Napi szösszeneteimből – hogy micsoda kiemelt-szempontok/dolgok vagynak Mária országában!

2014 december 21 5:32 de.8 hozzászólás

Értetlenkedők – Nem értik a hercegkisasszony értetlenkedését, hogy nem érti ők miért nem értik az ő felháborodását azon, hogy miért nem értik, hogy neki miből telik.

Igen még sajnos olyan is akad, aki pro, de jellemzően kontra szinte mindenki reagál valahogy arra az értesülésre – azon persze érdemes elgondolkodni, hogy miért is kellettek hónapok a tények feltárásához -, hogy magyar füllel elképesztő összegért művelődik Őfenesége legnagyobb leánykája. Minden estre oda-vissza alapon folyik az értetlenkedésben megnyilvánuló média-haccacáré (jellemzően az egymás mellett elbeszélés, ahogy mondani szokás süketek párbeszéde) a hercegnő és a hitetlenek között. Jelenleg ott tart a helyzet, hogy megállapítódott: „Orbán Ráhel értetlenkedését és felháborodottságát nehéz mire vélni, tekintettel arra, hogy a demokrácia sarokköve azoknak a számonkérhetősége, akik befolyással bírnak a közpénzek elosztására”.
Nos meg kell mondjam az adok-kapok egyetlen csodálkozását sem igazán tudom elfogadni, azonban a legutóbbit – Ráhel ifiasszony felháborodásán való értetlenkedést – tényleg nem értem. Bizony – bizony ő ezt hozta von Haus aus, ebben nevelődött fel! A teljesség igénye nélkül: az MSZMP-s pártitkár lenyúlta a falú egyetlen értékét, majd mikor szarba jutott a papa a pártja székház mutyijából segítette ki, jogi és erkölcsi hiátus sem találtatott azon, hogy lenullázott milliós adótartozással rendelkező cégekkel szélhámoskodnak, a kedves papa egyértelműen bebizonyosodott csoportos garázdaságának a „törvény-keze” szerint nincs társadalmi veszélyessége. Vagy hogy a legújabbat említsem: a kedves papa, a párt és a kormányzati-szervek környékén sertepertélő kétes egzisztenciájú és ismeretlen jövedelem-forrású egyed nem képezi még csak vizsgálat és/vagy megfontolás tárgyát sem: nem nemzetbiztonsági kockázat!
Igen Orbanisztánban ez a business as usual!

Válasz féle napjaink dilemmájára – Gyerünk igyunk egyet! – hogy ki fizeti? Nos ez a nagy kérdés!

Tyúk vagy a tojás – vagy csak belső lélek adta belső hasonlóság

Mottó:Az igazság Mátyás halálával,a sport Avery Brundage távoztával múlt ki!

Áll a bál a FIFA (gyengébbeknek a FOCI legfőbb szervezete) háza táján. Több mint gyanú, hogy VB-mutyi(k) történt(ek), azaz nincs minden rendben a 2018-as és 2022-es világbajnokság helyszínének kijelölésével kapcsolatos döntésekkel.
Ahogy az origo.hu összefoglalta: „A FIFA által a két döntés körüli korrupcióvádak kivizsgálásával megbízott amerikai ügyvéd, Michael Garcia jelentése már rég készen van, de még csak egy FIFA-barát interpretációja ismeretes, amelyről maga Garcia az mondta, hogy jelentősen elferdíti az eredeti tartalmát. Az ügyvéd már kezdeményezte, hogy tegyék nyilvánossá magát a dokumentumot, a FIFA fellebbviteli bizottsága ezt nem fogadta el, mire Garcia tiltakozásul lemondott.”. A portál a BBC-re hivatkozva arról ír, hogy a FIFA végrehajtó bizottsága beleegyezett az eredeti jelentés nyilvánosságra hozatalába.
Az helyzet, hogy ennek a hírnek, pontosabban a jelenségnek az un. újdonságértéke kicsiny hazánkban nem túl nagy. Mondhatnánk, hogy megszokott, vagy hogy ez a dolgok rendje! =))
Igazából egy kérdés van? Ki tanulta kitől? FIFA vett példát egy lelkes focista miniszterelnökről, vagy az Blatt(er)ol az ő kottájukból! =))

Tessék a bizonyíték – mármint arra, hogy igen is fontos szerepe van az un. civil szervezeteknek

Persze nem azoknak, akik a mocskos norvégok szennyes pénzéből sertepertélnek, hanem azoknak, aki tudják hol lakik a jó-Isten! Akik akkor és csak akkor mozdulnak (pontosabban akkor nyitják ki a szájukat, amikor azt kell), ha kell. Itt vannak például a Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom, a Független Női Szövetség, a Nők Világfóruma, a Magyar Asszonyok Ezredévi Szövetsége, a Kiút Veled Egyesület, a Női Igen Egyesület, a Több Nőt a Közéletbe Mozgalom, az Evangélikus Női Misszió, a Szilágyi Erzsébet Nőegylet, a magyar Polgári Nőfórum és a Nők a Nemzet jövőjéért Alapítvány, akik a Fidesz női-tagozat mellett felemelték szavukat az „öregecskedő feleségek” védelmében, de csendben üldögéltek, mikor egy derék atyafi a parlamentben küldte a helyükre a nőket.

Ismét ügy van és az illetékesek porond-középen termettek: „A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége bocsánatkérésre szólítja fel a HVG szerkesztőségét, mert az a ’karácsonyi számának gyűlöletkeltő és gúnyos címlapjával az egész kereszténységet és minden jó szándékú embert megsértett’, ’több mint ötmillió hívőbe rúgott bele’, de még ’a család intézményét is lejáratta az újság’.”.
Az az igazság, hogy persze értem a felháborodást – Seszták anyó rendszeresen szokott bedobni hasonló hisztiket – ezt érzeték kötelességüknek. Ők legalább megszolgálják az apanázst! Azonban a mondókával akad némi gondom:
Egyfelől; „az egész kereszténységet és minden jó szándékú embert” – írják, ergo vannak a keresztények és vannak a jó szándékú emberek?
Másrészt; – tényleg érdekelne – hogy jött ki az az ötmillió?
Végül; ez a lejártás, mármint a „család intézménye” kárára, ez nekem egy kicsit furán hangzik. Lévén naponta tapasztalhatjuk ártunk és qurmányunk család-barátim jelző értelmezése jeleit: az ő családjaiknak (na jó családjuknak is) mindent, a többieknek meg coki: nem fussa mindenre!

nagykarácsony

S mi lett volna, ha nem lett volna kiemelten fontos szempont – Baán hablaty a Liget-projekt pályázat eredmény-hirdetése kapcsán

A hír: „Lezárult a Városligetbe tervezett új múzeumi épületekre szóló nyílt, nemzetközi tervpályázat – közölte a projektet kezelő Városliget Zrt. A kormányzat döntése értelmében 2018-ig megvalósítani tervezett múzeumnegyed, a Liget Budapest négy épületéről döntött most a csaknem félezer beérkezett anonim pályamű közül a tizenegy tagú, magyar és nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri. Ennek alapján a Néprajzi Múzeum új otthona a francia Vallet de Martinis DIID Architectes, a Magyar Zene Háza a japán Sou Fujimoto Architects, míg a FotóMúzeum Budapest és a Magyar Építészeti Múzeum ikerépülete a magyar Középülettervező Zrt. tervei alapján épülhet meg a szintén teljesen megújuló Városliget parkjában. A nyertesek és az egyéb díjazott pályaművek az Erzsébet téri Design Terminálban január 7-én nyíló kiállításon is megtekinthetők lesznek.”.
Nyilatkozott Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosaként ebből az apropóból. Előre bocsátom, hogy ő az a Baán, aki volt szíves elmismásolni a Szépművészeti már igen csak aktuális, szinte minden szempontból rendben lévő, s csak végső indító-parancsra váró felújítását.
Nos ez a derék pártkatona azt hangsúlyozta, hogy: „Kiemelt szempont volt, hogy a tervekben szereplő épületek minél jobban kíméljék a park zöldterületét.” Nos azt kell mondjam, hogy nem kétlem „csökkentsük a bajt” felkiáltással a pályázatok értékelése során figyelmeztek a károk lehetséges mértékű mérséklésére. Azonban az ötlet kiagyalója igen nagy ívben tett az ilyetén félelmekre.
Nem állom meg, hogy ne említsem meg: Ha és egyáltalán van értelme – amit erősen kétlek – egy ilyen együttes utólagos kreálásának, akkor a tudatos és durva környezetrombolás helyett az ettől a helyszíntől semmivel sem nagyobb távolságra ott egy rekultiválásra váró állami terület. Igen, ahova abban a bizonyos „emút-nyócévben” kormányzati negyedet (amiben akár még volt is némi ráció) terveztek!

8 hozzászólás

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Nagyon jó a jegyzet !

    Különösen jó ezeknek „a civil” szentek szövetségének a felsorolása, amelyekből úgy veszem észre kimaradt egy tipikus Orbanikum, a legalább másfél évtizede tobzódó, legfideszesebb „Nagycsaládosok”Egyesülete (a NAGY-CSAL 🙂 ), holott ez eddig minden civil-kamuban kardkivonva, és teljes gőzzel helyeslően állt ki a legembertelenebb fidSS jelenségek mellett is.
    És persze ők azok, akik a nevükkel ellentétben, az arányában a legtöbb nagycsaládot magába foglaló cigány-társadalomból egyetlen nagycsaládost eddig „érthetetlen okból” még föl nem vettek volna a soraikba… Mire rákérdezve, mindig kitérnek a válasz elől…

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    ˙

    A jegyzet befejező, Baán szakaszához még annyit, hogy ez a Liget projekt nem szolgál mást, mint a diktátor mennybe-menetelét, azaz parádés felvonulását a Budai Várba mert a továbbiakhoz az ottani épületekre feltétlenül szüksége van. Ezért túrtja föl a Szentkorona önjelölt pór várományosa Pest városának a legfrekventáltabb pihenő parkját a Városligetet és költözeteti el a Nemzeti Galériát, az Országos Széchenyi Könyvtárat, és ki tudja még mi mindent barmol szét a maga megdicsőülése érdekében Artúro Ui, a Vezér… 🙁

    .

  • "tisztelthölgyeimésuraim"

    Ui:
    Ez a Múzeumi Negyed egy nagy mese: nem indokolt, ilyen gazdasági helyzetben meg különösen őrült egy ötlet.

  • Mondom án, ennek a ráhelkek, vagy ki a q…rvaanyjának is a fater mellett volna a helye… szép nyakkendőt is kapnának.

  • Eldrad: lazíts. ez már-már életveszélyes fenyegetés kategória!

  • „tisztelthölgyeimésuraim”

    2014 december 21
    9:54 de.

    Nos szinte mindennel egyetértek, hogy erre most nincs pénz az trivi. Hogy kell-e és miért kiköltöztetni a várból a múzeumokat nem tudom, nem értek hozzá.
    Hogy egy helyre kell-e tenni az már másik kérdés, a mellette szóló érvek nem túl erősek.
    De a pont a ligetbe? Na ez egyenesen baromság!

  • OLvastam:
    Orbán vigyáz a demokráciánkra, Kövér a parlamentarizmusunkra, Schmitt az anyanyelvünkre, Pintér a törvényességünkre, Stumpf az alkotmányosságunkra, Polt a jogainkra, Szijjártó a külügyünkre, Matolcsy a pénzünkre, Selmeczi a nyugdíjainkra… a kecske pedig a káposztánkra. Ugyan mi bajunk lehetne már?

  • ezt is:
    Orbán látogatást tesz a Vatikánban. Ahogy találkozik a pápával, az kezet csókol neki. A körülötte levő bíborosok ezen teljesen felháborodnak: – Na de Szentatyám, ez azért túlzás…! Mire a pápa: – Ti csak ne szóljatok… ez az ember olyan, mint Jézus Krisztus! A bíborosok megrökönyödve kérdezik: – Hogyhogy? Erre a pápa: Istállóban született, barmok között él, akik imádják, és százezrek várják a mennybemenetelét…