Lezajlott a második tüntetés az internetadó ellen, ahogy a távközlési adó kibővítését közkeletűen elnevezték. Közben beterjesztették a Parlament elé, és módosító indítvánnyal is ellátta a párt igazgatósága, igazgatása, izgatója. Nem kívántat a Fidesz tagoknak kéne törölni. Mi meg a szemünket a vont csövű hazugságok nyomán.

Az egyik a korábban már emlegetett önámítás-csomag a tüntetők részéről. Az egyik az, hogy néhányan alighanem bebeszélik maguknak, hogy nélkülük a felső korlátos adó korlátja nem jöhetett volna létre. Holott a Fidesz háza tájáról már öt napja ismert kezdeményezés volt a felső korlát bevezetése. Ez tehát nem eredmény, és legkevésbé a tüntetés eredménye. Ez tényszerűen akkor is igaz, ha most elkezd bárki fanyalgással vádolni. Bár azt is tudom, hogy az érzelmi viszonyulás alapvetően tényrezisztens. Ezzel különben a Fidesz rendszeresen vissza is él a híveivel szemben. Azzal, hogy elsősorban hittétel szerűen viszonyulnak a világhoz és annak önjelölt origójához. Akivel kapcsolatban szintén felvethető egy tüntetői önámítás. Az, hogy Orbán Viktor első nekifutásra vissza fog vonni bármit is.

Holott nagyon gyorsan belátható lenne az eddigi reakciói alapján, hogy ez nem igazán esélydús következmény. Egy permanens szabadságharcos nem vonulhat vissza. Ha visszavonul, akkor sem vonulhat vissza. Ha visszavonul, azt is offenzívaként fogja megélni. Tehát minél jobban sarokba szorítják, annál hangosabban fogja a győzelmi retorikát nyomatni. Obán számára minden csatavesztés stratégiai visszavonulás, és minden sarokba szorulás csak az agresszivitását fogja növelni. Ahogy a sarokba szorított patkány is felrohan a seprűnyélen. Ezt a jelenséget a bunkerből kiüzent „utolsó töltényig” való harc már jó pár történelmi példával illusztrálja a túlkompenzált személyiséggel megvert diktátorok köréből. A személyes nyaloncok különben jellemzően pont ezt a motívumot használják ki, és erősítik a Vezér esetében. Elég azt az irreális ökörségnek tűnő hírt olvasgatni, ami szerint tízmilliós kárt jelent pár betört ablak a Fidesz székázánál. Ami csak akkor értelmezhető, ha egyrészt a miniszterelnök szemében valami nagy mártíromságként akarják feltüntetni a kiállt borzalmakat, másrészt, ha a tízmilliós kárigényből kilenc és félmilliót tisztán zsebre tesz valaki. Mert arról a tízmillás kárról a Kossuth téri kétmillió juthat az eszünkbe.

S ezzel elértünk a hazugsággyűjtemény kormánypárti vonulatának legújabb morzsáihoz. Amiben az említett tízmilliós Kocsis-közlés csak apró morzsa. Sokkal vaskosabb megtévesztés az, amit Rogán Antal és csapata ad elő. Ráadásul már többedszerre a különböző különadók kapcsán. A reakciók alapján joggal feltételezve azt a támogatókról, hogy a pálcikákkal előadható matematikai műveletekkel is komoly problémáik vannak. A jellemzően felbukkanó vezérmotívum ugyanis az, hogy nem a mezei felhasználó fogja megfizetni a különadókat, hanem a szolgáltató, a bank, az Atyaúristen, és a törzsi varázsló. Mert nem fogják áthárítani. Mert a vezér ott áll a gáton, és azt üvölti a különadóknak, amit Gandalf a hídon. Állítva, hogy nem törnek át.

Holott nem kell hozzá különösebb, legfeljebb a banán meghámozását meghitelező IQ ahhoz, hogy ez az ostobaság tetten érhető legyen. A szolgáltató ugyanis abból él, hogy szolgáltat, és a szolgáltatásért bizonyos díjakat számol fel. Eltekintve attól, ha pénzjegynyomdát üzemeltet, vagy piramisjátékokat szervez, a semmiből nem csinál pénzt. Az fedezi a költségeit, amit a felhasználóktól be képes szedni. Ha növekszenek a költségei, akkor ezt, változatlan szolgáltatási szint mellett a szolgáltatási bevételekből tudja fedezni. Ez különben a sarki cipészre éppen úgy igaz, mint az internet-szolgáltatókra. Úgyhogy ezen az alapon sarokvas-adót is kivethetne Orbán Viktor. Amikor tehát a szolgáltató költségeit mesterségesen növelik, akkor nincs más lehetősége, mint továbbhárítani azokat. Ez lehet közvetlen továbbhárítás is, mint amikor drágul az adott szolgáltatás. Akár úgy is, hogy felmondják a létező szolgáltatási szerződéseket és egy drágább csomag válik csak elérhetőbbé.

Ugyanakkor létezik egy közvetlen költség-továbbhárítás is, amiről Rogán Antal és hitsorsosai előszeretettel, és mélységes mélyen hallgatnak. Ez látszólag úgy kezdődik, hogy a szolgáltató a megtakarításai terhére kifizeti a különadót. A Fidesz hülyegyerekei erre elkezdenek örömtáncot lejtetni a szellemileg maximum a fűszoknya alapanyagának szintjén keringőkkel. Holott világos, hogy ezek a „megtakarítások” leginkább elbocsátásokkal járnak. Az elbocsátottak munkanélkülivé, segélyezendőkké válnak. A szolgáltató megtakarít és különadót fizet. Amivel összevethető segélyigény jelenik meg a másik serpenyőben. Ha csak elbocsát, akkor kevesebb, ha csődbe megy és mindenkit szélnek ereszt, akkor több. Ezt az adópolitika okozta „továbbnemhárítást” tehát alapvetően mindenki fizeti. Amíg rá nem jönnek egyszer a népek arra, hogy erre az adópolitikára mindenki ráfizet.

Illetve nem mindenki. A közrabszolgák munkaerejével, illetve befolyásolhatóságával mutyizók nem. De csak ők nem. Míg egyszer a Vezérnek eszébe nem jut, hogy túl erősek, és akkor majd ők lesznek a különadók kárvallottjai.