Közkeletű tévedések
Régóta fontolgatom, hogy csokorba gyűjtöm közkeletű tévedéseinket. Talán nem is tévedésekről kellene beszélnünk, inkább berögzült sztereotípiákról, amelyek végigkísérik életünket, az egymondatos szentenciákat hallva helyeslően bólogatunk, anélkül, hogy belegondolnánk a jelentésébe.
Kezdjük talán a Nőnappal, hiszen éppen annak van az ideje. Úgy látom, sem a nők, sem a férfiak nem nagyon tudnak ezzel mit kezdeni. Van egyrészt a közhelyes jókívánságok, meg a nyálas hálálkodások sora. Harcias nőneműek meg felháborodottan kikérik maguknak az egész felhajtást, hosszan sorolva a nőket érő méltánytalanságok sorát az alacsonyabb bértől kezdve a nőket ért erőszakig. Még cikibb, hogy másként gondolkodnak erről a jobb és a bal oldalon. A jobbosok sokáig gyanakodva figyelték az egészet, szerintük „szoci” ünnepről van szó, valamilyen munkásnők lázadoztak valamikor régen (Georgina-Bojána pontosan leírta a nap előzményeit KMH március 8.), mit kell ezen annyit rugózni. Kinyitjuk előttük az ajtót, előnyük van egy csomó dologban, nem az ő gondjuk a család eltartása, hát annyit csak elvárhatok, hogy rendben legyen a lakás, a gyerek, nyugalom legyen, ha hazaérek a melóból…
Csakhogy megváltozott a helyzet: már a gazdagabb államokban is kétemberes feladat lett 1-2-3 gyerek megfelelőnek tartott nevelése, a szegényebbeknél meg az eltartása is. Most tekintsünk el attól az „apróságtól”, hogy tulajdonképpen a nő is ember, lehet, hogy képességeit másutt is kipróbálná, mint a gyerekszobában vagy a konyhában.
A vakkomondoros bunkók sokan vannak, bár csak némelyik nyúl a megfegyelmezés fizikai eszközeihez – vagy csak kevés esetben derül ki. A fizikai bántalmazás már számos országban nagyon helyesen köztörvényes bűncselekmény, bár Magyarországon a családban történt afférokat a közvélekedés hajlamos bocsánatos bűnnek tekinteni, ahogyan azt az embert is újra polgármesternek választották a falujában, aki 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozott az élettársának. Nem tudom, mi lett volna a közvélemény, ha történetesen az asszony az erősebb, és ő agyabugyálja el az urát. De az biztos, férfiverőt nem választottak volna polgármesternek…
Őszintén szólva nekem azzal is bajom van, aki dühödten vagdalkozik az ajándék virágcsokorral: mondván, hogy ez csak egy nap. És mi van a többivel? Igazak az érvek ugyan, az alacsonyabb fizetésről, meg a többi hátrányról. Egy nő ma Magyarországon képtelen munkát találni, ha gyereke van azért, mert ha beteg lesz, az anya marad vele otthon. Ha meg nincs, akkor azért, mert biztosan szülni akar majd… Mindez a családközpontú társadalom nagyobb dicsőségére.
Szerintem mindkét fél elszalad egy fontos probléma mellett, amikor a háztartás vezetését, a gyermek gondozását (a nevelés férfi feladat is lenne), a családi üzemmenet fenntartását valamiféle másodlagos tevékenységnek tartja. Szinte hobbinak, amiért természetesen nem jár fizetés, örüljön az az asszony, ha az ura néha kiutal neki némi pénzt fodrászra, ruhára. De nőktől is hallottam már, amikor egy sokgyerekes nőtársuk alacsony nyugdíját panaszolta: de hát nem „dolgozott” elég évet életében! Aki ilyet mond, annak fogalma sincs, hogy mennyi munkával jár, hogy zökkenőmentes legyen a család élete.
Mi, nők sem vagyunk egyformák. És bár magam sose törekedtem háziasszonyi babérokra, mindig csodálattal néztem, ha valakinél a kisgyerekek, meg a fizetős munka mellett sem szaladt a konyha, ragyogott a kád, minden reggel vasalt ingben indult az apa munkába.
Bele is rokkantak sokan ebbe a hajszába – ötvenéves korukra megkeseredett öregekké váltak, aki csak gúnyosan hahotázik, ha okos tanácsadók welness hétvégeket ajánlanak a megújuláshoz.
Talán ideje lenne elfogadnunk: mi nők és férfiak nem vagyunk egyformák. Mások vagyunk, mások az előnyeink és hátrányaink. És ha van nő – sokan vannak – aki örömét leli a háztartási munkában, elégedett, ha tiszta a lakás, ápoltak a gyerekek, és minden nap friss étel kerül az asztalra, az vajon miért nem kaphat fizetést ezért a munkáért? Miért kell napjai jó részét haszontalan aktatologatással, vagy éppen árokszél kapirgálással töltenie, miközben azon aggódik, hogy a gyerekek vajon merre kószálnak?
Még mielőtt harcias nőtársaim megköveznének, hogy vissza akarom zavarni a nőket a konyhába, ajánlom: nézzenek körül. Ahogyan nem minden férfi magabiztos macsó, úgy a nők jó része is szívesen sürgölődne a háztartásban, ha nem kellene emellett csak azért „dolgoznia”, hogy kenyér, esetleg hús is kerülhessen a tiszta abroszra. Ha elismernék, hogy a gyermeknevelés, a családi üzemmenet fenntartása semmivel sem kisebb értékű munka, mint egy autóalváz meghegesztése. Vagy éppen egy ilyen cikk megírása…
Author: Rátesi Margit
1947-ben születtem Budapesten. Édesapám kocsmáros volt, az államosítás után segédmunkásként, csaposként próbálta fenntartani a családot, amihez édesanyám is hozzájárult, mint házmester. Eredeti szakmám mechanikai műszerész, alma materem az Orion Rádió és Villamossági Vállalat volt. Minden további tanulmányomat munka után, este végeztem, érettségit a Bem József Dolgozók Gimnáziumában szereztem. Üzemi lapoknál kezdtem hivatásosan írni. 1979-ben végeztem el a Bálint György Újságíró Akadémiát, majd 1984 és 1988 között az MSZMP KB Politikai Főiskoláján tanultam közgazdaságot és vállalatirányítást. Újságíróként főleg gazdasági témákkal foglalkoztam. 1989 óta nem dolgozom aktív újságíróként: sajtóösszefoglaló készítőként (szemlézőként), sajtófőnökként mentem nyugdíjba.
Felfogásom sokat változott az évek során – nem utolsósorban éppen a főiskolán szerzett ismeretek hatására. A politikát – eredeti jelentésében a közügyek intézésének módját – fontosnak tartottam mindig és fontosnak tartom ma is. A politika, és aktorainak, a politikusoknak a lejáratása a közvélemény szemében szerintem a legnagyobb kártétel, amit el lehet követni az „egyszerű” emberekkel szemben. Mert azt sugallja: nincs esélyed a cselekvésre, hajtsd meg magad, húzd meg magad, akkor talán hagynak élni.
Ezzel szemben én arra szeretnék rávenni mindenkit: Kételkedj, gondolkozz, cselekedj!
11:59 de.
Csak örülök ,hogy van még nő aki így gondolkodik ,és van mersze megírni .Gratulálok és köszönöm,talán az ön tollából hihetőbb.
5:16 du.
Kedves Margit,
köszönöm a hivatkozásod az írásomban megjelentekre. Miért írtam meg „ennek” a napnak a történetét, történelmét? Vannak akik nem ismerték. Eme praktikusságból.
Az is, hogy egymás között „kommunista ünnepnek” mondtuk, mert azon a napon a legtöbb férfinak a kezében, virág volt. Ezt az ünnepet nem lehetett elfelejteni 🙂
A születésnapunkat többnyire, a névnapunkat, a házassági évfordulóinkat(?) igen, – no erről tudnék énekelni, de nem teszem. Férfidolog. „Ők” nem tartották fontosnak, a sajátjukat sem.
Többször én is felfrottyantam: „bezzeg” ezt a napot azért nem felejted el, mert…
Igen, igen.
Változtunk, változunk.
Most a Valentin napi őrület van.
A nőnapi köszöntések, valahogy elszürkültek. Kiment a divatból. Mondom ezt én, aki írta a köszöntőt.
*
Bocsánat, hogy idézlek: „családi üzemmenet fenntartása semmivel sem kisebb értékű munka, mint egy autóalváz meghegesztése. Vagy éppen egy ilyen cikk megírása…”
Pontosan így van.
A háztartás észrevehetetlen, ha jól működik. A gépek és az asszony is. Természetes: a tiszta edény, a -ruha, a -lakás stb. sőt a jóízű étel.
Praktikusan osztja be az idejét és a tennivalóit.
Közzé is teszem, Tőle sokat tanultam, de azért mindent nem alkalmaztam. Olyan rend és tisztaság van nála, hogy a légy is papucsot húz, ha netán betéved(ne). Nem teszi. Nincs miért.
Hogyan éri el?
1.) Minden áldott nap valahol/valamit takarít, rendez. A folyamatosság megvan.(Ezt én is bevezettem).
2.) Rendkívül utálom, ha bárhol le kell vennem a cipőmet, így hozzájuk is saját papuccsal érkezem. Akik ezt nem teszik, zokniban üldögélnek. (Ezt a mi otthonunkban nem vezettem be. Most sem teszem).
Angéla, mert így hívják, dolgozik, sokat.
Tanárnő, aki délelőtt a mások gyerekeit okítja, délután a saját két gyerekét + a mások gyerekeinek a dolgozatát javítja + saját, másnapi óráira készül.
Ezen felül kapirgálja az otthonukat, hogy ez is, meg az is szép és jó legyen. Előfizetéses vacsorát hozat a hét minden napján. Minden második szombaton főz, de akkor vasárnapra is.
A havi négy vasárnapból, kettőben meglátogatják a szülőket. Beosztva, minden hónapban egy vasárnapot az egyikük, majd a második vasárnapot a másikuk szüleinél töltik.
Gyerekestől.
A „maradék” két vasárnapot kirándulással, kiállítások látogatásával, állatkerti sétával töltik.
*
Csinos, ápolt, jókedvű és kiegyensúlyozott.
Hitelük nincs, a fizetésük így teljesen az övék. Beosztással élnek. Rezsit fizetnek és a szüleiknek is nagy bevásárolnak (ez becsülendő).
Életritmusukat próbáltam én is bevezetni saját családomban, nem ment. Így kétnaponta főztem, én is mindig sokat dolgoztam. Nekem valahogy nem sikerült semmi olyan tökéletesen, mint Angélának. Valami mindig megbillent, valamivel mindig elmaradtam.
De ezért nem csináltam „balhét”, a legszükségesebb dolgokat mindig megcsináltam.
A munkámat viszont, mármint az írást,(volt olyan rokonom), aki soha nem ismerte el – munkának. Azt sem, ha fáradt voltam. Szerintük csak az volt a munka, ha verejtékesre kapáltam, vagy éppen a használt téglát tisztítottam volna meg. Az újabb ól megépítéséhez.
Bevallom, NEM tisztítottam meg a bontott téglát, jól meg is szóltak. Mondván, játszottam az úri nőt.
Szerintük, az nem munka amit én csináltam. Mi az? Véleményük szerint: egy nagy semmi. Csak ülni az írógép előtt és klimpírozni. (No igen, akkor még írógépen, nem számítógépen dolgoztam).
Véleményüket nem rejtették véka alá, így aztán én sem.
Évek múltak el, s nem közeledtünk.
A véleményeink sem.
Igenis, a klimpírozás, az agyi munka is, munka. Méghozzá kemény. A téma már bennünk „motoszkál”, nem hagy békét, s ha kell, éjjel kelünk fel, vagy hajnalban, hogy felvázoljuk mondandónkat. Később leírjuk, többször el is olvassuk, javítjuk és tesszük ezt újból, míg valahol megjelenik.
S, megjelenés után már ott van a következő témánk, hiszen azt az Élet dobja nekünk. Mármint az újabb és újabb mondandónkat, amit írásba foglalunk.
Életünk megismételhetetlen, ezért tegyünk arról, hogy szép legyen. Gyűjtsünk élményeket, hogy majdan, szép emlékeink legyenek. S, ha otthon felgyűlik a vasalni való, nem dicséretes, de megbocsátható.
Mit sem törődjünk ezzel, de azzal igen, hogy a gyerekeinket hangversenyre, színházba, kiállításokra cipeljük. Városnézésre vagy kirándulni. Az is szükséges, hogy vacsora után meg- és kibeszéljük az eltelt napot, értékeljünk. Embereket, eseményeket, történéseket. Véleményt cseréljünk, adunk és kapunk is, s így van ez jól.
Egyszer élünk, használjuk ki. Mondom és vallom ezt most, véleményem, éveim múltán sem változott.
Így éltem, de nem bántam meg. Egyetlen percét sem.
(( 🙂 ))
G.B.
10:58 de.
Csak nekem tünt fel, hogy ahol a nőket egyenrangúként, egyenjogúként kezelik (már ez a”kezelik” is hülyeség, bocsánat érte).
Helyesen, ahol a nők egyenrangúak, egyenjogúak, mennyivel jobb az élet, mennyivel kiegyensúlyozottabbak az emberek, mennyivel jobban „működik” az ország?
.
De ezt a „puha-pöcsű-macsók” meg sem érthetik.
.
És hogy ne lehessen félreérteni, senki se próbálkozzon cáfolni, mérettel, „állóképességgel” vagy nemzőképességgel, ez még csak a kan kutyák szintje.
.
A férfi ettől több, is és részben más is. Agyban is, szívben is.
.
És adjunk hálát, köszönjük meg hogy vannak, anyáinknak, szerelmeinknek, szerelmeinkből lett feleségeinknek és lányainknak, hogy vannak és egyenrangú, egyenjogú társként szebbé teszik az életet, a mi életünket is.
11:34 de.
Szándékosan írom külön az alábbiakat.
.
Engem, pl. nagyon meglepett, hogy volt olyan magyar ellenzéki nő-politikus, aki kijelentette, hogy ők azért nem értenek egyet a ”női kvótával” (pártban, országgyűlésben) mert az, valamiféle mesterkélt kényszer, formalitás.
.
Addig álljon fél lábon (a vak komondor hátán), amíg ez természetes módon, arányos, vagy legalább az ahhoz közelítő női képviselők aránya magától, belátás alapján létre jön!
.
A „buta” szüfrazsettekről már nem is beszélve, akik biztosan csak kapkodásból tüntettek, lázadtak, különféle helyekre láncolták magukat (a tüntetéseket, gyújtogatásokat, robbantgatásokat, éhségsztrájkokat, és a kényszertáplálásba beleőrülést, de akár a hálált vállalást is említve), ahelyett hogy kivárták volna, hogy egyenjogú részvételük a politikai életben, pl. választásokon természetes lesz.
Vagy jövőbelátóan hallgattak volna az említett magyar politikusnőre.
Buta-buta szüfrazsettek!
.
Félreértések elkerülése érdekében, az előző kommentemben a ”puha” jelzőn, a sok férfiban megtalálható félelmet, komplexust értettem.
Félnek, hogy kiderül, hogy bár többnyire erősebbek, de nem feltétlenül okosabbak!
.
Félnek, hogy kiderül nem ők a teremetés koronái, de minimum nem egyedül ők, a teremetés koronái!