Van egy álmom
Az én álmom egy párt, az én pártom.
Na, nem úgy, mint Orbánnak a Fidesz, inkább úgy, hogy ez az én élethelyzetemhez hasonló emberek, a korosabb emberek pártja lenne.
Tagja lehetne mindenki, aki a nyugdÃjkorhatáron túl van, függetlenül attól, hogy kap-e nyugdÃjat.
Tagjai lehetnének a rokkantnyugdÃjasok, a korkedvezményes járadékosok – mindenki, aki kiesett, vagy belátható idÅ‘n belül ki fog esni az aktÃv munka világából.
Tagjai lehetnének azok, akik a nyugdÃjkor elÅ‘tt állnak öt évvel és azok is, akiknek reményük sincs arra, hogy valaha majd nyugdÃjasok legyenek.
Az én pártom nemigen érdekelnék a tagok politikai elvei, engedélyezném a kettős párttagságot és tőlem még pincér-jelmezben is szaladgálhatnának, bár erősen remélném, hogy ha lenne az érdekeiknek valódi képviselője, nem mennének gyűlölködni.
Az én pártom az idős embereket képviselné, mondjuk úgy hatvan és Miskolc között, amikor az ember még ki tudna hozni valami jót hoznia hátralevő évekből, ha hagynák, meg, ha módja lenne rá.
Amikor még el tudna járni kirándulni, utazni, barátkozni, horribile dictu szerelmeskedni, ha egyébként a társadalom csak a töredékét tenné érte, mint amennyit ő tett a társadalomért.
Tulajdonképpen ez az ok, hogy ilyesmiken álmodozom.
Ma mindenki valaminek a károsultja, a devizahitelek károsultjait ma követhetik a Questor károsultjai, de rengetegen vannak, akik egyéb ügyek károsultjai, például Orbán károsultjai.
Például a hatvankét év feletti vezetÅ‘k, akiket alkotóerejük teljében világgá zavartak, a korkedvezményes nyugdÃjasok, akiket éppencsak nem tolvajnak bélyegeztek, de az egész nyugdÃjjogosult réteg, akiktÅ‘l elvették a jogot, hogy a befizetéseik után járjon nekik a nyugdÃj, és a megélhetést biztosÃtó járandóságot egy laza mozdulttal áttolták az „adható” kategóriába.
És még sokan mások, ahogy mondani szokták…
A magán-nyugdÃjpénztárak pénzének ellopásával a ma nyugdÃjasainak megélhetését is veszélyeztetik, nem is szólva a gyerekeinkrÅ‘l.
Ügyesen csinálták, a nyugdÃjasok zöme még mindig azt hiszi, hogy a nyugdÃj jár, jóllehet már a szája se nagyon járhat.
IdÅ‘s embernek lenni soha nem volt kellemes, az ember egészsége kopik, sok esetben egyedül marad, annak minden anyagi és lelki következményével, amit még akkor is nehéz cipelni, ha a megélhetés biztosÃtott.
A tetejébe a mai kor kissé erÅ‘szakos fiatalabbjai az öreget leginkább csak nyűgnek tekintik a társadalom nyakán, akiket – úgy képzelik – Å‘k tartanak el, jóllehet talán meg sem születhettek volna, ha az egymást követÅ‘ generációk nem gondoskodnak elÅ‘djeiktÅ‘l.
Talán már a dédapjuk is éhenhalt volna, és akkor oda a mai ifjú, éhes és mohó, türelmetlen titán.
Kiment a divatból a társadalmi gondoskodás, a szolidaritás, márpedig az idÅ‘s ember – más és más mértékben – gondoskodásra szorul.
Na, nem úgy, hogy majd a család megmondja a hülye nagypapának, hogy mit tehet meg mit nem, hanem úgy, hogy odafigyel rá.
Kezdve a törvényhozótól, aki gondoskodik arról, hogy ki tudja fizetni szükséges gyógyszereit, a szomszédasszonyig, aki odafigyel arra, hogy Lencsi néni már két napja nem jött ki a lakásából, csak a köhögését hallani.
Lehet, van, akinek csak az hiányzik, hogy legyen kihez szólnia, és egy beteggel kevesebbet számlálhatunk máris.
Aztán itt van ez a nyugdÃjas kifejezés is.
NyugdÃjas sokféle van, van például nyugdÃjas pedagógus, nyugdÃjas orvos, nyugdÃjas szÅ‘lÅ‘munkás,nyugdÃjas nyomdász, és Ãgy tovább, mindenki más és másfajta ismeretekkel, felhalmozott tudással, élettapasztalattal, különféle anyagi helyzetben.
Ebből adódóan máshogy viselik a feleslegessé válás érzését, merthogy szépen lassan ebbe a helyzetbe akarja őket tolni a társadalom.
Aki még tudna dolgozni, azt is elhajtják a munka környékéről, és nem mindenki képes arra, hogy lekösse magát, jóllehet mindenki azt képzeli, hogy ha nem kell a munkahelyre bemenni, az lesz az aranykor.
De a feleslegesség öl és butÃt.
Az idÅ‘s ember ma olyan, mint az a szakács, akinek tele van a kamrája, de nincs kinek fÅ‘zzön, Ãgy aztán a kamra tartalma is lassan tönkremegy.
Nem minden az anyagi biztonság, hasznosnak is kell lenni egy embernek.
A magyar falu van a legnagyobb veszélyben, mert ma nincsenek nyugdÃjjogosultak, a TSZ megszűnt, huszonöt éve nem fizet senki a feketemunkából járulékot, Ãgy aztán nyugdÃja se lesz, jóformán senkinek, a gyerekekre vagy az önkormányzatra szorul mindenki, aki nem halmozott fel kis megtakarÃtást.
Elképzelhetetlen problémákkal néz szembe az ország, de mindenki a homokba dugja a fejét, mint a strucc, jóllehet már régen pokoli ricsajt kellene csapnia mindenkinek, mint libáknak az ólban, Karak látogatása idején.
Az én pártom ezeknek az embereknek az érdekeit képviselné, nem az aktÃv generációkkal szemben, de nem is engedve a generációs önzésnek, az öregek lenézésének, kitaszÃtásának.
Értelmesebb országokban tisztelik az idős embereket, nálunk perifériára lökik és átgázolnak rajtuk.
Na, az én pártom ezt nem hagyná.
Minden településen lenne szervezetünk, a szervezet a közös politika alakÃtásán kÃvül a helyi gondok megoldásában vállalna részt, s szervezetek klubként is működnének, együtt a már létezÅ‘ nyugdÃjasklubokkal – feladat van csÅ‘stÅ‘l, jutna mindenkinek.
Ez a párt megmutatná az idősebb generációk erejét, mert sokan vagyunk, tapasztaltak vagyunk, okosak vagyunk, roppant vásárlóerővel rendelkezünk, és ha felismernénk érdekeinket, mi lehetnénk Magyarország legerősebb pártja.
Természetesen lenne hőbörgés eleinte, de aztán beletörődne mindenki,hogy számolni kell velünk, meg azokkal, akik utánunk jönnek, mert ha már generációs párt lennénk, hát fel kellene karolnunk a gyerekek ügyét, mert mégiscsak tűrhetetlen, hogy telhetetlen és felelőtlen hazárdjátékosok, bűnözők elvegyék a jövőjüket.
Amerikát mondják a korlátlan lehetÅ‘ségek hazájának, a fiatalok tönkretétele nálunk azt bizonyÃtja,hogy ez a korlátlan hülyeség országa.
Igen, van egy álmom, szép álom.
Vajon hányan lennének – rajtam kÃvül -, akik valóra szeretnék váltani?
4:28 de.
Én nem akartam öreg lenni, de az lettem.
Kezdetben voltak illúzióim, bár kevés a pártok igazmondásával kapcsolatban, aztán rá kellett jönnöm, hogy ez ostobaság, az elsÅ‘ csalódás apám volt, aki hadifogoly volt Oroszországban. Amikor hazajött akkora seggnyalásba kezdett a hatalommal kapcsolatban, hogy hányingerem lett. Azóta egyik pártban sem bÃzom. Amit tesznek azzal csak a saját zsebükkel barátok…, de nagyon.
A nyugdÃjasok? Sok évet megéltek (már aki, a sok rokkantnyugdÃjas minek van), mégis hagyják magukat becsapni, eltespednek, saját magukat sajnáltatják, sokuknak igénye sincs… Falun meg a pletyka jelenti a felüdülést, meg a bukást.
3:27 du.
Ellenzem az olyan pártokat, melyek egy réteget képviselnek, és nem a társadalom vagy az állam egészének gondjaival foglalkoznak. A partikuláris érdekeket nem pártoknak kell képviselniük, hanem egyéb politikai mozgalmaknak, szervezeteknek. Ilyenek pl. a szakszervezetek, a vállalkozói egyesületek, ifjúsági szövetségek, és igen, akár az időseknek is lehetnek civil szervezeteik.
2:24 de.
Kedves Terézia, azon még nem spekuláltál hogy apád esetleg azért érezte úgy, hogy a hatalom seggét kell nyalni, hogy a te jövÅ‘det tuja biztosÃtani?
Lehet persze éhendögleni is, meg a gyerekekből is lehet mosogatólány a helyi kocsmában, szóval én nem lennék ennyire szigorú.
Hogy fiatal korodban az voltál, azt megértem, de idÅ‘sebb korban azért lehetsz kicsit megértÅ‘bb – szerintem…
Kedves endre, a pártok feladata éppenhogy a társadalom jól körülhatárolható csoportjainak képviselete, például a bérből és fizetésből élők, a munkásosztály, a középosztály, a nagytőke, stb. érdekeinek érvényre juttatása.
Aki mindenkit akar képviselni, az nem képvisel senkit.
A csoportoknak lehetnek átmenetileg egymással közös érdekeik, de ezek az érdekek el is válhatnak egymástól, és akkor a mindenkit képviselÅ‘ pártból két macska lesz, amelyik játszik egymással…
7:07 de.
Ez is egy vélemény, de én fenntartom a magamét. Például nem szabadna a munkások (munkavállalók) érdekeit képviselni a parlamentben a munkáltatókéval (a vállalkozókéval) szemben, mert ebbÅ‘l nagyon rossz aránytalanság származik. FordÃtva ugyanez. Nem bÃzhatunk abban, hogy majd az ilyen pártok harca kiegyensúlyozza az érdekeket. Mindkét félnek érdeke a működés egyenletessége és a társadalmi mobilitás is. A személyi jövedelmek elosztásában, a lehetÅ‘ségek korlátozásában vagy megnyitásában lehet (szabad) egyik vagy másik irányba húzni, érezheti egyik vagy másik fél, hogy Å‘k aránytalanul alulrészesednek valami kedvezÅ‘ dologból, és igyekezhet ezt az aránytalanságot megszüntetni, de értelmes kompromisszumra csak akkor juthatnak, ha ez egész érdekét tekintik elsÅ‘dlegesnek.
A parlamenti pártok alapelvekben különbözhetnek. Például lehet pártja azoknak, akik inkább szabad vállalkozás és a szabad verseny hÃvei és velük szemben azoknak, akik fontosabbnak tartják az állampolgárok létbiztonságát, alapjövedelmeket, szociális juttatásokat.
7:20 de.
A seggnyaláshoz:
Bizton tudom, hogy szüleim és baráti körük *hÃvÅ‘* marxista szociáldemokraták voltak akik ezt a meggyÅ‘zÅ‘désüket a kommunistákkal való egyesülés (bekebelezés) után is megtartották. Nem karriert épÃtettek már a harmincas években, mikor állami és paramilitáris erÅ‘kkel szemben is bátran felléptek. KésÅ‘bb sem gazdagodtak meg. A *hÃvÅ‘* kommunistákra ugyanez vonatkozik (egyébként olyan is volt a tágabb családban).
A nyolcvanas évek végének és a kilencvenes éveknek privatizáló vezetői más lapra tartoznak.
8:51 de.
Endre! El nem tudom képzelni, hogy szerinted mi a fenét csinálna a parlament, ha a pártok nem társadalmi csoportok érdekeit képviselnék. A nevükben is benne van Pars/t=rész. A parlament arra való, hogy a részérdekeket (pártérdekeket) folytonos egyeztetés keretében hagyja érvényesülni. Vagy szerinted a parlamentben ülnének az „okosok”, a többiek meg az utcán egyezkednének? Nincs olyan, hogy „az egész érdeke”. Minden esetben sérül valamelyik csoport érdeke: ha csökkented az adókat, akkor a társadalom azon szegmensének érdeke, aki csak az állami szolgáltatásokhoz tud hozzájutni (oktatás, eü. stb.), vagyis a szegényebbeké, hiszen a gazdag meg tudja fizetni a jó iskolát, kórházat. Ha növeled az adókat, az egyén érdekei sérülnek, kiszolgáltatottá válik az állammal szemben. Arról nem is beszélve, hogy az érdekek – egyéni, csoport és társadalmi érdekek egyaránt – idÅ‘vel, és a körülményekkel együtt folyamatosan változnak. Ha nem engeded gazdagodni az egyént, nem fog megtakarÃtani, beruházni – ergo munkahelyet teremteni. Ha viszont naponta pÅ‘rére nyÃrod a birkát, nem lesz gyapja. ElÅ‘bb-utóbb birka se lesz, mert fölfordul, vagy elmenekül. Szóval nem tudom, mit értesz „az egész érdekein”.
11:35 de.
Veled vagyok.