Érdekes dolgokat lehet ezzel kapcsolatban felfedezni. Pl. a közmunkások és a kormánypárt győzelmi összefüggését, vidéki polgármesteri szinten.

Ugyanis a közmunkások többségének a helyi önkormányzat a munkaadója, a közmunkás számára pedig elsődleges cél, hogy minél hosszabb ideig és minél gyakrabban legyen közmunkán. Ez pedig az esetek jelentős többségében a polgármester döntésén múlik. Mindez kellő alapot szolgáltat ahhoz a feltételezéshez, hogy a közmunkaprogramba való bekerülés, illetve bennmaradás feltételéül szabják azt is, hogy a különböző választások során a kiszolgáltatott állampolgárok a megfelelő helyre húzzák az X-et.

Egy vidéki településen – ne tévedjünk, nem kell annak kistelepülésnek lenni, lehet az nagyközség is – nagyjából mindenki ismeri a másik pártállását. Ebből kifolyólag ismeri a döntnök, az élet-halál ura (nem kellene túlzásnak tartani), a helyi kiskirály, a polgármester. Hát a szerint kerül manipulálásra a köz.

A közmunka és a kormánypárt jó teljesítménye közötti összefüggés nem feltétlenül a csalás jele. (Itt azért nem ártana némi mosoly-jelet beiktatnom, de nem teszem. Bízzunk a szavazók önérzetében!) Elképzelhető, hogy sokan valóban elégedettek a közmunkási státusukkal, és ebből logikusan következik a Fidesz-KDNP-re adott szavazat. Az sem kizárható, hogy a közmunkaprogram a jóléti sovinizmus miatt népszerű a többi választó körében.

Azonban a gyakorlat az, hogy a hátrányos helyzetű kistelepüléseken – noch dazu, a helyi kisebbségi vezetők közvetítésével (a népnyelv ezt úgy hívja, megvették kilóra a cigót) a polgármesterek manipulálták a választókat a közmunkában való részvétel lehetőségével

A közmunkában foglalkoztatottak vidéki aránya az önkormányzati választások előtt az összességet illetően 200ezer volt. Ez az önkormányzati választásra felfutott 300ezerre. A létszám kb. fele bizonyítottan roma. A roma családokban nincs széthúzás, egyfelé szavaznak, ami azt jelenti, hogy 150ezer roma közmunkás +1 fő családtaggal 300ezer szavazatot hozott a Fidesznek.

A magyar romák körében a választással kapcsolatban két állítást lehet visszatérően hallani: az egyik a már-már szokásos panasz arról, hogy politikust csak a választások idején látnak, aztán négy évre elfelejtik őket; a másik szerint „mi nyertük meg a Fidesznek a kétharmadot”. Ez utóbbi állítás önmagában persze leegyszerűsítő, de benne van a közfoglalkoztatás és a választási manipuláció közti összefüggés.

Több olyan településen, ahol a regnáló – és később újraválasztott polgármester a legkeményebb pressziót gyakorolta a közmunkásokra, a választási procedúra lezárultával a beígért jutalmazás illetve szankció nem is maradt el.

A befolyásolás/nyomásgyakorlás módszereinek skálája a választókkal való „személyes elbeszélgetéstől” a nyíltan történő szavazás kikényszerítéséig terjedhet. Utóbbi esetben a helyiek számára köztudott, hogy aki nem akarja elveszteni a polgármester, illetve a helyi kisebbségi vezető (?!) jóindulatát, az „bizonyítja”, hogy megfelelően szavazott: vagy segítséget vesz igénybe – valamelyik szavazóköri delegálttal együtt megy be a szavazófülkébe, vagy mielőtt bedobná az urnába, megmutatja a szavazólapot a polgármester képviselőjének. Értelemszerűen ebben a rendszerben az, aki nem működik együtt, azaz nem teszi ilyen módon nyílttá a szavazatát (ragaszkodik a titkos szavazáshoz), az a polgármester ellenzékeként lesz besorolva, ennek összes várható következményével együtt.

Számoljunk egy kicsit: a Fidesz elveszítette 1,1 millió szavazóját. Maradt neki még kb. annyi. Végezzünk el egy kivonást – feltételezve a valódi és titkos szavazás lehetőségét – ami biza, további mínusz 300ezret jelent – sacc per kb. Ehhez még jön a többi nem roma vidéki közmunkás erősen billegő szavazata, de ezt most hagyjuk.

Mennyi is marad? Kb. 800ezer? Ilyen bázissal, tessék már mondani, Viktor Győzővics, mennyi az esély a hosszú távú kormányzásra?