Már megint azokkal van baj, akik megtanultak három, egymással összefüggő mondatot leírni egy üres papírra.
Merthogy a kormány igényeihez képest egyrészt túl sokan vannak, másrészt meg akik vannak, azok nem minden esetben ismerik fel a helyes irányvonalat, némelyikük meg még gondolkodni sem átall.

Talán ezért is, de szerintem legalább ugyanennyire azért, mert azt még az írástudatlanok is felismerték a Parlamentben, hogy a negyedik hatalmi ágról – a médiáról – szóló fejtegetésekben lehet valami, tehát itt a pénzrÅ‘l van szó..
A kormány hát elhatározta, hogy kitakarítja Augiász eme honi istállóját, és olyan rendet vág, mint amilyet még nem látott a világ, legfeljebb Phenjanban.
ElsÅ‘ lépésként – az eduline.hu értesülése szerint – megszüntetnék az egyetemi kommunikációs szakokat, talán egy-két szak fizetÅ‘sen működhetne.
A kommunikáció szakról azonban egybehangzóan azt nyilatkozták az egyetemek képviselői a kormány képviselőivel való egyeztetések után, hogy ezek teljes megszüntetése a cél, tehát már önköltséges módon sem lehet majd ilyen alapképzésre jelentkezni.
Mindezt a túltermeléssel magyarázták, az egyik egyetemi vezető pedig úgy tudja, a kormány tervei szerint kizárólagosan a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen indítanának kommunikációs képzést.
Ãœgyes.

Tulajdonképpen ugyanarról van szó, mint bárhol másutt az országban, az állam, mely jelen esetben egyet jelent a szervezett bűnözéssel, meg akarja szállni a közélet eme területét is.
Persze döglött lovat verünk, merthogy az elektronikus médiát, a rádiót és a televíziót már megszállta, a nyomtatott sajtóban sem teng túl a szabad gondolat, most hát a lelkeken a sor, az írástudók lelkén.

Némelyik médiumot a hatalom megvette, némelyiknek csak a tulajdonosát, mint a libát, kilóra, a maradék elől elhúzta a piacot, éhhalálra ítélte a az irányított állami reklámozással, a reklámadóval a frekvenciakiosztással.
Úgyhogy azt azért bátran állíthatjuk, hogy a mai Magyarországon szabad rádió és televízió csak elméletben létezik.
Meg is látszik a tájékoztatás állapotán.
Nem akarom most az RTL példáját cizellálgatni, és a választók tájékoztatásának fontosságát sem szeretném lefordítani támogatottsági adatokra.
Mindenesetre Mari néni a közszolgálatból csak remek kül és belpolitikai sikerekről értesül és azt hiszi, hogy neki valamiért nincs szerencséje, ami igaz is: rosszkor, rossz helyre született.

Az írott sajtó sincs jobb helyzetben, a java elbulvárosodott, a maradék meg zömében jobboldali, ezek kaptak idáig reklámfelületet, de a baloldaliak csak egyszer-egyszer.
Érdekes, hogy éppen Simicska cége hirdetett a Népszavában már régebben is, aminek a gazdasági hasznán túl volt bizonyos gesztusértéke is – lehet, már akkor sem volt nyelvespuszi Simi meg a kis izé között?
Ha most az újságíróképzésre is rátenyerelnek, akkor tovább erősítik hatalmi pozíciójukat, hacsak nem lesz a folyamat kontraproduktív, amire azért van esély.
Ez a folyamat már lejátszódott az államigazgatásban, ahonnan úgy repültek Orbánék hatalomrajutásakor a tisztviselők, mint a libák költözéskor, a frissen képzett janicsárok pedig szélsebesen  betelepedtek az átalakított hivatalokba.

A médiában jobban látszik a törekvés, mert ha akarja valaki, ha nem, szem előtt van, mégha sokan fizetetten vakok is a látványra.

A legjobban viszont nekem a blogszféra körüli ügyeskedés tetszik, az ember elképedve nézi a történéseket.
Persze itt vannak azért bajok blogger-oldalon is, de az azért mégis mindennek a teteje, hogy a közmédia bérbloggereket foglalkoztat, szép, kövér honoráriumokért.
A blog egy speciális műfaj, ami azért veszélyes a hatalomra, mert ha nem sitteli le a szerzőt, nemigen tud mit kezdeni vele.
Különösen nálunk nem, ahol a sorok közötti olvasásnak is szép hagyományai vannak, úgyhogy ameddig a felületeket nem tiltja be a hatalom, addig a bloggerek elmondják a miújságot, ha tetszik nekik, ha nem.
De ettől még ott a veszély, hogy ide is be akarja tenni csapkodó farkincáját a Mi Büszkeségünk, adjon neki az Úr párnás cellát, ha végképp bekakukkol.

A blog egy internetes napló, melyben megoszthatom a közösséggel petúnianevelési tapasztalataimat, a mákosguba receptjét, a költeményeim, a zeném és ha valakit érdekel, hát elolvassa, megnézi, meghallgatja, kritikát mond, bele a pacekba.
És ingyen.
Ha politikai blogot írok, akkor elmondhatom a véleményem a napi politika pöcegödrének aktuális bugyogásáról, és nincs a nyakamban szerkesztő, tulajdonos, aki aggódna vagy kifogásoskodna, merthogy ezeket a stallumokat egyszemélyben a blogger tölti be.
Személyes műfaj, még ha egyes portálokon össze is csődül néhány blogger, húzva egymás olvasottságát, de a véleményük a sajátjuk, nem szerkesztőségi állásfoglalás.
Viszont nem jár vele fizetés sem – az élet nem merÅ‘ méznyalogatás – valamit-valamiért.
Sajnos, ez a kép nem tiszta, mert rengeteg, a pályáról kiszorult hivatásos újságíró van, akik különösen a baloldali lapok, kiadványok megszűnése után lettek szabadúszók, ahogy az állástalanságot ebben a körben körülírják.
Egy részük a blogot találta meg, mint műfajt, de a dolgok természetéből adódólag meg is kellene élniük valamiből, ezért bevételt szeretnének termelni, hát támogatókat keresnek.
Ez viszont a műfaj halála, és a tetejébe még sikeres törekvésnek is csak ritkán mondható.

Egy példát mondanék, az általam is nagyon kedvelt Galamust, melynek vérprofi újságírói úgy próbálnak tenni, mintha blogot írnának, jóllehet ez egy virtigli társadalmi-politikai magazin.
Csak az a baj, hogy előfizetője nincs, a népszerűséggel pedig nem lehet fizetni a sarki közértben.
A másik változat a népszerű Tuareg-blog helyzete, mely egyszemélyes blog – szerzÅ‘je olvasói támogatását kérte, mire is kiderült, hogy Mária Terézia óta ebben az országban semmi nem változott – vitam & sanquiem, de zabot egy szemet sem!

Hétfőtől megszűnnek a parlamenti közvetítések is, a közmédia szerint a parlamenti munka nem tart igényt közérdeklődésére, Mari néni internetezzen, vagy fizessen elő a P+ kereskedelmi televízióra, ha van arrafelé egyáltalán kábel és nem gyűjtötte még be a szomszéd Jóska gyerek.
Egyáltalán, a népnek nem kell mindent tudnia, csak összezavarodik.
Kádár korában azért – is – ment elÅ‘re az ország, mert az emberek egyre okosabbak lettek.
Ez nem mindig kellemes a hatalomnak, de a fejlődésnek meg kell fizetni az árát.
Itt ma a népbutítás folyik magas szinten, a társadalmi mobilitás korlátozása, a nép hülyítése.
Igaz, könnyebb egy birkanyájat terelgetni, mint akadémikusokat egyetértésre bírni, de nem vagyok benne bizonyos, hogy ennek az országnak az elrackásítása lenne a nemzet felemelkedésének kulcsa.

A blog – lehet más néven – de a jövÅ‘ műfaja, a klasszikus nyomtatott újságírás kora talán lejárt.
El fog jönni az az idő is, amikor az elektronikus média is átáll majd egy új szisztémára, ennek szerintem akkor jön el az ideje, ha a televízióban megteremthető lesz a valódi interaktivitás.
De az biztos, a hatalom hiába erÅ‘lködik – átmeneti sikerei ugyan lehetnek, de hosszabb távon vereségre van ítélve.
Anno a szamizdat is elég hatékony műfaj volt – igaz, ott bejátszott a tiltottgyümölcs-effektus is, de a mai média elÅ‘bb utóbb ennek hagyományait fogja követni és akinek mondanivalója lesz, az el fogja tudni juttatni az emberekhez.

Addig is, a magányos bloggerek, kezük a klaviatúrán, lépkednek a lepusztított média-tájakon, mint Mad Max a klasszikus filmben.
Keresik az igazságot, küzdenek a zsarnoksággal, vagy éppen hülyeségeket hirdetnek, de többnyire legalább önzetlenül.