Kedvenc kommentelőm és – talán nem sértődik meg, ha azt írom, hogy – ezeréve barátom és vitapartnerem megharagudott a világra és valószínűleg rám is, mert nem méltattuk ájult elégedettséggel a tegnap esti önképzőköri mutatványt, sőt, egyes elemeit kritizáltuk is itt néhányan.

Hát igen, annak, aki lobogni és lelkesedni akar, aki tegnap estére várta a világforradalom kitörését és holnaputánra a világbékét, bizonyára fájdalmas volt a csalódás.

Vélhetőleg nem volt kellemes végighallgatnia vagy elolvasnia azt, hogy ami az ő szemében dicső forradalmi megmozdulásnak látszott, azt mások felkészületlen fiatalok által előadott, szedett-vedett farsangi komédiának látták, tisztelet a kevés számú komoly embernek, aki nevét adta a rendezvényhez.

Ha tudják, hogy a tüntetés befejezése mennyire siralmas, lehet, el sem vállalják a részvételt.

Namármost jó magyar szokás szerint nem arra haragszunk, aki hibázott, hanem arra, aki ezt szóvá meri tenni, nem kezdi el a szerecsent mosdatni, nem keres mindenféle hülye mentségeket a szervezőknek, hanem belemondja a pacekba, hogy ez, így, bizony kevés jóbarát, mint libatollban a Parker-betét.

Igen, tudom, ezt fiatalok szervezték, ami már önmagában is nagy dolog, de én azért továbbra is azt javasolnám, hogy az első tétova lépéseket ne ezen a pályán tegyék meg – a Forma 1-hez vezető első métereket  Alonso is pedálos kisautóval tette meg – nagyon helyesen, egyébként.

Ha valaki ezidáig nem tudta, hogy mit jelent a „kontraproduktív” kifejezés, hát akkor most megtanulhatta, habár itt elsősorban nem ő szorult rá új ismeretekre, hanem a szervezők, akik a hozzáértést hangerővel, itt-ott kis trágársággal és irgalmatlan nagy mellénnyel pótolták, amit képtelen volt elleplezni az ugyancsak túlméretes kabát.

Hogy ez fanyalgás?

Az hát, hiszen joggal elvárható, hogy ha valaki alkalmasnak találja magát egy ilyen rendezvény megszervezésére, az végezzen színvonalas munkát. A hozzáértést nem lehet lelkesedéssel pótolni, a szakmát meg kell tanulni, ha már valaki forradalomkitöresztésre adja a fejét, de az is lehet, hogy gőzkieresztésre szakosodott, csak ezt elfelejtette megmondani. Nem mondom, hogy legyen egy Lenin, de a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy még egy Che Guevara is kevés lehet az ügyhöz, ha téves premisszákból jut el a forradalom gyönyörű konklúziójáig.

Ami engem személyesen felháborított, az néhány ember minősíthetetlen viselkedése a tüntetés befejezése után.

A felelősség itt is elsősorban a szervezőké, hiszen ők nem viselkedhetnek úgy, mint az egyszeri bűvészinas, aki kitáncoltatta a seprűt a sarokból, de visszaparancsolni már nem tudta. Ez a felelősség elsősorban nem jogi, hanem erkölcsi felelősség, az embereket, akiket én bolondítottam ki a térre, nekem kötelességem megvédeni, akár még saját maguktól is. De bőven kijut a felelősségből azoknak is, akik itt a neten, a facebookon és személyes kapcsolataikban is illuzórikus feltételezésekből kiindulva olyan helyzetet vizionáltak, mely a valóságban nem állt fenn, szép ábrándjaikat valóságnak vélve hergelték a tömeget, mintha itt egy forradalomnak akárcsak a csíráját is felfedezhette volna valaki, pedig annak nyoma sem volt.

1956-ban hasonló felelőtlenséggel küldtek neki gyerekeket a szovjet tankoknak a mai bátrak elődjei, aztán a kis halottak nevére hivatkozva negyven évvel később tartották a markukat.

Ez lenne a cél?

Tegnap sem zavarta a lila ködök vándorait semmi, mondták a magukét és mondják még ma is, nem törődve a következményekkel, melyekből az a legkevésbé fájdalmas, ha valaki kap egyet arra a bánatos seggére a gumibottal. Ami igazán fájhat, az nem az ebből adódó lilászöld pedagógiai hurka, hanem a nép félrevezetéséből adódó politikai kár.

Orbán elérte célját, a társadalom a pártok után ma már a magukat civilnek nevezőknek sem hisz, egy szervező erő, egy hívószó tegnap ki lett iktatva a repertoárból, örvendjetek demokraták.

Azok, akik önmagukra, mint civilekre gondolnak, már ezidáig is rengeteg kárt okoztak a magyar társadalomnak.

Itt van legfőbb ideje, hogy szedjék a sátorfájukat és visszaballagjanak oda, ahová valók – a civil szférába, ahol bélyeggyűjtőként, önkéntes szociális munkásként, vagy receptcsere-egylet tagjaként kiélhetik közösségi munka iránti késztetéseiket, mindenesetre – szerény véleményem szerint –  sokkal jobb lenne, ha a politikától odébblépnének, és a politizálást csak állampolgári szinten, választóként vagy aktivistaként művelnék.

Vagy párttá alakulnának, pártba lépnének, pártosodnának, mert amit ma művelnek, az a választópolgár becsapása annak érdekében, hogy személyes ambícióikat kiélhessék.

Merthogy ki itt a civil? Aki nem tagja pártnak? Hiszen ebben az országban alig pártízezer tagjuk van a pártoknak – összesen. Akkor kikről beszélünk? Vagy a civil is olyan, mint a polgár, mely kinevezéssel szaporodik? És ki nevezi ki a kinevezőket? Kit képvisel az a politikai analfabéta, aki azt mondja, hogy az elmúlt huszonöt évben minden politikus gazember volt? Kit képvisel az, aki buzgón összemossa Orbánt a valóban tisztakezű és felelősségérzettől vezérelt politikusokkal? A többi politikai analfabétát? Nincs elég bajunk? Szóval, suszter, maradj a kaptafánál, és ne civilkedj, mert akkor ez lesz belőle, amit tegnap láthattál.

Vagy politizálj, de nem kell egyből a csúcson kezdeni, mert a forradalmárok beérésének megpróbáltatásaiba a választók bele szoktak dögleni. Keresni egy tömeget, mely elindult valamerre és az élükre állva zászlót lengetni – nem egy nagy kunszt, de a politikus dolga más: neki utat kell mutatni. Az átkos negyven év alatt ezerszer hallgattam meg Váci Mihály: Még nem elég című versét mindenféle ünnepségeken, de értelmet most nyert igazán, mert most jött el az a kor, amikor a költő leírt szavai nem csak esztétikai élményt nyújtanak, hanem konkrét követelményeket fogalmaznak meg.

A demokratáknak át kellene ezt az egészet gondolni, mert nem lenne szabad engedni, hogy a demokrácia fogalmát is leamortizálva már csak egy gebe közül választhassunk a lóvásáron, mert már csak ez van hátra.

Ott áll majd a Viktor nevű paripa, körbeveszik mindenféle gumilovak, a vazallusok meg buzgón fújják a lovak seggét szívószálon át – gyönyörű ménes lesz!

Nem hinném, hogy ez kellene nekünk…