam, kergeti egymást és soha nincs vége. Mint a forgószél vagy a kutya aki kergeti a farkát. Nagy mestere Bach volt, de Handel sem volt kutya. De még Prokofjev is írt. A „tankönyv” Bach kétkötetes műve, amit nem tudott befejezni. Azóta se senki. Egyedül nem használták, tettek elé egy prelúdiumot, egy fantáziát vagy egy toccátát. Ezt nem kell érteni, ez a fülnek jó. A két rész nagyon jól megkülönböztethető egymástól.
Ezek, mint a régi darabok nagyon szigorú szabályok közt íródnak. Ehhez képest mégis nagy a mozgástér, fúgából 5 féle is van. A szakszöveget csak a zenei könyveimből tudnám kiírni, sajnos nem vagyok Pernye András, hogy mindent fejben tartsak. Ezt nagyon sajnálom, hidd el.
De fúgát írni nagyon nehéz. Tehetség nélkül nem megy.
http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%BAga
Az ellenpont tankönyve Johann Georg Albrechtsberger nevéhez fűződik
(Az ellenpont még Kodálynál is nagy szerepet játszott).
Ő Beethovent is tanította, és Bécsben nyugszik Mozarttól 50 méterre.
Szép nyugodt helyen. Többször elálldogáltam a sírjánál.
A klasszikus zenében a darabok szigorú rendben íródtak.
Minden szigorúan meg volt szabva. Persze ez sokkal lazább volt, mint látszik, a nagy művészek ezt szépen tudták alakítani, szélesíteni.
De a szonáta az szonátaformában íródott, a szimfónia szimfóniában a versenyek pedig versenyben. Ez nem olyan bonyolult, könnyű megérteni.
Úgy nagyjából ezeket a formákat a klasszikusok alkották véglegesre.
(Haydn (Joseph), Mozart és Beethoven). Ide szokták még Gluck lovagot is számítani, aki operában vitézkedet. És nagy romantikus kedvencemet, Schubertet, akit „félklasszikusnak” tartanak. A másik felét romantikusnak.
Persze ezek dobozok, de az emberek úgy szeretnek dobozokba pakolni.
Például francia opera nincs balett nélkül olasz pedig bravúrária nélkül.
Bach h-moll miséjét szerintem sokkal kevesebben szeretik, mint mondják.
Bach és Haydn zenéjére sokan mondják, unalmas, mert minden hangjegy ott van, ahol kell. Ehhez képest Mozart és Beethoven maga az izgalom.
Nekem mind a négy jó. Mikor melyik, hangulat kérdése.
Szeretem a Varázshegyet, igaz nem fiatalon olvastam. Lübeckben meg is látogattam a Mann házat. Adrian Leverkühn védelmében elmondanám, hogy akkor sokkal nehezebb volt ennek az eldöntése. Bár most sem egyszerű.
A tépelődése pedig Mann tépelődése volt.
A történelmet jó tudni. Ehhez is a zene segítet, hiszen a megértéséhez tudni és érteni kell a környezetet. Amit felsoroltál én is tudom, és jó, hogy tudom. Aki sokat olvas, az óhatatlanul megtanulja ezeket. Szerencsére.
Szeretem a könnyűzenét. Autóban szívesen hallgatok Koncz Zsuzsit, Pressert, Zoránt és Charliet. A Led Zeppelint a rock királyának tartom. Az esküvői zenénk Zeppelin volt (Lépcső a mennybe, Kasmír és a kocsmadal).
De a helyén kezelem őket.
Ott van még a jazz, de nekem az nagyon öncélú, de nagy művészek vannak köztük. De a könnyű zenébe átigazoló „komolyzenészekben” nem hiszek.
Ők azért térnek át, mert kevesek a nagy valamihez. Okos ember ezt látja.
Jobb sikeres könnyű zenésznek lenni, mint sikertelen „komolyzenésznek”.
Lásd Presser Gabit. Vesztettünk egy közepes zongoraművészt, és kaptunk egy Pressert. Jó üzlet volt.
Akkor végzett Sir Schiff András, Ránki Dezső és Kocsis Zoli. Nem akármilyen névsor.
Jut eszembe. Te lány vagy? Az jó. Nem tudtam.
2:29 du.
Hát, nőneműnek nőnemű vagyok, de már régen nem lány. Érdekes egyébként, mert a könnyűzenében én is a magyarokat szeretem, ahogy Te. Talán meglepő, de a külföldiek közül még legjobban Michael Jackson-t bírtam. Az egész lénye, nemcsak a zenéje, a mozgása is maga a sűrített XX. század, az ideges lobogásával, a kényszeres magamutogatással.
A Téli Palota nem egy nagy szám, nem is túl díszes. Ami viszont nagy élmény: pár napot voltam Leningrádban, május végén. Szinte egyetlen percet sem aludtam, mert akkor már közelednek a fehér éjszakák. Este tíz felé megy le a nap, de nem teljesen: az ég alján ott dereng a fénye. Varázslatos. Jártam az utcákat, beszélgettem idegenekkel (ez az a nyelv, amit bírok valamilyen szinten), pincekocsmákban üldögéltem. Ott láttam a vodka hatását. Hosszú padokon ültünk, nagy asztaloknál (nem egy társaság volt, ha le akartál ülni, helyet szorítottak Neked). Egy hónappal voltunk túl Csernobilon. Tele voltak a szórakozóhelyek fiatal, de már kopasz tűzoltókkal, katonákkal, akik vastag köteg pénzekkel járták a szórakozóhelyeket. És mind tudta, hogy hamarosan meghal. Egy ilyen fiatalemberrel beszélgettem, közben ő vodkázott, én meg pezsgőztem (a rövidet nem bírom, a bor a Szu-ban ihatatlan volt). Egyszer csak, egy mondat közepén a fiú se szó, se beszéd lebukott az asztalra és elaludt. Pedig előtte egy perccel még csak spiccesnek sem látszott.
3:43 du.
talalom: Nálam egyszerű a magyar zene szeretete. A szöveget hallgatom, mert az érdekel. A zene nem fog meg. Ezért aminek a szövegét nem értem, nem is értékelhető számomra.
Szépen írtad le Jacksont. Megint látom, hogy 100 évvel később születtem. Jó sokat késtem. De ugye tudod, hogy Jackson mozgását egy balett táncos alvás közben megcsinálja?
Leningrád a helyszín miatt lett volna fontos. Ott lenni. Meg hát az az Ermitázs.
A fehér éjszakák. Turkuból hajóztunk a Balti-tengeren Stockholmba. Jobb oldalon ment le a nap, baloldalon kelt fel. Egyszerre. Fantasztikus volt.
Két féle alkoholt iszom. Whiskyt és bort. De szigorú limittel. Naponta 1 pohár bor, VAGY 2 cent whisky.
Vodkát soha. De úgy tudom, Ők nem centiliterben mérnek, hanem pohárban.
Nem ismerem az oroszokat. Ami náluk most megy, az embertelen.
De a régi művészeik hihetetlenül jók.
Dosztojevszkij a No. 1. De nagyon sok van nekik.
Most pedig életveszélyessé váltak megint. Már tapintható a Harmadik világháború. Elmebaj.
5:41 du.
Grammban mérik. Egy adag az „szto gramma”, nagyjából egy deci. Az Ermitázs az én ottjártamkor egy idős dámához hasonlított, aki nem válik meg a kopott szőrmegallérjától, meg a vásott kalapkájától. Azóta úgy tudom, káprázatosan felújították az egész várost csillió pénzekért. Egyébként az Ermitázs is óriási, mint minden arrafelé. A nemzetközi diákszálló folyosóin, ahol egyszer laktam ottjártamkor, bőven meg tudott volna fordulni egy autó. Az előcsarnokában meg akár egy tank is. Minden csupa márvány, meg kristály, az obligát Lenin-szobor is. Érdekes, az orosz irodalom nem a kedvencem, nekem pl. Dosztojevszkij túl sötét (nem a butaság értelmében). Talán Jeszenyin 1-2 verse ragadott meg, de nem nagyon csíptem a Mester és Margarétát sem, Dr. Zsivágót meg egyenesen utáltam.
Jó lenne még egyszer arra járni, mert akkor az orosz ismerőseim többségén érződött a nagyhatalom tudata. Jó, jó, nincs narancs, meg kávé, meg szegények vagyunk, de miénk az első űrhajó, a legerősebb hadsereg, a legnagyobb ország. Elhiszem, hogy flusztráltak lettek: mert továbbra is szegények, de már nem övék a nagyhatalom. Az ukrán-orosz vitában kétlelkű vagyok – az ukrán nacionalistákat sem kell félteni, ha agresszivitásról van szó. A Krím történelmileg nem volt az övék, csak 1954-ben ajándékozta nekik Hruscsov, aki Ukrajnában született, bár nem volt ukrán. Nyilván lekenyerezés céljából, meg akkor úgy vélhette, mindegy, hiszen így is, úgy is Szovjetunió marad. A törököknek, tatároknak több közük van a félszigethez, mármint történelmileg. És azt se feledjük: az Európához közeledés egyik feltétele a NATO tagság lenne – nálunk is így volt. Márpedig a NATO katonai tömb ma is. Érhető, ha Oroszország nem akar a mostaninál is nagyobb területű szomszédságot az atlanti szövetség tagjával. Úgyhogy én az EU helyében jóval óvatosabb lennék az ukrán nacionalisták támogatásával – még a végén úgy járunk, mint OV a Jobbikkal. Igen, én is úgy érzem, hogy a háború itt ólálkodik a kertek alatt, van is bennem szorongás emiatt. Nem is annyira magam miatt (én már a hetven felé közeledem), de az unokám alig 4 éves, a fiam meg az idén lesz 40.
3:57 de.
találom: A kopott dámák nagyon sok érdekeset tudnak mesélni.
Szeretem a nagy tereket. Talán mert mindig kicsi lakásokban laktam. Jó lett volna látni, na.
A Mester és Margaríta nekem a világirodalom remeke.
Nem Dosztojevszkij sötét, hanem a világ amit leír. A feljegyzés a holtak házából évente kötelező, nekem. Még jön ide a Csendes Don. De igazából mindent elolvastam amihez hozzáfértem.
De nehéz kiemelni a sok jó közül. A Mester és a Csendes Don megvan nagyon jó szovjet filmfeldolgozásban is. Kincsként tartom számon. De még a Zsivágot is szeretem. Ott az a baj, hogy túl „amerikai” a film.
Nagyjából értem a történteket, de világháborút csinálni, mert félek egy világháborútól? Megmagyarázni lehet Putyin törekvéseit, de elfogadni nem. Zabálni adjon a népnek és kultúrát. Ne nagyhatalmi álmokat. Voltam nemrég a Balti országokban. Ők tényleg Európa. Közük nincs az oroszokhoz. A lengyelek is szenvedtek eleget. Bár mióta egy réteg nyalja Orbán seggét, azóta csodálkozva nézem őket. Megsemmisítéssel fenyegetni őket? Mi meg teljes mellel támogatjuk Putyint? Mit remélünk?
Még a Lenin szoborhoz. Turkuban egy szép Lenin szobor van. Eszükbe sem jut kidobni. Pedig kaptak Ők is rosszat az oroszoktól. Igaz a svédektől is.
A nacionalisták mindig veszélyesek, bármely nemzet tagjai.
A terroristák célja csak a terror. A többi mese. Üdítő kivétel az IRA, mely tényleg szabad Írországot akar. Befejezte a terrort az emberek nyomására, és békés eszközökhöz nyúlt. Ahogy nézem, hatékonyabban.
A háború csak rossz lehet. Igazi győztese pedig nincs.