Putyin meghívta Orbánt a Győzelem Napja alkalmából rendezett ünnepségre, Moszkvába.
Orbán a meghívást elfogadta, majd másnapra meggondolta és ráeszmélt, hogy a meghívás nem is neki szólt, hanem Áder Köztársasági Elnök Úrnak, akinek savanyú képe jobban illene egy vesztes ország képviselőjéhez, mit az övé.
Orbán megkönnyebbülése határtalan, egyelőre megúszta a Nyugat retorzióit, habár én a helyében azért nem örülnék túlzottan, sőt, erőteljesen aggódni kezdenék.
Nem ő lenne az első, akit a nyugat körüludvarolt, aztán ejtett, tudna erről beszélni Kadhafi meg Szaddam is, ha élnének – de nem élnek.
Mindenesetre Vezérünk megnyugodott, mint egy sajtóbeszélgetésen megemlítette, Amerika valószínűleg beletörődött, hogy ő marad és változtatott a külpolitikáján.
A nyűgös Goodfriendet visszahívták, helyette jött a tehetséges üzletasszony és akkor most mindenki happy és hajrámagyarok.

Aztán nagy örömében elkezdett megint baromságokat beszélni, miszerint „Amerika nagyon megváltozott, már nem folytat párbeszédet szövetségeseivel, csak a „Yes, Sir!” (Igenis, uram!) választ fogadja el”.
A Népszabadság szerint az USA külpolitikájáról egyszer azt mondta, hogy nem vezethető le pártpolitikából, mert mindig az üzleti érdekek vezérlik, másszor viszont keserűen felhánytorgatta, hogy „az angolszászok” nem megbízhatóak, őt is cserben hagyták, amikor a 2002-es választási kampány során az ellenzéket támogatták.
Az amerikai Külügyminisztérium kapcsán vele nem szimpatizáló személyek beépülését jelölte meg a problémák egyik okaként, de elismerően nyilatkozott az új amerikai nagykövetről – akivel pedig még nem is találkozott.
Ez ahhoz tökéletesen elég, hogy Amerika ismét bekeményítsen, de a diplomaták nem kapkodós népek, hagynak neki időt arra, hogy beleássa magát a ganéba.

Azt azért bátran leszögezhetjük, hogy a kis gerillavezér elásta magát külpolitikailag, még, ha lehet, hogy az ukrán válság végéig nem szaporítják vele bajaikat a nyugatiak.
Ennek nem az általa hangoztatott elvek az oka, nem is Putyin egyesek szerint véres keze, hanem az, hogy egy deklarált egységet megbontott, szembement a szövetségeseivel akkor, amikor az ég zengett.
Ő bizonyára azt gondolja magáról, hogy okos és ügyes – hagyjuk meg ebben a hitében.
Mindenesetre az biztos, hogy vannak helyzetek, amikor hosszú távon nem túl jövedelmező okosnak és ügyesnek lenni, van úgy, hogy jobb csendesnek és együttműködőnek mutatkozni.

Angela Merkel kimondhatja, hogy az Európai Unió, illetve Németország és Franciaország közösen továbbra is mindent megtesz azért, hogy „Ukrajna a saját útját járhassa”, és megmaradjon területi épsége. „De azért is ugyanígy mindent megteszünk, és állandóan el is mondjuk, hogy azt akarjuk, hogy Oroszország ismét a partnerünk legyen”.
Mert – legyen ez igazságos, vagy igazságtalan, de ő az Unió politikájának alakításáért felel, míg Orbántól ez olyan, mint amikor a katona kilép az alakzatból és elkezd vezényelni a többieknek – egyszerre nevetséges és felháborító.

Nagy elánnal folyik a látogatás mérlegének megvonása, de én nem kapkodnék ezzel, emellett nem tennék elhamarkodott nyilatkozatokat, mert könnyen úgy járhatunk, mint aki kívülállóként belebeszél egy házastársi vitába – a házastársak már régen kibékültek és most együtt haragszanak arra, aki beleszólt az életükbe.
Márpedig Orbán beleszólt, jóllehet tegnapra már azt is megbánta, hogy a magzatvizében nem úszkáltak pici cápák – a nagy pávatáncos beszorult, mint a róka által üldözött liba az ólba.
Viszont építhet egy stadiont Moszkvában.
Na, ez a megalázó istenigazából – nesze bakker, hülyegyerek, kapsz valamit játszani..

Amúgy abba lehet hagyni a hisztériát, mert magyarember egyébként is hajlik a russzofóbiára, felesleges szinte Horthy korát idéző baromságokkal hergelni, inkább arra kellene törekedni, hogy a saját maffiánkat világgá kergessük.
Putyin dogát meg az oroszokra kellene hagyni, ránk is ránk hagyja a nemzetközi politika Orbán ügyét – ha nekünk jó ez a mici, hát legyünk boldogok vele, míg nem megyünk szembe a többiekkel.

Várjuk hát optimistán a fejleményeket, ha meglesz a szárazföldi összeköttetése Oroszországnak a Krímmel, akkor a harcok is véget érnek, a kedélyek lecsitulnak, Amerika külkereskedelmi forgalma Oroszországgal további húsz százalékkal növekszik.
A németek ülnek az Északi Áramlat gázával fűtött kandallóik előtt, mi meg sugárzó jókedvvel dicsérjük a Gubernátort, ott fenn, a királyi várban.