Az önkormányzati választások előestéjén
Érdekes kérdésen kezdtem gondolkozni a kampányidőszak kapcsán, az egyén és a közösség viszonyán, azon, hogy az egyes személyek egyéniségüktől függően hogyan illeszkednek, alkalmazkodnak bizonyos közösségekhez.
A tudomány, pl. a genetika, a pszichológia megállapítja, hogy minden ember egyszeri és megismételhetetlen, azaz egy individuum. A viselkedéstudomány vizsgálatai szerint a tulajdonságainktól vagyunk egyediek, azaz egyéniségek. Vannak ugyan öröklött tulajdonságaink, hajlamaink, de a tanulással és a környezetünk hatására – azzal az ismeretanyaggal, amit hasznosítunk magunknak – formálódunk egyéniségekké. Az életben a különböző helyzetekben az egyéniségünknek megfelelően és a tanult formák segítségével viselkedünk.
Alig kerülünk ki a kisgyermekkor közvetlen anyai védőhálója alól máris a társadalom öntőformájában számtalan befolyásnak, közösségekbe terelgető erő vonzásának, és kötelezésének vagyunk kitéve, egészen az óvodától, halálunkig.
Különböző egyesületek, szakkörök, csapatok próbálják a tanuláson kívül is összefogni már az iskoláskorú gyerekeket. Aztán később felnőtt korban jönnek a különböző civil szervezetek, klubok, egyesületek, pártok. Mindenütt szabályok, kritériumok vannak, szokások és korlátok közé szorítják a tagokat, olyan tevékenységekkel, amiket egyszerre, együtt és egyformán szokás csinálni. Azt értem, hogy minden közösségben kellenek bizonyos összetartó pillérek, de a túl sok kötelező és rituális dolog az erős akaratú, erős egyéniségű embereket taszítja. Biztos, hogy kell a közösség, a társas élet, a közös gondolkodás, a közös cselekvés és a közös felelősség, de mindennek a túlzó mértékét sokan elutasítják. Vannak persze emberek, akik direkt élvezik a közösség beolvasztó erejét, “védelmét”, az „elbújhatok a tömegben” érzést, szeretik, sőt szinte igénylik a mindenkori és mindenben történő irányítást. Mások pedig szeretnek irányítani, egy egész közösséget szervezni és vezetni.
Nagyon sok évszázados múltra visszatekintő közösség létezik ma is, (főleg vallási alapú közösségek) ahol még mindig a szigorú, olykor elavult ősrégi szokásokat követik. Olyan szabályokat, ahol nincs vagy, vagy lehet, csak muszáj. Számtalan olyan modern közösség is létezik, ahol szintén fanatikus agymosást végeznek. Ha sikerült valakit beszippantani, az illető egy idő után még a családját is képes ellenségnek tekinteni.
Lehet, hogy a véleményem nagyon makacs, de úgy érzem, hogy minden közösséghez csak úgy érdemes és értelmes csatlakozni, ha a részvétel önkéntes és nem jár valami kizárólagos, fanatikus hittel, egyet értéssel, bábként való bólogatással, az elvárások szajkózásával. Úgy gondolom, hogy minden embert, pont az egyénisége, a saját képességei és az azokkal megtalált lehetőségei, a saját erői, akarata, a saját lelkiismerete vezethet a számára legmegfelelőbb útra, és ennek értelmében egyéniségének megmutatásával adhat legtöbbet a közösségnek is.
Itt értem el mondanivalóm igazi lényegéhez. A választások előtti kampányidőszakban nem kéne annyit vetélkedni, haraggal szólni az ellenfélről, egy a fontos, hogy a választott vezető mindenkiért küzdjön és mindenkit képviseljen. Ne legyen többé két fél ország, ne legyenek ketté osztott városok és falvak, ne ellenségek, legfeljebb józan ellenfelek működjenek együtt a köz javáért.
A kevesebb több. Ez egy jó mondás még a kampányra vonatkoztatva is. Inkább maradjon az értelmes tájékoztatás, az emberi szó, a beszélgetés kinek kinek a megfelelő közösségben, saját képességei szerint. Sokkal kevesebb gyűlölködés és egymásra acsarkodás nélkül kéne mindent megoldani. Ha az egymással vetélkedő kis csoportokat lebontjuk egyénekre és hétköznapi emberekként tekintünk rájuk, akkor valamennyien ugyanúgy nők és férfiak, apák és anyák, testvérek, gyermekek, barátok, ismerősök, vagyunk, mint az ellenfeleink. A különbségek csak a különböző ideológiákból és gondolkodásból fakadnak, amit az acsarkodók nem is maguk találtak ki. A különbözőségek miatt nem szükséges gyűlölködni.
Bármit látok és hallok a hamarosan elkövetkező választások érdekében, mindig megfordul a fejemben a gondolat, hogy vajon mindenkinek eszébe jutnak – e a kampányolók közül olyan egyszerű dolgok, hogy azoknak az embereknek, akiknek a feje fölött hadakoznak van-e rendes munkájuk, van-e mindig mit, elegendőt enniük, van-e megfelelően meleg szobájuk, van-e jó ruhájuk, van-e a gyerekeinek jó óvodájuk, iskolájuk, és még sorolhatnám tovább a kérdéseket? Hát ezek a közös dolgaink.
“…………………………………….Elegendő
harc, hogy a multat be kell vallani.
A Dunának, mely mult, jelen s jövendő,
egymást ölelik lágy hullámai.
A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés
s rendezni végre közös dolgainkat,
ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
(József Attila: A Dunánál részlet)
Author: KMH Vendégszerzők
3:32 du.
Kedves Gerti!
Ez itt Magyarország; az elmúlt 4 – 25 – 70 évével. Vendéglátóink szerencsésebb (bár én tudom, hogy ez nem szerencse kérdése)országban élnek.
Nagyon más tapasztalatuk, sőt elképzelésük van olyan fogalmakról, mint: civilek és önkormányzat. Sőt úgy hiszem: a szabadság, egyenlőség és testvériség alatt is mást gondolnak.
Mostanában sokszor gondolok Le charme discret de la bourgeoisie című kult-remekműre, Luis Buñuel pompás változatot készíthetne arról, ami itt van. Persze tudom nálunk ennek a szónak – mármint bourgeoisie – is nagyon más értelme van. Bár kipaterolták Marx-ot az egytem aulájából, de mégis az ő téveszméjét szajkózuk, erről is.
4:44 du.
Kedves Gyuri!
Szerintem nincs azzel semmi gond, ha más tapasztalataik vannak, legfeljebb bekukkantanak valami másfélébe…
amúgy a szabadság, egyenlőség, testvériség fogalmakról nagyon sokan sokfélét gondolhatnak és esetleg nagyon különbözőt, nem kell ahhoz Magyarország és Kanada távolsága…
(ezek itt az én hirtelen, kósza gondolataim, a szerkesztő pedig úgy gondolta, hogy felteszi…)
Marx „kipaterolásáról” is nyilván többféle vélemény létezik…
diszkrét báj? a jelenlegi honi „burzsoáziáról” mindent el lehet mondani csak a diszkrét és a báj szavakat nem…
8:57 du.
Hollósy Gerti
2014 október 11
4:44 du.
Nem volt véletlen és méf csak nem is nagyzolás, hogy bourgeoisie -t írtam!
Ezeknek semmi közük hozzá: műveletlen, hatalommániás lumpen-prolik és zömmel paraszt-suttyók.
Hozzájuk képest Jourdain úr egy kultúrember!
10:56 du.
Gyuri, erre céloztam, Te aztán kimondtad helyettem 🙂
12:36 de.
http://mno.hu/belfold/orban-viktor-magyarorszag-gyozott-1252922?utm_source=hirlevel&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel_20141013
Ez már az utóestről való hír……
5:16 du.
Figyelő, nem egészen így van…
meg kell nézni Szegedet, Bp. XIII. kerületet…stb.
és pl. a mi kis falunkban 67,5%-os részvétel mellett elsöprő győzelmet aratott az ellenzék…vannak azért előre néző emberek,helyek…
érdekes helyzet van Magyarországon, magánemberként egymás közt sokan panaszkodnak a kormányzópártra, aztán érthetetlen módon rá szavaznak…majd egyszer csak felébrednek…
5:26 de.
Hollósy Gerti
2014 október 13
5:16 du.
Az un. ellenzék, sőt a magát baloldali-ellenzéknek nevezőkről a legjobb példa a bp. XIII. kerület:
Tóth József és az ő jelöltjei majd 70% a polgi és 15-ből 15 – mindenütt nagy fölénnyel – az EVK-kban. Tegyük hozzá az EVK-ban a koordináció nem működött, illetve a Tóthék ellen működött!
Mutass nekem egyetlen cikket, ahol hozsannáznak! =))
6:32 de.
Gerti! Nem érthetetlen. Ugyan kire szavaznának, ha mást sem hallanak még az ún. ellenzéki médiából sem, minthogy „hiteltelenek”, meg „megélhetésiek”. Hiába mondja bárki saját magáról, hogy hiteles, a „hitelt” a média teremti meg jórészt. Azt is hallhattad sokszor, hogy „nincs programjuk”. Jelzem, mindegyik ellenzéki pártnak (na jó, a Fodor-féle liberálisokról nem tudom, de a Bokros vezette MOMA előállt programmal) volt írásban, sajnálatos módon csak a neten hozzáférhető programja. Ezekkel lehetett volna vitázni, de nem. A magukat ellenzékinek kikiáltó fórumok csak szajkózták: nincsprogram, nincsprogram, miközben alig hallható morgolódással tértek napirendre afelett, hogy a Fidesznek bevallottan nem volt programja, se 2010-ben, sem az idén.
A másik „kedvencem” a megélhetési. Bizonyára vannak ilyenek – de mindkét oldalon. Viszont a politika kemény munka: napi 24 órás készenlét, és kevés egy szakma alapos ismerete – kell a sikeres politizáláshoz empátia, némi társadalomszociológiai tájékozottság, színészi képesség, amely lehetővé teszi, hogy váratlan helyzetekben is feltalálja magát – és még sorolhatnám. Az, aki a politikát tudatosan vagy tudatlanul megutáltatja az emberekkel (ebben a bűnben készséges együtt működők az ellenzéki média orgánumai), az arra készül, hogy közügyeink intézését (mert a politika végső soron ezt jelenti) mindenféle korlát és kontroll nélkül megkaparinthassa. Bolseviktor nem véletlenül helyezi magát a „politika fölé”, évtized óta nem vitázik, nem tart olyan találkozókat még a pártjabeliekkel sem, ahol kérdezni is lehetne tőle.
10:23 de.
Hollósy Gerti
2014 október 13
5:16 du
Szeged, mindig „vörös” volt 1919 óta! és általában ha néhány helyen még az ellenzék is jött be, nagyvonalakban, a többség kormánypárti.
Ami a „társalgás közti egyetértést”, de választásban különbözik, szerintem, aki tudja hová tartozását, szájaize szerint nyilatkozik, de nem szükségszerüen a szavazó fülkében.,