Mottó: Három vak kismacskát sodor az ár. Hangosan nyervákolnak: mi pisiltük a folyót!

Ha civilre akarsz szert tenni, ma rendkívül könnyen megteheted.

Kinyitod az ablakot, eldobsz egy féltéglát és aki felordít, az civil, vagy civil volt, egyéni szerencsétől függően.

A civilek között megkülönböztethetünk hím és nőivarú egyedeket, utóbbiak emlősök, míg előbbiek szakállasok, de mindkettőre vonatkozik, hogy rendkívül nagy a szájuk.

A civil részben szűznemzéssel, részben kinevezéssel szaporodik, egyedei között vannak egészen speciális példányok is, úgymint kivetkőzött aktivisták, pártpolitikusok gyermekei és vodkánérlelt specimenek egyaránt.

A kinevezéssel létrejött példányok további civileket neveznek ki, melynek következtében mértani haladvány szerint szaporodnak.

A tudomány mai állása szerint még nem sikerült megállapítani, hogy ki volt az első kinevező, bizonyos elméletek szerint az első civilek kinevezését labdapattogás hangja kísérte, ma erre már nincs szükség, hiszen elértek egy kritikus tömeget, mely önfenntartóvá tette a fajt.

A civil élőhelye jelenleg Kelet-Európa, ahol a primitív politikai környezet és a társadalmak szomorú állapota úgy kedvez terjedésének, mint az ebola terjedésének Afrika, csak míg utóbbi ellen van már gyógyszer, a civilesedés ellen még nincs, ugyanis divatbetegség.
Aki ma trendi akar lenni, az civil.

A civil kisebb csoportokba tömörül, e csoportok keresnek egy bárhonnan-akárhová tartó nyájat, majd a kiválasztott egyed elé ugorva beléakasztják rágóikat, és nem eresztik.

Ha jellemezni szeretnénk őket, akkor talán úgy határozhatnánk meg alaptulajdonságukat, hogy olyanok, mint kutyán a bolha, mely az eb hátán ülve hatalmas hangerővel hirdeti, hogy ő ott a mozdonyvezető.

A szerénységet hírből sem ismerik, dilemmáik nincsenek, csak kategorikus kijelentésekben kommunikálnak.
Sztálin belesápadna az irigységbe, ha látná csalhatatlanságukat, Robespierre zokogna saját gyengeségén, de hát ez nem is csoda – egyikük sem volt civil soha.

A civil pártpolitikussal – elsősorban demokrata pártpolitikussal – táplálkozik, ha bárhol meglát egyet, azonnal beleharap, míg a jobboldali pártpolitikusok fogyasztását többnyire elmellőzi.

Zöldségeket nem fogyaszt, hanem beszél.

Áldozatai előtt rituális táncot jár, melynek során fenyegetőzik, és a politikusokat szidalmazza, mely tevékenysége az egyszerű és a még annál is egyszerűbb népek körében felettébb népszerűvé teszi.

Ha a „hatalom” szót hallja, pavlovi reflexként bőséges nyálelválasztást produkál – nem az indulattól, de a vágytól, – ezért gyakran köpköd, de a szélirányra mindig odafigyel.

Hangja valahol a bölömbika és a sakálkutya között helyezkedik el, ellenfeleit artikulálatlan üvöltésével iparkodik megfélemlíteni.
Nagyon bátor, egészen addig, míg nem kockáztat semmit, potenciális áldozataival kegyetlenül harcol.

Alaptevékenységei közé tartozik az úgynevezett gyurcsányozás, melyet fáradhatatlanul folytat, nem hagyva ki egyetlen lehetőséget sem áldozata támadására, ha valaki megkérdezné tőle, hogy miért e hév, hát válaszolni nemigen tudna, pedig lózungokból bőségesen megfelelő készlettel rendelkezik.

Ha az áldozat szól egy-két szót amellett, hogy a civilnek is helye van a nap alatt, akkor azonnal hörög, köp, szellent és visszautasít, őt egy gyurcsány ne dicsérje.

Ha ellenben a hatalom azt mondja, hogy a civil kedves teremtmény, mert éppen olyan, mint mi voltunk – ami valószínűleg igaz is, és ebben benne van a szép jövő ígérete úgyszintén – és ha kicsit csiszol a modorán, akkor lehet majd tárgyalniuk egymással, akkor célirányosan hallgat.

A civilnek egyetlen büszkesége van, nevezetesen, hogy nem pártpolitikus, ami kétségkívül erkölcsi magasabbrendűséget biztosít számára, merthogy szerinte a politikus mind tisztességtelen és lop, míg a civil szintúgy, csak a lépték és a lehetőség különbözik.
E tekintetben a falu legrandább lányával van egy kategóriában, aki büszke arra a szüzességre, mely ezidáig veszélyben még soha nem forgott, pedig már kitette közszemlére is, mellé tett egy botot, de azzal se piszkálta meg senki.

Csupa-csupa ilyen erkölcsi példakép alkotta hajdan a jelenlegi kormánypártot is, csak akkor a hívószó nem a civil volt, hanem a romlatlan fiatal.
A fiatalok menet közben megöregedtek, a romlatlanok megromlottak, a civilek pedig pártpolitikai érdekeket szolgálnak, tán szándékukon kívül, habár ebben nem vagyok annyira biztos.

De abban annál inkább, hogy a demokratikus pártok és a tisztességes politikusok hibát követnek el, mikor nem kergetik bottal el, még a környékükről is őket, mert pofátlan, agresszív és küldetéstudatos jószágból van már elég a környéken, másrészt meg a meghunyászkodás azt a benyomást kelti, hogy akár még igazuk is lehet.

Nincs igazuk, mert előítéletesek, agresszívak és éppoly udvariatlan, tudatlan bunkók, mint a kormánypárt prominensei.

Az, hogy vannak köztük fiatalok: nem érdem, hanem állapot, ez csak azt támasztja alá, hogy egyéb negatívumaik mellett még tapasztalatlanok is.

Azt kell nézni, hogy mi a hozadéka a viselkedésüknek, mert ezidáig csak annyi, hogy tovább cincálták az amúgy is már régen atomjaira hullott társadalmat.

Észhez kaphatnának – és ájult csodaváróik is, akik számára most sem jött el a Messiás…